Exit Through the Gift Shop (2010) ☆ 👁

Kijárat az ajándékbolton át

(Banksy)

amerikai-angol dokumentumfilm, vígjáték

4,3
★★★★☆
194 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2015-03-18 12:50:41 azay (4) #18

Végül is B. szájából elhangzott a vélemény: lehet, hogy a művészet vicc. Igaz, később föltette a kérdést, van-e vicc egyáltalán. Ezek után persze magától értetődik a kérdés, hogy létezik-e művészet (s ha igen, mi az…). E kérdésre már több ezer válasz született. Azt hiszem, az a helyes, ha az ember erről nem vitatkozik (én biztosan nem fogok), hanem ki-ki eldönti magában, mit tart műalkotásnak, s mit nem. Amióta a művészet az „utcára” vonult, még többen hallatják ezen a téren a hangjukat. A filmből nagyszerűen kiderült, milyen egyszerű is alkotni. Érdekes módon az ős „utca-művészek” mindegyike megvetően nyilatkozott T. sikereiről, aki pedig ugyanazt csinálta, mint ők. Sőt, fölhasználta a modern művészet legnevesebb alkotóinak összes vívmányát, s némileg átalakítva hatalmas sikert aratott velük. Miért kell ezért megvetni őt!? Alkotásai kapcsán persze újra fölvetődött a kérdés, mi is a művészet, s ki az igazi művész. Csak az, aki először hagyta üresen a vásznat, vagy festett – mondjuk - mindent kékre? Vagy ő sem az? És a második? A második már nem művész? Mondjuk az, aki a paradicsomleves-konzerv helyett, gulyásleves-konzervet fest? S ha az „epigon” nagyobb sikert arat, nem lehet-e őt nagyobb művésznek, vagy legalább is ugyanolyan nagynak tartani? Ha B. zöldre fest egy téglát, vagy zsírt állít ki a kalapjába, s hatalmas sikert arat, akkor V. miért ne mázolhatna pirosra egy másik téglát, s miért ne alkosson vajjal töltött cipőt!? Mindenki művész! Ez a helyes alapállás. B is ezt vallotta egészen T. föltűnéséig, mert miként a filmben nyilatkozta, időközben megváltozott ez a véleménye. Mert bizonyára azt hitte, ez a cím, csak neki van fönntartva. Végül is alkotni rettentően könnyű (mondjuk fehéren hagyjuk a vásznat), az igazi, a nagy művészet abban mutatkozik meg, ha sikerül eladni egy-egy ilyen alkotást. E tevékenységet viszont már gyakorta nem is művészek végzik. (Ilyen esetekben tulajdonképpen két ember dolgozik vállvetve, az egyik az alkotó-, a másik pedig eladóművész. S lassan már az is mindegy lesz, hogy B., T., vagy éppen V. a művész neve. A lényeg, hogy az alkotás sok pénzt érjen.)

2015-03-13 21:10:50 somogyireka (5) #17

én is kb így látom Mr Brainwash-t, csak mondjuk ez a név elég kínos.
Banksyről még nem írok, az egy hosszabb kutatás lesz, a filmélmény még túl friss ahhoz.Most majd a művei jönnek alaposan.

előzmény: ryood (#14)

2015-03-13 21:08:46 somogyireka (5) #16

Mit értettem félre? Te hogy látod őt?és Banksyt?
Értem én, hogy mit csinál..csak nem olyan ellenszenves mozdulat az.



előzmény: Rorschach (#15)

2015-03-13 15:10:32 Rorschach (5) #15

Thierry alakját (és a rajta keresztül bemutatott embertípust) szerintem is teljesen félreértetted.

előzmény: somogyireka (#11)

2015-03-13 13:55:30 ryood (5) #14

több éve már, hogy láttam a filmet, sok mindenre már nem emlékszem, de talán annál érdekesebb, hogy mi maradt meg bennem róla?
pl. az, hogy én mr brainwash-t egy kifejezetten jókedélyű, szellemes, kedves, kifejezetten szórakoztató fickónak láttam (látom..) aki egyszerűen élt a lehetőséggel, és megcsinálta a szerencséjét. lehet nem különösebben originális, de mégis van abban valami maró, éles, amit csinál és mond. amúgy meg manapság a művészek közül ki nem másol? inkább az az érdekes, hogy amit átvesz, azt hogyan használja fel. egyértelműen szimpatikus karakter.
isten igazából nem izgat, hogy banksy miért nem hajlandó arcát/hangját adni (amúgy sem fog kiderülni..) a világ számára. a művei, és azoknak hatása ami elsősorban izgat, és az eészen különleges, lenyűgöző..


