Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
a legnagyobb filmek között a helye .. méltón..
Újranézés után is marad kettesen. Szó se róla, a zene éteri és magával ragadó, továbbá van 1-2 igen hatásos jelenet. De ez nem ellensúlyozza, hogy förtelmesen giccses, vizuálisan sivár és azt sem, hogy a párbeszédek röhejesek, a karakterek pedig kidolgozatlanok. A legnagyobb hibája viszont az, hogy könyvet lehetne megtölteni azzal a rengetek tudománytalan halandzsával, eget verő ostobasággal, amit az Interstellar összehord. Biztos elhangzott már minden a több száz kommentben, én csak a kedvencemet emelném ki:
A leszármazottaink ezek szerint iszonyat jó fejek lesznek, mert a történelem legnagyobb trollkodását követik el. Ideküldenek egy féregjáratot, ami hova vezet? Na, hova? Egy olyan naprendszerbe, ahol egyetlen lakható bolygó sincs. Hát, köszi, gyerekek, de tényleg.
Trollkodás level 2: Ha féregjáratot tudtok küldeni, akkor biztos tudtatok volna egy A4-es lapot is, amin rajta van a képlet megoldása.
Nem ma lattam es nem moziban. Nem dobnek ki penzt egy ilyen filmre
előzmény: Ágó (#460)
Te is ma este nézted a Bem moziban? Ott voltam én is! :)
Marad ötösön, még mindig nagy film.
előzmény: Zuzmo (#459)
Ez a film hulyenek nezi a kozonseget.
Giccses, nyalas, logiakatlan es nevetseges.
Csak most láttam a filmet, mivel nem vagyok Nolan- rajongó, halasztgattam a megtekintését. IMAX- ban biztos még szebb lett volna a képi világ, de nekem így is tetszett a zenével együtt. A film első2/3- a élvezhető volt, a feketelyukas zuhanásig. Nehezen, de túltettem magam a tudományos fantasztikum sületlenségein. Azért adtam 3- ast, mert a szeretettel próbál magyarázatot adni fizikai problémákra - valaki írta korábban, hogy űrcoelhos a film, tényleg az, és az én szememben ez egy komoly hiba. A film utolsó 1/3- át szánalmasan túlnyújtották és a happy end...na az nekem megbocsáthatatlan. Pedig voltak kiemelkedően jó pillanatai a filnek, ld. a 23 évnyi üzenet áttallózása a vizesbolygós expedíció után.
Ugor, ugyanígy vélekedtem vele én is néhány nappal ezelőtt. Érnie kell ennek a filmnek az emberben, nem lehet csak úgy lesöpörni, hogy gyenge négyes, erős hármas, stb...
előzmény: Ugor (#456)
Tegnap valamiért feltűnt, böngészve a Vapiti-nyerteseket, hogy én ezt a filmet nem is osztályoztam, és nem is tudtam, miért? Pedig emlékszem rá, igaz, foszlányokban. Így aztán megnéztem és tényleg foszlány a foszlány, van, amire emlékeztem, van amire nem. Hajlanék rá, hogy ez egy négyes, eléggé emlékezetes, erős képsorokkal, meg hát a logikai hibákkal, következetlenségekkel. De méltatlan lenne a többi négyeshez mérni, mert számtalan értéket hordoz, dolgoztatja az agyat, töprengésre kényszerít, filmes élvezet először, másodszor és tovább. Így hát aztán... tegyük az ötöseim közé ezt is.
Christopher Nolan szeret visszatérni az időhöz, mint fő motívumhoz a filmjeiben. A rendező már második nagyjátékfilmjében (Memento, 2000, 10/10) az időt helyezi középpontba, majd folytatta a sort a Tökéletes trükkel, ahol időfaktorként a halhatatlanságot járja körbe, hogy aztán a téma kiteljesedjen az Idő-trilógiájában az Eredet-Csillagok között-Dunkirk hármassal!
Tegnap délután a kezem ügyébe került az Interstellar DVD kiadása, amit aztán 25 percig tudtam nézni, mert felkelt Doma a délutáni szundiból, így be kellett rekesztenem a filmnézést. Ez a majd’ fél óra bőségesen elég volt ahhoz, hogy ne legyen kérdés, mit fogok aztán este nézni. Tudni kell: a megjelenés után néhány hónappal már láttam a filmet, ami akkor csalódás – most hatalmas, megrázó élmény volt!
