Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Sajnos ez is csak egy Michael Bay film.
Nyálas giccses, az akció jelenetek unalmasak.
Hibátlan film, nem csalódtam Michael Bay-ben végig tökös kemény igazi akciófilm volt ez. Az első amerikai háborús film, ahol nem éreztem erőltetettnek a propagandát. Az egyetlen problémám John Krasinski-val volt, egyszerűen kilóg minden szerepéből. Az akciójelenetek nagyon eltaláltak voltak, sokszor olyan jelenetekkel, amit eddig még ilyen formában nem láttam, pörgette az adrenalint, teljesen együtt lehetett élni a filmmel.
Ezt igazán kihagyhattam volna. A szokásos klisés amcsi propagandán persze nem lepődtem meg, viszont az akciók is elég gyenguszok. Több tökösséget vártam, de Bay egyszerűen szar akciórendező: sokszor követhetetlenek voltak az ilyen jelenetek. A forgatókönyv viszont elég korrekt, izgultam én is a hősökért.
Ezt kellett volna inkább bemutatnia moziban a UIP-nek,nem azt a szar Pofázunk és végünk 2.-t.
Bay nevével szerintem összehozott volna ez is annyi nézőt a moziban,mint az. :(
Egyre jobban kedvelem a kevés pénzből dolgozó Michael Bay-t.
Erősen billeg a 3 és a 4 között, de így első blikkre egy "oké" élménynek éreztem. Igazából az égvilágon semmi újat nem mond egy Black Hawk Dawnhoz képest, de Bay vizualitása és a jól összeválogatott szereplők azért sokat dobnak az összképen. Én egyébként szerencsésebbnek érzem, amikor egy ilyen filmnél ismeretlen, de karizmatikus szereplőkkel dolgoznak, valahogy segíti a beleélést, pláne az "igaz történet" címke mellett.
A kritikusok által a filmre zúdított ellenérzés szinte érthetetlen, a gyengén megírt párbeszédeket lehet egyedül fájlalni, de ezen kívül egy nagyon korrekt, jól összerakott film. Valószínűleg a kutya nem nézte volna meg moziban, de mindenképpen jobb élmény lett volna, úgyhogy bánhatjuk.
Ezt a filmet nem akarná már behozni valamelyik forgalmazó legalább DVD-n?
Tökéletesen egyetértek noresz02 véleményével.
előzmény: noresz02 (#5)