Underwater (2020) ☆ 👁

Árok

(William Eubank)

amerikai akciófilm, horror, katasztrófafilm, sci-fi, thriller

2,8
★★★☆☆
245 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2021-10-29 08:45:23 Ubul (3) #53

köszi, végül tegnap este szenteltem rá időt. Nem volt annyira rossz, mint amire számítottam hsz-ek alapján, de a nyilvánvaló hülyeségei nélkül se tudnék 3-asnál jobbat adni rá, félúton elvesztett kicsit. Pedig szűk 1.5 óra, és azért eléggé bummbele indult, ez mondjuk a szerencséje is.
Ismételni nem akarom a korábbi észrevételeket, alapból nem mindenre kaptam fel a fejem, de újra elolvasva a spoileres részeket is, azért ezeket a dolgokat pl végén a számítógép lehetett volna kis erőfeszítéssel máshogy is(egyáltalán kellett volna erőfeszítés? :D)

De az elején lévő halálnemek nem voltak olyan rosszak, a megvalósítás is tetszett, a zene/hangok/zörejek szintén (nálam nagyon fontos a zene egy-egy film alatt, főleg, ha olyan, legyen mit hallgatni xy ideig még, ha az amúgy csak egy sima score is :D)

Kristen Stewart azért hosszú hajjal jobban néz ki :D (bár egy rossz szó nem lehet rá, hogy nem tud változni,változtatni a karakterén/kinézetén :D)

Lentebb írták, hogy nem szenteltek elég időt a karakterek bemutatására, de szerintem engem pont itt vesztett volna el a film idő előtt.

Plusz még egy előnye volt a megnézetelének: újra megkell néznem a The Abyss-t, mert nem most láttam :D

előzmény: Rorschach (#52)

2021-10-28 15:40:51 Rorschach (2) #52

Nem kellett sokat törnöm rajta a fejem, pár nap alatt beállt stabil kettesre :)

Ha esetleg szemezel a filmmel, valami lightos kísérőt bátran ajánlok mellé, nem fog megártani.

előzmény: Ubul (#51)

2021-10-28 14:17:06 Ubul (3) #51

" még a kettesen is elgondolkoztam..."
meddig? mert már kettesen áll :D

előzmény: Rorschach (#14)

2021-06-04 20:47:20 ipartelep (2) #50

Sajnos a legidegesítőbb poéngyáros fickó kicsivel több, mint a film feléig húzta. Akkor lett volna esély itt a jó filmre, ha ő már a legelején megmurdel. A hisztérika ázsiai csaj vajon mit keresett ezen az állomáson? Ő volt a műkörmös? Szintén nagyon idegesítő volt. A párbeszédek az egész filmben borzasztóak... Ez így kettesnél nem ér többet, akármennyire is szeretem a sci-fi horrort.

2021-03-24 20:10:57 GothMan (2) #49

Túltolt, zagyva szarság, amin csak a csillogó (oké, itt iszapos), modern dizájn segít. Se füle, se farka, Disney menü, nagy krumplival.
4/10

2021-01-13 06:28:45 marcilu (1) #48

"Vedd le a nadrágod, mert nem fog beleférni a szkafanderbe" - mondja a 40 kilós csaj a 45 kilós csajnak, majd felveszik az ezek szerint méretre szabott szerkót, ugyanolyat, mint a 100 kilós, pocakos csávó. Még jó, hogy legalább ő is leveszi a nadrágját. LOL

2020-12-18 00:09:07 slawter (4) #47

Akinek bejött, és lehetősége van rá, tegyen egy próbát a Deep Madness nevű társasjátékkal.
Jó kis halloweeni kombó lehetne a kettő együtt :D

2020-08-12 11:47:40 Cross (2) #46

Már az alapok sem voltak jók. A második percen nekilódul a rohanás, és szalad is a végéig, de minek! Ha már Alien vagy Abyss párhuzamot vonunk, akkor érdemes stopperelni, hogy ott mennyi időt töltenek a rendezők a szereplőbemutatással, mielőtt bekövetkezne valami krízis. Itt viszont a szokásos, és valamiért divatos hiba következik be. Fogalmunk sincs, kik vannak a vásznon. A velük történtek, a haláluk érdektelen a néző számára.
Pedig nagyon akartam, hogy jó legyen.

