Shame (2011)

Neked tetszett a danolászás?

wtf....

Pedig azzal az éneklésnek nevezett nyöszörgéssel embereket lehetne kínozni.

Mulligan dala, az a nagyjából öt perces jelenet már önmagában is ötöst érdemelne, de a film többi része is pazar.

Először is tőlem :)

De hasonló szöveg hangzott el Uma Thurman szájából is, az Első a szerelem című filmben(2005)

OFF
Ez az idézet (a péniszről) honnan van? (Csak mert ismerős, de nem tudom hová tenni.)

A film nem egy nagy szám, viszont Fassbender-nek ritka szép szerszáma van, legszívesebben sapkát kötnék neki.

Na, én talán egy kicsit nyers voltam, te pedig szimpatikusabb lettél. :)

Caspar David Friedrich festő, Lewis Carroll író, Wallace Stevens költő, ha kedvenceket kell mondani. De van a magyar irodalomban is sok olyan költő, akit gyerekkoromban olvasott nekem apám vagy az iskolában tanultuk, és tetszett. De valahogy mégis úgy érzem, hogy nálunk, a későbbi, középiskolai irodalom tanításban azok számítanak nagynak, akik minél többet szenvedtek.

Okes, akkor ez(eke)t megbeszeltuk :).
Csak egy megjegyzés, a 6-hoz. Nem a gyerek tankönyvét nyitottam ki, és másoltam ki onnan neveket. Nem egy általános, "kötelező" listát dobtam fel, mert "nem merem megkerdojelezni" amit anno tanítottak. Piszkosul laza irodalom tanárom volt, akivel hatalmas vitákat folytattam pont mert kb bármilyen kanont megkerdojelezek :).
Akiket írtam, festő, író : személyes kedvenceim. Sajnálom, ha téged Móricz novellái nem találtak meg, ha Victor Hugo A nevető ember-e nem érint meg, stb. Ettől még nem feltetelezem h rossz lenne az izlesed (érdekel egyébként, ha már ők "rosszak", te kiket tartasz jó íróknak, koltoknek).

Az, h attól számítana vki nagy művésznek (Mo-n) aki minél depressziósabb művet alkot, számomra értelmezhetetlen, gyerekkel kísérem/kísértem végig az irodalom tanulást, nagyon nem ezt látom, halistennek. Nem lehet h nagyon vacak irodalom tanarod volt?
Csapongtam, meg off is, mobilrol írok, elnézést.

1) Steven Rodney McQueen a teljes neve. Ebből mért nem a Steven-t hagyta el, amikor már létezett egy nagyon híres Steve McQueen nem is annyira régen?
2) Ezekről nem fogunk vitázni, mert nem nézem meg őket. Aki ilyen sz*rt volt képes csinálni, mint a Shame, az már nagy tehetség nem lehet. Senki nem fogja nézni a filmjeit pár évtized múlva, amikor a fehér Steve McQueen filmjeit még mindig meg fogják nézni.
3) Olvass figyelmesebben.
4) -"-
5) Nem értesz, vagy nem akarsz érteni. Folyton másról beszélsz, mint amit mondtam.
6) Igen. Mellesleg én Dosztojevszkijt nem is tartom jó írónak. Tolsztoj szerint se az. Móriczot meg tényleg hagyjuk. Az iskolában beleverik a fejekbe, hogy ezek a nagy írók, aztán ezt a legtöbben szépen meg se merik kérdőjelezni életük hátralevő részében. Én nem vagyok oda a magyar irodalomért, mert itt az számít nagy művésznek, aki minél depressziósabb verseket, novellákat, regényeket ír.
7) Így már jobban érzem magam.
8) Oké.
Köszönöm az üdvözletet.

1) Ez a neve neki, ráadásul amennyire én látom, nem felvett név, ezt kapta a papától és a mamától. Hogyrohaggyonmeg.
2) A senkiházi rendező hozta össze a Hunger-t és a 12 Years a Slave-et is.
3) Aki rákeres a névre mert a _színész_ S. M.-ről szeretne olvasni, látni valamit, az hétszentség, hogy a szőke, fehér bőrű, hétmesterlövészes Steve-et nem fogja összekeverni a fekete bőrű Steve-vel, a színészt a rendezővel, stb stb. De bátor elgondolás, tisztelem a fantáziádat, vannak benne lehetőségek.
4) Nincsen olyan "elem" aminek kötelezően benne kell lennie egy filmben, csak azért, mert egy néző úgy gondolja, hogy a) kell bele élet b) ezt az "életet" egy "mosoly egy csinos száj sarkából", egy "baráti ölelés" stb tudja csak biztosítani.
5) Az "élet" milliárd összetevőből áll, más az életem nekem, neked, Robespierre-nek, egy értelmi fogyatékosnak, egy szexmániásnak, egy zeneszerzőnek, sőt, az összes zeneszerzőnek, az összes szexmániásnak, és az összes szexmániás zeneszerzőnek mind-mindnek egészen (jé) más az élet, és más az élete, az meg a rendezők (írók, költők, festők, zeneszerzők stb) dolga, hogy ezekből az életekből mit, mennyit, hogyan, miért szeretnének megmutatni.
6) Egy műalkotás nem lehet nyomasztó, vagy ha az, akkor már nem is művészet? Van Gogh. Dosztojevszkij. Victor Hugo. Móricz. Hagyjuk.
7) A film sehol, egy pillanatig sem sugallja, hogy amiatt, mert szépnek találsz (vagy bárki annak talál) egy férfi és/vagy női testet, azért bűnösnek kéne magát éreznie. A főszereplő nem szépnek látja a testeket, nem gyönyörködik bennük, ahogy a masszív alkoholista sem az üveg cimkéjében gyönyörködik. Folyamatosan megdugni mindenkit aki él és mozog és nőnemű, az nem esztétikai élvezet, itt valami félreértés forog fenn. (Egyébiránt, a film még arra sem utal, hogy az átlagostól aktívabb szexuális élet - ha esetleg ezzel a mondatoddal virágnyelven erre szerettél volna utalni - elítélendő lenne. Nem ítéletet hoz a főszereplő felett, maximum vele együtt kínlódik, miközben bemutatja).
8) Hogy ne lennének a karakterek kidolgozva, azzal nem értek egyet, de ez legalább tényleg tök szubjektív, úgyhogy legyen így, neked kidolgozatlanok, nekem meglehetősen azok.
Üdv a blogon.

Na, először is: milyen jogon meri használni a '60-as, '70-es évek egyik kiváló színészének, egy legendának a nevét egy mai senkiházi rendező? Persze megvan az elméletem róla. Mert így, ha valaki rákeres a névre, megtalálja a mi kis rendezőnket is, ami persze neki jól jön, mert ismertebb lesz. Jó trükk! Az egyszerre férfias sármmal és kisfiús vonásokkal bíró igazi Steve McQueen pedig forog a sírjában.

Ezzel elmondtam, amit a film rendezőjéről gondolok.

És hogy mi van a filmmel? Hát, az bizony sótlan, egy csepp élet nincs benne. Egy mosoly egy csinos száj sarkából, egy ölelés egy baráttól, vagy valami béna vicc egy elfuserált alaktól. Semmi. Persze tudom, ezzel a nagy kiégettséget meg kiüresedést akarják éreztetni. Csak az a gond, hogy ezzel az életet szívják ki a filmből. Élet nélkül pedig nem működik a mozi, sőt, semmilyen művészet nem működik így. Mert csak rosszul érzed magad tőle, és a művészetnek pont nem ez a feladata. Kubrick mondta egyszer, hogy egy művészi alkotás egyik fő célja az, hogy gazdagabbá tegye az életet, a világot, és hogy egy igazi műalkotás összességében sosem lehet nyomasztó, mindig csak felemelő.

Azt egyébként nem hiszem el, hogy ketten írták a forgatókönyvet, mert ha betanítják, akkor ezt még egy cirkuszi majom is meg tudta volna írni. Talán még nem is lenne ennyire kimódolt az egész. Nagy dráma? Röhej. Ebben egyetlen karakter nincs kidolgozva, akkor meg milyen drámáról beszélünk? A képi világ teljesen színtelen, sivár, de hát, ha tehetség nincs, akkor ilyen olcsó eszközöket kell igénybe venni.

És még valami: nehogy már rosszul kelljen éreznem magam, mert szépnek találom az emberi testet (nem csak a nőit, a férfit is). És hogy emiatt van egy pár tucat erotikus fotóm, meg pár erotikus filmem. Szerintem ebben baromira nincs semmi rossz. (Bár azért az igazság az, hogy manapság a neten iszonyú sok és iszonyú könnyen elérhető a pornó legszemétrevalóbb fajtája, amiben egy deka erotika sincs. Ráadásul egy gyerek is könnyen hozzáfér. Na, ezekről a problémákról lehetne egy értelmes filmet csinálni, például. És akkor már tettünk volna valami pozitívat, valami építőt az életünkben.)

