The Hateful Eight (2015)

Sose értettem, Tarantino modoros párbeszédein mit esznek annyira az emberek, de ez a film tényleg csak ezekből áll.

Na megnéztem józanul is, mert elsőre annyira idegesített a film utolsó szakasza, de nem lettem sokkal elégedettebb az alkotással. Ez egy óriási parasztvakítás szép képekkel, jó zenével, 1-2 valóban jó színészi játékkal. De közben a film hosszához képest mondhatni semmi súlya a mondanivalónak, 1-2 poén már rendesen arcvakarós, Madsent és Rothot pedig rossz nézni. Az előbbi a minimális játékot hozza szarul, utóbbi pedig a ripacskodást, amit egyébként is rühellek tőle. Tényleg szegény ember Christoph Waltz-a.

De a legjobban tényleg az utolsó fejezet idegesített. A film addigi sodrásához képest az annyira összecsapott és túltolt volt, h szinte elgondolkoztam, h ugyanazt a filmet nézem-e egyáltalán. Borzasztó végjáték volt.

És egyébként is feleslegesen hosszú lett.

3-ast adhatnék rá, de annyira dühít, amiért a remek indulás után ilyen semmitmondó bohóckodás lett az egészből, h meghagyom a 2-est!

De igazából ez egy szar film. Aki csak szórakozni akar, az ne nézze meg. Szégyen

Imádom Tarantino stílusát. Ez a film is remekelt nagyrészében, de az utolsó óra olyan katasztrófa, h szinte értékelhetetlen. Sose volt még ilyen, hogy egy filmnek egy részét ennyire imádja, másrészét meg utáljam. Azt meg leszarom, h ki csinálta a kávét!

Ezt most kezdtem el nézni, de fülig ér a szám a elejétől fogva! Már hiányzott a niggerezés, ribancozás így 2020-ban! :)

A film talán indokolatlanul hosszú de végig leköti a figyelmet. Én mikor előszőr láttam moziban akkor egy kicsit az volt az érzésem mintha két filmet látnék egyszerre. A színészgárda teljesítménye az nagyszerű. Mindegyikük alakítása nagyon jó. ( Különösen a Jennyfer Jason Lee, és a Kurt Russel alakításai nyerték el a tetszésemet.) A Samuel Lee Jackson is természetesen nagyon jó benne mint a Tarantino filmjeiben általában. A zene az valami hátborzongatóan félelmetes és jól betalált. Nagyon is illik ide! Nem túl mozgalmas az első része a történetünknek de a második felére már bonyolultabbá, érdekesebbé válik. A feszültség is jól adagolt ( azt is mondhatnám sokat spórolt vele Tarantino a film első feléhez képest. Helyesen tette! És még szellemesebbé vált tőle a film egésze.

Ezen a kommenten (az előzménnyel együtt) minden alkalommal nagyon röhögök :-D

Végre sikerült ezt is bepótolnom, és bár Tarantino nem tartozik a kedvenceim közé, de számomra a mai filmes felhozatalban nagyon üdítő élmény leülni az egyik filmje elé, egyszerűen jó nézni.
Most se csalódtam, (a Djangora egy kört ver) van itt minden ami miatt szeretjük a direktor urat, bár a vége felé már sok volt a belsőségből :D A film első, komótosabb fele jobban bejött, a csavart elsőre furcsának találtam, de utólag ez is a film egyik pozitívuma. Morricone zenéje és a látványvilág pedig egészen elvarázsolt.

+ Tim Rothnak utasításba adhatta Tarantino, hogy másolja le Waltz játékát a korábbi filmjeiből? A szinkronhang miatt néha el is felejtettem, hogy ki játssza Oswaldot.

Nagyon nehezen bírtam végignézni, nem mondanám, hogy unalmas, de a csordogáló történetben szinte semmi igazán meglepő dolog nem történik, csak lövöldözés a házban. Mellesleg van jónéhány jelenet, ami az emberek viselkedését illeti, totál irracionális.
Csak azért, hogy ne legyen vége a filmnek túl gyorsan, miután kipattan a balhé, rövidre lehetne zárni az egészet, de nem, hiszen Tarantino célja, hogy 3 órára nyújtsa a filmet.
Amúgy szeretem a stílusát, de ez a legrosszabb filmje.

A második helyért küzd! Első: kutyaszorítóban, második: ponyvaregény/ vagy az aljas nyolcas!
Szerintem rendkívül jól sikerült a film, először az utolsó vérengzést céltalannak éreztem, de aztán egy egész új megvilágítást találtam, ami nagyon megdobja a film értékét, illetve helyre tesz mindent.

Az új megvilágítás: az egész olyan, mint a klasszikus attikkai dráma! Teljesül az egy nap, egy helyszín, egy konfliktus hármas. A film felvonásokból áll. Konfliktusos drámában minden szereplőnek meg van a saját motivációja, így a véső leszámolás a konfliktus feloldása, és a dráma lezárása.

Tulajdonképpen egy modern drámát nézhetünk végig!

Végig szenvedtem a szereplők és a rendező miatt, mindenki jó volt a film mégis egy ipari hulladék

Príma képek, zene, színészgárda, színészi játék de hiába a friss spontaneitás, a csavaros történet, én magam nem találtam semmi különöset ebben a három órában.. Mindenki úgy beszél és gondolkodik, mintha Tarantino szelleme szállta volna meg, amitől a karakterek egysíkúnak hatnak. Próbára tenne ezzel a groteszk fekete humorral, de olyan komolytalan paradicsomos gyerekesen édeskés éretlenséggel, hogy ebből nekem ez úgy hatott, mint egy mentolos ananászos makaróni. Hiába a rutinos, teátrális, temperamentumos, körmönfont történet, ez összességében ízléstelen.

Persze, hogy jóval több helyszín van, de én az aljas nyolcas és a kutyaszorítóban kapcsolatára reagáltam, a másik két filmhez nem a helyszínek miatt hasonlít hanem abban, hogy azokban is hosszan elhúzódó párbeszédek vannak.

Most nem azért, de a Ponyvaregényben, és a Halálbiztosban is jóval több helyszín van, mint a Kutyaszorítóban...

Hát a kutyaszorítóban című filmnek megvan a maga saját varázsa, és ott azért jóval több a helyszín mint ebbe a filmbe, pl a Cabot ház, vagy mr narancs történetének több helyszíne, terepszemle a rablás előtt stb. Inkább a ponyvaregényre és a halálbiztosra hasonlít. De megkéne nézni mégegyszer lehet, hogy másodjára már talán jobb lesz ez a film is.

Tarantino 8,5.-ik agymenése sokaknál kiverte a biztosítékot lassú történetvezetése miatt. Érthető, hogy a közönség a Django után egy újabb, hasonlóan pörgős és stílusos westernt várt, de azt majd talán legközelebb. Ahogy azt már a világ minden 2. kommentelőjétől megtudhattuk: ez a film a Kutyaszorítóbanra hasonlít. Főleg a karakter-központúsága, kevés helyszíne és színpadi feelingje miatt.
A film első felében szinte tényleg semmi nem történik, de a IV. Fejezetben (Domergue titka) végre elgurul a rendező gyógyszere, és rendesen felpörögnek az események. Igaz, erre 95 percet várni kell. Ha idáig sikerült kibírnunk, akkor a mester hálából vérrel, csavaros történettel, és váratlan fordulatokkal kárpótol bennünket.
Az V. Fejezet (A négy utas) a legfontosabb, mivel választ kapunk az összes addigi kérdésre és elvarratlan szálra. A Last Chapter meg egyértelműen a finálé, ahol megjelenik többek között a Tarantino filmekből jól ismert patthelyzet.
A színészek (az újak is /Channing Tatum egészen cool volt/ és a visszatérők is) szokás szerint nagyot játszanak, a dialógusok pedig szokás szerint túltoltak. De ezúttal hiányoztak a poénos beszólások, mint ahogy – Morricone ide vagy oda – a dögös betétdalok is. A vérmennyiség közel nem akkora mint mondjuk a Kill Billben, vagy a Djangoban, de azért itt sem lehet okunk panaszra.
Western rajongók, art western rajongók és hardcore Tarantino-fanok bátran tehetnek vele egy próbát.

