Lucy (2014) ☆ 👁

(Luc Besson)

amerikai-francia akciófilm, sci-fi, thriller

3,0
★★★☆☆
560 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-10-09 12:49:33 MicaHiro (2) #71

Én meg nem hittem el. 1-1.
Pár dolog a valós tudományos jelenségekre való reflektálással kapcsolatban
1, azzal egyetértek, hogy egy sci-fi valami ilyesmiről kell, hogy szóljon. Viszont
2, a Lucy úgy próbál meg reflektálni, hogy az alapfeltevése is tudománytalan. Így azért nehéz értelmes felvetésekkel előjönni, de
3, Tegyük fel, hogy az alapokon túllépünk. Ekkor sem látom, hogy mi volt az a gondolat, ami bonyolultabb reflexió annál, ami mondjuk egy blikk-ben megjelenne.
Ezért továbbra is azt mondom, sci-fiként a Lucy leszerepel.

Amúgy kezdem kicsit feleslegesnek érezni ezt a beszélgetést, nem tudom izgat-e még valakit, engem sajnos egyre kevésbé. azt hiszem amit akartam elmondtam, innentől csak akkor reagálok, ha lényeges új gondolatot akarok leírni.

előzmény: guybrush (#70)

2019-10-09 11:45:48 guybrush (4) #70

Egy filmnek nem a mi valóságunk törvényeinek kell megfelelnie, hanem az az általa megalkotott világénak. Abban pedig én nem láttam problémát. Elhittem, hogy Tarlósné a végén pendrive-vá változik? El. Akkor meg?
A Lucy attól lesz sci-fi, hogy olyan valós tudományos jelenségekre reflektál, mint a technológia fejlődés (beültetések), vagy az emberi és a mesterséges észlelés viszonya.

előzmény: MicaHiro (#67)

2019-10-09 11:22:56 MicaHiro (2) #69

Marsbéli krónikák: örülök, hogy meg lett említve, szerintem is mestermű. És szerintem nagyon is tudományos igényességgel íródott olyan tekintetben, hogy az űr meghódításával (ami részben tudományos jellegű kérdés) kapcsolatos kérdéseket jár körül, igen értelmesen, egyébként szépirodalmi igényességgel.

Támad a Mars: az megint más, hisz vígjáték, így többet engedhet meg magának, mint egy magát valamennyire komolyan venni akaró film.

De engedd meg, hogy ne csak én válaszoljak: szerinted/szerintetek mitől lehet a Lucy-t sci-finek nevezni?

előzmény: Ugor (#68)

2019-10-09 10:57:49 Ugor (4) #68

Marsbéli krónikák. A világ egyik legszebb sci-fije, alapkő. De ki kérne rajta számon bármi tudományost, amikor az égvilágon semmi, de semmi tudományos nincs benne. Az űrhajósok még csak szkafandert sem viselnek, csak kiszállnak a Marson. Egy ember sajátkezűleg rakétát épít egy fészerben, amin a családját akarja hazahozni a földre. Ebben pl. milyen tudományost keresnénk? Pont az a szép benne, hogy zéró tudományos. Meg pl. Tim Burton Támad a mars-a is sci-fi. Kerestél abban tudományost?

előzmény: MicaHiro (#67)

2019-10-09 10:30:25 MicaHiro (2) #67

Csak ha tudományos-fantasztikus, akkor elvárnám, hogy a tudományos rész is valamennyire komolyan vehető legyen, ne pedig konkrét hülyeségre épüljön.

előzmény: guybrush (#66)

2019-10-09 10:24:45 guybrush (4) #66

Egy tudományos-fantasztikus film tudományosnak próbál látszani, mik vannak!

előzmény: MicaHiro (#64)

2019-10-09 10:22:42 Ugor (4) #65

:o)) Ezen most szemérmetlenül röhögtem egy sort...

előzmény: guybrush (#63)

2019-10-09 10:09:03 MicaHiro (2) #64

A különbség az, hogy a Star Wars nem próbál történelmi filmnek tűnni, ellenben a Lucy sok elemében próbál tudományosnak látszani. Lentebb emellett hoztam érveket is, hadd ne írjam le újra.

előzmény: guybrush (#63)

2019-10-09 09:31:26 guybrush (4) #63

A Star Wars az elején konkrétan azt állítja, hogy "Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban". Akkor most Lucast pereljük be történelemhamisításért?
Ha van, aki egy Luc Besson-filmből akarja megismerni az agya működését, az lehet, hogy tényleg csak a 10%-át használja.

előzmény: MicaHiro (#60)

2019-10-09 08:30:36 MicaHiro (2) #62

Erőltetettnek érzem ezt az értelmezést, bennem fel sem merült. Ilyen alapon bármilyen történetben valaki szerez egy fura képességet, akkor ő szuperhős?

