Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Nagyszerű volt látni ezt a filmet tizenöt év után. Igazad van, ide jutott Alvy Singer húsz év után. Az egyetemig megtett autóút, valamint az álom- és emlékképek feltűnően emlékeztetnek Ingmar Bergman A nap vége című filmjére.
előzmény: Jereváni Rádió (#5)
Húsz év után ennyi maradt Alvy Singerből. A film maga neurotikus, direktbe szabdalt, mintha egy keserű folytatása lenne az amúgy is keserédes Annie Hallnak. Szerintem nem véletlen, hogy Woody Allen itt is abban a zöld katonai zubbonyban van, mint az 1977-es alapműben. A jelenetek változó minőségűek, nem olyan egységes egész, mint az Oscar-díjas film, de van amikor annyira súlyos, hogy betegre röhögöm magam tőle. Mégsem ezért ötös, hanem a finálé miatt, ennél csodálatosabb befejezése talán egy WA-filmnek sincsen. Bravó!
A 2. legjobb Woody Allen film (az első az Annie Hall). Hihetetlen jó hangulata van, és a kis közbe-epizódok is érdekesek.
10/10
a sztárparádé nagyon tetszett, bár egyesekkel fájóan keveset foglalkozott a film.
Tipikus Allen. Kedvenc ilyen momentumom az Árnyak és ködben van. Kathy Bates és Jodie Foster szerepe, hogy vihogjanak egy asztalnál, aztán mondjanak egy-egy mondatot.
Nagyon jól indul, csak aztán valahogy túlcsordul a stílus, és maga a film is agyament lesz... a sztárparádé nagyon tetszett, bár egyesekkel fájóan keveset foglalkozott a film. Gyenge hármas, és nem ez az első Woody Allen film, ami után azt mondom, hogy nem nekem találták ki...
Vannak benne jelentős, meghökkentő húzások de az egész nem áll össze egy filmé. Pont olyan mint a főszereplő aki mindig a nőit írja le könyveiben, csak itt filmen teszi ugyanezt Allen.
Háromszor is rápróbáltam, nem az igazi, túl szétszórt, néhány jó poén akad csak.
A rendezőtől, az alkotói válság témában a Csillagporos emlékek jobb film.