Her (2013) ☆ 👁

A nő

(Spike Jonze)

amerikai dráma, sci-fi, szerelmi történet, vígjáték

4,0
★★★★☆
858 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

  • 1
  • 2
2014-02-07 18:05:17 Rorschach (3) #23

Szerintem ennyire azért nem egyszerű.
Az én megfejtésemben azért tud túllépni, mert Johansson hangja egyfajta terápiás eszközként működik.
Mivel neki nincs fizikai valója, Theodore számára egyfelől ő a tökéletes nő, akinek a közelében nem lehet szorongani, aki meghallgatja, aki figyel és tanul. Másfelől ő nem épp hagyományos "girlfriend material", hiszen nem ember, és itt mintha kihagytak volna egy ziccert, már ami a tanulságo(ka)t illeti.

A befejezés... Azért arra számítani lehetett, hogy Phoenix valahogy Amy Adams mellett köt ki, nem véletlenül dobták őt be húszpercenként egy-egy kétes jelentőségű jelenet erejéig.
Már ha ezt kifogásolod a végével. Arra, hogy az oprendszerek miért "mennek el", nem igazán van válaszom. Illetve, van, de azt a film sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudja (majd talán a Transcendence jobban kibontja a témát), mivel a kérdéssel nem igazán foglalkozik - annyi a lényeg, hogy miután ezek a hangok megtették a dolgukat, magukra hagyják az embereket, bízva abban, hogy azok egyedül is képesek lesznek boldogulni.
Ez egyébként nem tetszett, mert akkor ezek szerint annyi lenne a mondanivaló, hogy egy "hatalmas" lelki trauma után képtelenek vagyunk önerőből visszaszállni a ringbe? Vagy, hogy a kapcsolataink tartalmatlanok és külsőségekre épülnek, szóval lélekemelő (és jellemfejlesztő) hatása lehet annak, ha ennek egyszer összejön az ellenkezője? Vagy csak simán annyi, hogy elhidegültünk egymástól?
Szerintem elég lazán fogták a gyeplőt, így elfért néhány kisebb lecke egymás mellett, ami csak azért baj, mert a központi ideológia, a fő gondolatot, amire a film fel lenne fűzve, elsikkad, gyakran terelődünk mellékvágányra - ha csúnyán akarnék fogalmazni, azt írnám, hogy Jonze felböfög nekünk még néhány közhelyet.
Nem tudom... mindenesetre én hiányoltam azt az álláspontot, hogy "b**meg, azért nem biztos, hogy egészséges, ha a számítógépedbe vagy szerelmes". De tudom, tolerancia.

Miért olyanok a női karakterek, amilyenek?
Hát, nem igazán lettek túlbonyolítva (mondjuk az ellenkező nem képviselői sem)...
Scarlett valós, szinte él és lélegzik egy darabig, de Adams legfontosabb tulajdonsága pusztán az, hogy hús-vér ember, Wilde pedig csak azért van ott, hogy sulykolja: igen, az ilyen sekélyes kapcsolatok számítanak sztenderdnek. Hogy miért? Azt mondanám, hogy így gyúrnak a kontrasztra; a gépben lakozó lélek sokkal élőbb és sokrétűbb, mint a kézzel fogható, üres vázak.
Ugyanakkor az kap tőlem egy pacsit, aki mond három értelmes jelzőt Theodore karakteréről. Ő sem lett azért túldimenzionálva, ami egy darabig meg is felel a feladatnak, de úgy a film felére már szúrta a szemem, hogy gyakorlatilag nincs karaktere, egyszerűen képtelen továbblépni, és ez szinte minden, amit tudunk róla. De pölö azt a nem épp elhanyagolható információt, hogy most akkor végül is mi vetett véget a házasságának, sosem tudjuk meg. Azt sem, hogy az milyen volt, vagy, hogy Theo maga milyen volt a házassága alatt. Beszélnek róla, de mivel mindenki mást mond, az emlékezés meg szubjektív dolog, ezért nem leszünk sokkal okosabbak.

Végül is nem rossz film, mert megtalálta a módját az üzenete átadásának, de egyrészt az ingerküszöbömnek sok volt a hányingerkeltően hipster megvalósítás, másrészt pedig fél éve láttam a Mielőtt… záróakkordját, ami csupán ezerhatszázszor volt jobb film. Bár témájukban nem teljesen egyeznek, az visszafogottabb és sokkal-sokkal valódibb volt, a forgatókönyv tekintetében meg hát túlzás nélkül ég és föld a kettő.

2014-02-07 14:37:53 banana (4) #22

Remélem kap. (Biztos, hogy kap. Már miért ne kapna.) Engem kifejezetten idegesített Scarlet hangja.

előzmény: McCl@ne (#4)

2014-02-07 05:22:58 flake (5) #21

A feminizmust, tudod, úgy is mi találtuk ki :)

Egyébként, igazad lehet tényleg sok minden belelátok a filmekbe, de ennyire azért nem vagyok elvetemült. A végéről még írok majd neked hosszabban.

