Whiplash (2014) ☆ 👁

(Damien Chazelle)

amerikai dráma, zenés film

4,4
★★★★☆
868 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

  • 1
  • 2
2016-12-19 17:36:31 Havierez (2) #119

Nem tetszett! S hogy miért is nem? A film eleje jól indult de úgy a közepe táján éreztem talán azt hogy nem reális amik a filmben vannak. Pl: a gyerek miért szedte föl a barátnőjét ha utánna dobja? Ez logikátlan volt szerintem. Aztán a másik hogy a tanár az nagyon nem volt normális és már régen ki kellett volna rúgni a középiskolából mert ilyen nem való tanárnak és árt a diákoknak az egészségének.

A vége összecsapott volt azt se tudtam mi lett a vége hogy befutott e a srác vagy újra kibékült e a tanárával akivel már egy csomószor összeveszett? Értem én hogy ez a film a diák és a zeneművész kapcsolátára fókuszált de ez nem jött át! Sokszor untam és hiteltelennek, művinek esetenként nagyon mesterkéltnek tartottam ezt a filmet. Utóbbi idők leg túlhypeoltabb alkotását láttam! Sajnálom mert az alapsztoriból sokkal de sokkal jobbat is kihozhatott volna a rendező Damien Chazelle. A tanárt alakító színész meg ezért a szerepéért (melyben jóformán csak káromkodik) nem érdemelt Oscart de ez "csak" az én véleményem!

2016-06-12 23:31:22 Ágó (5) #118

Nincs indulat, csak kíváncsiság van.

Bocs, nekem a spoilerben leírtak egyáltalán nem irreálisak, de igazad van, ne menjünk bele, inkább ugorjunk. Viszont nem pontosan fogalmaztam ezek szerint. Nem lett volna "reálisabb" mondjuk az úszással. Vagy bármi mással sem. Mert itt máson volt a hangsúly.

előzmény: hhgygy (#117)

2016-06-12 23:18:47 hhgygy (2) #117

Nem szeretném feleslegesen felkorbácsolni az indulatokat, nekem nem tetszett, pont.
Ha szerinted a spoilerben leírtak nem irreálisak, akkor rendben, ugorgyunk.
Igen, dobolás helyett lehetett volna úszás vagy szertorna vagy atlétika, és akkor reálisabb lett volna - mint tudjuk.

előzmény: Ágó (#116)

2016-06-12 23:08:56 Ágó (5) #116

Bocsánat, de mitől irreális a sztori?
Azon kívül szerintem nem elsősorban zenés film, hanem pedagógusfilm, sőt, még akár motivációs film is. Dobolás helyett akármi más lehetett volna a középpontban, csak eszköz a tanár-diák viszony kibontásában.

előzmény: hhgygy (#115)

2016-06-12 22:57:49 hhgygy (2) #115

Ezen mit ettek a tömegek? Teljesen irreális sztori, hihetetlen volt az egész.
Azonkívül a zene, a muzsika nem erről szól, nem atlétikai teljesítmény, amit hajszolni kell.
Ennek köze nincs a művészethez.
Aztán a plotról:
Majd pont Amerikában fognak beengedni egy hót véres ruházatú kölyköt egy Carnegie Hallba dobolni, miután szarrá tört egy autót és otthagyta a baleset helyszínét. Meg aztán az ismeretlen számos bosszú, az is tök röhejes volt. Tehát előtte megbeszélte a többi zenésszel, hogy szétszopatom ezt a kis köcsögöt, mert felnyomott a bíróságon, lécci, lécci, játsszátok velem ezt a kis óvodás bosszút, fizetős közönség előtt, a legnagyobb mulatságukra. Ja, pont így működik a show business. A JVC meg szponzorként tapsol hozzá. Ja.
Nem is sorolnám tovább a lehetetlenségek áradatát, ami elárasztotta ezt a filmet.

2016-01-31 02:27:03 Xuja (5) #114

Sportfilm zenés köntösben. Zseniálisan mutatja a főszereplők megszállottságát, kiváló pszichológiai látlelet is amellett, hogy a rendezés és a színészek lehengerlőek.

2016-01-19 00:29:37 ChrisAdam (5) #113

Hű! Egy éve a gépemen volt, valahogy eddig nem hozott lázba, most is csak a Vapiti miatt néztem... de nagyot hibáztam. :)

Adrenalinbomba a köbön, az utolsó jelenetnél bezsibbadtak az izmaim, annyira feszült volt a hangulat. És végre egy ínyemre való befejezés. J.K. Simmons nagyot alakít, de nekem Miles Teller játéka jobban megfogott, hitelesebb is volt. Fletcher valahogy túl valótlan, életszerűtlen volt - és kiszámíthatatlan! Egyébként ki kell emelnem a zseniális operatőri munkát, a vágást, és persze a zenét, kész téboly amit művelnek a filmben.
Ugyanakkor néhol erőltetettnek véltem a filmet, túl direktnek és kiszámíthatónak, sok meglepetés nem ért. Kicsit túlságosan nagyot akar szakítani, nagyot mondani - ez érződik nagyon is. Egy picivel kevesebb, és több lesz.
A Vapiti jelölésekbe nem szól bele, de az ötöst meg kapja, "jó munka" ez a film. :)
85%

2015-12-28 14:42:50 Rorschach (5) #112

Szép csöndben megjegyzem, hogy azóta sem láttam semmi olyasmit, amit egy polcra lehetne tenni a Whiplash-sel. Torony, de toronymagasan az év legjobb filmje.

2015-10-17 01:27:45 budapisti (4) #111

4,5*

2015-08-23 12:35:03 Leo_Stotch (5) #110

Mire adjak ötöst, ha nem egy ilyen energiabombára? A zenéhez nem értek, de a film a szerelmem és itt a végén már úgy izgultam, hogy a fotelt majdnem rádobtam a tévére!

2015-07-14 09:57:27 tomside (4) #109

Ez tényleg óriási volt.
Amikor a csaj a telefonba azt mondja, hogy a barátja miatt nem biztos, hogy el tud menni a koncertre, ott azt hittem, hasonló szívatás áll a háttérben, mint az első beszélgetésüknél. De nem így lett, és ez nagyon jó.
A bárban felvetett pedagógiai kérdések teljesen életszagúak.

2015-06-25 10:37:58 Perselus (5) #108

Zseniális, energikus, kirobbanó. Bár igen, biztos, hogy olyan nagyon-nagy mélységek nincsenek benne, de ettől még remek film. Nem hittem volna, hogy egy jazz-verseny ekkora izgalmakat rejtegethet. J. K. Simmons alakítása pedig isteni, nagyon megérdemelt volt az az Oscar.

95%

2015-06-22 17:03:46 csabaga (4) #107

Másodszorra megnézve,semmi újat nem mondott,kicsit úgy érzem ez egy "üres film",egyszeri erős hatással igazi mélységek nélkül.

2015-06-22 11:49:43 Mizi (4) #106

Érdekes kérdés. Egyesek szerint a színészet és a zenélés sem művészet. Utánozni sokan tudnak. A zeneszerzés, az már művészet. De Fletcher csak egy karmester volt. :)

előzmény: caulfield (#105)

2015-06-22 11:38:26 caulfield (5) #105

Fletcher művész? ÁRT ő?

2015-06-16 22:55:05 purplerain (5) #104

Nekem mondjuk elég lett volna ha csak ordibál és úgy néz, hogy összehugyozzam magam :)

előzmény: Tenebra (#102)

2015-06-16 22:42:52 Mizi (4) #103

Doktor House sem káromkodja végig a sorozatot, mégsem lett modoros.

előzmény: Tenebra (#102)

2015-06-16 22:30:17 Tenebra (5) #102

Szerintem pont akkor lett volna modoros a film, ha Fletcher szofisztikáltabb. Ide majdhogynem szükségszerű volt a káromkodás, mert az is hozzátett mind Fletcher személyiségéhez, mind pedig ennek az egész szituációnak a kegyetlenségéhez.

előzmény: purplerain (#101)

2015-06-16 21:26:10 purplerain (5) #101

Erős kettősség van bennem a filmmel kapcsolatban. Az eleje, az első 70-80 perc eléggé átlagos, hétköznapi volt. Kár, hogy Fletcher keménységét az indokolatlan mocskolódással tudták csak érzékeltetni, szerintem lett volna annyi a színészi tárában, hogy ne legyen rá szükség. Így eléggé mesterkélt lett, de mindegy. Sokat nem is szánnék rá.

Viszont a vége, az a bizonyos JVC koncert. No kérem szépen, az maga volt az éteri élmény.

