Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Fel oranal jarok a filmben es borzasztoan zavar, hogy az orosz szoveg nincs feliratozva. Nem is ertem; azert sokan vannak, akik nem beszelnek oroszul:(
Megerte vegignezni... nagyon nagyon szep film.
Nem szabad elmenni Gera Marina játéka mellett Gera Marina kapta a legjobb színésznőnek járó Emmy-díjat. Gera Marinát az Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el. Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást e rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el.
előzmény: ChrisAdam (#22)
Igényesen elkészített, a témáját tekintve hiánypótló tévéfilm. Az egész pontosan olyan, mint 1 holokausztdráma, de ez végre valahára nem az. A kezdésnél a karácsonyi jelenet hihetetlenül kínos, a szerelmi szál is erőltetett, a magyar színészek dialógusaiból meg ezúttal sem lehet sok mindent érteni, viszont ezeket leszámítva egy kellően lehangoló, bár nem túl megrázó alkotásról van szó. A történet vége váratlan fordulatokat tartogat, akadnak álomképsorok, a fényképezés kiváló, a finálé pedig a hozzákomponált zenével együtt, meglepően erősre sikeredett.
Azt hiszem a hiteles környezet, a vidéki ember megrajzolásához nem kell vidékinek lenni a rendezőnek. Makk Károly vagy Fábri sem ilyen háttérrel rendeztek.
Kis odafigyeléssel, beleéléssel össze lehet rakni a képet (kevésbé skanzenesre), és ez pénz kérdése..
Jó lett volna, hogy ha casting közben feltünt volna valakinek, hogy Csányi Sándor túl "gömbölyű" ehhez a szerephez. Pár év gulág után nem néztek ki így az elítéltek.
Nagypapám hosszú amerikai és orosz fogság után 45 kilóval jött haza....
DE Több ilyen filmre lenne szükség! érte vagyok dühös nem ellene.
Azért ez rendesen hiánypótló alkotás. Több ilyet, bár most abszolút nem voltam fogékony a hosszú snittes elmélyülésekre és szerintem maradt még a magyar filmes gyermekbetegségekből, főleg a dialógusok esetében.
De egyértelműen jó film és még még még kér a nép :)
Nagyon szomorú,nyomasztó.
a skanzen picit jogos, bár az én nagyanyám pont egy ilyen tornácos, tisztaszobás házban lakott egy alföldi községben.
A skanzen nálam is felmerült, túl frissen festett az a fal, túl rendezett az az utcakép... Túl műviek a benne lakó emberek. És igen, egy 40-50 évvel ezelőtt készült filmben valahogy mégis működött a dolog, de szerintem azért van ez, mert egyre távolodik társadalmunk ettől az életformától, így benne az emberek is. Máshogy nézünk már ki, máshogy beszélünk és a többi...
előzmény: Ugor (#25)
Most, hogy így mondod... nekem is ez a skanzenkedés az egyik legfőbb problémám. De nem ez az első film, amivel ilyenem van hanem a sokadik. Vitézy László műparaszt filmjeivel ugyanez a bajom, de egy kicsit az 1945-tel is ez volt... Valakik beülnek egy "népiesch" környezetbe, lajbit öltenek meg pruszlikot és ettől "parasztok" lesznek, vagy lennének, de nem lettek azok. Csak tornác van a ház előtt, jelzésképpen. Amúgy meg a lakók úgy beszélnek, mint a városiak. Látszik, hogy egy díszletben ülnek, vendégként. Ez az érzés egyáltalán nem jutott eszembe annak idején a Háza sziklák alatt, Körhinta, Talpalatnyi föld stb. esetén. Most meg állandóan ezt látom. Nincs már hiteles falu? vagy nincs pénz építeni egyet? Nem tudom. De hiteles fogolytábort sem sikerült építeni, az is biztos. Még kimondani is hátborzongató, hogy fogolyskanzen, lágerdíszlet... de nekem valahogy az Egészséges erotika ládagyára jutott róla eszembe. A további részleteket most nem is firtatnám...
előzmény: gyengeandras (#24)
Mint film nem több gyenge közepesnél, vagy néha még az alatt.
Ami az értékét adja az a témaválasztás. Bár szerintem ezzel is elkésett vagy huszonöt évet. A vélemények azért szórnak ennyire, mert ma sincs "kibeszélve", milyen is volt a mi kollektív történelmünk a XX. században: Horthy és Kádár, a tettő között a háború magyar és német fasisztákkal, holokauszttal, és persze Rákosi, 56 meg az oroszok.
Nem baj hogy elkészült a film, mert hiánypótló. Igaz ugyan, hogy a sok sablonos, hamisan csengő párbeszéd és giccses jelenet (pl. az idegen ország helyett én inkább a madárfüttyös kis falumat választom, mégha azt a szentendrei skanzenben, vagy valmi ilyen helyen forgatták is!) nemigen tudja hitelesen közvetíteni az üzenetet a fiatalabb nézőknek.
Ez igen, szép munka! Jó volt olvasni. És nem csak azért, mert egyetértek az elemzéssel.
