Tomb Raider (2018) ☆

(Roar Uthaug)

amerikai akciófilm, kalandfilm

3,0
★★★☆☆
251 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2018-12-15 13:22:35 saatonda (3) #34

kár volt realisztikusabbra venni, közhelyes, lapos, vikander ér valamit, esetleg a környezet. mindenesetre éppen nézhető. az elején még tisztességesnek mondható biciklis jelenet is van:)

2018-12-12 11:39:56 Ugor (3) #33

Tegyük hozzá.

előzmény: Ubul (#32)

2018-12-12 09:12:53 Ubul (3) #32

mondjuk tegyük hozzá, hogy ugye ez a mostani játék trilógia kezdő epizódja alapján készült, ahol Lara még nem a Tomb Raider szerepét játsza, így a csetlés-botlás még jogos is.

előzmény: Ugor (#31)

2018-12-12 03:04:43 Ugor (3) #31

Érdekes leány ez a Lara Croft. Volt már hűvös, elegáns, magabiztos, előkelő, szexi arisztokrata Angelina Jolie korában, meg ilyen szeleburdi, csetlő-botló tini Alicia Vikander korában. Ha nem láttuk volna a másik korát, akkor ez jobban tetszett volna. De így, megismételve a legtöbb cuccot, amit az egyik már lezúzott, olyan kis izgalmasan unalmasra sikeredett, pedig nagyon szerettem volna szeretni ezt is.

2018-08-05 12:40:03 Ubul (3) #30

Játszottam(játszom :D ) mindkét résszel az új trilógiából (és az eredeti sorozat fanja is vagyok többek között, de az most más tészta). Alapból vártam is a filmet, főleg Vikander miatt, és az első pár forgatás alatt készült képek után, mert visszaköszönt sok ismerős terület.
Aztán jött az első trailer, én meg mondom WTF, ez mi a ...

A 3.0 pontosan tükrözi ezt a filmet itt most, teljesen átlagos, középszerű tucat agyatlan akciófilm. Jó, tudom, a játék se volt sokkal több, de mikor egy játékban egy-egy jelenet jól néz ki, az a filmben már nem feltétlen.
Nameg a sztorit is kiherélték (mitöbb, átvariálták), pedig emlékeim szerint felakarták dolgozni a játékot, és nem "új" történetet kitalálni.
Emellett még a néző hülyére vevése, amire szívem szerint levennék még egy pontot. Mindent meg kell mutatni újra (pl dobozok, hogy a végén kiderüljön, hogy mi a helyzet velük), hisz a néző biztos már rég elfelejtette.
És a legidiótább húzás, ami sokszor kiidegel: az apja él, hogy a film végén meghaljon :D
Emellett:
A játékban azért volt misztikusság/fantasy, míg itt kiderült, hogy egy fertőzés pusztított el sok ezer embert.

Volt egy alap, a filmen bőven túlmutató sztorival és cselekménnyel, miért nem lehetett volna azt többé-kevésbé hűen visszaadni?

A karakterek egydimenziósak, semmi mélység bennük, a történet papírvékony, a néző hülyére vevése sok helyen...nem is értem miért adok 3-ast :D Talán Vikander miatt és Dominic West se érdemelne ilyen filmeket egy Drót-beli főszereplés után.


A rendezőnek meg tipikusan ilyen középszerű filmjei vannak. Elég rossz előjel lehetett volna korábban is ez számomra :/

