Side Effects (2013) ☆ 👁

Mellékhatások

(Steven Soderbergh)

amerikai dráma, krimi, thriller

3,6
★★★☆☆
533 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2018-05-25 22:01:27 SoZi (4) #34

Az a baj, hogy sokkal jobb lehetne, ha legalább valamilyen szinten megmaradtak volna benne ennek az egész antidepresszáns vita visszásságai, és az igazi felelős kérdése a témában. Ehelyett sima thriller fordulatokkal kinyírja a kérdéseket, amiket fel sem tett igazán. Kár. Thrillernek viszont így is az igényesebb fajta. Szép fényképezés, érdekes beállítások, elmélyült zene, már-már művészi hangulat. Soderbergh tud azért, na. A színészeket is csak CZJ rontja le. Amint megjelenik, látszik rajta, hogy ő lesz a hunyó. (Akkor persze a hogyanról még nagyon mást gondol az ember) Nem szabadott volna neki megmondani a sztori végét, mert ahhoz képest játszik. Ráadásul a smink/jelmez is csak rátesz egy lapáttal.

2017-12-18 18:15:24 Norbert Simon (3) #33

Nem olyan rossz thriller de határozottan láttam már ettől jobbat. A Rooney Mara egyértelműen jól játszott. Tény és való de kár ,hogy a Jude Law nem kapott több szerepet. (Valahogy én is így éreztem második megtekintés után) az elején még lassú a film de utána már gyorsabbá válik. Az utolsó tíz tizenöt perce robban igazán be. A karakterek közül nekem a dokit alakító Jude Law tetszett a legjobban. A Channing tatum sem volt olyan rossz abban kevés szerepében. A Catherine-Zeta Jones szerintem sem volt olyan rossz. Először négyesben gondolkodtam de végül inkább egy erősebb hármast adnék rá a második megnézés után.

2016-05-03 18:09:35 Havierez (3) #32

Jó film lett volna ha egy kicsit is reálisabbak lennének benne a dolgok
Összességében nem éreztem hitelesnek az egész filmet

2014-10-21 21:15:33 Dió (3) #31

Nem lenne rossz a film, de hogy ezt (az egyébként még csak nem is kiszámíthatatlan) fordulatot spanyol viaszként próbálja eladni, azért az felkúrja az agyat. Ha nem láttam már ugyanezt vagy ötször az elmúlt tíz évben, akkor egyszer sem. Gyenge hármas, amit a film nagy részben köszönhet Rooney Mara kisugárzásának és szépségének.

2014-10-20 17:09:55 amic (3) #30

Flake,

A doktornőt nem fizették le, hanem a gyógyszert rossz színben tüntette fel és ezzel manipulálta a részvényárfolyamokat, így jutott pénzhez a tőzsdén keresztül.

előzmény: flake (#11)

2014-01-26 22:01:13 wayage (4) #29

Thomas Newman olyan hangulatos kis zenét komponált hozzá, szinte végig azt vártam, hogy felcsendüljön, s közben szépen fényképezett jeleneteket lássak. Amúgy a film is okés :)

2014-01-23 17:51:28 deepbluenoir (4) #28

szatirikus thriller, közel sem hibátlanul de szórakoztató és elgondolkodtató, főleg ha alaposan figyelünk

2013-09-23 09:40:17 tomside (3) #27

Erős jó lehetett volna, de így sem rossz, viszont így az erős hármas is csak a zene és a színészek miatt jön meg, nem a rendezőnek szól. Jude Lawnak nagyon ül a szerep, Mara kisasszony a film első felében erősebb, Catherinnek meg elhiszem, amit játszik - s habár sosem rajongtam érte -, itt tisztára olyan, mintha tényleg színész lenne. Channing Tatumot meg leszúrják, mielőtt életemben először színészkedni láthattam volna. Ehhez a filmhez megannyi alternatív befejezést lehetett volna komponálni, azért eshetett erre a választás, mert ez hollywoodi. Nem rossz, nem azt mondom, de azért a jó nem ilyen. Egy borász barátom erre tipikusan azt mondaná: akinek ilyen kell, annak pont jó. Zárójel: Nincs benne igazi dráma, ne keressétek.

2013-09-22 17:42:37 Gasz András (4) #26

Mellékhatások:

Steven Soderbergh filmje trükkös. De mennyire. Először egy gyógyszerellenes film, majd a végére egy igazi krimi thrilleri hatásfokkal. Sok mindenről szól így. Igaz tényleg túl hosszú, és néhol meg meg áll a film szinte ahhoz képest, hogy a végén mennyire pörög pl. Viszont fokozatosan épül fel.
Rooney Mara szerintem itt volt a legjobb eddig. Jude Law viszont kaphatott volna még több teret és játékidőt. Színészileg ő is erős csak keveset szerepelt úgy érzem.
A zene pedig a háttérben alig hallhatóan a feszültséget növeli (ala Joker téma a Sötét Lovagban. Stílusos akár a film maga.