Az a néhány pillanat, amikor Fletcher elkezdi elkapni a fonalat, megérteni, hogy itt mi zajlik, no kérem szépen, azért megérte végigseggelni az elejét. Szépen lassan, fokozatosan transzba ejti magát és engem is Andrew és ahogy csak dobol, dobol és dobol, egyszerűen nem enged. Hirtelen elkezd a dobolás ütemére verni a szívem és úgy érzem, ha lassul, leáll akkor én is meghalok vele.
Ahogy Fletcher hirtelen feleszmél a tehetetlen dühéből, ahogy 'körbenéz' felfogja mi zajlik körülötte az valami csodálatos. Amikor két zseni a zene nyelvén beszél egymáshoz mindenki mást kívül hagyva a párbeszédből. Transzcendentális élmény, mintha a két test, két lélek eggyé válna...


Ha másért nem, azért megérte megnézni ezt a filmet, mert hosszú idő után elővettem pár Charlie Haden és Stan Getz albumomat...

2015-06-05 12:48:32 kwzatz (5) #100

Jó gyors voltál, örülök hogy tetszett! :) Lehet kicsit túlzásba estem, mostanában kezdek elfogulttá válni az animékkel kapcsolatban. Valóban nem annyira katartikus a 7. rész vége, mint a Whiplash befejezése, de az a véleményem továbbra is fennáll, hogy az út, melyen eljut odáig sokkal következetesebb, logikusabb, és több "tartalmat" foglal magában, mint a Whiplash. De mindkettő zseniális a maga módján, ez nem vitás, innen meg már csak egyéni ízlés kérdése a preferencia. :)

előzmény: flake (#99)

2015-06-05 09:32:54 flake (5) #99

Tegnap végignéztem a Sakamichi no Apollont. A 7. rész tényleg a legjobb, de azért messze nincs olyan befejezése mint a Whiplashnek, bár a problémák feloldása miatt valóban hatásos, és a sorozat is kellemes :) A Beck-et meg nagyon tudom ajánlani!

előzmény: kwzatz (#98)

2015-06-05 00:53:19 kwzatz (5) #98

Hehe, én meg pont a Becket tervezgetem mostanában. Egyébként kb. 10 perce értem a végére a Kids on the Slope-nak és szerintem ezt is csak imádni lehet, úgyhogy bátran merem ajánlani. Párszor megforgatott rendesen. :)

előzmény: flake (#97)

2015-06-04 09:22:52 flake (5) #97

Zenés animéből eddig csak a Beck-et láttam, de azt nagyon tudtam imádni. Ezek után tuti, hogy elkezdem az "ajánlásod" :)

előzmény: kwzatz (#96)

2015-06-04 00:21:31 kwzatz (5) #96

Nemrég áradoztam a film befejezéséről, erre most kellett rájönnöm, hogy a Sakamichi no Apollon (Kids on the Slope) animében 2,5 évvel korábban a 12-ből már a 7. részben megcsinálták közel ugyanezt, csak kétszer ilyen jól (ahogy eljut odáig a dolog, az sokkal következetesebb, logikusabb, jobban felépített). Hihetetlen.

2015-05-07 00:42:00 kwzatz (5) #95

Először is: Rendkívül szórakoztató film. Értem ezt úgy, hogy teljesen beszippantott és hihetetlen gyorsan vége lett. A befejezésre egészen biztos, hogy mindig is emlékezni fogok, mert zseniális érzékkel van ábrázolva az az utolsó 10 perc.Nem értek sem a doboláshoz, sem a dzsesszhez és nagyon nehéz egy ilyen szubjektív témában (bár a filmben is elhangzik ugyebár, hogy nem szubjektív, de míg az, hogy valaki tud dobolni vagy sem, eldönthető objektív módon, az hogy valaki zseniálisat, egyedülállót alkot vagy csak jót/nagyon jót, szerintem szubjektív és nehezen megítélhető, bármilyen témában - egyszerűen úgy gondolom, hogy amikor sokan "érzik" egyszerre, hogy az a valami egyedülálló, akkor az :) ) ezt a jelenetet éreztetni a közönséggel, de velem maximálisan sikerült.

Érdekesek egyébként a tanítási módszerekkel kapcsolatos vélemények. Szerintem a tanuló olyankor nem fogadja el az ilyen tanárt, amikor nem tudja tisztelni, mert a viselkedés mögött nincs tudás. Szerintem az a legfontosabb, hogy a tanuló elismerje a tanár tudását, mert akkor hihetővé válnak a követelései. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez lenne a jó út, amit a filmben látunk. Láttam erre példákat, volt szigorú tanárom (nem zenéről van szó), aki mellett fejlődtem rengeteget, volt kedves, aki mellett még többet, és mindkettőre van ellenpélda is. A legfontosabb viszont az a hozzáállás, amit Andrew képvisel. Szereti, amit csinál, már-már mániákusan, nem is tud másra gondolni, így nem lehet eltántorítani holmi ordibálással. (ha valaki még a nőügyek terén is ennyire előrelátó ugye mint Andrew, akkor azt már semmivel nem lehet eltántorítani, max. ideiglenesen :) ) Jó hasonlat a "szer" caulfield hozzászólásában. Itt fel lehetne hozni, hogy "de hát mégis abbahagyta egy időre". Akárcsak a "szert" is abbahagyják sokan. De aztán elég egyetlen apró "félresiklás" hónapok múlva és bumm, máris ott találja magát a JVC fesztiválon, mert "leszokni" nem tud. Egyik kedvencem a "valamiben igazán jónak lenni" téma, és a Whiplashnek sikerült igazán megfognia az esetleges hibái, következetlenségei ellenére is.

2015-04-11 17:14:02 Fonghi (4) #94

Tyű, én ennyire nem vagyok pszichológus (mondjuk őszintén semennyire). Nem állítom, hogy átláttam és megértettem teljesen, amit írtál, de korrekt jellem/karkterrajznak tűnik. Én is szeretem a magyar nyelvet.

előzmény: caulfield (#93)

2015-04-09 17:11:57 caulfield (5) #93

A minap hallgattam Czeizel Endrét egy interjúban. Egyik eszmefuttatásával végül saját tudományát kritizálta - nagy dolog, elismerésre, tiszteletre méltó. Zanzásítva a tézise szerint az a megállapítás, hogy valaki csak génjei révén válik géniusszá felületes. Több eleme van az egyenletnek: a család, az iskola és a társadalom legalább ennyire fontos összetevők és meglehet, hogy talán csak ezek számítanak.
A statisztikát segítségül hívva a nyitó jelenethez, tegyük fel, - én itt, mint örök laikus vagyok, csupán a filmre hagyatkozom - hogy a srác dobolását tíz tanárnak kell kiértékelnie. Öt tehetségtelennek tartaná, három azért felvenné az iskolájába, de semmi különös, ez történik ugye a filmben a Fletcher előtti zenekarral és végül kettő tanár valami többletet meglátna benne, ami számukra katartikusan korrelálna a zseniség fogalmával. De afelé tendálok, hogy végül csak egy ilyen tanár lenne, Fletcher - a film ezt mindenképpen sugallja.
A család, az iskola, a társadalom, itt, mint a srác apja, Fletcher, illetve a lány képében jelenik meg - bár a lány, mint társadalom kicsit sántít elismerem, de szerepkörét tekintve többé-kevésbé áll az analógia. A srác kapcsolati rendszere az apjával való zaklatottságában hasonúl Mozartéhoz, de természetében gyökeresen különbözik. Merevség helyett könnyedség jellemzi. Nyilván az anya hiánya révén, eme hányattatott szülő-gyerek kapcsolat következtében a srác szélsőségesen excentrikus. Rá is szokik a szerre. Szószerint, meg képletesen is. De a kivülállóságáról a srác tud, s ezáltali kapcsolati defektusa nyilván frusztrálja is - most itt a lány hiányára célzok, vagyis a társadalom, mint egy megkövült erőd jelenik meg számára, amibe nem tud behatolni, érthető ez szó szerint is. Igen, a szexuális alapú elfojtásnál kevés kellemetlenebb van. Mi történik? A szer beüt, de úgy rendesen, azaz Fletcher felveszi őt magához, s hogy miért arra itt most nem térek ki. Maradjunk a srácnál, aki azonnal rohan a lányhoz, mindent elönt az enthuziazmus. Majd hirtelen csend. (Ezzel a csenddel a film belép a zseniális tartományba, ugyanis tűpontos karakterábrázolásról tesz tanúbizonyságot.) A cimbalom alakú pizza fölött, kiderül, hogy a lány nem korrelál számára, vagyis a srác képletesen szólva nem veszi fel őt a zenekarába. Miért? Egy bizonyos Achilles pontja a történetnek ez. A lány botfülű? A srác korábban például végtelenül specifikus volt, rendkívül eltökélt, hogy dobolni akar és méghozzá az ország legjobb iskolájában, mert ő akar lenni a legjobb. Érthetnénk úgy, hogy a lány feltételezett, sugallt botfülűsége áll kettőjük közé, pedig nem. Semmilyen más szerelem nem képes a srácot kibillenteni - őt teljesen bekebelezte a szer, {szar is neki}. (Imádom a magyar nyelvet.) Abszurd módon már van barátnője, a kopasz, rusnya Fletcher. Az apapótló. Mint Mozartnak Salieri. A lány közeledésének elutasítása csak eszköz számára, hogy még jobban alámerüljön. Fletcher esetében ez a katalizáló tényező az öngyilkos diák. Letaglózó tünet, hogy a srác mikor a társadalom kitárja kapuit neki, ahova ő tartozni akart, akkor belépés - mondjuk ki: behatolás - helyett elveti azt és egyfajta aszketikus attitűddel felvértezve már egyértelműen a excentrikusságára bazírozva tulajdonképpen saját centrumot kreál, saját világot és annak a középpontjába lép. Tehát excentrikusnak csak a lány szemszögéből tűnik. De. Ha ezt zseninek hívjuk, akkor a falu plébánosa valószínűleg szintén rászolgál erre a titulusra.
A film végi dobszóló feletti csend és a pizza fölötti csend: utóbbi szüli az előbbit, ami egy szakrális csend a dobos számára, de csak immanensen az ő privát világában létezhet... és talán Fletcherében. Máshogy mondva a lánnyal megült csend diszharmonikus, míg a dobolás közbeni - Fletcherrel megült - harmonikus. Igen, ő ennyire komolyan veszi a dobolást. Kizökkent a világ számára, mint Rómeónál, miután megismeri Júliát. Ez kivülről nézve akár tűnhet patológikusnak is. Rómeó a dráma többi szereplőjének szemszögéből nézve félrebeszél. De nekünk, akik a drámát pártatlan helyről nézzük nem feltétlenül, sőt a társadalom festhet inkább betegnek általa. Ezért tűnhet a srác ugyanúgy zseninek is.
Most visszatérve a fent említett genetikusra elmondható, hogy a gének lehetőséget adnak csupán, tehetséggel a család, iskola, társadalom hármas szolgálhat és az egyén pedig a tehetséggel sáfárkodva, mondjuk így: üdvözülhet. Azonban ez az üdv az előbbi hármas irányából csupán méltatható, vagy becsmérelhető lehet, de semmiképpen sem átélhető. Bár Fletcher figurája ezt tovább árnyalja.
Az én személyes szemszögemből például tébolynak hat a szóló, mint ahogy másnak Mozart muzsikája is így hathat, vagy szerénytelenül mondva bárkinek ez a hozzászólásom. Miért hat nekem annak? Mert talán az én személyes kapcsolatom az apámmal nagyban hasonúl a srácéhoz...
A zseniséget kollektív szinten, objektíven ma ugyanúgy képtelenség megítélni, mint a szerelmet. De ettől még az ábrázolására törekedni kell, hiszen valahol képlékeny.

