A Nightmare on Elm Street (2010) ☆ 👁

Rémálom az Elm utcában

(Samuel Bayer)

amerikai fantasy, horror, thriller

2,4
★★☆☆☆
320 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2022-08-03 10:26:58 fempolip (3) #69

Amikor kijött gondoltam előröl, megnézem az összest egyben. Sikerült is és a lendület magával ragadott. Azóta eltelt egy kevés idő és már nem tudok annyira lelkesedni ezért a részért. Nekem a maszk a CGI teljesen elvette a kedvem. Külsőre, hogy fel van újítva tetszik. Szépek a színek, jók a lángok, és bővítették a háttértörténetét is Freddy-nek. A komplett jelenetek újra forgatása is még rendben volt. De nekem összességében mégsem olyan jó az eredmény. Jó lenne, ha jönne újabb verzió és beindítana még egy szériát. A Halloween-nél működik. Chucky is kapja a magáét, Pinhead nemet váltott, de ismét életre kelti a poklot. Texasiból is kapunk egyet néha. Alienek is támadnak. Fűrész is még itt van, a Sikoly is még visszhangos. Csak a hoki maszkos pihen a tó mélyén (hiába volt sikeres a mozi- és még jó is-) valamint az Álmok ura.

2017-07-14 20:13:35 GothMan (3) #68

Ez a film évek óta ott várakozott a polcon, hogy megnézzem, de egészen idáig ódzkodtam tőle, lévén nagyon szeretem az eredetit, és csak rossz kritikákat olvastam az újról. Tegnap rászántam magam, és furcsa mód nem vagyok csalódott. Valószínű azért, mert a filmnek annyira más a hangulata, mint az eredetinek, hogy eszembe sem jutott összehasonlítani. Az álomjelenetek jók, még úgy is, hogy gyakorlatilag kétpercenként elalszik valaki, és a film nagyrésze erre épít. Az eredettörtének engem nem zavart, adott egy kellőképp durva, kortárs vázlatot az egésznek. Az viszont meglepett, hogy azt a szőkeséget, akit a film eleje főhősnek állít be, egy félóra után kivégzik, és csak utána jön képbe Nancy. A végére azért rohadtul leereszt, a kötelező zárópoén is béna, de összességében elégedett vagyok. Ez az előnye annak, ha rosszabbra számít az ember.
5/10

2017-06-08 06:08:33 A te Gazdád (?) #67

Pontosan.

előzmény: dhfear (#61)

2017-06-08 06:07:36 A te Gazdád (?) #66

Kellett ide egy Robert Englund. Ennyi.

2017-02-20 08:55:49 bambula (2) #65

Zseniális a Paramount Channel.Napok óta reklámozzák a 84-es eredeti filmet,hogy vasárnap este műsoron lesz náluk.Erre este leülök a tévé elé,készülve az izgalmakra és képesek ezt a felvízezett verziót betenni a reklámozott 84-es film helyett. :(

2016-11-17 22:18:00 Dezsmant (2) #64

Borzalmas, totálisan elferdítették az egész történetet.

2012-09-27 15:58:34 [: Azuroo andrew :] (1) #63

Tegyük hozzá, hogy azért sajnálatos módon ő is több olyan filmhez adata korábban a nevét amihez nem kellett volna - de az ő esetében ennek anyagai okai is nyilván voltak.

előzmény: dhfear (#61)

2012-09-06 23:42:59 Ubul (2) #62

ennyire ellenszenves szereplőket...ok,az eredetiben se voltak egy szerethetőek,de itt még rátettek egy lapáttal. Freddy meg hát...szánalom :(

Egy kettest megérdemel,mert végig néztem ( ennyire uborkaszezon van :S ) ,de míg egy Péntek 13 remake egész bejött,ez igazából egyest érdemelne. Aludni kell rá egyet,talán holnapra már karó lesz :D

2011-12-23 20:18:34 dhfear (2) #61

annyiból jó, hogy nem Robert Englund nevét járatták le a filmmel

2011-10-04 23:22:26 myke7 (2) #60

Gyenge remake. Freddy nevetségesen néz ki és inkább hasonlít egy mérges törpére, mint a rémálmok urára. Néha az az érzésem, hogy a látványos CGI megöli a horrort. Néhol túl gyors, semmi kételkedés, a gyerekhangok a szinkronban még tesznek rá az amúgy is negatív véleményemre egy lapáttal. Kár érte.

