Starry Eyes (2014) ☆ 👁

Tiszta tekintet

(Dennis Widmyer - Kevin Kölsch)

amerikai dráma, horror

3,3
★★★☆☆
112 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2016-09-15 11:21:19 The Cortez (4) #14

2014 horrorjaként, a The Babadook mellett még a Starry Eyes-t is szokás emlegetni, amit David Lynch és David Cronenberg nevével reklámoztak. A 2 rendezőnek persze semmi köze nincs az adott filmhez, de hát valamivel mégiscsak el kellett adni. Viszont mégsem hazudtak akkorát a készítők, mert könnyen felismerhető a 2 említett tag stílusa: az alkotás első fele inkább misztikus, szürreális, rohadtul nyomasztó hangulattal (és zenével), míg a második szakasz átcsap kemény bodyhorrorba. Szóval a végeredmény kifejezetten cool, leszámítva a finálét, mivel az összes vérengzést az utsó kb 15 percbe sűrítették bele, így az öncélú, hatásvadász és erőltetett lett.
A sztori nem túl eredeti, de nem is rossz: egy feltörekvő színésznő beszeretne futni Hollywoodban (Mulholland Drive befigyel!), végül egyre jobban hozzánő az áhított szerep (ja meg a Fekete hattyúra is hasonlít). Ám ez a film ezúttal egy még komolyabb kritikája Hollywoodnak és a törtető színésznőcskéknek.
Sötét, szürreális art horror, erősen gyomorforgató jelenetekkel!

2016-06-09 00:29:31 hellcat (5) #13

Undor és sóvárgás. A filmben megjelenő ambivalens hangulat szinte bekebelezi a nézőt. Imádtam.

2015-02-20 00:37:52 tomside (4) #12

A magam részéről köszönettel fogadom a gratulációt, ez egy nagyon jó film.
A zenéjét még senki nem említette, pedig két szót az is megér! Nincsenek túljátszva a "dalok", de nagyon találóan támogatják a filmet, és szerintem néhány önmagában is emblematikus.
Alex Essoe játéka óriási, nálam is benne lenne egy idei TOP 5-ben.
Az meg egy per egyben művészi - hogy akkor ilyet is említsünk -, ahogyan a csajnak megígérik: egy moziplakáton lesz látható. És tessék! Ezén a filmén... Intermedialitás lvl999.
A magam részéről a fürdőszobai szenvedésének kb 20 perces szakaszát tartom a legerősebbnek, még közvetlenül a gyilkolások előtt. Tökre megnéznék még filmeket a szekta, vagy még inkább a "faj" többi tagjáról is.

előzmény: tarnaizoltan (#11)

2015-01-19 06:01:00 tarnaizoltan (1) #11

fizikai fájdalom volt megnézni ezt a valamit, horrortól és a jótól nagyon messze áll

nekem is rajta van az idei filmlistámon csak épp a legalja listán...

gratulálok akinek ez tetszik, és aki szerint ez művészi...

2015-01-18 16:20:03 Ubul (3) #10

az első fele tetszett a filmnek, a csaj leépülése is korrekt volt, viszont ez a

természetfeletti,szektás cuccot már nem vette be a gyomrom. Azt hittem kicsit földhöz ragadtabb lesz az egész, és az egész csak a csaj agyszüleménye.

persze értelmezési problémáim is vannak a végével.