Nem, teljesen komolyan gondoltam, hogy a hiba bennem van. Talán hogy szükségem van cselekményre, párbeszédekre, történetre, csavarokra. Talán el vagyok korcsosulva, hogy valamit várok a filmtől, nem pedig arc közelit másfél órán keresztül. Túl hülye vagyok, hogy mindent hozzáképzeljek, vagy belelássak. Várok valami üzenetet, amit a film átad. Kell, hogy a film kiváltson belőlem valamit, ami nem lehet a méla unalom. Szükségem van rá, hogy szimpatizálhassak egy karakterrel, vagy hogy egyáltalán legyen valami múltjuk, történetük.

Magyarul: hiányzik belőlem az efféle művészi véna, vagy érzék. Szóval a hiba bennem van, teljesen komolyan.

És nem minősítettem senkit, nem kell személyes támadásnak venni!

A befejezéssel kapcsolatban annyi minden elhangzott, hogy gondoltam, leírom én is, mire gondolok. Előrebocsátom, pont ez alatt a film alatt kapott el egy viharos gyorsasággal kifejlődő betegség (a filmre kicsit nyomottan mentem be, kifelé már támogattak), szóval, a legkevésbé sem biztos, h mindenre jól emlékszem..

Mindenesetre nekem az jött át, h a srác kizárólag azokban az esetekben kezdeményez, amikor egyértelmű, hogy csak alkalmi szex lesz a dologból. A metrón már korábban is látja a lányt, de nem kezdeményez, hiszen ő nem "ismerkedni", "járni" akar (ill tud), hanem csak szexelni, a lány meg gyaníthatóan arra számítana. A film végén viszont, amikor szembesül vele, hogy hova vezet az, ahogy él, és talán szeretne megváltozni,már majdnem leszólítja a metrós lányt - tehát úgy tűnik, hogy igenis végre megpróbálkozna egy "normális" kapcsolattal. Ekkor veszi észre a lány jegygyűrűjét. És itt marad nyitva a kérdés. Ha továbbra is csak a párperces, szexen alapuló "kapcsolatok" kellenek neki, akkor leszólítja, hiszen egy kapcsolatban élő nővel nyilván nem kell "járni" - ha viszont valóban megpróbál véget vetni az eddigi életmódjának, akkor éppen nem szólít le egy férjezett nőt/menyasszonyt.

Valami csodálatos látni minden alkalommal, amikor az egó nem hagyja békén a kognitív disszonanciát, és addig piszkálja, böködi az oldalát, aztán már kápóként irányítja a vállán állva, amíg komment nem lesz belőle.

Nincs azzal semmi baj, ha neked ez nem tetszett, de azonnal minősíteni kell mindenkit, akinek igen, ugye? Persze azért a végén - végtelen korrektségedben - hozzáfűzöd, hogy bizonyára veled van a hiba, aminél talán még ezt a lúggal locsolást is komolyabban gondolod.

Annyi itt a kritikus, és a szakértő, hogy jó kedvem lett! :D Mindenki mindent belelát a filmbe, a South Park jutott róla eszembe, ahol a bogyókák írnak egy céltalanul gusztustalan könyvet, majd a felnőttek mindent belelátnak, amit akarnak. Nincs ebben semmi más, csak egy perverz fassi (érted, FA(Sz)I), meg a húga, akit megdöntött anno. :D

Nekem túl sok volt a bambulás, a jelenetek hosszúsága. A kétszereplős szexjelenet annyira el lett nyújtva, hogy már én éreztem kínosan magam. Mellesleg a metrón a nő... oké, hogy tetszenek egymásnak... de ha valaki ilyen meredten bámulna, lelocsolnám higítóval, akkor is ha a világ legszebb nője. Az már majdnem zaklatás szint, amit művel! :D

Újra némafilmeket kellene gyártani, ennek a szövegkönyve sem lehetett több 2 oldalnál, 32-es betűmérettel... :D

Egyébként biztos, hogy bennem van a hiba, nem én voltam a célközönség, de számomra a hónap legpocsékabb filmje volt. De legalább van benne pénisz, meg sok meztelenkedés... bravó! :D

Nagyon irritál a magyar cím. ...
Valahogy úgy jött ki, hogy vasárnap este az Elveszett jelentést néztem, hétfő este pedig ezt a filmet. Érdekes íze lett így mindkét filmnek utólag.

Szerintem ezt a film nem a szexfüggőségről szól. Az én olvasatomban a férfi főszereplő görcsösen fut a problémák elől és amit stresszhelyzetbe kerül az első lehetőség alkalmával megpróbál kielégülni (vagy maszturbál vagy (minimum) kétszereplős aktus lesz belőle), így levezetve a feszültséget és elterelve a figyelmét. Ez inkább egy elhúzódó krízishelyzet eredménye, ami teljes kétségbeesés, céltalanság és kilátástalanság jellemez. Inkább nevezném depressziósnak Brandont, mint szexfüggőnek. Már csak azért is, mert magát a depresszív állapotot egy szélsőséges szexuális igény kíséri (ilyenfajta is, mint Brandoné). Maga a lelki állapot idézte elő a fizikai megnyilvánulást.

Többen írtak vérfertőzésről. Nekem ez nem volt ennyire egyértelmű, de talán a cím is tényleg erre utal. És ha mégis emiatt a szégyen, akkor jobb is, hogy nem az esetet mutatták be, hanem az eset utáni, életeken át tartó, gyötrelmes állapotot.

Nagyjából "copy paste" az én véleményem is. :)
+A zenék hihetetlenül megdobják a film erejét.

A metrón mosolyogva incselkedő szöszi is megérdemli az említést,
ő Lucy Walters.

Nem közönségfilm, botrányfilm a XXI. századról.

Főszereplője mint felszögezett pillangó kerül nagyító alá. Aprólékos részletességgel és könyörtelenséggel mutatja be a jól szituált üzletember aberralt életét…Életét? Nem is… élőhalott vegetálását. Itt minden alárendelt a szexualitásnak… munka, magánélet, felelősségvállalás, szeretet. Érezzük, ahogyan kínlódik, szenved ettől hősünk, nem tudtam megvetni sem, iszonyú sajnálatot éreztem iránta.

Közben eszembe jutott, nem más ez, mint drog- és/vagy alkoholfüggőség, játékszenvedély, stb. dependentia…. Csak itt nem önként kereste magának a bajt, átkozott módon így született, ill. abnormális gyerekkorból ered. Ez utóbbi is nyilvánvaló, mert testvére is hasonlóan talajtalan, boldogtalan utat jár be.

Káprázatos a szereplőgárda , - pl a kis Mulligan Az egy lányról –ból, s többi „megbecstelenített” is, unatkozó feleségek, perces barátnő, szopóskurva és kurafi.…
Ki kell emelnem azonban Fassbendert, egyszerűen lenyűgözően adta vissza a szenvedés teli gyönyört, nem kell már itt igazán történetbeli nagykaland sem, együtt iszonyodunk, lüktetünk, vegetálunk végig vele és persze sokszor ellene...

Csak az vállalkozzon erre filmre , aki pl, Bibilioteque Pascal, Utolsó tangó Párizsban, Ameriakai psycho filmekre sem a szexjelenetek kedvéért ült be…

sok film szól mostanában a függőségekről, ez a film egyszerűen érthetően, nem művészfilmszerűen, nem életlenül, homályosan mutatja be a történetet! lényegre törő, és egyértelmű, hogy milyen az ha valaki bármit megtehet és milyen ha nem például kábítószer, kávé, alkohol, hanem sex függő. Fassbender perverz feje tökéletes ide.
a 7,3-as imdb minősítés teljesen reális, érdemes megnézni mindenképp.

azért gondoljuk meg előtte, hogy kivel nézzük/nézetjük meg, mert ez a soft porno, nem biztos hogy mindenkinek bejön:)

Az én olvasatomban ez egy olyan film, ami valójában minden emberről szól. Nem tudod azt mondani, hogy "vannak ilyen emberek is". Mert nem csak, hogy vannak, mindenki ilyen. Mindenkivel előfordult, sőt legtöbbünknél igen gyakori, hogy a kisebb-nagyobb mániáink, szenvedélyeink, hobbijaink, addikcióink, vagy akárminek is nevezzük ezeket felülírták azokat a törvényeket, amik belénk kellene, hogy kódolva legyenek, mégpedig, hogy mennyire fontosak és megőrzendőek az emberi kapcsolatok (a film esetében éppen a család). És ebben megvilágításban ez a film nem más (számomra legalábbis), mint borzasztóan nyers, provokatív kitekintés az emberiség egyik legnagyobb negatívumára, amit olyan kíméletlenséggel tol az arcodba, hogy még arra sem vagy képes, hogy elfordítsd a tekinteted. És éppen emiatt hatásos, mert nyomot hagy. Filmként nem biztos, hogy a saját, szubjektív toplistámon helye van, de filmÉLMÉNYként egész biztosan, mert kőkeményen elgondolkodtat.

egy minimalista eszközökkel operáló karakterdráma, egy zseniális Fassbender, egy fantasztikus New York, New York, és több módon is értelmezhető végkifejlet. kell ennél több?

személy szerint, mikor lepergett a végefőcím, egyszerűen nem tetszett a film. aztán elkezdtem gondolkodni rajta, majd most azon kapom magam, hogy 4-es osztályzatot kap tőlem. lesz ebből még zseniális is, úgy érzem.

bőven benne van a filmben a szar gyerekkor, esetleg gyerekkori bántalmazás, de akár még a vérfertőzés is. nyilván nincs nyílt utalás semelyikre sem, hál isten, mert akkor a minimalista stílus veszne el, ettől függetlenül a színészi játék szerintem mindent feltár. persze lehet én látok bele túl sok mindent, ami valójában nincs is ott.

