Mulholland Dr. (2001)

Tehát, aki nem szereti Lynchet, az biztos a Barátok közt szintjén van. Aranyos vagy.

Persze nem mindenki számára érthető/élvezhető film de nekik ott van például a barátok közt, David Lynch-től pedig eleve valami ilyesmit vár az ember. A sztori lényege alapvetően pofon egyszerű, az álom és a valóság különbözőségéről szól, lényegében a showbiznisz árnyoldaláról. Ez már sokak által "megénekelt" téma, filmes változat volt egynéhány, hogy valaki szép reményekkel megérkezik Hollywoodba és drogos prostituáltként végzi (persze ha lány az illető). Ez pedig a David Lynch-féle változat és mi mást is várhatna az ember. Erre az alaphelyzetre utalnak a Hollywoodi környezet, a teljesen életszerűtlen szereplőválogató jelenetek és a Betty-t jóval előnytelenebb élethelyzetekben mutató, sokkal realisztikusabb jelenetek. Az igazi Lych-féle csavar az amnéziás nő jelenléte aki tulajdonképpen csak egy mellékszereplő vagy inkább csak egy metafóra. Természetesen sokféle értelmezést lehet még találni az egyes jelentekre, néhány kérdés pedig nyitva marad ,ami alapvetően elvárt dolog egy ilyen filmnél, kár is okoskodni rajta. A mai szegényes filmválasztékhoz képest mindenképp ajánlott.

Az a dal...! Amiatt kap 4 csillagot. Megbabonázva hallgattam.
A film? Az tipikus Lynch. Se több, se kevesebb. Nem csalódtam, és még sokáig fogok rajta agyalni, de nem lesz a kedvencem.

'A fura az, hogy Lynch mostani könyvében feltettek egy kérdést a mesternek: a dobozról és a kulcsról. A válasza: nem tudom mik ezek'

ennél már csak az lett volna keményebb ha azt válaszolja kb hogy:

'nemtom bazzeg annyira fullkész voltam akkoriban hogy arra se emlékszem nagyon hogy rendeztem egy ilyen filmet' :))