2018-06-24 18:57:11 The Cortez (3) #29

Közepes alkotás, de még így is 1000-szer jobb, mint a gyenge, könnyen felejthető elődei. A Tomb Raider-reboot egy vérbeli akciókalandfilm, nyakon öntve jó sok dzsungelharccal és túlélő show-al. Az alkotás megidézi az Indiana Jones-mozikat, de még magát a videojátékot is. A misztikus szál háttérbe szorul: az elején néhány mondatban elmondják a sztori mitológiai hátterét, aztán legközelebb már csak a végén kapunk 1 kis minimális természetfelettit.
A negatívumok közé tartozik a rengeteg klisé, az összes kiszámítható fordulat, a helyenként gyenge CGI, valamint egy, a látvány kedvéért szándékosan lebutított jelenet. A viccesnek meg vagánynak szánt beszólások-odamondások is inkább sótlanra sikerültek. A végső csavar már az elején sejthető, ám végül jól lett megoldva a kivitelezése.
A film legnagyobb pozitívuma a főszereplője, Alicia Vikander. Hiteles, emberi, szimpatikus, nem ripacskodó Lara Croftot alakít, akivel könnyen lehet azonosulni, és aki végre nem műnő. Az alkotók az angol színészeket szintén eltalálták, a fináléban, de főleg a stáblista előtti extra jelenetben pedig stílusosan felvezetik a folytatást.

2018-06-22 18:38:34 ChYga (2) #28

Vikander szerintem is tökéletes választás volt a szerepre... és akkor el is fogytak a potizívumok. Akartam szeretni ezt a filmet. Tényleg akartam, de nem ment.

2018-06-13 15:52:20 Kempesbaba (4) #27

Jó kis kalandfilm,sokszor nagyon erős Indiana Jones érzéssel. Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni,mert ha jól tudom az eredeti játék készítői csak azért választottak anno női főhőst mert pasival akkora plágium lett volna hogy Lucas és Spielberg levadászta volna őket :D
Magával a sztorival nagyon kettős érzésem van. A film első, ,,otthoni" fele nagyon ütősre sikeredett,viszont a dzsungeles rész néhol erőltetett,sokszor kiszámítható és sablonos lett. A végén a fordulat meg annyira várható volt hogy a páromnak előre bemondtam,mikor a nő először feltűnt :D
Alicia Vikander-t nagyon jó hogy megtalálta ez a szerep,látszik hogy igazi SZÍNÉSZ,nem holmi modellből átvedlett izé :)
A hármas és a négyes osztályzat között vacilláltam,de végül megelőlegeztem a négyest,mert remélem hogy egy még meggyőzőbb forgatókönyvvel csinálnak egy folytatást,újra Aliciával a főszerepben.

2018-06-13 01:43:46 tomside (2) #26

Ez szinte mindennél rosszabb volt, ami most így hirtelen az eszembe jut.

2018-06-07 00:35:08 Rice (3) #25

Alicia Vikander nagy kedvenc, és azokkal értek egyet az előttem szólók közül, akik szerint erre a szerepre is jó választás volt. Teljesen máshogy közelítik meg vele a karaktert, mint a korábbi filmekben; nem egy sérthetetlen vagány szexbomba, hanem egy sokkal emberközelibb és hihetőbb, sebezhető személy, akinek fáj, ha ütik. De a filmben kb. minden más zavart. A sztori lapos, a "fordulatok" rendkívüli módon kiszámíthatóak, gyakorlatilag klisé klisé hátán. Ráadásul baromira szájbarágós, nem értem miért van erre szükség, lehet az amerikai közönség igényli? Engem irritált. Mikor a film közepén jól ráfókuszáltak a ládára a cégnévvel, már száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez azért fontos, mert ki fog derülni, hogy az apja cége, és az öreglány keveri a szart. Már ez is fájt, de ez még nem is elég; a végén még egyszer az arcunkba tolják olyan ugyeemlékszelhülyegyerek stílusban. És gondolom az sem volt senki számára meglepő, hogy az apja él, valamint hogy meg fog halni a film végére.

Az akciójelenetek nem voltak rosszak, bár azért volt olyan, mikor távolugró olimpiai bajnokokat megszégyenítő produkcióval rukkolt elő Lara, de hát mindegy, elnézzük egy kalandfilmben.

Talán meglepő, de a zaciban játszódó két jelenet a kedvencem. Talán ez még nem spoiler ha leírom, az ezekben részt vevő három színészen láttam azt, hogy itt ők most élvezik, amit csinálnak, és nagyon megvan az összhang. Szerintem rengetet röhögtek, amíg ezt az összesen kb négy percet felvették. Persze lehet, csak bele akarom látni, hogy ott csillog a jókedv a szemükben... :-) Mindegy, lényeg hogy valamiért ez fogott meg.

Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem, de nem is lesz egy maradandó élmény. Reméljük a következő kap egy jobb forgatókönyvet, egy kis mélységet, valódi csavart, nem ilyen kliséset, és akkor egy igazán jó film is kijöhet belőle.

2018-06-05 13:05:30 necksprain (3) #24

nem volt ez annyira rossz, az eleje majdhogynem tetszett, aztán egyre durvábban bebutul. kicsit több és sokkal kreatívabb nyomozgatós, ezt a követ erre tolom, azt a kereket amarra gördítem részt vártam, a 'piramisos' rész full szar volt. a japán csávó az szegényke kritikán aluli. na de egyelőre ez egy közép hármas, estére cigivel egyszer elment. az erdő szép, a rosszarcok rosszarcok olyan far cry-osan (tomb raider-el nem játszottam, csak a kúpmellűssel, azzal sem mostanában).

játékadaptációk terén tényleg jónak számít, nálam a Warcraft-tal van valahol egy szinten. huha.. erős élboly.

2018-06-02 17:54:56 lenny (3) #23

Nem tökéletes, de szerintem rendben van ez a film. Pont olyan, mint a játék. Szerintem is a Tomb Raider az utóbbi évek videójáték adaptációinak egyik jobban sikerült darabja.

2018-06-01 16:31:44 BonnyJohnny (3) #22

Tévedés! Ez egy kiváló alapanyag, amihez érdemes hozzányúlni. Csak nem kontároknak kellene. :P Ez egy népszerű karakter modernizált, realizált, mélyített és komolyabb verziója. (Simán lehetne a videojáték adaptációk Dark Knightja.) Sajnálatos, hogy a realizálás hellyel közzel sikerült (a fő akcióknál pont nem), a mélyítés elsikkadt, a komolyság (ami alatt nem a humor mentességet értem, hanem a karakter komolyan vehetőségét) meg kb. véget ért ahogy elhagyták Londont. Sőt, amilyen régen volt már egy jó kis régi vágású kalandfilm a mozikban, kifejezetten kellene egy jó Tomb Raider. Talán majd legközelebb...

előzmény: Sántha Orsolya (#21)

2018-06-01 15:04:34 Sántha Orsolya (2) #21

Alicia Vikander a szó minden értelmében súlytalan a szerepben. Hihetetlen, hiteltelen. Kezdve attól, hogy egyszerűen nem veszem be, ahogy pocsolyába fojt egy zsoldost, odáig, ahogy a sarkára omlik Himiko szentélye a hegy gyomrában. Ne már! Értem én, hogy ez egy film. De ez túlment azon a határon, amit fejcsóválás nélkül képes vagyok végignézni a bamba kikapcsolódás kedvéért. Bár az Angelina Jolie-s verzió sem hagyott nyomot bennem, azért a promóképekre emlékszem, sőt, kb. ez az, ahogy Angelina megjelenik a fejemben, ha róla van szó: Lara Croft-ként. Nos, csak azt akarom mondani, hogy ehhez is kár volt hozzányúlni.

2018-05-31 23:21:35 Ragemarci (2) #20

A rettenetes korrekt. Néha beugrott a Rambo is és nem tudtam eldönteni, hogy ez ront rajta avagy feldobja. Aztán mérlegeltem a Vikander faktort és rájöttem, hogy annyira a csaj se jó, mint amennyire bájos szóval nem volt ez jó UP: a biciklis rész volt jó, ott ha abbahagyod nem maradsz ki semmiből

2018-05-31 23:11:09 VVega (2) #19

Gyakorlatilag nincs forgatókönyve, és egyetlen emlékezetes jelenete se. Rettenetes.

2018-05-27 20:59:57 Herrberger Detonator (2) #18

Ezt mar egyszer lattuk, csak akkor meg Indiana Jones-nak hivtak a fohost es sokkal izgibb volt a film. Jo forgatokonyvvel egeszen klassz kis filmet ki lehetne hozni a kovetkezo reszbol ezzel a szinesznovel. Varjuk!

