Kritikák, elemzések
[f21.hu] A szeretet nem ment meg
Xavier Dolan filmjeinek visszatérő témája az anya-fiú kapcsolat, amelyet a kanadai rendező az évek alatt egyre jobban megtudott közelíteni és megjeleníteni a nézők számára. A Mommy-ban ez az ábrázolás már igazi mélységekig jut el, ami elsősorban Dolan elképesztő színészkezelésének köszönhető. Emellett meg kell említeni André Turpin remek fényképezését, akivel a rendező már a Tom a farmon című (amúgy szintén nagyon jó, csak kissé széteső) filmjében dolgozott együtt – a képarány roppant fontos szerepet játszik a film narratívájában. A forgatókönyv és a vágás (a rendezés mellett) szintén egyedül Dolan munkája, és a zeneválasztások iszonyúan be tudnak találni a nézőnek, hiszen egy ,,kanadai nemzeti himnusz” mellett elhangzanak slágerek például az Oasistől vagy Lana Del Rey-től is.
[www.origo.hu] Anyaszomorító csodagyerek
Dolan eddigi filmjeiben emlékezetes pillanatok és jelenetek voltak, de a Mommy az első, amely teljes egészében meggyőző, és egy érett művész munkájának hatását kelti.
[revizoronline.com] Szitkokba zárt lelkek
A film mindhárom főszereplőjének legfontosabb problémája az, hogy a különböző módokon deficites kommunikációs készség mindegyiküknél a társadalomból való részleges kizártsággal jár együtt. Egyrészt az alapvetően francia nyelvű filmet még Cannes-ban is francia felirattal látták el, ugyanis a szereplők olyan érthetetlen akcentussal beszélnek, hogy még az anyanyelvűek is képtelenek megérteni. Az anyát valaki meg is szólja az elején, hogy egyáltalán franciául beszél-e. A történetbe akkor kerülünk be, amikor a gyerekét egyedül "nevelő" Die 15 év körüli figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban (ADHD) szenvedő fiát kénytelen elhozni egy intézetből, ahol agresszív viselkedése miatt nem hajlandóak többet vigyázni rá.