Nem könnyű feladat egy mindenkori nagy kedvenc megtépázása, de már régóta kikívánkozik belőlem ez az írás Lynch kapcsán. Az 500. kommentre beérett.
Abból kiindúlva, ami itt lejjebb is olvasható egyben sokak vádirata is lehetne, hogy ez egy blöff, hogy Lynch manipulálja és megvezeti a nézőjét.
A (rém)álomképei mögött - leszámítva a humanista alkotásait - meghúzódik egyfajta az amerikai álommal összenőtt poszt-freudista nézetrendszer. Ha azt a belső elánt, ami a Radírfejjel indult és kiteljesedett a Kék bársonnyal, a későbbiekben megújulva meg tudta volna valamilyen módon haladni, akkor talán nem érződne ez a blöffszerű, manipulatív jelleg, azaz hogy bár a formulán ravaszul mindig módosít egy hangyányit, de valójában ugyanazt meséli el és nem tűnne úgy, hogy játszik a nézővel, mint macska az egérrel. A Kék bársonytól kezdve, a Veszett a világon át a filmek főhősei ugyanattól a túlterjeszkedő, korlátozó szülői közegtől szenvednek. Erre az Ödipusz-komplexusra épül a látszólagos naivitásuk is. Viszont ugye azonnal, amint arra lehetőségük adódik mindannyian alámerülnek a legnagyobb sötétségbe. A naivitás maszkja lehullik és immár a kétes vonásaik tombolása pörgeti a cselekményt, ami végső soron másról sem szól, mint a lázadásról - ami pedig a semmi. Íme Betty esete, aki a borzalmasan felszínes manírjaival felvértezve befut a csodás angyalok városába majd leszbikus románcba keveredik, betörést hajt végre, sőt még egy bérgyilkost is felbérel, hogy végül az öngyilkosságról ne is beszéljünk…Ez az infantilizált Laura Palmer pompom lány, aki Amerika analógiája a maga módján (A Veszett a világban daloló Nic Cage Kosztolányi tengerentúli Pacsirtája is lehetne), idővel önkényessé válik Lynchnél. Az anyja keblén melegedő tündi-bündi kislány, a mennyről (Kansasről?) éneklő radiátorlény a Radírfejből, akiről idővel kitűnik, hogy egy kígyó valójában.
​Lynch az elképesztő rendezői virtuózitását aprópénzre váltja a szándékoltan kuszává tett szkriptjeivel. Tipikusan a forma ül tort a tartalom felett eset. Hollywoodban ő a leginkább túlforgató rendező, csak a Twin Peaks film raktáron maradt anyagából még kitellene néhány pár egész estés verzió. Ebből az látszik, hogy megjátssza csupán a spontaneitást, ezek a filmek tökéletesen racionális, koherens egészek, ahol mindennek megvan a maga helye és jelentése. Kiszámított, illetve megtervezett feltárása újra és újra annak szörnyeteg anyának (a 2017-es Twin Peaks ennek a betetőződése), amellyel valami fura kényszerből kifolyólag az Óz, a csodák csodájának folyamatos remake-elésére kárhoztatja magát. Jó, Woody Allen is terápiás célzattal készít filmeket, de ő legalább nem rejti ezt véka alá. Ellenben Lynch úgy tesz mintha valami sosem látottat fogna ki az ismeretlenség tengeréből, holott inkább csak a zavarosban halászik. Elvont szimbólumok használatával kelti az esetlegesség látszatát, de valójában csak az elbeszélésmódja véletlenszerű, azért hogy a nézőt ámulatba tudja ejteni az itt a piros, hol a piros játékával, amiben csak ő nyerhet. Szerelmes a szimbólumaiba, saját tűzijátékában gyönyörködik, miközben csak mímeli, hogy szól is bármiről.
Az elefántember és a Straight Story a nagy kivételek, mert ezeknél csupán a filmek esztétikai jellegéért felel, így azok a történetek tökéletesen át is jönnek. De a lázálmairól szóló agymenéseiben már csak látszólag tekint a nézőre partnerként, a Kék bársony után (a Twin Peaks-et talán leszámítva, vérzik a szívem érte) cirkuszi mutatványos leginkább, aki inkább csak színleli közlést.

Kifejtem bővebben a véleményem a filmről. Lehet, hogy a Lynch rajongók most meg fognak lynchelni (háhá, milyen vicces csávó vagyok :D) , de muszáj kiadnom magamból. Nos, ez egy zagyvadék. Én az a fajta "tróger" filmnéző vagyok, aki a szórakozás miatt néz filmeket úgymond. Lynch filmjeit pedig én egyfajta nagyképűsködésnek tartom, hogy: "Én ilyet is tudok buzikáim!" Szóval ez a fajta stílus, ami nem szórakoztatás céljából, hanem bármi más céljából készül, nekem nem jön be. Persze bele lehet magyarázni akármit ezekbe az alkotásokba, és lehet lenézően pattogni, hogy a sok hülyegyerek úgyse érti, de az egyszerű ember leszarja az ilyen érveket. Persze a filmben azért voltak szórakoztató pillanatok is (spoiler!: A Winkies mögötti rettenet vagy épp az idős házaspár jelenetei), de az a baj, hogy ezek is csak azért vannak benne , hogy a néző ne aludjon el a filmen. A hangulat is jó volt itt-ott, de nagyrészt nem érdekelt az se, mert untam az agyam. Az elefántember és a Twin Peaks nem rossz, de rájöttem, hogy Lynch filmjei nem nekem valóak. Ilyen az élet.

A Twin Peaks megtekintése előtt egyértelműen arra szavaztam volna, hogy nem, ez szándékosan nem értelmes történet, föladta a leckét Lynch és röhög rajtunk, hogy próbáljuk kirakni azt, amin nincs mit kirakni. A Twin Peaks óta elképzelhetőnek tartom, hogy van mögötte egy nagyon szövevényes háttértörténet, aminek 80%-át lazán nem fejtik ki előttünk, így aztán közel lehetetlen felgöngyölni azt, ami a háttérben van.