2020-08-06 23:33:24 DevilTakeU (2) #45

Ennek a filmnek az volt a legnagyobb pozitívuma számomra,hogy a végignézése utáni első sokkból felocsúdva azon nyomban megnéztem a Mélység titka bővített változatát.

Na,az jó film.


4/10

2020-06-25 21:15:10 The Cortez (3) #44

Alien a vízben! Klisés, kapkodós, helyenként zavaros sci-fi horror, amiből nem sok mindent lehet látni, de azért többször egészen faszályos hangulatvilágításokat használ. A karakterek szintén sablonosak, a színészek sincsenek igazán a helyzet magaslatán (érthetetlen, hogy Vincent Cassel mi a szart keres ebben a stábban a pénzen kívül), viszont a finálé legalább valamennyire hatásos lett. A mozi legnagyobb érdeme, hogy tökéletesen bemutatja milyen vizualitásúnak meg atmoszférájúnak kellett volna lennie az Aquaman-filmnek.

2020-06-15 15:12:30 Edwest12 (4) #43

Hát, azért annyira nem sokadik bőr. Én legalábbis elviselnék még egy párat. :)

2020-06-13 15:45:47 sptt (4) #42

Meglepően jó film, pedig elég sokadik bőr már a "mélytengeri szörnyeteg" kategóriában. Kristen Stewart nekem zseniális, de bevallom, elfogult vagyok. Mindenesetre ezt a filmet bátran ajánlom mindenkinek, rendben van, jó az atmoszféra.

2020-04-25 11:37:05 Mizi (3) #41

Kristen Stewartot a következő Alien-filmbe!

2020-04-21 12:16:14 BonnyJohnny (3) #40

Igen... valószínűleg hatott Lovecraftra, mikor megalkotta Cthulhut... :) bár Lovecraft ezt úgy adná elő, hogy az emberi evolúcióba bele van kódolva a rettegés a mérhetetlen vén Cthulhutól, és ezért alkottuk meg hasonlóra a krakent... :D

előzmény: Gruden Gergo (#39)

2020-04-21 10:43:31 Gruden Gergo (3) #39

Korrekt :)
Amúgy azért nevezem úgy, ahogy, mert nem ismerem Cthulhut, szóval nekem egyre megy, továbbá nem szeretek olyan dolgokról beszélni, amiket nem ismerek.
Továbbá szerintem elég nagy a hasonlóság a deniro2 által linkelt lény és a Kraken között: https://en.wikipedia.org/wiki/Kraken

előzmény: BonnyJohnny (#37)

2020-04-20 21:18:11 deniro2 (3) #38

Szerintem Cthulhura gondolsz, mint kraken. De ő valójában nem fejlábú, hanem egy ősi isten: https://en.wikipedia.org/wiki/Cthulhu

előzmény: Gruden Gergo (#34)

2020-04-20 14:21:27 BonnyJohnny (3) #37

A "kraken" (ahogy nevezted), igazából nem éldegél a tenger alatt, hanem alszik, és a teste kibírja az űrutazást is. Hogy szemekre, fogakra, csápokra (és szárnyakra) szüksége van-e az óceán mélyén, azt nem tudom, de régebben használhatta őket... :)

előzmény: Gruden Gergo (#36)

2020-04-20 11:57:23 Gruden Gergo (3) #36

Kicsit eltér a film témájától, de szerintem eléggé lehetetlen, hogy ekkora mélységben egy ekkora lény éldegéljen... Ahogy a búvárruhát, valószínüleg az ő hatalmas testét is összenyomná a nyomás, továbbá kötekedés, de olyan mélységben valóban nincs szüksége szemekre, karmokra vagy 100 m hosszú csápokra. Nyilván erről oldalakon kereszül tudnánk ide-oda "vitázni", de ezt most kerüljük el, csak megjegyeztem, hogy szerintem nagyon nem illett egy ilyen szörny abba a környezetbe, csak azért, hogy legyen valami grandiózis megaboss...
Szerintem inkább elvett az élményből, mint adott volna hozzá.

előzmény: Edwest12 (#35)

