Zootopia (2016) ☆ 👁

Zootropolis - Állati nagy balhé

(Byron Howard - Jared Bush - Rich Moore)

amerikai akciófilm, animáció, kalandfilm, vígjáték

4,1
★★★★☆
692 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-07-12 18:00:05 critixx (4) #38

Maga a sztori nem nagy durranás (a túlzásba vitt foreshadowing pedig irritáló), de a kidolgozás, az atmoszféra és a remek karakterek simán felhúzzák négyesre. Judy Hopps közrendőrbe szinte már szerelmes vagyok.

2018-07-15 13:20:12 betti (5) #37

Nem tudom, hogy 6-7 éveseknek való-e, de én a 11 éves lányommal láttam, nagyon tetszett neki, kétszer mentünk el a moziba hogy láthassa (meg mi is :) ), pár napja pedig újra megnéztük. Anno, a moziban voltak nála fiatalabbak, nagyon úgy tűnt, h élvezik.
Nem ugyanaz az ingerküszöbe a gyerekeknek, és jó, ha ezt a szülők érzékelik, lekövetik. Anno az oviban időnként mesét néztek a gyerekek - én ezen eléggé kiakadtam, főleg mert nem csak az volt, hogy mondjuk egy héten egyszer egy magyar népmesék, vagy kockásfülü nyúl, hanem berakták a 3-4 éveseknek az Oroszlánkirályt, meg a L'ecsó-t. Amit persze nem néztek végig, a gyerek teljesen kiborult, mert csak addig látta, hogy a vénasszony puskával a kezében ki akarja nyírni az összes cuki patkányt, meg a bivalyok vagy mik rávonulnak az oroszlánpapára. Na, én ezt nem éreztem helyénvalónak - se a filmnézést az oviban, se az említett filmeket ebben a korban, ilyen körülmények között. (De az óvónéni és az egyik anyuka elmagyarázta, hogy velem van a gond, és pont azért kéne a gyerekemnek több ilyet néznie, hogy ne legyen félénk).

A Zootopia és a legtöbb Disney, Pixar mese tartalmaz ijesztő pillanatokat, de nagyon gyorsan jön a "feloldozás" érzelmileg - átmegy a jelenet humorosba vagy épp meghatóba.
Az meg, h nem értik: a Zootopia-nál (és sok másiknál) pont azt szeretem, hogy van egy alap szint, amit már a kisebbek (nem a 3, de mondjuk az említett 6-7 évesek) simán értenek, szeretnek, át tudnak élni. Nagyon sok minden volt, amihez kellett a 11 évesem esze, tudása, ismerete - de a nála fiatalabbakat szerintem a legkevésbé sem zavarta, h ezeket nem értik, hiszen nem jelent meg problémaként.
És volt, amit legutóbb, amikor pár napja megnéztük, akkor fedezett fel, 13 évesen, és nagyon lelkesen beszélt róla. Nincs szerintem ezzel gond, sőt!

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#18)

2017-05-23 13:15:25 lakatoszoltan01 (3) #36

Nekem csak hármas, mert nem volt semmi különösebb csavar a mesében. Látványban 5-ös.

2017-04-16 20:38:09 BalaKovesi (3) #35

Az ötlet eredeti, jól megvalósított, de a történet túl kiszámítható. Viszont tele van szívvel-lélekkel, és nem tartom kizártnak hogy minden korosztály találhat benne szeretnivalót. Plusz pont a szépen felépített világért, remélem lesz alkalmunk még több részét megismerni Zootropolisnak.

8/10

2017-02-26 19:21:47 Marla Singer (5) #34

Óriási élmény volt! Elbűvölő arcmimika, jó sztori, izig vérig 21. századi élethelyzetek, mélyebb tartalom. Mese, de azért nem az az eléneklek egy dalt és egyből az leszek, aki akarok kategória! Még ilyet!

