Dangerous Minds (1995) ☆ 👁

Veszélyes kölykök

(John N. Smith)

amerikai dráma, életrajzi film

3,4
★★★☆☆
240 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆
Dangerous Minds (1995)

A megtörtént eseményeket feldolgozó film főhőse, Louanne Johnson kilenc év után búcsút mond haditengerészeti pályafutásának, hogy megvalósítsa régi álmát és végre tanár lehessen. Első munkahelye egy észak kaliforniai középiskola, ahol első osztálya gyökeresen megváltoztatja az életét. Ezek a látszólag önálló, szinte felnőtt és kemény gyerekek majd meghalnak egy jó szóért, azért, hogy valaki végre törődjön velük. Ám az élet arra már megtanította őket, hogy senkinek ne higgyenek, senkiben ne bízzanak. Ekkor érkezik közéjük Louanne, aki megszeg minden eddigi szabályt, saját tantervet dolgoz ki nekik, és a korábbinál sokkal színvonalasabb órák után igen magas követelményeket állít eléjük. Louanne-t felháborítja, hogy diákjai milyen könnyedén fogadják el a kudarcot, nyugszanak bele a vereségbe, mert ez tartozik hozzá mindennapjaikhoz. A tanárnő csellel, jutalommal, játékkal ráveszi őket arra, hogy tanuljanak, s érjék el saját képességeik maximumát.


Bemutató

  • 1996. február 1.

Szavazatok összes > összes v

Ki akarja megnézni? összes > összes v

Ajánlott filmek

Film Átlag
Schindler's List (1993)
Schindler listája
4,3
(1465)
The Basketball Diaries (1995)
Egy kosaras naplója
3,8
(678)
The Hurricane (1999)
Hurrikán
3,7
(173)
October Sky (1999)
Októberi égbolt
3,7
(118)
A Beautiful Mind (2001)
Egy csodálatos elme
4,1
(1307)
Born on the Fourth of July (1989)
Született július negyedikén
3,7
(531)
Pay It Forward (2000)
A jövő kezdete
3,7
(354)
Ghost World (2001)
Tétova tinédzserek
3,7
(192)
V for Vendetta (2005)
V mint vérbosszú
3,8
(1072)
25th Hour (2002)
Az utolsó éjjel
4,2
(665)

Felhasználói toplisták

Kié Lista neve Helyezés
Sylvio Top12 Michelle Pfeiffer #9