80%

2013-08-22 11:02:31 miraculum (3) #25

Szerintem a színészvezetésen bukik el az egész. Szeretem Jude Law-t, és szerintem rettentő jó volt mondjuk az Anna Kareninában legutóbb, de az itteni karakterábrázolása valahogy teljesen félresiklott, a játékidő nagy részében ugyanazt a maníros, könnyed, kicsit pimasz karaktert hozza amit a romkomok és a könnyedebb filmjeiben szokott, holott az itteni karakternél ez maximum 30-40 percig lenne indokolt. Rooney Mara karaktere akár szándékoltan, akár nem de minden jelenetben mintha tök más lelkiállapotban lenne, semmi állandóság nincs benne, követhetetlen. Tatum csak poszternek van jelen, de ő az egyetlen akitől sokkal többet nem is vártam. Zeta-Jones sem az igazi, valahogy túl visszafogott és intelligens akar lenni, de egy kicsit átesett a ló túloldalára, és inkább vontatott lett a játéka. A forgatókönyvben több lehetőség volt, Soderberghet eddig sem szerettem, de újra és újra rájövök hogy miért nem.

2013-08-19 18:55:46 Rice (3) #24

Vontatott, pedig jobb is lehetne.

2013-08-19 13:24:35 franktom (3) #23

Az elején idegesített a női szereplő, és ezért elkezdtem tekergetni apró lépésenként. A film nagyon jól kibontakozik, és a sztorija jó! (hasonló témájút sem láttam még)
A "semmilyen érzést" én is átéltem, de a sztori simán kapna nálam egy 5-öst is. (de mivel bénán lett kivitelezve (vontatott), így marad az erős közepes.)

2013-08-12 15:25:25 freakin (3) #22

maga a film briliáns is lehetne, ha nem lenne ennyire semmilyen. egyszerűen nem volt képes kiváltani belőlem semmi "ez most mi a fene volt" érzést, pedig a csavar még indokolhatná is, sőt, kellene neki, de az egész borzalmasan lett felvezetve, a lezárásra meg kár is pazarolni a karaktert.

egyedül talán Jude Law, aki nyújt is valamit, meg néhanapján Rooney Mara, aki megvillant valami kis tehetséget. Tatumot meg nem szereplőnek láttam, hanem Tatumnak, aki eljátssza, hogy ő egy szereplő az egészben, Catherine Zeta-Jonesszal egyetemben (aki ez mellett még marhára idegesített is).
arról nem is beszélve, hogy a csaj indítéka mennyire nevetséges. elkényeztetett kis picsa, akinek ha nem úgy megy a sora, ha nem verik a segge alá a BMW-t, ha nem pénzelik, egyszerűen megöli a férjét. olyan szinten ellenszenvessé válik a karakter, hogy fáj tudni, hogy az elején még szurkoltam neki.
a katarzis elmaradt, a lezárás elnyújtott, a film unalomba fulladt.

2013-07-18 23:28:01 Hannibal Lecter (2) #21

Soderbergh igazán beválhatná már az ígéretét, és nyugdíjba vonulhatna. Vérszegény kis krimi ez, amiben az utolsó húsz percig gyakorlatilag semmi nem történik. Szinte cseppnyi eredetiség vagy izgalom sincs benne, és bár Jude Law megbízhatóan jól játszik, s végső soron a lezárás is korrekt, ez nekem csak egy erős elégségest ért meg.

2013-07-07 01:05:40 Xuja (4) #20

Remekbeszabott thriller. A forgatókönyv nagyon egyben van, számtalan fordulat és esemény tartja bizonytalanságban, illetve vezeti félre a nézőt. Erre rárakódik még egy sajátos, kissé nyomasztó, szinte már-már beteges atmoszféra, és a színészi játék is kiváló. Majdnem ötös.

2013-06-08 21:59:02 ChrisAdam (4) #19

Rohadt jó film. És benne minden. Az első perctől kezdve érdekes, furcsa, olyan "beteg" hatást kelt, aztán jönnek a "whatthefuck?!" pillanatok, míg csak az utolsó pillanatokban kapunk választ mindenre. És itt nem csak egy valaki beteg, itt mindenki az. Senki sem az, aminek látszik.
Közel a zseniálishoz, nagyon közel, engem megérintett érzelmileg és értelmileg. Jude Law már az egyik kedvencem és Rooney Marát is megkedveltem zsenialitása miatt.
Na, ez fasza volt. Még ilyet. Sokat. Legalábbis többet.