Egy jelenet nagyon mogfogott.
A "diner scene" az nagyon ütős lett. Ilyen feszültséget és ennyire jól megjelenített rémálmot ritkán látni. Érdemes megfigyelni, az asztalnál maradó szereplő arcát, amikor érzi, hogy az álma önmagát teljesítette be... És csakugyan látszik, hogy a másik félelmétől ő is jobban megijed. Tagadhatatlanul mindketten félnek és hihetetlen feszültség épül fel másodpercek alatt. Mindezt fényes nappal, emberek között, úgy, hogy gyakorlatilag előre el lesz mondva, hogy mire számítunk és pont az is lesz és épp EZÉRT vérfagyasztó a jelenet.

Tegnap leszakadt a mennyezet a délután folyamán, elment az áram, elment az internet, térerő, kint szinte sötét volt, a tűzoltók jöttek, a fák csikorogva dőltek jobbra-balra, az eső és a szél közös erővel állt bosszút az emberen, aki mit tehet a hirtelen 19. századi időbe csöppent környezetében? Olvashat. Meg barchobázhat. Meg bámulhatja a cseppeket az ablakon, a kint dúló vihart.
Vagy előkotorhatja az iPadjét, amire még hónapokkal ezelőtt rátette a Mulholland Drive-ot, s szerencséjére nem nézte meg a tökéletes pillanatig. Merthogy ebben az ítéletidőben, amikor minden harmadik percben úgy vélte, a szobája ablaka feltörik, a cserép zuhan, az ég megnyílik, a fülledt hangulatú, baljós rémálmokból megalkotott Lynch-film tökéletes adalék.
Így a délutáni félhomályban, áramra és internetre várakozván megnéztem a filmet. Mondanom sem kell, hogy teljesen beszippantott. Egyrészt örülök annak, hogy a Twin Peaks után néztem meg a filmet, mert így a sorozattal igazán közös nevezőre tudtam térni Lynch elvont stílusával. Amit egyre jobban szeretek. Minél többet látok, annál jobban el tudok benne fészkelődni, hiába kicsit idegen és nagyon absztrakt, nagyon közel érzem magamhoz ezt a furcsa világot.
Valószínűleg azért beszélek ennyit feleslegesen, mert a filmről magáról nehéz. Annyi bizonyos, hogy nem utoljára volt műsorlistámon a film, nem is lehet első blikkre befogadni mindazt, mit látunk. Majdnem biztos vagyok benne, hogy nem értem teljes mértékben, vannak hatalmas kérdőjelek, de míg más filmnél sokszor az információ hiánya okozza a fejtörést, addig Lynch sosem hagyja adalék nélkül a megfejtésre vágyókat. Sőt, megannyi apró kis jel van, amiből össze lehet puzzlezni a nagy egészet, s abban is biztos vagyok, hogy ez olyan puzzle, amit többféleképpen is csatolhatsz a másikhoz, mindenestre ez a bonyolult komplexum gyönyörű történetet rajzol ki. Egyfelől drámai és keserű, másfelől pedig szép és emelkedett. Fülledt erotika és puszta gyűlölet. Naomi Watts briliáns ékkő, már itt látszik, micsoda tiszta zsenialitás. A rendezés egyszerűen lenyűgöző. Lynch annyira mesterien ért ahhoz, hogy a nézőjét csigázza, a történetvezetés folyamatos kíváncsiság és feszültség, ezek mellett pedig ott vannak az olyan filmtörténelmi csúcspontot jelentő szcénák, mint a spanyol énekesnő dala, vagy éppen a finálé jelenetei. Hidegrázóan gyönyörű.
Mit mondhatnék. Annyit biztosan, hogy Lynch az új kedvenc rendezőm. A Twin Peaks a szerelem. A Mulholland Drive pedig rémálomba illő szerelem. És még hány és hány film van, melyet a Mestertől látnom kell. Izgalmas időknek nézek elébe. 100%

Pont a napokban gondolkoztam el, hogy miért van az, hogy egyes filmek működnek úgy is, hogy alig érteni, miről van szó (mint pl. ez); mások meg bizonyos szempontból hasonlóan rejtélyesek, mindfuck filmek, mégsem jönnek be (mint pl. az Enemy).