Nézőbarát film a Csillagok között: az első néhány perccel egyből magával ránt a közeli jövőben játszódó történet, ahol a Föld életben maradására már vaj’ mi kevés esély mutatkozik, és a tudományos vívmányok majdhogynem az emberiség elleni bűncselekménynek minősülnek… Ebben a kritikus helyzetben ismerjük meg a Cooper családot, akik, mint elromlott pixel a mátrixban élnek egy déli államokbeli farmon, hogy aztán a családfő eredeti szakmájához visszatérve pilóta legyen – az űrben...
A történet grandiózus – mint Nolan összes mozija –, de az Interstellar talán mind közül a legnagyobb mértékű. Már nem arról van szó, hogy van-e lehetőség időt és teret ugrani, itt meg is teszik! A szereposztás annyira parádés, hogy a mellékszerepeket olyanok játszák, mint az Oscar-díjas Matt Damon vagy a már szintén díjazott Casey Affleck… Matthew McConaughey remek karaktert játszik: a főszereplő egy igazi, tipikus amerikai, aki bár érzelmi hullámvasúton vesz részt a mese egészében, mégis szívesen áll szembe a széllel, mert eldöntötte, úgyis sikerülni fog neki az, amire készül :)
Hans Zimmer hozza a tőle megszokott, hihetetlen magas színvonalat és a rá oly jellemző zenei motívumokat. Hang és kép tökéletes összhangban működnek együtt, amivel páratlan remekmű került ki 2014-ben a hollywoodi filmgyárból! Nem véletlenül kapta meg a mozi a Legjobb képi effektusokért járó aranyszobrot.
Bármennyire is közhelyesnek tűnik, Christopher Nolan a legkedvencebb rendezőim közé tartozik! 10 filmje közül 8-at megtekintésre különösen ajánlottnak tartok, így talán nem meglepő, hogy rendkívüli filmélményben volt részem.
Óriásit fordult velem az Interstellar, felkerült a legjobb filmek közé, amiket valaha láttam! Ha tehetitek, minél nagyobb képernyőn, akár vásznon tekintsétek meg, az élmény garantált!
10/10
Ha az érzelgős, giccses részeket kivonnánk belőle, kapnánk egy megfelelő hosszúságú, tökös sci-fit. Így is jó azért, csak tömény ez az apa-lánya cukormáz.
Tegnap volt Nolan születésnapja, meg is néztük: még mindig hatalmas élmény, elképesztő. Nem tökéletes, de brutálisan nagy film.
Ma végighallgattam Chopin 24 prelűdjeiből párat és a tizenötödiknél ("Raindrops") déjá vu érzésem támadt a második perc környékén.
Rendben, de így emberi életre alkalmas helyet tudományos módon keresni nem lehet. Valójában, egy ilyen rendszer közelébe sem lenne szabadna menni.
előzmény: Denice (#450)
Ez nekem is eszembe jutott :) De ilyenekre sajnos nem volt idejük. Gyorsan kellett mérlegelni és cselekedni, mert ketyegett az óra. Lásd az első bolygón minden eltöltött óra 7 földi évvel felelt meg... mire kinézelődik magukat, talán az emberiségnek is annyi (na meg az így elhasznált üzemanyagról nem is beszélve, stb.)
előzmény: csabaga (#446)
Azt hittem tucatfilm lesz s mennyire tevedtem! Csak most sikerult megneznem s csodalatos volt.Gyonyoru scifi,latvany,zene,nem egysemas amcsi film,mint ahogy hittem.Egyket dolog azert zavart,de meg igy is 5*.Asszem Mother! mellett masik top kedvenc filmem.
Tagadhatatlanul szép és rendkívüli látványvilágot ad nekünk Nolan. Én a filmet ezért csodálni tudom. Szerintem a sci-fi műfajban kiemelkedő darab. A karakterek is igen jók voltak. Elég kidolgozottak, érzelmesek. Nekem leginkább a Michael Caine és a Matthew McConaughey alakításai tetszettek. Szerintem nagyon jók voltak. A két lány közül inkább a Jessica Chastain tetszett jobban. Tudományos kérdésekben sajnos nem vagyok annyira járatos, a film vége felé már tény és való ,hogy elnyújtott a sztori. De nekem így egy maradandó élményt nyújtott számomra melyet nem fogok elfelejteni. Mikor megvettem a díszdobozt nagyon megörültem neki. Christopher Nolannak ott a helye a legnagyobb rendezők között. Minden filmjét meg szeretném nézni és remélem majd azok is a polcomra kerülhetnek egyszer.
Boldog vagyok, hogy nem okoztam csalódást. ;)
előzmény: Mizi (#445)
Tényleg,a leszállás előtt nem lehetett volna a bolygókon kicsit körülnézni?