Csak azért adom meg a 3-ast mert Tarantino filmjére ennél rosszabbat nem vagyok képes adni. Az, hogy az egész film egy házban játszodik borzasztóan unalmas, persze jó jelenetekből nincs hiány, de bőven belefért volna az egész max 100 percbe.

A Djangónál és a Brigantiknál jobb, de a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény azért még mindig legalább egy klasszissal előtte jár. Én is az első felét éreztem kicsit erősebbnek, amikor még nem lehet pontosan tudni, hogy mire is megy ki a játék, jobban lehet érezni a feszültséget a levegőben. Ennek a filmnek szerintem jót tett volna, ha Tarantino elhagyja a néhány tipikus, eltúlzott "tarantinós" baromságát (dicséretes viszont, hogy így is kevesebb volt benne, mint a Djangóban vagy a Brigantikban), ami a mű komolyságának, a feszült légkör fenntartásának a rovására ment, gondolok itt pl. a számomra nevetséges vért hányós jelenetre. Összességében viszont jól szórakoztam, valahol azért nagyon pozitív dolog, hogy valaki képes arra, hogy egy 5 sorban összefoglalható történetet (amiben kb. a cselekmény minden lényeges elemét meg tudjuk említeni) elő tud adni 3 órában úgy, hogy nagyjából végig érdekes maradjon. Egy erős 7-7,5/10 volt ez.

Egyetértek. Szokásos megevett Tarantino blöff.

Nem hiszem, hogy a rendezőt bántaná ez a kijelentésed.
Ő könnyedén, elsősorban saját szórakoztatására készíti ezeket a filmeket.
Saját árnyéka? Minden filmje kicsit más, de minden filmje ugyanolyan. Ezért az egyik legnagyobb kedvencem. Csalódnék ha másmilyen lenne.

Nekem is hatalmas csalódás volt egyértelműen Tarantino legrosszabbja és legvontatottabb a leginkább túl beszélt filmje. :( Nagy kár érte. Iszonyat hosszú is. Ehhez képest a Hobbit rövidfilm volt. Westernből, A Dologból én nagyon keveset éreztem.

Nem mondtam, hogy tehetségtelen. Tarantino nagyon messze van a tehetségtelentől. Csak nem tud átlépni a saját árnyékán. A Brygantikon meg a Djangon még el lehetett heherészni, a maguk nagyon egyszerű módján még szórakoztatóak is voltak, de igazából semmi extra. Az Aljas 8-assal pedig számomra végképp egyértelmű, hogy a komolyan előadott B kategória mögött nincs semmi más, csak mezei B kategória.

Várj, öltözöm, elrohanok valamelyik templomba, benyomok egy marék zsét valamelyik szentnek, hogy ezentúl mindig csak ilyen éretlen, tehetségtelen kamaszok filmjeit láthassam! Kössz!

A két Kill Bill rettenet mellett toronymagasan Tarantino leggyengébb filmje. Igazából nem is film, hanem egy hatalmas, több szinten működő blöff. Kezdve a megcsinálom-kikerült a forgatókönyv-nem csinálom meg- mégis megcsinálom hisztivel, a 70 mm-es blöffön át addig, hogy ez még csak nem is western.

De mindezt boldogan megbocsátanám, ha a történet nem lenne egy tartalmatlan, ostoba, céltalan blöff. Pedig egész jól indul, az első egy-másfél óra, ahogy felépül az alaphelyzet, egész jó és izgalmas. Samuel L. Jackson és Bruce Dern leszámolós jelenete után azt hittem, hogy most majd beindul, szörnyű titkok látnak napvilágot, és megindul a leszámolás egymással, múlttal, sok mindennel. Hát, nagyon nem.

Kiderül, h ez csak egy nevetséges szabadító akció, és tényleg semmi több. Annyira érdektelen, hogy még visszamenőleg is érdektelenné tesz mindent, ami addig történt. Várná az ember, hogy majd jön valami csavar, mégsem lehet csak ennyi az annyi. De, ennyi. Feszült kamara pszichotriller helyett kapunk egy olcsó zs kategóriás, gusztustalansággal és gyerekes erőszakkal megtűzdelt filléres ponyvát. Ami nem lenne baj, végülis Tarantinóról beszélünk, de az meg ne legyen három óra és ne kecsegtessen többel.

Hogy a pofátlanságot fokozza, Tarantinónak van képe a The Thing-et emlegetni, mint ennek a hitvány semmiségnek az előképe. Hát, Quentin, ahhoz a színvonalhoz fel kéne nőni. Volt rá halvány remény néhány éve, hogy T-ből majd komoly rendező lesz, de úgy tűnik, megmarad kamasznak.

Az egész kínszenvedést Michael Madsen röhejes játéka és Tim Roth érthetetlen, botrányos Chri Waltz paródiája koronázza meg.

Ez az ember még mindig odateszi magát, mindig élmény, ünnep, ha új filmje jön ki.
Ahogy ír, ahogy rendez, ahogy a világot látja..
Nem tudom mennyire nehéz neki összehozni egy mozit, de én azt látom, hogy a legutolsó képkocka is ott van már jó előre a fejében és játszi könnyedséggel összerak egy ilyen filmet.

Sikerült javítani a Django után, mert bár az is tetszett, de a vacsorajelenet és az a feszültség, katarzis túl korán jött és a fináléra nem maradt löket (holott az is látványos volt)... Az majdnem négyes lett.

Ez meg majdnem ötös. Jót tett neki ez a hossz, a terjengős beszélgetések, ahogy nő a feszültség és itt maradt erő a végére is, micsoda erő!

És úgy érzem, hogy megérett a világ és QT is a Kill Bill 3-ra. Az biztos, hogy abban az évben kijöhet Bosszúállók, Star Wars...tökmindegy, az ünnep lesz a javából!

Fuhh... én ezt most nagyon nem néztem végig. Rettentően untatott, a karakterek taszítottak... mint egy hangoskönyv, amit szép orgánummal, de egy hangszínen, hangsúlyozás nélkül olvasnak fel... kis idő és újrapróbálkozom...
Így, a Kémek hídja után tudom mi hiányzik ebből a filmből (vagyis az 50 percből, amit láttam): a filmszerelem és a kattant tékás csávó.

Majdnem ötös. Igazából talán csak a túltolt brutalitás volt itt túl sok, de összességében a Grindhouse óta ilyen jól megírt, megrendezett és eljátszott filmet Tarantinótól nem láttam - és még a hossza is indokolt.

Nekem nagyon tetszett összességében a film, a karakterek, a cselekmény, szóval majdnem minden, kivétel a narrátor részek.
Sikerült Tarantinonak megetetnie, de előtte szépen meg is főzött.
Külön tetszett, ahogy morzsákat adott, amire szépen ráharaptam, így elterelte a figyelmem.
És mindegyik szereplő lekötött, ha nem szólalt meg azért, ha megszólalt azért.
Tetszett az eleje, ahogy felépül, és lekötött a második fele is, csak másképpen.
Nekem 5/5 ez a film, és lehet megy a kedvencek közé.

Olyan ritkán jut az ember igazán jó filmhez. Kicsit egy gyerekkori hasonszőrű filmemre emlékeztetett, aminek a címére ugyan már nem emlékszem, de az érzésre igen. Mégpedig hogy az elejétől a végéig képes volt vonzani a figyelmem. Azóta rengeteget változtam, sok új dolgot megismertem és nem nézek már olyan sok mindenre ámuló, csillogó szempárral, mint annak idején. Köszönöm, hogy ez a film visszahozta kicsit a gyerekkori izgatottságomat és a kidobott 2-3 óra helyett amit manapság a legtöbb film nyújt, jól szórakozhattam! :)

Kezdem azzal, hogy Tarantino az egyik kedvenc rendezőm, akiben eddig egyszer sem csalódtam (a sok fanyalgás ellenére szerintem még a Halálbiztos is zseniális film). Mindezek ellenére (vagy ezeket figyelembe véve - ki tudja?) az Aljas nyolcas a rendező eddigi leggyengébb filmje. Persze az átlagból még így is kiemelkedik, de korábbi filmjeihez képest nem sok pluszt ad.

