The Parent Trap II (1986) ☆ 👁

Apád, anyád idejöjjön: Iker siker
Szülők újra csapdában / Szülők még mindig csapdában

(Ron Maxwell)

amerikai vígjáték

?,?
 
4 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Az elvált Sharon Ferrist áthelyezik New Yorkba. Lánya, a 11 éves Nikki cseppet sincs elragadtatva a költözéstől, mert semmi kedve elválni barátaitól, főleg nem legkedvesebb barátnőjétől, Mary Grandtől. Nikki és Mary ugyanis szeretnék összeboronálni szüleiket, Sharont és a megözvegyült Bill Grandet. Úgy gondolják, ha akciójuk sikerrel jár, édes mindegy, hova költöznek, a fő az, hogy ők négyen együtt legyenek. A két kislány mindent elkövet, hogy dédelgetett tervük sikerüljön. Első lépésként balesetet színlelnek, és az csak természetes, hogy az aggódó szülők lélekszakadva a helyszínre rohannak, így szinte feltűnés nélkül megismerkednek egymással. A "véletlen" találkozás másnapján Sharonnak rózsákat küldenek - természetesen a mit sem sejtő Bill nevében. Így nem csoda, ha a férfi kissé furcsán, sőt némileg elutasítóan fogadja az asszony közeledését. Nikki azonban nem adja fel, és beszervezi anyja ikertestvérét is az akcióba, aki rááll arra, hogy "véletlenül" Bill útjába kerüljön. Ez a kaland már jobban sül el, Bill másnap meg is látogatja Sharont a munkahelyén. A furcsa lépés azonban felkelti Sharon gyanúját, és szinte biztosra veszi, hogy testvére a városban van. Feltevése beigazolódik, amikor kihallgatja lánya egyik telefonbeszélgetését. Mivel ő is a tettek embere, nem tétovázik, hanem akcióba lép...


The Parent Trap

Film Év Átlag
The Parent Trap
Szülők csapdája
1961 3,8
(21)
The Parent Trap II
Apád, anyád idejöjjön: Iker siker
1986 ?
(4)
Parent Trap III
Apád, anyád idejöjjön! 2.: A kis kerítők
1989 ?
(4)
Parent Trap: Hawaiian Honeymoon
Apád, anyád idejöjjön! 3.: Hawaii mézeshetek
1989 ?
(6)

Bemutató

Szavazatok összes > összes v

Ki akarja megnézni?

Ajánlott filmek

Film Átlag
Singles (1992)
Facérok
3,6
(138)
The Rookie (1990)
A zöldfülű
3,3
(254)
Steel Magnolias (1989)
Acélmagnóliák
3,3
(118)
Up in Smoke (1978)
A nagy szívás
3,2
(37)
Forrest Gump (1994)
 
4,6
(2183)
Pulp Fiction (1994)
Ponyvaregény
4,5
(2159)
Sense and Sensibility (1995)
Értelem és érzelem
4,0
(415)
Animal House (1978)
Party zóna
3,4
(99)
Police Squad! (1982)
Nagyon különleges ügyosztály
4,4
(80)
Back to the Future (1985)
Vissza a jövőbe
4,4
(1790)