Elhallgatott gyalázat (2013) ☆ 👁

(Skrabski Fruzsina)

magyar dokumentumfilm, rövidfilm, történelmi film

3,8
★★★★☆
35 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2024-01-10 13:18:59 somogyireka (4) #17

A hazánkat "felszabadító" Vörös Hadsereg több százezer nőt becstelenített meg, aligha van közöttünk olyan, akit ne érintene, mint generációs örökség a sok fel nem dolgozott trauma, kibeszéletlen aljasság.

Haldokló nagyanyám és lánytestvére jut eszembe, ahogy elhúzódó agóniájukban, mellettük ülve vártam, hogy még valamit kimondanak, hátha valamit még itthagynak..Sosem fogom megtudni, a ház padlásán és a szomszéd búvóhelyként kialakított disznóólában töltött hetek alatt, mi történt pontosan velük, de az biztos, azt a bizonyos '44-es karácsonyt emlegették a legnagyobb borzadályként az egész háború alatt.

A helyzetet még jobban súlyosbítja, hogy a történek átbeszélése, a rettenet feldolgozására senki sem kapott megfelelő segítséget. A gyógyírként a hallgatást írták fel a lányoknak, és azt gondolták akkortájt, ha nem beszélnek róla, az idő feledteti a történteket.

Ma már tudom, ebbe a titkokkal terhelt, a szexus vészjóslóságát sejtető korba érkeztek anyáink, és mi a hetvenes évek generációja egyszer csak arra eszméltünk, itt valami borzasztó módon nincs kibeszélve, feldolgozva. Szóval, hogy az életünk alapjai rohadnak, melyet aztán a hetvenes, nyolcvanas években szépen befedtek az épülő szocializmus vívmányaival, majd pedig a nyugati nyitás reményével.

Mégis én lettem az az első generáció, aki felrántotta a szőnyegeket. Iszonyat, amit találtam ott, amiről aztán női felmenőim már csak a halálos ágyukon meséltek szótlanul nekem..A magamban hordott rémisztő szexuális minták, képek, öntudatlan sejtelmek mind-mind ennek a kornak a következményei, de én legalább egyet tehettem, elkezdtem e témában nyíltan beszélni, és a szexus köré szőtt összes szabályt szépen lefejteni, bízva abban, hogy majd az unokám, ha addig nem jön egy újabb háború, majd egészséges képpel születik a testiség kapcsán.

2023-12-18 18:40:18 Rorschach (4) #16

Elő-előferdül, hogy már pusztán egy komment miatt érdemessé válik egy film a mielőbbi megtekintésre. Ha nem pont tegnap este néztem volna meg az Elhallgatott gyalázatot, valószínűnek tartom, hogy az alább megfogalmazott véleményed miatt iziben le szeretnék ülni elé, mert az nem semmi film lehet, ami így beindítja az ember önfeltérképezési folyamatait.

És valóban nem semmi film. Szerintem hasznos és hiánypótló, vagy mondhatjuk úgy is, hogy társadalmilag kiemelkedően fontos dokumentumfilm, bár én úgy éreztem, hogy a témája messze felülmúlja a megvalósítása minőségét. Nagyon szívesen néztem volna akár még egy órán át, ahogy megpróbál az okok és okozatok mélyére ásni, viszont maga a tény, hogy elkészült, és ilyen reakciókat szül, mutatja, hogy micsoda ordító nagy szükség van arra egy társadalmon belül, hogy tabusítás helyett szembenézzünk a traumáinkkal, és megpróbáljunk kigyógyulni belőlük. Ha nem is a magunk érdekében, de az utánunk jövőknek talán tartozunk ennyivel.

előzmény: mimóza (#15)

