Szerelem (1971)

Másbanlét

Kísérteties, finom, életszagú. Kevés ennél szebben vágott filmet láttam. A szereplők a lét viharait, a bevágások az emlékezés rebbenéseit, a lélek bugyrait járják. Remegő kezek, gondterhelt tekintetek, szemerkélő esőcseppek. Még gyönyörűbb film, mint amire emlékeztem.

Nálam a Ház csak egy hajszállal maradt le a zseniálisról. A Szinbádot is nézem majd nemsokára, kíváncsi vagyok, hogy ehhez képest hol fogom majd tudni elhelyezni.

"Vitán felül Vitán felül Makk legjobbja."

Én is így érzem. Pedig ott van a Ház a sziklak alatt, az is tökéletes film. De ez még annál is jobb. 1971 volt a magyar filmművészet nagy éve, ekkor készült a Szerelem Makktól és a Szindbád Huszáriktól.

Újranézve simán ötös. Varázslatos a montázstechnikája, tökéletesen leképezi az emberben kavargó gondolatfolyamatokat és az emlékezést - ezt tovább erősíti a jórészt szűk fókuszú terek alkalmazása (a'la Bergman), illetve a rendkívül lassú tempó, ami nem öncélú, hanem inkább a feszült várakozást segíti meg (a'la Volt egyszer egy vadnyugat). Az első egy óra is erős, de Darvas Iván szabadulása után még tovább tudja növelni a színvonalat Makk.

Merem állítani, hogy eddig sose volt ilyen erős főszereplő-triója egyetlen magyar filmnek sem: mindhárom színész elképesztően hiteles, odaadó és átszellemült. Lili még a haldoklása közepette is stílusos, méltóságteljes, Törőcsik szenvedélye szuggesztív erejű, Iván pedig fantasztikusan száll bele a filmbe - ahogy a mozdulatai, néma arckifejezése átadja a karakter lényegét szavak nélkül is, arra tényleg csak a legnagyobbak képesek. Vitán felül Makk legjobbja.

számomra egyértelműen a film legerőteljesebb része a "szabadulás", taxizás, kossuth cigizés stb..

Talán ez a kedvenc magyar filmem. Mindig olyan érzésem van, mintha nem is Pesten, hanem valami apokalipszis utáni világban játszódna. A különleges montázstól az egésznek lesz egy furcsa, nem e világi hangulata. Egyetlen hiba Törőcsik Mari egyértelmű parókája.:)

Már csak a színészek miatt is érdemes megnézni ezt a filmet, mert frenetikusak. Érdekes film, kicsit kevésnek éreztem, de a végső "szeretlek" libabőrözős.

Uhh, az ilyen kijelentések tudnak azért fájni! :D

Ó, nekem nem. :) Én örülök ezeknek, főleg ha egy "basic" embertől hallom aki tudom hogy nem ismer ilyen filmeket, aki azt hiszi 1995 előtt nem is volt filmművészet, de még világ sem.
Egy másik osztálytársam egyszer azt mondta, hogy "jó a Mátrix, de látszik rajta, hogy már régi".

De múltkor a Chaplin: Kutyaélet kifejezetten tetszett mindenkinek.

"ahhoz képest, hogy ez a film milyen régi, hihetetlen jó és profi"

Uhh, az ilyen kijelentések tudnak azért fájni! :D

Amúgy szerintem is dicséretes, hogy 6 embert így lekötött. Ez azért nem jellemző. Bár ez annyira remek film, hogy elhiszem, még azokat is leköti, akik amúgy hidegrázást kapnak a régi magyar filmektől.

Nem csak a cella, hanem úgy az egész, az utolsó jelenetekig.

34-ből. De rosszabbra számítottam. :)

Darvas Iván helyzeti előnyben volt, mert a film börtön-jeleneteit ugyanabban a cellában vették fel, ahol Darvas már otthonosan mozgott. Igaz, korábban nem színészként, hanem elítéltként. (Bővebben: a nem mellékesen szintén zseniális Makk Károly "Szeretni kell" c. könyvéből!)

Hatan? Hányból?

Megnéztük az osztállyal, kicsit nehezen lehetett így ráhangolódni, de annak is örültem, hogy volt 6 ember, aki még csöngő után a stáblistáig maradt. Azért így is ütött, másodszorra is.

Darvas zseniális, mindkettő. Törőcsik úgyszintén, de most az döbbentett le, hogy mekkorát alakít Iván. Na meg ezek a bevillanó képek. Osztálytársam: "ahhoz képest, hogy ez a film milyen régi, hihetetlen jó és profi". Ezt súgta a fülembe. Made my day.

