Mother! (2017)

Egyértelműen túl komplex és következetes a szimbólumrendszere egy inkoherens lázálomhoz, ugyanakkor túldimenzionáltnak érzem a bibliai megközelítést, még ha elemeiben rá is lehet húzni.
Szerintem akiknek igazán címezve van a film, kellő önreflexióval észre tudják venni önnön hétköznapi életük párhuzamait benne, legalábbis nekem sajnos sikerült:
Hétköznapi, hiszen megannyi esetben láthatunk ilyen, vagy ehhez hasonló toxikus kapcsolódási mintákat. Lawrence szubmisszív, autonómiáját megélni vagy önállóan létezni képtelen, csak is Bardem felé áradó karakter, örök törekvése a közös mikrokozmoszuk, intimitásuk megőrzése. Bardem exhibicionista művész, számára csak funkcionalitással bír az otthon melege, nem pedig végső törekvése az életben. Számára az első helyen az önkifejezés és a produktum megosztása áll. A történet intim betekintés Lawrence pszichéjébe, a nem megértettségtől való szenvedésébe. A film brutalitását a látomásos jelleg adja ahogyan rémképekben vetülnek ki a szorongásai mikor nem folytja le a tudatát a sárga “nyugtatóval”. Az otthon maga a kapcsolat, a közös tér, melyet az elutasítás vagy az intimitás hiánya fenyeget. (Először az eltűnő férfi, majd a betolakodók) Lawrence önállóan képtelen odaadásával kivívni a tiszteletet és az elfogadást, így a gyermekvállalás bizonyul a végső kiútnak. Miután ez is kudarcba fullad, a gyermek meghal, minden leég, ott marad a végső remény, a szív/kristály, de végül erről is kiderül hogy pótolható Bardem világában egy másik nő személyével.

Nagyon bizarr! De valami szenzációs! Kitűnő mint dráma és thrillernek is, horrornak én ezt nem tartom. Végig pörgetem az Aronofsky filmeket ez idáig még szerintem a legjobb tőle. Az atmoszféra külön dicséretet érdemel. A feszültség a filmben szinte kézzel foghatóvá válik és csak fokozódik. A két óra alatt és egy percre sem terelődik el a néző figyelme. És amilyen frusztrálóan képes hatni a film olyan izgalmas is tud maradni mindvégig. Lenyűgözött a filmnek a szimbolikája.

Mi az aminek úgy van?

Átpörgetve sincs sok értelme.

Féreg, kaksi film... ennyi a véleményem róla

Ha ezt a filmet egy dvd-re kiírnánk és egy post-it-ot ráragasztanánk, azon lenne, ki kicsoda a filmben, majd ezt elküldenénk az összes földön kívüli civilizációnak, nem kellene többet azon agyalnunk, hogy léteznek-e, mert olyan nagy ívben elkerülnék az emberiséget, hogy csak na.
Nem arra gondolok, hogy maga a film milyen, hanem hogy ez a tökéletes pédája annak, hogy milyen egy hányadék az emberiség. A Noah-nál már ezt leírtam, tessék, újranézve ezt a filmet, tökéletes bemutatása, hogy mit művel az emberiség egymással és a Földdel.
De mellette pedig a mindennapi életből egy nő, aki mindent megtesz a szép otthonért, a gyerekért, a férjéért és mellé az elnyomó "csak én számítok" férfi, aki mellett másnap úgyis egy új nő ébred -vonalat is ki lehet innen olvasni, nagyon tetszik és még mindig

Jól hozza a szokásos Aronofsky minőséget, hatásos, jó atmoszférájú és feszült thriller ez (a horror besorolást mondjuk annyira nem értem), aminek a jelentésrétegein és szimbolikáján lehet bőven csámcsogni. Lawrence és Bardem kiválóak. A Rekviem óta a rendező legjobbja (de a Pankrátort és a Hattyút is újra kéne néznem).

A film első fele még elmegy,de ami utána történik, kész elmebaj és a végét simán ki lehet találni.Még egyszer biztosan nem fogom megnézni.

Egy előnye volt az elpocsékolt időnek, rájöttem,a Fekete hattyú még egy viszonylag normális film.

Ecce Homo...! Íme az Ember.
Hát ez kemény volt.

OFF: Köszi! Az első kettő megvolt, a Midsommar viszont még nem... A premier óta minden nap összeveszek magammal, hogy megnézzem-e, vagy sem. :D

ON: Ennyire azonban, mint EZ a film, egyik sem hatott rám az említettek közül. A filmnyelve zseniális, számos képkockája olyan, mint egy-egy kiváló festmény, több réteg jelentéstartalom gond nélkül végiglépegethető közben; pár jelenetét pedig mintha lemásolta volna a rendező az életemből, tehát ez így együtt elég volt a sok csillaghoz, meg ahhoz, hogy egy új toplista megszülessen a fejemben, úgyhogy össze is raktam gyorsan. :)

Egyetlen példa - ki is húzom fehérrel, hogy csak az olvassa, aki akarja: az első gyermekem majdnem úgy született meg, ahogy a filmbeli babácska, "mert az embereket nem lehetett elküldeni" - na jó, azok nem verték szét egymást, nem törtek-zúztak, vagy raboltak ki.

A jelenség teljesen valós, és ezt ügyesen megfogta Aronofsky: az exhibicionista, művészetének és/vagy egy választott, "világmegváltó" ügynek élő, magát annak szentelő ember részéről nem biztos, hogy bölcs döntés, ha családot alapít... S ha mégis - mert hát kell valaki folyton, aki talán őszinte szívvel, de mazochista módon, szeretettel, gondoskodással veszi őt körül, "a házat biztosítja" - , végül valami hasonló pályára fut ki szinte mindegyikük története, mint amit a film mutat a maga sajátos eszközeivel.
Ez persze egy olvasat. És nem a transzcendens dimenzió. A földit és az égit is sokkal szebben és okosabban kifejtették már az előttem szólók.

Off:
Hasonló az új Suspiria, az Örökség és a Midsommar is. Ha eddig kimaradt valamelyik, bátran tudom ajánlani. :)

Vannak filmek, amik úgy hatnak rád, mintha kitakartak/kitakaróztál volna.
Nézed, és kis híján megsemmisülsz, mert ott látod magad, és nem, nem tudsz védekezni.
Elfordulni sem, megszüntetni sem, elmenekülni sem, mert a saját életedet nem kapcsolhatod ki csak úgy.
Veled marad, mert te éled.

Ez a film számomra egy pont olyan volt. Véget ért, de folytatom.

Ez erősen túl lett tolva... Számomra élvezhetetlen, ostoba, művi az egész. Még azt sem mondanám, hogy különösebben emlékezni fogok rá... Egyesek azt hiszik, bocsi, úgy érzik, hogy milyen "mély" a film, a rendező zsenialitását dícsérik, miközben szerintem meg rohadt felszínes és öncélú az egész.

Hú! Ez most rendesen odaragaszott a képernyőhöz. Brutális. Vonzó. Érzelemdús. Rettenetes.... wow!

Nos, nem mennék bele Bibliai értelmezésekbe. Számomra teljes mértékben megfelel a művész/alkotó - művészet/tökéletes alkotás allegóriája. A tökéletes mű megalkotására való törekvés nem csak a művészt, de környezetét is felemészti. Megsemmisítő erejű és lehetetlen küldetés ez, mely ellentmondást nem ismerve visz a teljes önpusztítás irányába, annak minden velejárójával. Természetesen lehet mosolyogva, kitartóan próbálkozni, ám a kristály is semmissé válik egyszer... A mi világunkban legalábbis biztosan.

Végre volt szerencsém megnézni ezt a filmet. "Szerencsém". Bár ne lett volna. Nem is igazán tudom szavakba önteni, óriási csalódás Aronofsky az utóbbi munkáival. A Fekete hattyú-ig folyamatosan emelkedett számomra, kuriózum volt, úgy tűnik, az volt a csúcs, onnantól hihetetlen meredek esés. Pont azért bírtam, mert megdolgoztatta az embert a szimbolikával, itt azonban már annyira kellemetlenül szájbarágós, hogy elviselhetetlen, és akkor még rájön a fenenagy művészkedés...

a babás jelenet meg valami elképesztő mély- és fekete pont számomra a filmiparban. előre kiejelentem, nem vagyok egy apa típus, és az internet sötét helyeinek 99%-t láttam, de ez...

Olvasom itt a kommenteket, és úgy látom Aronofsky csak elérte amit akart: egy nagyon gyenge, ám annál giccsesebb és megbotránkoztatóbb művészfilmet, amibe a nézők sokkal többet akarnak belemagyarázni, mint ami.