2015-04-09 13:15:55 Fonghi (4) #92

Ne haragudj, nyilván válaszolhatsz a hozzászólásomra.

előzmény: Fonghi (#91)

2015-04-08 21:29:06 Fonghi (4) #91

Valóban annyi a diszkrepancia. A közönség nem mutatását, mint az eldöntetlenség eszközét is értem. Egyébként az én zseniképembe is nehezen fér bele ez az erőlködés, bár, mint arra Mozart példáján rávilágítottál, ha zseni, akkor teljesen mindegy, hogy hogyan bontakozik ki. És valóban nem gondolom, - bár az összehasonlítás nem könnyű - hogy a srác teljesítménye összemérhető lenne Charlie Parker zsenialitásával. Ugyanakkor, mivel a filmet eleve mindenki szétszedte zenei (dobi?) szempontból, egyáltalán nem lenne kizárt, hogy csak elrontották a színvonalat, ami persze nem érv a zsenialitás sugalmazása mellett, csupán a lehetőségét hagyja meg. Egyébként, én azért kíváncsi lennék rá, hogyan álltak volna helyt a kommentáló dobosok abban a bizonyos helyzetben. Én azért imádtam azt a jelenetet egyébként, mert hasonló helyzetben pontosan úgy éreztem magam, ahogy a film ábrázolta. Tulajdonképpen újabb gondolattal nem tudok ehhez a vitához hozzájárulni. Csak az említett környezeti dolgok miatt éreztem a sugalmazást, de ez persze elég áttételes, és nem akarok körmömszakadtáig ragaszkodni az álláspontomhoz, kitűnően interpretálható a film a zsenialitás nélkül is, ezért aztán - remélem nem sértelek meg - nem szeretnék erről tovább vitázni.
Érdekes, hogy éppen Mozartot említetted, hiszen az Amadeusban megrajzolt apafigura sem egy szimpatikus biztató-segítő mentornak tűnik. Beethoven esetében én nem látok érdemi különbséget a kései és korábbi művei értékében, eredetiségében, ha úgy tetszik zsenialitásában. Ezekkel, vagy más érintett témával kapcsolatban szívesen állok rendelkezésedre.

2015-04-08 15:22:26 caulfield (5) #90

Fletcher, ahogy mindenki, ő is rendelkezik egy képpel a zsenialitásról. Emellett az ő természete olyan, amilyen.
A fejlesztés, gyakorlás nem eredményezi, hogy valaki automatikusan zseni lesz, ez ugye közhely. Charlie Parker négy éven keresztül napi tizenöt órát gyakorolt, de ő volt a Bird. A srác itt pedig A / (egy) srác, aki napi tizenöt órát gyakorol, vagy többet, netán kevesebbet, de soha sem lehet a Bird, ami egy szikár tény. De attól még, hogy valaki például mosogatásból él, még lehet egy zen mester és élhet teljes életet. Ergo ahhoz, hogy valaki zseni legyen nincs recept - épp ez a lényege. Ha egy másik útját próbáljuk másolni, akkor valószínűleg már eleve eltévedtünk.
Mozart rendkívül fiatalon már elképesztő dolgokat alkotott, és ha mondjuk valaki nyolc éves korában pofozgatta volna a zongora mellett az a tehetségének épp a nem beteljesedését, vagy legalábbis gyökeresen más kiteljesedését eredményezte volna / mint, ahogy ha valaki nem pofozgatta (mert tegyük fel, hogy valaki pofozgatta) akkor sem lett volna az a Mozart, aki lett.
Beethoven nagy dolgokat alkotott, de sokak szerint igazán nagy zsenivé megsüketülése után vált, ha a hallását nem veszíti el, akkor most kevesebbek lennénk egy örömódával legalább.
Lehet, hogy ennek a srácnak erre a fajta kezelésre van szüksége ahhoz, hogy megtalálja azt a bizonyos tempót - és igen, a csend a dobolás közben lehet az a bizonyos Beethoveni csend is, nem kizárt, de ez nem eredményezi azt, hogy ő Beethoven.
A nézetkülönbség talán annyi köztünk, hogy szerinted a film sugalmazza azt, hogy a gyerek zseni - vagyis, hogy eljutott olyan tartományokba, ahova kevesen, annak ellenére, hogy bár nem vagyok dobos, de a nyitójelenetben talán sokan azt mondanák a játékára, hogy tehetségtelen vagdalkozás és csak Fletcher lát meg benne “valamit”. Ezzel pedig helyben is vagyunk: Fletcher sugallja, hogy a srác zseni, de a film kívül helyezkedik, pártatlan marad.
A végén jöhet taps a dobszólóra, vagy ugyanúgy megjelenhetnek a fehér ingesek kényszerzubbonyokkal. Mint, ahogy az is közhely, hogy a géniuszt az őrülttől nem sok választja el.
A srác görcsösségét látva, pontosabban érezve én a tébolyt hallom ki a filmből.

