Happiness (1998) ☆ 👁

A boldogságtól ordítani

(Todd Solondz)

amerikai dráma, vígjáték

4,1
★★★★☆
311 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2021-01-30 10:22:16 tomside (4) #28

Epizódszerepben feltűnik Marla Maples. Mindössze annyi jut neki, hogy az egyik főszereplőt megnyugtassa a válás felől: vele is megesett, és higgye el, ez a legjobb, ami történhet. Ám az életnek mindig több humorérzéke van a forgatókönyvíróknál, ezért a forgatást követő évben Marla Maples-től tényleg elválik a férje - bizonyos Donald Trump.

(Nekem pedig eddig sem voltak kétségeim afelől, hogy egyes helyzetekben tényleg a válás a legjobb, ami az emberrel történhet.)

2020-07-20 12:57:54 tomside (4) #27

Elég egyenes tükör. Nem görbe, mert nem ítélkezik, ezt a feladatot nekünk hagyja meg - nagyon helyesen. Vannak szerethető karakterei - legyen szó Joyról vagy a kissrácról - és vannak elítélni való arcok. A film jó, mi viszont nem tehetjük meg, hogy nem moralizálunk, én legalább is nem tudom megállni. Vannak karakterek, akik az én fejemben, ahol a film igenis folytatódik, börtönben rohadnak még akkor is, ha betekintést nyerhettünk tetteik érzelmi hátterébe.

(Legalább) 2 dologra jó a film szerintem. Az egyik, megérteni a látszatidillt, ahol egy asztalnál eszik a család, de valamilyen értelemben mindenki perverz - és belegondolni abba, hogy tényleg milyen arányeltolódásban élünk a látszati dolgok “fontossága” irányában.

A másik, hogy az ember igenis ítélkezzen. Mert akármekkora divat, mindent mégsem lehet elfogadni, és mert az emberlét elhagyhatatlan velejárója az ítélkezés ( - bárki bármilyen demagóg, naiv öncsalásban is gondolja ennek az ellenkezőjét.)

2020-07-17 12:37:44 mimóza (5) #26

Első reflexió...
* Fekete ötös. Emlékszem, egykor beszíneztem az ötöseimet, mert - tegyük fel - az Oldboy nem ugyanaz az ötös, mint a Madárszabadító, felhő, szél... Az egyik fekete, a másik hófehér.

* Ez a film elképesztő... Készséggel elismerem, hogy ügyesen, érzékkel rakta össze a rendező, a koncepcióját is értem, azt is, hogy leránt a felhőkből, mert igen, az ember valóban ilyenné - aljassá, sebzetté, álarcossá, sekélyessé - tette a világot, önmagát, a másik embert...
De engedtessék meg, hogy ne fogadjam el soha, és álmodjak/építsek magam köré/körül egy másmilyet, még ha bele is bukok... Az út maga megéri.

2020-07-13 16:15:19 zéel (5) #25

Borzalmas. Undorító. Gonosz. Kíméletlen. Gunyoros...és (by the way) zseniális.
Óriási film. A boldogságtól ordítani tudnék.
Köszönet kitűnő kollégánknak, kőrisfa koporsónak az ajánlásért!

2018-02-23 15:54:04 somogyireka (5) #24

Ha "isten" lennék attól, amit az emberek boldogságnak neveznek tényleg csak ordítani tudnék, egyetlen nagy megszakíthatatlan szólammal, reggeltől estig.
És imádnám, ha végre felszakadna boldogságuk hazug kis szövete, hogy ne tudják magukat készre gyártott életeikbe, elképzeléseikbe csomagolni, és végre valahára kilógjon belőlük valami igazi, hogy ennek mentén találkozhassunk.

Szeretem a visítókat, a szövet alól kilógó testrészek didergését, az elhagyottak, kishitűek, szorongók kórusban zengő könyörgését, akik letépve magukról az emberszabta boldogság gönceit itt állnak előttem összes hiányosságukat felfedte, boldogságra képtelenül meztelen. Azokhoz elmegyek én

2014-05-01 23:27:05 Kalevala (5) #23

Bitangul kemény és szélsőségesen őszinte egy film!
Lehántja az emberekröl a civilizált együttéles belénk nevelt szokásait, erkölcsi normáit, és ami marad, az a puszta, pucér perverzió. A film csúcsa az apa és fia utolsó párbeszéde.