Arra jutottam, a titok nyitja amit te boncolgatsz: ez a film remekül működik mint thriller úgy is, hogy nem érted pontosan, mi zajlik. Sőt, amitől igazán zseniális, hogy a karakterekkel is teljesen együtt tudsz érezni, átéled a drámájuk súlyát annak ellenére, hogy az események mozgatórugóit nem teljesen érted.

A másik gondolatom, hogy míg egyes filmek (amik kevésbé jönnek be nekem a mindfuck fajtából) azt akarják, hogy nagyon kevés információból rakj össze valamit, Lynch ezzel ellentétben (ebben a filmjében legalábbis) rengeteg információt ad, amit aztán több módon is össze lehet illeszteni, és a bizonytalan megoldás ellenére a sok információ jobban rá tud venni abban, hogy elmélyüljek a film értelmezésében.

Hát ez tényleg annyira érdekes film volt, hogy nem igen tudtam volna szavakba önteni, annyira kevert műfaj, de magam se tudtam volna jobban fogalmazni.

Talán ezt még senki nem írta ide; de ez egy gyönyörű történet. Egyszerre megkapó és tragikus.
Rendkívül finom az elbeszélése, egymás mellett kap helyet a fülledt erotika, a humor, a horror, a thriller és a tragédia. Rendkívül dús, rendkívül érzéki. Kikezdhetetlenül zseniális. A kedvenc Lynch-em a Lost Highway mellett.

Na, csak van értelme a listáknak :)

Ez a film valami borzasztó (sokaknak lehet épp ettől zseniális), az egész olyan mint egy idegesítő ambient zene, tele morajlással, zúgással, búgással. Nem tudom, de a Lost Highway-t valahogy jobban bírtam.

Ez tényleg zseniális volt, és fogalmam sincs, miért.

Azóta is alszom, képtelen vagyok osztályozni huh. Az első és egyetlen ilyen film

Atya ég! Erre aludni kell :)

A Cahiers du Cinema szerint a 2000 - 2009 időszaknak a 10 legjobb filmje között van .

Ez igazából Roy Orbison - Crying című dalának feldolgozása.

[link]

ezaz? (rebekah del rio)

Elhangzott benne egy remek portugál szám, tudja valaki ki énekelte ? Talán ez a rész a fim
egyik főmomentuma .Szerzői filmnek tekinthetjük. Ez egy jó film .

Szerintem ezt nem érdemes ennyire részletekbe menően kielemezni, mert nagyon el lehet benne veszni, és tényleg nem is lehet. Lynch-nek az a technikája, hogy egy viszonylag egyszerű (és értelmes) alaptörténet mellé olyan jeleneteket tesz, aminek kizárólag a hangulat- és érzéskeltés a célja, és logikailag nem tartozik a történetbe. Ebben pusztán annyi a ráció, hogy ilyen módszerrel intenzívebben lehet érzékeltetni az eltévelyedést és a kiúttalanságot. És szerintem ez egy zseniális megoldás.

