Van benne egy nagy adag naivitás, és meglehetősen "romantikus" (nem írnám, hogy "amerikaias", mert azért mégis csak Amerikában élő magyarok csinálták) a megközelítése, de ettől még ez egy jó kis film, amit meglepve látom, hogy itt még nem értékelt senki. :D Az egy évvel korábbi Vajnás-Tarantinós Szabadság viharánál szerintem jobb, átfogóbb film 56-ról, nagyobb kontextusba helyezi az egészet, és sokkal többféle szemtanút megszólaltat (az ex-ÁVH-stól a forradalmárokon át a kívülálló külföldi újságírókig), így több oldalról meg lehet ismerni az akkori eseményeket. Az interjúkat Kovács László, illetve asszisztense fényképezte, ez pedig látszik is, igényesek a képek, bár nyilvánvalóan kevés volt a mozgástér fekete háttér előtt, ülő és beszélő szereplőkkel. :D A többi archív felvétel részben azokból az anyagokból, amiket Kovács és Zsigmond Vilmos kicsempésztek annak idején. A zenehasználat is kiemelkedő, merész, nagyon sokat hozzátesz a hangulathoz, és az interjúk mellett erősen orientálja az 56-értelmezést szerintem pozitív irányba.
Régen túl vagyok már a "kamaszosan túlbuzgó hazafi" korszakomon, de ez még engem is tényleg megérintett, a film nézése közben örültem neki, hogy ebbe a sok szempontból elbaszott és általam is sokszor kritizált országba születtem, mert elgondolkodtatott, hogy ott, akkor 64 évvel ezelőtt tényleg nagy bátorság és összetartás kellett ahhoz, hogy gépfegyvert és Moltov-koktélt ragadjon az ember a féktelen ÁVH-sokkal és az őket támogató szovjet birodalommal szemben. Különösen hatásosak a harcokban résztvevő civilek beszámolói: szétlőtt fejek, cafatokra robbantott emberek, a legkíméletlenebb megtorlás november 4. után. Ezeket a játékfilmekben nem nagyon láthatjuk, és a könyveket olvasva fel sem foghatjuk azt a féktelenséget és aljasságot, ami "vörös fasizmust" jellemezte (direkt nem írok "kommunizmust", ahhoz köze sem volt a kemény diktatúrának). Sokat olvastam a témában, szóval a hősmítosznál és hőspátoszná azért tudom, hogy kicsit árnyaltabb a kép (gondoljunk csak a lincselésekre, amelyek persze megérthetők, hiszen a nép fél évtizednyi sanyargatás után gyűlölhette a hatalmon levő rendszert és kiszolgálóit), ám az biztos, hogy amit akkor a munkások és egyetemisták tettek szerte az országban (és nemcsak Budapesten: ez a film egyik nagy hibája, hogy a vidék forradalmát egyáltalán nem is említi), példaértékű. Ilyenkor mindig az is eszembe jut, hogy sokan busonganak, hogy mennyi vereséggel és tragédiával van teli a magyar törétnelem, de a film naiv-romantikus hangvételének ez az egyik pozitívuma, hogy rávilágít: lehet, hogy rövid távon 56 is tragédia volt, de hosszú távon meg nem, mert a 70-80-as években formálódó rendszerváltó ellenzékiség sokat köszönhet annak a mentalitásnak, ami 1848-at és 1956-ot is táplálta. Szóval ez a film kicsit segít külső szemszögből átértékelni azt, amit a tipikus magyar pesszimizmus sugall, hogy nekünk szar a történelmünk. Én legalábbis úgy látom, hogy ha sok is a sorozatos vereség, de a lényeg ebből az, hogy a bukások ellenére az emberek nem adták fel a küzdelmet, és csinálták tovább, lassan építve a következő "kollektív cselekvés" alapjait. Ebből mindenképp lehet erőt meríteni és tanulni ma is.
Van benne egy nagy adag naivitás, és meglehetősen "romantikus" (nem írnám, hogy "amerikaias", mert azért mégis csak Amerikában élő magyarok csinálták) a megközelítése, de ettől még ez egy jó kis film, amit meglepve látom, hogy itt még nem értékelt senki. :D Az egy évvel korábbi Vajnás-Tarantinós Szabadság viharánál szerintem jobb, átfogóbb film 56-ról, nagyobb kontextusba helyezi az egészet, és sokkal többféle szemtanút megszólaltat (az ex-ÁVH-stól a forradalmárokon át a kívülálló külföldi újságírókig), így több oldalról meg lehet ismerni az akkori eseményeket. Az interjúkat Kovács László, illetve asszisztense fényképezte, ez pedig látszik is, igényesek a képek, bár nyilvánvalóan kevés volt a mozgástér fekete háttér előtt, ülő és beszélő szereplőkkel. :D A többi archív felvétel részben azokból az anyagokból, amiket Kovács és Zsigmond Vilmos kicsempésztek annak idején. A zenehasználat is kiemelkedő, merész, nagyon sokat hozzátesz a hangulathoz, és az interjúk mellett erősen orientálja az 56-értelmezést szerintem pozitív irányba.
Régen túl vagyok már a "kamaszosan túlbuzgó hazafi" korszakomon, de ez még engem is tényleg megérintett, a film nézése közben örültem neki, hogy ebbe a sok szempontból elbaszott és általam is sokszor kritizált országba születtem, mert elgondolkodtatott, hogy ott, akkor 64 évvel ezelőtt tényleg nagy bátorság és összetartás kellett ahhoz, hogy gépfegyvert és Moltov-koktélt ragadjon az ember a féktelen ÁVH-sokkal és az őket támogató szovjet birodalommal szemben. Különösen hatásosak a harcokban résztvevő civilek beszámolói: szétlőtt fejek, cafatokra robbantott emberek, a legkíméletlenebb megtorlás november 4. után. Ezeket a játékfilmekben nem nagyon láthatjuk, és a könyveket olvasva fel sem foghatjuk azt a féktelenséget és aljasságot, ami "vörös fasizmust" jellemezte (direkt nem írok "kommunizmust", ahhoz köze sem volt a kemény diktatúrának). Sokat olvastam a témában, szóval a hősmítosznál és hőspátoszná azért tudom, hogy kicsit árnyaltabb a kép (gondoljunk csak a lincselésekre, amelyek persze megérthetők, hiszen a nép fél évtizednyi sanyargatás után gyűlölhette a hatalmon levő rendszert és kiszolgálóit), ám az biztos, hogy amit akkor a munkások és egyetemisták tettek szerte az országban (és nemcsak Budapesten: ez a film egyik nagy hibája, hogy a vidék forradalmát egyáltalán nem is említi), példaértékű. Ilyenkor mindig az is eszembe jut, hogy sokan busonganak, hogy mennyi vereséggel és tragédiával van teli a magyar törétnelem, de a film naiv-romantikus hangvételének ez az egyik pozitívuma, hogy rávilágít: lehet, hogy rövid távon 56 is tragédia volt, de hosszú távon meg nem, mert a 70-80-as években formálódó rendszerváltó ellenzékiség sokat köszönhet annak a mentalitásnak, ami 1848-at és 1956-ot is táplálta. Szóval ez a film kicsit segít külső szemszögből átértékelni azt, amit a tipikus magyar pesszimizmus sugall, hogy nekünk szar a történelmünk. Én legalábbis úgy látom, hogy ha sok is a sorozatos vereség, de a lényeg ebből az, hogy a bukások ellenére az emberek nem adták fel a küzdelmet, és csinálták tovább, lassan építve a következő "kollektív cselekvés" alapjait. Ebből mindenképp lehet erőt meríteni és tanulni ma is.