Rachel, tanítónő egy Connecticut-i kisvárosban. 35. születésnapján rádöbben, hogy életének pontosan a felénél jár, és innentől csak lejtmenet vár rá. Úgy üt be nála a kapuzárási pánik,hogy élete első felében elfelejtett kaput nyitni: hajadon, anyjával él és egy temetkezési vállalkozással osztoznak a házon. Lemondó mosolyában ott van az ingerszegény, ambíció-gyilkos kisvárosi lét minden fájdalma. Emellett előszeretettel menekül a múltba, minduntalan megmerítkezik gyerekkori emlékeiben, ahogy aranyszőke hajú lányként ugrókötelezett vagy temetkezési vállalkozó apját figyelte, ahogy egy halottat mosott. 1968-ban járunk, szóval az eszmélés nem maradhat el. Sorban járja a tapasztalás stációit: hippi-egyház, férfi, függetlenedés anyától.
Rachel első tapogatózó közeledései az élethez azonban nem torkolnak revelációba vagy drámai személyiségváltozásba, minden úgy történik ahogy az egy kisvárosban szokott történni, titokban, szemlesütve, a külső szemlélő számára észrevétlenül.
A film Paul Newman első rendezése, amely meglepően egységes és intim képi világgal rendelkezik. A kisváros mozdulatlanságát szinte csak Rachel spontán visszaemlékezései bontják meg. Rachelt, Newman felesége, Joanne Woodward (They Might Be Giants) alakítja. A lehető legnehezebb szerepet oldja meg hibátlanul: egy hétköznapi ember elevenedik meg hétköznapi álmokkal, smink és manírok nélkül. Rachel lemondó, zavarodott mosolyával napi szinten lehet találkozni, csak emberek közé kell menni. Viszont csak kevés embernek olyan bájos a mosolya, mint Joanne Woodwardnak.
Rachel, tanítónő egy Connecticut-i kisvárosban. 35. születésnapján rádöbben, hogy életének pontosan a felénél jár, és innentől csak lejtmenet vár rá. Úgy üt be nála a kapuzárási pánik,hogy élete első felében elfelejtett kaput nyitni: hajadon, anyjával él és egy temetkezési vállalkozással osztoznak a házon. Lemondó mosolyában ott van az ingerszegény, ambíció-gyilkos kisvárosi lét minden fájdalma. Emellett előszeretettel menekül a múltba, minduntalan megmerítkezik gyerekkori emlékeiben, ahogy aranyszőke hajú lányként ugrókötelezett vagy temetkezési vállalkozó apját figyelte, ahogy egy halottat mosott. 1968-ban járunk, szóval az eszmélés nem maradhat el. Sorban járja a tapasztalás stációit: hippi-egyház, férfi, függetlenedés anyától.
Rachel első tapogatózó közeledései az élethez azonban nem torkolnak revelációba vagy drámai személyiségváltozásba, minden úgy történik ahogy az egy kisvárosban szokott történni, titokban, szemlesütve, a külső szemlélő számára észrevétlenül.
A film Paul Newman első rendezése, amely meglepően egységes és intim képi világgal rendelkezik. A kisváros mozdulatlanságát szinte csak Rachel spontán visszaemlékezései bontják meg. Rachelt, Newman felesége, Joanne Woodward (They Might Be Giants) alakítja. A lehető legnehezebb szerepet oldja meg hibátlanul: egy hétköznapi ember elevenedik meg hétköznapi álmokkal, smink és manírok nélkül. Rachel lemondó, zavarodott mosolyával napi szinten lehet találkozni, csak emberek közé kell menni. Viszont csak kevés embernek olyan bájos a mosolya, mint Joanne Woodwardnak.