Álmodozások kora (1964) ☆

(Szabó István)

magyar dráma

4,0
★★★★☆
131 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2018-08-09 17:21:33 Prüstü (4) #13

Az Apa-Egy hit naplójától vártam a legtöbbet ebből a "trilógiából", de attól kaptam a legkevesebbet, helyette viszont az Álmodozások kora és a Szerelmesfilm sokszorosan kárpótolt.
Ez a film számomra végig élvezetes és többször nézős történet, úgy érzem a belső monológok is jobban megérintettek, valamint itt is teljesen perfektül van jelen a Francia újhullám hozadéka. A főszereplővel való azonosulás is jobban ment, talán annak is köszönhető, hogy nem csonka családban nőttem fel, így az a fajta szülőkre vonatkozó hiányérzet elsikkadt mellettem.
Nem tökéletes, de nagyon is szerethető, és a ritmikájával sem volt semmi problémám.
Stabil négyes.

2018-02-24 04:17:12 dittike (5) #12

Újhullámos utalások sorozata a film benne a Négyszáz csapás táblájával melyet az utcán visznek, a sok nő akik megjelennek a főhős életében , a kis utcák, a mozibelső, a lakások.

2012-11-19 19:54:07 Adam Taylor (4) #11

Érdekes visszaolvasni így, film után a hozzászólásokat; értem és érzem, miért hathat porosnak a film, de én nem éreztem annak. Főleg azért, mert bizonyos aspektusai ma is megállják a helyüket: a diploma utáni menni vagy maradni kérdése, a nagy álmok, a nagy 'valami' megalkotása, mely a mindennapok - talán kicsit általunk is kreált - nehézségei közepette ugyanúgy elfelejtődnek, mint a gyerekkori barátok és szövetségek. És hát mindezeken kívül is annyi ötlet, annyi, mondanivalót és a történteket tovább színesítő 'apróbetűs rész' van benne, ami szerintem kárpótol a néhol leülő iramért és helyenkénti vontatottságért.

2012-08-26 10:59:14 caulfield (3) #10

A formavilág sajnos lényeges. Nem szerettem ezt a filmet, untam. Ellenben, mondjuk a legújabb Batman-es opusszal, amit én pislogás nélkül, szinte szájtátva néztem végig, de hasonlóan voltam Szabó másik művével az Apával is, az szerintem is zseniális. Mi a mozi? Dialógus. Párbeszédbe elegyés a rendezővel, a téma pedig a film. Számomra Szabó első filmje avíttan hatott. Az nem az én világom. Mit tudok én arról mi volt '89 előtt? Pláne nyolc évvel '56 után. Látom te több, mint kétszer annyi idős vagy, mint én. Szóval a te viszonyod azzal a bizonyos korral talán intimebb, mint az enyém. Biztos az. Mikor a film végén Bálint András és Béres Ilona a havas budapesti utcán beszélgetnek és előbbi kifakad azon, hogy miért nem söprik el rendesen a havat, majd utóbbi pedig sztoikusan nyugtatja, hogy minden rendben, majd ő is lapátot ragad, ha kell. Értem miről szól a jelenet - különösen a rendező személye, illetve annak a múltja teszi még nyomasztóbbá, vagy izgalmasabbá, nem is tudom melyik a jó szó, kényes dolog, annyi szent. Intim, belső dialógus, aminek te is részese vagy. Csak a kor, a díszlet hat idegenül. Vagy a Truffaut film lemorzézása, a szerelmesek egymás hátára való huncut irkálása - erős képek, kifejezőek. Értem őket, csak talán nem érzem? Nekem Selina és Batman a havas gothami utcán a végső leszámolás előtt közvetlenebb. Neked az ő történetük tűnhet talán egy elnyújtott celluloidra rögzített affektálásnak, ami csak a pénzről szól és pont jól illeszkedik a plázában a két gyorsétterem közé, nem tudom. Ám még azt se lehet mondani, hogy Selina vágya például a tökéletes eltűnésről, az irtózása attól, hogy az élete ott van bármelyik kölyök mobiltelefonján nem lenne rokon érzés Bálinték moziban lefolytatott diskurzusának lényegével. A központi magja a filmnek ugyanaz, csak a díszlet változott, a forma módosult, ami természetes. Sőt még maga a mozi is más lett, ugye.
Szóval csak annyi, hogyha a környezet, ami persze összefügg a tartalommal nem hat kényelmesnek, otthonosnak, akkor a film és nézője közti reláció megragad az értelem szintjén és az emóciók kiszorulnak, vagyis maga a lényeg veszik el.
Azt se mondom, hogy ez a film hibája lenne feltétlenül.


