Ha bírsz (2013) ☆ 👁

(Szilágyi Zsófia)

magyar dokumentumfilm, rövidfilm

?,?
 
2 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Jelena Popovic két és fél év magyarországi tartózkodás után úgy döntött, hogy visszaköltözik hazájába, Szerbiába. A film itt tartózkodásának utolsó fél évét mutatja be töredékesen: egy reményekkel és tervekkel teli élethelyzetből lassan majd törésszerűen mozdulva el egy elbizonytalanodó végül kilátástalanná váló helyzetig, melyben a hazaköltözés tűnik az egyetlen járható útnak.
Jelena a harmincas éveinek elején jár, és mint a kelet-európai 30-as generáció számára általában, számára is sokkal könnyebb ma az utazás, az elköltözés, mint szülei számára volt. A határok nyitottak vagy nyitottabbak, az angol világnyelv, és az internet a parkban is elérhető. Azonban ez a látszólag könnyed helyzet olyan nehézségeket tartogat az utazó számára, amelyekre talán egyáltalán nem volt felkészülve. Az eredetileg "önkeresésként", a "magam útjának megtalálásaként" felfogott utazás, minden izgalma és a számtalan új lehetőség mellett is, egy olyan útvesztőbe torkollhat, ahol végül már semmi se biztos, nincsenek fogódzók, ráadásul olyan, mintha megállt volna az idő.


Bemutató

Szavazatok összes > összes v

  • 0 zseniális
  • 1 jó: zéel
  • 1 oké/elmegy
  • 0 rossz
  • 0 nézhetetlen

Ki akarja megnézni? összes > összes v

Ajánlott filmek

Film Átlag
Nem leszek a barátod (2009)
 
3,7
(70)
A szovjet levelezőpajtás (2011)
My Soviet Pen Pal
3,9
(46)
Elhallgatott gyalázat (2013)
 
3,8
(35)
Másik Magyarország - Töredékek egy falu hétköznapjaiból (2013)
 
4,3
(24)
Elboronálva (2006)
 
4,4
(17)
Vidrasors (2007)
 
3,8
(17)
Kádár János utolsó beszéde (2005)
 
3,6
(17)
Szlovákmagyarok (2011)
 
3,9
(14)
Motalko - Egy benzinkút krónikája (2011)
 
3,8
(13)
Mozi/film (2009)
 
3,6
(12)