Before Midnight (2013)

Sokan örülnénk a negyedik filmnek, viszont úgy néz ki, hogy nem lesz. Delpy nemrég azt nyilatkozta, hogy Linklater kezdeményezésére Hawke-kal együtt beszélgettek a folytatásról, de az ötletelés eredménytelen volt.

Az a ritka helyzet állt elő, hogy újranézve mindegyik rész jobban tetszett az azt megelőzőnél.

Mai szemmel én az elsőben találtam a legkevesebb tartalmat, ami elég snassznak és lekezelőnek tűnhet így leírva, viszont ennek ellenére nálam az is ötös. Kevésnek csak a soron következő részek fényében hat az, amit a film nyújt.

A második rész már különlegesebb, főleg az utolsó jelenet és azon belül is a záró két sor az, amit soha ebben az életben nem fogok tudni elfelejteni. Az pontosan az a jelenet, amiért a filmet feltalálták.

Viszont ettől a résztől nagyon féltem.
Egyetlenegy alkalommal láttam ez előtt, az pedig nyolc éve volt már, és nem a véletlen műve, hogy nem szerettem volna megint leülni elé. Valaki lentebb úgy fogalmazott, hogy ez a film a főszereplők álmának végét jelenti. Ehhez csak annyit fűznék, hogy emlékeim szerint a Before Midnight nem is annyira a szereplőit töri össze, hanem a nézőjét. Amekkorát én 2013-ban koppantam ezen a filmen, elég volt belőle azóta felocsúdni.

Emlékszem, hogy hiába értékeltem akkor is, amit láttam, azért elég erős keserűség volt bennem azt illetően, hogy a lírai, csodálatosan beteljesült szerelemmel ezt merték tenni. Dühös voltam, amiért ilyen borzasztó csúnyán beszélnek és viselkednek egymással a szereplők, akiktől szerelmi életük zenitjén, kiteljesedésükkor búcsúztunk el. És volt még emellett egy igazán mélyről feltörő pánik is, hogy ha a Before-filmek mennyeien édes párja idáig jut, akkor milyen reménnyel kecsegtethet a való élet?!

Szóval lakat alatt töltötte az elmúlt nyolc évet a film, amíg sor nem került rá most újra, és... már az elején féltem. Az első felén, a vacsorajelenet alatt már rettegtem. Már ott felüti a fejét a baj, már ott nincs minden rendben, aztán később is mutatnak egy-egy olyan közönséges mozzanatot a szereplők, ami tüskeként fúródik a néző mellkasába, míg végül megérkezünk a hotelszobába, ahol már úgy éreztem, szökik a levegő a nappaimból...

Aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie, jól összeveszett Celine és Jesse, majd végül jól ki is békültek. Kellett hozzá nyolc évnyi magánéletbeli tapasztalat, hogy ne törjön össze a film ismét, és a helyén tudjam kezelni. Csúnya, vízválasztó este az, amit a két főszereplő életéből kiragad a harmadik Mielőtt-film. És nekem, mint nézőnek is át kellett esnem nem egy ilyenen, hogy tudjam, értsem, az ilyen esték után is fel lehet állni. Ahogy Hawke karaktere ki is mondja, az élet nem tökéletes, de ha ráakad az ember arra a ritka kincsre, amit a szereplők megtaláltak egymásban, akkor azért megéri kitartani, még a tökéletlenségeken keresztül is.

Ez olyan tanulság, amit az ember nem gyakran kap meg filmtől, pláne így nem. És ezért írom, hogy számomra ez a legjobb, legérettebb film a három közül.

Eljátszottam a gondolattal, örülnék-e neki, ha meglepetésként hamarosan bejelentenék a negyedik részt. Biztos belém fagyna a lélek, hogy az alkotók képesek lennének-e tartani a színvonalat, de akik az elmúlt több évtizedben ilyen bölcsességgel tudtak nekünk mesélni a párkapcsolatokról, valószínűleg tudnának még mit mondani a szülőlét és a középkorúság viszontagságairól is. És én, aki ott még nem tartok, nagyon kíváncsi lennék a mondanivalójukra.

"hogy lássam és megértsem, miért történik mindez."

