Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Gyönyörűen fényképezett méla unalom…
Nagyon szép film, Ozu klasszikusaira emlékeztet.
Sok mindent bele lehet magarázni ebbe a filmbe, de hogy marha unalmas volt az biztos...
Én is aludtam rá egyet és tényleg semmi rendkívüli, a végén a nagy climax nekem elég szirupos volt, pedig nem szoktam ilyeneket írni. Viszont annyiban közelebb állt hozzám, mint az átlaghoz, hogy volt szerencsém járni Mexikóvárosban és visszaadta a hangulatát (noha én már a 2000-es években jártam ott).
előzmény: Dió (#9)
Amikor megtudtam, hogy erősen önéletrajzi ihletésű filmet készít Cuarón, megijedtem. Elek Judit vagy épp Giuseppe Tornatore hasonszőrű filmjei ötlöttek fel. Ez egy nehéz műfaj, komoly kihívás elérni, hogy engem is érdekeljen mindaz, ami a vásznon (vagy jelen esetben a képernyőn) történik.
Cuarónnak nemcsak sikerült bevonni a szemlélődésbe, egyszerre adott meglehetősen valóságszagú és költői kor- és társadalomképet. Emellett nagyon személyes is.
Valahogy így kell ezt. Személyes dolgokról úgy mesélni, hogy azt más is magával vihesse...
Pontosan ez a legjobb megfogalmazás! Az operatőri munka, a snittek gyönyörűek, de a film engem elképesztően untatott...
előzmény: Dió (#9)
valahogy pont ezt éreztem én is az előzetes nézése közben.
előzmény: Dió (#9)
A legunalmasabb szép film, amit idén láttam.
Elkelt már ez a törlesztés Cuaróntól a korábbiakért. A Roma mentes mindennemű giccstől, nincs az a tolakodó pátosz, mint Az ember gyermekében, a mindig letaglózó erejű kameramunka most nem hat erőfitogtatóan, hanem szervesen illeszkedik, hozzánő a történethez. Bár mondjuk az szinte épphogy nincs is, csak egy nagyon finom, alig látható szál fonja körbe ezt a mozaikszerű, a tárgyi miliőre és a helyszínek atmoszférájára épülő nosztalgiázást. Kitartóan, hosszú snittekkel pásztázza végig a mindig turbulens mexikói mindennapokat. Szándéka szerint a figyelme szinte teljesen kimerül az összetett mikrovilágában, hogy abból fokozatosan egy izgalmas jelképszövevény virágozzék ki, ami aztán az életre vonatkozó felvetéseivel egyúttal túl is nő a szokásos közhelyek szabta kereteken.
A latin ziláltság és egy halott, de a járókövön folyton oszladozó, igazából soha el nem tűnő őskultúra összecsomósodása a modern kicentizettség terében.
Ez a szemlélődés, a fülelés, az apróságok filmje. Monokróm látkép egy állandóan hullámzó, remegő, szétfolyó és összeálló világról, amelyben egy állandó van: a szegénység. Ami pedig származástól, bőrszíntől, társadalmi helyzettől független.
Prózaiságának hála az árnyalatai nem mesterkéltek, mint az epikusnak szánt Gravitációban, az élet megszületése ezért nem egy a valóságtól elemelt szférában megy végbe, hanem hús-vér közegben, ahol végtelen önzés és teljes odaadás már-már összetapad. A szemlélődés és fülelés hozománya a kórházjelenet, - Az ember gyermekét idézi csak ellentétes, pesszimista előjellel - mert felszántja a könnyzacskókat és szinte tapinthatóvá teszi a mindenki szívében ott lakozó apró zörejt.
A film olyan közel hozza egymáshoz az érdes kegyetlenséget és a lágy szelídséget, - erőlködés nélkül, természetesen - hogy a nézőnek kénytelen-kelletlen szét kell feszítenie ezt az egybemosódó ritmikusságot, feltéve ha a vágya a tajtékok között tényleg valami emberit érint.
Rég láttam ennyire szépen megkomponált előzetest, most látva ez az idei év legjobban várt filmje. A plakát is gyönyörű. És csodálatos, hogy a cinematographer is maga Cuarón (egészen biztos, hogy Chivo hatással volt rá). Látni akarom - persze milyen jó lenne nagyvásznon...
Mivel Netflixes, gondolom nem nagyon fogják moziban játszani, csak nagyon kevésben, valamint kevés esélyt látok rá, hogy itthon egyáltalán leadják majd nagyvásznon (sajnos)... :/
előzmény: pókháló (#5)
Játszák már valahol?
Végre valaki szakít Mexikó kapcsán azzal az idegesítő filmes szokással, hogy mindenképp sárga filter kell, mert az a hely ugye olyan poros, meg meleg, meg minden.
Amiket hallani róla már Cannes óta... lesz itt nagy díjeső majd pár hónap múlva.
Csodálatos!
előzmény: Ágó (#1)
Az előző két filmjénél sajnálom a 3.9 átlagot, mert megérdemelnék, hogy KT klasszikusok legyenek. Itt nem érzek hasonlóan