2014-02-06 22:55:19 deepbluenoir (?) #20

akkor az elsőre megvan a válasz

talál egy új és jobb kapcsolatot, mint a korábbi volt, aki azért egy elég ellenszenvesnek ábrázolt nő, akár sofia coppola, akár sem. nyilván samantha jóval szimpatikusabb.
viszont ez így kicsit általános és sok értelmet nekem nem ad, bár nagy jelentősége talán nincs is, mint ebben a filmben semminek:)

az ábrázolt nők mind problémás, nem igazán szerethető karakterek, a gépet kivéve, eléggé férfiközpontú. na jó, mondhatom hogy reális, mert a nők tényleg ilyenek, na de ez egy film és ha szünet nélkül egy kissé bárgyú férfi főhőst látunk meg kétes értékű hús-vér nőket, azért valahol megérthetjük a feministákat is, ha nem tetszik nekik:)


a befejezésről majd később, hátha ír még valaki róla.

előzmény: flake (#19)

2014-02-06 20:27:44 flake (5) #19

miért tud túllépni theodore a korábbi kapcsolatán?

Ez szerintem, éppen a film egyik alapköve. Samantha miatt, hiszen talál egy másik szerelmet, ami azért is fontos, mert kihangsúlyozza Samantha és Theodore viszonyát, és sokkal emberibbé teszi a számunkra. De baromi sok dolgot lefed ezzel a dologgal, például nem csak megszemélyesíti a mesterséges intelligenciát, hanem nemileg is behatárolódik. A női karakterek mind archetipikusak, kivéve Samanthát, aki sokáig a tökéletes társ, barát, szerető... a tökéletes Nő képét festi le, már amennyire azt lelehet festeni :) A befejezés szerintem, egy tök egyszerű metafóra a továbbállásra, illetve kicsit túl is mutat azon, de mivel Jonze nem erre a "sci-fisebb" részre fókuszált, a végét sem magyarázza túl.

előzmény: deepbluenoir (#18)

2014-02-06 15:24:24 deepbluenoir (?) #18

kb. erről van szó.
és most elkezdődhet a film elemzése...

miért tud túllépni theodore a korábbi kapcsolatán?
miért olyan a befejezés, amilyen?
miért olyanok a női karakterek, amilyenek?

ezekre keresem a választ, mert vagy nem értem, vagy elég gyengének tartom a választ.

előzmény: Rorschach (#17)

2014-02-06 13:05:44 Rorschach (3) #17

Jonze olyan antihőst álmodott vászonra, amely láttán Woody Allen mind a tíz ujját megnyalná, ám ennek (és Scarlett fantasztikusan induló "ott sem vagyok" karakterének) ellenére a film szerintem valahogy nem sikerült átütőre.
Látszik, hogy vért izzadtak a hangulatteremtés érdekében, de a nagy igyekezettel csak azt érték el, hogy a Her sanszosan a leghipsterebb film, amit valaha láttam. Búskomorság, élénk színek, klasszikus zene, tolerancia, bajusz+szemüveg... Már csak a sál és a sapka hiányzott.
Hangsúlyozom, hogy azért bőven nézhető, és a díjesőre váró filmek között is úgy-ahogy helyt áll, de ha belegondolok, hogy mennyi jó filmet szarnak le évente egy-egy Her miatt, akkor nem érdemli a négyest.

2014-02-05 20:18:24 od.gszal (5) #16

Szó szerint fantasztikus film a szerelem, az elfogadás, a barátság korlátok nélküliségéről. Mindenkinek ajánlani fogom, akiket szeretek. Sokat lehet belőle tanulni a határok átlépéséről.

2014-02-02 12:33:39 flake (5) #15

Rendben :)

előzmény: deepbluenoir (#14)

2014-02-02 12:17:16 deepbluenoir (?) #14

„I like anybody who reads something into it that makes my movie look smart” spike jonze

no tőlem ezt nem kapja meg, majd ha már többen látták, belemegyünk a részletekbe is:)

előzmény: flake (#13)

2014-02-01 21:55:47 flake (5) #13

Kicsit sem zavart, hogy a főszereplőre fókuszált, ebből adódóan nem igazán lehetett szellemes film, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a helyzetek, szituációk mind Joaquin Phoenix karakteréből erednek, aki egyébként baromi jól szimbolizálja a mai embert. A nő ábrázolás naná, hogy erősen kérdéses, ha valami közhelyes nő típus lenne, már el is veszítené a valódiságát. A képi világban nem fedeztem fel semmi melankóliát, de lehet hogy én voltam ilyen figyelmetlen. Viszont az tény, hogy a film borongós hangulatú. Ami a végét illeti, nos, nálam pont ellentétesen hatott ennek a történetnek nem lehet az a tanulsága, ami ezer másiknak ebben a témában. és igazsága csakis ebben a formában lehet. Baromi komplex cucc.