2015-04-08 13:23:23 Fonghi (4) #89

Én nem láttam semmit, ami arra utalna, hogy a végén játszott szóló jól begyakorolt témakör lett volna (a számnak mindenesetre nem része). Fletcher karakterrajzában egyet értünk, csak nem tudom, hogy miért kellene ebbe beletartozzon, hogy nem tudja megítélni a zsenialitást. Amúgy a zseniről, mint olyanról nekem is más a képem, mint ez a srác, de ez a sugalmazást elvileg nem befolyásolja. Amellett, a zsenik is fejlesztik magukat és gyakorolnak, csak többre jutnak, mint a többiek. Ez a saját korlátok átlépése pedig szerintem pont a film zsenieszményében jelenik meg, mindenesetre az enyémben nem. A zseninek csupán magasabban vannak a korlátai (vagy fordítva - ez a korláthasonlat nem egészen állt össze a fejemben). Nem állítom, hogy szükségszerű, hogy zseni, csak nekem az az érzésem lett, hogy sugalmazza a film. Egyébként tetszik ez a kiábrándult verzió is, hogy valójában egyik se zseni, csak zajlott egy csata emberek között, aminek semmilyen világrengető hatása nem volt és nem lesz, de legalább jól tönkrementek bele. Nem túl amerikai, de reális. Csak akkor meg kicsit felesleges ez a Lincoln Center, meg miegyéb, de ezt már mondtam. Mindegy, blikkfang.

előzmény: caulfield (#88)

2015-04-07 00:52:32 caulfield (5) #88

A lényeg, hogy a zseniség Fletcher által van sugalmazva. Ez a csali. Neki híre van, pontosabban hírhedt, ami persze sokaknak imponál, mint kihívás, főként a srácnak. Bárki képes a tempót tartatni, ő nem vezényelni van jelen. Inkább vadászik.
Fletcher karizmájával, megjelenésével úgy adja el magát, mint aki Birdöket tanít, vagy legalábbis, mint valaki, aki tanítványának lenni kiváltság. Valójában már rég elvesztette a józan eszét, kapcsolatát a világgal a megszállott keresésben? Úgy funkcionál, mint egy vicsorgó drogdíler, aki szétlőtte az agyát a zenével. De ennek ellenére zseniálisan csinálja, amit csinál - mert elvesztette az eszét. Szélsőséges alak, akinek a brutális kezei alatt időnként felkötik magukat a növendékek, vagyis néha túllövik magukat. De ez mutatja meg, hogy ő is érző emberi lény - és ez a felismerés még keményebbé teszi. Egy orvos szemében valószínűleg patológikus a viselkedése. Egy végtelenül mizantróp valaki, aki a legjobban saját magát gyűlöli, saját énjét - mikor az elveszett diákról emlékezik ezért különösen szívfacsaró.

Na most, ha én eltökélten, megszállott gyakorlás révén képes vagyok bizonyítani ennek az alaknak és ezáltal magamnak (még fontosabb: az apámnak) akkor attól zseni vagyok a közönség szemében? A zseni az nem az, aki átlépi saját korlátait? Ez, hogy egyeztethető össze a bizonyításkényszerrel, ami épp a szabadság korlátozása?
A srác végül, apját megdöbbentve, átlépi a korlátot, ahogy a film sugallja finoman, mikor a dobszóló közepén csend lesz úrrá ezzel leveti emberjelmezét és amolyan Birdként szárnyal? Vagy csak jól beütött a szer és a közönség irigységből sutba dobva az elvárásokat kikiáltja zseninek? Ez lenne a zseniség?

2015-04-06 22:12:14 Fonghi (4) #87

Nekem úgy tűnt, hogy sugalmazva van a zseniség. Az elsőszámúnak mondott intézmény elsőszámúnak mondott tanára egy elmebeteg, tehát mégiscsak jónak kell lennie (persze a kontraszelekció jelensége nem ismeretlen számomra, de erre nem láttam semmit utalni), és ezáltal a kiszemelt tanítványnak is. Ezeket azonban be lehet tudni hálivúdi túlzásnak is.
Viszont jó hír, hogy elhiszem, hogy zseniálisnak tartod a filmet, annak ellenére, hogy a gyereket nem ;):D Egyébként, immár kevésbé vagyok meggyőződve arról, hogy van jelentősége annak, hogy zseni-e a srác.

előzmény: caulfield (#86)

2015-04-06 19:50:12 caulfield (5) #86

A film nem erőltet a nézőre véleményt, csupán feltár és bemutat.
Bennem mondjuk egyszer sem fordult meg az, hogy a srác éppen egy Bird szintű zseni lenne. A feltételezés egyébként is egy nonszensz, csak motiválásnak jó. Inkább tűnik görcsösnek, ellenben a tanárával.
Meg kell dolgoznia azért, hogy Fletcher "elfogadja". De az ugye valójában sosem történhet meg, mert ő a "jó munka" dicséretet tartja a legkárosabb valaminek.
Ezért sincs taps a film végén, nagyon helyesen.
Végig giccsmentesen barangolja be az ember természetének mibenlétét. Képes eredeti és mély lenni.

előzmény: Fonghi (#83)

2015-04-06 18:36:38 Fonghi (4) #85

Abban a fél ütemben, amit hagyta őket játszani, nem érzékeltem tempótévesztést, de sosem volt az erősségem. Ha pedig az a szakértői álláspont, hogy egy normális elsőéves főiskolás dobos jobban vágta volna ki magát a végén előállt helyzetből, a sokk és a karmesteri segítség szándékos megvonása mellett, ám legyen. Bár, így számomra egy kissé értelmetlenebbé válik a film.

előzmény: King of Körút (#84)

2015-04-06 17:40:39 King of Körút (4) #84

Tehetséges, de nem (biztos, hogy) zseni. Eleve nem konszenzusos ez a zseni dolog, ami Fletchernek az, másnak nem feltétlen. Még a legnagyobbaknál sem egyértelmű, ismerek olyat, aki nem szereti Pavarotti hangját, de nem ismeretlen az sem, hogy valaki kapásból mond 5 "jobb" flamencogitárost Paco de Luciánál. Szóval a filmből nem derül ki, bár nyilván nem beszélhetünk őstehetségről, ha laikus számára is hallhatóan szarul hozta az alapot, amikor órákig nyúzta a mester a két másik dobossal együtt.

előzmény: Fonghi (#83)

2015-04-06 16:40:00 Fonghi (4) #83

Ok. De akkor mitől ötös a film? Ebbe a dühös emberes pszichothriller értelmezésbe hogyan fér bele a végén az "összeborulás", ha a gyerek nem is tehetséges?
Egyébként, a végén pont nem a betanultat nyomja.

előzmény: caulfield (#82)

2015-04-05 23:06:27 caulfield (5) #82

Csak mert mindenki mondja, aki dobolt már, hogy végeredményben nem egy nagy etvasz az, amit művel. Egy számot tökéletesen begyakorol és előadja.
Az, hogy Fletcher ezt követeli tőle, mert ő megszállottan keresi a maga Birdjét még nem jelenti azt, hogy a srác valóban Bird kaliberű dobos.

2015-04-05 22:35:12 Fonghi (4) #81

Aha. Lehet másképpen is értelmezni?

2015-04-05 22:25:20 caulfield (5) #80

Miért olyan biztos, hogy a srác egy zseni? Mert az állandóan ordibáló "tanár", aki majdnem a halálba küldi azt sugallja?

2015-04-05 21:50:05 Fonghi (4) #79

Attól tartok, hogy azt az előadóművészeknek kell tudniuk, és a tanároknak, függetlenül attól, hogy zsenik-e.

előzmény: Singularity8 (#78)

2015-04-05 21:45:42 Singularity8 (5) #78

Szóval a zseninek akkor is kell tudni villantani, ha épp egy perccel előtte halt meg az anyja vagy vágták le a lábát? (Jó persze, ezek kicsit súlyosabbak annál, mint hogy épp átbaszták.)

előzmény: critixx (#76)

2015-04-05 21:44:51 Fonghi (4) #77

Az improvizációnak megvan a helye a jazzben is, és a dobos egész biztosan nem kezdhet el imprózni a banda alatt. A srác nem ismerte a számot és nem volt kottája. Nem emlékszem már a zenére konkrétan, de ha Fletcher meg akarta szivatni, abban nyilván annyi tempóváltás meg finomság volt, hogy esélye sem volt a gyereknek (egyébként, ha nem, az valóvban a filmkészítők inkompetenciáját dicséri - mindjárt meg is hallgatom, ha megtalálom). Nyilván utánament mindig, meg látszott, hogy próbálkozik, csak az azért nem mindegy.

2015-04-05 21:10:58 critixx (4) #76

Pedig szerintem ez is iszonyúan valótlan dolog. Mint valaki már lentebb említette, elég gáz, ha valaki "zseni" lévén annyira nem képes, hogy improvizáljon.

előzmény: Fonghi (#75)

2015-04-05 20:19:30 Fonghi (4) #75

Én alapvetően nem rónám fel hibának a sportfilm-dramaturgiát, mert épp ez teszi, hogy valami mást mond a zenélésről. Életszerűnek persze nem életszerű, de azért az például jól esett, amikor a beugratásnál a koncerten nem tudott megbirkózni a srác a helyzettel (mert alapesetben Hollywoodban persze simán vette volna). Egyébként a tanár karaktere nyilván eltúlzott, de létezik ez a típusú ember a művészvilágban. A megbocsátás pedig nem a srácnak szól, hanem az életcél teljesülésének.