2014-02-05 08:47:07 BonnyJohnny (4) #22

Philip Seymour Hoffman emlékére bepótoltam ezt a lemaradásomat.
Bár hosszú, és mind témáját, mind annak kegyetlenül valósághű ábrázolását tekintve nehéz film, ráadásul fáradtan álltam neki, mégis végig fenntartotta a figyelmem.
Beteg film, és néha olyan abszurd, hogy humorossá válik. De végig fenntartja a drámát az, hogy ezen abszurditások mind reálisak.

2013-05-21 17:44:31 Xuja (4) #21

Ironikus pszichológiai dráma fantasztikus karakterábrázolással, tabuk nélkül. Hibának maximum én is azt tudnám felhozni, hogy némelyik mellék történetszál nem olyan érdekes, ennek ellenére nagyon szépen végigvitt film ez.

2013-01-19 10:13:33 Tenebra (5) #20

Szerintem is kiváló film. Eleinte kicsit furának tűnt, hogy mindig új sztorit kezd el, de végül rájöttem, hogy ez egy tablófilm. Egy hibája ez, hogy igazából 2 igazán érdekes szál van, az Allenes és a Billes. Ezek voltak a fők, úgy gondolom.
Enyhén ironikus a cím is, a film meg aztán abszolút. Ezesetben a magyar cím is találó, mivel rendkívüli kontrasztot teremt a tartalommal: itt bizony nem elsz ordítás. :D Mert senki sem boldog. Az egyetlen öröm talán az, amikor a szemüveges kisfiú a végén kiveri a farkát végre egy jó nőre. :D Talán ő boldognak tekinthető emiatt.

Közel sem olyan gyomorforgató, sőt, inkább vicces például az említett utolsó jelenet, a kutyával. :DDD Azon hatalmasat röhögtem. Rendkívül gonosz.

2012-07-29 18:40:22 dora87 (5) #19

Zseniális film, egyszerre volt gyomorforgató és vicces.Persze ez utóbbi nem önfeledt kacagásban nyilvánult meg.
Nálam - nem csak a külső miatt - a doki kisfia és a telefonbetyárkodó valahogy egyfelé mutatott. Úgy értve, hogy a kisfiú egy ilyen apaképpel, egy ilyen családi tapasztalattal simán válhat olyan magányos, szexuálisan frusztrált alakká, mint akit PSH játszott.
És igen, szerintem sem hiányzik a lecsengés, a végkifejlet; hiszen megoldás ehhez hasonló élethelyzetekre tényleg nem mindig van. Ezek a csúnya tények, vannak ilyen betegségek, ilyen frusztrációk, komplexusok, stb.. Ez persze szörnyű, és éppen ezért nem mehetünk el az efféle dolgok mellett szó nélkül, ezért jó ez a film.

2011-08-01 10:02:44 sleepingdancer (4) #18

Kiváló film tragikomikus hangszerelésben.Egy kissé hosszúnak találtam.

2011-04-24 23:53:53 uccse (5) #17

Na most mit csináljak?
Néztem a filmet filmet és nevetni akartam, de nem tettem. A lelkiismeretem nem engedte, mert az olyan lett volna, mintha egy fogyatékoson nevetnék.
Azt hiszem megkapja az ötöst, de nem fogom újranézni.

2010-08-09 09:03:49 ronin07 (?) #16

Itt szerintem épp az volt a cél, hogy ne legyen moralitása, péládul az apának. Nem minden filmtől szabad nyugtató válaszokat várni. A film szereplői itt már rég túlvannak saját egészséges etikájukon, a rendező pont ezt nyomatékosítja, felesleges erkölcsöt várni. Erkölcs szempontjából úgy is érdekes lenne a film, ha a szereplők undorának a másik szereplőre gyakorolt erkölcsi következményeit ábrázolná. Direkt módon ez hiányzik a filmből, bár a magam részéről a Philip Seymour Hoffmann figura kimondatlanul is ilyen áldozatnak tűnik.

előzmény: -senki- (#15)

2010-08-08 22:51:59 -senki- (2) #15

Épp a moralitást hiányoltam a téma fölé. Pl. egy pedofil apához és vágyához...

előzmény: ronin07 (#13)

2010-08-08 21:56:04 ronin07 (?) #14

... inkább lelki ocsmányság, nem morális, bár érdekes kísérlet volna elvinni az erkölcs irányába.