2023-12-18 13:27:42 mimóza (5) #15

Úgy látom, egyedüli nőként szólalok meg itt...
Ez a film ugyanolyan mélyen megrendített, mint Polcz Alaine: Asszony a fronton c. könyve, amelyben a visszaemlékezések olyen élőek, hogy az olvasásuk után napokig nem voltam magamnál.
E film is ugyanezt teszi. Laikus vagyok, nem tudom elemeire szedve elemezni, mennyire jó, mint dokumentumfilm, de elég alaposnak éreztem, a "két oldal" ütköztetése hatásos volt. Ami egyik oldalról (a veteránok részéről) "ugyannmár, hát, Istenem, volt ilyen", "vicces szórakozás a kacér lányokkal" kategória, az áldozatok oldaláról egyéni és generációs traumákat okozó, állati kegyetlenség, aminek az emlékeit és szégyenét sokan, nagyon sokan, nem bírták ki élve/ép elmével. Személyesre lebontva: a társasházi történet rázott meg leginkább. Szovjet fegyverektől kényszerítve öt lányt adott át a társasház lakóközössége a katonáknak, s ezek a lányok kvázi megváltók lettek - minden ott élőnek megmentették az életét, ám amikor tortúrájuk után meggyötörve, félholtan hazavánszorogtak, a lakók cédaként dobták őket utcára. Itt megállíthatatlanul zokogtam.
Emberiség... menthető vagy???

Még személyesebbre lebontva: nekem egy nagymamám volt, aki őszintén és sokat mesélt, bármit, amire csak kíváncsi voltam. Így tudom, hogy az ő tanyájuk mellé olyan szovjet kiskatona "jutott", aki szinte csak kamasz volt, éhezett, fázott, és csak egy vágya volt, hogy bár hazamehetne. Nem bántott volna soha senkit. De a másik nagymamámról, dédanyáimról, ükanyáimról, viszont semmit sem tudok... Vagy, mert nem beszéltek, vagy mert nem is ismertem őket. Sokszor elgondolkodtam, de most, a film kapcsán főleg: talán volt ott sok titok, amit a génjeimben hoztam tőlük, s ezek a tudat alatti, régi traumák kulcsok lehetnének önnmagam megfejtéséhez: sok hibás viszonyuláshoz, látszólag alaptalan félelemhez, indokolatlan szorongáshoz.
A filmben hallott történetek és nagy számok alapján ez sajnos igen valószínű, és nem csak az én életemben, hanem megszámlálhatatlan nőtársam életében.

Ha az őszinte nagymamám a háború alatt nem ilyen "szerencsés", hanem épp ellenkezőleg, talán egész életemre férfigyűlölő lennék.

Még egy gondolat: ez a film azért is nagyon bátor és rendkívül fontos, mert a benne megszólaló asszonyok mintegy megfogják számtalan, néma sorstársuk kezét; traumafeldolgozássá is formálják a szenvedést, megnyitják az őszinteség, az áldozattá válás bevallásának, a nők ellen elkövetett háborús bűnök kimondásának ajtaját.

2023-02-26 17:02:17 fempolip (5) #14

A menyasszonyom mutatta meg ezt a dokumentumfilmet.
Ugyan nem döbbentem meg, de ezzel el kell számolni minden népnek, országnak!
ÉS ez sajnos rengeteg részen mai napig tabu téma.
A dokumentum mint összetételében olyan, unalmas, és a végére önismétlő. Van pár hibája.
De ha a tényét nézem, hogy miről van szó, maximális pontszám.
Ezt látni kell.
És megjelent a második rész is.

2021-11-19 23:41:00 Fonghi (3) #13

Teljesen legitim és fontos a kérdéskör feldolgozása, amihez ez az alkotás is hozzájárulhat. A téma elviszi a hátán a filmet, ami azért nem tartozik a magyar hagyomány legerősebb darabjai közé, és a vége felé sokat rombol magán az aktualitás felé fordulással.

A korábbiakra is reflektálva:

critixx: Én azért hajlok rá, hogy elhiggyem, hogy a szovjetek oldaláról mind mennyiségében (fajlagosan is, de említették, hogy elképesztően sok katona vonult keresztül), mind minőségében (kvázi felülről támogatottság) más volt a helyzet, mint a releváns viszonyítási alapok esetében.

Tenebra: A film mélypontjának tartom azt, hogy kiment a hölgy provokálni az öregeket. Teljesen színvonaltalan, és (nem is értem, hogy nem?) nyilvánvalóan egyoldalú, manipulatív és propagandaszagú gesztus. Emellett három érvet sorakoztatnék fel. Az egyik persze az említett politikus úriember felbukkanása (bár én sem vettem észre). A másik, hogy minden más megszólalóval személyesen, nyugodt körülmények között, feltáró attitűddel történik beszélgetés. A harmadik, hogy az aktualitás esetében ez az egyetlen megszólaltatott álláspont, azaz nyilvánvalóan nem ugyanaz az alaposan körüljáró dokumentarista szándék nyilvánul meg, mint a film nagy része alatt. Innentől kezdve pedig felsejlik a kétely árnyéka az egész mű felett is. Vajon milyen szempontok vezették az alkotót az interjúrészletek válogatása során? Lehet, hogy a szovjet katonák sem mind ezzel az attitűddel viszonyulnak? ...

