Ocean's 8 (2018) ☆ 👁

Ocean's 8 - Az évszázad átverése

(Gary Ross)

amerikai krimi, vígjáték

2,6
★★☆☆☆
278 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

"A nyolc főszereplő – lásd a címet – összesen tisztességes mennyiségű díjjal dicsekedhet, és most nem az MTV Movie Awards legjobb csókja elismerésére gondolunk. A lányok összesen Oscarral, 2 Oscar-jelöléssel, két Emmyvel, kilenc Grammyvel, hat Golden Globe-bal, öt BAFTA díjjal és 10 SAG-díjjal büszkélkedhetnek – amiben csak annyi a picike csúsztatás, hogy nem mind filmért járt, hiszen Rihanna például aligha hozhatott magával filmes elismeréseket, zeneiből viszont elég sok sorakozik odahaza a polcon. Ez így együtt pénzre váltva elég sok lenne!" (port.hu)

"Ahogy a szereplőgárda lassan összeállt, természetesen sok név merült fel majd felejtődött el, és ezek közül a legfontosabb Elizabeth Banks volt, akinek a szerepét végül Sarah Paulson kapta. Damien Lewis már konkrétan megkapta a negatív főhős szerepét, de végül, eddig ismeretlen okokból kilépett, és az ő helyére érkezett Richard Armitage. Szintén felmerült Jennifer Lawrence neve, akinek nem fért végül bele a film az időbeosztásába, de nagyon bánta, hogy nem tudott igent mondani – aztán kicsit később kiderült, hogy az egészet csak egy újságíró találta ki, Lawrence-t meg sem keresték az ajánlattal. Ahogy arról a hírről is kiderült, hogy kamu, mely szerint a forgatáson állandóan jelen volt egy pszichiáter, hogy a színésznők ne vesszenek folyton össze." (port.hu)

"A film főszereplői szinte kivétel nélkül veterán színésznők, és mint ilyenek, majdnem mindenkivel játszottak már, aki számít. Anne Hathaway és Helena Bonham Carter például testvérek voltak az Alice Csodaországban-ban (2010), de együtt játszottak A nyomorultakban (2012) is, bár nem volt közös jelenetük. Cate Blanchett és Sarah Paulson a Carolban (2015) volt együtt, míg Blanchett és az önmagát alakító Katie Holmes a Rossz álmokban (2000) találkozott, de Blanchett a férfi főhős Richard Armitage-t is ismeri a Hobbit trilógiából – Armitage egyébként ott volt a már emlegetett Alice Csodaországban-ban is, mint a lányok atyja, Olerion király." (port.hu)

"Mármint az előző három Ocean’s filmből? Hát az öreg Carl Reiner, mint Saul Bloom, Elliott Gould, mint Reuben Tishkoff és Shaobo Qin a gumitestű Csodálatos Yenként a régi csapatból. És persze visszatért volna a csodagyerek szélhámos Linus Caldwell, vagyis Matt Damon is, de sajnos kivágták a már felvett jeleneteit, mert megharagudtak rá. És miért haragudtak meg rá? Mert Damon a nagy hollywoodi zaklatási botrányok közepette azt találta mondani, hogy igenis van különbség zaklatás és zaklatás között, mondjuk más, ha valaminek azt mondják, hogy milyen dögös, és más, ha meg akarják erőszakolni. Ez abban a légkörben nem jött ki jól, és büntetésként repült a filmből is. És majd elfelejtettük, George Clooney is visszatér – de csak producerként." (port.hu)

"Mivel hősnőink a legnagyobb divatshow, a Met Gála alatt akarnak ellopni egy gyémántnyakláncot, a készítők éltek a lehetőséggel, és elképesztően sok hírességet préseltek be a megfelelő jelenetekbe. Ezekben önmagukat játsszák a következők: Anna Wintour, Zayn Malik, Katie Holmes, Maria Sharapova, Serena Williams, Kim Kardashian, Adriana Lima, Kylie Jenner, Alexander Wang, Nina Cuso, Kendall Jenner, Gigi Hadid, Lily Aldridge, Olivia Munn, Zac Posen, Hailey Baldwin, Derek Blasberg, Heidi Klum és Lauren Santo Domingo. Utóbbi a Vogue egyik szerkesztője, a többiek divattervezők, modellek, színészek és teniszezők vegyesen." (port.hu)