Az a Jean Seberg hasonmás egyébként Esztergályos Cecília volt. Ez kicsit meglepett. Jó értelemben.

előzmény: tractorking (#9)

2012-08-25 19:22:31 tractorking (4) #9

Az ifjúság hitét és lendületét idézi, ez a ma is korszakos jelentőségű alkotás.
Szabó az élet alapkérdéseit a személyes sorsok tükrében vizsgálja: szociológia-pszichológia körüljárása egy generáció életérzésének, ábrándjainak, társadalmi elhelyezkedésének.

A rendezőnek sikerül e filozófiai kérdéseket személyes kérdésekké átformálnia, átélt és megszenvedett kérdésekké, melyek a mindennapi élet egyszerű tényeiből, helyzeteiből fakadnak. (Joggal nevezik az Álmodozások korát szerzői filmnek.)
Nemzedéki önelemzést végez a film, akár csak a vele egyidőben készült Gaál István opusz, a Sodrásban. Itt is egy haláleset érleli meg a fiatalokban a felnőtté válás élményét, felelősségtudatát.

Az Álmodozások kora a korszak törekvéseihez kapcsolódik és az, hogy a 'háttér' azóta szertefoszlott, a ma emberének már nem jelent szinte semmit - az nem igazán számít. A rendező és korosztályának világa elevenedik meg, életkörülményük tűnik elő: alakok, történések kelnek életre, szerelem, halál, hivatás, barátság, a történelem buktatói kavarognak a filmben.

Ezek a fiatalok még az álmodozások korában élnek, keresik azt az igazabb világot, ahol teljesülnek az álmok, ahol nem kell feladni érvényesülésükért eszményeiket. Aztán az utak szétválnak, mindenki a maga életét kezdi építeni, a barátságokat beárnyékolják az árulások és a megalkuvások.

Az Álmodozások kora az ifjúság elvesztésének, a felnőtté válásnak fájdalmas és érzékeny krónikája.

Ahogy a kor francia ujhullámos rendezői, Szabó is oldott mozgalmassággal kezeli a felvevőgépet: Vámos Tamás kamerája alkalmazkodóan kiséri a szereplőket (nagyrészt kézből fotografálva), ettől is friss, életszerű lett a film.

A szereplők játéka egységesen az élet hitelességével és őszinteségével hat, én mégis Béres Ilonát emelném ki: megragadóan nőies, és őszintén emberi egyszerre. Ugyanakkor valami rokonszenves, fanyar irónia szövi át játékát.
Akkortájt barátságról, szerelemről, a korról kevesen szóltak még ilyen szépen.

Tudatosan átgondolt, félreismerhetetlenül egyéni hangú mű az Álmodozások kora, mely mindezzel együtt, mégis megőrzi fanyar hamvasságát és fiatalos líráját.

S még egy vitathatatlan érdeme van: talán minden más filmnél hitelesebb képet kapunk a hatvanas évek budapesti utcáiról, a lakásokról, a presszókról, a villamosokról, a korabeli ruhákról, a város mindennapi életéről.

2012-08-25 10:57:35 caulfield (3) #8

Mindenesetre a fiatal Bujtor István maga volt a magyar Marlon Brando. Filmbeli párja pedig Jean Seberg hasonmás.
A francia újhullám nagyon érhette Szabót; elég csak a Négyszáz csapás poszterére, vagy a Truffaut film címének lemorzézására gondolni. Vitathatatlanul Zseniális jelenet: a rádió építője, aki kódolva mondja ki a dekadens, imperialista, tiltott nyugat egyik alkotásának a címét, amely film elveszett, lázadó, gyermeki ámulatban élő hősének története valahol az ő alteregója is lenne, lehetne. Egymás hátára írnak intim szavakat a szerelmesek, némán huncutul kacarászva, a moziban suttogva végig diskurálják a világháború borzalmait mutató képeket, arról hogy el kellett volna menni Kanadába, Amerikába. Majd megtalálják közös metszéspontjukat az úttörő mozgalomban. Bár aktualitását már régen elvesztette azért szép mű a rendszer árnyékában élő fiatalokról.
Az emigrálás meg, ha más okok miatt ma is előtérbe került. A sors fintora.