Zsigerekig ható alkotás.

János szerepét eredetileg Pálos Györgynek (Megszállottak) szánta Makk Károly, de a felkérés után három héttel Pálos meghalt.

szerk.
Ezt az "érdekességek" közé szántam, de mellé ment. Sorry!

Messze a legszebb film amit valaha láttam. Az idős néni egyszerűen zseniális!

Ha már...akkor (ál)szerénységem legyőzve, megemlítem azt is, hogy Makk Károly, egy ma megjelent interjúban, megerősítette a gyanúm (#23) Tóth János érdemeit illetően.

Újságíró: A film elbeszélésmódjában és montázstechnikájában újat hozott.
Makk Károly: Elsősorban Tóth János operatőrnek köszönhető, hogy az álom-és emlékképeket megjelenítő látvány ennyire intenzív a kész filmen. Ezt a munkát folytattuk a Macskajátékban is...

Nos, az amerikai stúdiórendszer aranykorában sokszor nem engedték be a rendezőt a vágószobába. John Ford ezért találta ki, hogy már a forgatáson "megvágta" a filmet, azaz úgy vette fel, hogy a vágó ne tudjon variálni, hanem csak úgy tudja összerakni, ahogyan azt ő akarta.

Egyébként teljességgel igazad van. A vágás nagyon fontos, mondhatni az egész filmet alapjában meghatározó dolog. A néző nem is tudja, hogy mennyi minden múlik rajta.

Vágások, felvillanó képek.
Érdekes, hogy a vágásról, a vágóról (angolul, szerkesztő, ugye) milyen ritkán ejtünk szót. Pedig a film minősége jórészt a vágószobában dől el.
A vágás adja meg a film ritmusát is.
Kusturica mondta Pécsett, amikor fellépett a No Smoking zenekarával, hogy a zenében is meg a filmben is a legfontosabb a ritmus.

Egyébként abban a bizonyos vágószobában nyilván gyakran ott ül a rendező is. Meg, ez esetben, az operatőr, Tóth János is. Annyira jellegzetesek ugyanis ezek a felvillanó képei. (Leginkább, talán a Macskajátékban.)

A Szindbádot én láttam moziban (a Csontváryt is), lenyűgöző volt. Én sem értem, hogy tudták kihagyni.

Meglepő egyébként, hogy a moziban -igaz, a kisteremben- telítettség volt. Elég sokan kíváncsiak voltak erre a remekre ismét. Pedig, ahogy páran megjegyezték az egyik vetítés kudarcba fulladása után (sajnos a Varga Katalin balladáját nem tudták leadni pár balfaszkodás miatt :C), ezt azért gyakran adja a tévé. Öröm volt látni, hogy azért vannak még sokan, akik kíváncsiak rá - és nem az "elit sznobok", meg nemcsak az idősek, hanem a velem egykorúak is. Talán még van remény arra, hogy nemcsak ilyen látványos semmitmondó filmekre harap a nép. De az is lehet, hogy ezen a vetítésen az összes néző ott volt, akit érdekel a film - ezesetben meg sajnos csak ennyien. :D

Igen, képileg is kiváló. Meg én ismét a montázst, a vágást emelném ki, ami mesteri. Apró bevillanások vannak, melyek tényleg csak akkor működnek jól, ha jól van beállítva az adott kép. Itt sikerült olyanokat komponálni, melyek 1-2 másodperces megmutatással is rendkívül sokat mondanak. Meg ugye a jó öreg eisensteini dolog is itt van: összeáll egy kép az egészről. A nosztalgia jelenik meg itt a gondolatok pergésében. Szinte kedvem lett volna nekem is időutazáson részt venni. :D Férfi vagyok és 26 éves, de tökéletesen átéreztem ennek a közel 100 éves nőnek a lelki világát. Mert, amire gondol, az nemtől és kortól független. Egy ilyen kiváló világba vágyik az ember, ami a szépségről, a művészetről és a jó értelemben vett nyüzsgésről, pezsgő életről szól.

Számomra egyébként így utólag is ugyanazt mondja, mint Haneke azonos című filmje. :D Teljesen mindegy, hogy az ember miféle testben kénytelen élni: az emlékek által is halhatatlan és örökifjú a lélek, a szerelem és a rajongás nem szűnik meg, ha igazi.