A film bemutatja a főszereplő elcseszett(?) életét. Na és? Mi a film üzenete? Ne legyünk szexfüggők? Sztem nagyon vontatott volt a sok hosszadalmas részletezés, ami végül számomra semilyen végkövetkeztetés levonásához nem járult hozzá..

Súlyos egy film, nehéz nézni és nehéz emészteni. Szerencsére nem lett hatásvadász (az explicit szexualitás ellenére), Fassbender alakítása pedig kiválóan simul bele a film rideg atmoszférájába.

Az év filmje? Inkább a férfi Zongoratanárnő.

Uncsi műdráma. Ahogy lejjebb írta bölcsésztanár, menjenek pszichológushoz.

Na, végre megnéztem ezt az agyonvitatott filmet és csodálkoztam, hogy egyáltalán nem váltotta ki bennem azt a “húha!”-érzést, kimaradt a sokk. Pedig a rendezö biztos sokkolni akart. Engem teljesen hidegen hagyott. Brandon egy szánalmas alak, még sajnálni sem tudom. Valahogy ridegen követtem az útját, ahogy egyre mélyebbre süllyed és csak azt éreztem, hogy „úgy kell neked!“. Mert ki tehet róla, ha valakinek ennyire üres az élete és ki tud rajta változtatni? Csak ö maga. A rendezö készithetett volna filmet egy alkoholistárol is, meglenne a párhuzam: üres, tartalmatlan élet, ahol csak a szex/alkohol feledteti az élet szürkeségét. De hát “sex sells” és alkoholistákról készült már elég film, a XXI. században kell valami új kór, hát legyen a szex.
Számtalan ember éli úgy le az életetét, hogy – ugyan nem mindig szexbe – de más pótcselekvésbe fojtja a kilátástalanságot, az ürességet: dolgozik, eszik, alszik, takarit vagy mit tudom én, mit csinál, hogy megmaradjon az élete struktúrája, amibe bele lehet kapaszkodni. És fel sem merül bennük, hogy ez az élet kimondhatatlanul üres. Mert többségének nem hiányzik a tartalom, nem is igényli. Ha igényelné, változtatna az életén.
És nem hiszem, hogy Brandon idáig eljutott.

Most néztem meg, és először nem értettem, hogy miért dicsérik olyan sokan. Én valahogy nem hasaltam el azon, hogy két nyomorult boldogtalan testvér, akiknek nyilván van csúnya közös múltja, nem találja meg a közös hangot. Az egyik vagdossa magát és szomorúan énekli a New York, New York-ot (ha itt nem sikerül, sehol sem sikerül, és majdnem sír, mert lehet sejteni, hogy itt se lesz boldog), a másik meg oda menekül, ahol nem kell érezni semmit. Azon se hatódtam meg, ahogy keservesen próbál mindig elélvezni, szinte haláltusában, mert már ilyet is láttam filmen. Biztos akkor kellett volna katarzist éreznem, mikor megtalálja a fürdőszobában a tesóját. De még az se volt erős, mert szintén ezerszer leforgatott jelenet. Rám a pasi se hatott olyan erősen, mint más nőkre, szerintem egyáltalán nem szexi, mégcsak nem is jóképű. VISZONT a színészi játéka, ahogy elviszi az egész filmet úgy, hogy alig beszél, nagyon meggyőző. Csak sajnos nem nyúlt a lelkem mélyére még a végén sem, mert folyton azt mondogattam magamban, hogy a te problémádra van orvosság, menj már el pszichológushoz, tele van velük New York!

Miért? Mert nem tetszett? Mert a művészi önkifejezés ezen útja szerintem rossz irány (természetesen nem a téma..)? Még csak nem is a genitáliák mutogatása zavar, hanem, ahogy Dió is említi az arányok miatt rossz ez az egész a szememben. A tartalmat hiányolom, annak a kiteljesedését a főhős lelki lemeztelenedését. Mert így csak alaptörténetében és hangulatában erős filmet kapunk, amiben épphogycsak nem mutatnak semmit (igen, a kevesebb több, de nem mindegy, hogy melyik oldal). Akkor legalább legyen bátor és mutasson mindent (mint a Shortbus-ban), de ha meg is teszi, attól még nem lesz jó film.

Nem tudom, hogy jön ide a pornó, de te sajnos egy kurva szót nem értettél a filmből, ha ennyi jött le belőle.

Bepótoltam, nem kellett volna... Erőteljes színészi jelenlét és hangulat + soft pornó, ennyi maga a film. Túlértékelt , túlértelmezett. Ha az átlag pornókban kicsit jobb szereplők lennének és egy fokkal kevésbé gagyi történet, akkor az művészi alkotás? Kösz, nem, nekem nem.

Nemtom, miért, de meg kell adnom rá a zseniálisat. :D Nyomában sincs persze azoknak a filmeknek, amiket zseniálisnak tartok. DE. Valami. Valami mégis ott volt ebben, ami egyszerűen ámulatba ejtett. Hogy ez a zene + kép összhatása lett volna, vagy a minimalista szerkesztés... Nem tudom. McQueen jól nyomja: abszolút film az egész. Csak kép, kevés dialóg, azok is frappánsak, lényegre törők. Nem túlbeszélt tehát.
Abszolút átjött a frusztráció, amit a főhős érzett.

Voltak érzelmes jelenetek, de azokat úgy oldotta meg, mint Bergman a Suttogások és sikolyokban (azaz levette a beszédet, és csak a zenét hallottuk).

Michael Fassbender zseniálisan játszott.

Ami zavart, az a sok baszós jelenet. Illetve nem zavart, csak sok volt. Bár ezek nélkül aligha lenne ilyen hatása, ereje a filmnek. A legalapvetőbb emberi frusztrációt fejezték ki. Érzelem vs. ösztöni szükségletek. És nagyon okosan a film azt mutatta be, hogy ebben a mocsok világban csakis a nagy, extrém hatások váltanak ki az emberekből érzelmeket. Ezt a hugica érfelvágása mellett jól jelzi a buzibáros jelenet. A főhős annyira kiüresedett már érzelmileg, annyira nem tud rá már hatni a gruppenszex sem, hogy valami extrémet keres. Nem buzi, csak egyszerűen már szürke, üres neki az, ha csak nővel csinálja. Mert semmi érzelem nincs benne.

Illetve számomra itt egy vérfertőző dolog is lappangott végig, részben úgy gondolom, ez is okozza a frusztrációt.

A zene meg óriási. :D Eleinte túl nyálasnak tartottam, de utána egyre jobban megtetszett.

Szóval nem tudok 9/10-nél rosszabbat adni rá egyelőre. :D Hatott rám, szerettem, rendben volt, nagyon is.

Gyönyörű téma. Nem is tudnék többet mondani.

Végén lévő meleg "party", de mondhatnám ahogy hatásvadász módjára mutatja a testvér vérben fekvő testét is.

Mondjál már egy ízléstelent, légy szíves.

Ritka unalmas film, aminek még csak normális története és befejezése sincs, ráadásul nem egy jelenete hihetetlenül ízléstelen is. Michael Fassbender kétségkívül remek alakítása véget, no meg az egészen tetszetős fényképezés miatt azonban megérdemel egy gyenge hármast, de ettől függetlenül az utóbbi évek egyik legtúlértékeltebb alkotás ez.

5/10

:) Te írtad h még jó nők sincsenek benne. :)

Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

Azért nem jött át neked, mert ez a film nem pornó, az csak kellék benne. És a történet sem fontos, csak lélektan.

Egyébként kár, hogy a végén a csaj megmenekül. Ez a vég nem illik ehhez a filmhez. Bár akkor szurkoltam, hogy megmeneküljön.

