The Purge: Anarchy (2014) ☆ 👁

A megtisztulás éjszakája: Anarchia

(James DeMonaco)

amerikai horror, thriller

3,1
★★★☆☆
185 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2021-01-15 08:45:59 Dangar (2) #15

Határozottan jobb, mint az első, de továbbra is csak egy frusztrált, Amerika-ellenes (és némileg rasszista) agymenés kivetülése az egész. Ebben semmi társadalomkritika nincs, csupán túltolt előítéletesség (minden fehérbőrű amerikai pszichopata fegyverb*zi) és az ebből fakadó totális hiteltelenség. Kiszámítható, abszolút illogikus és hanyagul összeollózott kliséhalmaz, ami azért valamennyire szórakoztató is tud lenni a maga trashy-módján, leginkább Frank Grillo (a szegény ember Christian Bale-je?) jóvoltából.
Nálam inkább erős kettes, mint gyenge hármas.

2020-09-15 11:10:45 vardagen (3) #14

Szó sincs nemi erőszakról, fosztogatásról, gyújtogatásról sem igazán.
Valójában mindhárommegjelenik: még egészen az elején a lépcsőházas tag bemegy a főszereplő hölgyekhez, ott el kezdi nyalogatni az arcukat, és két értelmű megjegyzéseket tesz. Fosztogatásra az ugrik be, hogy amikor a bankoknál vannak, említi a Frank vagy ki, hogy ilyenkor itt nincs senki, mert a purge miatt elviszik a pénzt (a bankosok). Gyújtogatás meg azért többször is megjelenik, pl lángoló busz gurul le az utcán. De az tény, hogy jóval kevesebbszer téma, mint a gyilkolás.

előzmény: Edwest12 (#10)

2020-09-12 01:57:03 Doc (3) #13

Nem igazán értem ezeket a Purge filmeket. Mármint az alapötlet jó, de valahogy nem sikerül belőle jó filmet faragni.
Ezzel a filmmel is ugyanaz volt a bajom, mint az első résszel: valahogy bugyuta az egész, egyszerűen übergagyi a történet. A szereplők hülyén viselkednek, nem úgy mint akik már túléltek több tisztogatást. Nemcsak a főszereplők, hanem mindenki.
Az NFFA-t meg a kommandósokat meg végképp hagyjuk - se füle, se farka. Mintha nem lett volna jobb ötletük, hogy mivel töltsék meg a játékidőt. Ami azért képtelenség, mert annyi lehetőség lenne... helyette jönnek ezek a sablonos marhaságok.
Amúgy elfogadhatóan izgalmas film, csak nem jó. Tipikus "szódával elmegy".
A vicc az, hogy az első résznél hangyányit még jobb is...

2020-08-18 16:24:45 Benny Bug (4) #12

Kellemes meglepetés. Erőteljes, nyers és nem finomkodik. Szűk negyed óra után belecsap a lecsóba és szinte végig fenn tudja tartani a feszültséget és az izgalmakat, pedig pár utca az egész cselekmény helyszíne. Frank Grillo karaktere pedig mintha a '80-as évekből érkezett volna, bírom a tagot. Nem épp a legerősebb négyes, amit adtam, de nem most nem sajnálom tőle.

2020-01-07 01:04:24 DevilTakeU (4) #11

A bűn éjszakája meglepően nagy sikere után egy évvel a folytatás minden téren emelte a tétet: nagyobb költségvetés,(jóval) nagyobb játéktér - és Frank Grillo! A The Purge-láz egyértelmű tetőpontja ez a rész,az IMDb-n is majd kerek 1 ponttal erősebb értékelése van mint az elődnek (6.4!),és a Metascore számai is jobbak,bármit is jelentsen ez. Jól indul,remekül építkezik,egy óra környékén húz egy váratlant,majd jön egy valamennyire megjósolható lezárás - ha csupán ennyiről lenne szó,simán dobnám is rá a három csillagot,de a karakterek,a szituációk,a lezárás felhúzza négyesre.