Egyébként Lawrence-ről az a hír járja, hogy az eleve értékén felül sztárolt színésznő túl van a csúcson, a jelenlegi ideiglenes pihenője gyakorlatilag kényszerszünet.

Közvetlenül a film megnézése után nekem más értelmezés ugrott be - egészen egyszerűen arra gondoltam, hogy a Művészt mutatja be, azt, ahogy minden és mindenki tönkremegy körülötte, nem azért, mert gonosz vagy nem szereti őket (pl a párját és a gyerekét) hanem mert neki ez kell ahhoz, hogy tökéletes művet tudjon alkotni - igaz, hogy a Múzsa belepusztul, de segített létrehozni az Alkotást, és aztán a pusztulása után új Múzsa és új Alkotás jöhet létre.

De ahogy elolvastam a ti értelmezéseket, rájöttem, hogy helyénvalóbb a bibliai párhuzam - Ádámmal, Évával, Káinnal, Ábellel, özönvízzel, Jézussal stb.

Ez eddig rendben is van.

A nyűgöm az, hogy attól mert megértem egy film mondanivalóját, utalásait (segítséggel vagy anélkül) még önmagában nem jelenti azt, hogy az a film jó. Igen, látom, hogy milyen tökéletesen ábrázolta ezt a metaforát. De... mit kaptam tőle? Úgy érzem, szinte semmit, csak egy óra szenvedést. Meg egy metaforát, békával.

Amikor elkezdtem nézni, vacakul éreztem magam, és ez az érzés nem csökkent. Ettől még lehetne jó film - Polanski Iszonyat-ja, A bérlő-je alatt se éreztem jól magam, csak épp amikor jött a Vége felirat, kerek szemekkel álltam fel, hogy hú, mekkora film - meg sem tudtam mondani, hogy miért, de "ütött", az okozott rossz érzések mellett volt jó is, az öröm, hogy láttam, hogy kaptam valami különlegeset.
Itt az elején túl sok volt a "jönnek a kellemetlen, idegesítő, kirakhatatlan vendégek" effektus, amelyeket nagyongagyi, leginkább végig-se-nézett filmekből ismerek - aztán hirtelen a váltás, a béke, a babavárás, majd megint szépen jönnek az egyre baljósabb motívumok, és aztán az őrület maga. És amikor vége van, nincs az az érzés, hogy "Huh, ezt de jó hogy láttam, még ha őrült beteg dolog is".

A másik, amit én nem találtam, pedig úgy látom, itt szinte mindenki: Jennifer Lawrance színészi tehetsége. A csaj végigment a filmen ugyanazzal az egy arckifejezéssel - az operatőré és a vágóé az érdem, hogy a semmitmondó mozgásából, a tökegyforma tiltakozásaiból, a maga elé bambulásából valami érdekeset és hatásosat hoztak ki. De nem ő (az ő színészi játéka) válik érdekessé és hatásossá, csak az adott szitu, ami meg a rendező és a fentiek érdeme.
Michelle Pfeiffer, akit pedig inkább nem szeretek mint igen, szerintem itt százszor jobb volt. Bardem-re nehéz mit mondani. J.L.-nél jobb volt.

Szeretem az olyan filmeket, amikről egyszerűen nem lehet elmondani, leírni pár mondatban, miről szólnak. Csak pár példa: Mátrix, Harcosok klubja, Forrest gump, Birdman stb..
Ez is egy olyan mozi lett.
Ha nincs a A pankrátor meg a Fekete hattyú, ez is ötös.. de egyenlőre bitang nagy négyes fölé!

Én itt az ízlésednek feltételezhetően megfelelő filmeket ajánlok neked, erre te meg undokoskodsz velem, szép! Így tegyen az ember jót a másikkal.

"Kizárólag vallási fanatistáknak és érzelmi fogyatékosoknak ajánlom!"
"Nagyon nem ajánlom semmilyen jóérzésű embernek!"

Azért ezt nehéz nem magára vennie annak, akinek tetszett a film :D

Látom, itt páran magatokra vettétek a hozzászólásomat, lehet kár volt ide leírni a véleményemet. A környezetemben 5 emberrel is megnézettem a filmet, de a végén szinte mind hasonló véleménnyel voltak. Persze tudom, biztosan velünk van a baj, de nem vagyunk egyformák... Ha valakinek ez tetszett, váljon egészségére. Agymosott09 a neved is sokat elárul, így veled nem szeretnék leállni vitatkozni, illetve semmilyen más mélyebb eszmecserét fojtatni, remélem nem gond. :)

Még egyszer leírom, hogy örülök ha valakinek tetszett ez a film, nekünk nagyon nem. Nem a megértéssel volt a baj, hanem egyszerűen nem tetszett a kivitelezés, ennyi. Remélem eltudjátok ezt ti is fogadni.

Jó, hát szeret rettegni, de annyira azért mégsem. A természetfeletti képtelenségek (mesék) nyilván kevésbé, máshogyan aggasztóak, mint a hús-vér egzisztenciális félelmek és valódi spirituális kérdések a természet és az élet értelmetlen ciklikusságával, és az emberi tömeg éjfekete pszichéjével kapcsolatosan. Tulajdonképpen érthető a dolog. De ha minden rendben van, akkor ezeket a kérdéseket, ha nem is élvezi az ember, azért alkalmaként fel-felteszegeti magának, és vannak is rá valamiféle válaszai. Erre mondom, hogy érdemes lehet egy kis önvizsgálatot tartani.

Ajánlanám Hellmuthnak a következő hétvégére a Demónát.

Kb. egy cikket elég lett volna elolvasni a filmről bárhol, hogy a komment-társnak kiderüljön, hogy ez nagyon nem egy "kellemes szombat esti misztikus thriller" (Ami nekem amúgy is fából vaskarika kicsit :))

Ha érzékeny vagy, akkor kapcsold ki a filmet, ha valami olyat látsz, ami nem tetszik. Vagy eleve, ha láttad a Rekviem egy álomért-ot, aztán már egyszer kiosztottál egy egyest a Black Swanra, akkor ne gondold azt a következő Aronofskyról, hogy majd ez egy "kellemes szombat esti misztikus thriller" lesz.

Amúgy meg, ha egy film nem képes érzelmek kiváltására, de egy másik viszont igen, akkor nem, nem lehet, hogy pszichopata vagy.

Vagy: ha egy film felkavar, akkor lehet, hogy csak érzékeny vagy. Ha egy film nem képes érzelmek kiváltására, akkor meg lehet, hogy egy pszichopata vagy. Ha nem ismered a másik embert, nem érdemes pszichologizálni sem.

Ha egy film felkavar, meg kiakaszt, akkor ott nálad vannak megoldandó feladatok. Ha egy film nem képes érzelmek kiváltására, akkor az egy gyenge film. Ha képes, akkor meg neked kell "dolgoznod" vele. A feldolgozási folyamatra dühvel reagálni nem túlzottan okos dolog. Persze vannak emberek, akikből önvédelmi reakciót vált ki, ha gondolkozniuk kell.

azok számára is sejthető szimbolika, akik erre alapvetően nehezen nyitnak. Nyilvánvaló, hogy a szürrealitásba átcsapó képek mögött átvitt gondolatok bújnak. a savanyú emberekben már-már a szájbarágás sziruposságát keltve.
A filmben is utaltak arra, hogy a költő alkotása mindenkit másként szólít meg, mintha mindenkihez személyesen szólna. attől válik értékessé egy mű, ha gondolatot ébreszt.
ma néztem meg a filmet és bevallom a gondolataim rendezésére a Ti segítségetekre szorultam. átolvastam a véleményeket, cikkeket.
szeretnék azonban a biblia párhuzamba helyezésén átlépni, noha Tenabra 24-es kommentje tökéletesen jól leköveti azt.
a Te gondolataid, kedves MicaHiro, mindközül a leginkább közelítenek az én benyomásomhoz.
A nő az aki anyagba önt. a ház is maga a nő a férfi a szellemi erő. a férfinek ahhoz, hogy szellemi értéket teremtsen kell a nő, mint anyag, és mint szeretet forrás. szokás az állítani - gondolom nem alaptalanul-, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. (keresd a nőt)
a filmben a nő rendez, rendszerez, tisztáz. amikor elveszíti az irányítást a rend felett, amikor a káosz olyan mérhetetlenné válik, hogy az felett már tehetetlen, összeomlik, a "háborúban" pedig maga is gyilkossá válik, amikor már nincs miért élni, mert már mindent elveszített. a férfi még a teljes pusztulás után is képes a nőben megtalálni a kincset és elvenni azt a továbblépéshez. a továbblépéshez nem kell semmi tárgy, anyag : "Ezek csak dolgok. Pótolhatóak. Ne aggódj." az egyetlen ami az újrakezdéshez kell a szeretet maga, melyet a filmben a szívből megmaradt kristály szimbolizált.

