Iron Man 2 (2010) ☆ 👁

Vasember 2.

(Jon Favreau)

amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi

3,3
★★★☆☆
1039 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-03-18 21:15:26 BonnyJohnny (3) #91

Újranézve nagyot esett a film a szememben.
Először is szögezzük le: Robert Downey Jr. továbbra is lubickol Tony Stark szerepében. Viszont az ő alakítását is beárnyékolják olyan jelenetek, mint részegen DJ-zés (nyilvános páncélba vizelés!), és a részeg verekedés Iron Man és Warmachine (pontosabban az akkor még Hadigéppé válás előtt álló, a páncélt éppen meglovasító Rhodey) között.
Ha már itt tartunk, a staféta botot Terrence Howardtól átvevő Don Cheadle is veszített az első részhez képest: pusztán morcosság jutott osztályrészül. A finálé harcakor tér csak magához a karakter.
De Gwyneth Paltrow jeleneteinek nagy részét is sikoltozás, perlekedés és duzzogás teszi ki. Az a civakodó évődés, amit az első részben láthattunk a főszereplő pár között, szinte teljesen hiányzik. A film első negyedében van jelen, aztán bedurcul, amíg a végén meg nem mentik, és akkor visszatér egy kicsit.
Ellenben a rendező, Jon Favreau, nagyobb teret engedett magának, és így Happy nagyot lépett előre az első rész óta. Hozzá hasonlóan az első rész végefőcíme után feltűnő Nick Fury is több jelenetet kapott, ahogy Culson ügynök is, de persze a bemutatkozó S.H.I.E.L.D. ügynök, Natasha Romanoff, kapja a nagyobb szerepet, és Scarlett Johanson remekül domborítja a figurát.

Újranézve Ivan Vanko / Whiplash is egy unalmas gonosztevő, sablonos motivációval, hiába dobja fel Mickey Rourke az alakításával (és olyan színes ötleteivel, mint a madár). Kisebb teret kellett volna hagyni neki, megtenni afféle második gonosznak, és a második számú ellenség Justin Hammert kellett volna felemelni, főleg, hogy Sam Rockwell majdnem ellopja a showt még Robert Downey Jr. orra elől is.

Ahogy előttem Cortez is írja, rendezéslieg ugyanaz a film, mint az első, mégis gyengébb. Sehol sem érzem azokat a súlyos jeleneteket, mint az első részben.
Ha már jelenetek: a forgatókönyv is elkezdett kapkodni. Bár jobb a helyzet, mint az Incredible Hulk esetében, inkább ahhoz hasonló. Amellett, hogy kapkod, pedig nagyobbrészt érdektelen is (nyilván a fentebb említett súlytalanság végett), és ettől olyan üresjárat érzést kelt, pedig sok minden történik benne a főszereplővel épp úgy, mint egyéb karaktereivel, és az MCU is öles léptekkel megindult az Avengers felé.

Robert Downey Jr., Sam Rockwell, a S.H.I.E.L.D.-es hármas, és Jon Favreau tarják hármas felett.

2017-08-31 20:36:15 The Cortez (3) #90

Sokkal rosszabb, mint az 1. rész, pedig hasonló: ugyanaz a képi világ, ugyanannyira laza hangulat + főhős, és ugyanúgy dübörögnek a classic rock 'n' roll – itt inkább csak AC/DC – slágerek. Nem is indul szarul, csak valamiért az 1. actiont követően, egészen a fináléig leül a cselekmény, így olyan, mintha a film nagy része 1 hatalmas üresjárat lenne.
Improvizáció nem volt, mivel már előre gondosan megírták a dumákat és a poénokat. A főellenség súlytalan, mivel nem kapott elég játékidőt, annak ellenére, hogy nem kevés potenciál lett volna benne. A 2. számú riválist már jobban eltalálták (Starkhoz hasonlóan őt is felturbózták az alkotók), aki tökéletes ellenpontja a főhősnek, igaz csak üzletileg.
A technológián kívül semmi komolyabb témája nincs a mozinak, mert a terrorizmust kispórolták, más szálat meg elfelejtettek behozni. Az akciók gyengébbek és rövidebbek, pedig több, jobb, hosszabb fight jelenet megmenthette volna az unalmas, felesleges képsorokat. Viszont a végső harc, még az 1. rész végénél is jobban megidézi az ismertebb akcióvígjátékokat. Ja és az egész alkotás egyértelműen a buddy movie zsánerbe esik, a megszokott stílus mellett.
Ezt a filmet a stúdió valójában 1 átvezetőepizódnak szánta, ami sajnos meg is látszik a végeredményen.

2014-04-24 12:14:54 Marla Singer (3) #89

Általában teljesen hidegenhagy a filmzene, de ehhez a filmhez hozzátett. Sokkal gyengébb hármas, mint az első. Nem kellene folytatni.

2013-07-04 21:42:01 Ivan/ (1) #88

Az első rész még elment, korrekt iparos munka volt, se több se kevesebb. Ellenben a folytatás egy felettébb felesleges pusztulat lett, dögunalmas forgatókönyvvel és rendezéssel. Azonban sajnos ezek mellett eltörpül az a fájdalmas tény, hogy jó pár nagyszerű színészt láthatunk itt felvonulni és szenvedni látni, ahogy ezeket a papírmasé egydimenziós karaktereket megpróbálják életre kelteni nem sok sikerrel. Az egyedüli értékelhető valami az a zene, az tényleg zseniális 10 pontos. A miatt jár is a két pont amúgy meg rávágnám a karót.

2/10

2012-10-08 17:42:46 ChrisAdam (3) #87

Szerintem sokkal jobb film, mint az első. Míg az sokszor untatott és egyáltalán nem volt jó főgonosz, itt sosem unatkoztam, pedig tényleg nem akciós. A főgonosz pedig nagyon jól lett eltalálva. Stark most kiteljesedett, itt már tényleg meg lehet szeretni. És persze Fekete Özvegy... jaj.
A fináléban a csók nagyon kellett, Pepper és Tony közötti kapcsolat iszonyú jó. Csak úgy szikráznak. :))
Jon Favreau nem tud akciózni, már rájöttem. Bár itt már összeszedte magát valamelyest, de nem tudott 1 percnél tovább húzni egy valamirevaló akciót.
Na, kellemes csalódás. Olyannyira, hogy az elsőt most lehúzom hármasra. Már rég megérdemelte volna. :)

újranézés után: hármas.