Végignézve a filmet és végigolvasva a hozzászólásokat sem értem, hogy ebben a szarban mi a bánat nyűgözött le ennyi embert. Még a nők se jók benne, hát még az a sok férfi meztelenkedés! A történet milyenségéről már nem is beszélve...

Egyébként azt nem értettem, hogy az elején miért létfontosságú a faszlóbálás...

Igen! :))

És megvan az ötös. Százalék nincs. Nem is lesz.

Na látod, Chris! Most már értheted, hogy a top 10-es női szarakodásunk nálam miért hozta azt a Nr. 1-t! ;) Üdv a klubban! :D

Huuuu. Nagyon sajnálom, hogy megnéztem a filmet. Na, nem azért, mert rossz volt. Azért, mert hozzászólni nem tudok. Én ennél tényleg csak egy néző vagyok. Azt hittem - nagy okosan -, hogy majd ebbe a építő, komoly, mélyreható filmbe belelátok. Pedig nem. Várnom kellett volna még 10 évet. Mert ezt így nem tudom megfogni. De csak összeszedem magam és valamit ideteszek.
Katarzist nagyon lassan éri el, viszont a nagy várakozás eléri azt, amit akart, iszonyú nagyot dob a halk zene alatt a 3-mas jelenet. Szinte ott érzi át Brandon igazi valóját az ember és onnan eljutunk magunkhoz (már aki el tud, én valahol megakadtam....). Brandonról lerí már az első percben, hogy reményvesztett ember, de mindvégig bennünk van a szurkolás érzése, hogy változzon meg... De ahogy halad a film, egyre jobban süllyed a mocsárba a főhősünk, aztán a végén felvillan egy szikrányi remény, hogy... hátha, de... azt már nem tudjuk meg. Nem tudom szavakkal illetni, képtelen vagyok rá. Azért, mert gőzöm sincs a témához. De kár volt.... :(

A végével viszont lenne egy-két teóriám:
A történet katarzisát úgy ismerhetjük meg, hogy Brandon a metrón visszaemlékszik az ájszakára... stb. Az utolsó előtti jelenet az, amikor lerogy a vizes aszfaltra a parton és sír. Utána láthatjuk újra a 'kísértést', amint a metrón a nő illegeti magát. Mi van, ha a parton-sírós jelenet visszaemlékezés a metrós jelenetre és arra (amit nem tudunk meg végül), hogy a csajt megbaszta. Ezért sír, mert arra gondol, hogy a jelleme a történtek hatására sem fejlődött, maradt a szexmániás robotember. Persze az optimista vége az, hogy ellenáll a nőnek és nem dönti meg. Számomra mindkettő elfogadható lenne.

Michael Fassbendert csodálom. Egyszerűen érthetetlen számomra az, hogy hogyan tud egy színész így ruhát, alakot, maszkot váltani. Persze az előbbi egy színésztt helyettesíteném M.Fassbenderre. Mert nem láttam hasonlót még. Számomra elfogadhatatlan, hogy nem adtak neki Oscart, bár egy ilyen szerepért necces lett volna.
Carey Mulligan. Az éneke gyönyörű volt, énnekem is majd' könny szökött a szemembe. Most, hogy a második filmet is láttam tőle, ezennel beteszem a TOP 10-be. :) Gyönyörű nő és csak 10 évvel idősebb nálam. :))

Huuu, na én nem osztályoznám, vagy nem tudom. Még nem. Várok vele 10-12 évet és majd akkor megint előveszem és újra megnézem. Addig... Kopjanak az emlékek.

Először én is így láttam, aztán elgondolkodtam.
Nem lett megoldás, mert nincs is.

Szerintem végig ott bujkál benne a vérfertőzés tabuja (akár áthágták valaha, akár nem). Sőt, nem is csak bujkál, egy-két jelenetben szinte ordít... Nekem ez az értelmezés kulcsa is.

Drive hatás a zenében ? Szerintem nem lehet összehasonlítani a Drive retro, 80-as évek zenei világát idéző monoton elektronikus lüktetésével. Viszont a Shame fő témája feltűnően hasonlít Hans Zimmernek az Őrület határánhoz írt zenéjéhez.

A szégyentelen:

Steve McQueen nem hazudtolta meg önmagát. Az éhség után is egy elég gyomron vágó valóságosnak ható realista történetet alkotott. Egy velejéig romlott szereplővel a főszerepben viszi le a nézőt is majdnem, Brandon perverz a torz világába.
Michael Fassbender méltán dicsért alakítása kiemelendő a filmből és az a komor hangulat és irtózatos karakterábrázolás amit Fassbendernél láthatunk. Ő is mondta annó, hogy egy olyan szerepe volt, ami számára igazán érdekes volt, hogy hogyan is tudja majd jól megoldani, hisz ezt a karakter típust a valóságban nagyon utálta volna. Carey Mulligan sajnos keveset szerepelt számomra, de ő volt a női színészi oldalon a zsenialitás e filmben.
Sokan lehúzták a zenéjét a filmnek, pedig nekem bejött ahhoz képest, hogy elsőre úgy gondoltam ebbe a sötét komor filmbe nem illik bele, a végére egyre jobban tetszett, néhol Drive hatást éreztem egyébként a zenében.
A legnagyobb baja a filmnek tényleg az hogy nagy mondanivalót amit vártunk tőle csak darabokban tartalmaz és a cselekmények sora is csekély emellet a film lezárása olan mint a film eleje lenne majdnem. Nincs hatása és úgy hagy nyitva egy kaput hogy vártuk volna esetleg lesz valamilyen morális tanács a végére vagy tanulság - no persze nem hollywoodi technikával, - egy ilyen történet után. De nem.
A vontatott volt az való igaz, de átsegítettek a filmen a szuper színészi alakítások.
A színészek miatt kap 70%-ot igazából meg az eleinte érdekes témaválasztás miatt.

70%

Inkább az egészet spoilerbe rakom, ki tudja.
Értem én, hogy ez volt a terv, de ettől még nekem valami hiányzik a film végéről. Az ugyanis moralizál, ezer meg egy szálon kezdi vizsgálgatni Brandon üres életét (és szerintem egy pillanatra sincs köze "korunk kiüresedett kapcsolataihoz", hanem csupán szélsőségeket kapunk bármiféle általános tanulság megfogalmazását kerülve), anélkül, hogy bárhová is kilyukadna. És pont a kritikus pontban hagyja magára a nézőt, ahonnan a film úgy teljesedik ki, ha a néző még hozzáképzel fél órát. Ez itt számomra nem működött, nem a saját befejezésemre vagyok kíváncsi, hanem a leforgatottra. Ami nincs.
Vajon épp ez a tragédia megváltoztatná Brandon életét? Már miért tenné, mikor az előző tizenegynéhány ugyanilyen eset sem volt rá érdemi hatással? Ez se nem hatásos, se nem befejezés. Számomra egy ilyen filmnek van egy alapja, egy állóvíz, amit szépen, lassan, tudatosan bemutat, megismertet a nézővel, majd kulcsfontosságú esemény, és megoldás. Itt a kulcsfontosságú esemény még hellyel-közzel megvan (nagy szájhúzogatás mellett), megoldásnak viszont se híre, se hamva. Nem hiszem, hogy egy érdemi lezárás erőltetetté tette volna azt a sztorit, aminek két órán keresztül vártam a kiteljesedését.
A két testvér kapcsolatát pedig persze, hogy össze lehet rakni utalásokból, pillantásokból és mély hallgatásokból, nem ez a baj - hanem az, hogy a háttérbe szorult. Olyannyira, hogy nem is értem, miért egy szinte negyed-ötödrangúvá degradált szál megcsavarását szánták katarzisnak. Helyette megy a munkahelyi semmittevés, töltelékjelenetek, meg a szex. Hangsúlyozom, ezzel nincs semmi baj, legyen tabudöntögető ez a film - de akkor merjen lépni valamit, mert két óra alatt már megszokja az ember gyomra a látottakat, és egy emlékezetes befejezésre vágyik, függetlenül az üzenete negatív/pozitív kicsengésétől - ne csak a lassú agónia, amit két órán át néztünk.
Bár egy ilyen súlyos témát feszegető filmet szerény vélemény szerint nem lehet ilyen semmilyen végszóval zárni, megértem a te álláspontodat is, csak nekem ez így marha nagy kihagyott ziccernek tűnik. Egy ilyen horderejű film nem érhet így véget, na.

