This Is the End (2013) ☆ 👁

Itt a vége

(Evan Goldberg - Seth Rogen)

amerikai fantasy, katasztrófafilm, vígjáték

3,2
★★★☆☆
550 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-02-15 19:39:16 Szabó Dániel (5) #32

Ennyire jót még filmen szerintem sose szórakoztam. Bár eléggé be voltam b*szva, tegyük hozzá.

2015-05-12 22:46:24 Mizi (4) #31

Már az alapszituáció, vagyis az "eredeti sztori" (A bibliai végítélet) is annyira abszurd, hogy nem igazán lehet ép ésszel komolyan venni, talán ezért is gondolták Franco-ék, hogy csinálnak belőle egy fasza kis vígjátékot. Mindegy, a végeredmény tetszett, attól függetlenül, hgy nem igazán vagyok oda a Seth Rogen-féle társulatért. De meg kell hagyni, van önkritikájuk, ugyanis valójában nem önmagukat, hanem önmaguk karikatúráját játsszák a filmben, vegyítve a róluk kialakított sztereotípiákkal. Ugyanis egyszer valahol olvastam, hgy például Danny McBride a való életben a világ egyik legkedvesebb embere, viszont a filmjei miatt rajta ragadt a "tahó rohadék" szerepe.

2014-04-29 21:05:33 ChrisAdam (1) #30

Hát, a keszthelyi Helikonon voltunk a színjátszóval, aztán délután iszonyat fáradtak voltunk, aludni akartam, de a többiek elkezdték nézni. A felénél én is bekapcsolódtam, de nagy kár volt. :D

előzmény: BonnyJohnny (#29)

2014-04-24 15:31:35 BonnyJohnny (3) #29

Magamtól sose nézném meg.
Akkor hogy sikerült? :D

előzmény: ChrisAdam (#28)

2014-04-24 14:53:06 ChrisAdam (1) #28

Alpári, undorító förmedvény. Elkeserítő, hogy az alkotóknak idáig jut az agyi szintje...10/0.
Magamtól sose nézném meg.

2014-04-12 14:57:55 blazserbozso (1) #27

Biztosan néhány véleménnyel szembe megyek, de nekem ez gyalázatosan f.s volt. Alpári gyökér, rettenetesen, fájóan primitív. Nem is értem, hogyan lehet ilyen filmet csinálni és miért. Ennyire tellett ezektől az emberektől??! Egyáltalán nem volt vicces. Hogyha jó karakterek vannak benne gyökérre kitalálva, az lehetett volna vicces. De ezek olyanok voltak, mintha az életben igazi, ótvar, humortalan, gyökér emberek lennének, nem pedig szándékosan béna karakterek. Az egész film készítői ilyen "faszofóbok": mindenhol a f@sz, a szörnyek megb@szták a csávót a hatalmas farkukkal, a csávó a haverja házában mindenre ráverte a farkát, mindent összeg.cizett, mindent összerejszolt és erről 5 percen keresztül üvöltöztek egymással...
Ótvar, buta, primitív film volt. Nem értem, ez másnak miért tetszik. Nem az én filmem. Ez nekem nem humor.
Az utolsó 5 perc volt, ami mókás volt, értékelhető, filmszerű. Gyakorlatilag azt ki kellene vágni belőle és geges, önálló rövidfilmként leadni. Az összes többi dögunalom.

2014-03-02 23:39:53 JohnnyJohnny (5) #26

Rég szórakoztam ennyire jól vígjátékon. Konkrétan Danny Mcbride szövegein majdhogynem fetrengtem, elképesztő volt! Tíz éve egy ilyen film elképzelhetetlen lett volna, ennyire tömény káromkodással és vérrel, manapság viszont már az effajta ingerküszöbünk is változott. Nekem durván beütött ez a cucc!

2014-02-15 17:08:48 manuva (4) #25

Például ugyanabban az évben készültek? :)

előzmény: flake (#24)

2014-02-15 16:46:35 flake (4) #24

Szóval akkor a Hot Fuzz is az angol verziója? :D

előzmény: manuva (#23)

2014-02-15 16:43:58 manuva (4) #23

Például mindkettő vígjáték? :)

előzmény: flake (#22)

2014-02-15 16:02:03 flake (4) #22

Angol változat? A The World's Endre gondolsz? A világvégén kívül mi köze a két filmnek egymáshoz?

előzmény: THE (#21)

2014-02-15 13:04:18 THE (2) #21

Bugyuta humor. Akkor már inkább az angol változat.