2014-02-01 18:06:00 deepbluenoir (?) #12

egyáltalán nem olyan jó, mint ahogy egyesek felmagasztalják, a színészek jók bár olyannyira a főszereplőre fókuszál hogy az már zavaró, a helyzetek csak néha szellemesek, kevéssé változatosak, nagyon okosnak nem mondanám ("computer chess for dummies" ahogy egy kritikusa írta), nőábrázolása erősen kérdéses, a látvány egy darabig szép de utána már zavaróan giccses, mint egy hosszúra nyújtott melankolikus videóklip, a melankólia egy idő után zavaró és erősen műízű, nem hiteles, a filmnek meg sok értelme így ebben a formában nincs, inkább jonze némi frusztrációját, melankóliáját írta ki magából, és bár tanulsága talán igaz, ilyen formában sok értelme nincs.
közepesnél nem jobb, ha már értékelni akarjuk.
részletekbe meg nem megyek mert jaj, spoiler, spoiler.

2014-02-01 11:08:19 ryood (3) #11

off: örülök, h neked ennyire tetszik, én azért szeretek inkább aludni rá egyet-kettőt (vagy többet..), milőtt akár egekig magasztalnék, akár a földbe döngölnék egy filmet (sőt, az olyanokkal h best akármi ever inkább éveket várok..). jártam már úgy többször, hogy elsőre nagyon elkápráztatott egy alkotás (nem csak film) aztán ahogy csillapodott az élmény, már a helyén tudtam kezelni, és kiderült, hogy nem is olyan nagyszerű, mint elsőre tűnt. na de meglátjuk, megnézem hamarosan és igyekszem mindenféle prekoncpciót félretenni (bár tény, hogy a megérzéseim be szoktak jönni, és tartok tőle, most is ez lesz).

előzmény: flake (#10)

2014-02-01 10:52:54 flake (5) #10

Ha egyszer ennyire jó, nem fogok rosszakat írni róla. Ne idegeskedj, nem éri meg :)

előzmény: ryood (#9)

2014-01-31 18:37:55 ryood (3) #9

mindig megijeszt, mikor ilyen gyorsan ilyen egekbemagasztalósan írsz egy frissen látott filmről. meg fogom nézni, de már most idegesít a hype és a sok dicsőítés, minden olyan tökéletes, ajajajj..

előzmény: flake (#8)

2014-01-30 22:02:11 flake (5) #8

Az egy dolog, hogy az utóbbi idők egyik legjobb filmje. De számomra ez lett a best love story ever. Tökéletes forgatókönyv, tökéletes Joaquin Phoenix, tökéletes rendezés, tökéletes Her... Zseniális film.

2014-01-29 17:29:49 Adam Taylor (5) #7

Akkor azért nézd meg a filmet - itt úgyis csak a hangját hallod ;)

előzmény: csabaga (#6)

2014-01-29 16:23:34 csabaga (2) #6

Vannak...Képtelen vagyok egy ideje megnézni a filmjeit.Uganúgy vagyok vele,mint M. Monroe-val.

előzmény: Adam Taylor (#5)

2014-01-29 09:42:08 Adam Taylor (5) #5

Ötletes, komplex és megkapó film egy remek Joaquin Phoenixel és egy Scarlett Johanssonnal, akibe most az is beleszeret, aki esetleg eddig még nem tette - nem tudom vannak-e ilyenek.

2014-01-29 09:37:15 McCl@ne (5) #4

Csodálatos film.
Nagyon remélem, hogy nem kap szinkront, mert azzal bizony nagyon sokat buknánk! (nem csak Scarlett Johansson miatt)

2014-01-26 11:39:49 Ladyhorror (?) #3

Nézhetetlen.

2014-01-25 01:58:36 from hell (5) #2

Pazar. Gyakorlatilag egy egész estés Black Mirror. Ínyenc képi és zenei finomságok, ötletesen megkomponált történet, nem is olyan távoli jövőkép (sőt..), igényes megvalósítás. ÉS egy újfent csak fantasztikus Joaquin Phoenix. Az idei Oscar-jelöltek közül szerintem egyedül Matthew McConaughey alakítása említhető Phoenixével egy lapon -szégyen, hogy kihagyták. (Bár nem hiszem, hogy őt ez különösebben érdekelné.)

2014-01-22 08:45:50 Gatyamadzag (5) #1

Fantasztikus film, remekül tálalt nagyon finom, sci-fi elemekkel, és jól megpakolva érzésekkel. Az,hogy a film nagyrészében Joaquin Phoenix arcát látod csak, fel sem tűnik mert a hangulat azonnal beránt.

A divatba visszajött köldökig felhúzott nadrág és bajusz, az apró kis fejlesztések, hangfelismeréssel operáló rendszerek, és a legelső intelligens OS-t is kiadják nincs semmi, fantasztikus tudós aki elmagyarázza, hogy "1millió részecskével gyorsabban dolgozik blabla". Egy új Apple termék ujjlenyomatolvasóval most, egy picit a jövőben meg akkor jöhet az első intelligens rendszer. Minden kicsit jobb kicsit másabb de mégis teljesen hihető és valóságos, abszolút elsőrangú film.

Scarlett Johanssont eléggé dicsérték de igazából csak a kontextus miatt jó az alakítása. Nyilván valójában egyszerűen egy nőt alakít de Phoenix fantasztikus, hogy őt nem jelölték az csak az Oscar és közte húzodó "jóviszony" oka és nem a szerepé.

  • 1
  • 2