2020-04-20 11:15:08 Edwest12 (4) #35

Az általad felvetett problémák olyanok, amit nem érdemes feltenni egy ilyen filmmel kapcsolatban. És mégis van szerintem rá teljesen jó magyarázat. Az a helyzet, hogy a mélytengerek élővilágáról még a mai napig is elég keveset tudunk. Ha egy ekkora jószág észrevétlenül tengethette a napjait idáig, akkor a nála kisebb, táplálékául szolgáló lények miért ne lehetnének szintén ismeretlenek még?

előzmény: Gruden Gergo (#34)

2020-04-20 10:48:34 Gruden Gergo (3) #34

Teljesen egyet értek, nagyon jól leírtál mindent, de azt azért hiányoltam, hogy nem teszel említést a krakenről, aminek a karjaiból kis krakenek jönnek ki.
Komolyan, senki nem érzi túlzásnak vagy hülyeségnek, hogy egy ekkora lény éldegél 6+ mérföldes mélységben? Mégis, mit eszik? planktonokat? ezer évente oda látogató fúró torony munkásokat? Napfényt biztos nem, mert az nincs,szóval kicsit érthetetlen.
Jobban tetszett volna, ha nem mutatják meg, hogy miért is volt a gond, hanem esetleg árnyaltan utalásokat tennének rá, hogy talán ez is egy eshetőség, vagy hogy, esetleg egyszer egyszer elvillanna egy csáp vagy valami. Szerintem ez sokat elvett az élményből, meg valamilyen szinten röhejes is volt.
Tudom, ez már szőrszál hasogatás, de most komolyan, egy 6+ mérföldes mélységben élő lénynek miért vannak 100 méter hosszú csápjai, szemei és éles fogai? :))

előzmény: Dangar (#10)

2020-04-20 10:28:00 Sántha Orsolya (2) #33

Nos, csak azért nem nézhetetlen, mert valahogy csak végignéztem.

2020-04-11 19:33:38 deathcode (4) #32

Végre valaki :)

előzmény: Interracial Facial Creampie (#28)

2020-04-11 17:32:56 Lady Ópium (?) #31

Köszi, totál belezúgtam, azóta se éjjelem, se nappalom :)

előzmény: Benny Bug (#30)

2020-04-11 17:15:33 Benny Bug (3) #30

Nos, az gyakorlatilag Cthulhu volt, H.P. Lovecraft író egyik leghíresebb teremtménye. :)

előzmény: Lady Ópium (#29)

2020-04-11 15:24:00 Lady Ópium (?) #29

A szörnyet nem igazán tudtam beazonosítani, polip volt vagy mi a rák?
Ritkán lát az ember ekkora szutykot, sztyuárt kisasszonynak meg állandóan nyitva a szája, vagyis az alkonyat óta egyfolytában.

2020-04-11 14:18:20 Interracial Facial Creampie (?) #28

A főszörny helyett én inkább a bikiniben rohangászó Krisztát csodáltam.

2020-04-11 14:14:34 kovi1970 (1) #27

Lovecraft eddig eléggé kimaradt nekem, így ezzel a szörnnyel a South Parkban találkoztam először, ami mély nyomot hagyott bennem :E. De, egy újszülöttnek minden vicc új ;). Kivéve ezt a kliséhalmaz filmet.
A főszörny meg csak utalás akart lenni a 8 bites videójátékokra.

előzmény: BonnyJohnny (#26)

2020-04-10 17:46:25 BonnyJohnny (3) #26

Cthulhut south parkos főszörnynek hívni legalább annyira erős, mint, ha Sátánt és Szaddam Husszeint is annak neveznéd. :O

előzmény: kovi1970 (#25)

2020-04-10 17:38:39 kovi1970 (1) #25

Sci-fi -nek nem nevezném, a fizika semmibevétele miatt. A Mariana-árok alján 1000bar nyomás van, amit maximum speckó anyagból készült, gömb formájú kabin bír ki. Ezek meg úgy szállnak ki-be a toysztoris búvárruhájukban az épületből a vízbe meg vissza, mint a kocsiból a teszkó parkolóban.
E miatt nem is bírtam 1 percig se komolyan venni, miközben az összes Asylumos klisét felvonultatták. De legalább ne vették volna komolyan a filmet a készítők! Untam... végig... nagyon.

A South Parkos főszörnnyúlás meg nem is tűnt fel, csak amikor itt emlegettétek a nevét.