2013-06-05 18:10:38 BonnyJohnny (4) #18

Június 4-én(!) láttam az első 2013-as filmet, ami tetszett.
Ezzel sem vagyok maradéktalanul megelégedve, és túl nagy hatást sem váltott ki belőlem, nem dolgoztatott meg értelmileg vagy érzelmileg sem. Szóval messze a zseniálistól, de kétség kívül jó film. Remekül felépített, nem túl húzott film (bár az első harmad valóban unalmas kissé, de talán kell ahhoz, hogy tökéletesen megvezesse a nézőt, szó szerint elaltatva a gyanúját). A színészek közül Jude Law és Rooney Mara nagyszerűek, bár hozzátenném, konkrétan ők ketten igazán említésre méltóak. CZJ és Tatum nem igazán érnek fel a főszereplőkhöz.

2013-05-28 12:12:48 morcosmedve (3) #17

Ezeket a fordulatokat már láttuk, más csomagolásban. Új szempontot nem tudott hozzátenni, bár vártam ilyenre. Azt sem értem, mire volt jó ez a film. Thrillernek, kriminek is igen gyenge. Mint egy mélységek nélküli Trier.

2013-05-27 22:08:43 Cross (2) #16

Vártam egy hetet a mozi után, hátha változik a véleményem. De nem. Nagyon gyenge volt. Kár.

2013-05-24 21:33:14 flake (4) #15

Szerintem teljesen elbeszéltünk egymás mellet. Nem azt állítottam, hogy a film a gyógyszeriparról szól!

Mindössze erre a mondatodra reagáltam:

Akik a gyógyszeripart említik a hozzászólásokban... felfogták, hogy ennek a filmnek semmi köze a gyógyszeriparhoz???

előzmény: frindli (#14)

2013-05-24 21:16:03 frindli (?) #14

Még egy utolsót szeretnék reagálni neked. Te tényleg úgy gondolod, hogy ha egy cég reklámot vesz egy filmben, akkor az a film már arról a piaci szegmensről szól legyen az gyógyszergyár, apple számítógépek, üdítő italok, dohánygyárak, hitelkártyacégek, keresők, stb.?
Mert akkor a legnagyobb stúdiók filmjei csak az előbb felsoroltakról szólnak.

előzmény: flake (#11)

2013-05-23 01:00:46 wurlitzer (5) #13

Eddig ez a legjobb film 2013ban.

2013-05-21 21:42:34 Irak7 (4) #12

De a valóságban... (itt nyilván általánosítottam)


Ezzel arra akartam utalni, hogy nálam Rooney Mara alakítása nagyon meggyőző volt, engem kilóra megvett.

előzmény: frindli (#8)

2013-05-21 20:16:46 flake (4) #11

Nem felejtem el :)

És abban igazad van, hogy a gyógyszernek semmi köze az állapotához. Hidd el, sajnos túlzottan is tisztában vagyok eme gyógyszerekkel. Most hirtelen nem is emlékszem, de szinte biztos, hogy egy rivális gyógyszer cég volt, ami lefizette a "doktornőt".

előzmény: frindli (#10)

2013-05-21 20:04:15 frindli (?) #10

Egy gyógyszergyártól sem. Főleg, hogy nem járatja le, mivel a gyógyszernek semmi köze az állapotához.
Továbbá ne felejtsd el azt sem, hogy nem minden egyes gyógyszer, sőt nem minden egyes ugyanarra a betegségre árult gyógyszer jelent eg-egy külön céget, A többség egyetlen helyről jön. De ez a film nem erről szól.

előzmény: flake (#9)

2013-05-21 09:49:49 flake (4) #9

Akik a gyógyszeripart említik a hozzászólásokban... felfogták, hogy ennek a filmnek semmi köze a gyógyszeriparhoz??? Kivéve persze, ha csak a film első fél óráját látták.

Szerinted, kitől kapott pénzt Catherine Zeta-Jones karaktere, hogy lejárassa az Ablixa-t?

előzmény: frindli (#8)

2013-05-21 02:02:16 frindli (?) #8

Akik a gyógyszeripart említik a hozzászólásokban... felfogták, hogy ennek a filmnek semmi köze a gyógyszeriparhoz??? Kivéve persze, ha csak a film első fél óráját látták.

A film vége egyébként nekem nem tetszett. Kezdtem úgy érezni, hogy jönni fog a 3., a 4. az 5., stb. csavar is. Mert ilyen fordulatból bármennyit lehet találni és be lehet tenni a filmbe. (Például akkor már a feleségét is elvitethette volna, aztán meg a gyerekét.) Vagy a főszereplő nővel vagy a doktornővel kapcsolatban mást kellett volna kitalálni.