Őszintén azt kívánom, hogy sose tapasztald és "értsd" meg ezt a részt, ha ennek az az ára, hogy ide jut a kapcsolatod. :)
Linklater a Before filmeknél is magas érzelmi intelligenciáról tett tanúbizonyságot. Talán a legjobb trilógia, amit valaha láttam. Ettől függetlenül nem szabad magától értetődőnek venni mindazt, ami a 3. részben megtörtént. Még ha a nagy számok törvénye alapján az emberek egy hosszú kapcsolatban - különböző okok miatt - el is távolodnak egymástól, az még nem jelenti azt, hogy Te is ide fogsz tartozni. A filmben minden "valódi", mégis, a saját valóságodat magad teremted.

Tegnap megnéztük újra, azt hiszem, ez a legzseniálisabb epizód mindhárom közül.

Még mindig zseniális és egyben elképesztő, hogy mennyire más, mint az előző kettő. Az utolsó óra színtiszta zsenialitás, bár... most elgondolkodtam azon, hogy alapvetően a filmnek választania kellett: kit tesz meg negatív és pozitív féllé a vita során. Legalább úgy éreztem, a film választott és érthető módon nem tudta ezt a nézőre bízni, nem is kellett volna, nem is nagyon volt más "választása", hiszen a vita teljes egészét elénk tárta. Mármint: a vitában egyértelműen a női hisztérikát aggasztja rá Celine-re és a "szenvedő" férfi szerepét Jesse-re. Kíváncsi lennék, miért és mi alapján döntöttek így, mert bár nincs különösebben lényege - hiszen a házaspár életét tekintve egészen biztosan feltételezhető, hogy egyszer az egyik, másik alkalommal meg a másik "bolondul" meg -, de bemutatva egy szeletét így egyértelműen Jesse "A Nő" szeszélyes természetének szenvedő alanya, aki ráadásul egóját visszatartva próbálja menteni a menthetőt. Celine pedig... aki egy órán keresztül sokszor nonszensz badarságokkal fordítja ki Jesse szavait (persze ezt ugyanígy megteszi párszor Jesse is). Ez így lehet egy általánosító, sztereotip gondolat megvalósítása, amiben a klimaxoló nő fojtogatja az életet élvező férfit. Ez így nekem kicsit túl sovány egy Before-filmhez. Vagy csak nem éltem házasságban.
Mindazonáltal bennem van a gondolat, miszerint ehhez is szükséges még tíz év... főleg házasságban, hogy lássam és megértsem, miért így történik mindez. Most jelenleg még "örülök", hogy az életutamat járva a második részt taposom, átérzem, lélegzem...

Eszméletlen, zseniális. Az első rész is jó volt (de rég is volt már istenem), aztán a második egy még komolyabb, még nagyszerűbb filmélménnyel gazdagított bennünket, hogy aztán 2013-ban egy olyan alkotásban láthassuk viszont kedvenc párosunkat (párunkat?), hogy így lassan év vége felé közeledve keseredett félmosollyal nyugtázhassuk magunkban: most láttuk az (utóbbi pár) év legjobb filmjét.

Richard Linklater megcsinálta. Ennyire egyenletesen magas színvonalú trilógiát én még nem láttam. Úgy lett mindegyik rész közel hibátlan, hogy filmjeiben mindvégig tudott valami újat, eredetit felmutatni, miközben végig hű maradt ahhoz a fajta kommunikációhoz és stílushoz, amiért anno beleszerettünk az első, majd a második részbe is.

A párbeszédek, a helyszínek és a képek ismét zseniálisak, ebben a műfajban ennél jobbat már tényleg nem nagyon lehet letenni. 10/10

Tö-ké-le-tes. Másodszori nézésre még inkább. Kedvesen, fájdalmasan, kacagósan és szánni valóan magunkra ismerhetünk.

Először gondban voltam ezzel a filmmel. Az első résznél ugyan volt egy pillanatnyi elbizonytalanodás, ám a másodikra már kőkeményen rázúztam az ötöst. Ennél viszont sokat hezitáltam. Talán azért mert elég kiábrándító volt, de pont ezért roppant életszagú. És pont ezért nem is lesz a kedvencem, de ennek ellenére megérdemli a zseniális értékelést.