Ez nekem (meg pláne, a Kontrollnál írottak) a mozizás dicsérete is. Örömmel és egyetértéssel olvastam.
Miközben, tudjuk, egyre kevesebben járnak moziba. Legutóbb pl. éppen az Urániában, az egyik kisteremben egyedül néztem "A keresztelő" c. lengyel filmet.
(Csak zárójelben: ami persze, egyfelől, igen király(i), másfelől azonban hiányzik a közönségreakció. Lásd: Kontroll!)

Magáról a filmről: úgy látom, még nem esett szó a film operatőréről, a zseniális Tóth Jánosról. Aki, az ugyancsak gyönyörűen fotografált Macskajátékot és az Egy erkölcsös éjszakát készítette még Makk Károllyal.
Jut eszembe, Makk Károly mondta a minap:
A magyar filmszakma nagyon belterjes lett. Az elmúlt hosszú években mintha csak egymásnak csinálták volna filmjeiket. (Azaz jobban járnánk, ha Tarr Béla mégis inkább filmeket csinálna, és nem a védhetetlent próbálná védeni. Bár, elismerem, ügyes taktika volt az eddigi pénz/elosztók/lenyúlók részéről Tarr Bélát maguk elé tolni.)

Úgy érzem, el kell olvasnom a novellát is lassan. Így el merem, ha azt írod, hogy jól sikerült megragadnia.

Projektoron gondolkodtam, de ugye az elte is azért szüntette be a vetítéseket, mert nem egy olcsó mulatság. :C

Egyébként nem is értem, ennek a filmnek a párját, a Szindbádot miért nem adták ezeken a Filmnapokon. A hangi, zenei része annak is különleges, belefért volna a filmhang köré szerveződő programba. Na, meg khm-khm, egy-két ócskaság helyett simán berakhatták volna, hogy emelje a színvonalat.

Igen, a film második fele olyan kivételes alkalom, mikor képesek az irodalmat ugyanolyan színvonalon visszaadni a filmvásznon. Miként Déry érzékletesen és átélhetően leírta, miként tapasztalja meg valaki ismét a szabadságot, ahogyan szépen lassan felfogja a körülötte lévő világot, ugyanígy sikerült ezt Makknak a vászonra átültetnie.

Projektoron gondolkodtál már?

Szintén moziban néztem újra. Még nagyobbat üt ez is. Szerezni fogok magamnak egy privát vásznat, és csak azon nézek ezentúl filmeket. :D Egyszerűen olyan elemeket fedez fel az ember, amiket monitoron nem vesz észre. Például eddig fel sem tűnt, hogy már egy korai visszaemlékezésben bevillan a börtön rácsos ablakának képe. Zseniális.
Zseniális, ahogy Makk Károly adagolja az információt. Eleinte még a néző is azt hiszi, hogy János Amerikában van. Aztán szép lassan felébred a kétely, ahogy az öreg néniben is, majd jön a film második fele és a sokk: János börtönben ül.

És eszméletlen nagyok ezek a visszatekintések. Első megtekintésre kicsit öncélúnak éreztem én is, bevallom. De most, sokadszor látva a filmet: lenyűgöző. Valóban van funkciója. Mert ez az egész nemcsak a szerelemről szól. Vagy legalábbis nemcsak szó szerint. A szerelem inkább egy eszköz a nosztalgikus múltba tekintéshez. Annak egy része pontosabban. És így Makk szépen egymás mellé állítja a két generációt. Míg az öregnek vannak emlékei a "Boldog Békeidőkről", addig Lucának csak az 50-es évek és a terror ugrik be, mikor férjét elvitték. Az ő visszaemlékezései csak a rosszról szólnak, míg az öregasszonyéi teli vannak gyönyörű élményekkel. Sokszor írják, mondják, hogy a Szerelem a Szindbád mellett nem tartalmaz társadalomkritikát. Nos, dehogynem! A Szerelem az egyik legjobb e téren, mert úgy képes ezt végrehajtani, hogy elsőre nem tűnik fel. De ezzel, hogy egymás mellé állít két élményt, emlékezetet, nagyon is látszik, hogy a huszadik században felnövő generációnak csak a terror és a keserűség jutott, melyben nagy része van a "boldog itt a nép" szocializmusnak, illetve inkább a sztálini diktatúrának.

És ugye azért a "jelen" sem tiszta, hiszen hiába szabadult a politikai fogoly, a társbérlőségben ott van az indirekt, "puha" meghurcoltatás és megbélyegzés.