2015-04-05 01:12:49 King of Körút (4) #74

Érdekes témát rendhagyóan boncolgató, igényes film, zseniális színészi játékokkal. De egyetértek az előttem hozzászólókkal: talán kár volt pont a zenét választani a film apropójául. (Csak gondolom a sport-témák már unalmasak voltak.) A szigort és maximalizmust hiba összekeverni a terrorral - márpedig a film ezt teszi. Természetesen igaz, hogy a szenvedés szüli a művészetet, de itt egyrészt nem alkotásról, hanem előre megírt darabok eljátszásáról és némi improvizációról szól a történet, másrészt ezt a szenvedést nem pont a tanárától várná az ember (valódi inspiráció helyett). Furcsa, életszerűtlen, hogy a srácot mégis ez a vadbarom motiválja, mint ahogy az is, ahogy a végén a jó dobolástól meghatódva Fletch bácsi hirtelen túlteszi magát azon, hogy a kiscsávó felnyomta őt a felügyeletnél.

A dobolás része természetesen abszolút hiteltelen, hiába nem érdekli ez a rajongókat. Ha egy dobos be akar gyakorolni egy alapot (vagy groove-ot, fill-t, bármit), akkor lassú tempóban kezdi, majd fokozatosan növeli a tempót (metronóm ugyebár segíthet), így fokozatosan lesz pontos és magabiztos a játéka minden tempónál, amíg el nem jut az áhított gyorsaságig. És nem izomból nyomja, hanem technikásan. Persze izzadhat, meg kisebesedhet a keze, és az arcára kiülhet a koncentráció vagy az átszellemültség, de ez a vicsorgó, izzadtságban és vérben tocsogó "sportdobolás", amit a srác a filmben leművel, távol áll a valóságtól.

2015-04-05 00:04:35 critixx (4) #73

Igen, pontosan ugyanígy vélem mint az előttem szólók. Jó film, csak éppen a zene lényegét nem képes megragadni, pontosabban nagyon elvéti azt, miként kéne egy (jó) zenetanárnak és egy (valódi) zseninek hozzáállnia a dolgokhoz. De persze, ez csak egy film. Nem a valóság.

2015-04-04 21:21:55 Fonghi (4) #72

Azért az elég csúnya pofára esés lehet, amikor egy ilyen tenyészállat jelleggel kiképzett zenész eljut oda, hogy mindent el tud játszani, amit a példakép, de mégsem lett az új Buddy Rich (Charlie Parker, Miles Davis, Cecil Taylor...). Persze a valóságban, hiszen a film főszereplője nyilván jobb is, mint ezek együtt :P

2015-03-01 21:50:18 kova311 (4) #71

Jó, jó működik a film meg minden.Szinészi játék OK, etc... csak hazug a film , igy sohasem, főleg egy dobosból, bunkó módon, nem lehet egy érzékeny , tehetséges fiatalemberből , kihozni a maximumot, sem dobolásban , sem más területeten.
Emlékszek még egy nagyon erős dobos filmre a 50-60 -as évekből ,de ha agyonvágnak akkor sem mondom meg a cimét , de az egy tuti film volt.

2015-02-28 23:19:11 BalaKovesi (5) #70

Fúú nekem nagyon tetszett :D
főleg a filmvégi koncert,amikor kisétál,de nem adja fel,és lenyom egy dobszólót,na annál a résznél értettem meg igazán hogy mit akart flechter :)
Egyébként én is dobos vagyok,és én nem akarok a világ legjobbja lenni :)
Ez a film nekem elrettentésül szolgált(konzi) :)
ez egy nagyon erős film,de nem tudom megfogalmazni miért :D

2015-02-27 20:45:36 Mizi (4) #69

Ezzel én is egyetértek. Nekem személy szerint, ami igencsak tetszett a filmben, az a Fletcher által megfogalmazott mondanivaló, vagyis, hogy nincs két ártalmasabb szó annál, minthogy "jó munka", és nem csak a zenében, de úgy am block a a művészetben. Inkább mondják meg a csúf igazat, minthogy kedvességből abban az álomban ringassanak, hogy már nincs is hova fejlődnöm.
De ettől függetlenül nem zseniális, csupán egy nagyon is szórakoztató film, ami nem hiszem, hogy sűrűn eszembe fog jutni majd.
Nagyon erős 4-es.

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#68)

2015-02-27 08:41:44 ifj. Ó. Posszum (4) #68

Tényleg a vége az, ami kiemeli, és egyedi élményt ad, de mégis, hiányérzetem maradt, nem tudom megmondani miért... A vágás nagyon ügyes és friss, ennek ellenére pont zavart a videoklippes stílus, inkább eltávolított az anyagtól, mint még jobban bevonzott volna. Jó film, szórakoztató, izgalmas, de a filmtörténeti pillanatot - ahogy sokan írják vagy mondják - még mindig keresem benne.
És általában hanyagolják, de Miles Teller is nagyon erős.

2015-02-22 20:27:28 Ugor (5) #67

Abból az alapból kiindulva, hogy ennyi ember nem tévedhet, stb. stb. Nem azt mondom, hogy nagyon nagy várakozással mentem el megnézni, mert ez nem igaz. Egy dobosról szól, hát aztán? Olyan nagyon nem érdekelnek a dobosok… De azért a feléig, háromnegyedéig csak motyogtam magamban hangtalanul, hogy jó ez, bizony jó ez, de még mindig semmi több. Nem volt nagyon szimpatikus senki, nem volt ki mellé állni lélekben, még moralizálgattam is, hogy na még ilyent, ilyen filmet csinálni egy korban, ahol a tanár hangosan nem szólhat a gyerekre, mert az és családja azonnal feljelenti… meg, hogy a sikernek bizony ára van, meg ilyenek hullámzottak bennem. Azután a végén! Ómájgád, odaszegezett az ülésre, tátott szájú gügye lettem, Basedow-kóros szemmel, és egyszerűen füstöltem az indulattól. Fúúú, filmzene-történeti élmény! Nahát! Oda a koszorút, a pálmát neki! Meg J. K. Simmonsnak is!

2015-02-21 14:36:13 sztich (5) #66

Az év filmje, szerintem. Sajnáltam, hogy vége. Az ilyen filmeket kellene 2 és fél órásra rendezni.

2015-02-21 13:24:07 critixx (4) #65

Hehe... (Ilyenkor poén, hogy a Metallicának szintén van egy Whiplash című száma az első albumon.)

2015-02-21 11:13:22 Rorschach (5) #64

Maximálisan megérdemelné szerintem is.Ez teljesen szubjektív, de szerintem a Birdman végét elbaszták; a Boyhoodban találni olyan hibát, ami az egészet hazavághatja (and also, it's just a gimmick that works, ahogy az őszinte előzetese is elmondja :D); a Grand Budapesttel Anderson pontosan ugyanazt csinálta, mint eddig (a filmen hallható legékesebb, leggyönyörűbb angol nyelvvel megtámogatva), csak most valamiért felfigyelt rá az Akadémia, a többi jelöltről meg jobb nem is beszélni.Ha csak a minőséget nézzük, a Whiplash legalább a listára simán odaférhetett volna, de nem, kellett a Theory of Everything minden második kategóriába :/

Viszont a továbbiakban ezzel az Oscar-kesergéssel nem szándékozom szétfloodolni ezt a topicot, gyanítom, nemsoká úgyis lesz egy Oscar2015 fórum direkt erre a célra.

előzmény: goromba (#62)

2015-02-21 09:27:34 goromba (5) #63

Bocsánat, tudom, nem ide tartozik, de hazudtam az előbb, láttam a GBH-t és az Immitation Game-et is, és akkor a GBH legjobb film 2. hely, Cumberbatch, legjobb "férfi" színész 3.hely(merthogy Jake Gyllenhaal a legjobb, de hát az a hajó már elúszott-és akkor,minden fenntartásom ellenére Keaton lehet 2., a Birdman második felében nyújtott teljesítményéért.

2015-02-21 08:40:43 goromba (5) #62

Nos, azt történt, hogy idén más jelölt nem írt köszönőbeszédet, Simmons behúzta az Oszit.
Ez teljesen egyértelmű.
Azért viszont fáj a szívem, hogy a legjobb film díja nem a Whiplash-é lesz.
Mert számomra a Birdman is inkább vágás/operatőr munka szintjén kiemelkedő(no, jó, Keaton, Norton és Stone tényleg jó), de valahogy ez a művészi önmegváltás nekem valahogy kevéske.
A Boyhood egyetlen érdekessége meg a 12 év forgatás(habár, mondjuk pl. Keaton már 25 éve játsza Riggan Thomsont).
A többit meg nem láttam, kivéve a Theory-t, de az meg fogalmam sincs, mit keres ebben a mezőnyben.

Szóval Whiplash. Nézzétek, mert jó.

2015-02-20 20:58:09 Corleone01 (5) #61

J.K, Simmons fenomenális volt! Nagy élmény ez a film! A fanatizmus és az átszellemülés, ötvözve az önmotivációval végig érződik a filmen.

