L'albero degli zoccoli (1978) ☆ 👁

A facipő fája
The Tree of Wooden Clogs

(Ermanno Olmi)

olasz dráma

4,3
★★★★☆
48 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2024-02-22 10:58:46 Xuja (5) #7

Nem okozott csalódást, az Emberek a havason óta nem láttam ennyire szuggesztíven, hitelesen és szívbemarkolóan ábrázolni a paraszti miliőt, a hiedelemvilágukat, mindennapi küzdelmeiket. Olmi egyrészt az Ozu féle slice of life tematikát viszi tovább, de hatással volt rá Tarkovszkij transzcendenciája is (a pátoszos filmzene nagyon jól illeszkedik ide), és az Il Posto visszafogottsága után egy filmnyelvileg igen látványos munkát tett le az asztalra, a 4:3-as képaránnyal is gyönyörűek a kompozíciók.

Az amatőr színészek természetesek és hitelesek - nem is meglepő, magukat kellett alakítaniuk, csodálatos volt nézni az arcukat. A helyhez és időhöz kötöttség ellenére eléggé univerzális a film - a szerelembe esés, házasság, gyerekszületés, balszerencse és egyebek mind úgy vannak megjelenítve, mint megmásíthatatlan dolgok az élet körforgásában, a címben is megjelenített facipős szál pedig egy végtelenül megindító, egyetemes igazságtalanság metaforája. Tény, hogy amúgy a forgatókönyv nem indokolná a 3 órás hosszt, ezt csakis filmkölteményként érdemes "fogyasztani", de úgy meg a slow cinema egyik ékköve.

2023-08-18 19:44:42 manuva (?) #6

Netflixen fenn van.

előzmény: Norbert Simon (#5)

2023-08-18 18:12:44 Norbert Simon (?) #5

Szervusz! azt szeretném megkérdezni Tőled ,hol tudtad megnézni ezt a filmet? Már régóta keresem de sehol nem találom.

előzmény: mimóza (#4)

2023-07-02 13:49:55 mimóza (5) #4

Igen, van, amikor önként vagy kényszerűségből, de lassítani kell, vagy egészen megállni; olyankor végre van idő helyrerakni a lelkemet, beengedni a csöndet, teret adni az addig láthatatlan, nem hallható csodáknak. Aztán jön az éjszaka, ami még alkalmasabb az elmélyülésre. Nos, ilyenkor tökéletesek az olyan filmek, mint Olmi klasszikusa. Teljesen bele tudtam feledkezni Bach muzsikájába, a festményszerű képekbe, és ezeknek az esendő, mégis végtelenül erős embereknek a lelkébe. Erre mondják, persze, persze, nyilván joggal, hogy "letűnt világ", "történelem", "nesírjukvissza!", s valóban, semmit sem érek vele, ha ezredjére is kifejtem, hogy nem abba a korba születtem, amibe a lelkem való. Mert hát, tény, hogy valamiért most és itt kell élnem.
De, hogy az e film közben rám törő "otthon vagyok" érzést nem tudom tagadni, arrébb pöckölni, lehazudni, megváltoztatni, figyelmen kívül hagyni, lekicsinyelni, az is biztos, és minek is? Otthon vagyok ezeknek a férfiaknak, nőknek és gyerekeknek a lelkében, és, hogy mit tudok magamban tetten érni, elkapni, s valahogy kuporgatva, gyógyulva és gyógyítva (!) őrizni a kincsből, az senki és semmi máson nem múlik, csakis rajtam.

(A film magyar kistestvére az én "élményhálómban" a 2006-os, "Elboronálva" c. dokumentumfilm.)

Ui.: ... bónusz, hogy feltöltöttem KT-s életem - szerintem - eddigi legkedvesebb filmes pillanatképét.

2020-03-24 16:50:43 ryood (3) #3

Tényleg szép, visszafogott, és kerüli a pátoszt is ahogy azt kell, de három órán át ezt nézni számomra rendkívül fárasztó és unalmas volt. így sajnos sokat ront az összhatáson az amúgy helyenként egészen lírai műalkotás.

2017-04-30 20:54:16 josibaba (5) #2

Csodálatos, visszafogott, sallangmentes alkotás a hétköznapok szakralitásáról.
Alapmű.

2011-02-24 12:17:59 Póda Gergő (?) #1

Egy nagyon fontos, és nagyon szép film. Mindenkinek csak ajánlani tudom:)

10/10