Olyannyira tisztelem a rendező munkásságát, hogy új filmjei előtt igyekszem minden olyan információt (történet, trailer-ek) elkerülni, ami rontaná a filmélményt. Persze a film körüli felhajtást ismertem és az a tény, hogy Ultra Panavision 70 kamerával vették fel az egészet, ráadásul a Ben Hur-ban használt lencsékkel, még jobban felcsigázta az érdeklődésemet, arról nem is beszélve, hogy Morricone-t is sikerült meggyőznie az eredeti filmzene elkészítéséhez. Szóval nagy várakozásokkal ültem be a filmbe.

A nyitójelenet láttán úgy éreztem, egyből sikerült összehangolódnom a filmmel, hisz a lenyűgöző téli panorámaképek, és a fülbemászó zene rögtön megteremtették a hangulatot. Igaz már ekkor motoszkált bennem, hogy miért kell egy ilyen technikával felvett filmben 5 percen keresztül egy kőkeresztet közelről mutatni, de gondoltam ilyen a költői szabadság, meg hát a Sátántangóban is fél óráig vonulnak a tehenek bármi jelentőség nélkül, szóval el is engedtem az egészet.

Később azonban ahogy haladt előre történet egyre több "apróság" kezdett el zavarni, amit korábban egyetlen Tarantino filmnél sem tapasztaltam. Amint mondtam a képi világ zseniális, de a főként szűk térben játszótó történet miatt teljesen kihasználatlannak éreztem a technikát. Igaz, hogy a faház belső tere baromi részletgazdak és jól is néz ki, hogy az egészet 180 fokban belátjuk, de mi értelme van mindennek, ha rendező az egészet elintézi azzal, hogy egy karaktert beállít a tér közepébe, hogy dagályos monológját elmondhassa, miközben a háttérben nem történik semmi (ellenpéldának ott van pl.: a szintén Ultra Panavision-ra forgatott Bolond, bolond világ, ami egy habkönnyű vígjáték, mégis minden képén maximálisan ki vannak használva a kamera által nyújtott lehetőségek és nem érezni, hogy jó-jó széles a kép, de az egész elfért volna ennek a felében is). Ezt mondjuk Tarantino is érezhette, ezért kerülhettek bele a filmbe olyan semmitmondónak tűnő jelenetek, amikor kikarózzák a budi felé vezető utat, vagy amikor a keresztet, vagy a mozgó postakocsit a kelleténél tovább, többször mutatják (mert tényleg szép a táj és az ahogy a hóviharban a postakocsi száguld, de mégis feltűnő, hogy minimum öt snittel többet látunk egy jelenetben, mint amire alapvetően szükségünk lenne). Nekem a világítás sem tetszett, mert a fények-árnyékok játéka ugyan szép, de néha baromi természetellenesen hatnak, és érezhető, hogy lámpákkal világították be az egészet. Ugyanez van a zenével is, ami szintén remek, de mi értelme van a patetikus aláfestő zenének, ha közben azt látjuk, hogy a karakter kettőt arrébb lép és tulajdonképpen nem történik semmi patetikus a zenét kivéve.

Mivel kivül-belül ismerem Tarantino munkásságát, nem lepődtem meg a trágár nyelvezeten, vagy az N betűs szón, utóbbi azonban szerintem is feleslegesen sokszor hangzik el. Hasonlóan a vérfürdőhöz, ami mennyiségében ugyan kevesebb, mint a korábbi filmjeiben, gusztustalanságban azonban messze veri azokat. Ekkor kezdtem el azt érezni, hogy az egész kezd teljesen öncélúvá válik.

Mindezt azonban szerintem egy jó vágással és a történet feszesebbre vételével meg lehetett volna oldani. Nagy kár, hogy Tarantino pár éve elvesztette kedvenc vágóját, Sally Menke-t, aki biztos szólt volna, hogy "Quentin ezt most vágjuk ki, mert már kétszer megmutattuk", vagy hogy "csavarjunk még egyet a kronológián, mert ez így elég aránytalan lesz". Ráadásul szerintem Ő volt az egyetlen, akire Tarantino hallgatott is volna.

A színészek néhány kivétellel remekeltek. Goggins és Leigh lubickoltak a szerepükben (mondom, ezt úgy, hogy egyiküket sem különösen kedvelem színészként), nekem Kurt Russel is bejött, és a kisebb szerepekben James Sparks és Demian Bichir is jók voltak, L. Jackson meg hozta a szokásosat. Bruce Dern karaktere nem tetszett, ahhoz, hogy nekem valaki beadja a megkeseredett, rasszista vénembert, több kell a remegő kéznél, meg a mogorva nézésnél. Tim Roth valóban low-budget Christoph Waltz lett, Madsen meg inkább volt kínos, mint laza, hiába volt annak idején a Kutyaszorítóban-ban (vagy hogy kell leírni), illetve a Kill-Bill-ben zseniális. Tatum-ot meg inkább elfelejteném, mert jó-jó, hogy kontrasztos a többi karakterhez, de szerintem egyáltalán nem illett a képbe.

Azt hiszem Tarantino többet foglalkozott a kiszivárgott forgatókönyv körüli hajcihővel, mint azzal, hogy csiszolja még egy kicsit a történetet, azért, hogy elkerülje a logikai bukfenceket. Később meg mire megkapta a hőn áhított Ultra Panavision 70-es kamerát, örömében megfeledkezett az arányokról és arról, hogy tulajdonképpen nem is western-t, hanem kamaradrámát forgat, és átesett a ló túloldalára.

Lojalitásból gyenge 8-as (10-ből persze), de ha nem ismerném a rendező munkásságát, ennél kevesebbet adnék.

A Hateful Eight Tarantino eddigi karrierjének leghosszabb filmje. Ez tény, azon azonban már lehet vitázni, hogy ez a történet indokolta volna ezt a hosszúságot. Szerintem nem, emiatt pedig nem csak a leghosszabb, de a – film elsőt felét tekintve – a leglassabb filmje is. Szerkezetileg leginkább a Kutyaszorítobanhoz áll közel, ám az Aljas Nyolcas története szerintem sokkal egyszerűbb annál, és nem csak ezt a hosszt, de a fejezetekre bontott felépítést sem igazán indokolta volna. Mindezek ellenére azonban baromira tetszett. A külső felvételek – még a 70 mm-es vetítő hiányában is –elképesztő szépek, hasonlóan kiváló Morricone zenéje is. A kettő együtt az elmúlt év egyik legmarkánsabb és emlékezetesebb hangulatát kölcsönzi a filmnek. Kicsit úgy éreztem, hogy a rendező úr, most kissé a háttérbe húzódott – lévén, hogy jóval kevesebb a filmes utalás, és a politikai állásfoglalása sincs annyira hangsúlyozva, mint a Django vagy a Briganty-k esetében - és inkább hagyta a színészeket érvényesülni – persze miután nagyszerű karaktereket írt a számukra. Ők pedig kivétel nélkül brillíroznak. (Még Tim Roth is remek, annak ellenére, hogy nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a karaktere – eleinte – szinte pontról pontra megegyezik King Shultz figurájával. Goggins pedig ezután remélem, hogy több mozi filmes szerepet kap, mert kb. ellopja a showt. (Azért Jacksont vagy Russelt sem kell félteni). Mindennek köszönhetően pedig a viszonylag lassabb kezdés ellenére sem fullad unalomba a film. A negyedik fejezettől kezdve - egészen a szinte végig kiszámíthatatlan fináléig - valósággal „száguld” a cselekmény (már ha egy kvázi kamaradarabnál beszélhettünk száguldásról). A finálé pedig végig kiszámíthatatlan marad. Ráadásul a film – helyenként kifejezetten abszurd – humora is kiváló. Lehet, hogy nem Tarantino legjobbja, de attól még nagyon, nagyon jó.