A film második fele pedig nagyon szép! Igazi katartikus élmény, ahogy a férj megszabadul. A hirtelen nyert szabadság sokkját tökéletesen sikerült megjeleníteni ezekkel a bevillanós visszaemlékezésekkel. A férfi szinte fel sem fogja, hogy kint van, annyira hirtelen jött az egész. Az újratalálkozás pedig tényleg az egyik legszebb, legőszintébben érzelmes jelenet, amit valah láttam. Ez valóban a giccs nélküli, nyál nélküli, őszinte szerelem megnyilvánulása.

Az újranézés megtörtént és valóban alulértékeltem, igenis jó választás volt az alkalomhoz, a hűség és a másik fél melletti kitartás tanfilmje ez, többek közt. Igazi "tartalommal" rendelkező művészfilm, ami megtekintés után élénken él az elmében, hosszú idő után is.

Furcsa érzésű film. Olyan távolinak tűnik (nekem), olyan elhagyatottnak. Az öregséget, az elmúlást kidomborítja, majd előrehelyezi a két fiatalt, amelynek kapcsolata ott van és robbanni akar. A végén nagyot is szól. Gyönyörű. Makk Károly pedig kitűnően rendezett, a képek csodásak, a bevillanó képsorok pedig egyfajta lüktetést adnak a filmnek, még most is fejemben dobognak.

Makk Károly filmje az emberi lélek sokszinűségének árnyalt megjelenítésével vitathatalanul a magyar filmtörténet klasszikusa lett.

A nemes írói anyagból készült forgatókönyv (Déry Tibor két novellája összedolgozásából), a parádés szereposztás, párosulva a bensőséges-lírai rendezői felfogással, felejthetetlen remekművet eredményezett. Olyan remekművet, ami kitágította a magyar film határait, az élet, a lélek, a társadalom előtte ismeretlen tartományait hódította meg.

A rendező egyenrangú alkotótársa volt Tóth János operatőr, aki bravúrosan teremtette meg az ötvenes évek szürke képi világát.
Méltóságteljes kameramozgatása a film visszafogottságát erősíti, másrészt a rendkivül éles vágások, a villanásnyi képek, mint rövid közjátékok jellemzik a kort. S döbbenetes, ahogy a kontrasztos képek a befejezésben derengő homályba váltanak át...

A Szerelem megrázó, emlékezetünkbe vésődő remeklés, a nagy magyar filmek egyike, méltó társait fél kezünkön megszámlálhatjuk.

A bemutatása óta eltelt évtizedekben semmit sem veszített művészi erejéből: mint minden időtlen mestermű, azáltal sugároz hitet és optimizmust, hogy megmutatja az emberben rejlő örök és kibontakoztatható erkölcsi szépséget.

A Szerelem minden idők egyik legnagyszerűbb, legszebb magyar filmje. Érzékenységével jóval
több, mint történelmi kordokumentum. Egy háromszereplős kapcsolatrendszer hihetetlenül finom
ábrázolása. Egyáltalán nem lehetett nyilvánosan beszélni 56-ról, amikor ez a film készült,
de a szavak mögötti fájdalom és a rendszer igazságtalansága mégis rendkívüli erővel érződik
minden jeleneten. Miközben, ahogy a film címe is mutatja, a középpontban a személyes
kapcsolatok állnak. Az önfeláldozás itt nem politikai gesztust, hanem a hétköznapok önként
viselt poklát jelenti. 1971-ben még akadt néhány 56-os politikai fogoly a magyar börtönökben.
A film önmagában, politikai és történelmi háttér nélkül is megállná a helyét, de a körülmények ismeretében még zseniálisabbnak tűnik.

Szerintem ez a legfehérebb film a világon, sokszor olyan világos, szinte beég. Vagy talán nem is szinte.

prüstü... ezt bizony újra kéne nézned. Sokszor. Amit te "elszarásnak" vélsz, (szerintem) a legnagyobb erénye ennek a filmnek. Kevés olyan film van, amely ennyi finom árnyalatot villant fel, s efféle mélységekbe merészkedik úgy, hogy közben nem válik modorossá.

A film címéből kiindulva fogalmazzunk úgy, hogy teljesen mást vártam. Én elismerem, hogy Törőcsik Mari és Darvas Lili játéka kimagasló, de csak ezért nem fogok isteníteni egy filmet. Azok a bizonyos bevágások szerintem túlzásba estek, olyan szinten fusztrált, hogy már azon agyaltam, hogy kikapcsolom a francba az egészet, főleg mikor a levelet olvassa az elején, hát már tényleg néztem az órám, hogy mi folyik itt. Alapvetően pedig nem lenne bajom vele, az Ötödik Pecsétben mindez zseniálisan működött többek közt.

