The Broken Circle Breakdown (2012)

Fú, ne is mondd... nincs 2 hete, hogy láttam a filmet, tegnap meg a nap filmje volt. A megtekintéskor is, és tegnap is nekiálltam, hogy írjak róla pár mondatot, de képtelen voltam rá. Az osztályzatom teljesen érzelmi alapon született, így az objektív értékelést (jó volt-e az időfelbontás, stb.) meghagyom a kívülállóknak. Ami pedig a szubjektív dolgokat illeti, nem tudom, mit mondhatnék, hogy ne legyen tolakodóan személyes.
Szóval most hozzászóltam, de lényegében nem mondtam semmi érdemit.

Erről a filmről még 24 óra elteltével sem tudok egyetlen értelmes mondatot sem összerakni, annyira kikészített. Az biztos, hogy olyan helyről szól hozzánk - rendkívül természetes és hiteles/átélhető színészi alakításokkal-, ahonnan csak az tudhat valamit, aki ott járt.
Arról viszont fogalmam sincs, hogyan figyelmeztessek spoiler nélkül - de hatékonyan - minden leendő nézőt, akit a film egyik fő vonalát adó trauma sebzett meg valamikor, hogy sok-sok jelenet szörnyen erős trigger lehet. :(

Különös hangulatú, zeneileg igen meghatározó történet, melynek tragédiákkal van kirakva az útja.

Még egy aspektus a suspense-re:

A film mintegy negyedétől folyamatosan azon járt az agyam - ami szerintem teljesen normális -, hogy vajon mi történhetett még. Nem tudtam még semmit a történetről, de a darabolásnak köszönhetően egy plusz mélysége, plusz dimenziója lett a filmnek. Ha lineális az építkezés, nem hiszem, hogy ez az érzés elkapott volna...

https://www.youtube.com/watch?v=kPzSFkLchxM

köszönöm a zenét így külön is szepy!

és ugye ti akik ötöst adtatok rá, átéltétek már, hogy aki már nincs veletek testben, az néha a fületekbe súg, és oldalra néztek, és ott áll mellettetek a senki, de ugye ti is, akik nem ötöst..

Hála Istennek a végén úgyis a szív győz(ami nem a happy end!!!) Addig azonban zötyögős az út, de itt egy film, mely megint és megint megerősít abban, hogy megéri a szívért az összes brutális út.
Nagy szerelemben végpontok találkoznak, s az ember abba szeret bele "értelmetlenül" és halálosan, mely számára nagyon távoli és ismeretlen. A természet sem szereti, hogy kettészakadt, és a szerelemben próbálja újrateremteni egységét. Unja már a dualitást.
Dobjuk már a kukába a sok felesleges izmust, hogy most ateisták vagyunk-e vagy hívők, egyik kutya másik eb. Amikor két szívdobbanás között csend van, na ott vagyunk mi rokonok.
S még a legkőkeményebb atesita szíve is eláll a gyönyörűségtől, ahogy a halál pereméhez ér. És ebben a csendben se isten, se én se senki...De ott mindenki valahonnan mégis tudja, merre van az "előre", ami a "hátra" is..Nem tudok erről kevésbé paradox módon írni..

Fájdalmasan gyönyörű film, melyben a végpontok ölelkeznek össze végre valahára már. Nem kis áron.

Tényleg nem volt feltétlenül szükséges, de nekem tetszett a nem lineáris történetvezetés. Örültem, hogy két szívszorító jelenet között egy kicsit fellélegezhetek, számomra befogadhatóbbá vált így a film. Ezen kívül a zene is fenomenális volt, és a két főszereplő párosa is remekül működött, tényleg elhittem, hogy ők ketten őszintén szeretik egymást.
A két főszereplő világnézeti különbségei túl szájbarágósan volt bemutatva, a kevesebb több lett volna. Negatívum még számomra az is, amikor Alabama a végén szellemként nézi végig, ahogy a férje az orvossal beszélget, tényleg nem illett bele a film világába. Mégsem ezek miatt nem ötös, hanem mert nem tudnám még egyszer végignézni.

Egy ideje kerülgettem már ezt a filmet, és most így megnézve nem tudom, hogy követhettem el ekkora hibát, mert a Broken Circle Breakdown a tavalyi Broken után az utóbbi jó pár év legkeményebb és legtökéletesebb drámája. Kíméletlen esettanulmány arról, hogy milyen ára lehet a boldogságnak, és hogy egyáltalán megéri -e harcolni érte, amit két tökéletesen ellentétesre és mégis hasonlóra csiszolt karakter kettőse mesél el úgy, hogy ezúttal jó okkal felszabdalt idősíkokon keresztül rugdossák jó alaposan át az üzenetet, miközben képesek még a country zenéről formált véleményemet is megváltoztatni.