A Földre érkezve ki lehet kötni a Szaharában vagy az Antarktiszon is,és megállapítani,életre nem alkalmas...
Pontosan, te nem kritizálsz, hanem szarozol. Már az első mondatoddal elárultad magad. Nem volt más célod, mint lehúzni egy népszerű filmet. Az is vicc, hogy szökőévente egyszer adsz hármasnál rosszabb osztályzatot, azt pont erre szabod a kettest. Nem a film klisés, hanem az érveid, amiket puffogtatsz. Mint egy fika-sablon. Láttad egyáltalán a filmet?
előzmény: Fonghi (#442)
Akkor ezek szerint már sikerült :D
Már csak két szavazat, és ez lesz a legújabb film, ami átlépi az ezres nézettséget itt KT-n. :D Nem semmi. (Kiváncsi vagyok a Dunkirk produkál-e majd ilyen szép szavazatszámot.)
Ide még tartozom egy kifejtett szarozással. :) Iszonyatosan hosszú, elhúzott-nyúzott. Tele van ordító butaságokkal, kezdve az alaphelyzettel (alternatív világ, ahol feltalálták a kolonizáló űrhajókat, de a fóliasátrat, üvegházat nem). Sci-fi szinten semmi újat nem hoz a sztori, viszont legalább továbbviszi az önseggnyalós sajnáljuk a potenciális magunkat egy ilyen apokaliptikus vízióban irányzatot. A dráma része pedig sablonos karakterekkel komponált hálivúdi kliséparádé. Tényleg ennyire menti a filmet, hogy volt benne néhány szép kép?
Tehát a pénzért te hülyét csinálnál magadból? :)
Még jó hogy nem mindenki így gondolkodik.
előzmény: deathcode (#439)
Hej, de cinikus valaiki. :D
előzmény: deathcode (#439)
A szeretet legyőzi a fizikát, nem tudom, mit nem értesz :)
Sőt, talán a logikát is alaposan helyben hagyja.
Konzultált, konzultált - ha asztrofizikus vagyok és Nolan fizet, rohadtul azt mondom, amit hallani akar :)
előzmény: Drug (#436)
Nolan nem akárkikkel konzultált a filmmel kapcsolatban. Olvass csak utána, nálad jóval okosabb emberek adták a filmhez a nevüket. ;)
előzmény: Drug (#436)
Ebben a filmben mi a káros tartalom?
Szerintem pont az egyik hátránya, hogy beleerőszakol egy pozitív, de szerintem felesleges tartalmat a szeretet erejéről.
előzmény: Drug (#436)
A többi Christopher Nolan filmhez hasonló eszement gagyi, számtalan önellentmondással, logikai, tudományos nonszensszel, giccses felütésekkel. A vérprofi technikai megoldások, látvány és zene egy tökéletesen értéktelen, sőt káros tartalmat ad el sikeresen. Mondhatnánk, hogy nem kell komolyan venni a dolgokat, hiszen ez csak egy mese, azonban a meséknek is van belső logikája.
A hétfejű sárkányos gyermekmesék azt tételezik fel, hogy vannak hétfejű sárkányok és hatlábú táltosok, de ezen kívül, vagy emellett minden más részükben logikusak.
Nos, Christopher Nolannak sikerült megvalósítania az önmagának is folyamatosan és kacagtatóan ellentmondó gyermekmesét. Ebben a mesében az egyik oldalon még létezik a hétfejű sárkány, a következő oldalon már nem, majd felbukkan egy három és félfejű sárkány, akit a szegény ember legkisebb gyereke a mutatóujjával rámutatva megöl, a megmentendő királylányról kiderül, hogy valójában ő a sárkány, vagy legalábbis annak képzeli magát, aztán kiderül, hogy a sárkány valójában a jó oldal, és az emberek a rosszak...
Szóval olyan ember ne üljön le megnézni ezt a filmet, akinek bármilyen logikai készsége, memóriája, vagy természettudományos ismerete van, vagy ha leül megnézni, akkor maximum kínosan nevetni tud rajta.
Az Apolló 13 szereplői sem néztek ki asztronautának,olyan laza,vicces alakok voltak,háziasszonyka feleséggel,ahogy az USA-ban kell.
előzmény: sajoferenc (#432)
Tulajdonképpen nem is azok, egyedül Cooper képzett pilóta, a többiek meg tudósok.
Egyébként hogy néz ki egy űrhajós? :)
előzmény: sajoferenc (#432)
És CSAK ezért hármas?
előzmény: sajoferenc (#432)
Nekem a szereplőválasztással van bajom...számomra egyik sem "űrhajós", és el sem tudták hitetni h azok..
