Another Year (2010) ☆ 👁

Még egy év

(Mike Leigh)

angol dráma

4,0
★★★★☆
199 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-10-21 07:07:27 biri (3) #20

A vége (a tél és Ronnie) felhúzza, de nekem pár karakter (főleg Mary, de Ken is) már túlzás, és inkább hiteltelenné teszi az egészet. A kezdés viszont tényleg nagyszerű én is szívesebben néztem volna Imelda Stauntont és azt a szálat

2019-08-24 10:44:27 offerus (5) #19

Ez volt az a film, amelyiknél tudatosodott bennem, hogy alapvetően a hétköznapi emberekről szóló filmeket kedvelem.

2019-08-24 09:59:46 Atazzz (5) #18

Manapság egyre kevesebben tudják, hogy kell hiteles súlyt adni egy filmdrámának. Mike Leigh a régi iskola, ő még tudja.

2018-11-20 14:00:36 mimóza (5) #17

Nem ismertem Mike Leigh-t, őszintén. Ez a "lecsendesülős, helyretevős" film viszont meggyőzött, hogy érdemes beavatódni a munkásságába. Kétség nélkül.

2018-11-20 13:38:19 zéel (5) #16

Mike Leigh nem sok rossz filmet csinált. Viszont csinált sok megrendítően jót.
Az egyik nagy kedvenc filmrendezőm.

2018-11-20 12:43:45 mimóza (5) #15

… Meg vagyok győződve arról, hogy: minden ember belülről(!) szép vagy csúnya (vagy valami átmeneti), de mindenesetre belülről. Ez nem igazán változik, adottság. Lehet persze alakítani rajta, de csak tudatossággal, felelősségvállalással és némi égi szikrával vagyunk erre képesek.

Na most: ha láttál szép öregembert, vagy egy sugárzó idős párt, tudod! És ez a valóság, nem a ráncok mélyülése, vagy éppen a bőr feszessége… A világ pont ebben téved! Legyünk kívülről minél »kompaktabbak«, annál inkább megfelelünk.

De: aki túllát ezeken az időtlenség mértékével vagy mértéktelenségével is jelentéktelenné avanzsált pillanatnyi állapotokon (a test idői változásain), az jól teszi, ha ezt a képességét megbecsüli, és kincsként őrzi.

Jó volt végignézni ezt a filmet, olyan béke áradt belőle... Bár lenne sok-sok ilyen meghitt otthon, ahol az oda betérők mindig a biztonságot, a törődést, az ítélkezés-mentes meghallgatást, az értő, csöndes odafigyelést kapják, és picit azért felenged bennük a fagy, és látni kezdenek egy irányt, bármerre kóboroltak/sodródtak is el. A filmbeli főszereplő házaspár tud valamit... átölelni szeretettel a környező világot.

2014-01-14 12:11:38 BonnyJohnny (4) #14

Számomra csak azért nem zseniális, mert nem futott ki sehova, és közben, hogy úgy mondjam, nem történik semmi. Csak öregemberek beszélgetnek. És természetesen fantasztikus alakítások elevenítenek meg érdekes karaktereket, szó se róla. A film mindenképpen erős jó. Csak nekem nem adott semmi olyan pluszt, ami miatt ötöst adnék. :/

2014-01-03 23:06:56 zsandar filip (5) #13

Nehezen találok szavakat...
Ez egy hétköznapi történet, csak egy év bármelyikünk életéből.

Finom rezdülések, pillantások, egy-egy kifejező mozdulat, mondat, és mélységek tárulnak fel lélekről, sorsokról. Lassan felvázolódik mindenki életútja, majd egyre élesebb kontúrokkal rajzolódik ki a nagytotál, miért jutottak oda embereink, ahol most éppen örülni, elégedetten vagy kiüresedett kesergésben élni, máskor szenvedni, gyászolni látjuk őket. És hogy merre tartanak...

Aki nem csak külső eseményeket él meg, hanem befelé is figyel, annak osztályrésze lehet az élet nagyszerűsége, szépsége... És mindenért meg kell dolgoznunk... a boldogtalanság rothadó gyümölcséért is.