2014-02-02 14:27:42 Hicks (2) #20

Amerikai(?) humor - a rosszabbik fajtából.

2014-01-31 08:28:11 deviant (?) #19

szeretem, amikor egy vígjáték egyszerűen csak vicces. az itt a vége pont ilyen volt.

2014-01-29 09:55:31 Ágó (2) #18

Számomra a legjobb az utolsó két perc volt. Meg is mentette a karótól.
Nagyon sajnálom, hogy Hollywoodban még mindig így képzelik el a szórakoztatást...

2014-01-29 04:11:14 CrazyBoy (5) #17

Imádom az ilyen direkt agyatlan, szatirikus, ponyva hulladékot! xD Szórakoztat :)

2013-12-29 00:29:41 Karesz84 (2) #16

Ez egy hulladék.
Értelmetlen, gyökér, tapló hulladék.

2013-12-26 17:33:49 Tetovaltlany (5) #15

Nagyon gagyinak gondoltam,de váó micsoda jelenetek!Félig valami vidójátékra hasonlítanám,főleg a végén
az Ördög hát az valami mesés :DTetszett,jó volt.

2013-12-02 01:47:33 tomside (2) #14

A válasz arra a kérdésre, hogy mi az a film, amit a BSB húz fel kettesre.
Mert ez öncélú szar a sűrűjéből, sajnos csak a harmadát aludtam át.

2013-11-29 21:26:25 nony_15 (5) #13

Fúh, ezt megcsinálták, mi?

2013-10-26 17:45:38 sztacska (?) #12

Ez hihetetlen; bárgyú műmájerkedésre számítottam, de ehelyett...az elmúlt tíz év egyik legviccesebb és egyben legizgalmasabb hollywoodi vígjátéka. Szóseróla, az Edgar Wright féle koncepciót követi, de amerikai módon, ami ezen esetben veszettül jól áll a filmnek. Seth Rogen nem normális!

2013-10-17 00:12:00 Vitelotte (3) #11

Én is majd összepisiltem magam Channing Tatum jeleneténél :DDD Amúgy nekem nem lett volna érdemes megnéznem, mert Franco-n kívül az összes szimpi színész csak mellékszerepet kapott. A poénok olyan 70%-ban voltak jók, a többi csak a sok bazdmegolás volt.

2013-10-15 17:30:12 yahooboi (?) #10

A film nagy részében semmi nem történik csak utalgatás más filmekre. Amúgy megy az okádás, fingás, szarás, rejszolás ezerrel. Emma Watson két szép szeméért és a végén a fiatalságomat idéző Backstreet Boys reunionért meg nem adok jobbat.

2013-10-12 23:56:07 Xuja (4) #9

Pörgős, lendületes, morbid, trágár és elképesztően őrült vígjáték, ami a jól használt sablonok mellett viszonylag eredeti koncepcióval is rendelkezik. Kíváncsi leszek az The World's End-re is ezek után.

2013-10-07 02:32:30 Lil Martin (3) #8

ez meg ugyan mi a szent szar volt?? :D

2013-10-06 10:29:19 deathcode (3) #7

Azt hittem majd ez veri kenterbe szőröstül-bőröstül a World's End-et, amiben leírhatatlan nagyot csalódtam. Aztán mégsem. Pontosan ugyanolyan hihetetlen gáz, mint a legtöbb tengerentúli vígjáték. Ha nincs a közepén az a folytatás-forgatós rész (ja és Channing Tatum szerepe!), szerintem kettes.