Azért nem olyan érthetetlen film ez, viszont egyértelműen szemét. Minden tárgynak, és minden képkockának jelentősége van, minden összefügg mindennel, ezért pedig nem lehet olyan teóriát felállítani, ami minden pontjában tökéletes. Valahol úgyis el fog vérezni. Én többé-kevésbé egyetértek ezzel a teóriával, viszont itt is van sok dolog, amit meg kéne magyarázni:
- Miután Rita leejti a kék dobozt, és Diane felébred az álomból, akkor mit keres ott Ruth néni?
- Ki a kék hajú hölgy az operában?
- A cowboy miért az igazságosztó? Az álomban biztos jót cselekedett?
- Mi van az idős házaspárral?
- Mit szimbolizál a hobo a Winkie's mögött? A végén megkaparintja a kék dobozt, ezt ne feledjük.
- Azt mondtad, a film eleje, egészen az ébredésig álom. Biztos minden jelenet Diane álmának a része?
Mondjuk a fent felsoroltak nagyrészt csak szimbólumok, azokat pedig nehéz megmagyarázni, főleg Lynch beteges jelrendszerét. De mégy így is bezavarnak, ezzel pedig tovább fokozzák a néző bizonytalanságát.
Amúgy maga a film, ha belegondolunk, miről szólszerintem itt a hangsúly nem a szerelmen, hanem Diane változásán, szörnyeteggé és korccsá válásán van a hangsúly, az amerikai álomgyár valóságán, ridegségén. Gyakorlatilag egy mentálisan egészséges, alapvetően boldog lány, aki még egy táncversenyt is megnyert(emlékszünk az első képsorokra?:), teljesen megőrül, depressziós lesz, mindez egy tipikus hollywoodi rendező miatt. Végül öngyilkos lesz., egy hihetetlenül szomorú, drámai történet, ami azért lesz sokkolóan tragikus, mert túl életszagú, nincs benne semmi kitaláció, fantázia (az álomképek, és Lynch ellenére is). Ez a valóság, bármilyen fájdalmas is.

Most néztem meg a filmet. Nem tudok mit mondani, ez elvesztegetett 2.5 óra volt, annak ellenére is hogy hangulatilag az éneklés valóban ott van. Az utolsó fél óra kín és szenvedés volt. Számomra élvezhetetlen, most megyek és elolvasom valahol, hogy tulajdonképpen mi is történt a filmben?!:)

Attól, hogy kusza, nagyon értelmetlen ...
És aminek nincs értelme, azt kevesen élvezik ...

Te se láttál sok Lynch filmet, mert nála épp a kuszaság a jellemző

Ha Lynch filmjeit valaki elemezni akarja, arról nekem mindig az Arany János anekdota jut eszembe:
"Gondolta a fene..."

Ennél a filmnél még csak össze lehet rakni, de a többinél amit Lynch rendezett kétlem.

De van, csak más. Erről beszéltem. A lényeg meg az értelem pedig nem csak a sztoriban lehet, hisz akkor senki nem szeretné a lírát.

Ha nem lehetne, akkor kettest adnék rá, mert onnantól fogva csak egy értelmetlen baromság. Egymásra dobált értelmetlen jelenet sokasága.

Csak azt hiszed:) Ez a lényeg.

Én még mindig úgy gondolom, hogy össze lehet rakni.

Ha össze lehetne rakni, akkor már nem az lenne, ami.

JeszKar - Nehéz követni ? Egyáltalán nem lehet követni, mert nem logikus az egész. A film érdekes, és baromi jó lenne, ha össze lehetne rakni a puzzle darabkákat több megnézés után, de nem lehet összerakni, mert nem egy kerek sztori van szétdarabolva, hanem mindenféle darabkákból van összerakva egy értelmetlen történet...

Ajánlom figyelmedbe a szabályzat 4-es és 6-os pontját.

Akik ezt a filmet követni vélik, jó nagy balekok :) Itt szó sincs sztoriról, egy nagy átverés az egész! Persze ez nem igaz, ha azt sztorinak vesszük, hogy a csaj álmodik és szerelmi bosszút áll, nade! ez nem sztori.

Lehet, csak nehéz.

A Mulholland Drive még majdnem érthető, ezért is adtam rá 4est! Bár itt is van pár motivum, amit még a rendező sem tudott megmagyarázni :D
A Lost Highway-t meg az Eraserhead-et pedig követni sem lehet, mert nincs is mit, annyira összevissza...

Ezt a filmet még viszonylag egyszerűen lehet követni, a Lost Highway-t vagy az Eraserhead-et sokkal nehezebb.

Egy Lynch-filmet akarsz követni? :)

Jó film, csak kár hogy értelmetlen picit és zavaros. És ez az összevisszaság követhetetlenné teszi a filmet. Azonban ha csak az érzékeimre hagyatkozom, és nem gondolkodok tul sokat, akkor egész jó, élvezhetö film.

Ő ilyet nem mondott/írt. Annyit mondott, hogy bizonyos szimbólumok csak intuíciók. A nézőknek is így kéne nézniük.