2010-08-08 21:54:12 ronin07 (?) #13

"Nyilván de nekem sok volt így a filmbe majd az összes szereplőre sűrítve..."

Nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom: nekem is. Sosem állítottam, hogy csodálatosak ezek az emberek. Egy fenét! Undorítóbbak, mint a bomló tetem. Én pusztán annyit állítok, hogy ha a film témája adott esetben a burzsoák perverziója, érezzem a hitelét. És itt bőven rám zúdult a szar, de hát, mint utóbb te is deklarálod, nyilván van ilyen rétege is az életnek. És mint először írtam, attól olyan, mint az élet, hogy egyszerre fordul fel a gyomrod és egyszerre nevetsz. Ha le akarod választani a boldog élet koncepciótól, nyugodtan tedd, viszont akkor sem tagadhatja a néző a Solondz mozijából áradó morális ocsmányságot. Így legyen akármilyen kibírhatatlan a film, célját megalkuvásmentesen eléri (rengeteget köszönhet a rajzfilmes, már-már tündéri szatírakulissza és az undor váltogatásának), és nem panaszkodom... a film minőségére. A benne ábrázolt lélekrajzokra, embertípusokra - megnyugtatlak - én is be vagyok rágva.

előzmény: -senki- (#12)

2010-08-08 21:45:06 -senki- (2) #12

Nyilván de nekem sok volt így a filmbe majd az összes szereplőre sűrítve... vagy inkább tágítva.

előzmény: ronin07 (#11)

2010-08-08 21:41:16 ronin07 (?) #11

Pedig tetszik, vagy nem, létezik ilyen szelete is. Nem kell elfogadni, én sem teszem, de a nagypolgárság mögötti perverzió elrajzoltságával együtt is üt.

előzmény: -senki- (#10)

2010-08-08 21:36:59 -senki- (2) #10

Elég szomorú lenne ha ilyen lenne az élet. Nekem ez túl jó beteg és undorító volt.

előzmény: ronin07 (#4)

2010-08-04 22:04:51 yahooboi (3) #9

Kifogástalanul undorító film.Sok hasonló stílusú film akar megdöbbenteni,de sokkal jobban is.

2009-11-25 23:35:19 nocibambi (3) #8

Az eleje még vicces, de aztán a végére nagyon szájbarágóssá válik, főleg úgy, hogy több mint két órás.

2009-10-04 14:14:17 Bbazsa (5) #7

Elképesztő film. Sajátos hangulattal. Tipikus összegfonodások, mindenki kapcsolódik a másikhoz így vagy úgy. Ebben a kicsi ismeretségi szálban mégis mennyi abszurd dolog fordul elő. Mindegyik szereplő sajátos. A Story egyenes és lehengerlő.

2009-08-30 12:59:08 Kakimatyi (5) #6

Az egyik legundorítóbb film, amit valaha láttam. Ez azt jelenti, hogy az első perctől az utolsóig képes kiváltani ugyanazt az érzést, méghozzá rettenetes erővel. És mégis: korántsem igaz, hogy a betegebbnél betegebb szereplők egyenlő mértékben volnának undorítóak. Sőt, szerintem gyönyörűen sorba rendezhetőek.. ez a sor pedig kb azzal áll fordított arányosságban, hogy mennyire képesek egy normális életet szimulálni. Az elakadó, dadogásba forduló párbeszédek (telefonos zaklató, éttermi jelenet) ellenpontját képezik az igazi szörnyetegek által megformált tökéletes, hideg, kimért mondatok. (pszichológus,felség, írónő) Az én olvasatomban szerint a film fő témája a mindenkori zsarnok-áldozat kapcsolat dinamikája, amely ez emberek közötti született egyenlőtlenségek totális abszolutizálását, elmélyítését jelenti. Ebben a filmben a csúf-szép, határozott-határozatlan, sikeres-sikertelen oppozíciók nem objektív tulajdonságokként funkcionálnak, hanem az áldozat-zsarnok öndefiníciós szótáraként. A film nagyon precízen képes rámutatni, hogy nyelvileg hogyan épülhet föl egy ilyen kapcsolat. A zsarnok végül olyan nyelvi hálót sző áldozata köré, amiből képtelenség kikeveredni: ebben ugyanis minden mindennel összefügg, a "pillanatnyi sikertelenség" eleve meghatározza mindenféle jövőbeli sikeresség lehetetlenségét. Így lehetséges, hogy a drogos tanárnő kirúgása = gyermekeink jövője, ez pedig = a nemzet jövőjével. Zseniális !