Hát ez a film kifogott rajtam...nehéz.

Az elég egyértelmű, hogy te ennél a filmnél nem tudtál a felszínnél mélyebbre látni. Bárcsak több ilyen "beteg" elme lenne.

Mivel megszólítottál kicsit bővebben is kifejtem véleményem.
Azt írtam "egy szenvedés" .. a színészek és a játékuk is jó .. és itt a pont. nincs tovább.
A film témája és az egész ábrázolása egy kín szenvedés és végig nézni is egy gyötrelem.
Azt vártam hogy történjen valami értelmes de ku..vra nem történik semmi csak egyre nagyobb a káosz és a néző együtt szenved a szereplőkkel .. ha ez volt a célja a rendezőnek akkor sikerült, jó nagyot káromkodtam az legalább jol esett szívből jött.

Olvasgass a kommentek között! Hátha akkor megérted a filmet.

Nem szoktam véleményt írni az oldalon, de ez egy annyira felkavaró film volt, hogy nem bírom kihagyni. Kizárólag vallási fanatistáknak és érzelmi fogyatékosoknak ajánlom! Normális embernek ilyen alkotás a fejében nem születik meg. Párommal pont kisbabát várunk ( a 7. hónapban van ) és a film teljesen kikészített... Élve megenni egy csecsemőt??? Nem tudom milyen művészléleknek kell lenni, ahhoz hogy ezt értékelni tudja az ember, de én csak annyit mondanék erre az egészre, hogy véleményem szerint egy nagy rakás sz@r. Sajnálom, hogy erre elpazaroltunk 2 órát az életünkből. Sajnos a besorolása alapján egy misztikus thrillerre vágytunk kellemes szombat esti kikapcsolódásnak, de én inkább a pszichodráma kategóriába sorolnám. Nagyon nem ajánlom semmilyen jóérzésű embernek! Kerüljétek!!! Beteg elme, beteg szüleménye!!!

Illusztráció. A film tökéletesen illusztrálja azt amit el akar mondani: az elmondhatatlant. Ezt az elmondhatatlant én még ilyen jól ábrázolva nem láttam. Valahogy úgy mondanám, hogy ez egy doktori disszertáció, kifogástalan szakmunka, nem lehet belekötni. De talán túlságosan is patika, hihetetlen precízen kiszámolt, megrajzolt "illusztráció", de mégsem több mint egy zseniális illusztráció... "Csak" egy zseniális illusztráció. Nem tudom miért "csak"... Talán azért, mert túlságosan intellektuális és túlságosan filozofikus módon ragadja meg a témát (pedig a téma eredendően misztikus és szakrális) amit ezzel profanizál és kiüresít kissé? Nem tudom. Persze nem blaszfémia, és cseppet sem sértő szerintem a film, csak az emberekre nézve. Ezzel szembesülni valóban lehet, hogy szenvedés. :)

Egyébként a szenvedés tényleg fontos része a filmnek, és ha képes vagy együtt szenvedni mother-rel, akkor az igen nyomasztó és tényleg horrorisztikus élménnyé válik (az emberek csordában, mint az állatok, rád zúdulnak, ennél tényleg nincs ijesztőbb). [Tudom, hogy nem így értette Hoqspok.] De számomra leginkább Bardem figurája az igazán zseniális. A Teremtő kritikátlan emberszeretete, ami csak egyetlen pillanatban inog meg, de akkor is csak látszólag amikor összetörik a kristály, mert amikor az egyszülött fiát adja, akkor is csak a szeretete árad az emberek felé. Hiszen talán a kristály is csak azért fontos, hogy újra megtudja teremteni az embert valaminek a talaján, amikor megint elpusztul...

Természetesen mindenkinek bármilyen véleményét joga van megosztani. DE nem biztos, hogy minden vélemény van annyira tartalmas/értékes, hogy érdemes is megosztani.

egy szenvedés

Őszintén szólva nem sok mindent tudtam a filmről. Tudatosan kerültem azokat az információkat, amik a filmmel kapcsolatosak, azzal viszont tisztában voltam, hogy elég vegyes fogadtatást kapott, nagyon sokan utálták, vagy nem értették a film mondanivalóját, mások pedig egyenesen zseniálisnak tartják.
Most, hogy megnéztem elég csalódott vagyok. A film nem zseniális, még csak nem is utálni való, csak egy sima középszerű alkotás, ami magát egy bonyolultnak tűnő, metafora rendszerre épülő, a horror és thriller műfaji elemeit okosan felhasználni akaró, művészieskedő maszlag lett.

Aronofsky sokáig az egyik kedvenc rendezőm volt. Filmjeit a Fekete hattyúval bezárólag, mind zseniálisnak tartom, amelyek kivétel nélkül katartikus élménnyel gazdagítottak. A Noéval sajnos megindult a lejtőn és érezni lehetett, hogy a rendező feladta művészi szabadságát és inkább a közönség elvárásaira kezdett alapozni.

Az Anyám!-mal ugyan ügyesen próbálja keverni a független thrillerekből és horror filmekből megismert műfaji kliséket és az atmoszféra teremtés még csak sikerül neki, de ahogy haladunk előre egyre unalmasabbá, és már-már nevetségessé váló abszurditásba csap át az egész. A film háromnegyedéig arra gyanakodtam, hogy öncélú metafora halmaz lesz az egész, amire nincs semmiféle értelmes magyarázat és ezért utálják annyian. Aztán sajnos jött az egyáltalán nem katartikus felismerés (amit "Apám!" első összejöveteli monológja után már sejteni véltem), hogy egy egyszerű vallási metaforára épül az egész. Persze bele lehet ebbe magyarázni egyéb mondanivalót, de a jelképek annyira egyértelművé válnak a film végére, hogy szinte szégyelltem magam, hogy hamarabb nem jöttem rá.

A színészek jók. Harris elegáns, mint mindig, Pfeiffer is lazán hozza a szerepét, Lawrence az éppen aktuális üdvöske, mint vezető tragika is korrekt és Bardem is hozza a kötelező, bár utólag bele gondolva egy ilyen "karakterhez" sokkal karizmatikusabb alakításra lett volna szükség.

Összességében untam az egészet és a reveláció ugyan megtörtént, de a katarzis sajnos elmaradt. Sajnálom, mert, ha mást nem, legalább utálni szerettem volna, de még ennyi nyomot sem hagyott bennem a film.

6/10

Paul Verhoeven állítólag azért rakta tele vallási jelképekkel A negyedik férfit, hogy azoknak a sznob kritikusoknak kedvezzen, akik leszólták a korábbi munkáit.
A mother! hátterét is hasonló trollkodásnak tudom elképzelni, azzal a különbséggel, hogy Aronofsky messze nem olyan fifikás alkotó, mint a hírhedt holland direktor. Szimbólumai végtelenül szájbarágósak, túlságosan mesterkéltek, céljukat pedig egy mondatban össze lehetne foglalni.
Ráadásul a történet első felét átható bivalyerős klausztrofób atmoszférát is aláássák, amikor végképp ellökik a cselekményt a valóság talajától, puszta allegóriává csupaszítva a feleség tortúráját. Ebből kifolyólag sorsa érdektelenné válik, és a sokk-momentumok hatása is jelentősen eltompul.
Ennek ellenére továbbra is szórakoztató tud maradni a film, mert annyira over the top minden képkockája, hogy egyszerűen nem tudja levenni róla az ember a szemét.
Továbbá még ironikus rendezői önreflexióként is értelmezhető, hiszen nem nehéz az Aronofsky-Lawrence páros toxikus művész-múzsa viszonyát is belelátni.

Fantazmagória, többek között magáról az őrületről,egy alkotó, vagy anya! -üdv megint a magyar címnek- talajvesztéséről. Így megérteni igazán nem lehet, szerintem nem is kell.
Kicsiben a rejtvények finom ízt, de egészben megcsócsált falatot nem adnak.-Szerintem van itt Isten, Földanya, Ádáméva,
káinábel, istencsapások, istenkritika; Aztán sikeres hiú önző férfi, sikerességhez kötelező önfeláldozó szerető nő;Az anyaság passiója, illetve az alkotás, férfi és művészkritika - és így finom személyesség is. Ha ott volt pl. A pankrátorhoz Mickey Rourke maga, vagy a Fekete hattyúhoz a Csajkovszkij darab, itt maga az alkotó az a bizonyos izgalmas plusz réteg, ami össze is tart. . Aronofsky- aki elhagyta a tényleges házat és új anyát keres, ráadásul ott volt az a Noé! amit jól szétcincáltak(sajnos mert tényleg retek)pedig milyen nagycélú és jószándékú is volt.-
Így, ezekkel a súlyokkal szülte ezt a remek filmet.