2011-09-16 11:54:07 Prüstü (1) #59

Kár szépíteni, egy rakás szar ez a film. Olyan szintű fölös belemagyarázásokkal ami még a klasszikus 84-es részt is képes devalválni. Undorító

2011-08-14 22:57:36 Olórin (2) #58

Amikor túl régóta vannak ébren, és egy-két pillanatra elalszanak.

előzmény: JeszKar (#57)

2011-08-14 22:34:04 JeszKar (2) #57

Mit értesz mikroalvások alatt?

előzmény: Olórin (#56)

2011-08-14 20:33:40 Olórin (2) #56

Van benne néhány jó ötlet (mikroalvások), a CGI-t is egész ügyesen használják néhol, és a felütés is meglepően hatásos, de a végére így is hajszál híján leküzdi magát egyesre. Freddy (meg a film úgy általában) túl sokat pofázik és magyaráz.

2011-07-14 09:13:23 GothMan (3) #55

A mai horror filmek készítői rájöhetnének, hogy nem attól félelmetes egy film, hogy több 10 liter művér folyik el benne.

Mélységesen egyetértek. Annakidején okosan spóroltak mind a vérrel, mind az áldozatok számával, manapság meg csak a hentelés megy - már ami a slashereket illeti. Pedig ennek a műfajnak (is) a feszültégre kellene épülnie elsősorban szerintem.

előzmény: Bruce94 (#54)

2011-07-13 14:35:01 Bruce94 (1) #54

Ahogy a Hálózat című filmben is mondják: Iszonyúan dühös vagyok!- persze csak erre a celluloidszörnyetegre. a stáb komolyan mondom írhatna közösen egy könyvet: Hogy csináljunk egy nagyszerű filmből egy kalap szart. Utoljára a Texasi láncfűrészes előzményfilmjével fürödtem be, de ennek még azt is sikerült alulmúlnia. A színészek itt borzalmasak, bár itt nem igazán a tiniken van a hangsúly, hanem Freddy-n. Csakhát az a baj, hogy ő még színésztársainál is jóval gyengébb. A félelem parányi szikrája nincs a nézőben, mikor őt meglátja. A jeleneteknél egyik rosszabb mint a másik. A legjobban szerintem magát az utolsó jelenetet szúrták el, persze Freddy életének bemutatása mellett.

A finálé: Az eredeti filmben ugyebár egy csepp vér nélkül mégis valamilyen szinten félelmetesen oldották meg a főhősnő anyjának sorsát, különösen emlékezetesek az éneklő és ugrókötelező gyerekek. Itt meg kapunk egy jó kis szem kivájást, s egy erőltetett sikolyt.

A mai horror filmek készítői rájöhetnének, hogy nem attól félelmetes egy film, hogy több 10 liter művér folyik el benne.

10/1

2011-03-05 13:40:11 PhilipMorris (?) #53

Mindenki szidja hordja a filmet , én egymás után néztem meg a két filmet és mindkettő megér egy erős négyest a szememben 80% .

2011-02-10 21:24:07 terika (1) #52

Mélységesen csalódott vagyok. :(

2010-12-15 23:02:11 Hannibal Lecter (1) #51

Hát ez tényleg rémálom. Elképesztően rossz, borzalmasan ötlettelen, ótvaros trágya, nem is film. Freddy meg úgy néz ki, mint Mason Verger a Hannibalból. Komolyan mondom, engem vallatni lehetne ezzel a celluloid-szörnyeteggel, kínszenvedés volt végignézni.