2015-02-17 14:00:38 Rorschach (5) #60

Ugyan a forgalmazó nem könnyítette meg a dolgom, sikerült megnéznem moziban is. Hát, hadd ne kelljen szavakat keresgélnem az élményre, valami fenomenális volt; nagyon sokáig, nagyon sokszor fogom büszkén mesélni, és tökéletesen biztos vagyok abban, hogy én ennél nem fogok jobbat látni az éven. Se moziban, se máshogy. Tudom, hogy korai még ezzel dobálózni, de olyan ez a film, mintha direkt rám szabták volna. Rövid verseny volt így ez a 2015, de hát annyi baj legyen.
Köszöntem.

2015-02-13 15:14:56 sapgabor (5) #59

Én ezt érzem a végével kapcsolatban:
Egész eddigi életét feltette arra, hogy megtaláljon egy Charlie Parker formátumú zenészt. A film utolsó öt percében végül kihozta a dobosból, a dobos pedig kihozta magából a géniuszt, a JAZZ-Neót aki túl a fájdalmon, túl néhány kis halálon, a végén néhány pillanatra eggyé vált a zenével. Abban a néhány percben nem egy zenész volt, hanem ő lett a zene! (Közben tudom, a dobosok fanyalognak, hogy csupa elcsépelt frázist dobol a film végén. Sajnálom őket, hogy elrontotta az élményüket a szakmai értesültségük)

2015-02-11 19:17:04 caulfield (5) #58

Fletchert nem érdekli a közönség ezért nem is lehet beégetni. Ő azt nem tűri, ha valami nem az elgondolása szerint megy. Őt idézve, ha valami nem az ő tempójához igazodik.
Abban a végső jelenetben a srác kezdeti esetlensége összhangban volt az elvárásával, ennyi.

előzmény: elmouse (#57)

2015-02-11 13:19:59 elmouse (3) #57

Számomra egyébként sem hihető hogy Fletcher úgy akar bosszút állni hogy magát is beégeti színpadon azzal hogy felkészületlen zenészeket játszat.

Igen, el is felejtettem megemlíteni. Nekem sem hihető.

előzmény: -senki- (#51)

2015-02-11 11:52:42 Polonkai Ákos (5) #56

Belémégett

2015-02-11 11:00:35 onoff (5) #55

Várhatod is Satu.
De ha nem tetszik fejbe verlek egy Oktoberfestes korsóval.

előzmény: von Schatu (#52)

2015-02-11 10:36:26 Tenebra (5) #54

Az ilyen cikkek általában azért születnek, hogy az írója megmutassa, mennyire ért ahhoz, amit csinál. Ezzel felruházva magát egy speciális státusszal, mely csak a kiváltságosoknak jár, akik "beavatottak" a témában. A Whiplash formájában végre van egy apropója annak, hogy a csoportidentitást megerősítendő kikacsintsanak a dzsessz szubkultúra tagjai egymásra, hogy "szar a Whiplash, mert ez és ez nincs benne vagy nem úgy van, ahogy azt mi elképzelnénk".

Ilyen alapon mindent le lehet húzni, és megkockáztatom, hogy a Whiplashben akkor is találnának a dzsesszesek kivetnivalót, ha a rendező dokumentarista pontossággal, egy három órás film keretében bemutatná az "igazi dzsessz"-t. Pontosan azért, amit fentebb emlegettem: mert egy ilyen "laikus" filmmel kontrasztban tökéletesen meg lehet határoznia a szubkultúra tagjainak önmagukat. És így a (naivabb) olvasó is csettint, hogy "ah, mennyire ért már a zenéhez, ez tényleg szar film!".

Azt kell látni szerintem, hogy a film művészet (és persze ipar is). A művészet pedig fikció, "hazugság". Nem tud és nem is akar 100%-osan valósághű lenni, egyszerűen valamilyen igazságot akar közvetíteni. A film elsősorban lírai vagy drámai történetmesélő médium, ahogy a Whiplash is egy drámai film arról, hogy ki, meddig megy el azért, hogy a csúcsra törjön egy szakmában, ágazatban. Ehhez pedig kellenek kompromisszumok. A filmnél a drámai hatás sokkal fontosabb, mint az, hogy mi, hogy volt. John Ford számos westernjét istenítik a mai napig, mégis a nagy részük "kegyes hazugság"... Most akkor John Ford szar és hazug rendező volt, mert nem hitelesen jelenítette meg az O. K. karámnál zajlott ütközetet vagy az indiánokat? Ugye nem...

Szerk.: Ilyen szempontból a tisztesség kedvéért megkövetem magam, és azt mondom, a Gravitáció vagy az Interstellar kapcsán is hülyeség volt a 100%-os tudományos pontosságot számon kérni... :D

2015-02-11 08:57:37 Raul (4) #53

Megmondóember. Szokásos Index színvonal.

2015-02-11 08:20:40 von Schatu (4) #52

A filmet még nem láttam, így az arra vonatkozó kritikai részt nem tudom kommentáni, de tetszik, ahogy a csávó itt-ott szép önellentmondásba keveredik:

"Sok emberben olyan sztereotípiákat erősíthet meg, amiket pont, hogy oldani kellene. Például, hogy egy zene akkor értékes, ha tele van verve hangokkal. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen jellegű filmek tehetnek arról, hogy a Dream Theaternek még mindig annyi rajongója van."

Majd bevág három videót amin ugyebár "olyan mai, innovatív zenészek láthatók, akikkel nem üvöltözött senki zeneiskolában, nem vágtak a fejükhöz semmit, egyszerűen csak leültek a dobhoz, és mentek a saját fejük után."

És mit ad isten ezek a dobosok technikailag elképesztő jók, a szólóik tele vannak hangokkal, komplex a ritmusuk, és úgy összességében jó időbe telhetett, mire idáig eljutottak. Még véletlenül sem valami lepattant punkzenekart mutat, akik alig bírják tartani a ritmust. Ergo neki is az az innovatív, amit a filmben fikáz.

Tudom ez OFF, de ezen jót mosolyogtam :) A filmet pedig nagyon várom, de a németek megint pöcsölnek a bemutatóval, mint mindig.

előzmény: ryood (#43)

2015-02-11 08:19:40 -senki- (3) #51

Nem fut ki a film sehová. Amikor kezd érdekesek lenni a feltett kérdések: ~"tökéletesség hajhászás értelme vagy feladás" és hogy miben különbözik Neyman és Fletcher - bevág egy "most jól megmutatóm" happy endet éppen valamelyik javára.

Számomra egyébként sem hihető hogy Fletcher úgy akar bosszút állni hogy magát is beégeti színpadon azzal hogy felkészületlen zenészeket játszat.

Egyébként tetszett, csak hülyére hypeolást nem szeretem.

2015-02-10 22:19:20 BonnyJohnny (5) #50

Én elolvastam, de nem volt szó filmes szempontokról. Csak szakmai és világ (zene)nézeti szempontokról.

előzmény: ryood (#46)

2015-02-10 22:08:01 Rorschach (5) #49

"de hagyjuk inkább.."

Azért arra számíthattál volna, ha már ilyen provokatív "elemzést" linkelsz, hogy pár superfan a nyakadnak fog ugrani :)

előzmény: ryood (#48)

2015-02-10 22:01:59 ryood (?) #48

ó nagyon is értem..
de hagyjuk inkább..

előzmény: flake (#47)

2015-02-10 21:59:05 flake (5) #47

Nem érted.

előzmény: ryood (#46)

2015-02-10 21:54:04 ryood (?) #46

az írás nem csak a "szakmai szempontokról" szól, sőt!

előzmény: Rorschach (#44)

2015-02-10 21:51:32 BonnyJohnny (5) #45

Elég hülye írás. Eleve nem is a film hatásmechanizmusa felől közelíti meg, hanem a zenéjétől. Pedig ez egy film, többek között a zenéről, és nem koncert.
Egy csomó dologgal az a kifogása, hogy neki nem tetszik, szerinte nem ilyen a zene/zenész, vagy ő maga másképp látja. Na bazz... én nem szeretem a háborút, innentől ugrottak a háborús filnek... :P
Szerinte hiteltelen benne a dobolás. Ezt maradéktalanul elhiszem. Pont annyira, mint a hangtompítos pisztolyok hangja. (Utána lehet nézni, aki nem hiszi!) De szerencsére ez nem dokumentum film.
Kedvencem: az író sérelmezi, hogy nem találtak dobost, aki játszana. Az pont olyan ostobaság, mintha olajfúrókat képeznénk űrhajóssá. Ide színész kell, aki dobol. Nem egy dobos, aki színészkedik.

előzmény: ryood (#43)

2015-02-10 21:47:33 Rorschach (5) #44

Jahj, még egy? Csatlakoznék akkor már a jó pár előttem szólóhoz, akik szerint senkit nem érdekel, szakmai szempontból mennyire pontatlan a film, amíg működik - és oh boy, de még mennyire, hogy működik.