Ezzel csak az a baj hogy nincs megmagyarázva a filmben hogy miért nem mondjuk a Mars vagy akár a Vénusz mellé tették, nincs megadva egy határvonal ameddig még biztonságos az elhelyezése. Nem lehet megmagyarázni, az egész ugy jön le hogy hasraütés szerüen odarakta, később meg gondolta tegyük még bele hogy azt a jövő emberisége rakta oda, micsoda csavar... addig csavarta amíg ő maga is belegabalyodott.
Ez nem logikai hiba, egyszerűen így volt biztonságos. Ha egy bolygó túl közel van a féreglyukhoz, akkor sok minden megváltozhát, pl akár hatalmas hullámverések is kialakulhatnak a tömegvonzás megváltozása miatt.
előzmény: TonyMontana (#429)
Hát de sajnos ez az igazság, egyik filmjét sem néztem meg többször. Szét vannak erőltetve, logikátlanok és nem ütős bennük a csattanó. Na meg azok a rossz sorozatszintü párbeszédek. A bűvészes viszi a prímet, az a legalja az összes közül. Ebben a csillagköziben meg azt nem értem hogy ha az a féreglyuk segitség volt a jövő emberiségétől akkor miért kellett ilyen messze rakni a Földtől? Ez igy nem segitség volt hanem kőkemény szivatás, hogy még azzal huzzák az időt hogy oda utazzanak. De hát ez csak egy a sok baromság közül.
Most jól leminősítettél 364 embert... :D
Egyébként én sem bírom túlzottan már (kb. az Eredet óta), de azért azt meg kell hagyni, még mindig ő a legigényesebb a hollywoodi mainstreamből. Legalább nála van sztori, mint pl. ebben a filmjében is, és nemcsak látványos puffogás, meg "cool" poénkodás(nak tűnő agyzsibbasztás).
előzmény: TonyMontana (#427)
Nálam ez a film max. 6 pontot érdemel a sok hiba és logikátlanság miatt. Ez a nolan meg egy kétforintos bugris, hagyjuk már. Akinek ez az ember zseniális az amatőr a filmekhez.
mindenki csak jókat mond erről a filmről, legyen valami ami nem jött össze benne:
az a vonal, hogy a lánya nem képes felfogni egész életében, hogy miért megy el az apja...számomra teljesen érthetetlen és felesleges is. a kiscsaj korához képest túl okos, de azt, hogy a faterja kb a gyerek életét akarja megmenteni...mindegy, nem ez a lényeg, csak szerintem felesleges vonal
Ez kicsit erős fogalmazás, mondjuk azt, hogy önellentmondásba keveredett azzal a deklarált elvével, hogy csak olyan filmet osztályoz, amit végignézett. (Mondjuk ez alap kéne, hogy legyen, de nem mondom, hogy én soha nem szegtem meg)
előzmény: Nordbright (#423)
ő lehet tavaly látta :D
előzmény: TheDriver (#422)
Ez a tipikus "bunkó" és romboló jellegű hozzáállás. (2015-11-28 22:48:27 zetor)
Megnézek 10-20 percet (a 2 órás filmből) és ráb..ok egy 1-est, mert én mekkora nagy májer vagyok már. Persze indoklás nélkül...
(ps. az ilyenektől meg kellene vonni a pontozási jogot, ha már felfedték a "személyiségük" ezen szépségét)
Az ember néha ad 1-est egy-egy filmre, de ahhoz látni is kell, hogy mire adjuk és értelmezni a látottakat.
És egy ilyen jellegű filmnél ehhez szerintem még a flim fele is kevés lehet. (egy Sharknado-hoz lehet nem kell ennyi)
Ott van pl. a Donnie Darko. Ha csak az első harmadát vagy felét nézem meg, akkora lehet 1-est kap, mert egy baromság az egész és időnként még rohadtul irritálóan is hat.
De végignézve meg az egyik legmeghatározóbb film a témájában és abszolút 5-ös.
Szóval ez a meg sem nézem + bosszúpontozós 1-es megoldás elég paraszt egy módszer. (hozzátéve, hogy erre filmre én is haragszom egy kicsit)
előzmény: Magnificat (#419)
Nem kötözködésképpen, de az Interstellar 2014-es film.
előzmény: mohapapa (#421)
A tavalyi év (2015) egyik legjobb filmje. S különben is, sci-fiben az egyik legjobb.
Megfelelő adagolású a pergős cselekmény, de nem iszaposodunk el benne (mint pl. a Mátrix harmadik, vagy a Csillagok háborúja első-második részében, ahol nagyjából más sincsen), és a gondolkodós, feldolgozós, a modern fizikával pompásan összecsengő lassulások.