A végén felpontozom ötösre. Ugyanis a film megtekintése alatt nem bírtam rájönni, mi az a furcsa izgalom, amit érzek, s amire csak egy nappal később jöttem rá. Amíg ugyanis szinte minden hasonszőrű film a "Ki a gyilkos?"- kérdést használja feszültségforrásként, itt e mellett, sőt mintegy meg is előzve ezt, a valódi kérdés: ki a jó? Lehet-e, s ha igen, kivel lehet azonosulni? A filmben gyakorlatilag a legvégéig bárkiről elhiszed, hogy ugyanúgy lehet hős is, mint gonosz. (Bocs a naiv kategóriákért, de ezek adják vissza leginkább a lényeget.) Biztosan volt már ilyen máshol is a filmtörténelemben, de itt ez nagyon intenzíven van jelen, s személy szerint nálam az élvezet első számú forrása volt a filmben. (Fej-fej mellett a zenével.)

Sosem voltam Tarantino-hitű, de a színházat szeretem, és ez a kamaradarab nekem most bejött. Meg ehhez az is hozzátehet, hogy pici moziban néztük. Nálam egyértelműen jobb ez, mint az előző Tarantino-film.

Érdekes, eddig, aki említette (én is), mind az első felét találta feszesebbnek. :)

Feleslegesen elnyújtott játékidő, az első óra totál unalom, érdektelen, Mesék a kriptából stílus és történet, Tim Roth Christoph Waltz low version, három darab poén az egész filmben elcsattan azért, de a táj gyönyörű, a hangulat is megvan, na meg az utolsó egy óra kárpótol az első másfél óráért.
De hogy ez mit ad ki végeredményben, azt még nem tudom, egyelőre hiányérzetem van a filmmel kapcsolatban. Megálmodom.

update: Kicsit pihenve a filmre sokkal jobban kirajzolódik a szép egész, szóval nem rossz ez, csak az első felével gyűlt meg a bajom, meg logikátlanságokkal és némely karakterrel és színésszel, pl. Tim Roth-tal. Az az ember egyszerűen borzalom. Ja és Jennifer Jason Leigh jelölése kicsit túlzás, nem?
65% Gyenge négyes. Tarantino már lazít, kicsit belustult.

A nő szinkronhangja engem nagyon idegesìtett.

Hogy mi volt erőltetett? A poénok.
'Az elnök? Az Egyesült Államok elnöke? Úgy érti az Amerikai Egyesült Államok elnöke? Az az elnök?'
- mi ez ha nem erőltetett poénkodás?
Mellesleg annyira el van húzva a történet, amennyire csak lehet, de a sztori egyszerűsége egyáltalán nem indokolná a külön fejezeteket.

Imádom Tarantino filmjeit, de ezt én gyengébbnek tartom a többinél (mármint amit láttam :-) ). Mivel csak 5-ig lehet pontozni, előjött a régi problémám, mit nyomjak arra, ami nálam igazából nagyon 4 alá, vagy inkább 3/4...? Aztán rájöttem, hogy épp QT TÖBBI filmjéhez próbálom mérni, ami azt jelenti, hogy (számomra :) ), ha az ő filmjein belül ezt akár 1-re osztályzom, az még mindig 3-as fölött van, ha az átlaghoz, vagy a saját osztályozási átlagomhoz mérem :-)
Szóval, le van ejtve, 4-es.

És mi a nyűgöm? Hiszen egy alapvetően jó film, nem unatkoztam, bármilyen hosszú is, a színészek piszok jók, JJL meg külön öröm volt - a hideg lelt ki attól, amit eddig csak regényekben olvastam, de "élőben" nem láttam; hogy milyen az, amikor vkinek mosolyog a szája, és közben jéghideg a tekintete. Hát, most láttam... Ja, és a többi pozitívum: a színészek nem csak jók, hanem (természetesen) jó szövegeket és jó karaktereket kaptak, amit piszok jól hoznak.

De QT mintha most mégis egy kicsit lazított volna - figyelmetlenség? öregedés? Vagy én várok túl sokat? :-)
Nekem hiányzott az "elegancia" a gyilkosságoknál - a Kill Bill-ben is hullanak az emberek, mint a legyek, a Kutyaszorítóban stb-ben is, és nem a vér mennyiségével vagy a technikai kivitelezéssel van bajom, hanem azzal, ahogy ezekre a gyilkosságokra sor kerül. Egy pont után mészárszék az egész.

Aztán: visszamegyünk a délelőtt történéseihez. Nagyon felajzott a dolog, azt hittem, hogy vmi különleges dolgot tudunk meg, vártam, h lesz vmi, ami vagy humort, vagy vmi különleges plusz infót ad a történethez - pl kiderül, hogy a fotelen a vérfolt pl a macskáé, hogy vmi egészen más történt, mint amit gondoltunk. Nem, kiderült, hogy pont az történt, amit egyébként nézőként is sejtettünk meg az őrnagy is kilogikázott. Jöttek emberek, kinyírták a háziakat, és várták Demargue-t. Én ettől a résztől sokkal, de sokkal többet vártam azon túl, hogy lövések zajlanak és lepottyan a cukrosdoboz. Oké, mint plusz infó kiderült, h a padló alatt heverő pasas a csaj tesója.

A seriff figurája királyság, egyszerűen csúcs ahogy néz, ahogy beszél, ahogy viselkedik. De van ott is egy furaság: láthatóan mélységesen tiszteli a vén fószert. A fekete őrnagy elkezdi irgalmatlan durván provokálni, nem is titkolva, mire megy ki a játék (előtte tisztázták, hogy ölni gyilkosság, az önvédelem viszont nem bűn - ő meg letesz egy pisztolyt az öreg keze ügyébe és elkezdi a mesedélutánt a fia haláláról...). A seriff kb 2x megszólal, hogy ne figyeljen rá, csak provokálja magát, de aztán ennyiben hagyja, a sztori legdurvább részében csak hallgat, se a fegyvert nem veszi el, sem az őrnagyot nem próbálja leállítani - ergo szépen, csöndben, nyugodtan végignézi, ahogy kiprovokálják az általa mélységesen tisztelt öregember "támadását" (hozzáér a pisztolyhoz..) és meggyilkolását.
Na, ezen a szitun QT még picit agyalhatott volna.

Meg a Hóhér figuráján is. Kemény, belevaló, nagyon tetszik, de.. Mindenkire gyanakszik, az utazás során mindenkire rávágja a bilincset, mert nehogy az legyen, h a csajt akarják elvenni tőle v megmenteni. Megérkeznek Minnie házikójába, ott van 3 gyanús idegen, mit csinál: leveszi Demargue-ről a bilincset, nem is csak az evés idejére, hanem még utána is. A többieknek simán hátat fordít stb. Ahhoz képest, h milyen rossz a híre, mennyire gyanakvó, kemény, már egy csomóan akarták megölni de nem sikerült stb., azért elég könnyű levadászni, és ő nem is nagyon tesz ellene semmit (ja, 1-1 fegyvert elvesz mindenkitől egy olyan társaságban, ahol minimum gyanítható, hogy nem 1-1 kiskéssel mászkálnak az emberek).

Nem akarok többet kötözködni, hiszen mint írtam, alapvetően tetszett a film, csak eddig sosem volt olyan élményem Tarantino-film megnézése után, hogy na jó, de ez miért így... az meg mégis hogy... Most meg igen, és ez zavar kicsit.

Ismét remek film a Mestertől. Szokásos cool dialógusok és forgatókönyv, ez megfejelve még egy csomó beteg, de kreatív megoldással. Az első fele azért feszesebb jóval, de nem unatkoztam.

Az, hogy Morricone szerezte a zenét, meg, hogy lövöldözés, attól még nem marha jó.

Hát nem is attól marha jó. Mi volt erőltetett?

Nem rég láttam, de nem igazán emlékszem maradandó momentumra belőle, pedig nem voltam se részeg, se álmos, és amúgy szeretem Tarantino filmjeit, de ez az egyik leggyengébb alkotása. Nagyon erőltetett, és vontatott. Az, hogy Morricone szerezte a zenét, meg, hogy lövöldözés, attól még nem marha jó.