Nem csak a forgatókönyv és a rendezés tökéletes, hanem a szereplőket is egytől-egyig dicséret illeti.
Igazi gyöngyszem,több csillagos ötös 2011-ben, és ott csücsül a Fekete hattyú mellett :-)

2013-10-01 21:43:22 azay (4) #12


Úgy éreztem, ott ülök velük, s egyre szomorúbban hallgattam Gerry és Tom vendégeit; akik bármit is mondtak (vagy nem mondtak), szavaik (vagy éppen hallgatásuk) mögött a magány, az elmúlástól való félelem, keserűség és fájdalom bujdokolt.
Az ember ilyen esetekben szeret tanácsot adni, megpróbál segíteni, valamit tenni, bár titkon tudja, hogy nem lehet. Nem csupán azért, mert ő néző, hanem ezért is, mert – egy idő után rá kell jönni arra - az élet ilyen. Ami elromlott, azt csak ritkán lehet néhány szóval, egyéb segítséggel helyrehozni; többnyire az érintettnek kell, méghozzá erősen dolgozni rajta.
Mike Leigh is tudja ezt, ezért aztán ha szeretettel is, de bizonyos távolságtartással kezelte szereplőit. Amikor a film végén Mary a kamerába mered, tekintetében egy nagyon-nagyon szomorú filmet láttam lepörögni. És bevallom, nem szerettem volna, ha észreveszi, hogyan nézem őt.
Bízzunk benne, hogy Tomot és Gerryt még hosszú évekig kielégíti a kertészkedés, nem lesznek munkanélküliek, vagy valamilyen más ok miatt depressziósok, s a fiuk is megtalálja végre az igazit, s jönnek majd az unokák, mint az orgonasíp.

2013-04-16 10:02:57 Kalevala (4) #11

Ebben a filmben nem történik semmi olyan, amiröl az ember spontán azt mondaná, hogy a szereplök élete regénybe vagy filmbe illene. A napok, hetek, hónapok csordogálnak nyugodt tempóban, a hétköznapi ember hétköznapi életét, kis tragédiáit látjuk. Végig úgy éreztem magam, mint egy voyeur, aki az ablakban ül és nap mint nap a szeme elött játszódik le a szomszédok élete.És pont azért éreztem magam voyeurnek és nem nézönek, mert a film annyira élethüen mutatja a szereplök hétköznapjait, mintha én is ott volnék a közelben, velük együtt, csak éppen nem játszom szerepet az életükben.Ezt a közelséget a szinészek rendkivül jó játéka teremtette meg.
Az elsö jelenet engem is rögtön megfogott, de nem vágytam folytatásra.
Miért nem követi a rendezö az asszony sorsát? Hiszen már mi is látjuk, hogy ez a nö nem jön többé Gerry rendelésére, feladta magát, megtört, eltemette magát a reménytelenségben és kilátástalanságban. – nem is tudja elfogadni a segitséget. Mig ellenpontként a film során megismerhetjük Tom és Gerry harmónikus életét, az egymás és családtagjaik, barátaik iránt érzett szeretetet, törödést.
Lám nem kell sok a boldogsásghoz!

2013-01-30 22:03:12 budaik (5) #10

Mostanában régen láttam 5-ös filmet. De ez az volt, egyszerűen gyomorszorító érzés végig, egy aprócska hiányérzetem van a hölggyel kapcsolatban , aki a film elején feltűnt, mint páciens, arra a sztorira kiváncsi lettem volna...

2012-12-31 13:17:36 Kakimatyi (3) #9

A vígjáték besorolást én sem értem... egyszer sem röhögtem, inkább sírni támadt kedvem. Egyrészt a nem életszagú, túlontúl hosszúra nyújtott párbeszédektől. Másrészt a főszereplő karaktere az első képkockáktól borzasztóan idegesítő, ugyanakkor a megvetésbe szánalom is vegyül, mely a film vége felé közeledve egyre növekszik. A pszichológusnő szerepe/passzivitása sok érdekes kérdést vethet föl. Pl.: kellene-e neki a hivatalos munkaidején kívül foglalkoznia talajt vesztett kollégájával? Hát akkora ez a családi idill, hogy pszichológusként észre sem veszi, hogy valaki a közvetlen környezetében kér segítséget? Esetleg észreveszi, de nincs kedve segíteni?

Érdekes, hogy a film végén hangzik el az a mondat, amivel egy amerikai film általában a második dialógusban szembesítene bennünket: "Felelősséget kell vállalnod a tetteidért." Jó, hogy ezt a nagy "bölcsességet" nem okádták a pofánkba az első öt perc után, de úgy érzem, a kezdőpont és végpont között feszülő végtelen ürességet mással is ki lehetett (kellett) volna tölteni, mint a szenevedés-idill leegyszerűsítő szembeállítása.