Modern fizika. A Moly-on már írtam, egy volt jó ismerősöm harcosmód kiszeretett a kereszténységből, most éppen vérvillogó, Isten-tagadó agnosztikus. Ebben a szellemben aktívan vezet egy blogot. Fő üzenete, hogy a tudomány immár porig alázta mára a vallást, annak annyi, nevetséges, ostoba, és a többi… Miatta vettem a kezembe nagyon alapszintű könyveket a kvantumfizikáról. A reáltárgyakból soha nem voltam májer, soha nem tudtam elképzelni, egy-egy ilyen-olyan képlet, hogyan fedi le a valóságat, hogyan smárolnak a szénatomok, itákdálse… Nem mondom, hogy értettem a kvantumfizikai könyveket. Röhej is lenne. Az egyikben egy Grifin nevű fizikus írja, hogy még ők, akik a hatásával nagyjából tisztában vannak, sem értik, pusztán használják. Egy másik népszerű fizikus, Michio Kaku pedig több könyvében is fejtegeti, hogy mára elméleti szinten, voltaképpen és tulajdonképpen valóság az időutazás, bár addig, amíg fizikailag is valóságos lesz, még kell vagy ötven-száz évet aludni. De nagyjából azt írja le, amit ez a film elmond: a relativitás elmélet óta sejtjük, tudjuk, hogy az idő nem csupán egy kronológikusan statikus valami, hanem egy dimenzió. Ahogy azt a filmben látjuk: a főhős úgy hajolgat a különböző idősíkok között, ahogyan én, amikor lehajolok a leejtett golyóstollért, ami két lépéssel odébb gurult.
Csodálatos kèpi vilàg, csodàlatos gondolatok, egy màr nem mai "gyerek" fôszereplôvel, akit nagyon kedvelek, ès tudott vàltozni az " idôvel" hogy plasztikus legyek....
Ajànlom mindenkinek a filmet, aki egy kicsit is többet gondol a vilàgról, a vilàgegyetemrôl....mint amit realisztikusan el lehet kèpzelni.
Noha voltak olyan részek benne amiket butaságnak tartok (ránézve pár hullámra, majd pont binárisra kódolt morzéra fog bárki is gondolni, pláne hogy pár vonalból max 1-2 számjegyet ha le lehet kódolnim ls a robottól is fogtam a fejem), ugyanakkor sok olyan dolgot mutattak be remekül, ami amúgy elgondolkodtató (idő relativitása zseniálisan nyomasztóan lett bemutatva, szingularitás formája is remek és látványos).
Emellett még látványos is, bár zavaró volt számomra hogy váltogatja a képarányokat.
Összességében messze nem tökéletes, de ha összegzem magamban a jó és rossz dolgokat, a hangulatos és fejfogós megoldásokat, nálam simán jár a 8/10, erős négyes.
Emellett az utóbbi téma kapcsán, szerintem ezt a filmet nem lehet 10 perc alapján megítélni, és 1-est is csak akkor adnék egy filmre, ha több mint a felét láttam, mégsem élveztem egyetlen percét sem. 1%-nyi mintából nem lehet az egészre véve mérvadó véleményt mondani, ehhez egész egyszerűen több adatra van szükség. Nálam filmek, játékok esetén ez kb a fele, tehát ha már félig elvittem, érzem azt hogy jogosan mondhatok véleményt.
Szerettem volna megnézni, ezért ültem neki. És kicsit túloztam (vagy ilyenkor kicsinyítettem?), volt az 20 perc is.
előzmény: MicaHiro (#417)
Én is így vagyok, vagy a teljes filmet véleményezem, vagy nem véleményezek, soha nem is szerettem a nézhetetlen kategórianevet. Szerintem egyébként zetor helyzetére sokkal jobban illik a nem szeretném megnézni gomd, de persze kár vitatkozni egy osztályzaton.
előzmény: csabaga (#416)
Talán ha az egyes osztályzatot nem nézhetetlennek neveznék. Én ha egy filmet félbehagyok,nem osztályozom,de megértem ha valaki a ezt adja rá.
Nem tudom, mit szeretnétek még kihozni ebből. Ha nem nézte végig, hát nem nézte végig. Volt már film, amit én sem. Ennél nem bonyolultabb az eset.
előzmény: Leo_Stotch (#414)
Ha egy filmet nem nézel végig, hogyan értékeled? Azt megértem, ha lemarad a végéről 20 perc és addig értékelhetetlen, akkor repül a egyes.
De negyed óra után....