2012-05-13 22:05:26 Dynast Grausherra (3) #86

Erősen elgondolkodtam a négyesem. Mert végre a teljes Avengers széria során (legújabb részt nem beszámítva) végre értékelhető ellenfél bukkant fel a színen. Rourke alakja is lehetne persze kidolgozottabb, de legalább neki van "stílusa". Sam Rockwell Hammerje pedig legalább ilyen jó szereplő. Nagyon tetszett, ahogy lényegében Stark kevésbé "menő" változataként mutatták be. Ráadásul, mint második rész ez az epizód már maga mögött tudja azokat a gyerekbetegségeket, amelyek a szuperhősfilmek első részeit jellemzik. Nincs szükség hosszas ismerkedésre a főhőssel, egyből belecsaphatunk a közepébe. Ezt a problémát az eddig általam látott ilyen filmek közül egyedül Tim Burton tudta megkerülni, ő is csak azzal, hogy sutba dobta Batman teljes fejlődéstörténetét, és kész karakterrel dolgozott.

2012-04-28 23:29:20 Zsoca87 (2) #85

Összecsapott, néhol teljesen logikátlan és kidolgozatlan... Főleg a végső harc, röhejes...

2012-04-21 18:44:46 Olórin (2) #84

Ugye ezt bő egy hete néztem újra, és azóta is, valahányszor benézek ide, elkap a késztetés, hogy lerántsam hármasra. Előbb-utóbb alighanem megtörténik:)

előzmény: BonnyJohnny (#83)

2012-04-21 17:52:07 BonnyJohnny (3) #83

Akkor pláne nemértem a négyes értékelést.
Mondjuk az Avengers-filmek esetében amúgyis inkább Jamamura kritikáival értek egyet, annak ellenére, hogy a filmes értékelésekben amúgy nagyságrendekkel nagyobb a hasonlóságom hozzád, mint hozzá. Ezt már tavaly is furcsának találtam. :)

előzmény: Olórin (#82)

2012-04-21 17:25:10 Olórin (2) #82

Szerintem a Hulkot leszámítva mindegyik Avengers-film lényegesen jobb ennél.

előzmény: BonnyJohnny (#81)

2012-04-21 17:17:42 BonnyJohnny (3) #81

Nálam nem jelent meg a szentlélek.
Még mindig jobbnak tartom, mint a többi Avengers filmet (nem számítva az első részt persze), de akárcsak azok, ez is közepes kategória.

előzmény: Olórin (#80)

2012-04-13 18:36:14 Olórin (2) #80

Az elsővel ellentétben ennek nem tett jót az újranézés. Nagyon sok időhúzó, kidolgozatlan, trehányul írt sallang van benne, kezdve rögtön Rourke karakterével, az egész bosszúszállal. Sokkal jobb lenne a film nélküle. Szerencsére még így is szórakoztató, több szól mellette, mint ellene - de csak a szentlélek választja el a hármastól (holnap már lehet, hogy az sem fogja).

2011-06-12 10:33:46 gerbence (4) #79

Jobban bejött, meint az első rész, talán mert ezúttal udtam, mire számíthatok. Az első Vasemberről annyi jót hallottam és olvastam, ill. az (akkori) imdb-s és rotten-es egekbe szökő pontszámok alapján valami igazán zseniálisat vártam, ehhez képest egy kifejezetten középszerű, bugyuta kis történetet kaptam, amit a profi kivitelezés és a főhős humora mentett meg a teljes gagyiságba fordulástól.
A második etapban nem is vártam ennél többet, sőt, féltem, hogy az első részben levő pozitívumok rovására fognak majd menni a szokásos folytatásfilm-hibák, így végül pozitív csalódás ért: a humor a régi, Downey Jr ismét lubickol a szerepben, a körülötte lévők jól szolgálják ki a one-man-show-ját, és az akciók sem akarnak mindenáron nagyobbak és hosszabbak lenni. Favreu szerintem jól eltalálta az arányokat, egyedül Rourke szerepel kicsit kevesebbet a kelleténél, az ő figurája sajnos laposabb és kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemelne. Rourke-on nem múlik, ő adja azt, amit kell, de kb. négy sor szöveggel és nyolc perc jelenléttel nem sikerülhetett elérni, hogy igazi súlya legyen a karakterének. A sztori ismét nem világrengető, de végig leköt, a lényeg pedig úgyis az, mikor és hogyan durrannak el a fegyverek és Downey poénjai. Ebben pedig nincs hiba.
Puskapor van még ebben a franchise-ban, jöhet a folytatás; a harmadik részben szeretnék látni egy űrben való repkedést is.

2011-05-31 07:08:28 remington827 (3) #78

Szerintem jó film lett volna, ha nincsen ennyi unalmas, néha nagyon gagyinak látszó üresjáratos rész, picivel összeszedettebb a történet, és a főhőst nem 1 perc leforgása alatt nyomják le. Akció kellene, a Vasembert nézzük, ami kimerül három darab, együtt kb. 5 percnyi hangyányi akcióban.

2010-12-09 01:56:01 Hannibal Lecter (2) #77

Egy szuperhős azért ne legyen már ennyire laza. Mondjuk nem is ez a fő problémám a Vasember 2-vel, hanem hogy baromira eklektikus, spontán történetvezetés jellemzi, ami néhol iszonyatosan álmosító üresjáratokat eredményez, máshol viszont kifejezetten működőképes - de semmiképpen sem egyensúlyozza ki a struktúrát. Downey Jr. persze mindenkit lejátszik (bár Rourke is kurva jó, el kell ismerni), a detonációk szépek, a pimasz humorral is ügyesen bánik a rendező, de összességében megdöbbentően semmilyen, üres nyári napokra való popcornmozi. Nagyon gyenge 3-as.