A negatív élményhez hozzátartozik még az is, hogy pont barátnőmmel 1 évesek voltunk és gondoltam megnézünk valami mélyebb érzelmi intelligenciájú filmet, mivel mindkettőnknek hányingere van az érzelmi analfabéta agyonvetített romantikus vígjátékokból, és bíztunk a filmben és Makk Károlyban, de pont a történet vége ami kiadja a lényeget, hogy bizony a kitartás és hűség alapfeltétele egy kapcsolatnak el van kapva, amit a néző vár egész film alatt a nagy beteljesülést a nagy viszontlátást kb: 3 percbe le van tudva és le van húzva a roló, és nekem a nagy mimikák itt már kevesek az igazi élményhez.
Összességében unalmas volt, a lényeg elharapott, szó szerint párbeszéd ismétlések tömkelege van a filmben, ami külön olyan mintha 30 perce ugyanazt néznék a finálé pedig el van szarva . Újra fogom nézni kicsit más megközelítésből, de nem várok sok csodát.
Amúgy Törőcsik Mari tényleg zseniális, ezt nem is lehet támadni.

(csak ezt a spoilerezést nem tudom használni, de talán nem árulok el túl nagy titkot a filmből...)

Persze mindig izgat a titok, sőt csakis a titok izgat. Miért lesz valaki hiteles egy szerepben, honnan a "tudás",az átélés képessége. Törőcsik Mari ennél a filmnél elárulta, ő úgy "szokta", hogy megadja magát a rendezőnek. Mint Urat fogadja el, akinek teljességében odaadja magát, és megbízik benne...így szinte meg is szűnik, gyúrható nyersanyag lesz a rendező asztalán. Huhh, na itt megáll bennem a gondolat és és...milyen lenne minden pillanatban filmen innen és túl így lenni itt jelen. Csak fakó szavak jutnak eszembe, a szikrázás itt túl erős.

Vajon milyen instrukciókat kaphatott, vajon minek kellett odaadnia magát annál a majdnem utolsó jelenetnél, amikor Makk azt mondja neki:akkor most élje at a viszontlátás örömétEmlékszetek arra az arcra!? Csak kihangosítom most ide, amin egész nap gondolkozom, de a titkokhoz nem jutok közelebb.

szomorúan gyönyörű, ízes magyar nyelv, a kalap és a kalapkötő szalag szentsége, Törőcsik Mari bordó bársony hangja, a rettegés és a félelem,mint áthatolhatatlan köd, a legelkeseredettebb legnagyobb boldogságom a film alatt: szerelem

Impresszionista stílusgyakorlat, melynek unikális mivolta főként az intenzív montázstechnikából fakad, de Makk sem az '56-os traumáról folyó diskurzushoz nem járul hozzá hathatós eszközökkel, sem pedig a csöndesen vegetáló életek bemutatásával, a lassú, elmélyülésre ösztönző tempóval nem alkot kiemelkedőt. Darvas Iván alakítása azonban - nyúlfarknyi játékideje ellenére - igazán kimagasló.

Makk Károly az egyik nagy kedvencem. Nem csak, mint rendező, mint ember is. (Bár ez a kettő nálam együtt jár.)
Ez az egyik kedvenc Makk Károly filmem.
Erről, továbbá a Liliomfiról és a Ház a sziklák alatt c. filmről is sok érdekeset mesél a rendező ebben a beszélgetésben.
Sok más mellett, az egyik legfontosabb megjegyzése számomra arról szól, hogy a kész filmnek, a rendező szándékától függetlenül, önálló élete van. És nem csak egyetlen olvasata!

rendkívül hatásosoan használja a rendező ezeket a bevágásokat, számomra ezt tette rendkívülivé a filmet

a színészek fantasztikusan játszanak

Darvas Lili tényleg frenetikus!Már vagy 5x megnéztem a filmet,de nem tudok betelni vele.a kedvencem,amikor az elején,amikor még csak a képek villannak be,csücsörít:)és a...hogy is mondják...állkapocs alatt kell megkötni a kalapot:)

Kissé meglep a szavazatok eddigi állása. Illetve inkább az, hogyan lehet erről a filmről valakinek az a véleménye, h "elmegy". De hát... de gustibus... Szóval, a Törőcsik életebén nem volt olyan jó semmiben, mint épp ebben a filmben (amit egyébként párhuzamosan forgatott), nem beszélve Darvas Liliről, aki egész frenetikus. Sajnos, kevés értékelhető celluloid maradt erről a messzeföldön híres színésznőről, illletve, kevés értékelhető, magyar.