Meg lehet érteni, amit írsz, de azért le kell szögezni, hogy a végső konklúzió hiánya nem valamiféle írói hanyagság eredménye, vagy mert egyszerűen nem volt ötlet. Egy tudatos koncepció része, hogy az egész film így van felépítve, már az Éhség is ezt a megközelítésmódot követte, egyszerűen megmutat valami a maga nyeresességében, de nem moralizál, nem tár eléd konkrét megoldást, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel az explicit stílussal csak a saját ürességét leplezné, már maga a probléma felvázolásával is súlyos kérdéseket feszeget, ezekkel viszont magadra hagy, megadva a teret, hogy te vond le a következtetést, van-e egyáltalán kiút ebből az állapotból, a film végi tragédia vajon még mélyebb bugyrok vagy egy önvizsgálatot követő gyógyulási folyamat felé vezeti Brandont (én hiszem, hogy utóbbi). Még így is, hogy a válaszokat maximum csak közvetve sugallja, de semmiképp sem mondja ki, épp elég sokat árul el korunk társadalmáról, kiüresedett emberi kapcsolatairól. Ez a film ennyit akart, nem többet, ha bele akartak volna erőszakolni mindenképp valami nagyobb tanulságot, azzal csak erőltettebbé vált volna, Steve McQueen távol tartja magát az ilyen kinyilatkoztatásoktól, jó ez így, nem kell mindig megfejtés.
Valóban kevés Fassbender és Mulligan párbeszédet kapunk, de ami van, pl. Brandon összeomlása előtti, az brutálisan erősen, a többit össze lehet rakni apró jelekből, de ezek már voltak is itt tárgyalva.

Brandon karaktere ordít az írói teljesítményért. Hiába érdekes a kiindulópont, ahogy a film explicit felfogása is, ez bőven nem elég, innen ki kell lyukadni valahová - viszont ezer meg egy lehetőséget kihagytak, és nem kezdtek az egyébként példás alappal semmit.A legelső trailer óta vártam A szégyentelent, kábé mint a messiást, azon agyalva, hogy vajon mit fog átadni? Mi lesz az üzenete, a szellemisége? Megnéztem, és az égvilágon semmi. Egy ember végtelenül üres életéről mesél, és idővel voltaképp a film is ugyanilyen üressé válik. Hiába zár egy tűrhető csavarral, ha előtte alig szánt időt Mulligan és Fassbender kapcsolatára, nem épített fel köztük egy kémiát, így egyáltalán nem tudott sokkolni a "fordulat". A film végét pedig elég nehéz lenne fejlődésként értelmezni, tekintve, hogy 1. nyitva hagyták, tehát nem dőlt el semmi, 2. ugyanilyen szituációban láttuk már Brandont dönteni. Csalódtam, nem ezt vártam. Azt hittem, kapok egy egyedi történetet, tabudöntögetéssel, megoldással, tanulsággal. Ehhez képest kaptam tabudöntögetést. Nem szeretem a hatásvadász filmeket, de ez tagadhatatlanul nem volt rossz - csak kellett is volna szólnia valamiről.

azt csak ne hiányold! Ha a film épp a megrekedésről szól, minek kellene bele jellemfejlődés? Vagy, értelmezd a végét mint jellemfejlődést! :)

A színészek, a zene és a kamerakezelés tökéletes, viszont a jellemfejlődést nagyon komolyan hiányoltam.

én pont úgy éreztem, hogy mindennek ellenére nem változik benne semmi.

Felszínesség... Felszínesek vagyunk. Felszínes az egész világ amiben élünk. Nem törődünk a másik gondjával, mind elvagyunk a saját kis problémáinkkal, és úgy gondoljuk, hogy az minden, amivel nekünk törődnünk kell. Csak a saját jólétünk, az önmagunk vágyai és azok kielégítése, ami fontos. Észre sem vesszük, ha a körülöttünk élők közül valaki alól kicsúszott a talaj, és adott esetben lehet, hogy csak egy támasz kell neki, hogy lábra álljon, de nincs senki, akibe kapaszkodhatna, így elvész. Tendencia effelé vette az irányt.

Brandon, egy irodában melózik. A harmincas éveit tapossa. Mindene amije van, az a lakása. Se gyereke, se felesége, se társa, se barátja, se érzései. Egyedül a csillapíthatatlan vágya. Vágy a szex iránt, névtelenül, jellemtelenül, érzések nélkül. A pillanatnyi élvezetek sora tökéletes eszköz, hogy mély ürességbe vájja magát, annyira mélyre, ahonnan nem biztos, hogy van kiút. Mikor az egyik partnere kap nevet és feltöltődik egy egészséges jellemmel, ami iránt érzéseket táplálhat, akit ne adj isten szerethetne majd, azonnal csődöt mond. Túl mélyen van.
Mikor az életébe visszalép húga, a felszínesség, a saját magával való törődés, megakadályozza abban, hogy segítséget nyújtson a rászorulónak. A saját családtagjának fordít hátat és folytatja azt az életnek nevezett kéj hajhászást, amit eddig, sőt még mélyebbre ás a mocsokban. Ha ez lehetséges egyáltalán. Meddig járható ez az út?
Nincs túldimenzionálva, nem kapunk fájó múltbéli emlékeket, amik a szakadék felé terelték, semmi mondvacsinált és erőltetett ürügy. Ilyen és kész, mert egy ilyen világban él.
Steve McQueen nem tart görbe tükröt, nem bagatellizál, pusztán a képünkbe dobja ami felé haladunk. Vagy már ott is vagyunk. Egy valós problémát tár elénk nyersen és kegyetlenül. Ebben tökéletes társa Fassbender! Amit leművel az a színjátszás legmagasabb iskolája, a teljes átlényegülés, a nullára való lelki lecsupaszodás, ahonnan felépíti Brandon karakterét. Felesleges megemlíteni, hogy még csak jelölést sem érdemelt oscaron. Vicces. De ez lényegében nem számít. Benne van a filmtörténelemben, soha nem lesz onnan kiírva.

Az utolsó pillanatok viszont némi reményt táplálnak az én olvasatomban. Vagy nem is reményt, talán ráeszmélés, ami egy első lépésnek jó is lehet. Legalábbis én így gondolom, és ez a másfél órányi rémálom után, valami pozitív, egy kis fény. Jó érzés.

Azt hiszem az általad spoilerben írt a válasz jorgecosta hepiendes kérdésére.

Most kezdtem boncolgatni a filmet. Egyrészről próbálom elhelyezni magamban, másrészről más véleményéket is igyekszek realizálni, beágyazni a történetbe, hogy objektív képet kaphassak a filmmel kapcsolatban. Nagyon eltérő véleményekkel, értelmezésekkel találkozni, amik sokszor más aspektusba helyezik a kiindulópontot. Úgy érzem a véleményed a leghelytállóbb: felesleges belemagyarázni extra dolgokat, amikre amúgy sem kapunk egyértlemű választ. A magam részéről be is érem ennyivel: a film nagyon jó, a színészek brillíroznak - mindenképpen maradandó alkotás.

Nem hiszem, hogy a testvérek múltját illetően érdemes volna merő találgatásokba bocsátkozni, és módfelett örültem, hogy a történetben erre nézvést még csak villanásnyi utalásokkal sem találkozhatunk. Kevesebbet is érne a film, ha Brandon két aktus között nekiállna monologizálni a keserű gyerekkoráról, meg egyébként is lássuk be: nem lehet mindent racionális érveléssel megmagyarázni. Sőt, vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem lehet megmagyarázni. Hajlok rá, hogy Brandon defektusa is ezek közé tartozik. Az okok feszegetése egyébként a koncepcióhoz sem illene: a film inkább állapotrajz, belső személyiségdráma, nem pedig mélylélektani indíttatású melodráma. Brandon nem turkál eszelősen a saját lelkében, mert nincs is neki. Inkább tudomásul veszi és elfogadja ezt a helyzetet, és csak húga szenvedése képes megindítani, s - remélhetőleg - önvizsgálatra sarkallni (Fassbinder végső összeomlása frenetikus). McQueen ehhez ért: az Éhségben sem az okokat és az előzményeket boncolgatta, ott is a leépülés folyamatán volt a hangsúly.

Steve McQueen-re érdemes lesz odafigyelni a jövőben. Akárcsak a Hunger, a Shame is lassan hömpölygő, ám gyomorszájon vágó személyiségdráma, és akárcsak ott, a pszichés/morális leépülés folyamatában itt is kitüntetett szerep jut az agyonhajszolt testnek. Az invenciózus kameramunka pedig ezúttal is hab a tortán: McQueen elegánsan vegyíti a dinamikus montázs-szekvenciákat a hosszú snittekkel, s mindennek tetejében még gyönyörű fahrtok és invenciózus kameraszögek is díszítik a képvilágot. Kirobbanó stílusú, sokatmondó film, a Young Adult mellett a legfontosabb darab tavalyról, mely a magányra ítélt nagyvárosi harmincasok mélyről fakadó defektusairól regél.

