Casse-tête chinois (2013) ☆ 👁

Már megint lakótársat keresünk
Chinese Puzzle

(Cédric Klapisch)

francia dráma, szerelmi történet, vígjáték

3,5
★★★☆☆
72 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2021-04-25 09:58:09 dittike (5) #5

Elég kusza a sztori e a végére minden összeáll egy nagy egésszé és a multikulturalista elveket vallóknak kifejezetten ajánlott.

2021-03-06 19:14:13 Jereváni Rádió (2) #4

A kommented első felével értek egyet, a másodikkal nem (azazhogy kellemesen nosztalgikus érzéseket keltene ez a film). Tényleg megfáradtak a karakterek, Xavieré különösen: már nem hisztizik, de egy csomószor inkább csak néz ki a fejéből, vagy tol egy fásult grimaszt.

Hiába akarja nekem beállítani Cédric Klapisch, hogy a főszereplő élete mennyire bonyolult, ha nincs jól megírt forgatókönyv, akkor az egész hiteltelen marad.

Például: az eleje rögtön azzal kezdődik, hogy Wendy és Xavier útjai elválnak. Hogy miért? Csak, Wendy kiszeretett belőle és kész, ja meg Xavier egy barom volt (ezt mondjuk eddig is tudtuk, mivel két részen keresztül ezt már bizonyította). De hogy miért volt barom, miért szeretett ki belőle, nincs semmi bemutatva, Wendy bejelenti, hogy összejött valakivel, majd nemsokára elmegy a gyerekekkel New Yorkba. Kész, ennyi.

Aztán: Wendy férje - aki egy ilyen derék nagy barom - , egyszer találkozik a főszereplővel, kicsit feszengenek, de ennyi, se konfliktus, se kínos helyzet, se egy helyzetkomikum, ennyi csupán. Egyszer még Xavier pártját fogja, ami elég nehezen hihető, aztán kikerül a képből, slussz passz, ennyi.

Na meg aztán: Wendy és Xavier konfliktusa teljesen súlytalan. Tökörésznek, hogy hova járjanak a gyerekek suliba, de aztán megegyeznek, Wendy elnézést kér Xaviertől. Unalomba fullad ez a szál is.

Aztán a film behozza az Isabelle szálat. Igazából itt sincs valami egetrengető izgalom vagy konfliktus, maximum Xavier recskázós álmodozása üti ki nálam a kínossági potmétert, szerencsére több ilyen borzalom képsort nem kell látnunk. Az egyetlen izgalmas jelenet az az lenne, amikor Isabelle és Isabelle felmennek légyottra Xavier kérójába, majd betoppannak a Bevándorlási hivatal emberei, Xavier, Xavier kínai felesége, Martine, az összes gyerek, meg Ju. De még ezt a jelenetet is sikerül unalmassá tenni, minden elsimítva, senki nem bukik le, Xavier sem kerül kínos szituációba. Akkor meg minek kellett ezt beletenni?

Apropó, Martine: eleinte teljes töltelék funkciója van. Meglátogatja, ott alszik Xaviernél, egyet dugnak, aztán a csaj megy vissza Franciaországba. Aztán mégis ez akar lenni a főszál, avagy a megoldás: Martine másodszorra a gyerekekkel látogatja meg, megint dugnak egyet, Martine elkezdi pedzegetni, hogy újra kéne kezdeniük, de a főszereplő lehűti, hogy nem szereti a töltött káposzta effektust. Úgy is viselkedik vele a későbbiekben is. Aztán amikor elbúcsúznak, a gyerekei nyüsszögnek, hogy miért mennek el, mikor olyan jól érezték magukat. Erre Xavier hirtelen megvilágosodik, utánarohan Martine-hoz, szerelmet vall neki és csók. Erre csak azt tudom mondani, hogy na, persze! Hihető végkifejlet, mondhatom.

Summázva, egy amúgy sem nagy durranás sorozat legunalmasabb, legrosszabb darabja a Már megint lakótársat keresünk (csókoltatom a magyar fordítókat is ezért a borzalmas címért), remélem nem fogják folytatni.

előzmény: Daemiaen (#2)

2014-05-25 16:42:27 zéel (4) #3

Franciákat szeretem, New York-ot szeretem. Gondoltam, nagyot nem kockáztatok ezzel a filmmel. És tényleg: nagyon gyorsan elrepült ez a majd' két óra.
Jó kis történet, remek színészek és varázslatos New York-i képek. Nagyon élveztem! (No persze, feliratosan.)

2014-05-10 17:55:26 Daemiaen (3) #2

Nyolc év nagy idő, és ezt a lakótársas trilógia is megszenvedte: megfáradtak a karakterek, a fordulatok és a szálak sem úgy szövődnek, mint korábban, de mégis kellemesen nosztalgikus érézéseket kelt az emberben a 2000-es évek első felének egyik emblematikus európai filmjének (és folytatásának) záródarabja.

2014-04-09 14:39:21 Dió (4) #1

A Les poupées russes a lehető legesetlenebb és mégis legszeretnivalóbb karakterei miatt volt minden idők egyik legaranyosabb filmje, és onnantól, hogy Cédric Klapisch ismét kezébe vette a gyeplőt, és megint hozzányúlt ugyanezen karakterekhez, már lehetett látni, hogy ebből rossz nem sülhet ki. A Chinese Puzzle esetében erre az alapra ismét rápakolta eredeti képi/zenei stílusát, és az erős forgatókönyvnek, illetve a már megint bámulatos befejezésnek köszönhetően már megint egy kedvencet alkotott, aminek a fináléja után egy napig képtelen vagy levakarni az arcodról a bamba mosolyt. Bár a 2005-ös Les poupées russes színvonalát csak megközelíti, még így is elmondhatom, hogy ez az a film, amiből még akárhány folytatást el tudnék nézni.