The Big Sick (2017) ☆ 👁

Rögtönzött szerelem

(Michael Showalter)

amerikai dráma, szerelmi történet, vígjáték

3,9
★★★★☆
214 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-02-24 14:15:19 hollyaudreyanne (4) #12

Jó film, de eredeti nyelven nézve szörnyen kiábrándító, hogy a büszke pakisztáni család egymás között tökéletes angolsággal beszél.

2018-04-16 21:23:59 ChrisAdam (4) #11

Van benne egy-két elég erős jelenet és valóban sok szempontból több egy limonádénál vagy egy életrajzi drámánál, viszont mégsem tud igazán maradandó lenni. Érdekes olyan szempontból is, hogy a komikus Kumail a saját életét "játssza el". Kellemes film. 65%

2018-02-18 23:17:35 BonnyJohnny (4) #10

Ha ez megnyugtat, szerintem Apatow minden filmjére igaz, hogy túl hosszú... így erre is. (Még azokra is, amiket amúgy szeretek tőle.)

előzmény: bambula (#5)

2018-02-07 21:25:54 lopp (5) #9

Na ez az a film, amit nem tudok objektíven szemlélni, átélve ugyanezt a betegséget, hasonló élményekkel... kicsit sokkoló volt filmen viszontlátni. Egyébként kellemes egyensúlyban tartott film valahol a vígjáték-dráma határán...

2017-11-24 22:07:28 andalgogalagonya (5) #8

még friss az élmény, alig pár perce jöttem ki, de ez a film szerintem sokkal több, mint amit el akar hitetni a nézőkkel. oké, tudom, hogy túl "egyszerű", kétségtelenül nem kívánja széttekerni az agyat, de a szerelmi szál mögé bújtatott, sokszor a humor eszközének álcázott kulturális különbségek megélése, a ki nem mondott drámák adták az igazi súlyt. a megoldás vagy csak oldás egy olyan kompromisszum, ami képtelen elmosni a különbségekben rejlő fájdalmat. értem, hogy a sajátos humora nem tud elég mainstreammé válni, de én annak ellenére, hogy nem ismerem korábbi munkásságát, illetve a stand-up sem tartozik a kedvenc műfajaim közé, mégis kifejezetten élveztem. voltak olyan pontok a filmben, amikor azt éreztem, hogy "jajj, ne már!", most épp ásunk egy gödröt és már mindjárt ott vagyok én is, mélyen. olyan jó lenne ejtőzni egyet és megélni a szomorúságot egészben - tudom, hülyén hangzik-, mégis azonnal jön egy poén, ami egyből kizökkent.". A harmadik ilyennél már azt éreztem, hogy ez tényleg zseniális. elzárja a csapot, mielőtt besorakozhatnánk alá.

2017-11-12 12:24:41 bambula (3) #7

Köszi.Számomra az ő triójuk inkább aranyos volt mint vicces és az is inkább a két színésznek volt köszönhető.
Ők(Hunter és Romano) plusz a srác családját alakító színészek nagyon jó választások voltak a szerepekre.

előzmény: Dió (#6)

2017-11-12 09:47:32 Dió (4) #6

A film poénjai furamód nem a stand-up gigekhez kapcsolódnak (ami nekem is furcsa volt, bár én már a Funny people hasonló bevágásain is bealudtam), hanem a Nanjiani-Hunter-Romano jelenetek kb mindegyikéhez. Ettől függetlenül, bár ezt a film nem mutatja, Kumail Nanjiani szerintem egy tehetséges komikus. Például itt vagy itt.

előzmény: bambula (#5)

2017-11-12 08:16:00 bambula (3) #5

Senki sem emlití,de szerintem egy 20 perccel lehetett volna rövidebb.
A főszereplő srác biztos jól stand-upozik,de nekem ez itt egyszer sem jött át,hogy poénos fickó lenne.

2017-10-26 20:08:49 Dió (4) #4

Nekem történetem ezzel a filmmel a következő: iszonyúan bírom Kumail Nanjianit (tehetséges komikus és jó színész a jelenleg futó kedvenc sorozatomból), még jobban bírom Judd Apatowot, amikor nem negyven éves szüzeket rendez, és még ennél is kíváncsibb voltam, mit csinál egy olyan filmmel, ami konkrétan Nanjiani életét(!) dolgozza fel - pláne, hogy a cukiság netovábbjának számító Zoe Kazanra(!!) osztották a női főszerepet. Szóval ezek elég rendesen megágyaztak az elvárásoknak, és így kezdődött.

