Kopaszkutya kettő (2011) ☆ 👁

(Szomjas György)

magyar dokumentumfilm, zenés film

1,9
★★☆☆☆
15 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆
Kopaszkutya kettő (2011)

Szomjas György 1981-ben, harminc évvel ezelőtt készült kultuszfilmje, a Kopaszkutya egy rockzenekar történetét meséli el, akik azt találják ki, hogy "lemennek kutyába" azaz saját kőbányai környezetük dalait írják meg és játsszák el. Egyfajta "proletrockot" hoznak létre, szembeszállva minden konvencióval, politikai korlátoltsággal, értelmiségi sznobizmussal. A lepusztult külváros zenészeivé válnak. Megírják és előadják a Kőbánya bluest, A Tetovált lányt, a Tortát, a Hosszúlábú asszonyt. A csövesek generációja magára ismert a dalokban és a film végén már sokezres tömeg hallgatta és ünnepelte őket. Hobó, Deák Bill, Póka Egon a Kopaszkutya főszereplői ma is színpadon vannak, ami harminc év után nem kis dolog. Dalaik, a film dalai, folklórrá váltak. A közönség ismeri a szövegeket, együtt énekel a színpadon állókkal. Külön érdekesség, hogy a színpad előtt ugráló tinédzserek mellett a közönség felét a 30-40-50 évesek teszik ki, akik évtizedek óta együtt élnek ezekkel a dalokkal. Kőbánya új folklórja megvalósult. Ez a 30 év egy nagy történet is egyben - a blues, a kutyaság, a proletrock története. A Kopaszkutya Kettő a három főszereplőt követi, magánéletükbe is bepillantva, időnként fikciós elemeket is felhasználva. Riportokban és sztorizásban idézik meg a harminc évet, ami alatt útjuk hol szétvált, hol újra összekapcsolódott.


Kopaszkutya

Film Év Átlag
Kopaszkutya
 
1981 4,0
(215)
Kopaszkutya kettő
 
2011 1,9
(15)

Bemutató

  • 2011. december 8.

Szavazatok összes > összes v

Ki akarja megnézni? összes > összes v

Ajánlott filmek

Film Átlag
George Harrison: Living in the Material World (2011)
George Harrison: Élet az anyagi világban
4,4
(21)
Pearl Jam Twenty (2011)
 
4,3
(18)
Jack Jack - Az igazi rocksztár az első próbán meghal (2008)
Jack&Roll
3,6
(63)
When You're Strange (2009)
Ha idegen vagy - A Doors története
4,2
(36)
The U.S. vs. John Lennon (2006)
Egyesült Államok kontra John Lennon
3,3
(17)
Leonard Cohen: I'm Your Man (2005)
Leonard Cohen: Én itt vagyok neked
3,5
(13)
Napozz Holddal - A Kispálfilm (2010)
 
4,2
(119)
Shine a Light (2008)
Rolling Stones Scorsese szemével
3,7
(99)
Metallica: Some Kind of Monster (2004)
 
4,1
(32)
DiG! (2004)
DiG! - Ezt kapd ki!
4,0
(24)