2018-03-25 09:30:19 73625 (3) #17

Én végig vártam, hogy a susnyásból előbukkanjon Indiana Jones :D

2018-03-24 21:26:43 betti (4) #16

Most jöttem ki a moziból, bejött :)
Nekem nincs semmiféle előzetes tudásom a játékról, nem láttam, nem játszottam vele, szerintem ha kiböknék vele a szememet se ismerném fel. Amit viszont láttam: 10-20-30 perceket az Angelina Jolie-s verziókból, és azoktól... ááhh, asszem, ezt írtam :)))

Szóval, én csak egy laza, szombat esti akciómozit vártam, semmi többet. Annak meg tökéletesen rendben volt. Vikander hiteles, Jolie-nál százszor hitelesebb, volt, amikor kifejezetten szerettem, pl amikor a köhögős, összeeső ffit lelövik mellette, ott akkor tényleg azt a csajt látom, aki lehet, h kemény meg belevaló, de sose látott még embert meghalni, pláne így. Sokkot kap, és rettenetesen fél - ez látszik, és ez hiteles. De hiteles az is, hogy egy biciklifutárkodó, ökölvívós csaj azért bírja ha párszor földhöz vágják, meg tud kitartóan futni, de azért egy 30 centi széles fán, a folyó felett akkor sem tud végigsuhanni összekötött kézzel.... (Jó, a sérülése meglehetősen kevéske volt ahhoz képest, hogy hányszor "vágódott földhöz" a repcsiben és azon kívül...)

(Ja, még a Jolie-s hasonlatomhoz: talán nem tűnik fair-nek, ha azt írom, nála sokkal hitelesebb, miközben alig láttam a vele készült filmet. Nos, amit láttam belőle: minden pillanatban pucsít, folyamatosan úgy veszi a kamera, hogy látszódjon, mennyire, de mennyire, és még annál is szexibb (ez persze abszolut nem csak rajta múlt, hanem a rendezésen, vágáson), illetve semmiféle érzelem nincs a fején, néz roppant eltökélten előre, és ennyi. Lehet, hogy az általam _nem_ látott részekben domborított mást is, pl színészi vénát, de sajnos én ezek szerint csak azt láttam belőle, amiben egyetlen dolog domborodott. Vikander meg úgy szép, h ezt nem tolják az arcunkba folyamatosan.)

Egyszóval, ha ilyen a tombréder mint ez, akkor legközelebb is el tudom viselni :)

2018-03-22 14:06:08 paksiendre (4) #15

Ismét itt az ékes példa, hogy a "professzionális" kritikusoknak megint csak egy átkozott szavát nem szabad elhinni.
Ez a film teljesen rendben van minden szempontból, a világot nem fogja megváltani,(mint már leírták pár ezren) de hát furán is néznénk ki ha hetente jönnének a világot megváltó alkotások.
A 2013as játékot és a Rise of the Tomb Raidert is heteken át nyüstöltem, így nagyon felcsigázott mikor bejelentették a filmet.
Tetszett, hogy elrugaszkodott a játékoktól de közben mégsem. Üdítően hatott, hogy félig meddig megváltoztatták az alapsztorit, ám a főbb alap pilléreket meghagyták. Teljesen jól voltak felhasználva a játékból ismert stílusjegyek, a nyilazásnál ujjongtam is örömömben. Vikander remek választás volt ehhez kétség sem fér, a többiek is hozták amit kellett. Itt valahol olvastam, hogy gyenge volt a zenéje, pedig a film után megjegyeztem, hogy a zenéje is tök rendben volt nekem.
Sajnálom, hogy nem teljesít jól, így veszélyben a folytatás, de mindig ez van ha megtekintés után megtetszik egy franchise a vásznon. (Lehet meg kéne néznem egy agyonajnározott marvel filmet aztán az is befuccsolna végre). Sebaj, Szeptemberben jön az új játék.