Első megtekintés a premier hetén; eredmény: csalódás. Gyengye hármas. Apatow, Woody Allenhez hasonlóan, ugyanazt a receptet veszi elő évente, szinte változtatás nélkül... és ahogy Allen receptje is csak egyszer működött az utsó 10 évben (Midnight in Paris), míg egytől eltekintve az összes akörüli filmje unalmas copycat volt mindössze minimális változtatásokkal, úgy ez most Apatownak sem jött össze, mert már az ő receptje is uncsi, és nem igaz hogy nem tud valami újat kitalálni... El is felejtettem a filmet.

Második, kvázi "véletlen" megtekintés két héttel később: ÖTÖS! Mégpedig egy nagy darab. Annyira tetszett, hogy nem igaz. A forgatókönyv, a karakterek (megint annyi de annyi élettel töltötte meg mindegyiket, hogy ebben az egy filmben három másikra elegendő van), a színészek (és nem csak Nanjiali és Kazan kettőse, hanem pl. Holly Hunter is - úristen mekkorát alakít!!! - vagy Ray Romano), és az az álleejtős profizmus, ahogyan a drámát és a komédiát egymással megférve egyensúlyoztatják végig ezen a keserédes történeten. Úgy, hogy amikor nevetni kell, akkor nevetni fogsz, hála a védjegyezett Apatow-humornak, ami most hál'istennek az intelligensebb fajta, és nem a negyven éves szűz féle szar. Amikor pedig dráma van, hát, az is bejövős. Szóval annyira tetszett, hogy nem sokkal utána rögtön jött a harmadik megtekintés.

És ott kapott egy négyest. Mert mostmár végre látom, hogy a filmnek minden fentebbi erőssége mellett van egy nagy baja is: Apatow nem ért annyira a drámához, mint a komédiához. Márpedig a többi produkciójától eltérően, ebben bőven van dráma! Ami hellyel-közzel működik is, de nem full gőzön sajnos, többek között azért, mert a szereplők karakterfejlődése nélkülöz mindenféle átmenetet, amely nélkül néha érthetetlen, mit miért csinálnak: pl. Zoe Kazan karaktere az egyik pillanatban rühelli a pacákot, a következőben pedig rögtön közli vele: "nem számítottam erre, de belédzúgtam". Ugyanez az apjával is... mikor kezdte el kedvelni Nanjialit? Mert én semmiféle átmenetet nem láttam. Ezt leszámítva a film minden pozitívumát tartom, az egyik legjobban sikerült Apatow produkció ez. Az a fajta, amiben egyszerűen annyira sok az emlékezetes jelenet, amelyek majdnem mindegyike Nanjali karakteréhez és a női főhős szüleihez kapcsolódik a közöttük futó kémia miatt, hogy szerintem még a két órás játékidő is kevés. Jobban kibontva a drámai él is jobban hasítana, de még így is: az utolsó jelenet, és Zoe Kazan utolsó sora egyszerűen akkora mosolyt pakol fel az arcodra, hogy azt baltával sem hámozod le... úgyhogy így belegondolva lehet visszapakolom még ötösre is. MUST-SEE!

2017-10-22 20:44:26 w.e.g.a. (4) #3

A vígjáték része nekem sem jött át, a romantikus dráma vonal viszont már jobban működött. Plusz érződik rajta az őszinteség, nem papírízű, így összsségében kap egy (halványabb) négyest. Mindenestre fura hogy egy standupos által írt forgatókönyvben a poénokat kell megemlíteni mint a negatívum.

2017-10-19 15:24:48 TheDriver (3) #2

Nálam ez nem működött. Viccesnek nem elég vicces, drámának nem elég drámai, valahol a kettő között elhasalt az egész, ráadásul semmi újat nem mutatott ebben a műfajban. Kicsit értetlenül állok előtte miért van mindenki úgy elajulva tőle.

2017-09-17 21:47:39 Adam Taylor (4) #1

Tipikus Apatow-producerelte film - vagyis kevésbé harsány, és kevésbé önreferenciális, mintha ő is rendezte volna, de azért megtalálható benne nagyjából minden, ami rá jellemző: életszagú karakterek életszagú helyzetekben, pont annyira komikusan-szatirisztikusan, hogy egyszerre legyen ismerős és mégis komikus.
A mellékszereplőkért teljesen oda voltam, az apa-anya páros mindkét fél oldalán egyszerűen zseniális. Holly Hunter és Ray Romano persze nagyobb teret kapnak, de élnek is vele, gyorsan meg is dobnám mindkettejüket valamilyen díjjal. A forgatókönyv szintén kivékü, gyanítom be is kerül majd a szórásba a díjátadókon, abszolút jogosan. A leginkább pont azokban a határhelyzetekben működik a film, amikor a tipikus filmbeli fordulatokat ütközteti a hétköznapisággal.
Amikor Romano karaktere az első kínos, ebéd közbeni beszélgetéskor hirtelen bedobja a pakisztáji srácnak: 9/11 - nem volt erős vígjátékfronton az év, de ez volt a legviccesebb jelenet, amit idén láttam.