2017-02-05 21:19:16 Magnificat (4) #33

Nagyon kellemes volt :) 8.5/10

2016-11-06 19:46:25 Dió (5) #32

Ebből az alaptörténetből az állatokat félretéve egy utópisztikus, hardcore sci-fi/thriller is simán leforgatható lett volna. És ez azt bizonyítja, hogy a Disney most nagyon eltalálta a sztorit, ami ebből kifolyólag nem csak a gyerekeknek szól. Bár nem egy Pixar (rezeg kicsit a léc az ötös alatt), az elvitathatatlan tőle, hogy amit itt leraknak az asztalra a forgatókönyvírók, az a Disney új csúcskorát idézi - remélem.

2016-10-29 20:15:54 annieReid (4) #31

Jó poénok, aranyos szereplők, de rendkívül kiszámítható a vége :(

2016-10-20 23:39:27 Havierez (5) #30

Nem számítottam ilyen jó mesére! Nagyon tetszett a nyúl karaktere bár a lajhár is nagyon jó volt! Az összes karakter ki lett dolgozva és a grafika is gyönyörű. A város nagyon szépen lett felfestve az elején ahogy bement a vonat Zootropolisba az mindent vitt! :)

Ajánlom mindenkinek tényleg nagyon jó film :)

2016-09-18 23:03:00 necksprain (4) #29

az a lajhár lol:DDDDD

2016-08-06 00:12:26 kwzatz (5) #28

Ez egy nagyszerű animációs film! Előzetesen nem sok dolgot tudtam róla, így arra sem számítottam, hogy egy buddy cop movie-t fogok látni a Disney-től. :) Mivel kb. egy hete láttam a Kiss Kiss Bang Banget, így még inkább szembetűnőek voltak az ilyen filmekre jellemző tipikus panelek. Hozzácsapjuk a kreatív humort, a sok apró poént, (a kalóz DVD-k, köztük a Pig Hero 6, a zenék a nyúl lejátszóján ilyen előadókkal, mint a Fur Fighters és a Beagles... :D ), a filmes utalásokat, a nagyszerű megjelenítést, a kicsit kiszámítható, de korrekt történetet és már megérte megnézni! Emellett nem elhanyagolhatóak a film társadalmi üzenetei sem, melyek több, napjainkban kiemelt fontossággal kezelt témát is érintenek. Tetszik, hogy a film rengeteg témával foglalkozik szinte észrevétlenül, mégis szerves részeként kezelve azokat, úgy mint rasszizmus, szexizmus, elnyomás, politika (a 90% préda, 10% ragadozó metafora tetszett), és mindezekkel együtt, azért a film a női(!), hataloméhes főgonoszával, aki nem más, mint egy bárány(!), azért megtekerve az egészet nyom egy kis fricskát is az orrunk alá. A két főszereplő jelleme pedig, annak ellenére, hogy a felnőttek számára már viszonylag elcsépeltnek tűnhet, viselkedésük a gyerekek számára példaértékű lehet. Úgyhogy ez egy elégedett ötös, de továbbra is a Rontó Ralph azért a kedvenc. :)

2016-07-13 12:45:39 BonnyJohnny (4) #27

Jégkorszakban megtámadnak egy falut, halálosan megsebesítenek egy babáját óvó anyukát, bosszú hajtóvadászat...
Dinó Tesó szintén kemény.
Sok mindenre rálehet erőltetni.
Ellenben érdekes és izgalmas történet, életszerű karakterek és frappáns párbeszédek nincsenek minden animációs filmben. Az, hogy szerinted ebben sincs, az meg már véleménykülönbség.

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#26)

2016-07-13 12:24:51 ifj. Ó. Posszum (2) #26

Persze. Például a Madagaszkárok, Jégkorszakok, de legfőképp a Cin Cin Lovag, Némó, Dinó Tesó, Shaun The Sheep mozifim és az Aardman filmek úgy általában.
A minden animációs film, amikhez odaírok, pedig csak az Agymanókat és ezt az állatost takarja :)

előzmény: kaamir (#22)

2016-07-11 23:26:08 Killjoy (5) #25

Nem beszélve róla, hogy az egyik részben még egy kisnyuszi születését is végignézheti a kisgyerek, aki még azt hiszi, hogy a babákat a gólya hozza! A Kockásfülű nyúlban meg ott az a nagy batár verekedős srác, hát milyen ijesztő és nyomasztó már, mikor elveszi a kisebbektől a kajájukat???