2018-03-22 06:20:16 Nagy Tamás (4) #14

Ennyi :D Pacsi :D

előzmény: BonnyJohnny (#13)

2018-03-21 20:28:50 BonnyJohnny (3) #13

Mivel szerintem a legjobb, ezért bármelyik játékadaptációnál jobb film. ;)
De, igen. Az említetteknél határozottan jobb. :D

előzmény: Nagy Tamás (#12)

2018-03-21 20:13:58 Nagy Tamás (4) #12

De még mindig jobb, mint a Doom vagy a Max Payne :D xD

előzmény: BonnyJohnny (#11)

2018-03-21 18:36:14 BonnyJohnny (3) #11

Szerintem az eddigi legjobb játékadaptáció ;)
Az, de még mindig csak közepes, mint film. :P

előzmény: Nagy Tamás (#10)

2018-03-21 10:00:19 Nagy Tamás (4) #10

Szerintem az eddigi legjobb játékadaptáció ;) Alicia Vikander arcjátéka néhol zseniális :) Remélem lesz folytatása, bár Amerikában eléggé gyengén teljesít :/

2018-03-20 14:57:09 kwzatz (?) #9

"sokkal dögösebb volt, legalábbis az első szériákban"
http://tombraiders.net/katie/screenshots/tr1/lara13.jpg
Az idő megszépíti az emlékeket, ráadásul másként látta akkor az ember. Emlékszem, hogy én azt mondtam, hogy a Fifa 97 élethű. :D

előzmény: GothMan (#8)

2018-03-19 19:11:21 GothMan (?) #8

Ó, azért a játékban ettől sokkal dögösebb volt, legalább is az első szériákban, amiket ismertem anno. Egyébként tény, hogy hitelesebb az ilyen alkat, csak mondjuk a régi rajongókat fosztották meg valami(k)től. ;)

előzmény: kwzatz (#4)

2018-03-18 21:24:55 BonnyJohnny (3) #7

Összességében nem rossz. Az első fele egész jó. A karakter bemutatása (Vikander mind alkatilag, mind színészileg kiváló), ahogy egyesek írták, a biciklis hajsza valóban a legjobb akciójelenet a filmben, a rövid "nyomozás", Nick Frost hozza a formáját, Daniel Wu is szórakoztató, a szigetre jutás (bár néha felbukkant a press X felirat a lelki szemeim előtt) adja, az ottani helyzet bemutatása (bár Goggins karaktere akkora sablon, mint ide London, de ő valahogy még tűrhetővé teszi) is elmegy, és az első kalandok (a folyóba eséstől az erdőben landolásig) is egész pergősek, valamint kellően látványosak (bár a press X már el sem tűnt a lelki szemeim elől).
Aztán leül a film, és mikor beindul, akkor sem képes felnőni az első feléhez. Hirtelen bejönnek a sablonok. A profi katonák elfelejtenek célozni, Goggins elkezd ripacskodni, a karakterek hülyülnek, a helyzetek logikátlanodnak, és a végén a nagy csavar, és a folytatásokon átívelő ellenség meglebegtetése már konkrét rosszullétet okozott. És tény(!), hogy eltűnt az izgalom a filmből. Amit nem is értek, hogyan. Pedig így van.
Gyenge négyes első fél és erős kettes második fél. Ez bizony betonközepes. Számomra negatív csalódás volt, mert nem ér fel a jó kritikákhoz, amiket kapott, és amit a film első fele alapján hajlamos voltam elhinni.
Az biztos, hogy még így is a legjobb játékadaptációk között van. De továbbra sem született meg az első jó játékadaptáció. De talán megszületik az első sikeres. Áldásom rá. Mint írtam, nem rossz, Vikander kifejezetten jó a szerepben. Ha elkezdnek forgatókönyvet írni a keze alá (ahelyett, hogy shot by shot filmre viszik a játékot), még jó is lehet belőle.

2018-03-18 18:57:06 betti (4) #6

Párom szeretné megnézni, én meg alapból nem, de megnéztem a trailer-t, és asszem, hagyom tmagam rábeszélni... főleg, mert általában ő is hagyja magát azokra a filmekre, amik szerintem jók :-) (Tévében, Angelina Jolie-val képtelen voltam rávenni magam, attól a nőtől vakarózhatnékom van. De Alicia-nak mintha jobban állna ez a szerep. Meglássuk).