2010-11-07 10:21:30 Kremy (4) #76

Azóta megnéztem még egyszer és fáj,hogy ilyen hülyeséget írtam..:D
Amúgy másodszor is ugyanolyan szórakoztató volt,mint elsőre,szóval nem kell azért elásni,jó ez.

előzmény: Olórin (#39)

2010-10-14 18:15:28 simijohnny (2) #75

Dögunalmas folytatás, amolyan igazi semmilyen film, amit kár volt elkészíteni, ráadásul még hosszú is.

2010-09-20 22:58:49 [: Azuroo andrew :] (4) #74

Köröket ver az első részre, talán csak a közepes/gyenge befejezést tudnám feledni.

10/7

2010-09-12 11:48:12 robertjordan (2) #73

Irtózatosan gyenge sablongyűjtemény.

2010-09-10 21:33:34 nostromo (5) #72

Nem Rourke-ra lőnek hanem egymásra.

előzmény: sAnyi (#65)

2010-09-05 23:42:33 Zipiano Montre (2) #71

Ha jol gondolom, a stablista vegen Thor kalapacsa kerult elo a fold melyerol.

előzmény: Gabesz (#68)

2010-09-05 23:32:25 Zipiano Montre (2) #70

Ez a film egy igazi kozhely. Mint egy ocska kis jazz valami unalmas lebujban.

2010-09-05 01:53:07 Rorschach (2) #69

Thor kalapácsát.

Kremy: volt az 30-40 is. Próbáld meg nem elveszteni a hited egy műfajban, ha egy képviselője sem tetszik. Lehet, hogy piszok nagy balszerencsém volt, vagy lehet, hogy a képregények nem nekem valók. Ennyi.

előzmény: Gabesz (#68)

2010-09-05 01:40:42 Gabesz (?) #68

A film végén kit találnak meg?
(mármint a stáblista utáni kb félperces szösszenetben, ugyanúgy mint az első részben)

2010-08-03 14:33:07 GothMan (2) #67

Dögunalmas folytatás, az első rész nyomába sem ér. A történet baromira semmilyen, a humorosnak szánt részektől meg csak a fejem vakargattam. Még jó, hogy itt volt Scarlett Johansson és dobott valamit a filmen. Ha lesz harmadik rész azt tuti kihagyom...
4/10

2010-06-01 09:40:48 Gidus (4) #66

A részeg box szerintem hatalmas. Meg az egész jelenet a tánccal, meg a wc-s poénnal :D Ő ilyen! Batman depressziós állandóan, Superman szerelmes, Pókember...na azt hagyjuk :D Talán kanos :D A Vasember meg a fél történés alatt be van rúgva :D Ez így korrekt! Ezt szeretem :D
Jó kis film volt ez....vasárnap este. :)

2010-05-16 12:57:17 sAnyi (2) #65

Képtelen marhaságok teljes tárházát vonultatja fel ez a film, ami nálam túllép az emészhető kategórián. Kezdjük az elején, hogy egy kocsival egy deszkán átvágva már benn vannak egy Grand Prix-pályán, a versenyautókkal SZEMBEN lazán szlalomoznak, a Scarlett által alakított karakter mindenkit se perc alatt ronggyá ver, a filmvégi bossfight kb. annyi, hogy összefog Stark a fekával, egyszerre lőnek szerencsétlen Rourke-ra aki egyből kifekszik (s tegyük hozzá, hogy a hosszú időn át heggesztett robotjait is levágják 2 sec alatt), továbbá főhősünk csak úgy megérzi hogy a szőke buksza még ottmaradt és azért még elugrik érte. Emellett rengeteg erőltetett poén, unalmas akciók, semmitmondó párbeszédek. Amikor meg részegen verekedtek, akkor elgondolkodtam azon hogy kimegyek a filmről..

2010-05-09 22:01:36 Jereváni Rádió (3) #64

Annyira azért nem rossz sem...

előzmény: Caararuuku (#63)

2010-05-09 21:37:15 Caararuuku (2) #63

Hogyhogy még senki nem adott rá nézhetetlent? Annyira nem jó...

2010-05-04 20:51:52 deathcode (3) #62

Nem kellett egy Vasember képregény sem tiniéveim során, hogy átérezzem, ez mérhetetlenül gagyi. A Terminator 3-hoz bírnám hasonlítani, már ami egy első/előző rész meggyalázását, sárba tiprását illeti. Tökéletesen egyetértek Rorschach-hal. Ez szánalom. Szép akció, látványos (jóllehet nem annyira), de szánalom ízig-vérig. A film ingyen volt, annyit is ért, legalább nachos finom volt.

2010-05-04 14:57:40 David (5) #61

Akinek tetszett az első rész annak csak ajánlani tudom. Nem akar több lenni mint egy látványos akciófilm, nincsen tele felesleges, szájbarágós mellékszálakkal.Stark humora most is fergeteges, Mickey Rourke pedig egy külön stílus a főgonosz szerepében. Remek kis akció ez na :)

2010-05-03 18:01:35 Kremy (4) #60

Bocs ha offolok,elolvastam a kritikádat és tetszik,ahogy írsz,(meg tetszik maga a kritika is)majd egyszer remélem én is fogok így..:D
Off off.

előzmény: Zalaba Ferenc (#4)

2010-05-03 11:14:08 "L" (3) #59

Mentségemre váljék, hogy nem láttam az említett opuszt (nem is áll szándékomban) és az elvárásaimat messze alul teljesítette történetileg Tony Stark második kalandja...

előzmény: "L" (#57)

2010-05-03 11:01:04 pepo05 (3) #58

Az "év legrosszabb forgatókönyve"? Csak 2 hetet lépek vissza az évben és máris van sokkal rosszabb: A titánok harca. Tény, hogy sok szál részletesebb narratívát igényelt volna, és túlvállalta magát a film, de azért közel sem volt ez a script olyan rossz.

2010-05-03 10:35:54 "L" (3) #57

Sajnos az év csalódása, az év legrosszabb forgatókönyve, ejnye, nagyon kár érte.
Lám nem elég a látvány, a coolabbnál-coolabb szereplőgárda, ha nem sikerül mindezt épkézláb történetbe ágyazni.
Rajongásom Tony Stark iránt és a "gyermek szivem" nem enged 3-asnál rosszabb osztályzatot adni, de sajnos egy tipikus elfuserált 2. rész lett, cérnavékony, logikátlan forgatókönyvvel.
A látvány és a szereplők kárpótolnak, talán majd a 3. részben újra a régi fényben tündökölhetnek...