2013-05-15 15:50:03 zéel (5) #7

Szex, hazugság...gyógyszeripar.

előzmény: Irak7 (#6)

2013-05-15 15:42:26 Irak7 (4) #6

Újabb kellemes élmény Soderbergh-től! Nyugtalanító, elgondolkodtató és bizony valós alapja is van (gyógyszeripar). A színészek jól dolgoznak együtt - nekem főként Rooney Mara és Jude Law játéka tetszett. Thomas Newman zenéje sokat nyom a latba, remekül alkalmazkodik a vászonhoz, és sokat hozzáad a filmélményhez. Egyszóval jó kis érzelmi kirándulás ez a hazugságok és a manipuláció birodalmában. Na és persze újfent beigazolódnak az ősrégi mondások, miszerint: Addig jár a korsó a kútra...; A hazug embert előbb utolérik...; Aki másnak vermet ás... és a többi.

2013-05-15 14:29:02 zéel (5) #5

Rányomtam az ötöst. És nem is (csak) Rooney Mara miatt.
Érdekes, nyugtalanító film ez. Aki persze egy sima krimit vagy thrillert vár, az lehet, hogy csalódni fog.
Mert, szerintem, ez nem egy tiszta műfajú film. A dráma (ami még leginkább), az is mindig tele van túlzással, iróniával.
Nem beszélve a film végéről. Nem az a tipikus befejezés, hogy akkor most már minden világos. Marad bőven kérdőjel. Hogy pl. akkor a pszichiáter miért is tett úgy a végén, ahogy? Aztán: ki is a nem normális valójában?
Nem beszélve a nagy gyógyszergyártók, a valóságban nagyon is létező, manipulációiról, dezinformációiról.
Újra kell nézni!

2013-05-14 17:48:53 zéel (5) #4

Rooney Mara miatt hajlok az ötösre.

2013-05-12 10:11:19 McCl@ne (4) #3

Különösen úgy, hogy Soderbergh-nél tényleg láthatunk néha AAA sztárokat rövid mellékszerepekben, simán benyaltam én is, hogy ő így ennyi :) Ritka szépen felépített fordulat volt, mindenféle bazári hatásvadászat nélkül!

előzmény: betti (#2)

2013-05-12 10:09:21 betti (4) #2

Hasonló élményem volt. Az első fél órában szőrőstül-bőröstül megettem, hogy arról szól a film, amiről. CZJ nagys.asszony jelenlétét pedig csak felesleges malőrnek tekintettem :) . Rooney Mara hihetetlenül meggyőző, és a forgatókönyv is rendben van. Az az érdekes, hogy volt számomra két olyan pillanat, amikor éreztem, hogy "nem stimmel" - csak éppen teljesen másra gondoltam, mint a valódi ok. Az első alkalom az volt, amikor az irodában kirohan a mosdóba, de csak iszogatja a vizet, és csak akkor ugrik be a wécébe "hányni", amikor utánajön a főnökasszonya. Ekkor konkrétan arra gondoltam, h csak ledugta az ujját a torkán (később kiderült, valóban). De fel sem merült bennem, hogy ez azt jelentené, az egész depressziós tüneteggyüttes csak kamu - sőt, azt hittem, nem akar találkozni a nővel, és ezért hiteti el vele, h rosszul van. Számomra ez is csak azt erősítette meg, hogy nagy a baj... A másik furcsaság az volt, hogy két nő is ajánlott neki antidepresszinánst (a főnökasszonya, és a partin a szőke nő), egyikük sem az A...-t, ő viszont egy harmadik csajra hivatkozott a dokinál, mint olyan barátnőre, aki az A..-t ajánlotta neki. Mivel a metróban bámulta az A... reklámját, azt gondoltam, egyszerűen onnan vette az ötletet, csak ezt cikisnek érezte bevallani a dokinak. Viszont mivel tényleg nyakra-főre kapta a tanácsokat ismerősöktől, h mit szedjen, ezért logikusnak és hitelesnek gondolhatta, h egy nemlétező barátnőre hivatkozik...

És igazából engem asszem emiatt fogott meg: hogy úgy sikerült felépíteni a filmet, h hiába lóg ki a lóláb, hiába veszem észre azt, ami egy picit "nem stimmel", a film sztoriján belül megvan az a logikai rend, amelybe akkor, ott ülve, totál beilleszthető, és logikus a maga módján.


A másik persze a bíróság, a jogi csűrés-csavarás, ami bejön.

A harmadik, hogy mennyire együtt tudtam érezni egy csajjal, aki valójában az első pillanattól kezdve nem volt igazán rokonszenves.

2013-05-10 17:36:57 Rorschach (4) #1

Az első fél óra nem túlságosan ragadott magával, de pont mikor már kezdtem megijedni, aktivizálta magát a forgatókönyvíró és a színészgárda is. A csavar meg nekem baromi nagyot ütött, bár lehet, csak azért, mert a plakáton és a rendező nevén kívül még csak egy leírást se láttam a Mellékhatásokról a megtekintés előtt.
És amíg el nem felejtem: ha Rooney Mara így folytatja, a végén Kate Winslet lesz belőle.