Werk ohne Autor (2018) ☆ 👁

Mű szerző nélkül
Never Look Away

(Florian Henckel von Donnersmarck)

német-olasz dráma, thriller

4,2
★★★★☆
57 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-12-09 23:09:15 Bogár Bence (5) #12

Ötös, egyértelműen. Kiváló film, ami a végén ott hagy az érzelmeiddel kettesben. Habár a látottaknak vége, azokat elfelejteni szinte lehetetlen, így a Mű szerző nélkül eléri, hogy még jóval a megtekintés után is velünk maradjon az élmény. Ajánlott, főleg ha valaki már nagyon ki van ábrándulva a sok tucatkategóriás selejtből. 90%

2019-11-16 11:30:47 Dió (5) #11

A jelek szerint az én kommentem sem fogja megtörni az eddigi dicsáradatot: a Werk ohne autor eddig nálam is az év filmje. Mondjuk a százkilencven perces játékidőt természetesen ezúttal sem sikerül maradéktalanul kitölteni; és ennek kapcsán konkrétan elkezdtem gondolkozni, hogy valaha is láttam -e három órás filmet, amiből ne tudtam volna minimum negyed órát kivágni. Arra jutottam, hogy nem. Mindazonáltal, mindez legalább hatásosan kettéosztja a filmet. Az első fele egy megrázó történelmi tabló a náci Németországról, míg a második egy közeli, intim és sokkal "nyugisabb" portréja magának a festőnek, illetve rajta keresztül annak, hogy mitől lesz művész a művész. Elsőre nekem ez a fordulat, tehát a történelmi vonal hirtelen sutba dobása a kilencvenedik perc tájékán túl hirtelen "törést" eredményezett, mindazonáltal a lentebbi kommentek átolvasása sokat segített annak megértésében, hogy hogyan illeszkedik össze a kettő. Ahogy somogyiréka is írta, a második fele hatásosan mutatja meg, mitől lesz hiteles egy művész, és hogy egyáltalán a meglévő tehetségen túl honnan ered a művészete. Az, hogy az első fele nélkül mindez nem működne, nem kifejezés; inkább úgy fogalmaznék, hogy egy ráalvás után revidiálva a megtekintés utáni ellenszenvemet még a három órás játékidő is indokoltnak tűnik.

A másik ok, ami miatt a második fele szerintem ilyen erős, külön bekezdést érdemel, és úgy hívják, hogy Max Richter. Én még filmzeneszerzővé cseperedése előtt fedeztem fel magamnak az ürgét, és már azóta próbálom terjeszteni az igét; szerencsére az utóbbi időben Hollywood is felfedezte magának a tehetségét, így lassan minden film és filmzene-rajongó ismerni fogja. Mindezt pedig azért írom a Werk ohne autor kapcsán, mert főleg a második felében használt témái megint olyan erősek, és olyan elemi erejű megtámogatást adnak a képeknek és a sztorinak, hogy elég csak a főtémára gondolnom, és már lábad is könnybe a szemem.

ÍME. By the way, az ebben a klipben is látható jelenet, amelyben a szél rácsukja az ablakot a friss festményre, ezzel megvillantva az igazságot, ezzel a zenével együtt nálam az egyik legszebben kifejezett és megoldott jelenet, amit az utóbbi időben mozgóképen láttam (mondjuk aki még nem látta a filmet, az inkább csak hallgassa a linket, ne nézze, mindazonáltal nem egy nagy spoiler).