2020-04-06 23:51:23 ChYga (3) #24

Csak Cthulhu miatt adom meg neki a hármast.

2020-04-06 00:26:53 Benny Bug (3) #23

Nem volt ez egyébként rossz. Az alapfelütés érdekes és a dinamikája is jó darabig rendben van. A képi világ elég érdekes, tetszetős, nagyon is jó. Valamiért itt még a "mókamester" karakter sem zavart, pedig általában a falra szoktam mászni a hasonló figuráktól, főleg egy thriller/horrorfilmben. Aztán középtájt megtörik a lendület, számomra egy kicsit unalmas lett, de a végére aztán amennyire lehetett, összeszedték magukat. A lezárás tetszett, egészen kreatívnak bizonyult, már persze bizonyos keretek között. De tetszett, hogy milyen irányba vitték el a dolgokat. Még Cthulhu-báttya is beköszönt. :) Stewart teljesen rendben volt, T. J. Miller szintén, Cassellt pedig egyébként nagyon bírom, itt is jól játszott. Erős hármas jár a filmnek tőlem, annyit simán megérdemel. Klasszikus soha az életben nem lesz, de simán be lehet vállalni unalom esetén.
Ja, egyébként az érdekességek közt van egy elírás vagy hiba. Nem kötekedésből, just sayin'.
"Az Árok végül így is R-korhatárral került a mozikba..."
PG-13 az az R. :)

2020-04-05 17:40:21 BonnyJohnny (3) #22

Úgy értettem, hogy a filmben nem mondják ki. ;) De igen, máshol kimondják. :)

előzmény: MicaHiro (#21)

2020-04-05 17:31:11 MicaHiro (2) #21

Úgy nézem, még ki is mondják. Amit a magam részéről meglehetősen méltatlannak érzek :P

előzmény: BonnyJohnny (#20)

2020-04-05 15:41:06 BonnyJohnny (3) #20

Hát, ki nem mondják, de nagyjából közmegegyezés.

előzmény: deniro2 (#19)

2020-04-05 15:02:48 deniro2 (3) #19

Ja, hogy a vízi delegáció deklaráltan Cthulhu és kompániája volt? Persze, nekem is ez ugrott be először, de valószínűleg nem figyeltem eléggé, ha konkretizálódott is a dolog a filmben...:)

előzmény: BonnyJohnny (#17)

2020-04-05 10:43:37 Rorschach (2) #18

Ha már a space ennyire maradandó volt mindenkinek, ne felejtsük a teljes jelenetet. Az érintőképernyőn két csík felhúzásával egy mezei melós túlpörgeti a túlpörgetni valót, miután a rendszer kikalkulálta neki (?), hogy a lökéshullám kényelmes módon a férgeket még eléri, de a podokat már nem. Aztán belenéz Cthulhu szemébe, nagyon keményen aszondja, "van egy perced," amit a szörny megért és elkezd menekülni a helyszínről...
Szerintem lehúzom kettesre :)

2020-04-05 08:52:48 BonnyJohnny (3) #17

Ott nem egyszerűen "helyiekről" volt szó... hanem maga Cthulhu ébredt fel, az ivadékaival. Erre ez egy teljesen helyénvaló reakció. :)

előzmény: deniro2 (#16)

2020-04-05 07:17:02 deniro2 (3) #16

Néhány kevéssé érthető momentumtól (például, hogy hogyan és főleg miért építene bárki bármit betonból 10 kilométer mélyen, vagy a sisak érdekes szerkezeti integritása, etc.) eltekintve, alapvetően nem volt ez olyan rossz film. Bár a végével, miszerint odamegyünk valahova, a helyiek nem kedvelnek bennünket túlságosan, ezért könnyes szemmel, önfeláldozva küldjük meg őket atommal nem sikerült barátságot kötnünk... Akár a szokásos, sablon endingek (mindenkimeghal/mindenkimegmenekül) is szimpatikusabbak lettek volna számomra, mint ez.