2010-05-03 10:23:51 carmine (3) #56

Ahogy mondani szoktam, nem rossz, de a jó az nem ilyen. Én többre számítottam. Több akciót és nagyobb látványt. Nekem kicsit sok volt a duma és az oda nem illő jelenet. (Születésnapi buli.) Kicsit csalódás. Viszont tetszett, ahogy Favreau komplett hülyét csinált magából. :) Összességében tényleg nem rossz a film, de én többet vártam tőle. AZ első rész sokkal jobban tetszett.

2010-05-03 08:10:30 goromba (4) #55

Az első nagyon jó volt.Ez meg nem jobb.Rosszabbnak talán amiatt lehet érezni, mert igen nagyok voltak az elvárások.
R.Downey Jr. még mindig a tökéletes Tony Stark, viszont azért Scarlett Johansson valahogy nem kellet volna ide, vagy nem így, vagy mittudomén,Whiplash karaktere meg kétségkívül látványos, de elsősorban az első fellépése pl. igen kínosnem csak amiatt, mert szir-szar módon lett leszerelve, hanem azért ügyködése kb.hetedik másodpercében kapott volna 4-5 golyót a fejébe-mármint a való világban.

2010-05-03 00:45:29 pepo05 (3) #54

Ja, azért az elég kemény, hogy eddig mindkét részben volt "facepalm" szintű okosság. AZ elsőben ugye a sufniban összerakott reaktor, és a csuklóig mellkasbanyúlos-kicserélős procedúra, valamint az egy csapásra, kútfőből, egyedül összetákolt öltöztető masina alatt azért rendesen ráncoltam a homlokom, itt minden visz az "új elem" felfedezése, a minimálrészecskegyorsítós létrehozása és főleg, a 3d-s szerkezete. Egy kis tecnoblabla talán ráfért volna.

2010-05-03 00:41:32 pepo05 (3) #53

Ez a folytatás is szokás szerint túlvállalta magát, és a szerkezet majdnem összerogyott a zsúfoltság súlya alatt, de végül kibírta. Ha a mostani folytatások, remake-ek szintjéhez hasonlítjuk, egy igen korrekt darab. Persze sok hiányossága van és néha rezgett a léc valóban, de összességében humoros, látványos és szórakoztató. R. Downey Jr-nál meg keresve sem lehetett volna találni jobb színészt, egy ilyen stílusú Tony Starkhoz. Nekem ez elég egy négyesre.

2010-05-02 22:37:57 Kremy (4) #52

Nem lehet,hogy rosszak akadtak a kezedbe? Vagy 2-3 szar után így ledegragáltad az összes képregényt?

előzmény: Rorschach (#51)

2010-05-02 13:29:24 Rorschach (2) #51

Nem jöhet be mindenkinek minden, így én se nagyon erőltettem a képregény-témát, miután az összes sz*r volt, ami a kezeim közé akadt.

Nem arról van szó, igyon, mert ez hozzátartozik a karakterhez, de a buli rettenetesen gáz volt, még paródiának is az lett volna. Amúgy nem hiszem, hogy egy akkora playboy alkoholba fojtaná a bánatát, amiért haldoklik, ez a sötétebb tónus és a vele járó vergődés nagyon nem jött be...

2010-05-02 12:08:32 Olórin (2) #50

És azután, hogy "volt pár képregény a kezedben", fél mondattal lehúzod a wc-n az egész művészeti ágat. Szép. Igazából hozzászoktam már ehhez az attitűdhöz, és már nem is mindig zavartatom magam miatta, de néha még mindig nem tudom megállni... És igen, a filmen ez nem változtat semmit, azért sem értem, hogy miért volt szükség erre a megjegyzésre.

Különben meg Tony már az első részben is folyamatosan piált, szóval nem érzem elrugaszkodottnak a karakter itteni viselkedését - főleg ha figyelembe vesszük, hogy haldoklik. (Ettől függetlenül az a partijelenet tényleg a debilitás határán egyensúlyoz)

előzmény: Rorschach (#49)

2010-05-02 11:57:52 Rorschach (2) #49

Nem gondolom, hogy hülyeség, hanem hogy Neked az, ezért írtam, amit a zárójelbe írtam. Volt pár képregény a kezemben, ezek alapján mondom ezt. De a filmen ez nem változtat semmit.

2010-05-02 11:20:34 Olórin (2) #48

Tudod, hogy hülyeséget írsz le (képregényekkel kapcsolatos megjegyzés), mégis leírod. No komment.

előzmény: Rorschach (#47)

2010-05-02 10:53:59 Rorschach (2) #47

Ez most hülyén fog hangzani azoknak, akik keveslették az akciót, de nekem azok miatt hármas, ugyanis a harcok pofásak. Nem, nem a részeg Tony Starkra gondolok, mert az bőven túllépte a határt és még csak nem is volt túl életszerű, ahogy állnak egymás előtt és egy pofon itt, egy pofon ott, ezt vagy két percig. Viszont Fekete Macskán csak néztem, mikor belelendült, Whiplash is jó volt a versenypályán (csak ott, mert a végén pofátlanul kevés jutott neki), szóval voltak kreatív, fantáziadús jelenetek, meg voltakolyanok, amelyekben Tony szétveri a házát, hogy Captain America pajzsának segítségével feltaláljon egy új elemet, vagy amelyekben Tony összehugyozza magát, és részegen Tell Vilmost játszik. Szerintem k*rvára nem illett bele az első rész által felvázolt világba/feelingbe az alkoholista Vasember, sem Howard Stark 'igazából én egy fantasztikus apa vagyok, csak te túl kicsi vagy, hogy ezt megértsd, fiam, te hatalmas dolgokra vagy hivatott'-unalomig járatott kliséje is, a mellékszereplők közül TÉNYLEG mindenki szar, bár Rhodey-t csak a szinkronnal sikerült elcseszni. Az Avengers-dolgot nem értem, ugyanis a film végén Özvegy elemzéséből az a nyilvánvaló, hogy Rhodey-t akarják a csapatba, annak ellenére, hogy a képregényben asszem Stark van benne a csapatban. Szóval a filmnek két hatalmas hibája van:
- rengeteg dolgot próbáltak belerakni ebben a szúk két órába, és semmire, de tényleg SEMMIRE nem maradt elég idő
- szerintem ez inkább hajaz a képregények (képregénygeekek most ne nagyon fejezzenek le a következő megjegyzésekért) átgondolatlan, felszínes, és gagyi világára, mint a hangulatban, poénokban valamint akciókban nagyon elkapott első részre.