A megemlékezésen megszólalókkal kapcsolatban szinte biztos vagyok abban, hogy egészen mást mondtak volna, ha normális, emberi körülmények között kérdezik őket, amikor azt érezhetik, hogy ténylegesen kíváncsiak is arra, amit mondanak, nem beszorítják egy ilyen pozícióba, ahol adott esetben az igazság oly jól ismert átírásával védik a saját életüket, amit az adott rendszerben éltek le. Mindez persze nem a bácsik morális mosdatása, hanem továbbra is az alkotás kritikája. Továbbmenve tegyük fel, hogy megnézi a filmet valaki, aki eddig eltagadta ezen eseményeket. Egy kiváló lehetőség lenne, hogy elgondolkodjon. Na ezt vette el ezzel az offenzív és arrogáns, a bácsikat megvetés (gúny?) tárgyává tevő partizánakcióval, ezáltal beágyazva magát a "nem a te filmed, hanem a miénk" típusú szekértábor-logikába.

2015-11-05 21:28:06 bearney (4) #12

Áh valóban! Kikockáztam - igazatok van - tényleg ott van .....

előzmény: Ugor (#10)

2014-12-18 12:32:29 lizardking (4) #11

Itt meg lehet nézni.

2014-11-24 09:28:50 Ugor (4) #10

Ma reggel volt szó erről a TV-ben, megnéztem. Persze, tudtuk ezt mindig, de nem beszélt róla nyilvánosan senki. Régen meg nem beszélhetett. Legfeljebb a házak hátsó udvarain halkan, akkor sem a saját rokonairól, hanem inkább valahol megesett másról. De arról szinte senki, még családon belül sem, hogy mi nem felszabadítottak, hanem legyőzött ellenség voltunk. Ez bennem is csak évtizedek múlva tudatosult. Amíg egész kicsi voltam, addig volt valami hang, hogy mi fasiszta hadsereg voltunk egykor, és a magyar hadifoglyok rohadt fasiszták, még ha később páran hazajöhettek is. A nagybátyám is azonnal börtönbe került itthon, amint megjöhetett a szibériai fogságból. Azután ez megint besöprődött a szőnyeg alá, sokáig csak úgy hallottam, hogy a mi hős II. hadseregünk a Don-kanyarban megfagyott meg elvérzett a mocskos rohadt ruszkik ellen. Nekem sok évig nem is esett le a tantusz, hogy de hogyan is kerültek oda? Ma már sokat éltem nyilván és sok emlékem van a szovjet katonákról is. Természetesen mindent elhiszek, ami ebben a filmben elhangzott. Inkább mondjuk azt, hogy tudom, hogy így volt. Együtt élünk ezzel. Beszélni kell róla, fel kell dolgozni, ez mindig is hiányzott. De azt hiszem, minden nép minden szava és filmje akkor lenne hiteles, ha a saját elkövetett bűneinek a feldolgozásával kezdené. Szerintem mi még mindig képtelenek vagyunk erre.
(de igen, volt benne pár kocka Szanyi, kb. a 40. percnél)

2014-01-26 00:02:46 zéel (4) #9

"Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell" - mondja Wittgenstein. Helyesen!
Azonban Skrabski Fruzsina mégis nagyon jól tette, hogy a II. vh. névtelen magyar áldozatainak, a meggyalázott nőknek történetét, a háborúk borzalmának mellékesnek tekintett szálát megpróbálta feltérképezni.

2013-11-29 13:22:15 bearney (4) #8

Szóval egyszer mindenkinek meg kellene nézni, nemtől kortól pártállástól függetlenül.