Ennek a filmnek
- az itteni kulcsszavai közt olyanok vannak, mint filozófia, idő, időutazás, tudós
- a történet sokkal hangsúlyosabb része az, hogy a megszerzett tudással a főszereplő mit tud kezdeni, mint hogy hogyan győzi le a gonoszokat
- amiben a hőssé válással kapcsolatos dilemmák fel sem merülnek, ellenben áltudományos beszélgetések bőven vannak, és
- ami saját magát is sci-finek nevezi
Ezért én nem érzem menthetőnek azzal, hogy a főszereplőt szuperhősnek nevezzük, és aztán minden ér.

előzmény: Ugor (#61)

2019-10-09 00:16:15 Ugor (4) #61

De hát ez csak egyfajta szuperhős figura. Egy a sok közül. Most nem lávát hány, vagy fagyokat bocsájt ki az összes testnyílásán, nem villámokat izél, hanem szuperagyat használ. Ha így nézed, hát akkor ez egy másik móka-fajta.

előzmény: MicaHiro (#60)

2019-10-08 23:07:13 MicaHiro (2) #60

Igen, nekem pont ez a bajom ezzel, hogy van akire hat.
Ezért érzem én kifejezetten károsnak, ha sci-finek nevezünk egy ilyen filmet mint ez, ahol olyan ostobaságokat adnak tudós karakterek szájába, mint hogy csak az agyunk 10 százalékát használjuk. Megértem, ha valaki ebben a kérdésben toleránsabb, mint én, lehet hogy én reagálom ezt túl. De az én szememben ez akkor is káros, és ráadásul a film többi jellemzője sem éri meg, hogy ezért a minőségért cserébe elnézzem a hülyeség terjesztését.

előzmény: Ugor (#59)

2019-10-08 14:11:12 Ugor (4) #59

Én egy percig sem éreztem úgy, hogy tudományosnak akar tűnni, legfeljebb olyan mértékben, ami a történet háttérmagyarázatához szükséges. Minden blődit mindenki olyan mértékben vesz be, amilyen mértékbe szeretné. Az összes prosztata- meg rákgyógyszerreklám a neten szinte mind egységesen kamu, de mind igen-nagyon tudományosnak akar látszani, ilyen meg olyan professzor meg Institute ajánlásával, akik mind felfedezték és mind Nobel-díjasok is. Mert van, akire ez így hat. De ha közben egy vicces filmet nézel, amiben pl. több szereplő csak úgy séta közben, jobbra, meg balra sem pillantva pukk-pukk-pukk... tizedmásodperc alatt lelő 5-10-20 embert hibátlanul, akkor azért mégis, nem veszel semmit úgy igazán komolyan.

előzmény: MicaHiro (#58)

2019-10-08 13:49:28 MicaHiro (2) #58

Na ja, de ha a Piroska és a farkas kifejezetten úgy lenne tálalva, mintha biológiailag lehetséges is lehetne akár, azt csak ki lehetne kérni, nem? ;)
Itt szerintem ilyesmi van, sajnos. A természettudományos törvényeket figyelmen kívül lehet hagyni, de akkor ne próbáljunk tudományosnak tűnni.

előzmény: Ugor (#57)

2019-10-08 13:00:23 Ugor (4) #57

Nekem most volt szerencsém hozzá, a "kifejezetten szórakoztató"-k bandáját gyarapítom ezzel én is. Az, hogy ennyire megosztó, hát akkor ennyire Luc Besson. Nem mindenkiben van megfelelő alkatrész ilyent nézni. Fizikai törvényszerűségeket, meg logikus történetvezetést számonkérni egy Besson-filmen olyan, mintha a Piroskán duzzognánk, hogy nahát, nem is fér el élve a farkas hasában a nagyanyóval együtt! Ez itt a filmes emlékeink kihasználása, annak egy szórakoztató keveréke, utalás erre, meg arra. De annak elég jó.