MicaHiro válaszához kapcsolódva: az én lányom még ovis volt, mikor esti mesének az Állatfarmot olvastam neki. Minden este egy fejezetet. Akkor mint állatos mesét hallgatta, aztán nagyobb korában, mikor már a történelmi dolgokat is értette hozzá, akkor más szemmel újra olvasta és akkor is tetszett neki, csak valami egész más miatt már. És bár azt, hogy patológus akar lenni, még mindig nem emésztettem meg teljesen, de talán nem azért választotta ezt, mert 3,5 évesen a székesfehérvári Cinema Cityben az első nagyvásznas mozis élménye, a sok helyen tényleg rohadt ijesztő és rohadt nyomasztó Gyűrűk ura első része volt ;)

Szóval szerintem igazából semmi baj azzal, hogy a nagy költségvetésű animációs filmek eltolódtak kicsit abba az irányba, hogy komolyabb mondanivaló is szoruljon beléjük, ettől még a gyermeki lélek ugyanolyan szabadon csaponghat bármerre, és az életben sajnos nem ezek a mesék törik majd le a szárnyaikat. Nekem igenis tetszett a krimis vonulat a Zootopiaban és az 5 éves kisfiam is nagyon élvezte, és ugyanígy nagyon jó volt és mindkettőnket meghatott a Dino tesó is a maga komorabb hangvételű történetével.

előzmény: kaamir (#24)

2016-07-11 22:15:58 kaamir (4) #24

A Kisvakond egyszer csúnyán begombázik a haverjaival, egy másik részben pedig szétvernek egy szobát, és van benne tök pucér, szakállas faszi is egy ízben...

Nem való az gyerek szemének :)

előzmény: BonnyJohnny (#23)

2016-07-11 16:06:00 BonnyJohnny (4) #23

Kis vakond, Kockásfülü nyúl... :D

előzmény: kaamir (#22)

2016-07-11 13:39:01 kaamir (4) #22

Te minden animációs filmhez beírod, hogy mennyire ijesztő, meg nyomasztó és nem való gyerekeknek? Mondanál azért néhány rajzfilmet, amit meg lehet mutatni gyereknek?

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#18)

2016-07-11 13:37:58 kaamir (4) #21

Mérsékelten vicces és látványos, cserébe maximálisan szórakoztató és okos. Az egyetlen komolyabb hibája, hogy egy némileg túlságosan amerikai (a rendőrséget pl. nem tudják máshogy elképzelni, mint ultra-brutális erőszakszervnek, a "bárkiből lehet bármi" is igencsak amcsi-pancsi közhely)

2016-06-15 17:45:35 MicaHiro (4) #20

És ezt te, a 6 éves gyerek, minden kétséget kizáróan el tudod dönteni :)
Viccet félretéve, a hozzáállásodban én azt nem értem, hogy mi alapján tudod te ilyen teljes magabiztossággal eldönteni, mi való egy 6-7 évesnek, és mi nem?
Szerintem például nincs ezzel semmi bajuk, nem értik meg teljesen minden mondanivalóját, minden rétegét a sztorinak, de attól még élvezik a cuki nyuszi meg a ravasz róka kalandját. Pont ez ebben a jó.
Másik személyes példa: én nagyon kicsiként láttam az Állatfarmot. Nyilván nem értettem, de valamennyit felfogtam a dologból, és egy kicsit még tetszett is, nem álltam meg tőle a fejlődésben :)

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#18)

2016-06-15 17:44:11 kobretti88 (?) #19

Azt aláírom, hogy egyes helyeken ijesztő a film, de nyomasztónak egyáltalán nem mondanám.