2020-04-05 06:55:26 Dió (3) #15

Tomside, pedig bíztam benned. :-)

Rorschach kolléga ugyanazt írta le az imént, amit én is akartam. Tök jó indítás, jól állt neki a lecsóba csapós, in medias res kezdés, leszartam hogy nem vacakolnak a karakterekkel többet, mint amennyit kell, pörgött mint a mókuskerék, és konkrétan izgalmas volt. Itt még négyesen állt. Aztán a közepén két szcéna volt, ahol elkezdett érezhetően félremenni. Egyrészt a tengerfenékes résznél volt egy akciójelenet, ami annyira követhetetlenül szar vágással és zéró megvilágítással bírt, hogy képtelen voltam megérteni, kivel mi történik és hogyan, és onnantól ez lett jellemző az egész filmre. Másrészt, ha jól számolom, ez kb. a százhuszonkilencezredik olyan horror, ami képtelen felfogni, hogy a szörny addig parás, amíg nem látom. Dear Eubank, kérlek ne told már őket kétpercenként nagytotálban az orcámba, mert így oda a parafaktor, és egy olcsó, állatkerti szörnyparádé lesz belőle. És aztán jött a finálé. Bevallom, amikor Kristen néz a monitorra, amin csak annyit lát, hogy a két, fölfelé igyekvő pod irányába megindul a kb száz éhes mini-Godzilla, ott egy pillanatra azt hittem, most jön egy vágás, ahol Twilight barátunk leveszi könnyes szemét a monitorról, és jön a vége felirat. Ha így lett volna, még most is itt ülnék a film előtt, magam elé bámulva. De nem. Ahogy a második Cloverfield végén is női McClane-t kellett csinálni a Molotov koktélos csajból, úgy ez itt sem maradhatott el, sajnos. Ami már önmagában gáz, de emellé még az a SPACE, bazmeg. :-) Hát amiatt nálam is majdnem kettes. És igen, én is ragaszkodok egy spin-off sorozathoz, ahol a nyugdíjas Mariska néni a szobát takarítva véletlenül rossz szögben dönti neki takarítóvödrét a klaviatúrának, és jön a tüzijáték. :D

2020-04-04 22:54:04 Rorschach (2) #14

Pedig azt hittem, jóban leszünk. Tetszett a felütés, tetszett az innen-onnan összeverbuvált gárda, tetszettek a Gears of War-szökevény ruhák.

Aztán az író tollából kifogyott a tinta. Az utolsó kb. tíz perccel vallatni lehetne, a zárás egy szlalom a kínos röhögés és a szemöldökhúzogatás között, még a kettesen is elgondolkoztam...

2020-01-19 08:58:36 tomside (4) #13

Én négyest adtam rá, és tartom. Nincs bűntudatom. :)

előzmény: Dangar (#12)

2020-01-19 08:40:47 Dangar (3) #12

De érted, mégcsak nem is az enter, hanem a space. :)
Vagy ez ilyen "press any key to destroy everything" dolog?

Amúgy kicsit rossz érzés, hogy itt trollkodunk egy egyébként teljesen okés filmen, de ez van. Ez a megoldás már 30 évvel ezelőtt is wtf volt.

előzmény: tomside (#11)

2020-01-19 07:45:56 tomside (4) #11

A space-nèl kurvára felröhögtem. Eszembe jutott az a Zs-kategóriás horror, ahol az őrült tudós egy kísérleti hiba miatt véletlenül nem a mennyország kapuját nyitja meg a számítógépe segítségével, hanem a pokolét, és a következő másodpercben mutatják közeliben, ahogy erőből üti a backspace-t. :D

előzmény: Dangar (#10)

2020-01-19 00:07:41 Dangar (3) #10

Jóféle mélytengeri Alien/Dead Space hibrid, részemről pozitív, bár azért közel sem makulátlan élmény.
Nagyon jó a helyszín: igazi nyomasztó, sötét és klausztrofób (paradox módon még a "szabadtéri" részek is) pokol, ami még vérengző monszterek nélkül is kikészítené az embert - bár érzésem szerint még azért bőven maradt az alapanyagban: jobban is kihasználhatták volna az embertelen környezetet a feszültségkeltésre.
A film repülőrajtos indítása stílusos, de - ahogy lentebb is írták - elvesz a karaterekből, nem kapunk belőlük előéletet, nem is igazán tudjuk ki-kicsoda, mikor már az életükért kellene aggódnunk. A készítők mentségére legyen mondva: nem szabdalták darabokra a cselekményt és nyújtották túl a játékidőt ennek utólagos kompenzálására, így kb. egál a dolog. Amúgy nem túl kidolgozott, igazi horroros kliséfigurákról van szó: lelkizős, de kemény csaj (az Eminemmé változ(tat)ott Stewart előadásában), kötelezően elsőként kipurcanó feka srác, vicces(?) dagi, apáskodó kapitány, vakmerő hősszerelmes + a mindentől parázó, de a végére persze kikupálodó oldalborda.
A sztori elég kapkodós, időnként nem is tudjuk, hogy kerültek A-ból B-be a szereplők - vágás, és már ott is vannak. Ez olykor zavaró, de egyben érthető megoldás: nyilván nem lett volna túl izgalmas a koromsötétben bóklászó, halovány fénypontokat figyelni hosszú percekig...
A fizikai/tudományos részhez nem igazán tudok hozzászólni, de a - helyenként ezekkel is összefüggő -furcsaságokra azért kitérnék.