Nem vagyok Nolan fanatikus. ;)
előzmény: zetor (#412)
Oké, hagyjuk abba. Nincs még egy olyan megátalkodott embertípus, mint a Nolan fanatikus.
előzmény: banana (#411)
Nyúlfarknyi szarhoz viszonyítva a sok sornyi szar is csak szar marad :)
előzmény: zetor (#407)
Itt csak én érzek némi contradictio in adjectio-t?
előzmény: zetor (#409)
Olyan filmeket osztályzok csak, amiknél megvolt a hajlandóság, hogy végignézzem. Van, amit egy óra után nyomok ki, van, amit 10 perc után. Mert szerintem szar, nem élvezem, untat, kínos stb.
Ezt honnan veszed, ha nem is láttad?
előzmény: zetor (#407)
15 percet bírtam belőle, ezért csak ilyen nyúlfarknyi kritika jár. Ha végig tudtam volna nézni, sok soron keresztül szarozhatnám.
előzmény: banana (#406)
De legalább a kritikátok minősége összhangban van a véleményetekkel :)
előzmény: zetor (#404)
Hű de konstruktívak vagytok, srácok :)
Szerintem is az.
előzmény: Fonghi (#403)
Ez egy szar. (Bocs a rövid, velős véleményért, de véletlenül kitöröltem a hosszú verziót.)
Rávettem húgomat, hogy nézzük meg, leszedtem az IMAX Editiont... én nem készültem, hogy másodszorra is ekkorát fog ütni, de hihetetlen ez a film. Tényleg magasművészet, minden oldalról, akárki akármennyit fanyalog. Egyszerűen nem tudom, hogy lehet ennél többet várni. Nem is beszélek többet, minden apró hibájával egyszerűen zseniális ez a film, úgy - ahogy van. Filozófiájával, történetével, látványával, utánozhatatlan hangulatával és zenéjével!
Az utóbbi nagyon sok év, legnagyobb hollywoodi filmje. Döbbenetes.
Az első komolyabb csalódásom Nolan-ben. Ez egy nudli. Egy látványos, közhelyes, giccses nudli.
Ez teljesen off, de azért szerintem Spielberg filmjei nem arról híresek,hogy van bennük szexjelenet. Max érintőlegesen.
TDKR, de ott sincs konkrét szexjelenet, ha jól emlékszem.
Amúgy egyetértünk, de mint írtam, Spielberg pl ebbe a filmbe is tett volna egyet.
előzmény: BonnyJohnny (#396)
Na ez az, a többi rendező meg úgyis bepótolja Nolan hiányosságát háromszorosan is. :D :D :D
előzmény: BonnyJohnny (#396)
Melyikben?
És amúgy miért érdekes? :D Ha a történet/karakterek indokolná, tenne bele. Addig meg, csak azért, hogy legyen benne, az nem az ő stílusa.
előzmény: Mizi (#395)
Ó, igen. :)
De amúgy érdekes, hogy Nolan eddig egyetlen filmjében volt csak "emberi" szex.
előzmény: Leo_Stotch (#393)
előzmény: Leo_Stotch (#393)
Itt is volt, az űrhajó átment a féregLyukon :)
előzmény: Mizi (#391)
És még több logikátlanság, giccs, naplemente (az űrben).
előzmény: Mizi (#391)
Egyetértek. Állítólag a Spielberg félében még űrszex is lett volna!
előzmény: ChrisAdam (#390)
A Csillagok között Steven Spielberg projektjeként indult, aki a Lincoln után akarta megrendezni a filmet.
Milyen jó, hogy nem így lett. :D
Osszesen 2 Ranger es 2 Lander volt, ebbol az egyik Ranger megsemmisult Dr Mann manoverenel, a masik Ranger es az egyik Lander pedig a fekete lyukba repult. Brand igy a megmaradt Lander-t hasznalja.
előzmény: ChrisAdam (#387)
Nolan-esen.
előzmény: ChrisAdam (#387)
Ízes kérdés:
Hogy szállt le Brand a bolygóra a végén, ha az összes leszállóegységet lekapcsolták az űrhajóról?
Ha az első film(ez csak egy példa) mondjuk az Utazás a Holdba volt,akkor valószínű,hogy ez után jött az első újrafeldolgozás.
Kezdetben inkább ismert irodalmi műveket vittek vászonra újra és újra.A témahiány későbbi betegség...:)
Hm.., KT és imdb szerint az An Unseen Enemy szerepel első remake-ként. Méghozzá egy 1909-es film a Magányos villa remakejeként, ami viszont szintén remake, méghozzá az 1908-as Le médecin du château újrája.
Bonyolult kérdés, mert nem mindegy, hogy remake, vagy új adaptáció.