Nem rossz a csend ,de hiányzik kicsit a jó zene(nem clint mansell, nem a tolakodás, sem a közepszerű hatáskeltés, de valami bőralá kúszó kortárs illett volna ide), és jLaw ugyan kevésbé tanodás,mint máskor, de lehetett volna valaki izgalmasabb.
Vizuálisan viszont ezekért is kárpótol a film. Szürreális káosz, apokalipszis..
Egy impresszioinista horror- ha létezik-kegyetlen, de transzcendens élmény.
Méltó folytatása a Fekete Hattyúnak.

Ez a film azon kevés alkotások egyike, amelyben Jennifer Lawrence jól játszik – vagyis itt volt színészvezetés, nem úgy, mint a Noéban. A Mother! Aronosky legkomplexebb, egyben az egyik legjobb mozija lett. Nehéz is megmondani, hogy ez, a Rekviem, vagy a Fekete hattyú számít-e a legerősebbnek.
Ezt a művét is sokan horrorként emlegetik, miközben köze nincs a műfajhoz, mivel az Anyám! a Black Swanhez hasonlóan, 1 művészi drámathriller. A rendező itt is remekül építi a feszültséget. A visszafogott, bár elvont kezdés után, a cselekmény fokozatosan megy át abszurdba, majd később teljesen átcsap szürreálisba. A túltolt finálé valóban durvára sikerült, de valójában csak 1 igazán brutális jelenet látható benne.
A sztori zseniális, ám nagyon összetett, és inkább azokat a nézőket tudja lenyűgözni, akik valamennyire ismerik a Bibliát, ugyanis a filmnek van 1 komoly, vallásos szimbólumrendszere, ráadásul a karakterekkel, meg a történések nagy részével is a könyvre utal. Mindezek mellett még 1 igen elgondolkodtató, természetvédő magyarázata is van.
Ha úgy vesszük, olyan mintha a Noénak lenne a sokkal színvonalasabb, kevésbé erőltetett verziója, amelyben a Bibliának nem az egyik történetet, hanem nagy időugrásokkal az összes fontosabb eseményét dolgozza fel. Ha a Pit nem számoljuk, és ha Aronofsky valamikor a jövőben kijön 1 újabb vallásos mozival, akkor meglesz a saját "Vallás-trilógiája".

„ hogy a férifak mennyire tudnak egy nők kiszipolyozni, majd utána teljesen tönkretéve otthagyni. Végig az van, hogy a csaj mindent megtesz, mindenben a kedvében jár, egy szót sem (mer) szólni, csak tűr és tűr, amikor is "megsemmisülten" kifacsarva lecserélésre kerül és egy másik nő ébred a férfi mellett ”

A rendező lehet a régi időket kívánta bemutatni ezzel.

Persze, nem voltam komoly, de ha nekem első randifilmként működött, akkor a szeretet ünnepe is simán játszhat. :D

Hát... van fantázia a felvetésedben, az biztos! :)
Mindenesetre - és a legkevésbé sem tartom magam idealistának - jobban örülnék, ha az Örömhír egy kicsivel vidámabb sztori lenne, legalább így, decemberben! :D

Örülök, hogy most nézted meg. Úgy értem, karácsonykor. Lehet, hogy az egyik legjobb karácsonyi film? :)

Milyen jó döntés volt minden előszél elől fedezékbe húzódni, és egyszer csak fejest ugrani ebbe a tornádóba! Azért ritkán mond az ember köszönetet, ha valami két órán át frusztrálja, de ezúttal megteszem. Van az a konformista filmfogyasztói attitűd, amely csak akkor nyer kielégülést, ha a filmet követően maximum 3-4 egyszerű mondatban össze tudja foglalni egy film mondanivalóját. Nem is csodálom, ha ennek az igen széles rétegnek ezúttal (is) torkán akadt Aronofsky főztje! Szerencsére a rendező a legbiztosabb kézzel végzi azt, amit, hogy tudniillik nem mond, hanem kérdez.

Nálam nem kerül ugyan a filmtörténeti TOP100-ba, de magabiztos ötös.
(Hogy mai nyelven szóljak maiakhoz: AJÁNLOM azoknak, akikben megvan a hajlam elmozdulni a filmes komfortzónájukból. NEM AJÁNLOM viszont azoknak, akik könnyen emészthető fogyasztani valót vadásznak, hiszen ez a film legkevésbé sem fogyasztásra szánt "termék".)

Amolyan utóiratkettő, kicsitOFF, de örömmel látom, mennyire különbözik a film megítélése az IMDb-n és nálunk, mert ezek a számok elsősorban nem a filmet minősítik, de az IMDb-s és a KT-s közösségek közötti különbséget fejezik ki méltón, hell yeah!

A film legnagyobb erőssége, hogy minden percben maximálisan együtt tudtam érezni a főszereplőnő frusztráltságával.

Én azt mondtam, hogy Úúúúristen! Az se lenne rossz cím, csak kicsit spoileres :D

Én is annak tartottam és mikor a lány mondta, hogy ezt szeretné nézni, azt hittem, minden veszve van. De aztán jóra fordult minden, mint a népmesékben. :D Kiváló beszélgetőanyag.

Azért a "randifilm" jelzőt erősnek érzem... :D

Ilyen abszurd film csak abszurd helyzeteket szülhet: Sosem gondoltam, hogy elsőrandis filmként is működhet, ráadásul a megbeszélt Titanic helyett. De pedig működik, mégpedig tökéletesen.
Másodszorra is brutális erővel bír, hihetetlen komplex cucc, és most még inkább masszívnak, tudatosan precíznek éreztem, úgy, hogy tudtam figyelni a már felfedezett szimbólumrendszerrel az apró dolgokat is. Hú, de remélem, hogy Lawrence-t jelölik. Az év filmje, de magasan.

Nem olvastam utána, csak DA miatt néztem meg. A Noéra nem is emlékszem, valszeg annyira tré volt, mindegy.
Ahogy elkezdtem nézni, nagyon tetszett és nem tudtam hogy mit várhatok. Először azt hittem, hogy valami gagyi horros lesz, hogy jaaaaaaj mi van a pincében, aztán elkezdődött az őrület, amikor a csaj kering a házban és változnak a szobák, ott meg úgy éreztem magam, mint egy rossz álomban. Egy álom pont ilyen, változnak a dolgok másodpercről percre, nagyon imádtam, tátott szájjal...

Majd elolvastam itt a remek kommenteket, amiből a bibliai vonal ötletemre bizonyítékot találtam.
Viszont a film számomra egy más mondanivalót is adott: hogy a férifak mennyire tudnak egy nők kiszipolyozni, majd utána teljesen tönkretéve otthagyni. Végig az van, hogy a csaj mindent megtesz, mindenben a kedvében jár, egy szót sem (mer) szólni, csak tűr és tűr, amikor is "megsemmisülten" kifacsarva lecserélésre kerül és egy másik nő ébred a férfi mellett

Nagyon tetszik, hogy a főszereplőknek nincs nevük, IMDB linken jól látható a szereplők megnevezése.
Black Swan és Mother! zseni a lista elejére került nálam.
Mondju a 6.9et csak azért értem meg, mert sokak reakciója az hogy elmebeteg, meg beteg sz@r, mert nem értik, csak azt látják, hogy megölnek egy újszülöttet, stb.

Ez egyszerre volt nézhetetlen és zseniális. No de akkor hányasra osztályozzam? Nyilvánvalóan se nem egyik, se nem másik. 2, 3, 4 pláne nem. Hát akkor alszom rá egyet és majd okosabb leszek gondoltam…. Nem lettem. Mindegyiket megérdemli és ugyanakkor egyiket sem. Szóval életemben először a jó öreg dobókocka segített és lett végül 3, ami végül is az arany középút. (És mivel elsőre hatost dobtam, még egy sörrel is megajándékoztam magam.)
Mindenesetre egy rendkívül egyedi, felkavaró és elgondolkodtató film volt, amit senkinek nem mernék ajánlani. Amit itt Lawrence-től látunk az párját ritkítja (az egyik női vapiti jelöltem már biztos), a rendezésről nem is beszélve. Talán a jövőben valamikor újra nekiveselkedek, de most még emésztenem kell a látottakat.