...akkor említsük meg az operatőr nevét is, megérdemli. Ő Nagy András. (Hajdu Szabolccsal is többször dolgozott.)
Csányi Sándor ugyan nem érdemli meg, de őt is megemlítem. Nagyon gyenge. Igaz, hogy a szerepe sem túl izgalmas, de azért az alkotók egy kicsit bátrabbak lehettek volna a castingnál. (Ha már a női főszerepnél nem féltek kockáztatni.)
előzmény: ChrisAdam (#22)
Mióta láttam, a hármas és négyes közt ingázok, mint egy külvárosi irodista a trolin. Mert tényleg hasznos film, olyan témát érint, amiről sosem elég beszélni. Kell emlékezni, kell újra és újra átbeszélni, lerágni a keserű húst a csontról, kicsit magunkba szállni és borzongani a huszadik század kegyetlen éveiről. Sose tudjuk feldolgozni majd a málenkij robot okozta sebeket, emlékeket, történeteket, az elnyomást, a második világháború áldozatait, a holokausztot és így tovább. Örökké telek az emberiség történelmében ezek az események.
Persze az már más kérdés, hogy hogyan készül el az emlékezés. Az Örök tél egy nagyon kedves kis iparosmunka, ami magyar tévéfilmként bizonyos szempontból magasan felülmúlja az elvárásokat. Viszont itt a lényeg: kedves kis iparosmunka, aminek nem kéne az lenni. Nem elég bátor, hogy igazán arcon üssön a bemutatott történetével, ami miatt sokkolódhatunk, az maga a történelmi tény, hogy ez megtörtént és ami megtörtént. Tehát e film a saját maga eszközeivel mintha nem is akarna minket egy mélységesen negatív múlttal terhelni, inkább csak prezentálni azt egy kicsit ide talán nem illő pozitív történettel, a többit pedig hanyagul hagyja a nézőre: ha elég érzékeny vagy ezekre a csúf történelmi foltokra, akkor eltalál és sokkol, ha kevésbé gondolod tovább a vásznon túl történteket, akkor csak egy egyszerű kalandfilm, dráma lesz egy gyenge szerelmi szállal.
Pedig igen erős kezdéssel bír az Örök tél, tulajdonképpen az első szűk óra közel zseniális annak ellenére, hogy a tévéforma, az ismerős arcok és azok sok helyen hiteltelen játékai nem hagyják a nézőt igazán 1944-be elmerülni (például ironikus módon éppen Farkas Franciska rettenetesen erőltetett volt nekem cigányleányként). Az erős képi világnak köszönhetően szinte érezhető a hideg és a kietlen hangulat, tényleg erősen indult. Aztán egyre veszít az erejéből, fel is merült a kérdés, hogy merre fog ez futni. És... miután nem tud igazi drámát alkotni a táboron belül, belecsap egy sekélyes szerelmi kapcsolatba, aminek se füle, se farka és ráadásul unalmassá teszi a filmet. Így a második fele valóban egy gyenge hármas, szerencsére azért az utolsó jelenetek - habár talán giccsbe hajlik néha -, hatásos tud lenni, hanszimmerkedésnek is hála. Tökéletes a lezárás is, megérinti a nézőt és ezzel így azért egy pozitív lenyomatot hagy az emberben a film. No és persze az is, hogy tévéfilmként nagyon is látványos. Valaki itt alább szólt, hogy túl sötét volt a film - üzenem neki, hogy kalibrálja a tévét/monitort, mert bennem épp az fogalmazódott meg, hogy milyen szép színekkel és operatőri munkával dolgoztak mindvégig és milyen profin használták a sötétséget.
Nem szabad elmenni Gera Marina játéka mellett sem, őnélküle igen szegényes lenne a film színészi alakítás szempontjából. Döbrösi Laura egészen alulmúlja amúgy sem erős önmagát, Csányi Sándor... ő meg Csányi Sándor. Minden filmben ugyanaz a sótlanság.
Összességében nem érzem közepes filmnek, mert bőven van erénye, de ugyanakkor bosszantó az, hogy egy ilyen remek lehetőséget bizonyos szempontból így elhadartak. Lehetett volna ebből akár zseniális film is. Engem ugyanakkor elgondolkodtatott és másnap is bőven bennem volt a film - de inkább a téma, a történelmi sokk miatt. De milyen jó azért ez is, az ember emlékezik, gondolkodik. Ez így egy gyenge négyes, ami meglepetés nélkül lehet egyszer egy hármas. 60%
Ahogy Ugor is írja, hiteltelen szövegek, hiteltelenül előadva; az egész film unalmas, vérszegény. Egy országban, ahol elkészül egy Saul fia (5), vagy egy 1945 (4), ott ez "csak" közepes. Idézőjelben a csak, mert amúgy témáját tekintve fontos film. Jó, hogy elkészült. A vége jó (mérsékelten giccses), Gera Marina is felszínen tartja a filmet.