-Kibírhatja-e egy olyan szkafander a 10000+ méteres mélység irdatlan nyomását, amelyet 2-3 lendítéssel be lehet törni egy hétköznapi poroltóval...?
-Lucien állítása szerint 20-nál is több mentőkapszulát lőtt ki, a film végén mégis csak 2 túlélőről beszélnek. Mindet bezabálták a dögök?
-De tényleg, hogy került egy ilyen helyre Emily, aki még a vízbe merüléstől is fél, majd hogyan vált lady Rambo-vá pár óra leforgása alatt?
-Rodrigo szörnyű halált hal, elsőként a csapatból. Sokk és pánik (meg a sisakok vizsgálata) helyett Paul öt perc múlva már a szerencsétlen srác halálán viccelődik...
-Elkapunk egy ismeretlen szörnyikét, ami egy hullában úszkált - nosza, vigyük be a menedékünkbe, hátha megfertőz vagy szimplán csak kinyír mindenkit...no comment.
-Egy olyan műszaki zseni, mint Norah, komolyan kísérletet sem tesz a hibás kapszula megjavítására? Rossz és kész. Meghalok. Slussz?
-Apropó: tényleg kizárt, hogy esetleg ketten is elférjenek egy ilyenben? A szükség nagy úr. Mi lett volna, ha mind a hatan élve eljutnak oda? Kő, papír, olló?
-És persze az örök kedvenc filmes klisé: beindítani majd túlterhelni egy - amúgy ésszerű gondolkodás alapján mindenféle biztonsági protokollal ellátott - atomreaktort egyetlen kódkártya vagy jelszó nélkül, csupán A SPACE LENYOMÁSÁVAL!!! XD Semmi megerősítő kérés, felhasználó azonosítás vagy valami. Ha a takarító véletlenül rátenyerel a gombra, akkor biza nagy bumm lesz, nincs mese.

Szóval az ilyen illúzióromboló "apróságokon", langyos befejezésen és kissé összecsapottnak tűnő sztorivezetésen úszott el (kacc-kacc) az a 2 csillagocska, de ezt a hármat csont nélkül megérdemli!

2020-01-18 19:37:34 BonnyJohnny (3) #9

És nincs túlhúzva, ami a túlcsavarás mellett (vagy méginkább előtt) a leggyakoribb probléma manapság.

előzmény: Leo_Stotch (#8)

2020-01-18 19:12:56 Leo_Stotch (3) #8

Egyszerű. Nincs lacafaca.
Ezért tetszett.
Nincs erőltetett csavar, nincs semmi hókuszpók csinnadratta.
Egyszeri móka.. bejött.

2020-01-12 22:33:35 BonnyJohnny (3) #7

Tűrhető Alien klón, ami a hangulatépítés helyett rögtön belecsap a lecsóba, és sodródik előre, ráadásul nem túlhúzva, ami manapság már önmagában előny. A lentebb említett Life-nál kevésbé tetszett. Mindamellett, hogy megvannak a maga pillanatai, ráadásul a teljes filmidőben, elejétől a végéig. Szóval semmiképp sem rossz film, de a négyest nem tudom megadni neki.