Tényleg egyre jobb ez a sorozat, most újra kéne néznem az elejétől, hogy tisztán lássam a változást, az idő múlását.
Linklater zseni, egyértelmű. Nem is tudom mit mondjak. Megint ugyanaz az érzés - életszerű, hosszú beszélgetések, konfliktusok és nagyon jól viszi vászonra azt a fajta házasságot, kapcsolatot, szerelmet, ami tényleg a leggyakoribb és nagyon jellemző. Elegendő egy kis szikra ahhoz, hogy egy romantikus pillanatból pokol legyen.... Szép film, nagyon.

Ekkora mocskos nagy, brutál 10 pontos filmet is már régen láttam! Nagyon ritka, hogy egy trilógia minden egyes része egyre jobb lesz, de itt ez a helyzet. Linklater, Hawke és Delpy, amit ezek összehoztak forgatókönyv szinten, az valami elképesztő. Hosszú-hosszú percekig tartó jelenetekben vágás nélkül sziporkáznak a párbeszédek, mégsem mesterkélt egy percig sem. Zene nélkül, effektek nélkül, akciók nélkül, és igen voltaképpen történés nélkül, mert az egész film nem más, mint egy folyamatos dialógus. Amit meg a két színész összejátszik, az non plus ultra. Ennyire könnyeden, ennyire természetesen, ennyire tökéletesen eljátszani ilyen jeleneteket, mindenféle mankó nélkül, - talán merész a párhuzam, mert a két filmet nem lehet egy lapon említeni, bár hasonló a témájuk - , utoljára ilyet az Ullmann-Josephson párostól láttam. A trilógia legnagyszerűbb darabja lett a Mielőtt éjfélt üt az óra, nézze meg mindenki, aki csak teheti!

1000%

Jó, életszagú, szerethető. Szeretet, kötődés, a mindennapokban felgyülemlő feszültségek, két ember, akik próbálják megőrizni a kapcsolatukat a világban és a világ ellenében. Nekem a helyszínválasztás is tett hozzá, míg fiatalon sodró tempójú nagyvárosokban játszódott a történetük, most egy lelassult tempójú nyaralóhelyen tudnak úgy "megállni", hogy legyen idejük a kapcsolatukra.

Az pompás előző részek fényében ez sajnos méretes csalódás.

Nem tudom, én meg pont megnéznék egy olyat 9 év múlva, amiben újra találkoznak úgy, hogy már más partnerrel élnek együtt. A volt kapcsolatok tök izgalmasak, (mi minden történt azóta, mi lett volna ha..., stb.), persze csak akkor, ha már képes higgadtan visszagondolni rájuk az ember.

Egy ideig ez is túl mesés, inkább onnantól zseniális nálam a film, amikor a hotelszobában Celine elkezd "nő" lenni, aki érzelmi alapon működik és teljesen irracionális. Addig kissé valószerűtlen, onnantól viszont tényleg igazi nő. Bár nem tetszik a viselkedése, de mégis, egyszerűen "élvezet" hallgatni :)

Ez tetszik, én is így látom.

Kevesebb giccses életbölcsesség, jobb film; a 10. rész még az ötöst is elérheti ;)

Nem nagyon latom a filmben azt,amit masok,ezert nem tetszett különösebben es nem is hagyott bennem melyebb nyomott. 2 oranyi elbeszeles,ami közben sokszor belefaradtam egyszerüen vagy untam es bele akartam tekerni. A vegen meg kikapcsoltam es felsohajtottam. Tiszteletem aze,aki megirta,de nem erzem,hogy sikerült volna mozgokepbe atültetni..

Before Sunrise: álmodozás; Before Sunset: az álom megvalósulása; Before Midnight: az álom szertefoszlása. Gyönyörűek ezek a filmek, külön-külön is, de együtt főleg. Óriási, őszinte, katartikus teljesítmény - egyrészt szeretném, ha csinálnának még hármat, másrészt jobb lenne, ha egyet sem, mert az már csak egyvalamiről szólhatna, és azt nem akarom. Gondolom, ez rólam is elmond valamit...

