Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Frappáns, eredeti, humoros. Sikeresen megidézi Godard szellemét.
Ebben a filmben vannak jó ötletek, de sajnos a formai játékosság bizonyos értelemben felőrli az egészet. Másrészt - ahogy Tenebra is megjegyezte - a karakterek és a bemutatott szituációk nem állnak túlságosan közel az átlagnézőhöz. A merészsége, az érdekes atmoszférája és a humora miatt hármas.
Szerintem jópofa film. Ahogy mondod, elég játékos film, az újhullámos szerzőiség nevében. Vannak hibái, de nekem jobban bejött mint a pár évvel későbbi Tamara. A rendezős dal pedig a film fénypontja. (Török-Illyés Orsolya alias Mrs. Hajdu Szabi amúgy is nagyon szép, csinos nő.)
előzmény: Tenebra (#4)
Mikor felcsendült a francia újhullámos rendezőket felsoroló "dal" (meg Orson Welles nevével ért véget... :D), akkor akaratlan röhögésben törtem ki.
Vicces egy film. Tipikus mai "szerzői" alkotás. Azt hittem a Bibliotheque Pascal után, meg a leírása alapján, hogy valami jobbat kapok. De nem. Érződik rajta az "így jöttem"-jelleg, meg az a tipikus elsőfilmes játékosság, ami egy fiatalabb rendezőnél jellemző. Abszolút újhullámos film, sok mindent megidéz, meg szerelemről, ilyenekről szól. Kár, hogy ezek a témák valahogy nem izgatnak, nem tudnak lekötni. Illetve nem, szarul fogalmazok: le tudnak kötni, ha megfelelően érdekessé teszik, mint pl. annak idején Szabó István a trilógiáját, vagy Godard a Kifulladásigot a markáns színészeivel. Itt viszont abszolút taszítottak a karakterek, és nem éreztem, hogy ez, amit ezek átélnek, nekem is problémám lehetne.
Tl;dr: távol maradt tőlem a film, nem tudott lekötni, pedig amúgy szeretem az újhullámos stílust. De ez a fajta most nem fogott meg.
Amúgy formailag persze abszolút rendben van, a zenék is jók. De ennél azért egy nagyjátékfilmtől többet várnék.
Milyen utalások vannak benne? Amúgy a kedvenc dalom.
előzmény: operett (#2)
Érvényes film, máig az egyetlen igazi egyénítetten új hang (az elmúlt 10-15 évben felbukkkanókról bezsélek). Külön szép, hogy abszolút magántörténet, nemcsak a Debrencen, s a sok családtag miatt, hanem az egyéni megfogalamzás miatt is, mégis abszolút érvényes a korra, mégsem újítóskodó, épp ellenkezőleg, belesimul egy folyamatba - nemcsak az énekeljünk egy dalt rendezők neveinek felsoorolásával, nemcsak Jancsó szerepeltetésével, hanem – azokkal a megoldásokkal/allúziókkal, amelyek tisztelgések, főhajtások, s kifejeznek egy szándékot: valami érvényeset, jelenkorit mondani, de tudni, hogy melyik iskolához tartozik az ember. Így is kell.
Egyébként egyes alakítások egész kiválóak, az atmoszféra, vágás, forgatóköny, tempó összhang lenyűgöző és fantasztikus a zene - végig.
Hiába, tehetség, ugye... tudja mit kell megmutatni, "kijátszani", s hol elég "lenaplózni". Érzék kell a befejezéshez is - nem a nyomi/depi/ömgyi, hanem az értelmes, megokolt vég, keserédes szomorúság tanulságokkal. Nem is kevéssel, ha valakinek van szeme/füle rá.
Rengeteg műfaj eklektikus keveredése, igazi, félreismerhetetlen Hajdu-mozi, ha egy taktust meghallok, tudom, hogy ezt a filmet adják.
Beteg film tele eszetlen, idióta jelenetekkel, soha sem szerettem az ilyeneket, Hajdútól meg nem ezt vártam. Tele van számomra elviselhetetlen rendezői megoldásokkal, amik mellett néha nem jut idő a film lényeges dolgaira...
Végre egy magyar film, ami lényegretörően közvetít nekem valamit.
Egy olyan mű, ami nem lubickol önmaga virtuozitásába, hanem a nézőnek el akar mondani valamit,
erről a világról. Hogy bizony van értelme (vagy nincs) a lényegről , az élet nagy kérdéseiről beszélni,
megosztani a világgal a gondolatainkat.