2010-10-26 10:32:46 THUGLIFE (1) #50

Nekem a szereplők nagyon, de nagyon ellenszenvesek voltak, ezért is kapcsoltam ki a filmet 6 perc 20 másodperc után, nagyon elrontották ezt a jó sorozatot, ezzel a példánnyal :(.

2010-10-19 21:22:13 JeszKar (2) #49

Hát ez finoman szólva is vérszegényre sikeredett. Gyakorlatilag egy-két jó képi megoldáson kívül nincs mit értékelni benne. Semennyire nem félelmetes, gyenge a zene, ráadásul a készítők még arra véletlenül se gondoltak, hogyha minden öt percben van egy álomjelenet, akkor az egyáltalán nem lesz hatásos.
De a legnagyobb probléma mégis Freddy. Nagyon szomorú, hogy Jackie Earle Haley egyáltalán nem tudja életre kelteni a karaktert (pedig azért neki is van egy arca), ennél már csak az szomorúbb, hogy még így is ő játszik a legjobban.
Viszont a karakterét teljesen sikerült kiherélni.
Már eleve rossz húzásnak éreztem, hogy megprobálják azt ránktumálni, hogy Freddy ártalan volt, majd amikor a film rájön, hoppá evvel nem kezdtünk semmit, akkor gyorsan csináljunk belőle megint gonoszt.
Ráadásul Freddy a "modernkor szellemében" nem gyerekgyilkos, hanem pedofil. És ennek köszönhetően jó pár szánalmas mondatot adtak Freddy szájába.


A vége meg egész egyszerűen botrány.

2010-10-16 10:33:12 [: Azuroo andrew :] (1) #48

Ez az új maszk,ez kegyetlen szar!

Szerintem nem annyira rossz, realisztikusabban égett, bár nem annyira félelmetes mint az idősebb de erősebb maszkos hatást éreztető 84-es arc (maszk) - persze ebben a színészek arca is elég erős befolyásoló tényező - Robert Englund arca sokkal karakteresebb.

Amúgy pl a kezdő álomképpel nincs is olyan sok gond, ha nem is géniuszi vagy eredeti de pl a melegkonyha pultján az éppen "készülő" disznófejek" elég eltalált, nyomasztó és szürreális hatást keltenek az álomképben.

2010-10-16 10:22:49 deviant (?) #47

a francba, nem bírtam végignézni, pedig még a legrosszabbul sikerült folytatásokat is sikerült. ez tényleg nagyon alpári.

2010-08-09 12:28:44 lizardking (2) #46

Ha belegondolok a fényképes okfejtésbe és abba,h mit műveltek a Freddy Krueger legendával,akkor ez tényleg nem elég a hármasra sem...

2010-08-03 17:40:24 gomez1000 (2) #45

Igazad van limupei, rosszul fogalmaztam.
De attól még ez a film nagyon gyenge. Főleg az eredeti Rémálom sorozathoz képest, nem méltó remake.

előzmény: limupei (#44)

2010-08-01 16:14:15 limupei (1) #44
2010-08-01 15:07:17 gomez1000 (2) #43

A te viszonylatodban ez lehet jó, bár ezzel elmondod magadról, hogy nem sok jobb filmet láttál ennél. "Az újszülöttnek minden vicc új" hasonlattal élve ez is tetszik azoknak, akik nem láttak sok filmet. Mert aki mondjuk ezer megnézett - a nagy átlag szerint jónak pontozott - film közül erre zseniálist ad, az biztos kezdő kritikus. Mert ez a film egyszerüen valóban gyenge.

előzmény: Tom85 (#42)

2010-06-17 07:22:45 Tom85 (5) #42

Jó kis film volt ez. Pozitívan csalódtam, sokkal rosszabbra számítottam. Az ijesztgetés 100%ban bejött. A hangeffektek bomba jók voltak, főleg mikor az ujjait mozgatta.