2017-10-17 18:38:36 Sántha Orsolya (4) #56

Érdekes, újszerű, elgondolkodtató. Nyilván nem ad egyértelmű válaszokat, hiszen az nem lehetséges. De rengeteg kérdést felvet. És az is valami.

2017-05-23 14:05:18 lakatoszoltan01 (5) #55

Engem a különlegessége megfogott. Akció dús, ötletes, egyedi. Az ilyet szeretem.

2017-02-04 13:03:10 Dezsmant (5) #54

az lehet :D

2017-02-04 11:34:24 BonnyJohnny (3) #53

Érzi, hogy nem olyan jó film ez, de azért szereti.

előzmény: Dezsmant (#52)

2017-02-04 11:07:23 Dezsmant (5) #52

De ha kedvenc hogyhogy nem 5-ös? :O

2017-02-04 09:47:34 Demóna (4) #51

Egyik kedvenc filmem:)Láttam vagy 3 szor :)

2016-08-15 08:25:05 guybrush (4) #50

Szerintem nem csak a frizurája, de maga a film is jó :) Nekem tetszett, hogy mert kockáztatni, és formailag, tartalmilag egyaránt eltérni a megszokottól. Nem sok mai blockbusterről mondható még el, hogy Űrodüsszeia kaliberű mindfuck klasszikusok hangulatát és látványvilágát idézi meg. Serra zenéje szintén felüdülés Zimmerék unásig használt hajókürtjei mellett. Egyedül a humort keveseltem a filmben, egy ekkora hülyeség azért elbírt volna többet is :) Ettől függetlenül én bírom Bessont, kreatív rendező. A Valeriant is kíváncsian várom.

előzmény: BonnyJohnny (#48)

2016-08-14 23:05:53 GothMan (2) #49

Persze, úgy rossz az egész, ahogy van. Sajnos csak a végén esett le, hogy ez egy Luc Besson film volt. Ha figyelmesebb vagyok, bele sem kezdek. ;)

előzmény: BonnyJohnny (#48)

2016-08-14 17:23:08 BonnyJohnny (3) #48

És még a frizurája is rossz.
Szerintem azzal van a legkevesebb gond. :) (Meg úgy általában sem Johanson a film gyenge láncszeme, szerintem.)

előzmény: GothMan (#47)

2016-08-14 13:09:54 GothMan (2) #47

Scarlett Johansson kínos Jean Grey-jé átalakulása. És még a frizurája is rossz.
4/10

2016-02-06 23:04:57 sapgabor (3) #46

Kb a feléig egy zseniálisan induló, onnan pedig egy fájdalmasan elb***ott, kliséket kiszolgáló,
kihagyott ziccer.

2015-08-18 22:29:17 Calavera (?) #45

Ó
R
I
Á
S
I
ennyi...

2015-04-20 14:43:52 schankox (3) #44

Johansson kisasszony nagyon dögös ebben a filmben!
Egy bizonyos jelenetsornál az is egyértelművé válik, hogy Luc Besson rendezte :)

Akit a fenti két mondat kielégít, nyugodtan nézze meg. A többiek csak akkor, ha zavaros történetű akciófilmeket szeretik.

50%

2015-04-18 16:57:29 o0o (3) #43

Nemrég volt egy cikk az Indexen olyan filmekről, amit mindenki utál és lehúz, de te titokban odavagy érte, és ezt jó társaságban inkább be se vallod... na ez nálam pont ilyen film. Egyszerűen jó volt végignézni, ahogy Scarlett végigzúzta a filmet, és közben fokozatosan istennővé - vagy mivé - változott, tökéletes! Kár hogy a filozófiai hátterét nem dolgozták ki rendesen, az új, csajos Mátrix lehetett volna a film.

2015-03-15 00:32:21 Batyu (2) #42

honnan volt a por? Kik csinálták? Nyilván ha már zacskózva szállítgatják akkor nem csak ennyi van belőle a világon; és más is beveszi majd. Az egész film feszültség mentes. Felszínes és ízig-vérig logikátlan. Onnantól kezdve hogy már tud mindent irányítani (film harmada) semmi értelme az egésznek.

2015-02-03 19:43:59 bocsaba (4) #41

Gyönyörűen épül fel a film, már várod a nagy végkifejletet, erre kapsz az arcodba egy nagy gagyiságot. A vége miatt 4-es...

