Un beau soleil intérieur (2017) ☆ 👁

Jöjj el napfény!
Let the Sunshine In

(Claire Denis)

francia dráma

3,3
★★★☆☆
21 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2023-03-22 18:35:38 mimóza (4) #5

Picit nehezen néztem végig ezt a vívódó, lassan csordogáló filmet, de az utolsó monológra figyelve összeállt a kép, és értelmet nyertek a részletek. Nem tudom nem megemlíteni, hogy magyar megfelelője az 1977-es Teketória. Juliette Binoche nagyot alakít, viszont azért Törőcsik Mari zsigeri, belevaló/bevállaló játékához nem ér fel, legalábbis a mi/az én szívünkhöz/-emhez nem.
A férfiak aránylag jól hozták a karaktereket. Néhol bejött a képbe a Betty Blue-feeling, de csak villanásokra.
Jó sokáig azon töprengtem, hogy Claire Denis ezúttal nem volt jókedvében/jó formában, de végül meggyőzött arról, amit mondani szeretett volna.
Viszont szerintem úgy az angol, mint a magyar címet alaposan félrefordították, illetve értelmezték. Nem mondom meg, hogy hol, hogy ne spoilerezzek, de a belső napfény kifejezett hangsúlyt kap, és azt ugye belülről kifelé kell engedni, nem kívülről befelé. De nem akarok utálatos lenni. :)

2021-03-20 16:07:53 sajoferenc (4) #4

Binoche ragyog benne

2019-07-01 23:53:07 xaladu (5) #3

A legtöbben mesét szeretnek nézni, ez nem mese. Ez a legfinomabban felrajzolt valóság, kiváló dialógusokkal, egy nagyon finom érzékű női rendezőtől, egy tökéletes alakítással. A legegyetemesebb mégis legtitokzatosabb emberi érzésekről. Nekem nagy élmény volt.
(Sajnos nincs magyar feliratozás hozzá.)

2017-12-29 13:33:17 atallas (1) #2

A film (?) rettenetes! Végtelen vergődés, olyan érzelmekkel, amit még egy skizofrén is jobban átél és átad a környezete felé. A párbeszédek hangsúlyai álmosítóak és tartalmatlanok, a cselekmény (ami ki sem alakul!) annyira jelentéktelen, hogy szívesebben néztem volna egy csiga munkanapját, mivel még az is mozgalmasabb. A nézők fele a film közepéig elment, követtük őket!!

2017-12-14 14:59:13 Ugor (4) #1

Szerintem nem fogjátok olyan sokan szeretni. Ha próbál az ember többféle szemüvegen egyszerre nézni egy filmet, hogy ki mit gondolna éppen vagy mondana, hogy reagálna erre, hát, sokaknak nem ez lesz az év filmje. Pedig elég értéket hordoz, csak nem minden nyelven szól. Szinte látom, ahogy valaki azt fogja rá morogni, hogy értelmiségi nyűglődés, szenvelgés… persze, az más filmre is ezt mondaná. Másképp meg, ha viszed magaddal az empátiádat is, akkor speciális élethelyzet, egy bizonyos kor következménye, egy bizonyos réteg belsejéből nézve a világot, egy adott helyzetbe jutott nő kiútkeresése. Nem egy nő van ilyen, hanem tömegesen élik meg ezt a világ bizonyos országainak bizonyos korú női. Biztos. Aztán, hogy te erre kíváncsi vagy, vagy sem, az már a te dolgod. Juliette Binoche nagyon a helyén van ebben a filmben. Abszolút hiteles. Szerethető, sajnálható, megérthető, vágyható meg elutasítható. Egy független, szabad nő, aki nem biztos, hogy független szabad nő akar lenni. Nem erős, hanem esendő. Szép is és túl a legszebb koratavaszi virágzásán is folyamatosan nyílik. Nincs feloldozás, nincs megoldás, kérdések vannak. Napi kérdések és napi válaszok. Párhuzamos lét önmagunkkal. Csömör és újrafejes. Valaminek a keresése. A végén Depardieu érdekes válaszokat ad. Tartalékolj a figyelmedből arra is, ha rászánod magad erre a filmre. Kb. 5-10 embert képzelek el, akiknek igazán tetszeni fog.