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#18)

2016-06-15 17:39:50 ifj. Ó. Posszum (2) #18

Rohadt ijesztő és rohadt nyomasztó. Az nem baj, hogy komolyabb témákkal foglalkozik, a hogyannal van a gond. Ez az animációs film, ebben a formában, nem való hat-hét éves gyerekeknek. Ez a téma még nem nekik való.

előzmény: kobretti88 (#17)

2016-06-15 17:31:03 kobretti88 (?) #17

Miért ne lenne mese? Csak azért mert komolyabb témákkal foglalkozik? Szerintem egy nagyon jól elmesélt nyomozós sztori szerethető karakterekkel. Remélem lesz folytatása mert van benne potenciál.

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#16)

2016-06-15 17:18:46 ifj. Ó. Posszum (2) #16

Ez egy zseniális és kivételes látványvilágú, fantasztikus ötletekkel teletűzdelt film. FILM. Mesének, viszont egyáltalán nem mese, csak a burka az.
Igen, ezért kettes. Csakis ezért. Nagyon nem tetszik ez a tendencia, hogy az animációs filmek mostanában egyre jobban a szülőknek készülnek.

2016-05-30 14:50:19 Tetovaltlany (5) #15

Nagyon imádtam,nagyon nagyon jó,még a betétdala se rossz :)

2016-05-22 00:20:57 slawter (5) #14

Imádom! Még a betétdala is tetszik.

2016-04-14 17:38:53 betti (5) #13

Sok minden miatt tetszett ez a film, a lényeget már leírtátok. Amit még hozzátennék: tök jó, hogy azok a jelenetek, amit a tájékozottabb (mert idősebb) nézőközönség be tud azonosítani mint pl "Keresztapa", "48 óra" stb., azok önmagukban is tökéletesen megállják a helyüket, a gyerkőcök nem azt élik meg, hogy itt most vmit nem értenek, kimaradnak vmiből. A szitu megáll a lábán, legfeljebb az idősebbek asszociálnak olyasmire, amire a kicsik nem :-)
Mondjuk én ráadásul nemrég láttam (végre) teljes egészében a Keresztapát, volt vmi nagyon furcsa, amikor ahhoz a jelenethez értünk (kézcsók).

Az volt még vicces, hogy másodszorra a párommal néztük meg hármasban, és az első fél percben nézett, hogy úristen, erre mondtuk, hogy milyen jó (amikor még ugye nem derül ki, hogy az állatgyerekek SZÍNIELŐADÁSÁT látjuk... :-D ).

2016-04-14 17:33:59 betti (5) #12

Hali, a lányom (11) pl az erdőbeli üldözős jelenetnél ijedt meg, amikor a fekete párduc bevadul. Ezzel együtt ahogy kijöttünk, újra meg akarta nézni :-)

előzmény: BonnyJohnny (#3)

2016-04-09 19:55:21 ChrisAdam (5) #11

Újabb zsenialitás a Disneytől, ilyen jókat még nem nevettem animációs filmen! Rendkívül kreatív, jó szövegek, természetesen oda és vissza szerethető karakterek, no meg remek mondanivaló kellő aktualitással. Sose fogyjanak el az ilyen jó ötletek! :)

2016-03-30 11:26:06 Xuja (4) #10

A társadalmi mondanivalója nagyon szépen végigvitt és aktuális. Amúgy teljesen hozza egy jobb animációs film sztenderdjeit, és bár ilyen téren nem annyira kiemelkedő, de bőven megéri a mozijegy árát.

2016-03-23 09:34:24 gretaplaneta (5) #9

Gyönyörűen leképezi a társadalom működését, én imádtam, hogy képes ilyen érzékletesen, gyerekeknek beszélni a rasszizmusról, a kisebbség-többség kapcsolatáról, az előítéletek működéséről.