2020-01-11 09:46:40 tomside (4) #6

Pontosan a gyors kezdés és a narratív keret az, ami a legfajább az egészben. Az elején Kristen elmondja az időről, hogy szerinte (mmint a meghalt szerelme szerint, csak ezt ekkor még nem tudjuk) nincsen idő, csak pillanatok, és hogy elveszíted az időérzéked odalent. A végén meg egy perc van a robbanásig, de egy Emmerich-szerű tíz percesre húzott grandiózus sírás helyett 6-7 másodpercre szűkíti ezt az egy percet a rendező, és öniróniával helyettesíti. Valami olyasmit mond Kristen, hogy “az érzések csak érzések. Na robbantsuk fel ezt a szart!“ Viszont az utolsó tiszta pillanatát behelyettesítve a nincsen idő, csak pillanatok képletbe, még a romantikát is megkapod: olyan, mintha menne a kedvese után az öröklétbe.

Szerintem ez mesteri húzás, és Diónak is üzenem, van, ami a filmet a középszer fölé viszi. Viszont tévén nem lesz jó, mert sok a sötét jelenet. Ez mozis.

Dió, még annyi, ha az Apollo 18 nálunk hármast ért, ez biztosan négyes. ;)

előzmény: Jason13 (#4)

2020-01-11 08:37:09 Dió (3) #5

Eszem minden szavadat, mert hozzád hasonlóan én is az Abyss óta várok egy velős, mélytengeri szörnyes múvira, de mielőtt felkapom az elvárásaimat, meg tudod plíz erősíteni, hogy legalább egy picivel kreatívabb és rémisztőbb a film, mint a gyalázatosan középszer trailer? :)

előzmény: tomside (#3)

2020-01-11 00:41:25 Jason13 (4) #4

Manapság kevés minőségi szörnyes horror készül. Pár éve ugyan a producerek megpróbálták feléleszteni a kultikus Alien szériát, aztán a Ragadozót is, de mindkettőbe szépen belebuktak. De akadt egy érdekes próbálkozás is Élet (2017) címmel, ami önálló darabként egész ügyesen megállt a lábán, kellően feszültre és szórakoztatóra sikerült. Igaz, eléggé hasonlított több szinten is Ridley Scott ’79-ben bemutatott klasszikusához, azonban még így is több pozitívummal rendelkezett, mint a Covenant alcímre keresztelt legutóbbi xenomorph kaland.
William Eubank legújabb szösszenetét, az Árkot leginkább az Élethez tudnám hasonlítani (a filmhez persze), hiszen ez is egy szörnyes alkotás, amin erősen érződik a Nyolcadik utas: a Halál hatása.
A történet egy olajfúrótoronyra kalauzolja a nézőket, ami a Mariana-árok fenekén végzi feladatát. A rutinmunka azonban nem tart sokáig, egy rejtélyes balesetet követően a személyzet kétségbeesett helyzetbe kerül: minél hamarabb elkéne hagyniuk az objektumot, azonban a menekülőkapszulák megsérültek. Így nincs más választásuk, mint az óceán mélyén, búvárruhába bújva elsétálni a legközelebbi állomásra. Útjuk során viszont ismeretlen, vérszomjas lényekbe botlanak, melyek megnehezítik a dolgukat.
A forgatókönyvírók nem bíztak semmit a véletlenre, a legalapvetőbb sémákra építették fel a sztorit, a végeredmény azonban működik. Ez nagyban köszönhető a rendezői munkának is, hiszen a filmen egyáltalán nem érződik, hogy ez William Eubank első nagy költségvetésű mozija. Ezidáig két, minimális pénzből tető alá hozott produkciót lehetett a direktorhoz kötni, de az ügyes vizualitásban rejlő stílusa már azokban is megmutatkozott.
Az Árok magabiztosan halad előre és egy percig nem hagyja unatkozni a nagyérdeműt. Már a kezdésben megtörténik a katasztrófa és elkezdődik a menekülés, melynek során megismerhetjük a főszereplőket. Itt van rögtön Kristen Stewart, aki sokáig kapta az ívet az Alkonyat miatt, de az idők során már többször bizonyított, hogy jóval több van benne, mint amit a vérszegény vámpír történetek sejtettek. Egy teljesen jól megformált, szimpatikus Ripley-klónt kapunk a személyében, aki simán elviszi a hátán a filmet. De mellette még feltűnik Vincent Cassel, T.J. Miller, John Gallagher Jr. és Jessica Henwick, akik szintén kellően helytálnak szerepeikben.
Az már más kérdés, hogy egyikük se kapott valami mély karaktert, leginkább két dimenziós sablonokat keltenek életre, de játékukkal némi pluszt azért hozzátudtak adni az ötlettelen alapokhoz.
Ahogy már említettem, Eubank magabiztosan vezeti előre a cselekményt, nincs megállás, a tempó kellően feszült, izgalmas és hatásos jeleneteknek nincs is híján a film. Eleinte, még a szörnyek felbukkanását megelőzően is rendkívül szórakoztató a cselekmény, akár még egy túlélő-kalandként is működött volna a produkció, ha a készítők elhagyják a horror vonalat.
De nem kell megijedni, mert a víz alatti lények megjelenésével sem veszít semmit a mozi az erejéből, sőt, inkább csak még intenzívebbé válik. Egyrészt a kreatúrákat nem ész nélkül mutogatja az operatőr, így minden egyes felbukkanások kellően hatásosra sikerült. Másrészt még jól is néznek ki, mind a desgint, mind a CGI-t tekintve.
Amiről még érdemes szót ejteni az az atmoszféra. Nagyon nyomasztó a film légköre, át lehet érezni a főszereplők élet-halál harcát, ehhez pedig plusz adalékként szolgál a remek zenei aláfestés és a precíz operatőri munka.
Azonban akad néhány negatívum is, ilyen például a történet „mondanivalója”. Kapunk néhány gondolatot arról, hogy az ember mennyire nem tiszteli a természetet, ehhez pedig jön még némi lelki ömlengés is, melyek kissé kilógnak a történetből. Persze, ezek is fontos üzenetet hordoznak, de nem lettek jól beleszőve a történetbe, így kissé zavaró a jelenlétük. A „rögtön belecsapunk a dolgok közepébe” kezdést fentebb pozitívumként említettem, az viszonyt árnyalja az összképet, hogy pont emiatt nem igazán ismerjük meg a karaktereket és a helyszínt. Menet közben minden fontos információt megkapunk, de úgy gondolom, egy kissé lassabb nyitás nem ártott volna a filmnek, hiszen így még erősebb lehetett volna későbbiekben a feszültség és több szimpátiát válthattak volna ki belőlünk, nézőkből a mellékszereplők.
Az összhatás azonban így is dicséretes. Az Árok már az előzeteseivel se árult zsákbamacskát, egy pörgős, látványos és izgalmas szörnyfilmet sejtetett a minőségibb fajtából és ezt a szintet simán hozza is. Sőt, helyenként H.P. Lovecraft, híres horroríró félelmetes kreatúráit is megidézi.
Tény, hogy picit több lelkesedéssel és az R-korhatár besorolással emlékezetesebb darab is születhetett volna, de akik szeretik az ehhez hasonló alkotásokat, itt megtalálhatják a számításaikat.