Végezetül pedig két kérdésem lenne az osztályzókhoz:
1) Az apa annyira szét akarta szakítani őket, hogy ezért képes volt még a lányát is meddővé tenni, ami természetesen egy brutális fordulat. És épp ezért nem értem, hogy miért nem kapott az alkalmon, amikor nyugatra kellett költözniük. Az addigiakból tök logikusan következett volna, hogy magával rángatja a lányát, míg a srácnak valószínűleg maradnia kellett volna. Miért hagyta a lányt is ott? Ez nem plothole? Mert nekem a történetből nem fakad más logikus magyarázat, mint hogy akkor a film második fele nem történhetett volna meg.
2) Az utolsó jelenet. Ha úgy tekintek a filmre, mint egy festő biopicjára, akkor gondolom úgy kell értelmeznem, hogy az a szcéna csak egy megtámogatása a fő üzenetnek, miszerint a művésznek nem a külső behatásokból, hanem a múltjából kell építkeznie, ha meg akarja találni önmagát. Ha viszont a történelmi vonal a fontosabb, akkor a zárókép nálam egyértelműen azt húzza alá, hogy a srác is beteg lesz (vagy már az), és ezáltal azt akarja példázni, hogy milyen tehetségeket és egyéneket (is) pusztít(hat)ott kis híján el a nácik beteg ideológiája, miszerint a “degeneráltakat” nem szabad élni hagyni. Feltételezem, az előbbi értelmezés a helyesebb (miszerint a srác nem beteg), ugyanakor teljesen az utóbbit sem zárnám ki. Értelmezte még valaki így, vagy csak bennem merült fel mindez?

Akárhogy is, ez összességében egy letaglózó erejű, sokat markoló és sokat fogó must-see film: gyönyörű szerelmi történet, fontos történelmi tabló (ami megannyi náci Németországos film után is képes újat hozzátenni ehhez a lerágott csonthoz), egyben intim portréja a művészetnek is. Egy epikus alkotás, amely nálam lazán maga mögé utasítja még a rendező előző filmjét is, a Das Leben der Anderent. Max Richter, neked pedig még egyszer külön köszönet. Már rendelem is a cd-t.

2019-10-30 00:34:48 unfamous (5) #10

ritkán véleményezek, nem véletlenül:P
az idei évben ez volt az első film, ami leverte nálam azt a bizonyos biztosítékot. a végén eszembe jutott az az ősrégi érzés, amit anno a Harcosok klubja, vagy az első Mátrix megtekintése után éreztem fiatalon a moziban kifelé jövet, és ami mostanra sajnos eltünt a világból, a filmekből. Izzig vérig nagybetűs MOZI ez, ahogy a szereplő gondolatait is vizualizálja, ahogy nem akar igazságot szolgáltatni, feszült, megragadó, erős, mégis csodás!
Igen, hosszú, az erős kezdés után volt 10 perc, hogy fészkelődtem, de utána úgy magával ragadott, mint már nagyon régen semmi....
kiemelném a színészeket is, a náci professzor, vagy a düsseldorfi egyetemi oktató karakterét.
Bárcsak minden évben lenne legalább egy ilyen film!

“Don't look away. Never look away, Kurt. All that is true is beautiful.” -ezen második napja filózok....

2019-10-15 10:37:31 dittike (5) #9

Nagyon erős élmény marad meg bennem főleg hogy megálmodtam a kórházas jelenetet előtte éjjel.

2019-08-16 00:02:23 ryood (5) #8

érdekesség még (valamint remek rendezői húzás) hogy Sebastian Koch alakította a nácikat majd kommunistákat kiszolgáló professzort. a rendező korábbi remek filmjében, a mások életében Koch volt az író, aki menekült az NDK-ból nyugatra...szóval a teljesen másik oldalon 12 évvel később..

2019-08-15 23:53:13 somogyireka (5) #7

Már 33 éve nem.. érdemes tőle YouTube-on is nézni, majd keresek angol nyelvűt is, mert én németül láttam, ám lehet, ilyen szimpatikus, mint a filmben egyik videóban sem lesz...

https://hu.wikipedia.org/wiki/Joseph_Beuys

2019-08-15 22:31:42 ryood (5) #6

nem ismertem. ő él még?
nagyon tetszik, ahogy megnézte a képeit, aztán elmondta, h az mennyire nem ő...és utána, ahogy jöttek a végső képek...

előzmény: somogyireka (#5)

2019-08-15 22:27:12 somogyireka (5) #5

ismered? tudod, ő Beuys, akinek az alkotásai láttán a nem edzett néző kiszalad a múzeumból. Véres katéter, sarokban hagyott seprű, zsírral töltött kalap...először én is ezt csináltam, aztán elkezdtem meghallgatni interjúkat vele. Igen, számomra is a film "szíve" ez a rész.

előzmény: ryood (#4)

2019-08-14 15:46:01 ryood (5) #4

"és megtörténik a filmben az a "csoda", hogy még a kalapját is leveszi, amit amúgy szex közben is magán hagy..és az is kiderül, mi van a filccel és zsírral készült alkotásai mögött."

nekem ő volt a film legérdekesebb figurája.