Ez tényleg jó :D

Lol, nemrég olvastam, hogy egy életrajzi könyvben a rendező azt mondta, nincs értelme a filmjének igazából. :D Ez azért kemény.

Gyorsan le kell amúgy szögeznem, az esszenciális Lynch-nél természetesen szó sincs tálcán kínált megoldásokról, imígyen azok a bolygató cseppecskék is szimbolikus adagok, maximum annyiról tudnék szólni, hogy az élőlények és tárgyak panoptikuma enigmtaikusságuk révén kulcsot adhatnának, rájuk lehetne hangolódni, de persze, hogy egy cinikus alkotói mosoly derékba töri a törekvést.

mchn: Nem sokan osztják a nézetedet, igen, viszont empatikusan deklarálom, én sejtem, miért húzol a Belvilág Birodalom (remekbeszabott ars poeticus címként is "eladható" lenne) irányába. Nálam ugyanaz állt fenn, amit lejjebb írtam a kognitív tartományunk effektíve marha képlékeny, amit ha valaki, hát egy ereje teljében lévő Lynch tud manipulálni, így vagy úgy...

Sztem az Inland Empire meg az (amugy nagyon jo) Mulhollandre is koroket ver. Nem sok ember ert velem ebben egyet, de az IE az vmi csoda.

Igen én is valahonnan a Lost Highway-től számított a visszatérést, bár azért utána még jött egy The Straight Story (amit mondjuk nem láttam,de úgy hallottam lazább az is). De Ugye bár, ha szép sorrendbe haladunk:

Radírfej: A legszürreálisabb, igazából nem is kell sok mindent mondani róla, esszenciális Lynch
Elefántember: Nagyszerű dráma, amit viszont már nem visz át teljesen egy szürreális álomba, igazából Lynch csak egy-két momentumban enged a kísértésnek (végső álom jelenet például)
Dűne: Sok belső monológ, álom jelenet, mégse tekinthető teljesen szürreálisnak, hisz végig követhető cselekmény, bár azért a világot meglehetősen a saját képére formálta (még úgy is, hogy a stúdió próbálta visszafogni)
Kék bársony: Valahol a legbetegebb, legmorbidabb filmje, amit láttam. Nem annyira a szürrealizmus, mint amennyire a Furcsa szót használnám.
Twin Peaks: Ezt nem sikerült teljesen végignéznem (5-6 rész után teljesen megzavarodtam, hogy ki-kivel van), elég összetett történet, de legfeljebb az álom jelenetek, amiket igazán szürreálisnak éreztem.
Lost Highway: Visszatérés

Oly dózisú rendszertelenség hatja át a vérbeli Lynch-eket, hogy - persze, hogy - csak szubjektivizálni lehet, voltaképpen mintha egy hányinger keltő szeméttelepben látnád meg a tündöklést, és ezt át lehet vetíteni a szétmorzsált agyra, mindennapi vagy attól kissé szenzitívebb kapacitástól rohadt módon eltérő agyra is, viszont legalábbis valami érzékszervet buheráló cseppecskét tudnék elképzelni, ami hol kimozdít a hangulatból, hol belevon, ám mindenképpen gaz a mechanizmusuk, így bár a zavaroságnak ugyanúgy kéne hatnia a mindfuck-os Lynch-ekben, nem igen tudnám őket homogenizálni.

nehezebb, ezt sohasem vitattam ... de megközelítőleg sem olyan jó mint a Mulholland Drive, Lynch pályájának csúcsán készítette ezt a filmet - még ha ingoványos is volt a talaj a filmé válás alatt

"de néhány momentumban azért ott is megtalálható. "

