Hush (2016)

Szerintem irtó gagyira sikerült a forgatókönyv, néhol fájdalmas volt nézni! Többször bele kellett pörgetnem, mert annyira untam, és nem győztem kivárni, hogy mi lesz már! De végül kaptunk egy tök egyszerű befejezést, a logikátlan, unalmas, megmagyarázatlan öldöklésre, és a pattanásig feszített cérnaszál hangulatra.
A sötét képek kifejezetten idegesítőek.

Régen láttam már legalább elfogadható horrort, lehet amiatt is tetszett. A már említett fürdőszoba nem volt teljesen világos, vagy mondhatni realisztikus, de minden másban megfelelő volt, a figyelmet is jól tartotta fenn, és osztotta be a történéseket

A világ leghülyébb nőjének párbaja a világ leghülyébb gyilkosával és leghülyébb szomszéd is feltűnik Pedig az Oculus nem volt rossz.

Mike Flanagan előző rendezése, az Oculus szerintem igencsak átlagosra sikeredett. Hiába sikerült borzongató atmoszférát teremtenie, a sablonos történetből végül csak egy egyszer fogyasztható szösszenetet tudott kihozni. Ennek ellenére azonban idei alkotása felkeltette a figyelmemet. Ugyan nem szeretem annyira a házfoglalós horrorokat/thrillereket, de az utóbbi időben sikerült belefutnom egész jól sikerült munkákba, így bíztam abban, hogy ez is elnyeri majd a tetszésem.
A történet középpontjában egy írónő áll, aki még gyerekkorában elveszítette a hallását. Jelenleg épp egy új regényen dolgozik és mivel teljes mértékben át akarja magát adni a munkának, a semmi közepén telepedik le. Az idillt azonban megzavarja egy sorozatgyilkos, aki hősnőnket pécézi ki új áldozatának.
Maga a forgatókönyv rendkívül egyszerű, sok hasonlót láthattunk már. Ami miatt mégis érdekes, az maga a hősnő figurája. Mivel elvesztette a hallását, az életére törő gazfickó elég nagy előnyből indul, viszont ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy változnak a felek között az erőviszonyok.
Ez annak köszönhető, hogy a főszerepben nem egy tucat-sablon szereplőt láthatunk, hanem egy rendkívül szimpatikus figurát, aki a legkétségbeesettebb helyzetekben is képes arra, hogy talpra álljon.
És emiatt tud a film a hasonszőrű alkotások fölé nőni. Hiszen egy szerethető, hús-vér figura küzd az életéért, akiért lehet izgulni. Ennek köszönhetően a feszültség végig tetten érhető a képsorok alatt. De a gyilkos alakjára se lehet panasz. Ugyan az első percekben egy tipikus gonosznak tűnhet, maszkkal a fején, de miután felfedi valódi arcát, megváltozik a helyzet.
Aki elénk tárul, egy teljesen átlagosnak tűnő fickó, aki még az áldozatával is kommunikál és hamar közli is vele, mik az elképzelései. Számomra ettől vált igazán erőssé a film, hiszen mindkét oldalon két, hihető karakter állt, akiknek macska-egér játékát kifejezetten szórakoztatónak találtam.
A technikai oldalra se lehet panasz. Az operatőri munka rendkívül profi, ahogy a zenei aláfestés is. És ha már itt járok, meg kell említenem, hogy a készítők bizonyos jelenetekben a hangokkal is kreatívan bántak és képesek voltak elénk tárni, milyen is az, amikor az összes érzékszervünkre támaszkodhatunk, kivéve a hallásunkra.
A kevés szereplő miatt nagy vérengzésekre azonban ne számítson senki. Akad néhány kifejezetten brutális képsor, melyek kellő súllyal rendelkeznek, de a lényeg itt nem erre helyeződik.
A fentebb leírtak alapján úgy tűnhet, hogy ez egy zseniális alkotás. Sajnos nem így van, azért néhány negatívum is bekerült a gépezetbe. A remekül felépített és feszült atmoszféra csak a játékidő háromnegyedéig tart ki, ahogy a kreativitás is. Utána megkapjuk a műfajra jellemző sablonokat és logikátlanságokat, melyek a végeredményre azért ráteszik a bélyegüket.
De az összkép így is kellemes. Flanagan nem találta fel a spanyolviaszt, de képes volt arra, hogy egy sokszor látott történetet viszonylag felfrissítsen kreatív megoldásokkal. Igaz, az ötletei nem tartottak ki a végjátékig, de a pazar színészi alakítások, a jól megírt karakterek és az ügyesen adagolt feszültség bőven kárpótolhat minket.

A süketnéma koncepciót jól használták ki pár ötlet erejéig, de amúgy betonközepes. Mérsékelt feszültség, sablonthriller.

sikerült beiktatnom mindenféle háttérismeret nélkül A törzs utánra, hát aznap nem panaszkodhattak a szomszédok a hangzavar miatt. nagyon gyermeteg.

Ez egy jó film lehetett volna, de nem lett az. Teljesen.

Szerintem, ha valakinek belevágnak egy ilyen kalapácsot a láthatóan jobban használt kezének az alkarjába az nem a következő pár percben, hanem a következő pár hétben nem tudná használni a karját.
Ha egy idegen ember azon a környéken, ahol én élek bemutatkozás nélkül igazoltatni akarna engem, biztos én is zokszó nélkül odaadnám neki a személyimet és a mobilomat.

+ mert a főszereplő nagyon aranyos
--- mert valahogy csupa butaságot látni a filmben...
+ süketnéma verzió nagyon érdekes

Kevés idegesítőbb filmet láttam ennél a szarkupacnál. Flanagannek fogalma sincs róla, mitől horror a horror (thrillerként meg csak simán fabatkát nem ér a Hush).

Remekül indul, és nagyrészt egyet is értek a véleményeddel - a végére viszont egy átlagos tucatthrillerré simul az egész. Persze ettől még remek kis film, és a felütés, meg néhány ötlet miatt még mindig jobb, mint a legtöbb, ilyen címke alatt fellelhető film.
Ja és még valami: a főgonosz. John Gallager egészen remek a Newsroom-ban, olyannyira, hogy a Hush-ban is csak a szerencsétlenekdő riporterként láttam őt, egyáltalán nem illik rá a szerep. Kicsit sem félelmetes, ellenben tenyérbemászó.

Közepes és jó között vacilláltam, de ha az Oculust felfelé kerekítettem, akkor ez is megérdemel egy négyest. Eleinte tartottam tőle h. a The Strangers-höz hasonló kihagyott ziccer lesz, de szerencsére nem, a gyilkos is már viszonylag az elején a maszkjától megszabadulva felfedi magát. Flanagan szépen építgeti a karrierjét, a Hush pedig egy kimagaslóbb home invasion film az utóbbi évek repertoárjából. Néhány jelenet alatt azért rezgett a léc fürdőkádas a végén, plusz pár olcsóbb húzást kukáztam volna, de összességében üresjárat nélkül, elejétől a végéig szurkolunk a szimpatikus főszereplőnek (a szegény ember Angelina Jolie-ja). A karakter süketnémaságából fakadó suspense pedig sokat hozzáad a feszültségfaktorhoz.