A már első ránézésre is profinak tűnő Gerard Butler Frank Grillo a megtisztulás éjszakáján kíséri az elnököt megment,majd nagy duzzogva a pártfogásába vesz 2x2 civilt hogy A-ból B-be jussanak,és nem mellesleg túléljenek. A fiatal házaspár aranyos,és bár éppen a válást fontolgatják,legkésőbb a második fejük felett elsüvítő golyó mintegy Cupidóként azonnal visszaváltoztatja őket a legnagyobb szerelmesekké. (Szerencsére ez a módszer a való életben nem lett divat a békéltető tárgyalásokon.) Az anya-lánya kettős (Carmen Ejogo remek!) szintén élő-lélegző karakterek,nem lehet nem kedvelni őket,én örömmel néztem így együtt a csapatot. A közöttük lévő dinamikának és a minimális,ám szükséges drámázásnak köszönhetően volt izgulnivaló. Tetszett a befejezés is,volt egy kis szirup,de ennyi belefér.

Hülyeségektől azért ez a rész sem mentes,a legzavaróbb talán az hogy bár már évek óta létezik ez a nap (pontosabban az irtás 12 órányi őrülete),mégis szinte minden fontosabb szereplő felkészületlen,az utolsó pillanatra hagynak mindent,fegyver nincs vagy a lakás legtávolabbi csücskében van elzárva,és még hasonlók,ám azért ezekkel együtt lehet élni. :) (Ja és egy személyes jellegű bezavaró tényező: Frank Grillo magyar hangja Fekete Zoltán,és bár mélyít,de nem tudok elvonatkoztatni Bozonttól,főleg mert a déutáni Scooby-Doo show-t sosem hagyom ki. :P)

7/10

2019-10-23 11:43:16 Edwest12 (3) #10

Egy évvel az első rész után megérkezett a The Purge második felvonása. Nem vártak sokat a készítők, elvégre addig kell ütni a vasat, amíg meleg, és ez így van jól. Akik fanyalogva, csalódottan fogadták az első rész végeredményét, joggal remélték, hogy talán ebben a felvonásban majd helyreütik a csorbát. Ez sajnos nemigazán sikerült. Bizonyos hibákat kijavítottak, viszont elkövettek újabb, gyakran nagyon bosszantó hibákat.

Ebben a felvonásban - elvileg - azt nézhetjük meg, hogyan éli túl a megtisztulás éjszakáját a társadalom szegényebbik fele. A valóság az, hogy már megint belemossák a történetbe a gazdagokat, ráadásul nagyon klisés módszerekkel, így a végeredmény minimum felemásra sikeredett. Pedig itt most megmutathatták volna mindazt, amit az első részből is hiányoltunk. Azok számára, akik nem látták még sem az első sem e jelenleg tárgyalt második részt, a megtisztulás éjszakájának lényege, hogy minden év utolsó napján 12 órán keresztül bármilyen bűnt büntetlenül el lehet követni, cserébe a többi 364 és fél napon szinte nem létezik bűnözés.

Mindjárt itt az első kritikai pont: bármilyen bűnt el lehet követni, ehhez képest csak gyilkosságokra koncentrálnak. Szó sincs nemi erőszakról, fosztogatásról, gyújtogatásról sem igazán. S még e gyilkosságok ábrázolása esetén is olyan érzése van a nézőnek, hogy volt egy kiváló ötlet, amit sehogy sem mernek kibontani, megvalósítani, inkább ezerszer lerágott csontokat cibálnak elő. Félnek a valódi társadalom kritikától, így valamiért mindig a "jók" állnak a középpontban. Valamiért mindig hőssé válik az is, aki épp a bűn útjára akar lépni. Ami pedig számomra a legzavaróbb volt, hogy olyan külső mechanizmusokat helyeztek az egész hátterébe, ami a film nagyszerű alapötletét ledegradálja a pénz kérdésére.