Sherlock és Dr. Jackyll már a századfordulón megjelent különböző verziókban. A többség által ismert Oz sem az első.
De pl. az 1918-as The Squaw Man már remake-e az 1914-esnek. (Érdekes, hogy mindkettőt Cecil B. DeMille rendezte... ahogy az 1931-es harmadik változatot is.)
előzmény: ChrisAdam (#383)
Pontosan. Tényleg (OFFF) mi volt az első remake/újrafeldolgozás a filmtörténelemben?
előzmény: BonnyJohnny (#382)
Ezt én sem értettem soha. Legkésőbb a Ben-Hur bemutatása után egyértelművé kellett volna válnia, hogy valami, ami nem eredeti, még lehet jó, sőt, akár jobb is, mint az eredeti.
előzmény: ChrisAdam (#381)
Mit akadtok fenn ezen? Ettől még nem rohadt jó a film zenéje? :D Tőlem aztán Susi Quatro is inspirálhatta. :D
Philip Glass-t vajon ki nem inspirálta? Mondom ezt úgy, hogy imádom Glass összes film és nem filmzenéjét egyaránt :)
előzmény: hhgygy (#376)
Bár nem vagyok szakértő, tény, hogy egy-két pillanatában feltűnően hajaz Glass zenéjére az OST, ám jótól lopni nem bűn. :)
előzmény: hhgygy (#376)
Koyaanisqatsi, de ezt már egyszer végigzongoráztuk, hogy stílusos legyek.
Pontosabban? Csak mert Glass-nak egész egyedi a stílusa, és nekem, mint laikus számára tejesen elüt az Inter OST-jától.
előzmény: hhgygy (#376)
"Zimmer OST-je aláz, mint mindig..."
Talán nem árt mondjuk minden 100-ik lelkes hsz-nél emlékeztetni, hogy Zimmer OST-je egyértelmű rip-off (magyarul: lopick) Philip Glasstól
előzmény: Rorschach (#375)
Eddig sikerült szó nélkül hagynom ezt a filmet, de most írnék róla pár sort.
Tavaly a világon semmit nem vártam annyira, mint a november hatodikát. ’13 decemberében A hobbit előtti, majd ’14 májusában a Godzilla előtti előzetesek úgy betaláltak, hogy tűkön ültem az Interstellar premierjéig… Aztán eljött a november hatodika, megnéztem a filmet egyszer, megnéztem a filmet kétszer, majd konstatáltam, hogy csalódás, és szinte eszembe se jut. Miért figyel ott az ötös, ha csalódás? Miért csalódás, ha ott figyel az ötös?
Azért, mert akárhányszor a filmre gondolok, mindig a „szeretet dimenziókon átívelő ereje” bullshit jut eszembe elsőnek. Meg ahogy Chastain örömünnepében széthajigálja a kutatásait és megcsókolja Topher Grace-t. Fúj. Fúúúúúj bassza meg. Látszik, hogy Spielberg akarta megcsinálni ezt a filmet, mert az a fekete lyukas jelenet annyira giccses, komolyan vehetetlen ömlengés, ami nekem az egész film utólagos megítélését elcseszi. Az addig teljesen magával ragadó, mértéktartó egészből ez a mocsok úgy lóg ki, mint a TDKR-ből Talia al Ghul. Arról nem is beszélve, hogy sajnos egyből leesett az ötödik percben, hogy a szellem a Cooper lesz a jövőből… Túl sok Nolan-filmet láttam, vagy nem tudom.
Félreértés ne essék egyébként, ez a film elképesztő, nem véletlenül van ott mellette az ötös. Nolanre rendezőként nincs panasz, Zimmer OST-je aláz, mint mindig, a látvány a trükkök minőségének, a színvilágnak, és a merész operatőri munkának köszönhetően lehengerlő, de még McConaughey is zárójelbe teszi a DBC-beli alakítását. Brutális játékideje ellenére a Csillagok között dinamikus, karaktereinek és konfliktusainak többsége működik (bár az otthon maradtakat látva azért rezgett a léc), viszont a spoilerben említettek miatt soha nem lesz belőle személyes kedvenc.
Viszont az ötösből nem engedhetek. Kellenek az ilyen filmek, azok a sci-fik, amik nem CG-csinnadrattával igyekeznek megmagyarázni a saját létezésüket, hanem a nagy ismeretlenről, reményekről, jövőről, és az emberi jellem erejéről szólnak.
Remélem, az Interstellar úttörő, követendő példa lesz az ilyen filmek egész sorozatának.