Regota vartam egy hasonlo filmre mint a Mother.Amikor elkezdtem nezni nem tudtam rola sokat altalaban csak teasert nezek,mert a trailerek manapsag 4percben ellovik a sztorit,(utanaolvastam h itt direkt nem tortent ilyen).Amikor a "Senki se hallgat ram" azt jutott eszembe h o vmi boszorkany vagy talan maga a Fold lelke..s kesobb be is bizonyosott,Masodszori nezesre mar egyertelm volt,Isten,Adam oldalbordaja Eva,Eva aki kivancsiskodik s a tiltott helyre megy majd elkuldik oket,Kain s Abel,stb.Ezt a filmet egyszerre volt fajdalmas/oromteli nezni.Ahogy latom a kommenteket a neten rengeteg UTALJAK a filmet.Erdekes bicskanyitogato lehet a fanatikusoknak.Darren lett a kedvenc rendezom.

Szerintem a magyar cím 100%-ig valid, mert hát mi egyebet lehetne mondani az utolsó fél óra után...

mindig is odavoltam Darren filmjeiért, aztán eljött a befutás pillanata, amikor hozzávágtak egy valag lokeszt, hogy megcsinálja a filmet, amit mindig is szeretett volna, úgyhogy megrendezte... a Noét. na bakker, sajna én úgy vagyok huzalozva, hogy ha valaki a "valósítsd meg a főműved" ukáz után a bibliáért nyúl, az nálam megy a "Megtébolyodott" fakkba Nic Cage mellé, úgyhogy a noát meg sem néztem.

szóval ezek után úgy álltam neki a filmnek, hogy igyekeztem nem bibliai allegóriaként értelmezni.
mondom, biztos lehet máshogy is, és akkor az úgy nekem jó lesz. de sajna annyira a képünkbe vannak tolva az utalások (Harris hege, a Gleeson-tesók, stb.), hogy máshogy kábé nem is lehet. jó, ott van még benne az alkotó kiszipolyozza a múzsáját meg a művészi egoizmus blabla, de mind a bibliához vezet vissza. viszont amire a végén kifut, az igencsak kedvemre való, nevezetesen hogy a vallásnál kártékonyabb dolog a világon nincs, és ezért megy a pacsi. így a mothernek nálam a last temptation és a life of brian mellett a helye, a "vallási film, aminek értelme is van" fakkban.

ja még annyi, hogy csak bennem okozott megrázkódtatást a magyar cím? totálisan értelmetlen ugyanis.

És az a szép, hogy tele van ilyenekkel a film. Én az öngyújtón padlóztam, amibe a neten valami viszonylag homályos élet-halál szimbolikát láttak a rajta lévő szimbólum miatt, amit Wendehornnak értelmeztek páran (nem tudom, a szónak van-e magyar megfelelője). Szerintem igazából az egy berber "z" betű, ami egyben a szabadságot jelenti a kultúrájukban. Ed Harris ugye mihez használja? Tűzcsiholáshoz, közvetlenül a saját egészségének szép fokozatos károsításához, ergó szabad akarat -> gyarló önpusztítás és a többi. Nem csoda, hogy mother nature ijedten bevágta a komód mögé az egészet. Bámulatosan tömény a film, tiltott gyümölcs, Káin és Ábel, özönvíz, meg amit akarsz, benne van...

A megnézés után jóval később állt helyre még egy képsor, ami tovább erősíti a lent is említett bibliai metaforát.
Amikor a doki hány az elején éjszaka,
Bardem eltakar egy sebet az oldalán -> oldalborda. Másnap megjelenik a feleség :)

Most olvastam, hogy amikor leszakítják a vendégek a mosogatót és csőtörés lesz, az az özönvízre való utalás, utána tűnnek el a vendégek először a házból. Ez még másodszorra sem esett le nekem. :)

Én onnantól értettem meg, mi folyik itt amikor Káin agyoncsapja Ábelt. Onnantól viszont egyszerűen fantasztikus volt nézni az egész filmet, és a végén azonnal rávágtam az ötöst, nem is tudom, mikor voltam ennyire biztos benne utoljára, hogy ez zseniális. Egyébként az, hogy Aronofsky ateista lenne,
szerintem az röhejes, ezt maga sem gondolhatja komolyan ezek után. Már a Noé után is kételkedtem ebben,
de itt végképp meg lehetett érteni a gondolkodását. Hisz ő Istenben, csak nem elégedett vele. Ez nem ateizmus. Egyébként az ő Isten-értelmezése nem esik egybe az enyémmel, de ettől még borzasztó érdekes látni az ő világnézetét, pláne hogy ennyire nyilvánvalóan elénk tárja, részleteiben is. Mindenesetre nem lennék a helyében, komoly bajokkal küzdhet. :) JLaw is páratlan, eddig is jónak tartottam, de itt tündököl, ha nem egy ennyire szerzői film lenne, Oscar-jelölést kéne kapnia. Bardemet sokáig nem értettem, de másodszorra már azt mondom, az ő karaktere a legérdekesebb és őt kell leginkább figyelni, ez a film valójában róla szól. Parádés az egész, na.

tegnap éjszaka láttam, mára végül felhúztam négyesre. Nekem elsőre nem esett le az egész szimbolikája, elolvasva a magyarázatokat, most már látom én is :)

a puzsérék műsorában hallottam, hogy a filmben nincsenek nevek, ez még jobban ráerősít az értelmezésre.

Azt a kurva életbe, mit lehet ez után írni... Nem csoda, hogy mérföldes hasadékot vert a rajongói és utálói között a fesztiválokon, mert ilyen tripet épeszű rendező nem dob vászonra, épeszű producer meg nem ad rá pénzt. Hála istennek vannak még őrültek Hollywoodban!

A cseppet sem konvencionális Aronofsky egy rá sokkal-sokkal jellemzőbb filmmel tért vissza a Noé-fiaskó után, és bár nálam a "mindent vagy semmit" mércén általában az utóbbiba esnek a víziói, a Mother!-rel betalált. Bassza meg, ilyen filmet...

2017 legegyedibb, legjobb filmje, színész istennel (Sátánnal?) és főleg istennővel, valamint a rendezés zseniális magasiskolájával. Ami és ahogy itt le van téve az asztalra, azt tanítani kéne.

​Oldás és kötés jelenségvizsgálat teremtéstörténeti áthallásokkal. A Lawrence karakterére tapasztott kamera mintha egyszerre barangolna a nyelv és a szemérem kereteinek belső kamráiban, illetve külső tartományaiban. Bardem, mint a költő, a forradalmár, a nyelvi felszabadító, a gátlásokat feloldó véglet, addig a felesége a szemérmes, befelé forduló önállóság, materiális szilárdság. Ősképek, akárcsak a szellem és az anyag, amelyek egyszerre nyűgjei egymásnak, de külön-külön nem létezhetnek.
A körforgás, a hasonlatok sajátságos tánca, vagy légzése három lépésben: a ház-Lawrence viszonyban előbbi az anyag, utóbbi a spiritusz; a Lawrence-Bardem kettősségben előbbi a kötött és megkötő matéria, utóbbi a mámoros elragadtatásban cikázó szellemlény; a ház-Bardem kapcsolatban ellenben nincs kétség, ezen kettő már egy. A férfinak, vagy a tengelynek (Him, l’homme, a haza) akárcsak a testnek, a szíve választottja erősíti a belső szilárdságát. Őróla és őhozzá ír himnuszt. Lawrence a Bardemben lakozó kikristályosodott bölcsesség, a szó. Ami báziskőként állandó fix pont, elmúlhatatlan. A táncoló folyton vissza is tér hozzá, hogy megnyugodjon, mint ahogy a zene is csak a csend által létezhet. S mikor ez a végső rendező erő, a nő teljes odaadásában megnyilatkozik a férfi számára, akkor betölti annak teljes lényét ragyogásával, lelkesíti, mert szól hozzá. Majd miután széttörik, vagy felrobban többé már a külvilág felé sem ismer gátakat. Szétmar mindent, ami mulandó, legyen az az ifjú szépség, az idilli gyerekkor, vagy maga a test. Mindent, ami kába.
Aronofsky szerencsére most felszabadultabb, mint a görcsös Forrás idején volt. Bár a konkrét drámái több intimitást tartalmaznak az emelkedettebb darabjainál - a junkie mikrokörnyezet, vagy a pankrátor vesszőfutása egyszerűen emberközelibb kálváriák, azonosulhatóbb történetek, mint ez a ciklikus rémlátomás, vagy a balerina kissé talán modorosnak tűnő szürke perdülése. A mother! (magyar cím lehetett volna: "anya(g)") egy ellenállhatatlan portyára hívja a néző eszét, felkérés keringőre, szépen begyakorolt lépésekkel, dús jelképrendszerrel megáldott szellemi csemege, de végső hatásában mégsem igazán ér fel az egyenes vonalú Rekviemhez.