én ezt a hepiendes megjegyzésedet nem értem sajnos :(
a film végére még talán kilátástalanabb helyzetben van brandon, mint az elején.
továbbá a neandervölgyis meglátásod abszolút talál:
lelki deformációjának (mondjuk így) egyértelmű szimbóluma.

nekem nagyon átjött a film, nem nehéz azonosulni a főszereplővel, már a legelső, vizelős jelenetektől kezdve. igencsak férfifilm, teljesen más lehet női szemmel.

na végre,sleepingdancer nem bonyolítja, hanem végre leírja,ami ebben a filmben van, és ezek után döntöttem végre a kettes mellett,nem hagyom magam a sok olcsó hatásnak.(bocs,neandervölgyiek...de ti csak úgyis röhögtök az egész hülyeségen)

Volt a filmben egy jó poén vagy inkább jellemzö erejű megjegyzés - Brandon fönöke a Coltrane-improvizációra (asszem a My favourite things ment) méltalankodva kérdezi - Mi ez a pszichedelikus liftzene

A vége nagyon hatásvadász - még szerencse hogy Sissy nem hal meg- a kiüresedettség/szexfüggöség és a testvérek közötti konfliktusos kapcsolat bemutatása két külön filmben is megélt volna - amelyek külön-külön egyneműbbek egyszerűbbek és mélyebbek lehettek volna - így egybegyurva gyengül a film ahelyett hogy erösödne
Összességében mesterkéltnek és megoldatlannak érzem - a szextéma csak lötyög a drámán mint közönségcsalogató tényezö hiszen Brandon élete a szexprobláéma nélkül is ugyanolyan problémás - viszont néhány jelenet képsor nagyon tetszett - pl a vendéglös jelenet és érdekes volt Brandon arcán a kín kéj közben
a dalolós jelenet közben semmit sem éreztem - pedig bizopnyára kellett volna
(OFF -elnézést rossz a klaviaturám ezért írtam központozás nélkül)

A dalolós jelenet kiemelkedő,de van még pár ilyen (a TV előtti vita,a futósjelenet,stb.),de nekem nem állt össze és az utolsó fél órát rettentően untam,hatalmas hiányérzetem volt utána. Sokat gondolkodtam rajta,miért,fogalmam sincs,ez inkább érzelmi,mint racionális,körülírható dolog.

...hát jó,legyen így. Akkor szépen énekel.Nagy túlerővel állok szemben. Nekem kevés, isten se tudja,miért...De mindannyian okosan és szépen írtok,aggyal,átgondolva, pontos érvekkel..én meg csak érzem ezt az egész búbánatos francot...

Mulligan/Sissy éneke valami egészen megrendítően zseniális. Mégpedig azért (szerintem), mert ez alatt a baromi hosszú ének alatt nagyon sok minden történik, mind Sissy-vel, mind Brandonnal és főképp velünk nézővel. Ugyanis a klasszikus "New York, New York" ének alatt a lányból érezhetően feltörnek azok az emlékek, életét végigkísérő lelki sérülések, melyeket abszolút nem rágott a szánkba a film, sőt igazából egyáltalán nem is beszélt róla. Így gyakorlatilag csak az arcuk rezdüléseiből, az állandóan és finoman változó grimaszaikból következtethetünk a feltehetően nyomorú, hánytatott közös sorsra (sorsukra). És épp ezért a jelenet igencsak igénybe veszi a nézőt is, hiszen a megfejtés nincs tálcán kínálva. Ez a jelenet többek között ezért éppúgy bravúros rendezőileg, mint színészileg.

..azért csak nem hagy nyugodni.Miért jó a Mulligan ének???
Az egy dolog,hogy érzelmileg betalál neked, de ezen túl?Lehetne ezt pontosítani? Énfeszengtem ennél a résznél, s nem értettem,miért kell sok percen keresztül mutatni?Úgy éreztem magam közben,mint valami óvodai(na jó, iskolai)anyák napján, ahova belestem az ablakon. Persze,hogy minden anyuka szeme tele könnyel, de nem az enyém,mert az én fiam nincs ott…Sem az énekhang, sem a dal…jaj, ezt már hányszor és jobban előadták, vagy éppen ez volt a lényeg,hogy a semmin sírdogálunk?Hogy már ennyi is elég? Mert ha ez a csaj tényleg valami,hogy is írjam, körbe: "szellemileg-lelkileg-akárhogy" olyan hegycsúcson állna már, ahonnan az ének,legyen az egy százszor hallott nóta is,de SZÓÓÓÓL. De ez a lány nem ott állt!Szóval, ezek az én érveim.

És még egy próba a férfi szex megértésére.Igen,le tud nyűgözni a férfiak barátsága, az a kör,amit nő meg nem bonthat, talán csak egy időre, de aztán újra bezárul előtte…Mikor férfi férfivel van, nem akar nekünk nőknek megfelelni,őszinte, egyenes,kisfiús,édes…talán ez nyűgöz le. Nők között ilyet nem látni.S mint írtam,először voltam képes egyáltalán férfiak közötti szexet végignézni,és összehasonlítva a többi szexjelenettel,egyedül ennél nyugodtam meg én…rendben, igazad van,szó sincs a filmben nyugalomról. Valami másról van szó,amit én csak kívülről nézhetem ezt,és tévesen nyugalomnak hiszek..Jó lenne tudni,mit érzett ott a fickó,mikor sz*pták, s mit,mikor a többi nősténnyel hempergett.Na valahogy így,töredékesen…s nem a vitáért, éppen ellenkezőleg a megértésért.

Ennyit azért megérdemlek, ha már ennyit törtem rajta a fejem, hogy egy pici igazat adsz. Marad a hármas.

A neandervölgyis szöveggel a fazon játékosan elérte, hogy a lány megérintse. Mélyebb jelentése szerintem nem volt, persze nincs kizárva. Végül is érdekes, amit írtál, legyen neked is igazad.
A szerelem esélyét a csinos kolléganő jelentette, a szőke lány a metrón csupán felkínálkozott.
A film sokkolt, felkavart, elgondolkodtatott, mindezek után hajlasz a kettesre…? :)

Na ezt jól megkaptam, hajlok a kettesre,ezek után...de a neandervölgyiek miatt maradok a hármasnál..még ha csajozós duma is...ha ezt egy pasi mondja,ezek szerint az vagy, akkor el kell higgyem.. Talán azért nem esett le,mert akkora f*sszal még nem találkoztam,aki a neandervölgyieket a szájára venné, azért, hogy felszedjen....juujj, a velük való viccelődés nekem már "istenkáromlás".De mivel ezt a filmet egy homo sapiens készítette, ezért meri...

A többiről nem vitáznék, ahhoz én nem vagyok elég harcos,ki így,ki úgy...

A film zseniális.
Vérfertőzésről szó sincs, még utalás szintjén sem merül fel.
Carey Mulligan jól énekel.
A neandervölgyis megjegyzés csak vicc, csajozós duma.
A homoszexuális jelenetben sok minden van – nyugalom, na az pont nincs.
A végén a kihívóan viselkedő szőke nem a szerelmet jelenti, hanem csak egy újabb „kísértést”. (Hogy Brandon belemegy-e a játszmába, az szerencsére nincs a szánkba rágva. A tekintete alapján valószínűleg nem.)

Reggelre,kijózanodva az érzelmi és zsigeri sokk alól, immár tisztábban látva a filmet, lebontva róla a sok hatást, visszaugranék hármasra, de ez is leginkább csak a neandervölgyiekről szóló mondat miatt.Ott szívtam egyedül tiszta levegőt a filmben.
Különben meg egy szokásos story, ismerős,ez van, így él az emberfia, amelyiknek semmilyen iránya, és valamikor az út elején eladta magát olcsó kis vackokért...Mi marad ilyenkor..drog, ami egy időre elaltat(itt éppen a szex a drog, csak ne kelljen belegondolni a dolgokba,mert az rettenetes)
A film nem villant fel igazi kiutat.
Nem hiszem, hogy ott a végén a leány a metroban megoldás lenne,egy viszonylag normális életre(amit én abszolút nem értelek föl,és nekem sem kéne olyan) De ez a fickó már nem képes arra, ahhoz már túl sokat ivott a mámorból. Itt most valami sokkal, de sokkal nagyobb segedelem kéne...és jó, hogy ma már vasárnap van,és elfeledhetem ezt a filmet,és jöhet egy új..
Ismerem az ilyen filmet,azért is érintett meg elsőre ennyire,bizonyos szintig át is éltem,az, hogy iszonyatosan nehéz lejönni erről a szerről, az nem fejezi ki,hogy milyen...de itt már a szerelem sem segít.