Alapvetően én is mindig megkérdőjelezem az időfelbontást a filmekben, és ha nem látok dramaturgiai értelmet bennük, legtöbb esetben hatásvadásznak könyvelem el. Itt szerintem sem erről volt szó: egyrészt amiatt amit limupei említett, másrészt pedig a melodráma miatt. Mert alapvetően ez egy egyszerű, drámai sztori, ami szerintem lineáris narratívával ugyanúgy szétfolyna, mint ha csak szimplán egymás mellé vágnák a múltat és a jelent. Így viszont, a múlt képei keverve a jelennel, majd néhány előremutató képkocka (akkor végül is az a jelen, és amit jelennek hittünk, a múlt) - szóval szerintem abszolút indokolt, és elegáns megoldás.
Mindkét karakter, elsősorban az őt játszó színészek miatt nagyon rendben van, a főszereplőnő pedig egyszerűen megigéz. Stílusos, sodró és érzékeny dráma - én alig láttam erősebbet múltévben.

Sosem gondoltam volna, hogy a country zenének ilyen szuggesztív, átható elementáris ereje lehet, minden jelenetben másként, máshogy szólt. Az idősíkok váltogatása nagyon sokat hozzátesz, sok ilyen filmet láttam, de nem mindenhol jön ki olyan jól ez a megoldás, itt nagyon rendjén van, számos értelmezési síkot teremtve ezzel.
Megrendítő, felkavaró, profi munka, minden szempontból, és nincs állásfoglalás...

És tényleg! Ebben igazad van. De őszintén megmondom, hogy az én bajom a filmmel egyáltalán nem az időben való ugrálgatás volt. Sőt, mint már említettem, nekem ez kimondottan tetszett. Sokkal inkább a filmvégi állásfoglalás húzta le négyesre. A fináléig vitathatatlan ötös volt nálam.

Nagyon nem értek egyet, szerintem igenis volt funkciója ennek a szerkezetnek. Az egymás mellé állított jelenetek kontrasztot képeztek, néha kicsit finomították, néha magyarázták egymást. Ha ezt sorrendbe rakják, akkor a sok kis epizód töredezetté tette volna a filmet, nem lett volna meg ez a szép íve. Például mi értelme lett volna a halott madaras jelenetnek csak úgy önmagában a film elején, mikor a társjelenete a film második felébe került volna. Ugyanez igaz a zenére, minden egyes dal(szöveg) kiegészítette a filmet.

egyik legdepresszívebb film amit valaha láttam.
profi, átjön, mindenki nagyot játszik, de annyira lehúz a mélybe h nem nézném újra.

Igen, ebben egyetértek veled, nem is állítottam mást. Valóban a "hatás" a célja a dolognak, de lássuk be működik. Legalábbis nálam elérte a célját, hiszen nagyon magával ragadott a film, esetleg újranézős is lehet. Innentől kezdve pedig már a jó kategóriába esik, akár parasztvakítás, akár nem.
Mindenesetre valóban nagyobbat ütött volna ha a tűznél üldögélős részt visszatérő motívummá teszi a rendező, vagy akár csak azzal nyitott volna a film. Úgy rányomtam volna a zseniálisat. Ám szerintem ez a verzió meg sem fordult a fejében (mint ahogy az enyémben sem, amíg nem említetted), már csak mi magyarázzuk bele.

hiszen dramaturgiailag nem igényli mindezt a film, ám közel sem ütöttek volna ekkorát bizonyos jelenetek, plusz az olykor fel-fel bukkanó suspense is elveszett volna.

Igen, ezzel tulajdonképpen te is azt igazolod, amit én állítottam. :D Hogy ez a forma nem szolgált mást, mint a suspense-t, az "ütősséget". Azaz: a hatást. Ezen kívül viszont nem éreztem szükségét. Ha valóban arra hegyezik ki az egészet, hogy a cselekmény "Monroe" fejében játszódik, akkor semmi probléma nem lenne, mert elfogadom, hogy ez az ő fejének tartalma, a gondolatainak kavargása. Viszont így ez csak lóg a levegőben, és tényleg csak azért van, hogy izgalmasabb legyen az amúgy átlagos szerelmi történet.

Persze, amúgy én is faszának tartom ezt a megoldást, de mikor pl. egy forgatókönyvírói kurzuson részt vettem, és az én sztorimat is ilyen flashbackeléssel akartam feldobni, megkérdezte az oktató, hogy mégis ez minek? Nem lehetne-e ezt elmesélni egyszerű, lineáris történetként? MI funkciója van az időbontásnak? Aztán beláttam: semmi, csak így "faszább". :D De ez csak a rossz/közepes filmek ismérve, hogy "csináljunk valamit, mert... mert... jó". A jó filmek mindig mindent valamiért csinálnak, a jó filmben mindennek van funkciója. Ezesetben csak annyit kellett volna tennie a rendezőnek, hogy ez ne legyen hatásvadászat, hogy a tűznél üldögélős képet előbb vágja be, és esetleg visszatérő motívummá teszi, avagy ennek fázisait mutatja be: eleinte még csak ül, mereng a főhős a tűznél, majd később látjuk, amint dobálja rá a fát, majd megint később, a történet vége felé már, amint elindul a kocsijával a kórházba.