Nagyon sok mindent én is így értelmeztem, jól összefoglaltál sok mindent.
Viszont számomra nem csak azt jelentette a film, hogy az ember rossz, és visszaél Isten szeretetével; hanem valahol az egész zűrzavar, az emberek mindenféle viselkedése azt is bemutatta, hogy egyes emberek, egyes vallások hogyan interpretálják az isteni tanítást. Mennyi mindent elkövetnek ma az emberek az "Isten nevében", a hittől vezérelve. Kezdve az elvakult imádattól, a dogmatikus kereszténységen, a szereteten át a terrorizmusig. (Elképesztően leíró volt az a képsor számomra kicsit kritikusabb keresztényként, amikor már az egyik rajongó jelölte meg a többi ember homlokát, illetve az emberek feltűzték a Férj arcképét, mint egy szentképet a falra, ami akár a Siratófalat is szimbolizálhatja.) Számomra inkább vagy leginkább ezt jelentette a zűrzavar. És Isten mindezek ellenére a keresztény tanítás alapján egyformán szeret mindenkit.
Illetve szerintem valahol a férj és a feleség ellentéte bemutatta az ember és az Isten világlátásának az ellentétét. Főleg a gyermek megszületése utáni képsorok ábrázolták élesen, hogy mekkora ellentét húzódik aközött ahogy az emberek látják a világot, és ahogy Isten látja, illetve szeretné, hogy lássuk azt.
Ezentúl több szinten, kisebb rendszerekben is nagyon szimbolikus a mű, sok témát, problémát feszeget, de holisztikusan a bibliai értelmezés mentén fejthető fel a leginkább. Több esti sörözéshez is elegendő beszédtémát ad a film :D

Tetszik ez az értelmezés, de nekem a végével nem jön össze. Ott ugyanis már nem egyszerűen az emberek gyarlók, hanem maga a Teremtő is (ami találó név a karakterre, akkor is, ha Isten, vagy ha csak egy egyszerű művész). Nem beszélve a "naiv Isten" eleve problematikus elgondolásáról, hiszen ez arra utalna, hogy Isten nem mindentudó, de akkor beszélhetünk-e egyáltalán Istenről? Nekem akkor már inkább a gonosz problémájának ábrázolása a film, miszerint:
"1. Ha létezik Isten, akkor Isten mindenható, mindentudó és erkölcsileg tökéletes.
2. Ha Isten mindenható, akkor Istennek hatalmában áll, hogy eltöröljön minden gonoszságot.
3. Ha Isten mindentudó, akkor Isten tudja, hogy a gonoszság létezik.
4. Ha Isten erkölcsileg tökéletes, akkor Isten vágyik rá, hogy eltöröljön minden gonoszságot.
5. Létezik gonoszság.
6. Ha gonoszság létezik és Isten is létezik, akkor:
– Istennek nincs kellő hatalma a gonoszság eltörléséhez; vagy:
– Isten nem tudja, hol és hogyan nyilvánul meg a gonoszság; vagy:
– Isten nem vágyik rá, hogy eltörölje a gonoszságot.
7. Következésképpen Isten nem létezik."
Javier Bardem karakterében ugyanis ott van mind a három probléma: vagy nem látja, hogy mi történik (ahogy te fogalmaztál: naiv), vagy nem képes megállítani azt, vagy nem is akarja megállítani (és számomra erre utal a vége).

Az iránnyal nagyjából egyetértek, és a párhuzam az Ember tragédiájával is tetszik. (Ez amúgy nem értem, miért spoiler, de akkor én is így csinálom).

Amiért mégis jelentősen más a véleményem, az az újrakezdés, vagy ha úgy tetszik körforgás motívuma miatt van. Ha jól tudom, a keresztény kultúrkörben ez nem egy elterjedt gondolat, ez inkább a keleti vallások/filozófiák sajátja. Ez persze nem gyengíti a keresztény szimbolikán alapuló értelmezést, csak kicsit általánosabbá teszi az egész képet és a mondanivalót. Az én értelmezésemben arról szól a film, hogy magában a teremtés aktusában kódolva van a teremtett világ bukása, majd újrakezdése. Ennek "csak" egy jellegzetes példája az, hogy a keresztény teremtett világ is elbukik majd, az újrakezdés viszont új elem. Természetesen nem a kereszténységet akarom itt leszólni, csak azt mondom, hogy a kereszténységtől függetlenül is léteznek általános mintázatok az emberiség sorsában, és erre akar rámutatni a film.

A fentiekhez kapcsolódóan aztán lehet még rengeteg érdekes gondolatot felvetni. Például, hogy a teremtés "árnyoldala" nem csak a benne eleve kódolt bukásban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy eredendően valamiféle teremtő erő (itt Jennifer Lawrence) kihasználására van hozzá szükség. Magának az általánosságban vett teremtő erőnek a teremtővel van egyedül valamiféle kapcsolata, ő a saját erejét nem akarná semmiféle teremtésbe becsatornázni, ezt már az általánosságban vett teremtő teszi meg, kvázi a teremtő erő kihasználásával. A teremtő erő nem akar teremtett világot létrehozni, mint ahogy mondjuk a Nap sem akar napelemeknek energiát adni vagy egy folyó sem akar vízenergiát termelni, ezek egyszerűen csak önmagukért való természeti erők, és munkára fogásukkal szükségszerűen valami olyanra használjuk ki őket, ami az ő természetükkel ellentétes. Ehhez kell egy teremtő, maguktól ezek az erők nem hoznának létre semmit.

Annak ellenére, hogy a fent leírtak elég negatívnak tűnnek, emlékeim szerint az általánosságban vett teremtő, Bardem elégedettnek tűnik még a végén, a világ halálánál is. Ez szerintem arra utal, hogy bár a teremtő erő kihasználásával jön létre a teremtett dolog (világ), és eleve pusztulásra van ítélve, az egész folyamatnak van valamiféle szépsége, ami a teremtőt újra és újra elégedettséggel tölti el, ő azért van, hogy ezt a körforgást működtesse.

Valahogy úgy, mint ahogy egy művész is önmagában értékesnek tekinti egy mű létrehozását függetlenül attól, hogy mi lesz annak sorsa. Ezzel pedig el is értünk a művész és a teremtő közti párhuzamhoz. A filmben nehezen értelmezhető, hogy Bardem egy író vagy maga a teremtő, és ez szerintem szándékos: azért válik el nehezen, mert nem is lehet élesen elválasztani. Minden író a maga történetének teremtő művésze. A fent leírt általános teremtő erő-teremtő metafora így egyben ihlet (múzsa) -művész metafora is lesz. A teremtő is "csak" egyfajta művész.

Baromi jó értelmezés, keresztény emberként is errefelé tendáltam. Tulajdonképpen addig a pontig, hogy a feleség terhes nem lesz és meg nem szüli a gyereket a káosz közepette, addig totálisan fogalmam nem volt arról, hogy mi a fene történik. Aztán amikor a szülés jelenete lezajlódott, valamint az utána következő jelenetsorok (a baba brutális megölése, brrr), akkor majdnem biztos voltam benne, hogy ez a film az, amit te mondtál, egy Biblia-adaptáció, borzasztóan bonyolult metaforikus háttérrel. Persze sok helyen elbizonytalanodtam, hiszen ahogy mondtad, nem kronologikus sorrendben haladt a film és ezentúl is akadt pár olyan elem, amit nem tudtam hova tenni.
Viszont biblikus értelmezése is sok lehet. Elsősorban amit te mondasz - hiszen Kain és Ábel, Jézus születése és halála, az isteni naiv gondviselés, illetve szeretet, az Új- és Ószövetség istenképe, mind-mind szinte egyértelmű utalás a Bibliára, de természetesen aki nem ismeri ezeket a történeteket, annak nehéz beillesztenie ezt a képbe.
Másrészt számomra feljött az a metafora, hogy "az isteni küzdelem az elveszett emberért". Ergó megteremti Isten az embert - JLo, aki aztán folyamatosan fellázad ellene és megbántja Istent, de ugyanakkor ellenszegül a bűnnek - a házba érkező vendégek, akik engedetlenek, háborúznak, lázadnak, de ugyanakkor van köztük jó is. Isten - a férj - alkotói háza is romokban áll, az alkotott teremtménye, az ember is ellene szegül, de még mindig megbocsájtó Isten és továbbra is szeret maga körül mindenkit. Végül pedig mikor JLo legyőzi a bűnt, azaz felégeti a házat, mely mindennek teret engedett, Isten boldogan "veszi magához" a bűnös teremtményt, de már csak a lelkét, hiszen a földi test porból lett és porrá lesz, a hamuból pedig gyémánttá változik. Röviden: az ember hétpróbája, aminek a végén győzelmül felkerül a mennybe, Isten hazájába.
Viszont ez számomra - hiába keresztényként ezt mondanám a legszebb mondanivalónak - túl ideális és túl szép. Jobban tetszik, sőt, kifejezetten tetszik a te verziód Az ember tragédiája párhuzammal.