McQuenn-től nem olvastam sem interjút (vagy akármit) a Shame-mel kapcsolatban - még -, szóval nem tudom, hogy Ő hogy áll ehhez a kérdéshez...

amikor a film megtekintése után olvastam egy-két (köztük jelen) fórumon a "vérfertőzés"-szót, egyszerűen nem értettem, hogy jön ez ide, és nem is foglalkoztam vele különösebben, míg tegnap reggel kezembe nem került a már említett Varró-kritika. a filmben csak elejtett utalások, sejtetések vannak azzal kapcsolatban, hogy valami tragikus történhetett a testvérek múltjában, szóval az is lehet, hogy a kritikus s találgatott; erről Őt kellene megkérdezni.

de úgy gondolom, nem ez a lényeg - és McQueen nem is akar magyarázkodni, úgy ahogy azt most én teszem...:) -, hanem hogy láttunk egy embert, aki valami miatt (környezet? társadalom? család?) olyanná vált, amilyenné, akiben talán nem is tudatosul, hogy mit is tesz valójában, csak szenved; szenved, és nem tudja biztosan mitől. de amikor visszatér életébe a testvére (önzetlen szeretet?), akkor rájön erre, és küzd a "gyógyulásért", úgy akár egy drogos vagy egy alkoholista, vagy akármilyen függő, és a mindezek után kap egy esélyt, amit kérdéses, hogy elfogad-e, mert itt van vége a filmnek. én csak remélhetem, hogy igen... nekem elsősorban erről (a reményről) szól a film, és az összes többi csak sallang (az okok is: a válaszommal csak annak szerettem volna segíteni, akiket ez izgat...)

tényleg voltál a brit premieren? hűű, azért egy kicsit irigykedem Rád emiatt...:)

..előrebocsátom, a következőkben leírtak, mind-mind csak feltételezések. A világ, a filmek rám elsősorban érzelmileg, zsigerileg hatnak. Innen tudok csak írni.
Itt ülök egy zseniálisnak igaz nem mondható film után, jócskán vannak benne részek, amikor majdnem kimentem a moziból.(erre majd utalok később) De, hogy egyből a közepébe ugorjak: Ott kaptam úgy a film első harmada környékén egy gyomrost,amikor Fassbender benyögi (spoiler!),hogy a nyakán lévő dudor neandervölgyi maradvány. Innentől, a hasamat szorongatva, összekuporogva néztem végig a filmet
S, hogy követni tudjam őt, meg kell keresnem a bennem is élő neandervölgyit,mert van!A neandervölgyit,aki nem az agyát használta az élethez, erre most belecsöppen egy 21. század, rémséges műanyag és acélvilágba, amit naná,hogy csak úgy bír ki, hogy a lehetséges legdirektebb eszközzel kioltja a gondolkodását. Na jó, vannak persze más módszerek,lehet , azt mondják meditálni,meg szereket szedni, meg aludni sokat, de mégis a szex (nőknek a jó szex,mert a rossz az többszörösen hozza vissza az elmét, szinte szirénázik olyankor) a legdirektebb út, ami egy időre - csak egy időre(!!!)- megszabadulást hoz az éntől, az elmétől.
És akkor: fűvel, fával, férfivel és nővel, biztos vannak extrémebb esetek is, durr bele,mert az élet aggyal élve neandervölgyiként kibírhatatlan!
(és nem tudom,miért..először voltam egyáltalán képes férfi-férfivel szexet végignézni, de ez volt az pont,ami ebben a rémséges szexhadjáratban csendet és megoldást kínált. Valami mélyebb nyugalmat a főszereplő tekintetében, kéjhörgésében. Ebben a férfi-férfi nászban ott volt valami, amit nőként sosem fogok megérteni,. …eddig csak a férfiak közötti barátságot, cinkosságot irigyeltem, most –elnézést, ha ez már túlzás..- még a szexet is. Mintha önmagával szerelmeskedne végre, kizárva az ellentéteket, az ellentétes neműeket,akik igazán sosem fogják megérteni, mert nők.

E neandervölgyis rész után kapart a torkom, nyeltem vissza a könnyeim,aztán már az sem érdekelt, ha majd a mozi végén vörös szemekkel támolygok ki…ott már hagytam magam, hagytam,hogy átjárjon az a végtelen szomorúság,ami egy ponton túl,mert hiteles,átcsap örömmé. Örömmé amiatt,mert a rendező nem akar becsapni, csak azt adja vissza, ahogy az élet itt van. Sirattam a neandervölgyit, ahogy a homo sapiens leuralta, sirattam az embert összességében, eszembe jutott a fiam, aki ebbe a világba nő bele..
De mégis nagyon erős, maró,tisztító könnyek voltak,s most órákkal a film után, csak azt tudom mondani, jót tettek velem.

Carey Mulligan–t, a filmbéli Sisst-t más filmekben látva, éppen a finomságáért szerettem: az édes, pisze orrocskájáért,amit a kamera szeret is mutogatni sokat. Ebben a filmben viszont olyan döbbenetesen közönséges volt, még a fanszőrzete is közönségesen volt lenyírva. Tűnődöm sokat, hogyan is képes egy ember-egy színész- ilyen színeváltozásra. Irtó sz*rul énekelt, ott majdnem kimentem a moziból,mert azt hittem, valami árvák könnyére szomjazó, amcsi filmre ültem be…de még jó, hogy ott nem adtam fel,kicsit pihentem, befogtam a fülem,becsuktam a szemem, s készültem az előre még nem is sejtett keményebb időkre a filmben.

ám, ugye az csak vicc, hogy a végén a már,vérvörös rúzsos, vad nőstényt játszó, az elején látott csajszi majd megoldást hoz. Ugye csak vicc? Remélem, a rendezőnek még a legtitkosabb álmaiban sem fordult meg e film kapcsán az, hogy valami olcsó kis happy end-del zárja.
Happy end van, csak az van(lesz) majd minden idők legvégén, csak addig még kibírjuk.

De McQueen hol beszél ilyesmiről? Csak azért kérdem, mert ott voltam a film brit premierén, ami után kellemes kis kérdezz-feleleket is tartottak a rendezővel és a forgatókönyvíróval, ahol a film minden motívumát kielemezgették és darabokra szedték. McQueen egyáltalán nem említett itt vérfertőzést...

teljesen egyet értek Veled és 'from hell'-el; az utolsó gondolataidban összefoglaltak azok, amikre én is felfigyeltem, miközben a moziban ültem...

igazából most a vérfertőzéses kérdéseddel kapcsolatban szeretnék válaszolni...
kedden néztem, és addig direkt nem olvastam mélyebb elemzéseket a filmről. amikor egy fórumon belefutottam egy utalásra a vérfertőzésről, azt gondoltam, hogy ez "most hogy' jön ide?"... viszont a Filmvilágban, Varró Attila kritikájában, találkoztam egy olyan bekezdéssel, ami erre magyarázatot adhat: a kritikus leírja, hogy McQueen a szexfüggőkről szóló esettanulmányok vizsgálata közben elég jó képet kapott a függés okairól, de ezeket lényegtelennek tartotta és (szerintem helyesen) nem szerkeszetette bele filmjébe. de valószínűsíthető, hogy a főszereplőket gyerekkorukban valami olyan trauma érhette (talán családon belüli nemi erőszak), ami lelkileg annyira eldeformálta őket, hogy végül ez a filmben látható módon jelentkezett később...

de ismétlem, ez csak talágatás, és így hogy nem került bele a filmbe, jobb is, mert így mélyebb maradt az értelmezhetősége is.

Brandonra különösen igaz az, hogy a környezete produktuma.

Az utolsó mondatod a kulcs a film és a mondanivaló megértéséhez.

What ?? Eléggé nem értem ezt a vérfertőzésre utalgatást, egy-egy fórumon felvetik, de pl. épp amiatt kíváncsiságból végigolvastam több hosszabb lélegzetű kritikát is, mit gondolnak erről, és egyik se tért ki erre az aspektusra, ahogy én is úgy hiszem, kicsit túlzás már belelátni a filmbe. Sissy megjelenése felkavarólag hat Brandonra, de inkább azért, mert felborítja a jól felépített, magányos kis világát, amely a szexuális vágyai kiélése köré szerveződött, egyúttal Sissy cserfes, szeretetéhes természete kontrasztként felnagyítja a lelkében tátongó ürességet. A katarzis ott érkezik el, amikor Brandon rádöbben, hogy ámokfutása nem csak saját magát süllyeszti állati szintre, de felelős a saját húgáért is, akinek szintén árt, hogy a végén ez tényleg átlendíti-e a változás felé, az már a nézőre van hagyva. Morálisan nem a film ítélendő el, hanem az az elidegenedett társadalom, amely ilyen érzelmileg megnyomorított embereket képes szülni.