Ezek tükrében, pláne hogy aludtam is rá egyet, szerintem csak leviszem kettesre...

2010-05-02 08:34:53 Kremy (4) #46

És ez 3as? Akkor mi neked a 2es?:)
Amúgy szerintem csak a vége rohant el,addig jó volt a tempó...

előzmény: Rorschach (#45)

2010-05-02 00:09:36 Rorschach (2) #45

Hát ez igencsak gagyi volt az elsőhöz képest. Rohan a végéig, nincs egy normális mellékszereplő (Pepper sem), de még Tony-val sem tudtam szimpatizálni, pedig az első részben megvett kilóra. Az ellenségekről pedig ne is beszéljünk.
Az tényleg az a pajzs? Csak mert elég szarul néz ki szerintem ahhoz képest, hogy egy elpusztíthatatlan csodacucc. A gonosz végső legyőzését megint ellőtték a film felénél is (erre direkt figyeltem), egyébként Rhodey-ról hogy szedték le a páncélt a katonaságnál? Csillagfejű csavarhúzóval? :)

2010-05-01 21:08:42 BonnyJohnny (3) #44

Ez innentől már OFF, ott folytatom.

előzmény: Olórin (#43)

2010-05-01 21:04:04 Olórin (2) #43

2. Azért ez annyiból más, hogy az eredeti karakterhez mindez eleve hozzátartozik. Persze ettől lehet, hogy furcsa lesz, de ha az "átmenet" egy másik filmben következik be (Avengers), amiben Vasember csak egy a főszereplők közül, valószínűleg kevésbé lesz necces. De ehhez a karakterhez képest már Hulk, sőt, Amerika kapitány is bőven nem reális, és ugye ők is benne lesznek.
(Amúgy Nolan is azt mondta, hogy az ő Batman-világában nincs Superman, se más hasonló hős, de a Warner ettől függetlenül persze szeretne egy JLA filmet, amiben ők, és mások - így pl. a most készülő Green Lantern is - együtt szerepelnek, amolyan Avengers-módra).

2010-05-01 20:49:47 BonnyJohnny (3) #42

1. Akkor jó poén volt. Én legalábbis nevettem rajta. :)
2. A természetfeletti felé való fordulást csak én érzem neccesnek? Nem tudom, nekem olyan előérzetem van, mint az Indiana Jones esetében, ami három természetfeletti film után tudományos fantasztikum felé fordult. Annak sem állt jól... szerintem.
Na persze Indiana Jones nem egy szuperhős film (bár... :D), úgyhogy nem érvényes automatikusan ide is. Csak kétes érzésem van, ennyi.

előzmény: Olórin (#41)

2010-05-01 20:36:52 Olórin (2) #41

1. Igen.
2. Persze, hogy isten lesz, nem is lehet más, ez a karakter lényege. A készülő film szinopszisa:

The film follows the mighty Thor (Chris Hemsworth), a powerful but arrogant warrior whose reckless actions reignite an ancient war. Thor is cast down to Earth by his father Odin (Anthony Hopkins) and is forced to live among humans. A beautiful young scientist, Jane Foster (Natalie Portman), has a profound effect on Thor, as she ultimately becomes his first love. It’s while here on Earth that Thor learns what it takes to be a true hero when the most dangerous villain of his world sends the darkest forces of Asgard to invade Earth.

Amúgy Favreau eredetileg a Mandarint akarta a Vasemberbe főgonosznak, akinek ugye mágikus gyűrűi vannak - szóval csak idő kérdése, hogy a természetfeletti beszivárogjon, és egy Avengers filmmel ez abszolút elkerülhetetlen.

előzmény: BonnyJohnny (#40)

2010-05-01 20:13:52 BonnyJohnny (3) #40

Két kérdésem lenne. Bár nembiztos, hogy Spoilerbe kéne rakni. Majd a válaszadó eldönti...
Amivel Stark aládúcolja a házi részecskegyorsítóját az tényleg Amerika Kapitány pajzsa?
A film végén megjelenik Thor pörölye. Szerintetek Thor a készülő filmben is isten lesz. Csak mert az szerintem elütne a HUlK és Vasember által eddig képviselt "reális" irányvonaltól? Szerintem.

2010-05-01 20:08:46 Olórin (2) #39

Utána:) Azután robbantotta fel magát - meg a robotokat - hogy legyőzték, és félholtan hevert a földön.

előzmény: Kremy (#37)

2010-05-01 19:58:27 Kremy (4) #38

Nem tudom miért,de a lerészegedős jelenetről a Burton-féle Alizban a Kalapos tánca jutott eszembe ahol visítva fogtam a karfát,hogy jaj anyám,ezt ne. A Vasember partizik jelenet is lehetett volna ilyen,hogyha nem Downey játssza,most hogy így mondod...Persze ő mindent el tud játszani,és csak egy kicsit vagyok elfogult.

előzmény: BonnyJohnny (#36)

2010-05-01 19:55:02 Kremy (4) #37

Csak utána még megszólalt. Vagy várjunk csak,a robotok utána robbantak fel? Ezesetben én kérek elnézést,késő volt már..:D Meg egyébként is szeretek ,,sohasem tudhatodosat" játszani :D

előzmény: Olórin (#34)