2015-01-22 21:41:03 Leo_Stotch (2) #40

Tetszik ahogy indul, mi a fene, na nem Csúcshatás, de van hangulata, aztán a repülős jelenettől zuhan, meg se áll a pendrive ig. Nem szeretnék ilyen okos lenni...

2015-01-17 05:07:39 GeryFlash (1) #39

Szerintem 2014 legrosszabb filmje.

2014-12-19 09:06:51 hirien (2) #38

Hmm... sokat vártam a filmtől. Vagy legalábbis többet, mint amit kaptam tőle. Sok mindent éreztem értelmetlennek, a karakterek semennyire sem voltak kibontva, hiába volt Lucy a főszereplő, kb annyit tudtunk meg róla a film végén, mint ha csak képen láttuk volna. Nekem ez tú zavaros, a sok akciójelenetet meg amúgy sem szeretem. Egyszőval, ez nem nekem készült.

2014-11-30 00:32:15 THE (4) #37

A Fűnyíróember című filmet juttatta eszembe. Szerintem jő film lett, Luc Besson ténykedését a pörgős akciókból, és a széttörő francia autókról felismertem :)

2014-11-25 18:42:39 ChYga (2) #36

Hogy mitől bullshit? Lássuk csak...
Az amúgy jó színészek középszerű alakítását önmagában még elnézném (nem az ő hibájuk, üresek a karakterek). A semmilyen rendezést (pl. az elején a "préda becserkészése" indokolatlan volt. engem ne nézzen ennyire hülyének egy film, enélkül is értettem, hogy mi történik. ha meg csak így megy a feszültségkeltés akkor no comment.) is elviselném. De a komolyan vehetetlen sztori már kicsit sok volt (ahogy erre useless kommentje szépen rá is világít). Vagy legalábbis mindezek együtt.

Úgy gondolom elég nyitott vagyok mindenre, és még egy olyan film is simán beszippant, ahol óriás hangyák igázzák le a bolygót... persze csak ha megfelelően van felépítve. Ebben a science fiction-ben a science rész borzasztóan volt tálalva. A fiction meg önmagában kevésnek bizonyult.

Pedig bíztam benne, hogy az ötödik elemhez hasonlóan valami érdekes elegyet kapunk (bár az sem kedvencem, de egy teljesen korrekt űr-eposz), ám a Lucy féle USB metamorfózis kicsit tú máccs.

előzmény: Corso666 (#33)

2014-11-24 23:23:58 nony_15 (4) #35

Useless ur comment is useless!

Az eleje kicsit döcögött, sántított, a vége meg, hát ugye nem az lett amit vártunk. Mégis megérdemli hogy emlékezzünk rá. Érdekes dolgokba nyertünk betekintést. És hát Freemantól szerintem nem kell egy Miss Daisyt várni. Én örülök, hogy még itt van, és láthatom!

Könnyed kikapcsolódás pár doboz sör mellé, egy kis eye&mind-candyvel megtoldva.

2014-11-24 10:14:55 tosokigyula (3) #34

Choi Min-sik belépője az ezüst alpakka öltönyben az elején nagyszerű! Aztán nagyon meredek lejtő.

2014-11-23 22:41:22 Corso666 (5) #33

Mitől bullshit könyörgöm? Mindenki ezt írogatja, de senki sem indokolta. Várom. :) Fikció, de szórakoztat, picit el is gondolkodtad, és ráadásul jól is nézett ki az egész.

2014-11-22 17:41:01 eastbat (2) #32

Lucy in the Sky with Diamonds.
Ennyit erről.

2014-11-10 19:15:44 sasi89 (3) #31

A film első 2 harmada egész jó de a végére egyre jobban össze lett csapva, egy gyenge közepest azért megér.

2014-11-08 22:13:37 useless (3) #30

Én folyamatosan a bukás szélén táncoltam fizikából, de azt még én is tudom, ha egy test egyre gyorsabban mozog, akkor egyszer csak nem azért nem látjuk, mert eltűnt, hanem mert a szemünk nem érzékeli, de attól még ott van. Ebből levonni azt a következtetést, hogy az idő az egyetlen mértékegység, finoman szólva is röhejes.