Amúgy nekem is volt egy kis David Lynch utánérzésem az egész megtekintése után

2014-12-10 19:54:44 Jason13 (3) #9

Az idei év horrorfilmek szempontjából számomra kiábrándító volt. Nagyon kevés minőségi alkotást láttam, viszont annál több igénytelen tucatmozival találkoztam. Be kell valljam, nekem még a The Babadook se igazán tetszett, bár az a maga módján azért ötletes volt.
De miért is hoztam fel azt az ausztrál szösszenetet egy amerikai alkotás kapcsán? Azért, mert a Starry Eyes-t a meséskönyvből kiszabaduló rémalakhoz hasonlóan több helyen is 2014 egyik legjobb horrorának titulálták. Így nagy elvárásokkal ültem le televízióm elé, mindjárt kiderül, ezeket teljesítette e a film.
Történetünk főszereplője egy pincérlány, aki szeretne színésznő lenni, mégpedig Hollywoodban. Ezért szabadidejében meghallgatásokra jár, de nincs szerencséje. Egy nap viszont ellátogat egy horrorfilm szereplőválogatására, ahol a castingosok meglátnak valamit a lányban. Hősnőnk szeme fel is csillan, azonban ahogy egyre közelebb kerül hozzá a szerep, élete egyre durvábban kezd összekuszálódni.
A sztori nem valami nagy durranás, sok ehhez hasonló témájú alkotást láthattunk már. Itt nem is ezen van a hangsúly, hanem a kivitelezésen. A rendezőpárosra minden bizonnyal nagy hatással volt David Lynch munkássága, hiszen a cselekményt elég hasonlóan bontják ki, mint a nem mindennapi műveiről ismert direktor. Eleinte jól követhetőek az események, majd szép lassan minden egyre kuszábbá válik, majd a finálé egy igencsak brutális, rémálomszerű jelenetsorozatban bontakozik ki.
Ezzel nincs is baj, a történetnek kifejezetten előnyösen hat ez a fajta megközelítés. Viszont a tempó már problémásabb. Sajnos az események meglehetősen lassan csordogálnak előre és hiába a profi operatőri munka és a hangulatos zenei aláfestés, egy idő után nagyon leül a hangulat. De mielőtt teljesen üresjáratba fordulna a film, elkezdődik hősnőnk pokoljárása, ami rendkívül ütősre sikerült.
Igaz, a véres jelenetek nem valami kreatívok, de a gyilkosságok még így is elég megrázóak lettek és a főszereplő leépülése már csak hab a tortán. A maszkmestereknek jár is a dicséret.
A színészek is megérdemlik a vállveregetést, hiszen egytől egyig remek alakítást nyújtanak. Ki kell emelnem Alex Essoe-t, aki a játékidő lefolyása során nagyon durva lelki és fizikai transzformáción esik át, amit rendkívüli módon prezentált.
Mindent összevetve, tényleg egy figyelemreméltó, művészi megoldásokkal operáló horror ez, ami egy nézést mindenképp megérdemel. Viszont számomra ez is egy kisebb csalódásként könyvelhető el, mivel akadnak benne unalmasabb részek és az igencsak megrázóra sikerült utolsó 20 perc sem tudta kiváltani belőlem a katarzist. Sebaj, emiatt még nem kell temetni a Starry Eyes-t, sőt, az idei mezőnyből még így is ki emelkedik!

2014-11-30 01:51:12 manson84 (4) #8

Elgondolkodtató látlelet a hírnévről és annak áráráról. Biztos helye van az idei toplistámon. (mellesleg nem csak tematikailag mutat rokonságot Cronenbeg kiváló Maps to the Stars mozijával)

2014-11-29 21:43:26 dikalosz (3) #7

Hát, meglepő a véleményed erről a filmről Olórin. Minden esetre bőven jobbat vártam, általában az ízlésedben nem szoktam csalódni. Nem baj, kivétel erősíti a szabályt!

2014-11-29 14:30:47 Mikkey (5) #6

fuu így első körben nagyon friss és felkavaró élményt adott, alámerülni a mocskoban.
voltak itt giallos felhangok, audió-vizuális orgia, atmoszféra a gerinvelőmben lüktett végig. :)
egyik ismerősöm a MAY-el vont kis párhuzamot, és hát helye is lesz majd mellette a polcomon. csaj főszereplőt simán megtenném ezüst vapitire, elképesztőt játszott.
Hollywoodba egy kis élet költözött
Ti West és Ben Wheatley is tuti szerette :)
valakinek a végén megvolt egy Black Swanos áthallás, a szerepbeli átlényegülést illetően?! ;)

2014-11-28 22:05:22 BonnyJohnny (3) #5

Én a film első felét untam. Mint egy túl hosszú felvezetés egy amúgy tényleg ütős viccnek.

2014-11-21 10:56:32 Timon (4) #4

Felkavaró és brutális, helyenként sokkoló légkörrel. Okkal emlegetik Cronenberg és Lynch nevét, szépen vegyülnek a body horror, pszichológiai horror és a gore elemei. A történet nem mutat sok újat, mégis keményen földhöz vág.

2014-11-18 21:22:24 Olórin (5) #3

Ezt még nem sikerült eldöntenem:) Valószínűleg azért nem, mert NAGYON más a két film, nehéz összevetni őket.

előzmény: Umberto (#2)

2014-11-18 17:49:25 Umberto (4) #2

Jobb, mint a Babadook?

előzmény: Olórin (#1)

2014-11-16 19:19:28 Olórin (5) #1

Láttam már pár horrort életemben, szóval nem könnyen írok le ilyet, de ez kőkemény volt.