2010-05-01 16:28:32 BonnyJohnny (3) #36

Szerencsére én nem csalódtam a filmben. Bár valóban nem olyan jó, mint az első rész, de erre már felvoltam készülve az itteni és belinkelt kritikáknak hála. (Ezúton is köszönet mindenkinek!)
Mivel felvoltam készülve a gyengeségekre, összességében nagyon tetszett a film (tulajdonképpen pozitív csalódás), és jókedvűen hagytam el a termet.
Downey Jr. zseniális, mint az első részben, Paltrow, Cheadle és Favreau(!) nagyon jók. Rockwellt én sem éreztem annyira erősnek, mint itt sokan beajnározták (azért így is jó), viszont Rourke-ot erősebbnek éreztem, mint itt sokan lehúzták. Johanson az aki valóban gyengécske karakter, ami nem is lenne nagy baj, ha nem folyton erős karakterek körül mozogna, beszélne. Tulajdonképpen amíg a Hammer gyárban be nem indul, nem nagyon ragadott meg, és utána sem (már a az egyszemélyes hadsereg jelenetét záró "ezt tartogassák a nászútra" szövegnél sem). Jackson cameoját (Mivel lesz saját filmje, ezt tekinthetjük egy megelőlegezett cameonak) senki sem említette meg, pedig szerintem ő is jó volt.
A forgatókönyv tényleg zsúfolt egy kicsit, de szerintem még jól egyensúlyozik a karakterek között. Már ha azt jónak vesszük, hogy Starkon kívül mindenki más ugyan olyan kis szerephez jut (Tulajdonképpen ez nem jó, úgyhogy igazat adok az ezt kifogásolóknak.). Na de végülis ez a Vasember, ami egyszemélyes show ("A Vasembernek nincsen társa." :))
A látvány tökéletes. Az a pár látványos jelenetsor pazar képi világú, és remek ütemű.

Tony Stark lerészegedéses jelenet majdnem olyan gáz volt, mint Peter Parker tánca, de itt jól feloldották humorban. Persze ki más, mint Downey Jr.

Összességében hozta az első rész humoros akciós hangulatát. És mikor komorabb, vagy romantikusabb részek következtek, azok is lazák maradtak.

Imádtam ezt is, mint az elsőt.

2010-05-01 11:52:16 Gasz András (3) #35

Nem biztos hisz, lehet hogy épített valami védő erőburkot képző gépet is. :D Képregényfilmekben nincs biztos halál, csak ha a folytatásban se látod ugyanazt ellenséget. :D

2010-05-01 11:48:23 Olórin (2) #34

Venko felrobbant, szóval gondolom, eléggé meghalt:)

előzmény: Kremy (#33)

2010-05-01 11:32:55 Kremy (4) #33

A Rottentomatoes-on írta valaki, hogy ,,It's good enough to keep the fans happy, but no more."
Én is így érzek,pedig imádom az első részt. De ez kisebb csalódás volt,ezért négyes,mivel eggyel rosszabb,mint az első.:) Hogy miért? Nekem a vége miatt. Nagyon összecsapták. A kidolgozott sztori után jön egy 5 perces befejezés,aztán vége. Az nekem nem tiszta,hogy Vanko meghalt-e,ahogyan az sem, hogy Pepperrel miért nem lehet egy normális jelenetük a végére.

Ja,a legnagyobb terem a MOM parkban,feliratosan,tele volt.

2010-04-30 09:17:11 slozi (2) #32

Amilyen kellemes meglepetés volt két éve az első rész, számomra majdnem akkora csalódás most a folytatás. A kidolgozatlan és itt-ott ködös motivációk által vezérelt karakterek csúnyán beleköpnek a levesbe, és valószínűleg legalább részben ennek köszönhető, hogy én az akciókat sem tudtam igazán élvezni. Persze látványosak, és nagyobbak mint két éve, de közel sem éreztem alattuk azt az adrenalint, amit az első rész visszafogott, de nagyon hatásos zúzdái alatt (bár úgy látom ezzel a véleményemmel majdhogynem egyedül vagyok), és kicsit azt is fájlalom, hogy John Debney szinte semmit nem vett át az első rész zenéjének a taktusaiból. A humor viszont most is működik, a korábban bejáratott karakterek úgy ahogy rendben vannak, és zavaró hibái ellenére azért ez a film még így is szórakoztató, még ha szerintem az első résznek a nyomába se ér.

2010-04-29 21:25:10 Gasz András (3) #31

Vasember 2:

Jon Favreau rendezőként és színészként (Tony vicces testőre, már az első részben is) megmutatta hogyan kell szinte az első rész minőségét hozni, egy klafa folytatásban és hasonló sztori elemekkel de egy kicsit talán sötétebb szemszögből.
A CGI trükkök itt még sokkal erősebbek voltak mint az első részben, gondolom volt is majdnem 200 millió dollár a film költsége. A filmzene sokkal ütősebb lett hála John Debneynek és az AC/DC-nek (külön videóklipjüket a Vasember 2-höz megtekinteni tessék :) ).
A sztori már felemás csavarosabb és tartalmasabb viszont sok az első részből visszaköszönő elem is. Pl Vankó szerepe olyan mintha a Vasember egy Tony Starkja lenne a rossz oldalon. Ugyanúgy megépíti a páncélt némi elektromossággal kisegítve :), a film végére felfejleszti, bizonyos mértékig szakmailag (zseni fizikus) is Stark ellenpontja volt a filmben. Sajnos ahogy Scarlett Johanson szerepét, úgy Mickey Rourkét is eléggé megtépázták, kevés játékidőt kaptak ők sajnos. Ez a rész olyan érzést nyújtott mintha egy picit sokat akartak volna a 2. részbe belerakni. 2 új ellenség, új barát, Stark életveszélyes szilánk elleni kiújult harca, a Monacói parádé, a Stark Expo bemutatása, a Pepperrel való civódások. Igazából így keveset tudtak Starkon és Pepperen kívül a többi szereplővel foglalkozni illetve mélyíteni rajtuk. Sam Rockwell is amolyan gyenge gonosz karakter, hisz csekély fenyegetettséget éreztem Vasember irányába (Vankó hozta azt el, Sam maximum az eszközökben segített), viszont Rockwell azért jól hozta a ficsúr, nagy babérokra törő, nagy szájú konkurens milliárdos szerepét.
Viszont maradt a nagy poénok sorozata és sikerrel az egész mozi röhögött ugyanis ezerrel rajtuk.(sajnos csak 30%-ban volt megöltött a mozi kb. a TDK-nál s az első résznél is kb ez volt a helyzet annó) Néhol már majdnem vígjátékba csapott át a folyamatos poénkodás pl. a végső harc után Rhodeyval történő jelenetnél. Az ilyen részeknél már nem biztos hogy annyira emészthető volt a poénkodás ily mértéke. Egyébként összességében kevés, de nagyon látványos akciójelenet van. (2-3 nagyobb Monacói rész-levegőben való 'hajkurászás' , Vankóval való végső harc) A 3. nagy akciójelenet emlékeztetett az első rész fináléjára , de jobban meg volt oldva és királyabb volt. (csak itt 3 páncélos harcolt nem 2). A filmnek tehát Vankó bosszúhadjáratával és Tony továbbra is jelenlévő szívbéli gondjával volt egy sötétebb oldala és volt mellette sok-sok kisebb-nagyobb humoros rész is. az egyensúly viszont picit most a humor fele billent és nem volt éppen 50-50. a 2 elem egyensúlya.
Samuel L. Jackson szerepe is nyúlfarknyi volt de előkészíti ő is megint a Bosszúállók filmet. ( a stáblista utáni jelent fent van a neten és nem nagy szám, szerintem szinte mindenki tudja ki jön el nagy kalapácsával legközelebb a mozikba nem ? Ezért nem érdemes végigvárni.)
Mivel néhol elég pörgős volt és csak úgy záporoztak a humorbombák még egy másodszori megtekintést majd dvd-n kell eszközölnöm a végleges értékelés tisztázása gyanánt. Eddig talán gy icipicit gyengébb mint az első rész. Talán több újdonság kellett volna sztoriban illetve a gonosz karaktereket még jobban erősíteni kellett volna a karakterükben. (az első rész harmatgyenge gonoszát verték viszont, de hol vannak egy Devitós Pingvintől, Hackmanes Luthortól, Ledgeres Jokertől stb.)
Összességében kétségkívül az idei nyári blockbuster szezon első igazi ásza a film, talán pici csalódással.