2009-03-14 12:40:49 a6notes (1) #5

Életem talán legnehezebb filmje.
Azért adtam egyest, mert nézhetetlen. Ehhez képest végignéztem. És jó film.
Leginkább a Ken Park analógiájának éreztem, de míg ott a készítők igazából semmit sem értek el (talán céljuk sem volt) és így teljes apátiával lehetett bámulni végig, addig itt kialakul annyi csepp kötödés a karakterekkel, hogy minden másodperc kínlódás, szenvedés. Szinte minden jelenete felkavar és viszolygást vált ki. Taszít. Nem tartom rossz filmnek, de nem tudom ajánlani. Nem tudok alkalmat, hangulatot, amikor az embernek egy ilyen filmet látni lenne kedve.
Nem akarok vitát szítani, mindenki véleményét tiszteletben tartom, de számomra ez jött elő. Széles érzelmi skálát sem éreztem, legpozitivabb momentumakban szimplán apatikus voltam, egyébként pedig a zavarodottság, legmélyebb depresszió és taszítás domináltak.
Kihívás.

2008-06-21 05:49:28 ronin07 (?) #4

Solondz az amerikai függetlenfilmes egyik bevett szerekezeti formáját, az altmani kaleidoszkóp-struktúrát választja az amerikai kirakatvalóság boncolgatásához.
Mozija olyan, mint az élet. Naturalista, felkavaró, perverz, vicces és groteszk egyszerre. A szereplők az Amerikai Álom álcája mögött pózolnak művigyorral az arcukon, de mindegyikük életére rányomja a bélyegét az igazi, a szellemi boldogság radikális ellentéte, az antiszocialitás.
Két csoportra lehet osztani a szereplőket. Vannak, akik amoriálisak, és saját örömüket mások kihasználása révén próbálják elérni, vagyis egyre több pénzre fáj a foguk, kínosan ügyelnek arra, hogy reputációjuk ne szenvedjen csorbát vagy 50 év felett is tökéletes arcuk legyen, de persze, ez koránt sem jön össze. Ilyen a Lara Flynn Boyle által játszott törtető írónő és a karakter szülei, akiknek ugyan sok pénzük van, de kénytelenek rájönni, hogy a kéjt vagy a csinos pofit nem lehet megvásárolni. Dylan Baker (a Pókember-filmek Dr. Connors-a) pszichológusa is látszólag egy kedélyes, mindenkivel kijövő alaknak látszik, holott neki kellene feliratkoznia betegei listájára. A második csoportba azok tartoznak, akik a sikeremberek elutasításai miatt önértékelési zavarokkal küszködők, aberráltak vagy végtelenül szorongók lettek, mint a kövér szobalány, a Philip Seymour Hoffman által megformált telefonbetyár és a beszédes nevű nő, Joy, a film egyetlen valóban szerethető figurája.
A film hangulatilag igen széles skálán fut végig, ahogy minden ember hangulata, és ezt az ingadozást hol a képekben, hol a zenében fejezi ki a rendező. Megnyugtató lecsengésre azonban ne számítsunk, csak egy amolyan "nincs gond, újrakezdjük" attitűd van javuló tendencia nélkül, spermával a szájban. Képletesen és szó szerinti értelemben is.

2007-11-26 19:17:20 emőke (5) #3

Gyönyörű film. Engem ez sokkal jobban megdolgozott, mint a Palindrómák. Talán pont az egyszerűsége miatt. Zseniális!

2007-11-26 12:30:02 Kremy (?) #2

Épp ez teszi zseniálissá.Mert az.
AKi szereti Solondzt annak ajánlanám a Palindromákat is...Nekem az is nagyon tetszett,bár kicsit nehezebben emészthető.Legalábbis nekem az volt...

2006-05-18 17:38:21 Jereváni Rádió (2) #1

Igazi aljas film, nem tudok más kategóriát kitalálni rá.