The Time Traveler's Wife (2009) ☆ 👁

Az időutazó felesége

(Robert Schwentke)

amerikai dráma, fantasy, sci-fi, szerelmi történet

3,5
★★★☆☆
442 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-02-11 05:22:55 dittike (5) #22

Nagyon félelmetesek a férfi időugrásai a filmben és persze a betegségéből adódó egyéb furcsaságok is.

2017-08-22 22:59:50 ChrisAdam (2) #21

Szörnyen unalmas film, az az igazság. Pedig a téma miatt épp, hogy érdekes lehetne. Valahogy az egész rendezés olyan jellegtelen, a forgatókönyv pedig közhelyes, az alapsztori pedig hiába ad jó lehetőségeket, alapvetően baromira kiszámítható és sablonos. Vannak jó pillanatai, Rachel McAdams amúgy is ragyog, Eric Banára pedig mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. A tömény giccs viszont csak jön és meg sem áll. Ha már alább említve lett az About Time: ott pont jól játszadoztak a drámával és a humorral, hogy egyensúlyban tartsák a filmet és ne zúduljon rá a giccsöntöde a nézőre. A pontot az i-re pedig pont az teszi fel, amikor véletlenül lelövik főhősünket. Elképesztően suta befejezés. Szerencsére az utána következő, utolsó jelenet a jobbak közé tartozik. Inkább nézzétek az About Time-ot, abban van báj és humor, dráma és valamirevaló gondolatok.
Bár, ha a Hallmarkra készült, akkor oké. 40%

Ui.: A cím valóban nem a legjobb. Bár gondolom, hogy a könyv a feleség szemszögéből írja le a dolgokat, a filmkészítők pedig a marketing miatt hagyták meg azt.

2017-08-22 20:27:20 erahurka (4) #20

Hogy jött ez a cím? Miért az időutazó felesége, mikor végig az időutazóról szól? WTF?

2014-01-05 18:42:33 Ubul (5) #19

Az About Time után újra megnéztem ezt is, hisz ebben is Rachel McAdams szerepel. Itt is sok logikai baki van, és itt is ugyanaz igaz, mint az About Time-nál, át kell siklani a scifi-s bakik felett, és akkor (még ha itt szerves részét is képezik, ott meg csak körítés ) egy - részemről - kiemelkedő filmet látunk, még a kora ellenére is. Rég , és ritkán van hatással rám ennyire film , mint ez, természetesen pozitívan, de még se szeretem megnézni gyakran. Szép kis love story, könyvet nem ismerem, kíváncsi lennék azért rá, hogy mennyire vannak eltérések, bővebb magyarázatok, stb, pl lefedi a film a könyvet, így végződik -e,ilyenekre gondolok...valaki, aki olvasta, tudna ezekre kicsit válaszolni?

2014-01-05 16:25:14 tomside (3) #18

Moebius. ;)

előzmény: dorothygale (#10)

2014-01-05 16:00:17 ooli (?) #17

köszi a választ, Ugor.
ruhaügyben igazad van, jó is lesz így.
azért zavar, hogy nem emlékezett akkor az egyszer, mert minden más esetben tudta, hogy mi volt régen, és mi lesz később. és meg volt róla győződve, hogy látott mindent. emlékszel, mikor azt mondta, hogy soha nem láttam, hogy gyerekünk van, és ezért úgy gondolta, ki is van zárva?

kedves megfogalmazás, hogy de hát ilyen nincs is:)
de én nem mondtam ilyet. elég, ha a film következetes, vagy oka van a következtelenségnek.
a naplós jelenet nem a szokásos belepillantás volt. azt tartanám ebben az esetben inkább természetesnek, hogy

hú, hogy képzeled.
de szegénykém, lám csak, mennyire össze vagy zavarodva...
de a cuccomhoz akkor se nyúlhatsz.
megkérhetsz viszont, hogy segítsek kiigazodni ebben a káoszban.
na jó... gyere, huppanj ide a kerevetre.
amit cserébe kérek, azt előtte vagy utána kapom?
jelenet vége.
azaz még hirtelen érzelmi tusa hatására bekövetkező spontán utazás.

az, hogy spontán utazást írsz, nagyon tetszik!

2013-12-30 16:27:54 Ugor (5) #16

Szerintem, ha az időutazás – a film szerint – genetikai rendellenesség, az ugyebár nem vonatkozik a ruhára, ami nyilván nem tartalmazza a genetikai rendellenességet. Akkor ezért nem hülyeség.
Ezek az időpontproblémák tulajdonképpen nem zavarók, állítólag spontán utazik, nem amikor akar, de valahogy meg tudja jelölni a helyet és is időt, hogy hová. Nem baj, ez belefér a koncepcióba.
Hogy arra még nem emlékezhet, amit akkor még nem élt át és nem tudott? Ez is elfogadható. Tegyük fel, nem tudta, hogy tényleg azzal a lánnyal fog majd találkozgatni ezentúl, aki viszont már átélte ezt míg kislány volt, és közben felnőtt. Persze fantázia-filmet nem lehet racionális alapon nézni, mert akkor nyilván vérhülyeség az egész, meg amúgy sincs ilyen, stb. stb. De akkor a filmek felét nem tudjuk megnézni, csak a szőrszálhasogatás örömtelen „örömével”. Hogy egy nő nem szereti, ha a naplójába néznek? Már miért is szeretné? A legtöbb nem tűri el és igaza van. Ebben az esetben meg amúgy sem volt értelme összezavarni a még meg nem ismert dolgokat előre elolvasással.

előzmény: ooli (#15)

2013-12-30 13:46:50 ooli (?) #15

végignéztem a vége kedvéért.
rossz.