2012-08-25 10:57:02 zéel (3) #7

Megint nagyon szépen, pontosan fogalmazol. (Akárcsak a Before Sunset-nél.)
A film megítélésében is egyetértünk.
Hozzáteszem, hogy a film sok, komolynak szánt jelenete, nem csak ma tűnik megmosolyogtatónak (hogy ne mondjam: röhejesnek!), hanem korábban is az volt. A fiatalokat (fiúkat, lányokat) ugyanis igazából mindig is az érdekelte, amiről a Before Sunset-nél folyt a beszélgetés.

előzmény: caulfield (#6)

2012-08-25 10:40:10 caulfield (3) #6

Kicsit már talán fojtogató is az a por, ami erre a filmre ülepedett. Rendesen eljárt felette az idő, nem kétség. A mai huszonévesnek a főhős szenvelgése inkább hat komikusan semmint drámaian. A film sok, komolynak szánt jelenete ma már inkább megmosolyogtató.

Az "éljen lenin" feliratra való reagálás a szereplők részéről viszont mellbevágó, tudván, hogy alig 8 évvel vagyunk '56 után. Ám a lány mozibeli "te-kommunista-vagy?" kérdésével a fricska átértékelődik és ma - különösen a rendező múltjának tudatában - további, újabb rétegekkel bővül.

Nehéz nekünk, '89 után felnövőknek elképzelni azt, hogy milyen lehetett akkor...

2012-06-01 13:01:11 zéel (3) #5

Valóban. Kicsi a valószínűsége pl. annak, hogy ha egy - normális! - fiatal szerelmespár beül(t) a moziba, akkor a lány azt akarta volna megtudni, hogy a fiú kommunista-e. (Hogy a fiúk mit akarnak/akartak, az egészen triviális. Minden korban ugyanazt.)
Megpróbálom azért az Apát majd előítéletek nélkül (és a Bálint Andrással kapcsolatos erős fenntartásaim nélkül) megnézni.

előzmény: critixx (#4)

2012-06-01 10:46:01 critixx (3) #4

Nem éltem abban a korban, úgyhogy csak megérzés, de szerintem ez a film már a maga korában sem éppen a valóságot ábrázolta. Egyébként amolyan felemás, se jó, se rossz, érződik rajta, hogy egy 26 éves rendező első nagyjátékfilmjéről van szó, ami sokat akar mondani, de nem (mindig) sikerül neki. Szerencsére Szabó az Apával bőven kárpótolt minket.

előzmény: zéel (#3)

2012-06-01 09:56:43 zéel (3) #3

Hát...ugyan örök emberi problémákat boncolgat a film, de eljárt fölötte az idő.
Mindenekelőtt a menő ("kúl") mai fiatal már nem az eszével, munkaszeretetével, tisztességével akar kitűnni a társai közül, hanem a cuccaival, kapcsolataival. (Ja, "fejlődünk".)
A Bálint András által alakított (sokadik) jófiút sem tudom már értékelni. Sőt, inkább irritál. (Mint Karinthynál Steinmann, a jó tanuló.)

2011-10-01 21:48:22 sleepingdancer (4) #2

Jó film. Azért az egész problémafelvetése a korát jellemzi (ezzel nem minősítem a filmet, csak megállapítom): hiszen ki törődik ma azzal (társadalmi szinten), hogy mikor és hogyan válik felnőtté valaki? Ma sem a társadalom nem igényli az egyéntől, hogy felnőtté váljon, sem az ember nem igényli önmagától, hogy "felébredjen", sőt annál sikeresebb(nek tűnik) valaki, minél inkább ki tudja tolni az "álmodozások korát", lehetőleg a halálig. Olyan érzésem volt a filmet nézve, mintha egy idős pszichiáterrel beszélgettem volna. Biztos, hogy az idős pszichiátereknek soha nincs igazuk?

2010-01-25 01:52:47 Szívtiproimi (5) #1

Ezt ma úgy hívják kapunyitási pánik