ui: Kimaradt igen az a rész vagyis meglett vágva gondolom. De még kimaradt a partis Scarlett Johansonos rész is, amikor Stark mondja hogy tűz, kipróbálják ugyanis a Vasember páncél egyik elemét. A 2. trailerben volt asszem.

75-78%

2010-04-29 21:22:53 BonnyJohnny (3) #30

Tőlem... :)
Egyébként YouTube barátunkra ez esetben is lehet számítani. ;)

előzmény: largo (#29)

2010-04-29 21:17:04 largo (3) #29

Klingonos rész??? hol lehet erről infót szerezni?

előzmény: BonnyJohnny (#28)

2010-04-29 21:12:08 BonnyJohnny (3) #28

Pedig bemutató alapján nagyon tetszett az a jelenet. Azt hittem, azzal kezdődik (vagy valahol az elején van).
Múlt nyáron a Star Trekből hagyták ki a klingonos részt, pedig az magyarázza meg, hogy Nero mi a rákot csinált 25 évig.
Nem tudom miért csinálnak ilyet. :(

előzmény: largo (#27)

2010-04-29 20:44:44 largo (3) #27

Van egy olyan emlékem, hogy a filmből kimaradt a tariler ben szereplő jelent, amikor is egy gép farából Pepper kidobja a páncél maszkját, s Stark utána ugrik..

2010-04-29 10:20:06 ronin07 (?) #26

Ám van különbség aközött, hogy felismeri az író, hogy egy akció-kalandfilmnek is van aurája, varázsa, meg aközött, hogy rögtön sarkít az illető, és az olvasó elé hajítja a svéd mester nevét. Gondolom, érted, miről beszélek. De mindegy is, én nem szaporítanám a szót a Vasember 2 topikján, úgy érzem, így sok "ajándékkal halmoztam el". Csalódtam. Szépen továbblépek.

előzmény: BonnyJohnny (#25)

2010-04-29 10:15:12 BonnyJohnny (3) #25

Amúgy szerintem a kritika nem volt rossz (különösebben jó sem).
És bár az idézett mondatot lehet személyeskedésnek venni, én sem gondolnám, hogy a nyáron is sálat hordó bölcsészek, akik szeretnek Bergmanról órákig beszélgetni egy forró csoki mellett, a film első számú célcsoportjába tartoznának. ;)

előzmény: ronin07 (#24)

2010-04-29 09:57:58 ronin07 (?) #24

Ja, és a VOX-os (figyelem, ajánlólevél:D) Tóth "Sági" Csaba a port.hu-s véleményével megint nyilvánvalóvá tette, miféle istállóban éldegél. "Nyáron is sálat hordó bölcsészeknek, akik szeretnek Bergmanról órákig beszélgetni egy forró csoki mellett." - Kedves hivatásos kritikus Csaba. Az első sem volt Bergman-film, sőt, de azért a kalandfilmes, akciófilmes érintes vastagon a bűvkörébe vont. Radikalizálni tetszik azt, amiről beszélni kíván, így egy nevetést megengednék. :D :D

2010-04-29 09:48:24 ronin07 (?) #23

"a filmet majdnem maga alá temeti a túl sok karakter örökös cívódása ahelyett, hogy mélységet kaptak volna."

Agreed.:) Justin Theroux nem vetkőzte le a Trópusi vihar erejéig felöltött komikus álarcát, és a vígjátéki vonal túlsúlya már a kínosság-detektor közelében lengedezik, amit Favreau épphogy vissza tud rántani a kritikus szint alá süllyedéstől. A hihetetlen nyitány után tele is szívtam a mellem, ám Rourke gyenge karaktere és teátrális alakítása (akárcsak Rockwell-é) csak el és elvettek az első rész fényéből, mellesleg én is dupláztam tegnap, így a különbség szembeszökő. A titániumruhában bohóckodó Stark-ot vagy Rhodey első közbelépését a lejtőn zakatoló cimbora megfékezésére nyugodtan átírhatták volna. És világos, hogy két grandiózus akciószcéna van benne, de úgy gondolom, a finálébeli összecsapás zavaró mértékben tartalmazta mindazt, ami a fokozás-elv pejorációjaként definiálható: irritáló effektközpontúság, az első rész visszafogottságához képest elmozdulás a debil fantazmagóriák irányába, fülsértő szóviharok, hatástalan jópofi-halmozás. Kész csoda, hogy Downey, Jr. menti a menthetőt, és fanyarsága nem tűnik el ebben a nagy büdzsé-káoszban.