Mint horror-rajongó, nem vagyok a nagy nevek és sztárok megszállottja. A műfajban ez szerintem nemigazán kritérium, ami nem egyenlő azzal, hogy ne lenne fontos a jó színészi játék. Mégsem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy míg az első felvonásban volt legalább egy Ethan Hawk-unk és egy Lena Headley-nk, addig itt talán csak Frank Grillo alakít valamit, a többiek inkább az elmegy, vagy egyenesen az idegesítő kategóriát képviselik.

Adott néhány ember, akik véletlenek és persze némi hősiesség folytán összeverődnek, és együtt indulnak, hogy túléljék ezt az éjszakát: a válófélben lévő házaspár, akikről persze tudni lehet, hogy a baj majd újra összekovácsolja őket; a pincérnőként dolgozó anya és talpraesett lánya; végül a titokzatos, felfegyverzett idegen, aki elindul, hogy bosszút álljon, de némi vívódás után megmenti az előbbieket. Rontják az összképet az olyan életszerűtlen jelenetek, minta háztetőről lövöldöző, ordibáló nő, akit a valóságban az elsők között szednének le az arra járók.

Tény, hogy a film végén volt egy momentum, ami talán valóban hatásos volt, ami mögött tényleg valamiféle megtisztulást lehetett érezni, és ami el is gondolkodtatott. Ám ez a pár perc nem elég ahhoz, hogy pozitívan értékeljem a filmet, bár kétségtelenül javít a megítélésén.

2017-04-16 23:02:50 Lanie (4) #9

Frank Grillo olyan szinten kiemelkedik az unalmas átlag karakterek közül, hogy már miatta megadom a négyest. Egyébként számomra érdekes az alapkoncepció is attól függetlenül, hogy egyetértek vele vagy sem, társadalomkritika bár van benne de valahogy nem sikerül túl erősen tálalni, hogy enyhén fejezzem ki magam.

2017-02-11 01:07:01 slawter (3) #8

Erre már lehet mondani, hogy korrekt. De bár ne lett volna benne a néger térítő és pár baromság.
A kezdésig eltelt idő, és annak az első 20 perce nagyon jó lett - a sörös sniper telitalálat. Itt az elején benne volt mindaz, amit az elsőből hiányoltam, és sokkal elfogadhatóbbak voltak a karakterek, mint az előd idegesítő pöcshuszárjai.
De miért nem tud valaki rácsapni a kellő emberek kezére, hogy "Hé, ez így baromira nem lesz jó, ne csináld már bakker!", és akkor kevesebb bullshit lett volna egy olyan filmben, amiből simán kihagyható lett volna az akción kívül bármi.

2015-08-29 01:38:44 gerbence (2) #7

Azt hiszem, hogy a legostobább film, amit valaha láttam.

És nem csak az alaphelyzet egy teljesen értelmezhetetlen baromság, hanem a film önmagán belül is ostobán és blőden "viselkedik".
Az egész olyan, mintha egy nem túl jó képességű, frusztrált, figyelemhiányos 10 éves kisfiú fantáziálta volna össze. Mindezek mellett még unalmas is. Sajnálom, hogy nem adhatok rá 1-est, mert végig tudtam nézni, de valójában azt érdemelné. Az, hogy "rossz", egyszerűen nem fejezi ki azt, hogy mekkora butaság az egész. Trash-nek meg túl komoly, bűnös élvezetnek pedig nincs benne élvezet.
Ez a film önmaga büntetése - aki elköveti azt a vétket, hogy megnézi, egyszerre meg is lakol. Bűn és bűnhődés. Legalább vezekelnem már nem kell, lebüntettem magam ezért az elpocsékolt másfél óráért.

2014-11-21 04:41:28 gabonaaa (3) #6

leggyengebb 3asom amit valaha adhattam.

2014-11-14 00:53:04 nony_15 (4) #5

Az első több akart lenni, mint kellett volna. Ez meg csak agyatlan csapkodás, aminek lennie kell. Mindkettő kellemes kikapcsolódás, de én a másodikat jobban szerettem.