Nem is láttam még Madsen-es 'rossz' filmet, kb egy éve tudtam meg azt is, hogy játszott a Szabadítsátok ki Willyt!-ben. :D Nekem itt is nagyon bejött, ahogy eddig szinte mindenhol. OFF: A Charlie Sheen-es hír volt hasonló, nekem az a csávó megmaradt a Platoon-ból, mit sem tudtam én a Két pasi meg egy kicsiről (már a neve is irritál), meg a Horrorva akadva 5-ről, meg az életmódjáról sem.
Megváltozott egyébként a véleményem a filmről, ahogy múlik az idő, egyre jobban veszem észre benne a zsenialitást, a sok apró utalást, ám szerintem ez többszöri nézésre érik, nekem legalábbis 2 percenként eszembe jut egy-egy (western)film róla (amiket ha már eszembe jutottak, végigpörgetek az agyamon (hogy miért és hogyan)), miközben a relatíve népes színészsereg heves (szó)párbajt vív, mindenki mindenkivel, ahogy illik. Egyszóval oda kell rá nagyon figyelni. Vagy csak lassú az észjárásom :D.

A hangja tényleg tökéletes volt és a viharvert arca is,de ha jobban szét nézett volna Tarantino biztos talált volna sokkal jobb színészt is szerintem Madsen helyett.
Bár lehet,hogy csak valami haverság miatt hívta őt erre a szerepre.
Ahogy elnézem Madsen menetrendjét,tényleg nem csodálkoznék,ha nem tudta volna pontosan ,hogy milyen filmben is szerepel éppen.

Hát, ha egyedül nem is vagy, én nem vagyok veled. :)
Madsen a viharvert arcával és a karcos hangjával eladta a figurát. Mint minden eddigi szerepét is. Szerencsére Tarantino sem Hamletet játszat vele... :D

Tarantino pont azért szedte össze őt a Kutyaszorítóban-hoz is már. Látni kell, hogy ő sokszor X-kategóriás színészeket szed össze. Gondolom, azért, hogy abszurdabbnál abszurdabb jelenetekbe rakhassa őket, és megidézze korábbi, komolykodó szerepeiket ironikus módon. Én mindig is szénné röhögtem magam, mikor őt vagy akár Kurt Russelt láttam Tarantino-filmekben. :D Tehát nálam elérte a célját azzal, hogy nem éppen A-kategóriás, pallérozott színészeket szerepeltetett eddig.

Lehet,hogy egyedül leszek ezzel a véleménnyel,de Michael Madsent soha többé nem engedném mozifilmben szerepeltetni,csak a még DVD-n sem megjelenő filmekben.
Számomra úgy tűnt,hogy a fickó azt sem tudta ,hogy egy westernfilmben szerepel.

Mivel Tarantino 3 órás filmjéből kb. 20-30 perc játszódik csak odakint a hóban, így nem kérdés... :D

Ráadásul nálam A visszatérőhöz nagyon sokat hozzátett az, hogy Kanadában majd Argentínában forgattak, tényleg -20 és -30 fokban. Tarantinonál nagyon erős hangulata van a hónak a film elején, de meg sem közelíti azt, amit a Revenantban láthatunk.

Aljas nyolcas vagy a Visszatérő téli jelenetei jobbak ? Érdemes egymás után megnézni

Pár, általam felfedezett érdekesség:

- Valaki említette, hogy Tim Roth karaktere teljesen megegyezett Christopher Waltz Django-beli karakterével. Ezt támaszhatja alá, hogy én egy pillanatra még össze is "mostam" önkéntelenül fejben a két színészt, csak később esett le, hogy a Djangoban nem Tim Roth, hanem Christopher Waltz játszotta "majdnem ugyanezt" a figurát. Érdekes lenne tudni, hogy ez tudatos lépés volt-e Tarantino-tól... a két karakter nem csak jellemre, még ruházatra is megegyezik némileg..érdekes!

- "A Dolog" utalások, többek között: A hóviharban levert fém póznák mellett figyeljük meg O.B. postakocsi-hajtó öltözetét. Rövid télikabát, modern cowboykalap, szemet védő "antarktiszi" szemüveg...az egyik karakter nézett ki így a szerencsétlenül járt kutatóbázison, talán éppen a Kurt Russel alakította R. J. MacReady...

- A macskával mi történt? A gonosz Jody Domergue bandavezér még egy idevágó említést is tesz a macskák kilenc életéről az öreg tábornoknak...

Pont ez tetszett nagyon többek között, rengeteg síkon gondolkodtat a Tarantino ezen műve...én remekül szórakoztam!

Épp nemrég néztem bele, főleg a végébe. Hát... biggy-buggy-fröccs... :/
Se nem undorító, se nem vicces (nekem). Egy Alkonyattól pirkadatig-ban simán elmegy, de a Django-ban nem jött be.

A gitáros érdekesség amúgy igaz lehet. Egyrészt Jennifer Jason Leigh reakciója tényleg olyan, másrészt láthatóan kinéz a stábra. :D

Hát igen, a Djangohoz képest ez azért visszafogott volt. :D

Nem is emlékszem ennyire vérmocskos westernre Sam Pekinpach 1969-es Vad bandája óta.
És Tarantino előző westernje? :)

Ez a film volt a suliban szervezett közös mozizás januári első állomása. Íme a beszámoló:

Hát megvolt az első januári Gyere velünk moziba! Quentin Tarantino 8. filmje, az Aljas nyolcas elég rétegfilmnek számít, és várható volt az is, hogy nem leszünk tömegesen a filmen a szavazatok alapján. Így először is kellemes csalódásként konstatáltuk, hogy 11-en gyűltünk össze a kezdésre. (Egy teljes sort vittünk a moziban.) Mondjuk előttünk a mi társaságunkon kívül ült még egy ember, meg hátrébb kettő és ennyi. De a 8. sorban csak két szék maradt üresen.

És hogy milyen volt a film? Voltunk páran, akik eddig minden Tarantino-filmet láttunk, de voltak többen akik Tarantino-szűzként érkeztek. Ők egy kicsit meglepődtek néhol, de azért a végén talán mindenkinél a "Tetszett" felé billent a mérleg. Volt, aki azt mondta, hogy kicsit jobban vígjátékra számított, ami hát... nem nagyon volt, bár volt benne pár beszólás és mozzanat, amin azért el lehetett mosolyodni. De a lényeg: Tarantino újra egy mocskos, vérben tocsogó és kiszámíthatatlan filmet írt és rendezett, amiben minden jelen volt, amit szeretünk tőle. Váratlan fordulatok, hosszas, nagyon jól megírt párbeszédek és egy teljesen elmeroggyant történet.

A film egyik legnehezebben emészthető része, hogy talán a Kutyaszorítóban óta nem volt ennyire negatív a karakterek tábora. Egyetlen igazán szerethető figura sincs, de közben minden percében a zseniálist súrolta az egész. Hóvihar, lassan csordogáló történet, Morricone zenéje (bár hozzátenném, hogy baromira nem értem a Golden Globe díjat a filmzenéért, mert számomra semmi igazán emlékezetes nem volt), fokozódó feszültség, aztán egyszer csak elsül egy pisztoly, és onnantól nincs megállás. Nem is emlékszem ennyire vérmocskos westernre Sam Pekinpach 1969-es Vad bandája óta. Senki nem az, akinek látszik, és hiába is lenne szimpatikus akármelyik szereplő, mindenki csak egy lövésnyire van a haláltól.

És itt meg is állnék egy kicsit, mert ugyan western díszletek között játszódik a történet, de ez simán játszódhatott volna a modern korban, vagy akár a sötét középkorban is. Legfeljebb pisztolylövések helyett kardcsörgéstől lett volna hangos a mozi. És számomra ez volt benne az igazán zseniális. Egy western történet, amiben nincsenen poros utcák, nincsenek indiánok, nincsenek szélsodorta ördögszekerek vagy elhajtásra váró marhacsordák. Itt csak egy marék ember van egy házban és beszélgetnek. (Meg rommá lövik egymást és az épületet.) De a gyönyörű tájképek és fantasztikusan beállított nagytotálok mellett ez a film egy olyan kamaradarab, mint pl. a 2007-es The Man from Earth (Az őslakó) vagy akár Sidney Lumet 1957-es örök klasszikusa a 12 Angry Men (12 dühös ember).