2013-11-29 13:08:14 bearney (4) #7

Szanyi? Tegnap láttam a filmet, de Szanyira nem emlékszem.
Akik ott ünnepelték az "felszabadulás ünnepét", azok "őskommunista" szánalomra méltó öreg emberek voltak. Úgy gondolom azért kerültek be a filmbe, hogy ütköztessék még inkább a véleményeket.
Valóban nagyon felháborító volt a megnyilatkozásuk, ezt többen is megjegyezték az előadás előtt (és közben.)
Amellett, hogy tudtam miről fog szólni a film és néhány kockát már láttam vagy hallottam belőle, nagyon megrendítő volt az áldozatoktól hallani, hogy valójában milyen embertelen dolgokat éltek át.
Elmesélni sem volt könnyű nekik ....

előzmény: cucu (#4)

2013-10-27 16:17:57 hhgygy (?) #6

Minden éremnek két oldala van, amint már a #2 hsz-ben is céloztak rá.

Az ukrán tanítónő

Az elhallgatott népirtás

(Érdekes, mindenki szereti az elhallgatás szót használni, minden irányban működik)

2013-10-23 13:01:11 cucu (?) #5

A felszabadulásról: lehet valami egyszerre felszabadulás és megszállás is. Egy szar rendszertől megszabadultunk, ez tény. Helyette megszállt egy másik, ez is tény. A "történelem" pedig ott kezdődik, ahol a szemtanúk már meghaltak. Addig csak zavaros visszaemlékezések vannak (akár 56-ról, akár a világháborúról), meg persze történészek, akik próbálnak rendet rakni az egymásnak ellentmondó szemtanúk közt.

előzmény: Tenebra (#3)

2013-10-23 12:55:48 cucu (?) #4

a nők flörtöltek

Nem akarok "feminista" vitát gerjeszteni, de akárhány mai hír előjön nemi erőszakról, ilyen kommentek mindig érkeznek.

A filmről: nem láttam, úgyhogy nem tudom, mennyire zavaró, de berakni Szanyi Tibort akárcsak egy kép erejéig is, elég szánalmasan hangzik. Ha tényleg egy elhallgatott gyalázatról akar a film megemlékezni (ami abszolút helyénvaló), akkor mi a francért kell egy másodpercnyi aktuálpolitikát is belekeverni?

előzmény: Tenebra (#1)

2013-10-23 12:44:30 Tenebra (4) #3

Persze, bizonyára. Én nem is a szovjetekre vagyok kiakadva (sőt, szinte természetes, hogy a tisztek tagadják), hanem azokra a magyar emberekre, akik ezt ugyanúgy tagadni akarják, mint egyesek azt, hogy Hitler zsidókat irtott. És még meg is ünneplik április 4-et, mint a felszabadulás ünnepét. Az ok, hogy akkoriban ez volt mondva és kényszerből. De, hogy még egyesek ma is ezeket a nézeteket vallják, és semmilyen empátia nincs az áldozatok irányába - az felháborító. Tán csak az nem hangzott el a retrokomcsik részéről ebben a videóban, hogy a magyar nők kis kurvák voltak, akik ki voltak éhezve férfiakra...

előzmény: critixx (#2)

2013-10-23 12:38:40 critixx (?) #2

Isten őrizz, hogy felmentsem a szovjet katonákat, vagy legitimáljam a nemi erőszakot, de az összes megszálló/felszabadító (kinek mi) hadsereg művelte ezt. A demokrácia ezüst paripáján lovagló amerikaiak ugyanúgy mint a ruszkik. Vonnegutnak van egy frappáns novellája a német árvaházban élő Hans nevű kisfiúról, aki annyiban különbözik társaitól, hogy kicsit sötétebb a bőrszíne. Szóval, undorító dolog ez, de nem csak itt fordult elő és nem csak a Vörös Hadsereg "ludas".

előzmény: Tenebra (#1)

2013-10-23 12:20:38 Tenebra (4) #1

Ez talán egy fokkal jobb, mint a rendező előző filmje. Habár a probléma itt is az, hogy csak megmutatja a szovjet tiszteket, de nem bírja belőlük kicsikarni, hogy bevallják, volt sok erőszak.

A legocsmányabb mégsem ez. Hanem az, ahogy a filmben megjelenő, április 4-et még ma is ünneplő öregek leoltják a kérdezőt, hogy nem volt erőszak, meg a nők flörtöltek is a szovjet katonákkal. Felháborító. Nem tudom, mit szóltak volna hozzá, ha az ő lányaikat kúrja végig a Vörös Hadsereg, bizonyára nem vagdalóznának így azzal, hogy ez csak kitaláció, hogy nőket erőszakoltak. Nagyon elcseszett gondolkodásra vall ez.