Jó, hogy megemlítetted ezt a tűz előtt elmélkedés dolgot. Érdekes észrevétel, így nem is gondoltam rá eddig.
Nekem egyébként kimondottan tetszett az időben való ugrálás. Ez az egyik dolog, ami miatt nem egy, már ezerszer elmesélt romantikus dráma a The Broken Circle Breakdown. Szóval igen, ellehetett volna mesélni lineárisan is, hiszen dramaturgiailag nem igényli mindezt a film, ám közel sem ütöttek volna ekkorát bizonyos jelenetek, plusz az olykor fel-fel bukkanó suspense is elveszett volna.
(pl. Alabama túladagolásának előrevetítése)
És bár gondolkodtam a zseniálison, a túlzott hatásvadászat és a már általad is említett giccsesnek ható állásfoglalás a végén kicsit elvesznek a film értékéből. Ettől függetlenül, a nagyon erős négyes jár neki, hiszen ritkán találkozunk ennyire erős atmoszférával (a bluegrass vonal kimondottan jól állt neki) és ennyire hiteles és szerethető karakterekkel.
8/10

A magas értékelés csalogató, de ugyanennyira csaló is. Mert hát teljesen nyilvánvaló, hogy a film elérte célját: hatni. A baj az, hogy igazából ez vált fő céljává egy viszonylag komoly alapanyagú drámának.

Először is: ezt a történetet nyugodtan el lehetett volna mesélni lineáris, egyszerű cselekményvezetéssel. Ehelyett a rendező gondolta, ez kevés, és a manapság trendivé vált időfelbontást alkalmazta. Így a film tulajdonképpen csapongva mutatja be a szituációt, a nézőnek úgy kell összeraknia. De amíg ez pozitív mondjuk Nolannél, addig itt inkább összezavar és felesleges. Mert nem éreztem a funkcióját. Nem értettem, hogy most akkor ez minek kell. Oké, volt egy jelenet a végén, mikor a főhős egy tűz előtt ül, és latolgatja, hogy agyhalott kedvesét átadja-e a kegyes halálnak. Ebből nagyon kacifántosan azt lehetne kihozni, hogy igen, az eddigi képsorok, amiket láttunk, az ő agyában játszódtak le. De nem, nem szabad ilyen engedményt tenni az alkotónak, mert ezesetben amúgy nincs alapja, abból a 111 percből nem utalnak rá, hogy ez valakinek az agyában játszódna. Ez szimpla hatásvadászat volt szerintem, mert hát az amúgy átlagos melodrámát fel kellett dobni valamivel.

Mert igen, ez egy tök átlagos melodráma, láttuk már párszor. Csak ezúttal hippik a főszereplők, de a lényeg ugyanaz: rákbeteg kislány, miatta megromló kapcsolat stb. Nem szabad tehát bedőlni az időbontásnak.

Amiben a film tényleg jó, az a hangulat, az atmoszféra. A rendező előző filmjében (Szarul állnak a dolgok) is értett már ehhez. És itt is sikerült ezt megteremteni, köszönhetően persze a kiváló country számoknak is.

És persze a két főszereplő is szerethető amúgy, érezzük a köztük lángoló, szűnni nem akaró szenvedélyt, melyet még a halál árnyéka sem cseszhet szét.

Viszont az egész tényleg giccsbe hajlik, nemcsak az időfelbontás miatt. A végén a Ghost jutott eszembe, amit mondjuk én szerettem, de hipernyálas film, így pejoratív most. A végig realista filmet megtöri, hogy a főhős csaja felébred a kórházban, kisétál, és megtalálja a férfit, amint beszél egy orvossal, aki közli, hogy a nő agyhalott, kómában van... Azaz a szelleme járt a kórházban. És utána odamegy a férfihez, és szinte az ő sugallatára változik meg a fickó... Ahhh... Tökéletes hatásvadászat...

És ami még zavaró: a karakterek motivációi. Kusza ugyanis a film. Ami az időbontásnak is köszönhető. A film eleinte egy szerelmi dráma, később egy politikai kritika, aztán meg egy vallási kérdéseket feszegető film. És így teljesen irreális (szó szerint is) a főhős színeváltozása, aki hirtelen a film utolsó harmadában kezd el megrögzött ateista lenni... :D (Előtte is az volt, de erre csak egy utalás volt.) Tehát a puska fordítva sült el: az időbontás szépen szétkúrta a motivációs hálót és megalapozatlanná tette a férfi változását. Fordulat, és nem folyamat. Ilyet pedig egy komoly dráma nem engedhet meg magának szerintem.

Összességében nem rossz, hangulatos film, de egy erős 3-asnál nem érdemel többet.

Ja, és majdnem kifelejtettem: az egyik legjobb jelenet. If I needed you Semmi nyáladzás, csak őszinte érzelmek. Azt hiszem, ez az igaz szerelem.