Amúgy meg van ott Számodra egy gomb a főoldalon, használd! ;)

előzmény: ryood (#43)

2015-02-10 21:29:37 ryood (?) #43

nem fogom megnézni a filmet. nem az alábbi cikk miatt, hanem mert egyszerűen nem érdekel.
viszont a cikket/kritikát a filmről nagyon érdemes elolvasni, egy valódi dobos írta, aki 8 éves kora óta nyomja [link]

2015-02-10 20:33:02 carmine (4) #42

Egy nem túl eredeti ötlet kiváló megvalósítása remek zenével kísérve. Simmons földöntúli, jogosan jár majd neki az Oscar. Félelmetes, ahogy váltogatja az arcait és minden arcizmával alakít. Teller is remekül játszik, de itt csak"másoddobos" tud lenni, viszont ha jó szerepeket kap, még sokat hallunk róla. Az utolsó jelenet pedig filmtörténeti lesz, gyakran fogjuk látni vágóképekben egy-egy filmes összeállításnál. Azonban azt is megemlíteném, hogy gyakran jutott eszembe Fincher neve, különösen olyankor, amikor az aláfestő zene finom zongorahang volt.

2015-02-10 16:18:31 onoff (5) #41

Szerintem:
A film nem a zenéről szól. Nem szól arról, hogy mi a jazz. Hogy a zene mekkora örömöt is képes okozni. Tényleg tetszőlegesen behelyettesíthető lenne sárkányrepülőzéssel, vagy gombfocival. Nem ez a lényeg.
A film arról szól, hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből a legjobb legyen. Milyen áldozatokkal jár egy álom megvalósítása, ld.: no pajti, no punci. Soroljunk fel még olyan elegáns filmeket, amiben a főhős összejön egy gyönyörű lánnyal, majd szakít vele, és a dolog ennyiben is marad. Nem jönnek össze újra, nincs újabb/jobb bige, nincs filmvégi könnyes összeborulás. Szakítunk: konyec firma.
A film két karakterről szól, más-más célokkal.
Egy srác, akiről otthon csak annyit tudnak: "Aha, valamit dobolgat" mindent feltesz arra, hogy nem jó, hanem meghatározó dobosa legyen a következő évtizedeknek.
Egy tanár, aki (miután vélhetőleg belőle se lett egy következő Herbie Hancock) arra tette fel az életét, hogy a sok csiszolatlan kristály között egyszer egy gyémántot találjon. A módszere kemény és végletes, de egyáltalán (nem csak) öncélú. Hisz a jazzben és hisz abban hogy a jazz jövője a zsenik születésében van. És lássuk be: nincs szülés fájdalom és szenvedés nélkül.
A film elején mindketten a másikból építkeznek, a másikból akarnak profitálni. A film végén úgy érnek közösen a csúcsra, hogy valójában megsemmisíteni akarják a másikat. így a fiú önfeláldozása, és a tanár módszere is igazolást nyer

2015-02-09 20:08:36 Dió (3) #40

Azon én is fennakadtam, hogy a fináléban a hangokból ítélve olyan tányérokat is üt, amik konkrétan nincsenek ott előtte, de ezt leszámítva szerintem le a kalappal Miles Teller előtt, amiért így megtanulta a fals dobolást a film kedvéért, ill. a "koreográfusok" előtt (nem tudom ide ez a szó illik e), akik így összerakták azt a végeredménnyel.

előzmény: HejjaX (#38)

2015-02-09 13:50:11 elmouse (3) #39

Amikor elkezdett bénázni én, mint nem zenész, azt gondoltam, hogy "basszus, üss már valami alapot!". Azt még a leglaikusabb ember is tudja, hogy a jazzben az improvizáció mennyire fontos, és itt nem elszállt free jazz-ről volt szó, hanem egy közismert darabról. Szerintem ez hiba volt, és mivel erre volt felépítve a végső "harc", ezért még szembeötlőbb.
Persze a film, mint FILM működik.

előzmény: Olórin (#33)

2015-02-09 13:26:55 HejjaX (3) #38

Bizony, nem ajánlott zenészek társaságában megnézni, mint ahogy én tettem... :) Elsősorban azokat a részeket kifogásolták, amikor a srác gyakorol és üti a dobot, mint egy bolond.

2015-02-09 13:02:53 deathcode (5) #37

Meg is lehet nézni a Fury hozzászólásait...

előzmény: Olórin (#33)

2015-02-09 12:43:44 elmouse (3) #36

Ez koncepció volt, hogy a film ne legyen egyértelmű.

Szerintem is, én csak feltettem a kérdéseimet. :)
És Fletcher egy faszfej. :D

előzmény: Tenebra (#29)

2015-02-09 12:38:08 McCl@ne (5) #35

Arról nem beszélve, hogy ha a filmből kivesszük a dobokat és gitárt teszünk a helyére vagy hegedűt, esetleg fuvolát, akkor is ugyanolyan jól fog működni az egész. Tehát sehol nem volt célja a hiteles dobolás/oktatás bemutatása, sőt, a túlkapásai is mind indokolhatók azzal, hogy feláldoz ezt-azt azért, hogy be tudja mutatni, amit akar.

előzmény: Olórin (#33)

2015-02-09 12:34:14 caulfield (5) #34

Sokszor hangoztatott, provokatív szöveg, hogy aki nem szereti, az nem érti a filmet. Én például egy felemelkedés történetet vártam, zenés (sportos) körítéssel. Talán némi feelgood-os végkicsengéssel.
Az, hogy zenei részről egyeseknek a film ugyanolyan elnagyolt, mint amilyen “felszínes” másoknak a szerelmi szál, az csak az egyediségére mutathat (persze ez is elkoptatott érv lehet annak, aki így védi a mundér becsületét).
Szerintem a Whiplash egy kegyetlen, nyomasztó pszichológiai thriller, ami nem ismer kompromisszumot és elmegy a végletekig. Nem a tehetségről szól, nem a sikerről, de még csak nem is a dzsesszről. Fletcher egy virtigli antagonista, s nem egy mentor. Az ő számára meg Neyman az ellenség, potenciális szabotázs. Aki, milyen meglepő: el is árulja egy ponton végül. Itt nincs legyőzendő ellenfél a páston, megnyerendő verseny. Csak ők ketten vannak. A közös pont bennük pedig, hogy mindketten dühösek. Az egyik az apja árnyékából próbál kilépni, a másik az egész “Starbucks-világ” világ ellen lázad. Ebben a dühben lelnek egymásra és tombolnak. Katalizálják egymást. Minél jobban üti a szettet a dobos, a tanár annál jobban ordibál. Ez a kép innen nézve inkább illik egy pszichiátriába, semmint egy konzervatóriumi stúdióba.

2015-02-09 12:32:24 Olórin (4) #33

Több cikket is láttam arról, hogy zenészek mennyire szétszedik a filmet hitelesség szempontjából - nem csak Fletcher módszerét, hanem egyáltalán azt is, ahogy a dobolást alapból ábrázolják a filmben.
És biztos igazuk van. Csak ez nekem olyan, mint amikor egy háborús film kapcsán a katonák megjegyzik, hogy az a tank nem tudna úgy manőverezni, és az a harci alakzat és taktika hülyeség. Oké, de engem ez egyszerűen nem érdekel, amíg a film, mint FILM működik. Drámailag, színészileg stb.

előzmény: elmouse (#24)

2015-02-09 11:59:06 manuva (4) #32

Ja igen, köszi.

előzmény: Tenebra (#30)

2015-02-09 11:46:26 BonnyJohnny (5) #31

Akihez hozzávágták a cintányért.

előzmény: manuva (#28)

2015-02-09 11:43:41 Tenebra (5) #30

Fletcher emleget pár híres zenészt.

PL. Buddy Rich-t.

előzmény: manuva (#28)

2015-02-09 11:41:43 Tenebra (5) #29

A vége:

Én ezt úgy értelmeztem, mint egy utolsó, nagy megmérettetést, ahol már "minden mindegy". A film egyáltalán nem dicséri Fletcher módszerét. Azt mutatja be, hogy destruktív, viszont a főhős kiállja a próbát, így mégis lehet belőle valaki.

Fletcher egy szadista - a film is eképp mutatja be. És persze elítélendő, hogy egy tanítványa belehalt ebbe. De valamilyen szinten mégis működőképesek a módszerei - olyanoknál, akik valóban elszántak.

Én úgy értelmeztem a filmet, hogy a dzsesszt mint egy nagyon komoly zenei tudást megkövetelő műfajt ábrázolja. És ebben a műfajban nincs helye tévesztésnek, labilis személyiségeknek. Farkastörvények, a természetes szelekció működik. Aki nem bírja, elhagyja a pályát vagy belehal. Akiben pedig ott lakozik a csiszolatlan őstehetség, azokból kínszenvedések árán legenda válhat, ha elég kitartóak.