Ami még nagyon tetszett, az a film dinamikája. Az elején kapunk egy nagyjából lekövethető felállást, de ezt már az első komolyabb párbeszéd után sutba is dobhatjuk. A szereplők egymáshoz való viszonya szinte jelenetről jelenetre változik, és szerintem nem sokan lennének, akik az utolsó jelenet szereplőit, pláne ilyen konszenzusban a film első egy órája után el tudnák képzelni.

Hogy Tarantino gyógyszere totál elgurult a végére? Nem is nagyon vártam mást. Viszont aki a régi Tarantino filmeket kedvelte, azoknak csalódás lehet, hogy nincsenek sem popkulturális utalások, sem egy zseniális soundtrack. Bár azért utalások és kikacsintások itt is akadtak. Az egyik legszembetűnőbb számomra John Carpenter 1982-es filmjének, a The Thingnek a megidézése volt a karók leverésével, hogy a hóvihar alatt nehogy valaki eltévedjen, ha a kis különálló fabódéhoz szólítaná a természet, és persze a totális paranoia. (Amire csak rátett egy lapáttal az, hogy az a Kurt Russell volt annak a filmnek a főszereplője, aki itt is fontos szerepet kapott.)

Szóval összegezve: Tarantino nyolcadik szerelemgyermeke is nagyon kellemes szórakozást nyújt azoknak, akik eddig is szerették a videótékában szocializálódott rendező eddigi műveit. Remek karakterek, feszes, csúcsra járatott párbeszédek és rengeteg vér.

Én amikor megtudtam ki kicsoda azt hittem más lesz a story de nem... :D

Az első perctől azt mondhatná az ember nem történik semmi. Mégis ezt a bevezetést olyan feszültséggel teli hangulatba vezeti fel, hogy az eszméletlen. A faházban azt hiszi az ember, itt egy igazi érdekes társadalmi kör jött össze és ez lesz az alap. A hohér - elítélt - Sheriff minden adott a tárgyaláshoz. DE NEM amikor beindulnak a dolgok, onnantól akkora lendületet vesz a film, hogy az elképesztő. A vége pedig a legjobb semmi happy end, csak vesztesek.

A játékidőt indokolatlannak tartom.
Ez mindkét westernjére igaz. (Mindkét film tíz percet ver a Pulp Fictionre, ami '94 és 2012 között a leghosszabb filmje volt.)

És Tarantino megint megcsinálta! ...ugyanazt a filmet :) De szórakoztató mindenesetre. A játékidőt indokolatlannak tartom.

Én csak azt kérdezem, hogy mi lett a macskával? :-(

Gondolkodtam azon, hogy majd én is nekiállok a film után, hogy valami sorrendet kreáljak a Tarantinokból? Hogy ez melyiknél volt jobb vagy melyiknél rosszabb… És most, hogy ez van, melyiket szeressem kevésbé? Nem úgy van az! Inkább az a mérce, hogy milyen filmekre szoktam négyest meg hármast adni egyébként. Hát, ennél sokkal rosszabbakra! Akkor viszont… Köszi, ez is odakerül a többi közé a polcra, a számomra halhatatlanok kategóriába! Ahogy a többit, majd ezt is néha leveszem, és megnézem párszor, hogy kikapcsolódjak. És akkor már majd mindig mást és mást veszek észre. Most, így elsőre csak a meglepetések hatottak igazán, a fordulatokkal nagyon meg voltam elégedve. A párbeszédekkel is. Nem baj, hogy kamaradarab, hogy nem sokhelyszínes! A Kutyaszorítóban sem volt az. Nagyon hideg volt, nagyon fújt a szél, nagyon kemény helyzetek voltak, és nagyon szürreális volt mégis minden, ahogy egy Tarantino filmben lenni is kell neki. És éppen úgy élveztem, ahogy a többit is.

8-án néztem meg, este 8-kor az Allee mozi 8-as termében Tarantino 8. filmjét, az Aljas 8ast. Ennyit a számmágiáról, meg talán még annyit, hogy ez elsőre egy tízből 8 pont, azaz 4/5.

Samuel L. Jackson a Django után ismét remekel, egyszerre a legbírhatóbb és a legvisszataszítóbb figura, de igazából a nő is ilyen és ilyen Walton Goggins és Kurt Russell karaktere is. Szóval ha úgy vesszük, a filmben nincsenek szerethető karakterek, de tele van olyanokkal, akiknek minden mondata/mozzanata kincs. Tulajdonképpen amikor valaki elhalálozik, azt azért sajnáljuk, mert nem lesz több megszólása (ill. megmozdulása). Amúgy meg vesszen mind... Érdekes, hogy szinte minden karakter, ill. tetszőlegesen kiválasztott karakterpár között egyszerre van halálos ellentét és szövetség a többivel szemben. Van itt minden: politika, történelem, erkölcs, filozófia... és mindegyik szempont arra jó, hogy valaki valakivel szembe kerüljön. És minden lényegesebb megszólalással változik a felállás.
A film így egyszerre nagyon statikus (egyetlen fix és szűk helyszínen, maroknyi szereplővel, egyetlen nap alatt játszódik, szinte valós időben) és nagyon dinamikus (percről percre, mondatról mondatra bontakoznak ki és alakulnak át a viszonyok, kapcsolatok, illetve maga a történet). Szóval azt sem csodálom, ha valakit untat, de azt sem, ha valakit végig feszült figyelemben tart. Biztosan megosztó film lesz (talán a Jackie Brown óta egyébként QT mindegyik filmje az volt, szóval ez nem lesz meglepetés) - én még mindig zseniálisnak tartom a fickót.
Nem Tarantino legszórakoztatóbb, legkönnyedebb munkája, de a legérettebb és legkomolyabb is. És ahogy filmez, az itt már valódi művészet, nem csak trash kult pop menőség értelemben, hanem ténylegesen (persze tessék a direktor úrnak segget csókolni az operatőrének).
Egy dolgot utálok minden Tarantino-filmben: rögtön nézném a következőt.

Tarantino gyógyszere jó messzire gurult és én ennek csak örülni tudok!
A rendezőtől már megszokott dolog, hogy innen-onnan "lopkodja" össze ötleteit és ez most sincs másképp. De ebben még mindig ő a legjobb. Sőt, most mintha önmagától is nyúlt volna, legalábbis nekem azonnal eszembe jutott a Kutyaszorítóban, azonban olyan klasszikusok is megidéződnek, mint Carpenter 82-es Dolog című horrora. Legalábbis ami a tájat és "a nem mindenki az, akinek mondja magát" helyzetet illeti. Na, meg ugye Morricone mester zenei aláfestése.
Számára nagy visszatérés volt ez a film és élt is a lehetőséggel. Ugyan tételei nem olyan formabontóak, mint anno, de dallamai még így is simogatják a néző fülét és nagyon sokat hozzátesznek a hangulathoz.
Aztán itt van Robert Richardson kiváló operatőri munkája is, amibe szintén nem lehet belekötni. Igaz, egy olyan alkotásról beszélünk, ami többnyire egy helyszínen játszódik, de a kamerakezelés még így is bravúros.
Viszont a film legnagyobb erőssége szerintem a történetben és a karakterekben rejlik. A sztori kellően csavaros és izgalmas és minden egyes ízében érződik rajta Tarantino stílusa. Ez ugyanígy igaz a figurákra is. Egytől-egyig rejtélyes alakok és egy pillanatig nem lehetünk biztosak abban, hogy ki melyik oldalon áll. Számomra külön öröm volt az, hogy olyan kiváló színészek keltették életre a karaktereket, mint Kurt Russell, Samuel L. Jackson vagy Tim Roth. Mégis, leginkább Michael Madsen-re voltam kíváncsi, hiszen a fickó már rég elmerült az alsóbb kategóriás szennyekben. Ennek ellenére nekem kifejezetten szimpatikus és igaz, hogy itt nem volt olyan jelentős szerepe, de azért jól esett végre egy remek alkotásban látni.
Akin meglepődtem, az Walton Goggins. Szinte ellopta a show-t az öregek elől, minden rezdülése aranyat ért.
Ami pedig az erőszak ábrázolást illeti, Quentin barátunk talán most merészkedett a legmesszebbre. Hihetetlenül brutális és perverz képsorokból nincs hiány és ezekre rá lehet fogni, hogy öncélúak, de én mégis élvezettel merültem el a véráztatta tűzpárbajokban. Lehet beteg vagyok.:)
Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy jó nagy adag fekete humorral van megfűszerezve a mozi, így a durvább képsorok is inkább megmosolyogtatóak lehetnek az edzettebb nézőknek, mintsem felkavaróak.
Összegezve a dolgokat, a direktor ismét egy kibaszott mesterművet alkotott. Izgalmas és fordulatos sztori, remek színészek, pazar hangulat, fülbemászó zenei aláfestés és rengeteg vér. Ez az Aljas nyolcas, amit csak ajánlani tudok azoknak, akik szeretik az ex-videó tékás munkáit.