2019-08-13 10:28:40 somogyireka (5) #3

Háromórás megafilm, minden pillanata irtózatos erős. Gondoltam, három részre elosztom, de aztán egy ültő helyemben végignéztem. Teljességgel beszippantott. Kedvenc témám, kedvenc korszakom. A művészet a 20. században.
A történelem, az ember "fejlődése", ami a jelenségeken túl tényleg van a világban a művészet felől érthető meg igazán. A művészet afféle valódi lenyomat a korról. Régmúlt királyok nevét, történelem könyvek eseményeit elfelejtem, de egyes korok festményei mélyen a retinámba égtek.
A főszereplő figurája életrajzi alapokon áll, talán jobb lett volna, ha a film teljesen fikció, szerintem ez a nagy hibája..ugyanis, mióta meghallgattam egy riportot az "eredeti" festővel Gerhard Richterrel a filmről már nem vagyok annyira lelkes. Ugyanis elhatárolódik a látottaktól, e témában szeretett volna inkább csöndben maradni...talán jobb lett volna nekem is, ha nem keverem a filmet és a valóságot.
Mert a film önmagában gyönyörűen megáll és teljesen hiteles tabló a náci Németországról, a szocialista NDK-ról és a teljesen szétzuhant düsseldorfi művészvilágról.

Micsoda egy utazás..az entartete Kunst-tal kezdünk, majd a szocialista realizmusból eljutunk egészen Beuysig, sőt hozzá sem csak úgy felszínesen érünk. A kamera odaáig merészkedik, hogy szóra bírja azt a művészpápát, aki Düsseldorf egyetemének trónján ült, és megtörténik a filmben az a "csoda", hogy még a kalapját is leveszi, amit amúgy szex közben is magán hagy..és az is kiderül, mi van a filccel és zsírral készült alkotásai mögött. (persze ez azért annyira nem titok, hisz a legelső Beuys kiállítás felfedi ezt, de itt nagyon jól illeszkedik a filmbe a kitárulkozás)

És ebben a sehonnából a semmi felé tartó művészvilágban, ahol nincs fejlődés, esetleg csak változás, ahol nem tudjuk vajon a századokkal ezelőtt élő festők voltak-e ténylegesen közelebb a "lényeg"-hez vagy a modernek, hihetetlen jólesik egy őszinte alkotó, a főszereplő közelsége és támasza. Vajon Gerhard Richternek mi nem tetszett ebben? Ez azóta is nyugtalanít.

E három óra megint csak megerősít abban, hogy művészet csak ott létezhet, ahol hitelesség van. A kép csak akkor él igazán, ha átélt, ha saját. Ha minden ecsetvonásban ott van az alkotó, mert elsősorban magának fest, hisz végre valahára találkozni szeretne önmagával. Noha tudja, összes festménye csak eltakarja őt, de mégis minden egyes üres vászon előtt a lehetetlent célozza meg. És akkor itt egy festő, aki átívelve a történelem egyik legszörnyűbb korszakát jegyességet köt a festészettel és hű marad hozzá.

2019-08-12 09:39:41 ryood (5) #2

érdekes, így utólag visszaemlékezve egyre jobban él emlékezetemben a film, és egyre nagyszerűbbnek érzem.
fel is kúszik ötösre.

2019-07-25 17:44:11 ryood (5) #1

korrekt film, mely megadja a katarzist is, de a több, mint háromórás játékidő indokolatlan, szükségtelen.
nem lehet még osztályozni, úgyhogy akkor itt most: jó (négyes)