2020-01-10 21:42:24 tomside (4) #3

Túl az összes képtelenségén éppen az a film, amit vártam, sci-fi - horror és pont.
Egy Kristen Stewart és egy Vincent Cassel eléggé feldobják ahhoz, hogy ne legyen bántó a többi nóném, és még némi eredetiség is van benne a maga módján. A kisnégyest megérdemli, megadta, amit vártam: péntek esti agyelkapcsolást. A legnagyobb öröm, hogy nem húzták két órásra, az megölte volna, így viszont pont jó volt.

A kráken miteszerei egészen jók lettek, és elfért egymás mellett a poén meg a minimál dráma. Van benne Alien, Háborgó mélység, (Cloverfield), Europa-report stb. utánérzet, no, de generikus, teljesen eredeti sci-fit ma már talán lehetetlen is készíteni... vagy csak az én fantáziám szűk.

Szerettem. És kezdek Kristen Stewart-fan lenni.

2020-01-10 15:18:38 tomside (4) #2

Kicsit off, de az unokatesómmal szervezzük az esti mozit, és ott ez hangzott el tartalmi leírásként:

“A farkasokbúl meg vámpérokból végest kiábrándult Kristen Stewart a tengermélyi Belzebubbot zaklassa szerelmével.”


Szerintem megállja a helyét. :)

2020-01-07 18:36:43 tomside (4) #1

Szép nagy dupla vagy semmi!
Tudom, hogy Kristen megosztja a népeket, de én nagyon adom. Várom... hátha nem blöff!