Aludtam egyet rá, persze egyértelmű, hogy miért nem tetszik sokaknak: lassú, szövegelős és a történet sem egetrengető. De engem ezek közül egyik sem zavart. :)

Zseniális volt, bele kell olvasnom a kommentekbe, egyelőre nem tudom elképzelni, milyen fogást lehet találni ezen a filmen. (jójó, 1-2 karakter lapos volt, de legyünk őszinték: egy ilyen típusú filmben, 3 órában, nem lehet ennyi karaktert elmélyíteni szerintem)

Zene nagyon jó, tetszik, hogy a vadnyugat "mocskos", végig izgalmas.
Imádom.

Nekem nagyon tetszett, főleg a zene!
Ennio Morricone ismét a film hangulatához való zenét komponált.... bár amikor A Dolog című film zenéje felcsendült kissé furcsálltam, de a jelenethez pontosan illett!

Tim Roth szerepét teljesen Christoph Waltz-ra formálta Tarantino, nagy hiba,hogy a nem ö játszotta az okoskodóan pimasz, mosolygós figurát. Ennek ellenére Tim Roth hozhatott volna valami egyedi karaktert a játékába, nem kellett volna a Djangobeli Waltz-ot majmolnia, számomra rettenetesen idegesítő volt (még a szinkron hangja is talán ugyanaz). Én bő 15-20 percet kivágtam volna belőle a fenébe. A többiek játéka, a vágások, és a zene is zseniális, kevés ember tud igy történetet mesélni, mint Quentin. A szinkrontól nem voltam elájulva, a napokban megnézem eredeti nyelven is.
8/10 (Roth miatt nem 9).

A film tuti nyerő lenne színházban.

Teljesen igazad van, én is éreztem ezt a S.L .J-hatást....ellenhatást...

Szerintem jó a cím, nem igazán tudom , hogyan lehetne jobban ezt magyarosra fordítani....

Nagyon tetszett, de nem zseniális. Zseniális lehetne, ha a rendező kibújt volna a bőréből, valami mást nyújtott volna. De nem tette , maradt a kaptafánál, szokásos szereplők,kedvenc színészei, nagy dilemmák ,szép monológok. Ezzel nincs is semmi baj, de nem lesz tőle zseniális az alkotás..... 4 pont.

Nagyon lassan indul be, Sam Jackson sokszor egyedül viszi a hátán (a többiek csak néha villannak fel, pl. Kurt Russel a levélnél (amikor olvassa és amikor megtudja, hogy hamis) ). Kezd öregedni az öreg.

Kegyetlenül jó :D
Majdnem 3 óra, mégis mennék vissza azonnal a moziba :)
Bővebben talán később, de ezt mindenképp ki akartam kiáltani.

Szerencsére nem annyira western mint, ahogy én azt gondoltam és szerintem is simán működne színházban, sőt!
Bevallom őszintén, hogy a Django után kicsit féltem is, de mint ahogyan már más is mondta, most újra éreztem azt, amit a korábbi Tarantino moziknál. Konkrétan észre sem vettem, hogy közel 3 óra a játékidő, simán beszippant, ellentétben a Djangoval, ahol konkrétan indokolatlannak éreztem a hosszúságot.
A tempóról meg csak annyit, hogy melyik QT film pörög? Látták a fanyalgók pl. a Jackie Brownt vagy a Djangót? Szóval ez butaság.

Ha tízes rendszer lenne ( soha nem is értettem, hogy miért nem az van), akkor nálam 9/10 lenne.
Bár összehasonlítgatni szinte lehetetlen a különböző filmjeit Tarantinonak, de nálam is a Brigantikkal egy szinten van.

Vagy csinalhatott volna egy romantikus vígjátékot Kedves hetes címmel.

Fú, ennek meg milyen snassz lett a magyar címe. Akkor már lehetett volna inkább 'Ordas nyolcas', az legalább tiszta rím. :)

Jobb, mint a Django, érettebb, mint a Brigantyk, de annál nem jobb.

Visszatérve a kamaradarab-jellegre, Tarantino itt arról beszél, hogy tkp. a Hateful Eight teljesen jól működhetne színházban is, és kíváncsi lenne a darabra színházban, más színészekkel.

Zseniális mestermű született. Minden másodperce aranyat ér, azt sem bántam volna, ha öt órás. A szezon legjobbja a Mad Max mellett.

(OFF: Tényleg, minek kell listázgatni magyar bemutató szerint? Imádom pl. a Whiplasht, de most olyan furcsa pl. Vapitira jelölni, réges- régen begyűjtött már mindent, amit kellett...)

Walton Goggings és Jennifer Jason Leigh minden megszólalása hatalmas élmény, remélem rájuk zúdul néhány díj.

(Csak eredetiben ajánlott, ez olyasmi élmény lehet szinkronnal, mintha pl. Balázs Pali énekelné el a Thunderstuck-ot magyarul. :D )

The Hateful Eight végig lekötött: jó színészek, kiváló párbeszédek, izgalmas környezet és szép díszlet.
Olyan sok pocsék filmet láttam mostanában, hogy üdítő volt ezt látni végre (Tarantino filmjei talán mindig üdítőek?)

Saját olvasatom a végén a Lincoln-levélre: Lehet, hogy hamisítvány, de a benne foglalt tartalom mégis olyan, mintha igazi volna, akár Lincoln is írhatta volna. Ők meg a levél szellemében hozták meg a döntéseiket. Mintha a körülöttük lévő mészárszéken túlemelkedve mégiscsak létezne felemelő gondolat, ami kiemel ebből, amiért érdemes élni. Csak nyakig vérben fetrengve mindez eléggé kontrasztos. Ez lehet a tükörképe az amerikai polgárháborúnak.

semmi extra.

Nekem a Becstelen alapjában véve nem annyira jött be, bár még csak egyszer láttam, nem volt kedvem újranézni azóta sem. Illetve az is zavart benne, hogy annál kezdte el Tarantino ezeket a történelmi igazságtalanságok kiküszöbölése-dolgokat, ami a Djangonál nem szúrta a szemem, lévén fingom sincs az Egyesült Államok polgárainak ilyesfajta lelki érzéseiről, de az én európai voltomnak túlságosan toroklenyomósra sikeredett a Becstelen. A Hateful-ban is túl van tolva egyébként ez az egész, talán már untam is néhol ezeket a "te fehér vagy, te szemét. te meg nigger te disznó, de nézd, ott egy mexikói köcsög" párbeszédeket. Elsősorban persze szimplán csak nem ütötte meg az előző filmjei szintjét (amit a Django sem).

Mármint a Django jobb, mint a Brigantyk? :D
Ne vicceljünk már. Most néztem újra sokadjára mindkettőt, közvetlenül egymás után. A sárba nyomott lábnyomából nem ihatná ki az esővizet a Django a Brigantyknak, és mondom mindezt úgy, hogy előbbit is nagyon szeretem, most pl. jobban tetszett, mint elsőre, mert fel voltam készülve az indokolatlan hosszára.

Tarantino elérkezett oda, hogy nem más filmekből emel át dolgokat saját remekműveihez, hanem most már a sajátjaiból. Nekem ez egy Djangos-niggerezős Kutyaszorítóban-nak tetszett elsőre. Jó volt egyébként, a Django mögött és a Becstelen előtt van valahol így első nézésre.