A film 3/4-e fárasztó dumából áll, ahol igazán történik valami, az a finálé. Addig nagyrészt erőltetett mosolyok, megjátszott érzelmek és hirtelen hangulatváltások áradnak felénk. Hitelességnek nyoma alig akad. Sajnos sokkal sokkal többet vártam ettől a résztől az eddigi értékelések alapján, de megállapítottam, hogy ami sokaknak tetszik, az nem garancia arra, hogy nekem is fog. Aranyos volt a célzás a két előző részre: "Néha megjelenik, de aztán eltűnik, mint a napkelte, és a napnyugta".
Egyszer nézhető. Vigyázat! Julie Delpy cickói nélkül a nézők figyelme alaposan elkalandozhat a film nézése közben...

jó film, talán nem ezt vártam, de iszonyat erős eddig ez a trilógia. szerintem idővel - talán újabb 9 évet nem kell várni megint - elkészül majd a negyedik rész. az újranézésnél kicsit megkevertem most a kronológiai sorrendet a napokban (1. 3. 2. rész), és két dolgora jöttem rá: a szinkron kurva szar, nem értem miért így láttam csak korábban. a másik pedig az lenne, hogy ezek a filmek bizony önmagukban is megállják a helyüket. nyilván nem árt ismerni az előzményeket, de a linklaterék olyan ügyesen rakták össze a forgatókönyveket, hogy nem szükséges minden alkolmmal újra az elejétől kezdeni. jó, hogy 2013-ban még készülhet ilyen film a sok szar között. 8.5/10

Nem lett a kedvenc "Mielőtt"-filmem,jól sejtettem ezt már fél éve a trailerből. Biztos, ami biztos inkább az egészet spoilerbe teszem.Na meg a keményebb,személyesebb részeket kihúztam, pedig lehet, hogy azzal lenne teljes, de nincs kedvem vitázni.
Az egész addig volt érdekes igazán amíg vágy,szerelem és kémia égette át a képernyőt, no meg itt a harmadikban, amikor veszekednek. Ebben a részben csak ilyenkor önmaguk. Ami közte van az az élet, és kínosan fárasztó. E film ¾-e szinte csak ilyen. Az első 15 perces autós párbeszédből az jött le, e két embernek vajmi kevés köze van egymáshoz. Kellemetlen volt nézni is az édes családi együttlétet az alvó gyerekekkel, a mondvacsinált csevelyekkel. Mint valami szappanopera. Már az első két részben is idegesített Celine tanult bölcsessége, nagy szája, ami mögött valójában sekélyesség van. Aki aztán az évek múlásával, ahogy az lenni szokott(én már csak tudom) még pikkelyeket is növesztett. Jesse jobb, ő már huszonévesen is viszonylag eredetien gondolkozott, de még most is azt érzem, igazán semmi mellé nem tette le a voksát, leginkább önmaga mellé nem.Mit is csinált e pár együtt 9évig ekkora távolságban? Eleve lehetetlen, hogy két olyan ember találkozzon egymással, mely még önmagával sem találkozott..( a vendégségben lezajlott beszélgetést inkább nem minősítem..)
És aztán ezen a nem közös nevezőn táncol az egész film. Az első két rész a szerelemről és ígéretekről szólt, s ugyanazt akarták:egymást. De itt már mindketten mást és mást, és az a baj, hogy egyikőjük sem tudja, hogy igazán mi a csodát is.
Ez már önmagában hordozza a bajt, ami itt szépen el lett kendőzve ezzel a romantikus befejezéssel,mely a jövőbe mutat..én meg cseppet sem vágyom romantikus, álmodozó megoldásokra a művészetben.
(arról meg nem is beszélve, hogy Celine nem kívánja Jessét már, ez rendesen átjön..ezt aztán még lehet hárítani 40évig is, szokták csinálni házasságban, úgy tudom)

Talán majd a 4.rész izgalmasabb lesz, hátha addigra átírjak a párkapcsolat, az együttélés összes nyomorúságos,örökölt szabályát, és akkor majd tényleg valami újat látok, ami felvillanyoz.

végre egy ötös 2013-as film!