2010-06-13 20:19:43 wayage (2) #41

Ja én is vártam vmi magyarázatot ovis múlt felejtésre. A Stephen King regényekben is gyakran szerepel ilyen gyerekes felejtés.

előzmény: limupei (#40)

2010-06-13 15:03:09 limupei (1) #40

Félálom az Elm utcában, és amikor kiderül az igazság, akkor végképp kiborul a bili. Menjenek a jó..., de azért ma is tanultam valamit: mindenkit elfelejtünk, akivel együtt jártunk óvodába. Még azokat is, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Jó film na, Freddy for dummies.

2010-06-12 14:48:26 Darwin (4) #39

A Freddy poszter, mint egy Indiana Jones-ba oltott Wolverine :)

2010-06-11 22:16:37 lizardking (2) #38

Ízlések és pofonok.Engem már a 84'es eredetiben is megmosolyogtatott.

előzmény: JeszKar (#37)

2010-06-11 16:54:06 JeszKar (2) #37

Nem a filmet akarom védeni, de azért megjegyezném, hogy az eredetiben Freddy csak a folytatásokban vált viccesé.

előzmény: lizardking (#36)

2010-06-11 16:40:00 lizardking (2) #36

Hát...az eredeti sokkal jobb.Ez az új maszk,ez kegyetlen szar!Meg maga Freddy egyáltalán nem vicces!Robert Englund sokkal-sokkal frankóbb volt.És nincs meg az a varázs,h ha félelmet nem is (bár gyerekkoromban Freddyt full félelmetesnek láttam) de olyan Rémálmos hangulatot tudnánk teremteni,mint az eredetiben.Ezek az ugráló képek,fülsértő hangeffektekkel ijesztgetni tudnak,de félelmet (vagy eredeti hangulatot) teremteni nem.Ezeket leszámítva elmegy a film.Hármaska.Talán,ha az eredeti filmeket nem láttam volna,és nem lennék rajongó,akkor lehet,h azt mondanám,h erős hármas:)

2010-06-06 07:54:44 Daemiaen (1) #35

Elképesztő ötlettelenség és a jelenetek egymásra dobálása már önmagában több a kelleténél, ám Freddy úgy beszél, mint Nolan Batmanje, kinézete pedig egy rossz paródiára emlékeztet. Remek film.

2010-06-05 07:04:51 BonnyJohnny (1) #34

A trilógia még egy optimista becslés, arra, hogy ez alapján indítsák újra a sorozatot (minimum 7 résszel...) még gondolni is rossz. :S
Egyébként a 2003-as Freddy vs. Jason alapján gondolhattuk volna, hogy Jason és Freddy is újjászületik a mozivásznon. (Persze utólag könnyű, akkoriban mindkét sorozat lezárásaként tekintettek a filmre.) Ne felejtsük el, Michael Myersel együtt ők állnak a slasher dobogón, aki Rob Zombie jóvoltából mindkét hentelőnél előbb esett át a rebooton.

2010-06-05 06:34:03 BonnyJohnny (1) #33

Azt, amire te gondolsz, szerintem meg sem próbálta, és meg sem fogja próbálni.
Ezt a filmet nem azért készítették, hogy jó filmet alkossanak. Gyanítom a második részt sem azért fogják.

És biztos az előző Spielberg védelmében leírt monológom hatására, de itt is leírom. Ez a film 35 millióból készült. 32 milliót hozott csak Amerikában a nyitóhétvégén. Az azóta eltelt egy hónapban már a készítési költség duplájánál járnak csak az USA-ban. Házi feladat teljesítve, jöhet a következő. És van rá egy fogadásom, hogy ha az sikerül, annak is lesz folytatása. (manapság a trilógiáknak áll a világ... :))

előzmény: gomez1000 (#32)

2010-06-05 01:24:31 gomez1000 (2) #32

Mit látok IMDB - n. A Nightmare on Elm Street 2 ! 2012 -re van kiirva. És a rendező ugyanaz a
Samuel Bayer lesz, aki ezt a baklövést elkövette... attól se kell majd sokat várni. Bár így előre azért nem tudhatom mi lesz. Marad egy kis reménykedés, hátha másodszorra sikerül neki.