2013-10-05 22:21:45 Jason13 (5) #6

Seth Rogen és elvetemült baráti társasága már megajándékozta a vígjátékok rajongóit olyan elképesztően őrült, de szórakoztató alkotásokkal, mint az Ananász Expressz, Superbad vagy Zack és Miri pornót forgat. Legújabb művébe szinte az összes haverját meghívta szerepelni maga mellé, a forgatókönyvet és a rendezést pedig szintén ő vállalta el országos barátjával, Evan Goldberg-el. Ez az eszement gárda pedig letette az asztalra az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb ökörségét!
A történet főszereplői Seth Rogen és haverjai (elsősorban Jay Baruchel), akik épp James Franco új házában buliznak, mikor elérkezik az Apokalipszis. A baráti társaság elbarikádozza magát az épületben és próbálják élve megúszni a Világvégét, ami valljuk be, nem egyszerű dolog.
Meg kell hagyni, ez nem valami bonyolult sztori, de amit sikerült kihozni belőle, az fantasztikus. A viszonylag hosszú játékidő ellenére az első perctől az utolsóig sorjáznak a jobbnál-jobb poénok, a karakterek nagyszerűek (mondjuk ha úgy vesszük, mindenki csak önmagát adta) és néhány egész vicces fordulattal is találkozhatunk.
Ezek mellett a látvánnyal sincs gond, persze ez elsősorban nem egy giga-költségvetésű katasztrófafilm, de meglehetősen jól lettek a vászonra ültetve a különböző katasztrófák és kreatúrák. Na, meg ez nem épp egy családbarát film, így hát vér is folydogál, egész sok, de ezekkel a képsorokkal sincs baj, sőt, akik vevők a morbid poénokra, nagyokat nevethetnek ezeken a jeleneteken is.
És akkor most térnék rá arra, hogy ez a darab egész megosztó lehet, mivel elég sok benne a trágárkodás, a vér és itt-ott altesti poénokkal is találkozhatunk, így akik nincsenek oda az effajta humorért, jobb, ha óvatosan közelítenek felé. De akik már találkoztak a készítők régebbi alkotásaival és jól szórakoztak azokon, akkor bátran tehetnek próbát ezzel is.
Én személy szerint nem is tudnék negatívumokat felhozni, egyedül talán azt, hogy James Franco sorsa nem igazán nyerte el a tetszésem, bár ennek ellenére jót nevettem rajta. Így hát szerintem ez az év legjobb vígjátéka, falrengető poénokkal, szimpatikus színészek játékával, zseniális betétdalokkal és viszonylag jól kivitelezett látvánnyal. Ha a valóságban is beköszöntene az Apokalipszis, szívesen tölteném az utolsó napjaim ezekkel a balfékekkel! :)

2013-09-22 10:43:30 Grofia (4) #5

Végignéztem és nehezen találok szavakat. Félreértés ne essék a film nagyon jó, tény és való, hogy irgalmatlan nagy baromság de jó értelemben! A poénokon hatalmasakat lehet röhögni, igazi lazulós film! Nem érdemes részletes elemzésbe bocsátkozni, mindenkinek csak ajánlani tudom, minimum egyszer nézzétek meg!
Zseniális!
(5)

2013-09-15 21:57:19 VVega (4) #4

Csatlakoznék anyeginhez, ekkora baromságot régen láttam :D
Mindenki nagyszerű, a finálé leírhatatlan.

2013-09-14 23:27:36 Xuja (4) #3

Most ez jót vagy rosszat jelent?

előzmény: anyegin (#2)

2013-09-14 22:58:41 anyegin (?) #2

Hat ekkora agymenest regen lattam, pedig gyakran nezek filmeket!!!

2013-09-14 17:16:49 Simpleton Larry (4) #1

Baromi erős a kezdés, ahogy a cselekmény beindul, az simán zseniális, eszméletlen szórakoztató. Utána azonban a film maradék órájára rááll arra a stílusra, ami amúgy a Seth Rogen filmeket, Apatow-produkciókat jellemzi - ami sokaknak biztos be fog jönni, de engem nem igazán sikerült megfogni vele abban a néhány filmben, amiket ez jellemzett.
Kétségtelenül a legnagyobb erőssége a filmnek, hogy bár szerepeket játszának, azért valamennyire saját magukat hivatottak kifigurázni a színészek, ami be fog jönni azoknak, akik kedvelik őket, s azoknak is gúnyos mosolyt tud arcára csalni, akik annyira nem. (Ebben egyébként leginkább talán Channing Tatum és Michael Cera járt elöl - jaj, de vigyorogtam gonoszul Cera jelenetein... :)
Szóval eleje simán ötös, de aztán csak jó és közepes között ingáz... Adunk rá egy négyest így (mégha hármasba is hajlik).