Az a hatalmas előnye és varázsa ezeknek a filmeknek (és ezzel a harmadik kilenc éves periódus után immár teljesen egyedülállóak), hogy tényleg haladnak valahová, és tényleges fejlődést, változást mutatnak (akár egy longitudinális szerelmi-szociológiai felmérés:). A Sunrise felhőtlen, kamaszos romantikája után a Sunset-ben a még mindig romantikus sorsszerűség mellett már egy csomó tök komoly életprobléma felmerült (nem működő házasság/kapcsolatok, gyerek, felelősség, elvágyódás, hiányérzet, "kifutok az időből" pánik, stb...), a Midnight-ban mindez tovább eszkalálódik, és így végre - abszolút zseniális módon - reális(abb) képet kapunk egy majd 10 éve együtt lévő párról, mint bármilyen más (általam ismert) filmben. Itt már több a dráma, mint a románc, és ez nekem nagyon tetszik :) Kötelező darab, és a súlya ellenére az előző két részhez hasonlóan teljesen feltölti az embert életenergiával és lendülettel.

Amikor a szobában vitatkoznak, azért kapcsolja ki Jesse mert előtte a fia hívta Celine-t és nem adta oda neki a telefont mikor kérte

"Meghittség, birtoklás és dominanciaharc jelenik meg gyors egymásutánban, ahogy Jesse vitázás közben minden további nélkül kiveszi Celine táskájából a telefonját, és kikapcsolja, majd Celine kisvártatva előveszi a telefont, visszakapcsolja, és visszateszi a táskájába. Mindketten zavartalanul beszélnek tovább, mialatt ez történik, verbálisan egyikük sem reagálja le ezt a kis meccset."
Idézet az Origo kritikájából.Valaki mondja már meg, hogy ez hol van a filmben?

Waking Life az egyik kedvenc filmem, nem kell bemutatni! :D

Mindenképp nézd meg az első két filmet is, Jesse és Celine is képes hozni az entellektüel, kissé sznob figurát, ez talán lehet taszító, bár engem egyáltalán nem zavart, az első perctől szimpatikusnak találtam őket. Értelmes emberek értelmes és izgalmas párbeszédeit hallgatni pedig jó dolog, még ha 99,9 %, hogy ilyen dialógusok néhány óra ismeretség után nem is hangzanak el két ember között.
Ajánlom a Waking Life-ot, na ott aztán igazán elszáll az agyad olyan eszmefuttatások vannak :), dvd-n háromszor vissza kell pörgetni mire nagyjából felfogod, vagy még úgy sem.

Jah, és csak egy tipp: Ahogy nézem lesz szinkronos és feliratos változat is, és szent meggyőződés ide vagy oda, válasszátok a feliratos vetítéseket, mert angolul, franciául és görögül is társalognak benne, és valószínű a szinkronnal fog sérülni a moziélmény, ha homogenizálódik ez a nyelvi kavalkád. Viszont a man of letters kifejezést nem ismerte a fordító.

Richard Linklatert mint rendezőt igen nagyra becsülöm az animációs filmjei miatt. Azzal az öncsalással élve, hogy nem vettem figyelembe, hogy léteznek a Mielőtt-filmjei. Ugyanis pár éve megpróbálkoztam az elsővel, de valami rekord idő alatt abbahagytam, mert borzasztóan idegesített a szövegelés, amit teljesen nem éreztem igazinak. Ehhez képest most egy potya mozijegynek hála beültem a filmre, semmilyen elvárást nem támasztottam vele szemben, és borzasztóan élveztem. Volt súlya szerelemről és kapcsolatról beszélni, hogy a szereplők elmúltak 40 évesek és ugyan még mindig borzasztóan megírt hatása van, de mégis van benne valami könnyed természetesség. Ellentmonsani látszok magamnak, de mégsem. Nagyon sűrűn szakad ránk sok információ az amúgy sem rövid film alatt, ráadásul a történtek is egy nap alatt játszódnak le. A konfliktus meglehetősen komlpex felvezetéséhez és kibontásához tök komoly ok-okozati láncon keresztül lehet eljutni, amihez még egy szuperérzékeny, intelligens értelmiségi pár esetében is minimum éveken keresztül kellene "tányérokat törni", hogy teljes pompájában előálljon a szituáció. De valahogy megoldja Linklater, tök finom gesztusokkal és visszatérő motívumokkal. Ehhez zseninek kell lenni. Szóval megjött a kedvem megnézni az "előzményfilmeket" is.