aki olvasta a könyvet:a regényben is volt szerepe annak, hogy ruhát nem lehet utaztatni, vagy a film hülyesége? érdemes elolvasni? az, hogy a címben ott van, hogy "felesége", reklámfogás? vagy a könyv tényleg róla szól?

volt pár gondolatom a film közben, egy se maradt meg. nem baj. következetlen és hiteltelen az egész. egyik legsúlyosabb, mikor nagytesó felkeresi kistesót, hogy apa mindjárt meghal. minek stresszeli előre? és miért a szülinapján, mikor pontosan tudja, hogy melyik nap fog meghalni, de nem tudatja vele? miért nem elég utána vigasztalni? és anyu elől miért kell elhallgatni mindent? másik eset: mikor megismerkednek, hogyhogy nem emlékszik a férfi a nőre, mikor az időutazás minden állomását betéve tudja, és vagy 20 éve találkozgatnak? megint más: miért néz a nő a férfire húzzinnen-fejjel, mikor beleolvas a naplójába? tegyük fel, hogy tényleg nem tudja, mi van, ez az egyetlen forrás, ahonnan tájékozódhat, ó, szörnyű bűn.
de tetszik, ahogy a vaszektómia után a nő mégis elveszi, ami neki jár:)

2013-12-21 02:22:17 Ugor (5) #14

Nagyon szerethető film!

2013-09-30 16:59:21 Fischer Erzsébet (?) #13

Én most olvastam ki a könyvet, az tetszett. Remélem, a film is van olyan jó.

2011-09-30 07:51:39 Mikkey (3) #12

időutazós filmnek kutyaütő
romantikusnak meg hiteltelen és művi.
nem tetszett!

2011-09-25 17:09:46 terika (4) #11

Nem láthattuk az összes utazós momentumot, egyszer majd vége lesz. Szerintem.

Kellemes film volt, első perctől az utolsóig lekötött. A férfi halála talán tényleg csöppet banális, de megeshet.
A párosítás pedig nagyon jó volt. Annyira szépek voltak, örömmel néztem őket. :) /csöpögés off/

előzmény: dorothygale (#10)

2011-09-13 21:54:46 dorothygale (5) #10

Okè, a film vègszòjàra vàlaszolva, de akkor kitehetünk egy vègtelen 8-ast s a törtènetnek sohasem lesz vège....

2011-08-31 15:18:53 opposition (5) #9

Meglepően jó film...mármint ahhoz képest, hogy romantikus csöpögés...

2010-07-17 19:38:49 angel (2) #8

Szerintem gyenge volt. Csak az ötlet meg a díszletek tetszettek benne...

2010-05-15 21:18:03 Nellory (3) #7

Kicsit vontatott, néhol kicsit talán unalmas, is, én többet vártam, de mindennek ellenére egy nagyon szép történet, Rachel McAdams meg ebben is jól alakít, mint mindenhol :)

2010-02-14 17:57:26 Ivan/ (4) #6

Az utóbbi évek egyik legszebb szerelmi történetét köszönthetjük Az időutazó feleségében. A film rendkívül jól egyensúlyoz, a drámai és a romantikus elemek között és külön tetszett a sc-fi körítés amit még pluszban kapunk hozzá. A Bana McAdam páros fantasztikusan jól összeillik, a jól megírt rendezésnek és a majdnem tökéletes forgatókönyvnek köszönhetően pedig egy igazán emlékezetes alkotással ajándékozza meg nézőjét a film. Egyedüli bajom, hogy a végét piszkosul elrontották
azzal, hogy Henry ilyet ostoba halált halt
de legalább a záró jelenetsor igazán szép volt még ha egy icipicit giccsesnek is éreztem.

8/10

2010-01-21 00:07:13 Gasz András (3) #5

No azért nem volt rossz, főleg a 2. fele tetszett meg az alapötlete, amit aztán nem sikerült igazán jól kibontani szerintem.

2010-01-18 19:27:07 myke7 (4) #4

Mielőtt még valaki a te hibádba esne, ez egy szerelmi történet, sci-fi fűszerezéssel.

előzmény: Gasz András (#3)

2010-01-18 13:51:56 Gasz András (3) #3

Az időutazó felesége:

Kicsit olyan érzésem volt e film nézése közben, mintha újra a Képlet elveszett lehetőségeit látnám csak kicsit más, de ugyancsak scifi vonalon. Sok elmulasztott lehetőség és hatalmas romantikázás jellemzi a filmet. Emellett a színészek se nagyon tehettek ki magukért szerepük eléggé egyszerű volt így az egyébként tehetséges Eric Bana nem tudott sokat felmutatni. (A Münchenben, Trójában, Hulk-ban az egyik legjobb szereplő volt). Rachel McAdams bájos ész szép mint mindig de kiemelkedőt nem tudott nyújtani maximum én és sokan mások csábultak el iránta. :) A film zenéje még nem is olyan rossz szóval az audió aláfestéssel nem volt gond. A fényképezés se volt éppen rosszul megoldva. De fájó volt , hogy amiről azt hittem igazi scifi film lesz romantikus elemekkel, az leginkább egy 500 days of Summer lett, scifi köntösben, jóval rosszabb minőségben.

60%

2010-01-15 23:19:10 myke7 (4) #2

A gyengéim között vannak az időutazásos filmek, legyen az olyan kaliberű, mint a Donnie Darko, vagy az Időzsaru. :) Egy igaz szerelmet látunk, mely nem mondható mindennapinak. Kicsit néha kaotikusnak tűnhet, de azért jól követhető a történet. Nem láthatunk ugyan Pacino nagyságú színész játékot, de bátran ajánlom a téma kedvelőinek.

2009-11-17 20:00:01 Bigacsiga (2) #1

Semmi vélemény a filmről:SS Valaki? Érdemes moziban megnézni?