2010-06-05 01:20:36 gomez1000 (2) #31

Nagyon bénára sikerült. Sajnos. Mondjuk a trailer alapján kb. ennyit lehetett várni, többet nem. Azért titokban reménykedtem, hogy jobb lesz. Nem mondom, van néhány majdnem eltalált jelenet benne, de az kevés, hogy összeálljon a kép egy nagy egésszé. Nincs a filmben semmi extra, csak egy agyon nyúzott sztorit próbáltak életre kelteni. Nem sikerült nekik. Azért nem szörnyű (sajnos nem annyira, mint amennyire kellene, hogy az legyen). Nem nézhetetlen, de attól még rossz.

2010-06-02 10:00:58 Mikkey (4) #30

én nagy rémálom fan vagyok, ez a remake mégis nagyon tetszett! A maszk szerintem is béna volt, de Haley-nél keresve sem találtak volna jobb karakterszínészt a szerepre. A régi részekben is voltak bőven megmosolyogtató jelenetsorok/dialógusok, szóval ezt nem érdemes ennek sem a szemére vetni. A horror jelenetek súlyosak voltak, ahogy kell. A díszletek baromi jól néztek ki, önálló gondolotoknak is örültem (pl az óvodás motivációban tök felüdülés volt mögé látni az eseményeknek).
Amúgy egyetlen rész volt, ami totálban visszahozta a régi érzéseket, az pedig a nyitány a bisztrón/konyhán. huhúúúú ^^
és persze a filmvégi kötelező visszatérés pillanata is pofás lett.
Szvsz egy bátor, jól sikerült remake lett!

2010-06-02 00:14:36 Brumi (4) #29

Amekkora csalódás volt az eredeti film újranézve, ez annyira kellemes meglepetést okozott. A készítők Jackie Earle Haley személyében megtalálták az egyedüli színészt, aki képes Robert Englund nyomdokaiba lépni, az új Freddy lazán felveszi a versenyt a régivel (égett mennyétfej ide vagy oda). A látvány pazar, az álomjelenetek remekül kivitelezettek, magas az eyecandy-faktor és a színészek is sokkal-sokkal jobban játszanak, mint a '84-es változatban. Egy remakenek akkor van értelme, ha az eredeti alkotást a kor technikai követelményeinek megfelelően aktualizálni tudja és emellett képes valami újat is nyújtani. Szerencsére a készítők nem egy shot-to-shot remake-ben gondolkodtak, az eszközölt változtatások pedig a film előnyére váltak (Freddy háttértörténete, komolyabb hangvétel). Wes Craven klasszikusának hardcore rajongói minden bizonnyal szét fogják cincálni, a semleges nézőknek vagy a kevésbé elfogultaknak még akár be is jöhet.

2010-06-01 23:18:42 carmine (2) #28

Próbálták ellensúlyozni mély dörgő hanggal, de kevés volt. nem tudom ki volt a maszkmester, de még egy belvárosi kozmetikába se venném fel. Annyit elért a film nálam, hogy levegyem a polcról a sorozatot és újranézzem.

előzmény: Ivan/ (#27)

2010-06-01 23:16:18 Ivan/ (1) #27

Nagyon gyenge lett az új külső.

Mélyen egyet kell értenem. Azért az durva, hogy a 26 évvel ezelőtti filmben mennyivel jobban nézet ki Freddy maszkja.

előzmény: carmine (#26)

2010-06-01 23:08:35 carmine (2) #26

Hát ez irtó gyenge volt. Freddy cseppet sem volt félelmetes. Nagyon gyenge lett az új külső. Az 150 mély Haley nem volt a legjobb választás, sőt. Nekem hiányozott Freddy lazasága is. Az a baj a mostani a horrorokkal, hogy ijesztgetni akarnak és nem félelmet kelteni. Azt pedig nem nehéz, hirtelen vágásokkal, és hangos fémes hangeffektekkel. Ráadásul itt nem volt más, csak rémálmokat tettek egymás után, amik viszont elég gyengére sikeredtek. Nem mondom, hogy csalódás, mert kb ennyit vártam tőle. Szerencse, hogy nyereményjegy volt, így gyakorlatilag semmibe sem került. :)

2010-06-01 22:54:23 [: Azuroo andrew :] (1) #25

Ő az...