Megnéztem a fordításod jóvoltából a filmet (amúgy köszönöm). Szóval nem tudtam nem szeretni ezt a filmet. Imádtam mikor sétálnak, utáltam mikor veszekednek és azt kívántam legyen így vége ennek a rohadt filmnek. De a végén rájöttem, hogy az egész film alatt lekötött és érzelmeket, érzéseket csikart ki belőlem. Zseniális.

Az év egyik legjobban várt filmje számomra. A másodiknál nem hittem el hogy ennyire fent tudta tartani a szintet, remélem a harmadiknál sem lesz másként.

Miután a filmet oda-vissza kb. 50-szer láttam (feliratozási feladat okán), picit ellentmondanék az elragadtatott kritikáknak: túlzásnak tartom, hogy jobb lenne, mint az előzőek. Nyilván az elsőnek volt újdonságértéke, a második és a harmadik az már a 'beetetés' utáni állapot, tudni akarjuk, hogy alakul a sorsuk, de szerintem ez a harmadik nem jön az első közelébe, mint ahogy már a második sem.

Ez nem jelenti azt, hogy nem nézném meg és nem fogom megnézni nagyon szívesen az akárhányadikat is ebből a rendkívül érdekes sorozatból, bishundertzwanzig.

Na jó, de te az eddigiekre is négyest adtál... szóval még van remény a rajongóknak.

de Delpy és Hawke tényleg szuper.

nekem 3-4 közötti. semmoképp se zseniális. igazából csak az utolsó 20 perc tetszett.

az idei bemutatók közül az egyik legnagyobb 5-ös!

Csak annyit tennék hozza, hogy szerintem egyenesen kenterbe veri az első két részt, mindketten felnőttek, a párbeszédek jóval érettebbek és okosabban megírtak (nem mintha baj lett volna ilyen téren az első két rész bármelyikével, de pl. Hawke karaktere hatványozottan szimpatikusabb, és kevésbé puffogtat csöpögősebb kliséket).

Ritka, hogy egy trilógiában minden rész jobban tetsszen, mint az azelőtti, de nálam:

Before Sunrise: 7/10
Before Sunset: 8/10
Before Midnight: 9/10

Nagyon, nagyon jó film ez.

Jobb felső sarok. Augusztus 15.

mikor lesz a magyar premier?

Csak annyit mondhatok, érdemes megnézni !!A 3. rész sem veszitett varázsából. Nagyon aggódtam, hogy vajon lesz-e elég tüz bennük meg a 3. részhez . Hát volt ! De milyen tüz! Ilyet közöttük még nem éltem meg ! Igaz, a film az elsö harmadában kicsit leült – Jesse és Celine akkor jók, ha egyedül vannak, de a film második fele mindenért kápótolt !
Rögtön az elején egy kb 15 perces párbeszéd vágás nelkül. Hiaba, Hawke és Delpy profik a javából.
Hová tünik a szerelem, a szenvedély a kapcsolat és gyermeknelevés mindennapos rutinjában ?Elszállnak az illúziók és csak a hétköznapok megszervezése marad. Ki károsul? Kinek kell többröl lemondani ? Kinek kell jobban alkalmazkodni? Ki akar jobban érvényesülni? Ki tudja a vélt sérelmeket jobban “megemeszteni”? Ki tud vagy akar áldozatot hozni ? Ki tudja az érdekeit jobban megvédeni ? Hol marad a szerelem, ha minkét fél úgy érzi, sérelem érte, hogy többet kell áldoznia a család oltárán ? Mennyire ismerös mindez !
Ismét intelligens, okos, öszinte párbeszédek. Ès olyan élethü, hogy adott esetben magára ismer a nézö.

Bemutató június 5. pl. Bécsben. No és Budapesten??

Úúristen, nagyon várom!:)