2014-11-08 15:10:32 ifj. Ó. Posszum (4) #29

Kicsit csalódtam:
egy idő után reménykedtem, úgy lesz vége, hogy Lucy egy hatalmas, bolygó méretű magzatként kering a világűrben... de így is jó :)

2014-11-08 11:12:58 norberto182 (2) #28

Részemről azért kap kettest, mert valahol a 40. perc környékén egy darabig tényleg elhittem, hogy lehet belőle egy jó film, de a végén
ezzel a pendrive lesz belőle, meg "mindenhol ottvagyok" zárással a film erősen a 0-hoz konvergál

Azt határozottan kijelentem, hogy ezen film végignézéséhez elég csupán a szellemi kapacitásom 1%-a is. Ami nem is lenne baj (lsd.: Taken), de ekkor meg minek bele ez a sok sci-fi magyarázkodás?

2014-10-13 22:20:36 HejjaX (4) #27

Zagyvaság vagy sem, remekül szórakoztam rajta. Scarlett pedig meglepően jó.

2014-10-13 19:09:45 terika (3) #26

Ez olyan "Luc Bessonos" volt...egy kis (belemagyarázós) sci-fi, egy kis akció, egy kis elmaradhatatlan autós üldözés, meg valami jó csaj.

2014-10-09 17:17:09 BonnyJohnny (3) #25

A film egyik legnagyobb előnye szerintem, hogy ezt a marhaságot nem nyújtja el, hanem pergő ritmusban ledarálja.

előzmény: simijohnny (#24)

2014-10-09 09:53:59 simijohnny (4) #24

Elszállt zagyvaság, de marha jó! Ha fél órával hosszabb lenne, még az ötöst is megkapná.

2014-09-19 22:56:37 Rea (4) #23

Egész jó film volt, nem unatkoztam. Amit nem értettem, az volt, hogy Lucy miért nem öli meg a pasast, miután a késeket belevágta a kezébe. :/

2014-09-09 21:46:31 boszi (3) #22

Sajnos ami jó volt ebben a filmben az már a Trailer-ben is benne volt.

2014-08-23 10:05:48 opposition (3) #21

Scarlett Johansson megint dögös. Ez kapásból közepesről indítja a filmet. A gond csak az, hogy ott is marad...

2014-08-18 18:00:05 BonnyJohnny (3) #20

Szar film, de egyszerűen nem tudok haragudni rá, mert rövid, pergős, és nem veszi komolyan magát. Bár ez utóbbi kitételben mondjuk jobban megerősítene, hogyha Morgan Freeman nem komolykodna bele a kamerába öt percenként valami áltudományos maszlagot, amitől kiakad a bullshit mérő.

2014-08-16 13:44:53 Denice (4) #19

Én is jól szórakoztam :) Nyilván voltak pillanatok, mikor felhúztam a szemöldököm, hogy nanemár, de ez csak egy film, ami szórakoztatni akart, és egy olyan tudományterületről van benne szó, amiről szinte semmit nem tudunk. Szóval arról nyilatkozni, hogy mennyire igaz vagy nem, elég meredek...:) Bessonnak ez volt a koncepciója, és kész.
Azzal viszont egyetértek, hogy Morgan Freeman kicsit uncsi már mindig a nagy bölcs szerepében.

2014-08-16 13:28:57 gomez1000 (4) #18

A sztori az valóban igen jó lenne, de sajnos a megvalósításba hiba csúszott, amikor a nem várt logikátlan reakciókat láthatjuk a főszereplő hölgytől, de én még ezeken is jól szórakoztam.

2014-08-15 01:14:03 Lil Martin (2) #17

nem volt jó. buta az egész sajnos. utána gondolkoztam, beszélgettünk az egészről, de nekem inkább a logikai bukkanók, következetlenségek jutottak szembe, mintsem az, amiről elvileg szólt volna. ez a luvnya sem tolja rosszul, bár az is igaz, hogy egy brazzers közreműködésben jóval többen nyomkodnák a letöltés gombot. moziban néztem, pedig nem moziban nézős sajnos.

2014-08-14 21:33:38 lizardking (3) #16

Dióhéjban; a film központi témája, gondolatisága engem lenyűgöz, nagyon szeretem ezt a kérdéskört és voltak remekül eltalált momentumok. De, a körítés, a cselekmény az buta és sablonos. Marad egy közepes.

