Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Számomra a rettegés fokának mértéke mindkét filmben elejétől végig rémesen magas, ám míg ez a verzió a pszichés terrorral gyötör meg, a későbbi változat rátesz erre a brutalitás provokálóan nyílt ábrázolásával. Ebben az alkotásban az készít ki, amit a képzeletünk hozzátesz, mert a jelenetek (illetve azok takarása) szinte kényszerítenek arra, hogy egészítsük ki képekkel és hasító fájdalommal azt, amit nem látunk. Színtiszta művészet ez mind a színészek, mind a film készítői részéről.
Nehéz dönteni, hogy négyes, vagy ötös. Érdekes módon inkább az 50-es évekre datáltam volna. Mindenképpen erős film, minden szempontból. Meglehetősen izgalmas, különösen mondjuk korához képest, az 50-es évekhez képest meg végképp nagyon feszült és vészjósló. Szokás mondani, hogy "a Gázláng a legjobb Hitchcock film, amit nem Hitchcock rendezett" :D, na ennek a filmnek is az első fele hihetetlenül hajaz Hitchcockra, kb. mintha Hitchcock filmet néznénk, a zenéje meg pláne a Vertigora.
Meglepett korához képest a brutalitás és a nyílt erotika.
Nem túl értelmes dolog föltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha, de mégis fogalakoztat. Nyilván ez kitalált történet, de a film közepe fele az az érzésem támadt, hogy a megoldás ennél sokkal durvább, keresztapás húzás lett volna. A film elején meg az, hogy talán jobb lenne nem hagyni eszkalálódni a helyzetet, de ha már eszkalálódott, akkor ettől a pszichopatától szabadulni kell...
martin Balsamon mekkorát nevettem, amikor fölsorolják, hogy a pszichopata Max cady-t (Mitchum) kb. minden nap egy-kétszer bevitte a rendőrség és erre visszakérdez, hogy "miféle események láncolatára gondolnak?" :D
Az eredeti Rettegés foka, amiben még finoman adagolják a történéseket, de a rossz nekem itt sokkal jobban működött, mint a remake-ben. És úgy összességében az egész sokkal jobban csontig hatolt, pontosan azért, mert nem toltak mindent az arcomba.
Úgy adódott, hogy most pótoltam két régi, remek klasszikust: ezt a filmet és A sebhelyesarcú-t (1932).
Mindkettőnek előbb láttam a, méltán híres remake-jét.
Itt most csak annyit jegyeznék meg, hogy elég egyértelmű a "fejlődés". Az újkori filmek ugyanis sokkal brutálisabbak, véresebbek, mint a régiek.
A mai nézőnek nem elég (!?), ha tudja, hogy valami brutális történt, neki látni is kell. Aprólékosan, részletesen, sok vérrel, sokkoló képekkel.
Na! Ennyit a "fejlődésről".
A napokban megejtettem e filmet, mert annak idején el-elaludtam rajta, és most egy másik Robert Mitcum-alkotás kapcsán eszembe jutott.
Nagyon jó volt, tényleg jobb néhány téren, mint Scorsese filmje. Például a brutalitás. Ott néha már elég hatásvadásznak éreztem, itt viszont visszafogottabb, és tényleg inkább a pszichológiai hadviselésre mennek rá, és csak a végén szabadul el igazán a pokol.
Robert Mitcum - zseniális. Imádom ezt a színészt! Mind fénykorában, kőkemény, pszichopata figuraként (Night of the Hunterben is ilyet játszott), mind "érett" korában, megroggyant, kiégett antihősként (Farewell my Lovely, Eddie Coyle barátai) kiváló. Ez a szerep volt talán a leghálásabb, mert itt aztán szabadjára engedhette magát ennek az antiszociális rémnek a bőrében.
