La maison assassinée (1988) ☆ 👁

Az elátkozott ház

(Georges Lautner)

francia dráma

?,?
 
0 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆
La maison assassinée (1988)

1896. szeptember 28-ának éjszakáján, miközben kitör a vihar, négy álarcos férfi gyülekezik egy útmenti fogadónál. Hajnalban a fogadóban a helybeliek öt holttestre bukkannak. A mészárlást csak egy öthetes csecsemő élte túl. 1920-ban ugyanabban a faluban az útkaparó, az öreg Brigue ismeretlen fiatalember érkezésére lesz figyelmes. Kiderül, hogy a háborúból hazatért Seraphin Monge nem más, mint a vérengzés során életben maradt fiúgyermek. A babonás helybeliek attól tartanak, hogy Seraphin váratlan felbukkanása balszerencsét hoz rájuk. A fiú az útkaparó mellett kap munkát. Brigue hamar rájön, hogy a fiatalember szinte semmire sem emlékszik a múltból, csak annyit tud, hogy árván maradt, de azt már nem is sejti, hogy egész családját kiirtották. Amikor azonban morzsákban tudomására jut, hogy mi is történt, egycsapásra megváltozik. Olyan lesz, mintha kicserélték volna, nem törődik senkivel, még a lányokkal sem, kizárólag az egykori tettesek kiléte foglalkoztatja. Hogy nyomasztó emlékeitől megszabaduljon, módszeresen elpusztítja a régi fogadót. Így bukkan egy éjszaka furcsa leletekre, többek között egy olyan dokumentumra, amelyből három lehetséges gyilkos neve is kiderül. Seraphin eldönti, hogy egyenként leszámol velük. De még mielőtt végezne az elsővel, valaki más elköveti helyette a merényletet.


Bemutató

Szavazatok

  • 0 zseniális
  • 0 jó
  • 0 oké/elmegy
  • 0 rossz
  • 0 nézhetetlen

Ki akarja megnézni?

Ajánlott filmek

Film Átlag
Tous les matins du monde (1991)
Minden reggel
4,0
(56)
Death and the Maiden (1994)
A halál és a lányka
4,0
(309)
Cyrano de Bergerac (1990)
 
4,0
(120)
The Doom Generation (1995)
Elátkozott generáció - Gyönyörök és kivégzések
3,4
(70)
Belle Epoque (1992)
 
3,8
(25)
Il Sole anche di notte (1990)
Éjszakai nap
4,0
(22)
Basic Instinct (1992)
Elemi ösztön
3,9
(912)
Der Name der Rose (1986)
A rózsa neve
4,0
(550)
Bitter Moon (1992)
Keserű méz
4,1
(510)
Twin Peaks: Fire Walk with Me (1992)
Twin Peaks: Tűz, jöjj velem!
3,6
(474)