Nekem nagyon bejött. Azonnal azt éreztem, hogy újra szeretném nézni, ami a Djangónál nem volt meg. (Aztán azt újranéztem és most sokkal jobban hatott, jót tett neki az ido.) Egy kérdésen töprengek. Vajon az Aljas nyolcas felfogható-e egyszeru moralizálásként?

Miután elolvassa a levelet, összegyűri, és félredobja. Nekem ebből nem annyira az jött le, hogy hinni akart benne, mint inkább csak röhögni egyet rajta mint olyasvalamin, ami a hazugságával, az álságosságával, a komplikáltságával az egész szituáció metaforája. Jó, persze ki hogy értelmezni. De azt tartom, hogy a karakternek csak seriffként van értelme, és semmi nem mutat arra, hogy nem az lenne.

Ha színt vall a végén, elúszik az a befejezés amit Tenebra írt lentebb, egy poén kedvéért, mert itt nem lett volna komoly súlya annak -nem úgy mint a Kutyaszorítóban végén- ha kiderül, hogy nem az akinek mondja magát. Maximum röhögött volna egyet az őrnagy mielőtt meghal.

Az ajánlatot meg azért nem fogadja el, mert rájön, hogy Domergue kamuzik a plusz tizenöt emberéről, vagy ha nem is kamuzik, akkor sem fogják elengedni miután abbamarad a vihar. Ráadásul csak Roth hulláját kapná meg ami tizenötezer, viszont ha megöli az egész bandát azzal akár százezret is nyerhetne.

Nincs értelme annak a verziónak, hogy ő nem seriff. Akkor mi motiválta? Miért nem fogadta el az alkut a végén? Vagy akár: miért nem vallott színt a legvégén, amikor már úgyis minden mindegy volt? (Mint Roth a Kutyaszorítóban végén.) A film egészére visszatekintve nincs semmi, ami alapján felmerülhetne, hogy hazudik.

A flashback meg nem olyan mintha Leone ugrott volna be azt a részt megrendezni? Nem láttam sok western-t, de Leonéról Eastwood, Morricone és a premier plánok után a védtelen/kiszolgáltatott emberek hidegvérű lemészárlása jut eszembe.

Ez az értelmezés is tetszik. Így már nem tűnik olyan tarantinós lazáskodásnak a zárás, persze nem is olyan drámai mint a Kutyaszorítóban, de most már észrevettem egy kis mélységet is a befejezésben.

Én is inkább arra hajlok, hogy a seriff nem kamuzott, de 100%-ig csak akkor fogom róla elhinni ha Tarantino mondja a szemembe. :D Hisz a történet hangvételéből adódóan, ahogy közeledik a film vége egyre nehezebben tudsz hinni a szereplőknek, és Roth karakterére sem utal semmi, a flashback-ből tudjuk meg, hogy ő is sáros(persze ez csak akkor áll, ha jól emlékszem). Szóval nem muszáj rá utalást keresni, már alig lett volna meglepő, ha úgy van vége a filmnek, ahogy írtam lentebb.

Kicsit off...
QT mondta egy interjúban: "Az egész őrület, amit művelek, azt szolgálja, hogy olyasmivel csaljak nevetést az arcodra, amin egyébként nem szoktál röhögni. Utána lehet, hogy kérdőre vonod magad: "Hát ezen meg mér' nevettem?" - mert talán nem érzed illendőnek. De már nevettél, úgyhogy késő. Rászedtelek."

Na pont ilyen pillanat volt, mikor Domergue akkora pofont kap az őrnagytól, hogy kiesik a postakocsiból. :'D

A seriff persze, hogy tényleg seriff, ez a végére teljesen egyértelmű. Pont az a pláne Goggins karakterében, hogy ő az egyetlen, akiről már az elején megtudunk mindent, neki nincs rejtegetnivalója, hátsó szándéka, de még csak szégyellnivalója sem (büszke a múltjára), és nem valaki másnak adja ki magát - Russell miatt mégis hazugnak gondoljuk egy jó ideig, főleg, hogy ugye a rossz oldalon harcolt a háborúban. Igazából Russell kételyein túl SEMMI nem utal arra, hogy nem az lenne, akinek mondja magát.

Igen, ez az: a Tim Roth-karakter is hitelesnek tűnt egy darabig.

De a seriffről még mindig inkább elhiszem, hogy egy kezdő kis zöldfülű. Szép húzás volt rá helyezni a játékidő utolsó harmadában a hangsúlyt pont emiatt.

Én úgy értelmeztem a végét, hogy a halál pillanatában az igazság és a hazugság értelme elveszik. Olyan mindegy akkor már, hogy mi a valóság. Szerintem a seriff tudta, hogy meg fog halni, rájött, hogy vége ennek az egésznek, és azért kérte el a levelet, mert még utoljára valami szép ideával akart búcsúzni. Ugyebár korábban a konföderációs öreget átlőtte Warren, így az az idea összetört a naiv seriff szemében. Majd szépen lassan az egész társaságról kialakított képe összeomlott. Így a végén már teljesen kiábrándult, de nem akart úgy meghalni, hogy nem hisz valamiben. Éppen ezért az az irónia, hogy pont egy olyan valamiben akar hinni halála előtt, amit korábban megtagadott. :D

Tényleg, Roth-nál is volt papír! :D Nem tudom, olyan 60-70% esélyt látok rá, hogy az volt akinek mondta magát. Szerintem jó poén lett volna még a végén, hogy miután eldobja a levelet, benyögi:"az én fejemen egyébként húszezer dollár a vérdíj". :D

Tényleg, amikor a seriff (?) felolvassa aztán eldobja a Lincoln levelet, szerintetek mit jelentett? Én kb. annyit vettem ki belőle, hogy felteszi a habot a film alatt készre sütött "hazugságtortára", vagy nem is tudom, hogy mondjam. QT reflektál rá, hogy egyik karakter nagyobb blöff mint a másik?

Roth-nál is volt papír arról, hogy ő a hóhér... ;)

Szerintem is igaz, hisz végig kitartott mellette. A másik meg egyértelmű kamu. Maga a gyilkosság megtörténhetett, hisz sok minden összevág a korábban elhangzottakkal, de a körülmények egyértelműen hazugság. :)

Engem kicsit sokkolt valamiért, pedig edzett vagyok QT-ból. :D A seriff szerintem tényleg seriff, volt nála egy papír erről, és gondolom ilyet mégse hurcolász magával mindig, de ha jobban belegondolok, arra is rájött, hogy Domergue hazudik neki a plusz tizenöt emberéről (mert az tuti kamu volt), szóval lehet dörzsöltebb mint amilyennek gondolom. :D

Egyértelműen az szerintem is. De én ezeken a jeleneteken röhögtem a legjobbat... :D

Ennek a filmnek pont az a lényege, hogy senki sem mond igazat, mindenki szemétláda. Én abban sem vagyok biztos, h ogy a seriff tényleg seriff. Bár még a maga naivitásával és zödlfülűségével ő volt a leghitelesebb.

Warren őrnagy kis meséje, a tábornok fiáról igaz, vagy kamu? :) Szerintem kamu, a Lincoln levélből következtetve, meg amúgy is meg akarta ölni az öreget, de kíváncsi vagyok, hogy más mit gondol.

Russell a Bone Tomahawk-ot viszi :)

Nekem is tetszett, bár ismét az volt a bajom, ami a Djangóval is: Tarantino mit "fontoskodik"? Bár szerencsére ennél azért jóval árnyaltabban és kevésbé tolakodóan volt jelen az antirasszista szál.

Amúgy viszont összességében szerintem nagyon jó film volt, észre sem vettem, hogy ez 3 órás. Kicsit sok a duma... De hát Tarantinotól mit várunk? És hát azért a dialógok nagyon rendben vannak.

És ismét semmi "hú-de-komoly", filozofikus tartalom, hanem stílusbravúr a javából. És nagyon jó volt, hogy mindezt minimális CGI-jal, egy zárt térben adták elő, ha jól tudom, 70 mm-es nyersanyagra forgatva, jó kis karakterekkel. És persze megint tele van utalásokkal: Kutyaszorítóban, A halál csöndje, Kill Bill, Ponyvaregény stb. Kicsit "modoros" már, de szerintem még működik.