2012-07-18 11:23:21 zéel (5) #8

Örülök, hogy neked is tetszett. Mike Leigh nekem az egyik nagy kedvencem.

A felnőttséget jó, hogy szóba hoztad. Nem életkor, ill. nem elsősorban életkor függő az én definícióm szerint. Életkor szerint felnőttek közt is nagyon sok az éretlen, infantilis figura. ("Esze" annyi, hogy eligazodik a különböző reklámok közt.) És életkor szerint ifjú emberek közt is van sok (néhány?) érett gondolkodású, fejlett empátiájú, művészetek iránt érzékeny (jó!) fej.
Azt hiszem, nem tévedek, ha téged, ismeretlenül is, az utóbbiak közé sorollak.

előzmény: ChrisAdam (#7)

2012-07-17 14:58:28 ChrisAdam (5) #7

Szavakat nem találok a filmre. Annyira életszagú a forgatókönyv, hogy tényleg már arról beszélhetünk, hogy a hangulat kilép a képernyőből és ott van körülöttünk egész nap. A párbeszédek annyira frappánsak, érdekesek, mindennaposak, hogy nem kell három füllel odafigyelni (mert itt a 2 órából legalább 1:50-et beszélnek!), hanem csak hátradőlve hallgatni. Maryt először utálni lehet csak, mert olyan a természete, mint egy hülye libájé. De aztán a történetben haladva egyre jobban megkedveljük, valaki együtt tud érezni vele, valaki meg csak egyszerűen megszánja. zéel írta, hogy ez felnőtt film. Hát, nem tudom, itt a hetek során ez a második olyan film, ami nem nekem való, dehát ezt is csak utólag olvastam. Azzal egyetértek, hogy felnőtt film, de szerintem egy tizenéves (mint pl. én) is megnézheti, kicsit belelát a felnőttek világába. A gyerekek általában (én már régen nem, sőt... lennék újra kisgyerek. :)) szeretnének felnőttek lenni, aztán ahogy felnövünk egre több a bajunk. Valaki alkoholista, depressziós, magányos, de ugyanakkor azért nem volt olyan szívfájdító ez a film, mert láthattunk közben a sok negatív szereplő mellett egy családot, ami tökéletesen egbe volt forrva (már-már túl tökéletesen).
Az éretlenségem ellenére megértettem a dolgokat, habár nem tudtam átélni, nem tudtam azonosulni egyik szereplővel sem.
A színészi játékok fenomenálisak, csak kicsit Katie játékát éreztem túlzásnak, de a többiek mind-mind hozták amit kellett. Ki kell, hogy emeljem Maryt, Tomot (egyszerűen öröm volt nézni egyszerűségében rejlő zseniálitását) és Ronniet (egyhangú, komor, reményvesztett figura).
A film tavasztól télig mondja el történetét a családnak és ahogy haladunk, egyre több a borongós nap. Már azt vártam, a végén meghal valaki. De szerencsére nem.
98% Le kell nyelni. Lehet, hogy lesz még 100 is.

2012-02-04 07:00:46 manuva (4) #6

Túl nyomorultra vette a figurát Leigh.

2011-12-16 22:30:02 sAnyi (5) #5

Csak tudnám, hogy ez kinek vígjáték.

2011-10-21 21:46:14 lehel89 (3) #4

Összességében azért elég unalmas. Jim Broadbent játéka csak engem idegesít?

2011-10-19 18:14:52 zéel (5) #3

Mike Leigh hozza a szokásos formáját: nagyszerű film - egyszerű emberekről!

(Felnőtt film!)

2011-07-03 00:36:11 Zalaba Ferenc (5) #2

Életszagú és mégis varázslatos.

2011-05-09 16:56:29 hhgygy (5) #1

Imelda Staunton csodálatos alkoholista-depressziós alakítása az elején megadja a kezdőhangot a filmnek. Innen már csak lefelé mehet az út a bergmani mélységekbe. Nagyon jó, de nyomasztó film, pompás karakterábrátolásokkal. Mary viszi a pálmát, Ken se kutya. Szóval csak azért 9/10 mert
az Imelda Staunton-féle alakkal az első öt perc után soha többé nem találkozunk, így kicsit olyan a szerepeltetése, mintha a filmrendező lieblingje megszorult volna anyagilag...