2010-04-29 09:48:18 BonnyJohnny (3) #22

De legalább Downy Jr. kiharcolta a producereknél, hogy Rourke negyedmillió helyett egymilliós gázsit kapjon. És szabad kezet kapott a karakter megformálásában. Ha jól emlékszem valami kakadut említett a cikk (ami Rourke ötlete), de mivel nem láttam a filmet, nem tudom miről van szó.

előzmény: Zalaba Ferenc (#21)

2010-04-29 09:43:17 Zalaba Ferenc (3) #21

Igaz, hogy Rockwell néhány mozzanatával megidézte a CHARLIE'S ANGELS-t(!), de szeintem jól összetolt karakter volt. Rourke-ot viszont tényleg megfojtották.

2010-04-29 09:23:33 Olórin (2) #20

Rourke jó, a szerepe nem, Rockwell viszont nagyszerű féreg. És hát egy Robert Downey Jr. jobban elvisz a hátán egy (többnyire) felületes mellékszereplőkkel teli filmet, mint Tobey Maguire:)

előzmény: Daemiaen (#19)

2010-04-29 09:13:45 Daemiaen (3) #19

Nem esett abba a hibába, Favreau ügyesen végzi a dolgát. Nekem nagyon kedvencem, Mickey Rourke volt hatalmas csalódás, Sam Rockwell pedig - most - nem jó. Úgyhogy a gonoszokkal baj van, Rourke szerepe pl. igencsak kurta.

előzmény: BonnyJohnny (#18)

2010-04-29 09:01:38 BonnyJohnny (3) #18

Remélem nem esett ugyanabba a hibába, mint Sam Raimi a Pókember III. esetében, ahol sokat akart a szarka... Mondjuk a Pókember III. esetében már a főhőssel, szerelmével és a főgonoszokkal is probléma volt. De az általam eddig olvasott kritikák alapján Downey Jr. maradt zseniális, Papper Potts szála szintén szerethető. A főgonoszok miatt aggódom csak...

előzmény: Daemiaen (#17)

2010-04-29 07:56:36 Daemiaen (3) #17

Egymás után nézve a két részt, kidomborodott az első sokkal kiforrottabb ötlete és képregényfilmhez képest rendhagyóbb történetvezetése, a második már tartalmazza a szokásos kötelező adalékokat, ráadásul a filmet majdnem maga alá temeti a túl sok karakter örökös cívódása ahelyett, hogy mélységet kaptak volna. Favreau képes volt azért arra, hogy a Vasember 2 ne menjen egy bizonyos szint alá, és ez mindenképpen érdem, holott újraforgatásokra is szükség volt.

2010-04-28 20:19:27 BonnyJohnny (3) #16

Az első részt is megnéztem moziba, ezek után valószínűleg ezt is megfogom. :)

előzmény: Olórin (#8)

2010-04-28 18:39:39 Rorschach (2) #15

Akkor én szeretni fogom. Downey Jr. az elsőben fantasztikusat alakított, és nekem az oly sokat kifogásolt akcióval sem volt bajom. Sőt, a gulmirai rendrakás nagyon laza volt :D

előzmény: Olórin (#8)

2010-04-28 18:34:22 ronin07 (?) #14

Én az első filmet azért kajáltam nagyon, mert az akciónak és a humornak kiváló táptalajt szolgáltatott Robert Downey, Jr. drogos múltjából való kikecmergése, aminek a cselekményben Tony Stark ébredése volt a hasonlata.

2010-04-28 18:01:24 Zalaba Ferenc (3) #13

Ja, pontosan olyan, mint az első rész. Szellemes, látványos, sekélyes. Könnyű menü.

2010-04-28 17:34:18 Olórin (2) #12

Semmi:)

előzmény: JeszKar (#11)

2010-04-28 17:13:51 JeszKar (3) #11

És mi rosszabb benne?

előzmény: Olórin (#10)

2010-04-28 17:09:59 Olórin (2) #10

Ebben sokkal-sokkal jobbak az akciók.

előzmény: JeszKar (#9)

2010-04-28 17:09:04 JeszKar (3) #9

Én elsőben azt nem kedveltem, hogy bár akciófilm, de egy jó akció jelenet nincs benne, a másik az a fő gonosz, aki kicsit röhejes volt. Egyedül Tony Stark karaktere, és az őt játszó Downy Jr. volt igazán jó benne.
Egyébként nincs abban semmi baj, ha képregényfilm komolyan akarja magát venni, de akkor jól valósítja is meg az elképzelését.

2010-04-28 17:04:57 Olórin (2) #8

Akkor örülhetsz, mert ez tökéletesen megőrizte az első rész szellemiségét:)

előzmény: BonnyJohnny (#7)

2010-04-28 14:38:52 BonnyJohnny (3) #7

Szerintem sem... :)
Szerintem egy képregényfilmnek olyannak kéne lennie, mint az első részének. (Nem számítva persze az olyat, mint a BB meg a TDK.) Ami látványos, de nem akarja magát komolyan venni. Amellett Downy Jr. is tökéletes Tony Stark szerepére.
Az a bajom több más képregényfilmel, köztük az első két Pókemberrel is, hogy túl komoly akar lenni, és szájbarágósan tanító célzatú. (A Pókember III. esetében egészen más a bajom... :P)

előzmény: Zalaba Ferenc (#6)

2010-04-28 14:20:42 Zalaba Ferenc (3) #6

Az sem volt az. :)

2010-04-28 13:11:29 deathcode (3) #5

Csak nem eye candy és giccsparádé? (mint az előző, khm)

2010-04-28 12:53:35 Zalaba Ferenc (3) #4

Jó lenne szavazni. :)

2010-04-28 12:17:09 deathcode (3) #3

Sajtóvetítés? Te, te, te... :)

2010-04-28 11:43:19 ronin07 (?) #2

Én már tudom, mi látható a végefőcím utáni jelenetben.

2010-04-27 19:07:25 acdctibi (?) #1

kiváncsi vagyok rá nagyon:)