2016-03-10 17:10:25 Ubul (5) #8

jogos, ha már állandóan elő jövök ezzel. Sajnos a fogalmazási képességeim nem a legjobbak, de ha hétvégén nem rukkol elő jobbal valaki, addigra össze írok valamit.
Köszi a lehetőséget

előzmény: cucu (#7)

2016-03-10 07:23:33 cucu (3) #7

Ha irsz egyet, kirakom. En nem lattam a filmet, fogalmam sincs, valojaban mirol szol. Megteszed?

előzmény: Ubul (#6)

2016-03-10 07:16:14 Ubul (5) #6

már csak szólni kéne valakinek, hogy írják már át a kinti bevezetőt, mert köze nincs az egészhez :D

előzmény: BonnyJohnny (#5)

2016-03-09 17:12:54 BonnyJohnny (4) #5

Ja, tudom, hogy nem tragédiát írtál. Csak, ha lenne benne, akkor egyértepmű lenne, hol sírnak (Lion King, HtTYD 2).
Arany szíveim. :) Egyébként imádom gyerekekkel nézni az animációkat. Ha tudtam volna, hogy érdemes rá, ezt is moziban néztem volna. :/
Trailert továbbra is örülök, hogy nem láttam, mert Villám nagyjelenete szerintem a film legkiemelkedőbb része. Monty Python szintű.

előzmény: Ubul (#4)

2016-03-09 07:59:35 Ubul (5) #4

de nem is írtam tragédiát


csupán néhány ijesztgetős jelentnél - mikor a sötétben mentek a bezárt állatok között, és az egyik állat hirtelen neki ugrott az ablaküvegnek, ott az egész sor hátrébb ugrott egy pillanatra

+ a végén , mikor azt hitték, hogy megvadult Nick, mellettem ülő kisgyerek elég szívén vette, és elkezdett pityeregni :D

van, akinél más az ingerküszöb :D

A trailer mizériára pl azt is értettem, amit írsz is, Villám nálam pont ezért nem lopta már a show-t, mert a trailerekben lelőtték a poénjait (az utolsót nem), és úgy voltam vele, hogy mi az a plusz még, amit az egész ad, úgy voltam vele, hogy Nicknek voltak jobb pillanatai még, amit nem mutattak be azért, hogy eladhassák ezt az egészet.

Persze ha eltekintenék a trailertől...

előzmény: BonnyJohnny (#3)

2016-03-08 21:52:23 BonnyJohnny (4) #3

Nos, én nem néztem trailert. Ugyanis nem érdekelt. Újabb gyerekes állatmesének gondoltam. De aztán kiderült, hogy ez, ahogy Sallylla írta lentebb, inkább Rontó Ralph lábnyomain lépked, mintsem a "pejoratív" értelembe vett Disney stílust követné. Bár annyira szerintem sem jó. Így aztán az érdemjegy sem lehet kétséges.

Szerintem, aki lopja a showt, az Villám. Nagyjelenete a film legzseniálisabb része.

Amúgy melyik résznél sírtak a gyerekek? Ebben nincs olyan egyértelmű tragédia.

előzmény: Ubul (#2)

2016-03-05 18:57:03 Ubul (5) #2

Aranyos, bár inkább a kisebbeknek lehet kitűnő szórakozás...én inkább úgy éreztem, hogy hozta a kötelezőeket, viszont azt 100%-osan. A közepe fele nálam kicsit leült, de nem olyan hosszú,hogy unalmassá váljon. A poénok ütnek, viszont a trailer a poénok 90%-át ellőtte, szóval aki nem nagyon nézett még trailert ebből (van egyáltalán ilyen?), az jobban is teszi, ha nem nézi meg, amiket eddig kiadtak belőle.

Nálam a róka viszont lopta a show-t, jól eltalált karakter lett, jó dumával. Jók voltak a kikacsintások is, pl a Breaking Bad-es...először le sem esett, csak mikor barátnőm mondta :D

4-5 között ,de zsenilásat csak arra szoktam adni, amit átlagosan az adott film/mese megnézése után újra megakarok tekinteni. Erre nem ülnék be rögtön még egyszer.