2014-08-14 14:59:26 gomez1000 (4) #15

Eltekintve attól, hogy nagyobbat akart mutatni Luc Besson, mint amit kellett volna, egészen élvezhető. Néhol kicsit Matrix-os, néhol kicsit Taxi-s beütése van, de a másfél órában nem unatkoztam. Ami számomra gyenge volt, hogy a történet jól indul, de ellaposodik. Vártam volna még egy dobást befejezésnek. Aztán meg a kis logikai bakik, amiket ki lehetett volna küszöbölni... Mégis felfele kerekítem, mert jól szórakoztam.

2014-08-11 19:28:27 nandras (2) #14

"Asylum szint egy olyan Morgan Freemannel, akit bottal kéne elkergetni mindenfajta sci-fitől."
morgan freemant elég sok filmtől kellene bottal elkergetni. mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon tehetséges színésznek tartom, de elvállal minden szart, ezzel erodálja a saját magát.

előzmény: Rorschach (#13)

2014-08-10 12:07:26 Rorschach (1) #13

Ez annyira sokkolóan ostoba volt, hogy ha film helyett ember lenne, szánakozó tekintettel simogatnám a fejét.
Felfoghatatlan, hogy egy ilyen szarkupac hogyan juthatott el a mozitermekig, Asylum szint egy olyan Morgan Freemannel, akit bottal kéne elkergetni mindenfajta sci-fitől.
És ő lobbizna a Randevú a Rámával elkészültéért? A Transzcendens és a Lucy után kösz, inkább nem kéne.

Az a vér ciki premier plános monologizálás a kórházi ágyon szerintem még sokáig kísérteni fog, fúj.

2014-08-09 23:28:55 motionstorm (3) #12

Jol kezdodott, de aztan elfelejtettek, vagy eleve nem tudtak, hogy mit is akartak ezzel a filmmel.

2014-08-09 11:40:57 Denice (4) #11

Nem volt ez rossz :)

2014-08-08 20:51:39 deathcode (2) #10

Ez úgy 90%-ban fájt annak a 10%-nak, ami végignézte a filmet.

2014-08-07 19:05:56 flake (4) #9

Azt hiszem, titkon mindig is látni akartam egy ilyen szórakoztató baromságot, de valahogy pont ilyen formában. Kösz Besson, lehet, hogy elmentek otthonról, de hogy ez egy élmény volt, az biztos :)

2014-08-02 13:33:15 Xuja (?) #8

És tényleg, nem tudom miért emlékeztem úgy hogy az ő filmje.

előzmény: Rorschach (#7)

2014-08-01 14:06:35 Rorschach (1) #7

Egyéni véleményemtől függetlenül a Takent már csak azért sem keverném ide, mert azt csupán producerként jegyzi, úgy meg mégiscsak más.

2014-08-01 13:43:08 nandras (2) #6

luc bessonnak két értékelhető filmje -pontosabban mindkettő zseniális a maga nemében- volt, de a taken sehol sincs.
egy űbergagyi, totálisan hiteltelen és igazából teljesen érdektelen zúzáshalmaz, ami főleg az által válik vérgázzá, hogy mindehhez még komolyan is veszi magát.

előzmény: Xuja (#5)

2014-07-30 15:08:13 Xuja (?) #5

Luc Besson csinálhatna megint egy olyan tökös akciómozit, mint a Taken, én az ilyen bárgyú faszságokra nem nagyon vagyok kíváncsi. :)

2014-07-15 15:37:45 jackbau33 (?) #4

Hát...trailer alapján nekem eléggé ilyen "3 nap a halálig" hoz hasonló bárgyú története lesz..de ne legyen igazam..

2014-07-10 21:56:42 simijohnny (4) #3

Én annyira nem bánom, szívesen nézem ezt a nőt.

előzmény: Denice (#2)

2014-07-02 20:07:54 Denice (4) #2

Nagyon várós! Csak azt az egyet nem értem, miért kellett ebbe is Scarlett Johanssont benyomni. Vagyis hát sejtem, csak szerintem kár...:)

2014-07-02 14:05:42 Szabó Dániel (4) #1

Nem biztos, hogy olyan olyan rossz lesz :D (fontos a pozitív hozzáállás)
Jó a színészgárda, különösen örülök Min-sik Choi-nak. Hátha kicsit felfigyelnek rá.