Gregory Peck is jó volt, de ő inkább white knight-osokodott itt, Nick Nolte figurája annyiban jobb Scorsese-nél, hogy neki jócskán vannak bűnei, és hasonló állattá válik, mint Max Cody (legalábbis a showdownra).
A feleség és a kislány viszont elég haloványak, ebben messze jobb a remake. Főleg, hogy ott kifejezetten a csaj szemszögéből meséli el a sztorit, ami rengeteg pluszt ad ehhez a történethez.
Volt benne pár logikátlanság, butaság. Például az utolsó "csatánál". S ezekbe nagyjából Scorsese is szépen belesétált. ez a bujkálás, meg Cody vissza-visszatérése már kicsit túlnyújtott volt mindkét filmben.
Ám összességében egy nagyon érdekes, néhol merész film (nem nagyon emlékszem, hogy e film előtt Hollywoodban egyáltalán megkíséreltek-e nemi erőszakot, ráadásul pedofil formában).
Tényleg jobb, mint Scorsese feldolgozása. Kevesebb nyíltszíni brutalitás, kevesebb vulgaritás és pszichothrillerbe hajló sztorielem, viszont több dráma és valamivel mélyebb jellemábrázolás. Gregory Peck maga a megtestesült becsületesség, Mitchum pedig zseniálisan hozza a pszichotikus ex-fegyencet. Unott tekintete, és a szája sarkában bujkáló félmosoly legalább annyit mond a karakter belvilágáról, mint az egyébként szintén szenzációs De Niro kifejező manírjai. Persze a maga nemében mindkét verzió zseniális.
Jobb,mint a remake a sablonossága ellenére is.
Mitchum a visszafogottabb játékával sokkal félelmetesebb,mint De Niro az "örjöngésével".
Sokkal jobban tetszett, mint a Scorsese-féle remake.
Tipikus sötét film, bár a kanonizált klasszikus noir-korszak után forgatták. Robert Mitchum erőszakos karaktere hűen idézi korábbi rosszfiú-szerepeit.
előzmény: VVega (#4)
Fantasztikus film. Bár nekem Scorsese újrázása valamivel szimpatikusabb. Valószínűleg azzal a 30 évvel, amennyivel kendőzetlenebbé és erőszakosabbá vált közben a világ, és ezzel a filmgyártás is.
Peck szerepe hálás, és persze lazán kenterbe veri Nolte-t. Mitchum a kornak megfelelően épp olyan zseniálisat alakít, mint majd De Niro, de a kislány valami halál idegesítő ebben. Komolyan azért szurkoltam, hogy valami aligátor harapja már ketté a hajókázásnál.
Feszültségből is elfért volna talán még egy kevés, de ezen kisebb hiányosságok ellenére is simán 9 pontos film.
frankó kis film tényleg, bár én picit többet vártam tőle. amikor a gyerek beszalad az iskolába Cady elől, az valami borzalmasan buta jelenet.
Amikor elöször láttam a filmet én is meglepödtem:)
Amugy rohadt jó kis film, és egyik nagy-nagy kedvencem:)
előzmény: Olórin (#1)
Jé, Telly Savalas nem kopasznak született:)
Hollywoodi thriller volta ellenére eléggé bőr alá kúszós és nyomasztó élmény, valamint kifejezetten bátor film is, hiszen gyakorlatilag a teljes amerikai védelmi rendszer (és az igazságszolgáltatás) csődjét mutatja be, emellett a szexuális bántalmazás kapcsán előforduló társadalmi problémákat is remekül hozza felszínre.
Peck kiváló a szerepben - ennél testhezállóbb szerepe nem is nagyon van a filmográfiájában - de a show-t itt Mitchum lopja el, aki élete alakítását nyújtja a ránézésre laza, nagydumás és sármos, de belül egy igazi utolsó pszichopata féreg karakterének bőrébe bújva. A befejezés - bár feszült - de nem mentes a kisebb logikai hibáktól, de persze a négyes így sem lehet kérdés.