Így igaz, például a szörnyeteg-ontológia, a rút külső, nemes szív centrumtémában, ami egy jeles Lynch TV-sorozat, a Twin Peaks-ben is jelen van, de a bitang kemény mindfuck filmjei nagyjában is gyakran találkozni groteszk, de megoldást kínáló tárgyakkal, személyekkel, bármiféle előlénnyel. Nem tehetek róla, én már csak a szerzői kézjegyét, a minden határt áthágó elborultságot kérem számon Lynch rendezésein, az én filozófiám szerint ugyanis egy alkotóegyéniség (a hangsúly a szó második felén van) legyen hű önmagához. Lynch-től egyáltalán nem rossz se Az elefántember, se a Straight története (utóbbiban például szintén tipikus Lynchi alakok az alkatrészboltos ikrek), viszont arctalanabbak, más kézjegy nélküliségben is jeleskedő rendező ugyanilyen jó filmeket faragott volna belőlük.
Visszafogottság éráját honnan lehet datálni és meddig? Szerintem a Kék bársony, bár visszafogottabb persze, mint a Radírfej, nem bánik öncélúan és csínján se a direktori kellékekkel, így ott merek hűségről szólni, viszont a csillapodás '92-ben is hanyagolódott már a Tűz, jöjj velem!-mel és - az egyébként legkedvesebb Lynch-emmel - a Lost Highway-jel virágzott és tart az Inland Empire-ig, vagyis tulajdonképpen máig.

Az elefántemberbe valóban jóval kevesebb "Lyncheség" van, de néhány momentumba azért ott is megtalálható. A radírfejig visszafogta magát. és talán az Lost Highway-ig tartott ez a visszafogottság, bár nem ismerem minden filmjét ebből az időszakból.

Remek hangulatú film, szó se róla, viszont Lynch a Radírfejek, Mulholland Drive-ok miatt az a szerethető úriember, aki..) És azzal is vitatkoznék, hogy ez a film Az elefántember nyomába sem érhet. Két különböző stílben jöttek létre, de a távolságaik ellenére is igen közel állnak egymáshoz, de úgy is írhatom, a maga nemében mindkettő ütős.

hat sztem meg epp h az elefantember az egyik legkomolyabb hangulatu lynch film, ez a film a kozelebe se erhet..

Lynch mindig is kiemelkedett a mai amerikai rendezők közül, így nyugodtan megadhatod az ötöst

Szerintem repülhet a jeles.:) Az elefántember remek film, de kevéssé Lynch-hangulatú, így az csak egy négyesre jó nálam, viszont a Mulholland Drive és a Radírfej ugyanazon zavaros tudatalattit bolygató Lynch-darabok dobozába illik, és mindkettő piszok erős.

Talán ötöst kéne adnom a hihetetlenül precíz rendezés miatt, de azért a elefántember vagy a radírfej sokkal erősebb. Még meggondolom.

elég széttartó a film, de még épphogy működik

értem, de közben mégsem értem, aztán talán megint értem... és így folytatódik tovább :) Egészen elképesztő alkotás, félelmetes hangulattal és beteg elmével. Hihetetlen, hogy valaki ilyet össze tud hozni.

Hát, az Elefántember az tényleg teljesen más...de az egy nagyon jó film! Mondjuk nem olvastam, és sajnos sokszor igaz, hogy a könyv jobb..

Igen,az Elefántembert.
Angolul olvastam is,ott jobban tettszett.

Hát azt hiszem, Lynch sem közömbös senkinek...amúgy láttál tőle mást is?

Az Inland Empire ezerszer nehezebb
A Mulholland Dr minden percében élvezetes

David Lynch legjobb filmje (a Blue Velvet a második legjobb) a Mulholland Dr, zseniális, de rendkívül nehéz film.

10/10

attól mert Te azt gondolod még nem biztos hogy más is

Na igen ez is engem igazol!Nagy baromság ez a film!

A fura az, hogy Lynch mostani könyvében feltettek egy kérdést a mesternek: a dobozról és a kulcsról. A válasza: nem tudom mik ezek
:)

Ez a film Lynches, így nem szabad tőle elvárni, hogy teljesen megértsd

Pedig nem olyan nehez megerteni. Amugy ki mondta, h ez elvarhato egy filmtol?:D

ÉN SEM ÉRTEM. Lehet, hogy hülyébb vagyok az átlagnál, de szerintem a filmnek kellene képesnek lennie, hogy átadjon annyit, hogy mindenki megérthesse. :(

nem kell ezt tul elemezni!
az a baj, hogy sok ember mar eleve ugy all neki, hogy huu errol hallottam mar, hogy ez ilyen meg olyan misztikus film es minden targyban, szemelyben egy olyan jelentest akar megtalalni, amit egyszer valaki irt rola.