2015-03-13 11:58:34 somogyireka (5) #13

Olvastam, amit írsz..és egész délelőtt a filmen gondolkoztam. És most tényleg nem ragaszkodom a véleményemhez..talán Banksy-ben csak ez nemmutatommegmagam akkorsem pózolás taszít. A filmet nézve egyáltalán nem lett szimpatikus ez a dartvaderes alak az eltorzított hangjával.Persze azon is gondolkodom,mekkora erő kell ehhez, nem lerántani a leplet, ami alatt csak egy szimpla ember van, így az egészben van valami tüneményszerű..Banksy a nem is ember..
Arra álmomban sem gondoltam volna, hogy hova fut ki a vége, hogy Thierry mivé viszi. Mi volt ez? Valami bosszú talán amiatt mert Banksy lehúzta filmjét, és akkor azt gondolta, na akkor én megmutatom..

Thierry végig a film alatt, ahogy törtetett előre, akkor még nem tudtam, milyen célokkal, csak filmezett és filmezett teljesen rendben volt nekem. A "kifejlett" művészetével még csak most ismerkedek, majd még olvasnom kell róla.
Rendesen meg vagyok kavarodva..Egyik alak sem tiszta ügy nekem. Ha még eszedbe jut ehhez valami, majd írj.

előzmény: Kalevala (#12)

2015-03-13 11:31:46 Kalevala (5) #12

Ugye, milyen remek film?? De Thierryvel kapcsolatban teljesen eltér a véleményünk. Mert szerintem Thierry nem az az ALKOTÓ művész, akinek a fejében eredeti ötletek születnek, hanem az a tipikus hullámlovas, aki ismeretei tudatában meglovagolja a divathullámot, az az üzletember, akinek a pénzcsinálás, a hírnév és a dicsőség a lényeges, miközben másolja a trended, na jó, kicsit alakítgat is rajta, de semmi újat nem hoz létre. (sok ilyen művész van…) Érdekes, hogy te még szimpatikusnak is találtad. Én meg pont tisztességtelennek érzem az ilyen “művészi” törekvést, ahol valaki tudatosan tőkét akar kovácsolni önmagának mások érdemeiből. Persze a street-art már annyira elterjedt, hogy már senki nem tudja megállapítani, ki kicsodát másol. De Banksy mindenesetra az az élművész, akinek a street-art népszerűségét köszönhetjük. Habár én már a graffitit is imádtam, amikor még graffitinek hívták és nem street-artnak.

előzmény: somogyireka (#11)

2015-03-13 09:57:50 somogyireka (5) #11

Hu, imádtam nézni!
De nem kicsit éreztem kellemetlen magam. Eddig azt hittem, a festés nekem sem játék, én is hétről hétre a legvelejem teszem bele, kínlódok, vívok csatákat magammal, nemlétező erőkkel..erre most valami egészen mást láttam, amikor az alkotás szinte vérre megy..nem,
nem kényelmes szobák mélyén, csendben vagy madárfüttyre. Ez a történet egyik része, de itt az alkotó nem áll meg. Ha kell akár még háborús övezetekbe is elviszi a műveit,kockáztat, magát,mindenét.
Közben persze van ez a pici cirkusz is, ez a kissé túltolt nemmutatommegmagam, de csinálja csak, ez is az egyik alkotása, és ebben bravúros.
És nekem még ez a Thierry is szimpatikus, azért benne is volt szufla bőven, végigvitte Banksy leforgatását, lényegében neki köszönhető, hogy a Street Art a galériákba is bekerült, hogy azóta milliókat fizetnek egy-egy Banksy-képért is. Leállíthatlan bikaként törtetett elő, aztán egy elegáns mozdulattal kb le akarta nyomni a mesterét a trónról. Bansky persze besértődött, és csak annyit mond nem segít többet senkinek sem.
Thierry-ben is rengeteg az eredetiség, a kedvenc alkotásom tőle Warhol paradicsomos konzervének spray-vé változtatott szobra. És azért elég gyorsan több száz festményt lenyomtott. Csak az egész egzisztenciáját tette fel egy lapra, persze a street art nagyjai fogják a fejüket. Szerintem csak irigyek. Ennyi.
Szóval a Banksy-féle bújócska belefér, de az irigykedés az kínos. Mennyivel elegánsabb lett volna, ha tapsolna..
Valami végig irritált Banksyben, most legalább tudom,hogy mi..
És akkor átírom magam..ja, ja, óriási tett egy falfestményt készíteni a Gáza övezetben,miközben jobbról balról akár lőhetnek is, de talán a másik, ugyanabban a témában dolgozó művész előtti meghajlás sem kisebb alkotás..Sőt.

nagyon erős témák ezek, nem fognak elhagyni egy ideig..