1-2 íjesztőbb??? jelenettől eltekintve simán lehet vinni kisgyereket is rá, a mozi 75%-a csak velük volt teli, ahol néztem (bár volt, aki elsírta magát egy bizonyos jelenetnél :) )


A leírásnak meg sok helyen köze sincs az egészhez. "a pergő nyelvű róka menekülőre fogja, mikor olyasvalamivel vádolják meg, amit nem követett el" nem menekül egyáltalán, és nem vádolják meg olyannal, amit nem tett (pont ellenkezőleg). Nem összeesküvés által kerülnek egymás mellé, hanem ultimátum által (48 órás határidő, a róka meg nem akarta hogy lebukjon a tettei után,stb...)

Szerintem ezt lehetne frissíteni, mert mondjuk a trailerekben is lelövik, szóval még spoilernek se mondanám

Az önelégült nyúl kifejezés meg kifejezetten röhejes :D

2016-03-03 16:26:14 Sallylla (4) #1

Nos… hosszú idő után ez volt az első animációs film, amit megnéztem moziban.
Kissé más volt mint vártam, részben pozitív, részben negatív szempontból, de összegészében tetszett.

Ha az utóbbi évtized Disney-termését nézzük úgy nagy átlagban, akkor kétségkívül kiemelkedik a sorból, nálam úgy az Aranyhaj és a Rontó Ralph között helyezkedik el.
Az utóbbit személy szerint az egyik legjobb Disney darabnak tartom, ami az előbbit illeti, tetszeni tetszett ugyan, és el is ismerem, mint jó filmet, azonban végeredményét tekintve nem lopta be magát a szívembe. A kettő közül a Zootropolis is inkább efelé konvergál.

Úgy értem, a látvány valóban elsőrangú (noha ez manapság mondhatni alapelvárás), a karakterek, noha nem fogtak meg különösebben, de szerethetőek, a történet - a bűnügyi szálnak és a társadalmi megközelítésnek köszönhetően -kellően érdekes, csavaros és akciódús, a humor kellemes és intelligens, számos jópofa kikacsintással és gaggel találkozhatunk.
Zootropolis városa pedig kellően impozáns és kreatív, sőt mi több, gyakorlatilag önálló szereplőként él és lélegzik. Nem mellesleg, a film elején látható, a várost s annak kerületeit bemutató montázsjelenet szvsz a mese legzseniálisabb része, melynél úgy kellett összekaparnom az államat a földről.

Ami még tetszett, hogy a film a komolyabb Disney mesék vonalát erősíti: állatfiguráival mintegy görbe tükröt tartva a társadalom elé, aktuális témákat, társadalmi helyzeteket, problémákat dolgoz fel és tálal, mindezt, műfajból eredően kissé szájbarágós, ám meglepően jól kezelt módon.

Viszont valamennyi pozitívuma dacára, engem a kész produktum valamiért mégsem varázsolt el. Jómagam sem tudom, hogy mi lehetett ennek az oka. Talán, mert nem tudtam azonosulni a figurákkal, a helyzetekkel, talán a fájdalmasan jellegtelen zenei aláfestés miatt (a főcímdalt leszámítva, ami egész kellemes), talán, mert érzésem szerint kissé túlságosan is életszagú egy meséhez képest, vagy talán mert inkább volt társadalmi célzatú a mondanivaló, mintsem személyes jellegű, amit én általában jobban preferálok, nem tudom.

Ettől függetlenül, tartva magam a korábbi szavaimhoz, továbbra is a jobbféle Disney alkotások közé sorolnám, mert valóban egy értelmes, jól összerakott és szerethető mese, viszont a magam részéről nem tartom annyira kiemelkedően zseniálisnak, mint amekkora kritikai hátszelet kap(ott). Mindenesetre érdemes legalább egyszer megnézni, azt pedig gondolom mondanom sem kell, hogy az art book erősen várólistás nálam. :)