2014-11-10 11:23:01 Gruden Gergo (?) #4

Őszintén megvallva azon tűnődöm, hogy megnézzem-e...
A kérdésem a következő:

Ezt a filmet is úgy lehetne jellemezni, mint az elsőt? Azaz nagyon jó ötlet, ám hihetetlenül buta döntések, illetve idióta megvalósitás?

Mert ha igen, akkor nem szeretném kinozni magam vele.

2014-10-24 20:01:16 Jason13 (3) #3

Ez nálam ugyanott bukott el, mint az első rész. Hiszen adva van egy társadalomkritikával nyakon öntött érdekes történet, amit anno próbáltak beletuszkolni a készítők a "házfoglalós"thriller műfajba,de ebbe beletört a bicskájuk és a végeredmény eléggé átlagos lett. Most ezt a koncepciót kivitték az utcára, viszont megint nem tudtak egy épkézláb mozit letenni az asztalra.
A sztori jó lenne, azonban annyira jellegtelenül és kiszámíthatóan van elmesélve az egész, hogy az hihetetlen. Az átlagos néző azt hinné, az utcákon majd elszabadul a pokol és a szereplők majd adrenalinpumpáló jelenetekben fogják végig menekülni a játékidőt, de nem! Iszonyatosan unalmas a film, a karakterek igazi papírmasé figurák és az akciók is fapados minőségűek. Vér se folydogál valami sok, pedig ebben a műfajban elvárható lenne némi darabolás, de semmi.
Egyedül Frank Grillo játéka értékelhető ebben a fércműben. A csávó meglehetősen szimpatikusan adja elő a bosszúra éhes, anti-hős figurát, élvezet nézni, ahogy seggbe rúg néhány gazfickót.
Ha igényeinket leszállítjuk a padló alá, akár még szórakoztató is lehet ez a klisékupac, de a történetben jóval több rejlik és egy tökösebb, kreatívabb gárda simán ki tudna valami emlékezeteset hozni ebből az egészből. Sebaj, a nép zabálta ebben a formában is, már meg is kapta a zöld utat a 3. rész. Hát, hurrá!

2014-10-16 21:44:27 BonnyJohnny (3) #2

Az első fele hangulatos, egy karizmatikus főhőssel (igen, szerintem Frank Grillo az. Már a Captain Americában is tetszett, sőt, visszanézve a filmográfiáját, mindenhol, ahol eddig láttam.) Kicsit Menekülés New York-ból érzés. Leszámítva, hogy a hangulatot folyton megtöri valami bullshit, és azért a főhős messze nem egy Snake Plisken. De a kormány kavarással, meg a gazdagok vadászatával fuccsba vágja az egész hangulatot (nem beszélve róla, hogy milyen gyenge "csatajelenet" társul hozzá a végén). Minderre rájön egy lapáttal az amúgyis nonszensz alapötletre válaszként érkező prédikáció. Folyton kirántja a nézőt a szépen felépített hangulatból, hogy közöljön valamit. Valamit, ami annyira triviális, hogy szót sem érdemelne (mutatást igen, húsz perc játékidőt nem), egy olyan filmben, amiben nincsen helye ilyesminek. Akik szeretik, biztos azzal érvelnének, hogy ezt a filmet nem kell komolyan venni. OK. Akkor ő se vegye magát komolyan. Ez így két szék között a padló. Kegyelem hármas, mert az első fele tetszett, és hogy érzékeltessem jobbnak tartom, mint az első részt, amire kettest adtam.
A film utolsó csúcspontja a barátéknál töltött idő. Onnan lejtmenet a film.

2014-07-18 19:19:23 Mikkey (3) #1

én annak idején kajoltam az első részt, de abban a kötött helyszín ellenére is több ötletesség, feszültség volt, mint itt.
valahogy hiányérzet maradt bennem