2015-02-27 11:32:03 Kalevala (5) #10

Fantasztikus ez a film! Remekül illusztrálja, hogy mi folyik a kommersz művészet berkeiben.
Ez a kis busy-body Thierry, mint egy pincsikutya, körbe-körberohangalja a street-art festőket, Banksy egy meggondolatlan megjegyzése gyökeret ver a kis agyában,máris ő lesz a nagy művész! Mi sem egyszerűbb annál! Kikiáltja magát annak, kell egy kis PR, aztán már meg is született a következő művész milliomos. Mindenki művész,tök mindegy, hogy mit csinál, hogy csinálja, a lényeg a reklám és hogy a sok hülye sznob bedőljön neki. De hát ki határozza meg, hogy ki művész és ki nem? Thierry biztos azt gondolta, legjobb, ha ő dönt e kérdésben. És egyébként? Mitől művész a művész és mikor csak sablonhuzogató??

2012-04-13 00:04:12 ChYga (5) #9

Nagyon jól rávilágít a film a valódi művészek és a magukat annak valló - amúgy tehetségtelen, vagy csekély tehetséggel bíró - emberek közti kontrasztra. Banksy korunk egyik legnagyobb alakja, míg Mr. Brainwash-t a sznob tudatlanság és az önmaga által létrehozott hype - mely ha egyszer meglódul nem lehet megállítani - tett "naggyá". Banksy előtt pedig le a kalappal, hogy összehozott egy ilyen filmet. Nem lett szájbarágós, pusztán elgondolkodtatja a nézőt a látottakról és rájuk bízza, hadd alakítsa ki mindenki saját véleményét azok megismerése alapján. Az utóbbi idők egyik legjobb doksifilmje, amivel összeakadtam.
Érdekesek az itt-ott feltüntetett spekulációk, bár valószínűleg sosem fogjuk megtudni mi is az igazság... Mindenesetre, akár igazak a látottak, akár nem, a nézőt kellőképpen elgondolkodtatja, és ettől olyan remek az Exit Through the Gift Shop.
10/10

2012-01-25 04:22:41 Rorschach (5) #8

Nem is arról a francia idiótáról szólt...

előzmény: korig (#7)

2012-01-24 16:37:23 korig (4) #7

Nem rossz, de én azt hittem, hogy Banksy-ról fog szólni, nem erről a francia idiótáról.

Egyébként lefogadnám, hogy a csávó (mármint Banksy) hétköznapjaiban egy jól menő designer cégnél ontja kifelé magából a tömegkultúrát és a fogyasztói társadalmat éljenző grafikai megrendeléseket. Különben nem tudom mire vélni ezt a "beteges" anonim viselkedést.

2012-01-16 14:39:20 Zalaba Ferenc (5) #6
2011-02-27 10:19:55 Zalaba Ferenc (5) #5
2011-02-11 23:56:45 limupei (5) #4

Van egy sanda gyanúm, hogy idáig ez Banksy legpofátlanabb konstellációja:-)

2011-01-27 13:39:42 Zalaba Ferenc (5) #3

Agyafúrt, aktuális, szellemes és profán. Ez a film az igazi agytekerősdi, nem az Inception.

2010-10-22 16:46:02 er81307 (4) #2

Már ha igaz az egész: [link]

2010-09-14 15:15:02 z0z0 (4) #1

Nagyon szórakoztató dokumentumfilm a street art világáról. Láthatjuk a híresebb alakokat alkotás közben. Emellett kapunk egy történetet is, ami sok kérdést vet fel a tömegkultúráról, a művészetről és annak értékéről. Elgondolkoztató és vicces film, hátha egyszer nálunk is bemutatják.
Azért kiváncsi lennék Thierry mit szólt a film végkicsengéséhez. :)