SPOILER

A katarzis pillanatában van egy közeli kép Brandon arcáról, mely fájdalmat, keseredettséget és dühöt fejez ki. Pont abban a pillanatban, amikor elélvez. Számomra ez a film csúcspontja. Egyszerűen zseniális. Kétségtelen, hogy ebben a pillanatban mi történik vele és a lányokkal fizikailag,mégis a közeli kép arról árulkodik, hogy szenved. Szenved, mert számára rég elveszett a szexualitás igazi örömet okozó mámora. Neki ez már csak egy egyszerű megszokás, rutin. (Ezért van az,hogy a fekete lánnyal nem tud szeretkezni, mert amikor az érzelmei is szerepet kapnának az aktusban, már nem funkcionál. Utána jön egy prosti, és azt jól megdugja az ablaknak támaszkodva -már csak erre képes.)
A film precízen, gyönyörűen felépítve és keservesen mutatja be a megcsömörlött, függőségekbe kapaszkodó ember fokozatos leépülését.

A moziban pedig a két mögöttem ülő leányzó megszólalt a film végén: "Te, ez az a McQueen, aki a Hét Mesterlövészben szerepelt!!" :)

Morális szempontból számomra értékelhetetlen az a film, amelyben a katarzis egyetlen lehetőségét a vérfertőzésben való kiteljesedés jelentené

Eszméletlenül fotózott, szerkesztett és elbeszélt történet, amiben a végeláthatatlan keféléshegyek mögött némi gondolatébresztő üzenet is feszül. Ha fordítottak lennének az arányok, vagy akár csak feleannyi jelenet is jutna a testvérpáros közös jeleneteire, mint a pornóra, akkora ötös lenne, hogy levegő után kapkodnék. Így is jelentős film, de ha arra gondolok, milyen ziccert hagytak ki, csak felhúzom rajta magam.

egyet értek from hell-lel. teljesen lenyűgözött a film. most is a hatása alatt vagyok.
minden elismerésem és 5ös.

Hasonlóan éreztem hazaérve a moziból,köpni-nyelni nem tudtam.
A Hunger után újfent a művészi önkifejezés csúcsát nyújtja McQueen.Nagy szerencsém,hogy másfél hónapja elkaptam egy hosszabb és komolyabb hangvételű interjút vele a BBC-n,ahol ismeretlenül is egyből felkeltette az érdeklődésemet.
A mindenit! Bő egy hét alatt öt viszonylag friss, lenyűgöző filmhez volt szerencsém! (A Better Life,A Separation,Take Shelter,The Artist,Shame) igazán el vagyok kényeztetve.
(Mellesleg Fassbendernek -Ryan Goslinggal egyetemben- simán a jelöltek között lenne a helye az Oscaron.Szégyen,hogy nem így történt.)

Mestermű! Egyelőre ennyit tudok kinyögni, még túl friss az élmény, vagy a seb, amit a film a lelkemen hagyott, hogy bármi okosat írjak róla.

A 21. század Patrick Batemane nem sokkal különb a '80-as évekénél: viszont ezúttal némi remény is felcsillan, Steve McQueen ugyanis kevsébé pesszimista, a végére lélekkel ruházza fel antihősét.

Tegnap délután néztem meg a filmet és azóta is agyalok rajta; mint a mozaik darabkái állnak össze a fejemben a dialógusok, a képek. Elhiszem a mérhetetlen szégyent és a nyomában járó kényszert a megfelelésre, azt, hogy mennyire görcsösen akarják a normális életet a szereplők. Érzem azt az undort, amit Brandon és testvére önmaga iránt táplál. Mulligan dala mellesleg óriási.

Vérfertőzés? Hol?

Fassbender egy isten!

Erre a filmre nagyon könnyen rá lehet aggatni a hatásvadász jelzőt. Az alkotók ugyanis nem kertelnek, próbára teszik a nézőt. Ez igaz, mind az "ártatlannak" ható jeleneteknél - Mulligan éneke, mind persze az explicit orgiánál. Egy moziteremben ülve, idegenek társaságában a film befogadásának nehézsége még inkább hatványozódhat. Mikor vége lesz, szinte az ember fellélegzik - ekkor még nem tudja mit is látott, csak igyekszik elhagyni a termet. Aztán napokkal, hetekkel, sőt hónapokkal később azon kapja magát, hogy ezek az erőteljes (hatásos) képek újra és újra felsejlenek előtte. Brandon zaklatott lelki- és érzelmiállapotát a legeklatánsabban visszaadó gesztusok, mimikák pedig, mint egy morbid rejtvény foglalkoztatni kezdik a nézőt. A hosszan kitartott közeli Fassbender arcáról az aktus közben, a folytonos, minimalista - megfogalmazhatatlan földön túli fájdalmat közvetítő - zene, az élénk színekkel operáló fényképezés, melynél a kameramozgás finoman, ám groteszk módon átveszi a színész szex közbeni mozgását - ezek révén a néző ott a sötét teremben többed magával ülve egy őszinte, hiteles, egyetemes intimitás része lesz.
Aronofsky Fekete hattyúja részesíthet hasonló élménybem, ám e film mellett még a zseniális balerina történet is teátrálisnak, kimódoltnak ergo hatásvadásznak hat. A Shame-et épp szilajsága teszi hitelessé, emberivé, helyezi messze az öncéló hatáskeltés, vagy perverz pózörködés fölé.

Nézve ezt a filmet mintha Bret Easton Ellis Amerikai psychoja kísértene a moziteremben. Érzelmileg a periférián rekedt, perverz harmincas főhős tébolygása a rideg New Yorkban. Ám a Shame hanyagolva a vérengzést és az őrületet inkább a lelki drámára koncentrál. S ezt roppant konzekvensen, minden felesleges hatászvadászatot mellőzve teszi és nő ezzel messze Patrick Bateman története fölé.
Steve McQueen rendezőnek nem egy dramaturgiai, vizuális megoldása köszön vissza itt első filmjéből az Éhségből. A tempót megakasztó hosszú, vágás nélküli diskurzus, vagy épp a kendőzetlen, naturalizmus, illetve a hosszú, direkt elnyújtott jelenet. Az erőszak ezúttal szexxé alakul át, a moralizáló szópárbaj pedig komikus, oldott hangulatú randevúvá. Hazafias önfeláldozást váltja az addiktív deviancia. Szimbólumok helyett hangulatképek és komor, mediatív zene a jellemző. Brandon kísértetiesen sivárnak tűnő érzlemvilágát barangolja be a film. Tipikus egyfőszereplős alkotás. Fassbender hatalmasat játszik, szinte kigyullad a vászon a keserves küzdelmétől. A mellékszereplők nagyszerűen egészítik ki, árnyalják helyzetét, s adnak támpontokat Brandon személyiségét illetően. Carey Mulligan a beilleszkedni képtelen, nehezen tolerálható, de szenzibilis testvér szerepében zseniális. Mind küllemében, mind viselkedésében Brandon ellentétje ő, az egyszerre utált és szeretett húg, aki katalizálja a főhős lelki progresszióját. A "New York, New York" dal pedig nehezen felejthető szekvencia; a film, és talán az utóbbi idők legmeghatóbb jelenete.
Potencia-zavar, nézőt próbára tevő, felkavaró orgia és szókimondó, messze tabudöngető nyelvezet, homoszexualitás - mind-mind a főhős rögös útjának mérföldkövei egy emberibb, érzőbb élet felé vezető úton. Ami talán csak illúzió.
A legmagasabb korhatárbesorolás érthető; valóban rengeteg aktus kerül vászonra, a miliő felkavaró (Fassbender nyitójelenetbeli explicit vizelése). De ez nem egy Visszafordíthatatlan, vagy Antikrisztus, a keménység a karakterdrámának van alárendelve, s nem fordítva - azt hivatott kiegészíteni. Persze a nézőnek át kell lépnie a filmmel együtt azt a bizonyos küszöböt, hogy valóban részese lehessen Brandon pokoli "megtisztulásának". Az igazi élvezet, a valódi önkielégülés utáni vágy, annak elkeseredett keresése a Shame. Egy olyan irracionális világból közvetít, ahol elfordultak a valódi gyönyörtől a művi, redundáns elemekért cserébe. Túlkomplikált, feleslegesen erőltetett univerzum regéje. A kétségbeesett, dekadens hatalmas energiákat megmozgató énkeresés rémálomszerű víziója - pedig a pinot noir ott van a maga megkapó egyszerűségében az asztalon, vagy ott ül velünk szemben a metróban.

Ezt is megértük. A prüdéria fellegvárában (=USA) a Fox úgy döntött, a filmet hagyják úgy ahogy van és vállalják az NC-17 minősítést, és nem mondanak le a díjszezonról sem. A filmet 6 kategóriában fogják promózni Oscarra (film, rendező, férfi főszereplő, női mellékszereplő, eredeti forgatókönyv és operatőr).

Az "R" besoroláshoz túl sok mindent kellett volna kivágni, így a film már nem maradt volna az, ami. Így marad a rengeteg hetero és a kevéske homo aktus, némi vérfertőzés, és egy kis szaftos öngyilkossági kísérlet is. Mindez explicit tálalásban.