Alig várom, hogy újranézzem. Egyébként az említett barátnő mélységes ateista, egyszerűen csak a feszültség okozta sokk miatt volt neki szörnyű élmény.

Na, újranéztem ezt a moziünnep keretében, még a hétvégén, és nem akarok itt arcoskodni, de úgy érzem, megvilágosodtam. :D :D Mármint így másodjára úgy érzem, sikerült megfejtenem, mi is akart ez a film lenni. Eddig találgattam itt különböző aktuális társadalmi-politikai problémákkal kapcsolatban, de ez egy sokkal elvontabb parabola annál. Sőt ez egy bibliai értelemben vett antiparabola. Erre mondjuk nem is magából a filmből jöttem rá, bár az is tele van bibliai utalásokkal (mi több: az egész tulajdonképpen a Bibliát meséli el), hanem elkezdtem gondolkodni, hogy Aronofsky ezelőtt a Noét csinálta meg. Ami nem lett egy tökéletes darab, és én annak a végét kompromisszumosnak érzem ahhoz képest, hogy a rendező ateistának vallja magát, de az istenkép abban is nagyon érdekes, és ez vezetett rá az anyám! értelmezésére is.

Tehát szerintem Darren Aronofsky ebben a Bibliát meséli el, nem mindig kronologikus sorrendben haladva. De azért a sztorit egy nagy fordulat osztja két részre, így azt gondolom, az első rész az itt is az Ószövetség, és utána jön az Újszövetség mely itt is a fogantatással, vagyis a JL-karakter teherbe esésével köttetik meg A Férj karaktere is innentől változik meg: a film első felében aktívabb, és a kvázi Káin és Ábel sztoriba,
az idős házaspár fiainak verekedésébe beavatkozik, illetve itt még dühödten zavarja el Ed Harris és Michelle Pfeiffer figuráját, mikor azok összetörik azt a bizonyos gyémántot, ami itt akár az Édenkert Almájaként is értelmezhető. Utána viszont ez a "bosszúálló isten" egy befogadó, mindent megbocsátó "istenné" válik, aki tárt karokkal fogad be mindenkit az otthonába, még akkor is, ha feldúlják azt. Ugye az Újszövetség istene a megbocsátó isten,
aki egyszülött fiát adta az emberek üdvéért. "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte".

A csavar az egészben viszont az, hogy itt a sztori nem arra van kihegyezve, hogy a Férj (a Teremtő) működése majd elhozza az idilli létállapotot, az öröklétet és az üdvösséget az ember számára, ha az pusztuláson át vezet is (utalok itt a Bibliára). Aronofsky a tömeg brutalitására koncentrál. Éppen ezért én Madách Ember tragédiájához is hasonlítanám az anyám!-at, mert nagyon hasonló antiparabola az ember megjavíthatatlanságáról. Hiszen azt látjuk,
hogy a Teremtő hiába fogadja be újra és újra az embereket, hiába tesz jót velük, azok visszaélnek a jóságával, kedvességével, és nemcsak a fiát, de a feleségét is megölik.

Éppen ezért én nem úgy értelmezem Javier Bardem figuráját mint a Sátánt, hanem épp ellenkezőleg, ő a naiv Isten. Mármint Aronofsky értelmezésében a keresztény kultúrkör istene, istenképe naiv. Mert mint ebben a filmben is nyilvánvalóvá válik, a teremtés és a pusztulás egy körforgás, egy újra és újra végbemenő folyamat, mert a naiv Teremtő hisz abban, hogy egyszer majd megteremtheti a tökéletes világot, a tökéletes embert. Ám az anyám! éppen azt mutatja be, hogy az ember javíthatatlanul, eredendően rossz és félresikerült.
És a filmben számomra az rajzolódott ki, hogy éppen azért, mert az ember olyan, hogy egész életén keresztül szüksége van valakire, aki utat mutat neki, nem képes önálló lenni. Ezért is van szüksége istenre vagy valami hasonló, magasabb rendű lényre, mint ő, mert nem tud útmutatások nélkül létezni. És emellett az ember olyan, hogy képes még azt is elpusztítani,
aki segít neki. Itt pedig vissza is térünk a Jézus-sztorihoz, melyre az anyám! kifejezetten rímel.

Tehát az anyám! szerintem nem társadalomkritika, nem is egy konkrét családi dráma vagy thriller (nem is működne ekként, hiszen ami a film közepétől történik, azt már tényleg nem lehet megmagyarázni, ha realistának akarnánk tartani az anyám!-at). Hanem egy antitézis, egy anti-Biblia. Mondjuk hogy ezt mégis miért egy kvázi kamaradrámába kellett beleoltani, az jó kérdés, ugyanakkor úgy gondolom, hogy egy grandiózus kosztümös filmben vagy egy totál elvont minimalista filmben ez nem ütne ekkorát.

Egyébként elhiszem, hogy sokan kiakadnak ezen, mert amúgy elsődleges szinten is felkavaró és vérlázító az, ami a filmben történik. Azt meg el tudom képzelni, hogy egy mélyen hívő embert mindez mennyire felzaklathatja, ha megérti, mi is történik itt valójából.

Egyetértek. Jó film, de számomra sem volt egyáltalán felkavaró és tökéletes ellenpélda erre a Requiem. Mert ott egy konkrét témát alapozott és dolgozott fel a vizuális sokk, és boncolta szét a három történeti sík segítségével, itt pedig vett egy alap horror archetípust, és beleírt, belevont mindent, amit a filmtörténet során összekapcsoltak vele. Menetrendszerűen megtörtént minden, aminek meg kell történnie, beült a bölcsész és pipált a kiskátéjában:
Gyász, megvolt. Légy, megvolt. Béka megvolt. Pince, megvolt. Alagút, megvolt. Megváltó, megvolt. Szerző-teremtő analógia, megvolt. Stb.
De Aronofsky tette mindezt olyan ironikus és groteszk módon, hogy öröm volt nézni és ebben ez volt a csudajó. A Requiemnél meg minden volt, csak öröm nem.

Én egy kicsit irigylem azokat, akikre ilyen hatással volt a film. :) Nekem semmi sokkoló nem volt benne. Aronofsky-nál maradva, szerintem a Rekviem sokkal brutálisabb és lélekölőbb film.

Óvatosan ajánlgassátok a filmet... Én megjártam, egyik ismerősömnek ajánlottam, el is mentek barátnőjével, szegény lány totálisan kiakadt, a végén sírt és annyira felkavarta, hogy legszívesebben ordított volna a feszültségtől, ami benne keletkezett, pedig nem egy nádszálkisasszony. "Ilyen negatív élményem életemben még nem volt, leírhatatlan, olyan rossz érzés", írta. Persze lehet, hogy ez valakinek a legjobb reklámszöveg, mindenesetre tényleg nem mindenkinek való film. Én a héten megyek újra megnézni a húszéves húgommal, őneki csak lecsúszik a torkán. :) (Én meg majd azután írok valami épkézlábat róla.)

Ez kemény menet volt. Igazi téboly , ami talán nem lenne annyira elviselhetetlenül kemény, ha Aronofsky nem ezt az intim közeli kamerahasználatot preferálná, így viszont ki kell jelentsem hogy legalább olyan brutális hatás ért el nálam mint Gaspar Noé Visszafordíthatatlanja ill. Alexandre Aja Magasfeszültsége, és mindez moziban tényleg próbára tett, ahol nem tudsz egy kis szünidőt kérni, mert közönyösen a film nélküled is forog tovább, zegzugos úton, de jelenesetben határozottan a pokolba. Nem tudom vert –e ilyen gyorsan a szívem más mozifilm közben , illetve izzadt –e így valaha a tenyerem.