Oké, oké valójában kiskorában ;)

előzmény: Ivan/ (#24)

2010-06-01 22:32:48 Ivan/ (1) #24

Gyalázatosan gyenge újraértelmezése ez a Freddy filmeknek. A hangulatteremtés nagyon nem akar működni, a szereplők ellenszenvesek, Jackie Earle Haley pedig minden téren egy katasztrófa Freddy szerepében. Egyszerűen képtelen akár egy icipicit is félelmetes lenni, (Englandnek az eredetiben ez azért sikerült többször is) és az olcsó filléres viccelődésein és a pedofil kinézetén túl így maximum csak egy iszonyatosan gyenge bohócnak jó.

1/10

2010-05-25 20:10:03 Juhász Patrik (5) #23

Igaz, hogy az eredeti jobb volt, de nekem ez is tetszik.

2010-05-17 00:01:50 lizardking (2) #22

Freddy Krueger szerintem minden idők egyik legkarakteresebb gyilkosa.én nagyon bírtam a rémálom filmeket.Freddy miatt.nekem is bassza a csőrömet h nem Robert Englund lesz rémálmaink legőrültebb arca.egyáltalán ki ez a Jackie Earle Haley?én minden esetre kíváncsi vagyok és tutira meg fogom nézni.Freddy akkor is nagy király:D

2010-05-06 15:02:04 gomez1000 (2) #21

Hogyan is lehetne az eredetit túlszárnyalni ? Amikor tudjuk ki a főgonosz, miröl szól a film, azt nehezen lehet úgy megnézni, hogy valami újat is adjon számunkra. Ez mindenesetre egy gagyi feldolgozás...

2010-05-06 00:08:09 Ubul (2) #20

igaz,nyelvbotlás :)

előzmény: limupei (#15)

2010-05-03 08:57:45 GothMan (3) #19

Az előzetes alapján nem sok esélyt adok neki, hogy tetsszen. Mindenesetre kíváncsi vagyok, lévén az eredeti az egyik kedvenc horror filmem, de őszintén szólva az új Freddy egész egyszerűen béna. Robert Englund maszk nélkül is karakteresebb, félelmetesebb volt, mint ez a nyikhaj...

2010-05-02 22:33:03 whiteman 01 (1) #18

igen, a képekből sikerült rájönnöm:)
legalábbis a "vérző ágy" biztos benne lesz:)

előzmény: limupei (#17)

2010-05-02 22:21:24 limupei (1) #17

Komoly:) Ez viszont az lesz, legalábbis olyasmi.

előzmény: whiteman 01 (#16)

2010-05-02 20:54:59 whiteman 01 (1) #16

komoly??
de EZ ugye remake lesz?

előzmény: limupei (#15)

2010-05-02 20:12:39 limupei (1) #15

JeszKar: Nekem végülis mindegy, bár ez esetben már Englund lecserélésén megorroltam.

Ubul: A Péntek 13 (2009) nem remake volt, hanem folytatás.

2010-05-02 20:03:56 Ubul (2) #14

szvsz péntek 13 remake nem volt rossz,nekem bejött,ez is biztos elmegy majd egynek,de én is inkább a statisztikáknak hiszek,idáig bejött :)

2010-05-02 19:46:06 JeszKar (2) #13

De azárt te is jobban örülnél még egy olyannak.

előzmény: limupei (#12)

2010-05-02 19:41:30 limupei (1) #12

A Freddy vs. Jason-höz majd tíz évig készült a forgatókönyv, legalább két tucat író két tucat munkáját kidobták, mire lett egy megfelelő. Nem hiszem, hogy még egyszer nekiesnének ilyesminek. Arra jó volt, hogy a New Line húsz éves álma teljesüljön és rehabilitálja a két gonoszt, úgyhogy most önállóan is megkeresnek pár milliót. Minőségtől függetlenül.