Úgy gondolom, a film nem teszi le voksát sem Fletcher sem a fiú mellett. Mindketten idióták és mindketten szánhatók is. A vége pont ezért lett nyitott szerintem: nekünk kell eldönteni, h ogy egyetértünk-e Fletcher módszereivel, vagy pont ellenkezőleg, a megbüntetését igeneljük.

Sőt, ha úgy vesszük, a film azért kicsit állást foglal: Fletchert kivágják az iskolából, vagyis akadémiai körökben megtagadják a módszereit.

Szóval én ezt nem hibának, vagy következetlenségnek tudom be. Ez koncepció volt, hogy a film ne legyen egyértelmű. Hiszen, ha azt mondaná, hogy jó, Fletcher egy faszfej, amiért ezt csinálja, menjen a fenébe, és ez az egész az "örömzenélésről" kell, hogy szóljon - akkor valószínűleg a profik a fejüket csóválják, hiszen a profinak ilyen szamárlétrát kell végigjárnia minden művészeti ágban. Ha, meg Fletcher mellett teszi le a voksát, akkor meg azt a kritikát kapja, hogy miért dicsőíti ezt a fajta szadizmust.

Ám a kérdés nem ilyen könnyen megválaszolható, a probléma komplex. Aki hajlandó mindent egy lapra feltenni, feladni önmagát és szeretteit, még testi épségét is veszélyeztetni, abból talán lehet valaki. Viszont van egy határ, amit Fletcher többször is átlépett. De attól, hogy egy tanár vasszigorral tanít, még nem lesz rossz tanár. és így tovább...

előzmény: elmouse (#24)

2015-02-09 11:38:14 manuva (4) #28

Milyen valós példát említ?

előzmény: Tenebra (#27)

2015-02-09 11:32:49 Tenebra (5) #27

Szerintem is zseniális húzás, hogy ez egy sportfilm tulajdonképpen. :D A zene itt másodlagos. A lényeg, hogy ki, mit tesz meg azért, hogy a csúcsra jusson. Ez a gátlástalanság, ez a fanatizmus, ez az önfeladás bármire igaz, amiben hatalmas emberi teljesítmények kellenek. Hogy mást ne mondjak, ott van a közhelyes NDK-s úszónők esete, akik a végeredményért saját nemi identitásukat adták fel tulajdonképpen. Vagy ott van pl. Kolonics György esete, aki tragikus hirtelenséggel halt meg jó pár éve. Tapaszokkal edzett, hogy jobban bírja, aztán túlhajtotta magát. Mindezt a kiváló eredmények érdekében.

Itt tehát nem a sportág, vagy a "műnem" számít. S a filmnek ez hatalmas pozitívuma, hogy ilyen izgalmassá tudta tenni a sportfilmes klisékkel ezt a drámát, ezt az abszurditást, hogy valaki a zeneszeretetét véres sanyargatásba fordítja át, csak, hogy ő maga legyen a legjobb.

És én meg ezért mondok ellent azoknak, akik ezt felróják, hogy a dzsessz itt nem örömzenélés, hanem kínkeserves küzdelem. Igen, örömzenélés megy hobbiból. Örömfutás megy hobbiból. Örömsakk megy hobbiból. Az örömolvasás is megy hobbiból. A versenyfutás viszont nem hobbi. Az olimpián egyszerűen jobbnak kell lenni, mint a másik, hogy aranyérmet vagy dobogót szerezz. Ehhez kínkeserves edzés vezet. A sakk is alapvetően egy egyszerű játék, mégis, aki világbajnok akar lenni, rengeteg gyakorlással, áldozathozatallal juthat el a csúcsra. A bokszban is az lesz a jobb, aki többet készült rá, aki többet áldozott az életéből. Az örömbokszoló nem fog nyerni, csak az, aki minden mást kizár a fejéből, az életéből a meccs előtti felkészülés alatt. S mindannyian tudjuk, hogy mennyire nagy élvezet egy regényt olvasni, csak szórakozásból. De, ha határidőre, egyetemi kurzusra vagy vizsgára kell elolvasni egy 600 oldalas regényt, akkor pokolba kívánunk mindent, és tiszta idegesek vagyunk.

Aki valóban legendává akar válni, aki profi zenész akar lenni - annak úgy hiszen, iszonyú sokat kell gyakorolnia. És emiatt egy idő után már nem szórakozás, "örömzenélés" lesz a zene, hanem kínszenvedés. Egy darabig, míg mester nem lesz.

Szerintem ez a film is erről szól. Ez nemcsak Fletcher kritikája, ez a főhős fiú kritikája is. Elsősorban azért nem élvezi a zenélést, mert görcsösen VALAKI-vé akar válni.

Na, meg ugye Fletcher említ egy valós példát is. Szóval én úgy gondolom, nem szabad ezt felróni a filmnek, hogy nem örömzenélésként mutatja be a jazzt. Versenyben nincs öröm, csak a cél és a célig vezető véres verítékkel áztatott, göröngyös út.

előzmény: elmouse (#24)

2015-02-09 11:18:10 BonnyJohnny (5) #26

"Bár nekem fura, hogy egy sportfilm dramaturgiája van ráhúzva egy zenés(z)filmre."
Ez szerintem zseniális húzás. :)

2015-02-09 11:13:24 critixx (4) #25

Ugyanezek a kifogásaim a filmmel kapcsolatban és ezért nem tudok ötöst adni rá (pedig amint te is említed, a rendezés, színészek, vágás, stb. mind nagyon rendben vannak).

"Bár nekem fura, hogy egy sportfilm dramaturgiája van ráhúzva egy zenés(z)filmre."

Pontosan így történt.

"Aztán itt ez a nagy tehetség, aki egy jazz standardben még improvizálni sem tud?"

Több kritikusa szerint is éppen az hiányzik a filmből, ami a dzsessz alapja lenne, vagyis az önfeledt improvizáció, az örömzenélés varázsa, amitől a dolog voltaképpen élni kezd. Fletcher ezt felejti el totálisan - és már ezért sem jó az "oktatási módszere".

előzmény: elmouse (#24)

2015-02-09 10:50:50 elmouse (3) #24

Nekem nagyon vegyesek az érzéseim a filmmel ill.a mondanivalójával kapcsolatban.

Most a végén ki is "nyert"? Mindketten? Egyikük sem? A műértő közönség, hogy kapni fognak(?) egy új Buddy Rich-t?
És ha ez utóbbi tényleg igaz (Bár egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy főhősünk közelébe sem fog érni, sőt az öngyilkosság sem kizárt ld. korábbi tanítványt.), akkor Fletcher módszere igazolást nyert? A cél szentesíti az eszközt? Igaz ugyan, hogy tönkreteszek tizen-huszon életet, egyet még öngyilkosságba is hajszolok, de akkor is megéri? Tényleg?
Aztán itt ez a nagy tehetség, aki egy jazz standardben még improvizálni sem tud? Tényleg olyan jó lenne? Én nem hiszem.

Mint film működik. Nagyon is, talán túlságosan is. Bár nekem fura, hogy egy sportfilm dramaturgiája van ráhúzva egy zenés(z)filmre. Nem tudom, hogy egy konzervatóriumban ilyen kemény lenne-e az élet, de én túlzásnak éreztem. Persze ebben lehet, hogy tévedek, nem vagyok zenész.
A színészek nagyon jók, a képek, a vágás, a rendezés szintén. Már amennyire laikusként meg tudom állapítani.
Még nem osztályozom. Emésztenem kell.

2015-02-07 20:29:21 koponyányi monyók (5) #23

Az utolsó 20 perc, meg merem kockáztatni, a filmtörténelem egyik legerősebb jelenete, csak nyeltem a könnyeim, annyira boldog voltam. Azt hiszem, itt kezdődik a filmművészet.

Ui: J.K. Simmons és Miles Teller fenomenálisak, szavakba nem lehet önteni, mennyire imádtam őket. Nekem ők nem is J.K és Miles volt, hanem Fletcher és Andrew.

2015-02-07 03:24:44 peterhappy (5) #22

Tegnap volt szerencsem megtekinteni a filmet, nem tudtam utana felallni. A vegjatek nelkul eros negyes/gyenge otos kozott vacillaltam, de a zaro felvonas mindent vitt mint a piros asz. Szep, kerek, duci otos ez kerem.

A gitartanarom nagyon hasonlo habitusu volt. Talan a zsenialitas, talan a muveszlelek hozta ki belole, nem tudom.

2015-02-06 22:01:29 onoff (5) #21

Igazi katarzis. Bár hozzáteszem: az utolsó 20 perc végezte el a munka dandárját, de ezzel együtt is úgy felemelt a film, hogy belekönnyeztem. Kossuth díjat a színészeknek és a vágónak!

2015-02-04 02:27:20 bvb.alex (5) #20

Ütős darab! A befejezés lélegzetelállító, ba dum tss.

  • 1
  • 2