2018-03-18 09:46:34 Jason13 (4) #5

Számomra pozitív csalódás volt ez az új Tomb Raider mozi.
Igaz, az utóbbi évek félresikerült játékadaptációi után nem is voltak magasak az elvárásaim, szimplán egy szórakoztató kalandfilmet vártam, ami képes megállni a saját lábán. Ezt pedig meg is kaptam.
Maga a történet végtelenül egyszerű, viszont pont ezért működőképes. A készítők egyáltalán nem vállalták túl magukat (mint például a Warcraft vagy az Assassin's Creed alkotói), inkább egy letisztult sztorival rukkoltak elő, melyben nincsenek hatalmas logikai bukfencek és önellentmondások. A cselekmény is jó ütemben halad előre, üresjáratokkal nem igazán találkozhatunk a játékidő alatt.
Alicia Vikander alakításába se tudnék belekötni, teljesen rendben volt, mint Lara Croft. Meglátszik rajta, hogy fizikailag sokat készült a filmre, még a húzósabb akciójelenetekben sem lóg ki jelenlétével. Ami pedig színészi vénáját illeti, azt is tudta kamatoztatni és sikerült kellő mélységet és drámaiságot adnia a hősnőnek. Míg az Angelina Jolie-féle változat szimplán egy elképesztően dögös kalandor csajszit tár elénk, addig az idei verzió egy szimpatikus, sebezhető és kellően emberi karaktert szállít le, akivel sokkal könnyebben lehet azonosulni.
Walt Goggins-ot érdemes még kiemelni, ugyan egy két dimenziós rossz arcot testesít meg, de ezt legalább egész szórakoztatóan teszi.
A látvánnyal se volt különösebben gond, az akciók kellően izgalmasak és pörgősek, nem mellékesen pedig egész földhözragadtak (már persze a korábbi filmekhez képest). A CGI- lóláb mondjuk helyenként kilógott, de azért nem annyira vészes módon, ennyi még pont belefért, hogy ne zökkenjek ki a látottakból.
Sajnos a zenei aláfestés elég sótlan lett, pedig egy ehhez hasonló kalandmozi megérdemelne jó pár fülbemászó dallamot. Tom Holkenborg (alias Junkie XL) munkája azonban nagyon középszerű, hiába idézi meg néha a 2013-as játék hangzásvilágát.
És ha már negatívumok, én több misztikumot vártam a filmtől, ilyen téren rendesen visszafogták magukat a készítők. Mondjuk ezt a húzásukat meg is tudom érteni, hiszen a két korábbi film azért rendesen túltolta a túlvilági erőket és ugyan ezek megjelentek a 2013-as játékban is, ide nem biztos, hogy teljes mértékben passzoltak volna.
Mindent összevetve, egy teljesen korrekt adaptáció lett az új Tomb Raider. Vikander kellően meggyőző, mint Lara Croft, az akciók is rendben vannak és a cselekmény is igencsak pörgős. Persze, nem fog hivatkozási alap válni a filmből, mint legjobb játék-adaptáció, hiszen közel sem hibátlan, de az utóbbi idők próbálkozásait simán zsebre teszi és önálló kalandmoziként is megállja a helyét.
Én örülnék még pár hasonló minőségű folytatásnak.

2018-03-16 18:55:19 kwzatz (?) #4

Trailerek alapján olyan, mint a játékban. Nem beszélve arról, hogy ha egy nő túrázik, fut, kúszik-mászik, harcol stb., akkor nem fogja tartani a 70kg+-ot és a 98-as mellbőséget, mert ehhez idomul a teste. Hitelesebb az ilyen alkat.

előzmény: GothMan (#1)

2018-03-16 18:39:14 erahurka (4) #3

Nem értek egyet a lehúzó kritikákkal. Nem lesz klasszikus, vannak benne zavaró dolgok, de összességében egy tök jó akció-kalandfilm. Szerintem évek óta nem repült el így két óra nekem moziban.

2018-03-16 00:11:16 St4nt0N (?) #2

Hiába, Julie T. Wallace nem vállalta.

előzmény: GothMan (#1)

2018-03-15 23:57:40 GothMan (?) #1

És a Wonder Woman után sikerült még egy amazont meggyalázni egy egyszálbél színésznővel. Gratulálok.