2010-05-02 19:04:19 JeszKar (2) #11

Az első részt jómagam a legjobb slashernek tartom, amelyet egyetlen folytatásának se sikerült megközelíteni (mondjuk voltak egész tisztességes darabot), viszont ennek a résznek tényleg nem sok értelmét látom (inkább csinálnának még egy Freddy vs Jason-t, ahova Myers is beszállhatna), bár arra azért kíváncsi vagyok, hogy Jackie Earle Haley mit tud kihozni a szerepből.

2010-05-02 17:17:08 whiteman 01 (1) #10

Freddy Krueger- minden idők talán legeltaláltabb filmes gonosza az egyik legkiválóbb horrorfilmben. Én kíváncsi vagyok erre is, bár biztos gagyi lesz, mindenesetre az is az eredeti javára fog íródni. Bár, ha elviszik abba a humoros(abb) irányba, mint a sorozat többi részét, akkor talán valami szórakoztató is kisülhet ebből, de félelmetes nem lesz, ebben biztos vagyok.

2010-05-02 16:58:48 BonnyJohnny (1) #9

Igazából a Péntek 13 filmek gyilkosa (leszámítva az első részt) igaz, hogy tökös volt, de rendkívül gagyi. Igaz, ezt a készítők is tudták, ezért helyezték a hangsúlyt a minél szebb lányok, minél kevesebb ruhában, minél brutálisabb meggyilkolására.
A Halloween filmnek... na annak jó főgonosza volt. Ami tulajdonképpen létezhet is. Ellentétben a Péntek 13 és a Rémálom főgonoszaival. (Akiket aztán össze is eresztettek... Jézusom, ez csak most jutott eszembe... :P)

előzmény: carmine (#8)

2010-05-02 16:48:52 carmine (2) #8

Azért a Péntek 13-filmekben volt egy tökös kis gyilkos is. :) (Leszámítva az elsőt persze. Ott ugye töketlen volt a gyilkos. :D)

előzmény: BonnyJohnny (#7)

2010-05-02 16:42:43 BonnyJohnny (1) #7

A Péntek 13-nak mindig is az volt az erőssége... :D

A Rémálom filmek közül egyébként az első szerintem egész jó, de a másodiktól kezdve az egész egy nagy 0.
A remake sem hiszem, hogy túltesz rajtuk. Csak persze sokkal látványosabb lesz... bár az sem biztos...

előzmény: carmine (#6)

2010-05-02 16:38:10 carmine (2) #6

Én sem gondolnám, hogy nagy mű lesz. Mikor hallottam, hogy készül, én sem értetem minek. De azért én megvárom a filmet és próbálom önmagában nézni, nem mint rimék. Pont hasonló hozzáállással nézve a Halloween sem volt olyan rossz számomra. Mondjuk a Péntek 13-ban az értékelhető momentumok kimerültek a női mellekben.

2010-05-02 16:34:33 ronin07 (?) #5

Én már az első részért sem voltam oda, ám a mai "ami elővehető, azt kifilézzük, és a popcornfalók kedvéért színes-szagosan eladjuk" trendben szerintem már az, hogy egyáltalán elkészült, és be is mutatták, egy hatalmas 0.

2010-05-02 16:25:27 JeszKar (2) #4

És még az IMDB-n se áll fényesen, akkor tényleg nulla.

előzmény: simijohnny (#2)

2010-05-02 16:11:26 BonnyJohnny (1) #3

Meglepne, ha előrébb végezne,mint a 2009-es Holloween és Friday the 13th.
És most, hogy ezt a mondatot leírtam, már nem is lepődök meg, hogy elkészült ez a film.
Na persze, hogy miért készült el bármelyik is... :S

2010-05-02 16:04:09 simijohnny (?) #2

A Rottent-t elnézve, ez egy nagy nulla.

előzmény: Ubul (#1)

2010-05-02 16:01:24 Ubul (2) #1

már 3 napja megy az amcsi mozikban,valaki látta?vélemény? :D