Jaj, de szenvedés... hát hogy is mondjam, jaj, de tényleg... ennyire súlyos, komoly, nehéz témát, egy történelmi sebet ilyen pocsékul kivitelezni szinte tiszteletlenség. A legteljesebb nyitottsággal, várakozással vágtam neki, semmit nem akartam róla tudni, csak azt, hogy a téma háború, fogság, málenkij robot. De ezt az operettgagyit.. pffff... egy napig sem voltam a málenkij robot közelében, mégis sütött belőle a hiteltelenség. Pocsék párbeszédek, elképzelhetetlen rossz jelenetek, ratyi rendezés. Mintha valami diákszínház, vagy mi... De az utolsó 10 perc, vagy inkább negyedóra, az igen, az talán ért valamit. Ezért a végéért, meg a téma iránti főhajtásom okán lett végül is egy hármas.. de kár, de nagyon kár ezért.
Nekem a főszerepet alakító Gera Marina felfedezés. Nem ismertem. De most megjegyzem a nevét. Megérdemli. (Elsősorban miatta adtam meg a jó-t.)
Ne legyen olyan színes se az fixx ":)"
előzmény: magichorze (#17)
sötét? azért mégse legyen már olyan vidám színekkel teli, mint mondjuk a Moulin Rouge :)
nos nekem tetszett, a látvány különösen. Negatívumok:
- kőegyszerű, kiszámítható történet (bár az alkotók valami olyasmit nyilatkoztak emlékeim szerint, hogy ez több ezer történet "átlaga")
- hullámzó színvonal (az eleje és a vége számomra kiemelkedő a giccs ellenére is, a közepe "leül" picit)
- faék dialógusok
Mindezek ellenére csak így tovább, én egész meghatódtam ettől a filmtől.
előzmény: kilépett felhasználó (#16)
Az alapkoncepció, hogy végig sötét, rideg képeket csináltak nálam már buktatta a filmet, mert túl sötét lett. (szó szerint amúgy, nem is tudom, hol szíttak utoljára ezért egy filmet, talán AvP2?, de hogy jön az ide). A másik probléma, hogy jó, szenvedünk, meg bemutatja, de karakterek és sztori hiányában azért nem ráz meg jobban, mint egy Spektrum doku.
olyan kis vérszegényke lett ez a film..
A film - ki tudja meddig - ezen a linken megtekinthető.
Igazi Remekmü
KÖSZÖNÖM.
előzmény: oscarmániás (#11)
előzmény: Havierez (#10)
Tegnap sajnos nem tudtam megnézni a filmet! Azt megkérdezhetem hogy körülbelül hány perces ez az alkotás? És hol lehet megnézni mikor lesz ismétlés? Köszönöm szépen a választ
...és azt érzem, hogy ez megérdemelte volna a kétszer ekkora költségvetést is, itt nem ment volna kárba.
Nekem ez most nem jött át, egyszerű szenvedéssztorinak látom. Szépek voltak a képek, a zene, a színészek is rendben voltak, de a történet maga annyira kiszámítható volt, és annyira nem lépett túl azokon a kliséken amikkel egy magamfajta konzumidióta a fotelben pöffeszkedve amúgy is tisztában van, hogy sajnos sokszor untatott. Ha ez egy holokausztfilm lenne, mindenki vasvillával kergetné a határig, hogy már megint mi ez, így viszont rendben, fogadjuk el, hogy hiánypótló mű.
Olyan mintha nem is magyar filmet néztem volna hanem valamilyen orosz művészfilmet ráadásul a legjobb kiadásban
A végén a zene kicsit Hans Zimmer lopick volt, de teljesen rendben volt a film, így kapásból négyes.
Zseniális, nem is emlékszem mikor láttam utoljára ilyen erős magyar filmet!
Nagyon várom ezt a filmet! Mélyen szomorú témát dolgoz fel Szász Attila legújabb filmje. A történet a leírás alapján kiváló már csak a megvalósításra leszek kíváncsi! Ma este kiderül milyenre sikerült ez az alkotás a duna tv este 9 órától adja!
Ma este 21:00-kor mutatják be a Dunán.
A jól ismert Szász/Köbli páros kemény fába vágta a fejszéjét, mert lágertémában nagyon nehéz bármi újat mutatni. Ez nekik sem jött össze, az Örök tél a műfaj klasszikusainak sablonjait használja. Viszont jó ízléssel és profin teszi. A forgatókönyv mindig egyértelmű és könnyen átélhető téteket állít, a dramaturgia pedig zökkenőmentes. A rendezés magas szintű, és én a látványvilággal is ki voltam békülve (ok, Szekcső tényleg egy skanzen, a munkatábor nagyon kicsinek hat, és hát ennyire szellős vonatok nem indultak).
A hitelességbe itt-ott azért becsúszik némi gikszer. A falusi magyar "svábok" nem, vagy csak elvétve tudtak magyarul, erre a film még csak nem is utal. És hát Csányi. Mint egy jóllakott napközis, mindig frissen borotválva, tökéletes séróval. Totál hiteltelen, ahogy sajnos a mellékszereplők zöme is.
Őket viszont bőven ellensúlyozza Gera Marina fantasztikus, mélyen átélt játéka. Neki, illetve a szép és hatásos befejezésnek köszönhetően kap 4-est.