Szóval nekem a film kapcsán eszembe jutott sok filmes élmény, a már említett francia extremitás filmek, valamint Polanski filmek, illetve a személyes kedvencem Jákob Lajtorjája is, ahol a transzcendencia és szimbólumrendszer hasonlóan magas színvonalon működik.
Nem éreztem blöffnek, a mondanivaló komplex és szubjektíve is más-mást hozhat ki az adott nézőből, ki mit él meg közvetve vagy közvetlenül belőle, és mi az amit fellel ebben a filmben, de az aktuális globális problémák megjelenítése mindenki életét így-úgy de érinti. Tehát több síkon is működőképes volt. Én egy jól átgondolt szerzői filmet láttam tegnap este a moziban, fontos témákat feszegetve a modern filmes technika kiváló eszközeit felhasználva arra, hogy a néző igenis érezze át a súlyát (mintha ő maga is a ház lakója lenne) és sokáig gondolkodjon a látottakon. A 16-os karika meg jelenesetben vicc kategória, ahogy az én 4 pontom sem fedi le a valóságot, szerintem hamar megérik bennem az 5 pont.

Nem lehet eléggé ledöbbenni. Brutális egy film. Láttam már egy s mást, de ilyen erős fizikai fájdalmat a mellkasomon nem éreztem még film alatt. Szó szerint nyomaszt, rád ül a feszültség és a film harmadik harmadában se tudod pontosan mi a f.... történik. Persze a stáblista alatt is csak találgatni lehet.
Mindenesetre zseniális, egyedüálló alkotás. Természetesen mestermű, méghozzá az év egyik legjobbja. Hú.

(Összeszedem a gondolataimat és leírom, én mit láttam benne.)

Hát de most őszintén ki tudta volna ezt máshogy elviselni, mint szerencsétlen nő is? Megölik a gyereked, megszűnik az életed, mindened...nem értem mit kellett volna még tennie??? Odaadta mindenét a férfinak, az meg csak kihasználta őt, amíg kész nem lett a nagy művével... Bardem inkább volt az Ördög,
mint Isten...

Jól láttad, de a film legelején is más ég a tűzben. Gondolom az Isten (Bardem) azért teremt mindig másik nőt maga mellé, mert azt reméli, hogy akkor talán változik a végkifejlet, azaz az új Földanya (Lawrence) majd nem pusztítja el a Földet (Ház) leamortizáló emberiséget és saját magát. Csak hát megszívja, mert mindig ugyanaz történik, mert az emberek viszont nem változnak, pedig nekik/nekünk kellene.

Úristen, ez nagyon kemény volt! Nekem bejött ez a fajta elborultság, de megértem azokat is akiknél kiverte a biztosítékot. Rendkívül nehéz film, amit többet tutira nem szívesen néz meg az ember, de mégis azt mondom nem bántam meg, hogy megnéztem. Jennifer Lawrence előtt meg maximálisan le a kalappal!

A végén az utolsó jelenetben amikor elölről kezdődtek a dolgok, jól láttam hogy aki kikelt az ágyból nő az már nem Lawrence volt?? Erre tudtok mondani valami magyarázatot?

Valamiért az én agyam a szerzői-értelmezésre (ha ennek van egyáltalán értelme) állt rá férfi=művész, nő=múzsa, a múzsa mindenét odaadja, igyekszik megteremteni a hátteret az alkotáshoz és az élethez, otthon, család, de a férfinak mindez csak addig jó, amíg meg nem születik ebből a mű. Onnantól kezdve viszont a mű már nem a művészé, hanem a közönségé, ésatöbbi, ésatöbbi. Ez így működött is, és a kellemetlen-kényelmetlen atmoszféra is, amit Aronofsky megteremtett. 3-as 4-es között ingadozok, egyelőre ez még nekem kicsit kevés - ha érdemes rá a film, úgyis tovább bontogatom magamban-másokkal, és akkor még feljebb is mehet a csillag, ha meg nem, akkor marad a közepes.

Szégyen, nem szégyen, de az első Aronofsky-filmem. Alapvetően kellemes csalódás volt, amikor beültem a moziba, és egy idő múlva kiderült, hogy itt nem egészen egy szombat esti, popcornos-colás, pszicho-thrillerről lesz szó, hanem annál jóval többről. A különböző értelmezésekre most nem is vállalkoznék, elég szimbolikus a mű ahhoz, hogy a néző jócskán elvesszen a jelrendszerek bonyolult láncolatában. A laudáció elsősorban a színészek játékáért szól. Jennifer Lawrance eddigi legnagyobb alakítása, és természetesen Javier Bardem is hozza rendesen a formáját. Ezután kíváncsian várom a további Aronofsky-filmeket.

TejóÚristen... Nehéz eldönteni, hogy ez egy kib**ott mestermű, vagy csak egy blöff, de az a fajta film, amit egyszer mindenképp látni kell.

Én végigröhögtem az egészet. Ez egy groteszk bölcsészvicc, Aronofsky ironikus középső ujja szerzőiség témában. Borzasztóan jól szórakoztam.

Ok. És?

Ez egy olyan film, amiről tök jó beszélni, sőt érdemes is. Tervezek is majd róla írni hosszabban, mert rengeteg kérdést felvet az isten természetétől kezdve a nők kihasználásán keresztül a magánélethez való jog kérdésein át a művész és közönség kapcsolatáig. Az előbbi "lista" még messze nem is teljes.

Te pedig leírod, hogy neked "nem vette be a gyomrod". Nincs ezzel semmi gond, szíved joga, de talán valami tartalmasabb kritikát kívánna ez a film. Ha kerekedik belőle egy jó vita, már megérte megnézned neked is. (Bizonyos szempontból)

ok, értem én a szimbolikáját, de bocs nekem nem vette be a gyomrom
pedig mondjuk anno egy dogville v antichrist is megtornáztatott, azok is feszegetik a határokat, de mégis tetszettek, itt viszont nem maradt semmi vigaszom, már-már a végletekig próbára tett.
lehet öregszem

A második mondatot igazából nem is neked szántam.

én ilyet nem is állítottam, csupán annyit, hogy amit az előzetesben bemutattak, az milyen volt, ill. milyen haltást vátott ki.

Ez a film minden csak nem klisé. Ha valaki csak a cselekményt, a felszínt látja, annak biztos, hogy az egész egy beteg, értelmetlen katyvasz.

még csak az előzeteést láttam, de az valami borzasztó volt.
pakolták egyik elcsépelt klisét a másik után, kicsit már olyan érzésem volt, mintha valami paródia lenne az egész valami elképesztő művészkedéssel megfűszerezve.
hát ezt moziban biztosan nem fogom megnézni. mondjuk alapból érdektelen eléggé az egész számomra..

passió x irreversible
kőkemény gyomros, engem kiütött

Amúgy az általam oly sokat szidott Jennifer Lawrence itt tényleg nagyot alakít, sőt megkockáztatom, ez élete legnagyszerűbb alakítása.

Én az enyémet már elmondtam itt. :D

A Cinefesten láttam egyébként, és ott nagyon megosztotta a közönséget, voltak, akik kimentek róla. De a poén, hogy még 2 nap múlva is erről hallottam vitatkozni embereket. :D Tehát akárki akármit mond, azért ez egy igen elgondolkodtató darab.

Számomra működött thrillerként és kőkemény szerzői filmként is, meg persze eszembe jutott a Rosemary gyermeke. A film végkifejletén azóta is gondolkodom, szerintem nincs rá egyértelmű magyarázat, bár Aronofsky egy interjúban utalgatott rá. De én ezt a helyet sokkal inkább éreztem Pokolnak, mint a Teremtő és a teremtés allegóriájának. Az én értelmezésemben a hősnő, JL figurája követett el valamilyen bűnt az életében, amiért egy ilyen "loop"-ban kell élnie az idők végezetéig. Hogy ki a férje? Nehéz megmondani ezt is. Sátánnak ugyanúgy nem mondanám, ahogy Teremtőnek sem. De egy biztos: ez az egész nem a valóságban játszódik,
vagy nem a mi valóságunkban.

És persze a filmben az a bizonyos víziószerű jelenetsor, ami a közepe felé van, igen erős kortárs politikai áthallásokkal bír. Legyen bár szó Európáról vagy Amerikáról.

De amit számomra tökéletesen megragadott a film elsődleges szinten is, az az szorongásélmény, amit az ember akkor él át, mikor kicsúsznak a keze közül a dolgok, elveszíti az irányítást. A privátszféra megsemmisülése nagyon erősen benne van ebben a filmben, és szerintem ez mindannyiunk alapélménye a távolról bekapcsolható webkamerák vagy könnyedén lekövethető, minden mozzanatunkról automatikusan tájékoztató okostelefonok korában. Meg persze a Snowden-ügy utáni világban.

Nem csodálom, hogy nincs még vélemény. Erre nem lehet mit mondani. Vagy inkább túl sokat lehet, és itt ki se férne?

Istenem legyen már okt 19!