Karácsonyi bárány (2015) ☆ 👁

(Kisfaludy András)

magyar dokumentumfilm, rövidfilm

?,?
 
2 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Európa egyes országaiban a juhtenyésztés nyereséges vállalkozás, Magyarországon nem. Az uniós országok agrárágazatának fellendüléséhez, az EU 2014-2020 közötti időszakban kiemelt többlettámogatást nyújt, melyből a juhtartók is részesülnek. Nálunk a kormány jövőre 5 milliárddal emeli az ágazatnak szánt támogatást. Itthon a juh történelmi jószág. A 19. század végén még 14 millió, a 20. század elején 10 - a két háború közt már csak 5 milliós volt az állatállomány. A 90-es években még 2 millióval számolhattunk, mostanra csupán 900 ezerre tehető az anyajuhok száma. A minimális hazai bárányhús-fogyasztás szerint egy főre 20 deka jut - egy szeletnyi. Ha sikerülne ezt éves szinten egy kilogrammra fölemelni, az már megoldaná az ágazat gondjait. A gazdák csak akkor tudnák nullára kihozni éves költségvetésüket, ha 160 százalékos bárányszaporulatot produkálnának. A hazai hétezer bejegyzett juhtenyésztő: kisvállalkozás. Mindössze háromszázan gazdálkodnak egyszerre négy-ötszáz juhval. Be tudják-e fogadni a gazdák a 2014-es támogatást, illetve tudják-e merre és milyen kitörési pontjai vannak az ágazatnak? A legnagyobb gazdák egyike Mazák István és családja, aki háromezer juh tenyésztésével foglalkozik. Szakmai körökben az egész ország ismeri őket. Nyíregyháza alatt a Butyka tanyán élnek és gazdálkodnak. Filmünk a velük megtörtént két eseten keresztül mutatja meg, hogy törvény és valóság, elmélet és gyakorlat milyen ellentmondásban állnak egymással.


Bemutató

Szavazatok összes > összes v

Ki akarja megnézni?