N E M É R T E M! - hülye vagyok, kész... feladtam!

Jó ez a film, csak kár, hogy ész kell hozzá és elmegy az eszem mikor nézem a nőket, hogy nyalják falják egymást. :) Szerintem a kék doboz a valóság szelencéje.

Nektek nem volt erősen film noir érzésetek?
Alkony sugárút, film téma...:)

A rejtélyes Lynch-ek közül ez a - nehezen, de - megfejthető fajta (kb 3-4 megnézés után, ha vkit érzékileg megragad, mint engem).

A sztori lényegében elég banális, a megvalósítása viszont zseniális.

Röviden: Szerelmi háromszög tragikus végkifejlettel, Hollywood visszája felfércelődik. A film elején lefekszik a szőke csaj aludni, innentől a film az ő szürreális álma, egyfajta kompenzáció az életben elszenvedett sérelmekért, és a lelkifurdalás kivetülése az elkövetett szörnyűségért. Minden álombéli esemény szimbolizálódik, és a film utolső harmadában, az ébredés utáni visszaemlékezésekben nyeri el magyarázatát. Többsíkú idő - ezt kell csak visszafejteni. Kulcs: a kék kulcs (blue key), ami itt a fájdalom kulcsa = szerelmi csalódás. Vagyis: hollywoodba került szőke szar vidéki színésznő szereti hollywoodba került barna szar vidéki színésznőt leszboszilag, majd szemügös hwood-i rendező elszereti barna szar vidéki színésznőt feleségül. Erre szőke kinyíratja barnát egy olcsójancsi bérgyilkossal, végül öngyilkos lesz.

Közben meg akkorát énekel a nő a színházban, h beleborzong a létezés. Ezért az öt percért jött létre a filmköltemény.
A cowboy egyszerűen csak egy hatalmas popamerikai geg mint a képzelet igazságosztója. A szemügös rendező ámokfutása meg lényegében egy hollywood-i szatíra-maraton, fricska a filmdömping-iparnak.

Nem készült sorozat belőle, ez lett volna a pilot, amit mozifilmmé bővített Lynch, és hidd el, ő pont így akarta:-)

Tudtommal ez eredetileg sorozat volt, és sajnos ennek ismerete szükséges lenne ahhoz, hogy legyen valami foglamam róla! Valószínű, akkor tetszett volna, de így sztem totál értelmetlen az egész! Két részre lehet osztani ugye a filmet, és mindkettőből elég jót lehetett volna alkotni természetesen külön-külön!De így egyben...hát.....nem jön be!

this is the girl!

this is the scene!

Szerintem film egy filmben,ami szintén csak film.
Egyébként meg jó film,nekem tetszett,a színészek jók és van néhány emlékezetes jelenet.

nézz be az indexes Mulholland topikba, van benne többé-kevésbé megnyutató értelmezés.

Ezt a neten találtam, talán segít:

MULHOLLAND DRIVE
DAVID LYNCH'S 10 CLUES TO UNLOCKING THIS THRILLER

1: Pay particular attention in the beginning of the film. At least two clues are revealed before the credits.
2: Notice appearances of the red lampshade.
3: Can you hear the title of the film that Adam Kesher is auditioning actresses for? Is it mentioned again?
4: An accident is a terrible event... notice the location of the accident.
5: Who gives a key and why?
6: Notice the rope, the ashtray, the coffeecup
7: What is felt, realized and gathered at the club Silencio?
8: Did talent alone help Camilla?
9: Note the occurences surrounding the man behind Winkies.
10: Where is Aunt Ruth?

Én mondjuk még nem néztem meg ez alapján a filmet, úgyhogy nem tudom mennyire hasznos.

Könyörgök, aki érti, mi van, szóljon. Amúgy tök jó film. Ki a cowboy?!?!?