Erről a filmről 100 oldalnyi véleményt lehetne írni és biztos vagyok benne, hogy a már lényegretörő jelenetek színte kéz a kézbe adják át a quantumfizikában jártas emberek számára a vitatémákat. Talán tudnék írni egy két hibát és fölőslegesnek tartott részletet, de úgy érezném nincs rá felhatalmazásom a jelen műveltségemmel. A film úgy ahogy van egészében minden elismerést kiérdemel. A zene Zimmermann bácsinak köszönhetően csak jobbá tesz minden részt ahol megszólal.
Bármit.
előzmény: MicaHiro (#372)
Mit ér az ezotéria bármivel párosítva?.....
előzmény: caulfield (#371)
Mit is érne az exotéria önmagában...
előzmény: MicaHiro (#369)
ez a comment nagyon ütös lett .... jó volt olvasni :-)
előzmény: caulfield (#367)
Nincs is annál jobb, mint mikor az ezotéria keveredik fizikával/matematikával...
előzmény: caulfield (#367)
:):):)
előzmény: caulfield (#367)
Egyik jelenetben előkerül a rekurzív szó. Ami ismétlődő, önmaga felé visszahajló folyamatot takar. Ennek a kifejezésnek az azt megelőző jelenet ágyaz meg, ahol a professzor azt mondja, hogy a haláltól nem fél, csak az időtől… A diák ennek kapcsán hajlik rekurzívnak nevezni a professzor elméletét, vagyis értelmetlennek, nonszensznek. Azzal magyarázza ezt, hogy nem változott az évek során az idővel kapcsolatos alapfeltevésük. Arra a sértettségre alapuló professzori kérdésre, hogy értelmetlen-e akkor az egyenlet, az a válasz, hogy nem, csak a törekvés, amely az elmélet alkotóját jellemzi nem a megoldás irányába mutat.
Félve az időtől a professzor miért nem képes a megoldást soha meg nem találni?
Nyilván azért, mert tart az időtől, nem érti azt. Nem tudja hova helyezni az egyenletben.
Az idő metafizikája sokszor előkerül Nolan-nél. Például a Mementóban is, ahol a főhős saját bevallása szerint azért képtelen meggyógyulni, mert nem érzi az időt. A rekurzió tehát az idő spirituális értelemben vett ignorálásának a következménye lenne?
Cooper pedig felfedezőként az, aki képes dimenziókon át utazni, mert meglátja a közös nevezőt. Most itt a tört nevezőjében az időt érteném, amely mindannyiunkat összeköt, egyetlen szubsztanciaként: az idő ugyanúgy telik nekem, mint ahogy neked, mikor ezt olvasod, vagy Hawking-nak, aki épp most egy joghurtot majszolgat talán. Tehát az idő, mint a nagy, közös én, természetbeni absztrakt megtestesülése? Mondjuk. A rekurzió pedig törtek/ emberek individuum illúziójába való alámerülése, mely révén az egyenlet létre se jön és az elemek saját magukban osztódnak örökkön-örökké, mellőzve az egymás közötti relációt/ szubsztanciát. A filmbeli társadalom és a NASA is ilyen törtek, melyeket mint két tükröt, ha egymással szembe helyezünk, akkor végtelen rekurzió jön létre, ami értelmetlen és végeredményben üres.
Akárcsak a hiperkocka, mely végtelenül összetett, de önmagában rekurzív.
Cooper pedig kulcsként feloldja ezt az állapotot, mert asszimilálja az időt.
Kicsit nyelvészkedve: Cooper magát felfedezőnek hívja, angolul explorer. Az "ex" valamiből kifelét jelent, a "plore", mint a francia "pleurer" sírást, vagy kiáltást takar, ami rokon a "pluie" esőt jelentő szóval. De ugyanúgy rokon a "plurar"-ral és "plurier"-rel, ami plurális - magyarul többszörös. Ki az esőből/ sírásból/ kiáltásból/ többszörösből/ szétszóródásból - ergo a rekurzív világból.
Nem véletlenül hallgatja az eső hangját, mikor saját felfedező mivoltáról értekezik, aztán szól bátorítóan a leginkább kiáltani, sírni vágyó társához. De útjának a végcélja a szingularitás/ egyneműség is természetesen összhangot alkot mindezzel.
Nem-nem, már fórumtárs, szóval csak óvatosan :)
előzmény: ipartelep (#21534)
Igen. Köszönet érte!
előzmény: caulfield (#364)
Tegnap sikerült megnézni moziban: elképesztő élmény. A 2010-es évek egyik legjobb filmje, ez kétségtelen. A dokkolós jelenet konstans libabőr, így nagyvásznon meg még inkább.