Martyrs (2008) ☆

Mártírok

(Pascal Laugier)

francia-kanadai dráma, horror

3,3
★★★☆☆
320 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

  • 1
  • 2
2017-11-02 09:53:07 Tenebra (4) #118

Gondoltam, ha már Halloween, ne csak Stranger Thingset nézzünk, hanem valami jó horrort is, mostanában úgyis keresem-kutatom a jobbfajta horrorfilmeket. Ezt most azért néztem meg, mert sok helyütt olvastam, hogy kicsapja a biztosítékot, de nem öncélú. És valóban nem az. Szerencsére semmit nem tudtam arról, miről fog ez szólni, csak a tartalomleírást olvastam, meg 1-2 toplistán rövid elemzést.

Igazából nem volt durva abban az értelemben, hogy ez a horror tényleg nem a véres jelenetekkel akar sokkolni. Amit már nagyon díjaztam, mert az régen sem állt jól a horrornak, ha a trancsírozással akart minden áron hatni, de ma már, mikor találunk csilliónyi öncélú baromságot, a véres jelenetek totál elvesztették súlyukat. Itt viszont az agyterror uralkodik. Jóllehet, azért vérbő a film, de minden egyes lövés és ütés mögött van valami plusz. A film második felében az inkább lelki terrorra alapozó kínzások monotóniája kellemetlen szorongást kelt.

És ez azért is lehetséges, mert a sztori úgy indul, mintha ez egy dél-koreai vagy japán bosszúdráma akarna lenni (ala Park Chan-wook bosszútrilógiája), és kapunk két nagyon aktív főhősnőt, akik látszólag sikerrel is járnak. Éppen emiatt kezdtem el gondolkodni azon, hogy miként fog folytatódni ez a film, mivel úgy kezdődik, mint ahogy más sztori végződni szokott. :D Ez az Anna különösen szimpatikusnak tűnt, mert hidegvérű volt, megőrizte a nyugalmát, és látszott rajta a kételkedés, ugyanakkor az empátia is.

Aztán jön a fordulat, és minden megváltozik. Innentől volt olyan érzésem, mintha az 1984-et, vagy még inkább Vlagyimir Szorokin: A jég című regényét látnám végre filmen. Aki olvasta ez utóbbit, az tudja, mire gondolok. Szóval itt teljesen eltűnik, megsemmisül az aktív főhős. Mint az 1984-ben, és ezt ugye egy kvázi szekta éri el egy "nagyobb jó" érdekében,
mint A jégben. Csak hát az utolsó jelenetek alaposan megkérdőjelezik azt, hogy ez a szekta miért és mit cselekszik.


Szóval ez elég húsbavágó fordulat, és bár nagyon kellemetlen volt innentől nézni a filmet, sokszor megkérdőjeleztem, hogy van-e ennek értelme. De arra jutottam végső soron, hogy van, még akkor is, ha a Mártírok befejezését kicsit elcseszettnek is érzem. Nem tudom,
szerencsés volt-e átlökni ezt az egészet egy metafizikai pályára. Mert számomra az nem kérdés, hogy van valamilyen túlvilág a filmben, mivel abban a bizonyos pillanatban visszatérünk a lány szubjektívjébe, sőt a kamera mintegy "belemászik" a főhősnő szemébe, elméjébe. És ott látunk egy víziót. A kérdés persze az, hogy mit mondott a csaj a szektavezetőnek, ami miatt az végül fejbe lőtte magát. Olvastam itt a teóriákat, mert érdekelt. És én is afelé hajlok, hogy Anna már annyira megtört a végére, hogy egyszerűen nem maradt benne sem ellenállás,
sem valódi személyiség, így kétlem, hogy bosszút akart állni a szektán, és esetleg direkt rossz hírt közölt volna. Az inkább kérdéses, hogy amit látott, az az igazi túlvilág vagy a saját,
privát túlvilága, azaz víziója, amit az elképesztő kínok hatására élt át. Tehát lehet, hogy ez a túlvilág csak a lány fejében létezik, és arról mondott dolgokat a szektának.


A szektások ideológiája és motivációja egyébként több sebből vérzik, ez nem vitás, hiszen ez a hajcihő totál értelmét veszíti amiatt, hogy nem tudják objektíven ellenőrizni a kísérleteiket. Tehát ha így megkínoznak valakit, honnan tudják, hogy az nem csupán hallucinál? Persze fanatikusokról van szó, oké.

Emiatt igazából 3-as lenne a film, de mivel elgondolkodtatott, megadom neki a gyenge 4-est. Mert számomra valójából az volt az érdekessége a filmnek, ahogy bemutatta, hogy pár idióta hogyan tesz tönkre életeket közvetetten és közvetve is. Lásd a Mártírok első felét, ami egy színtiszta bosszúdráma. Az elején tényleg A bosszú ura és az Oldboy jutottak eszembe, mert ugyanarról szólt az egész: néhány aberrált barom a normálisakat is megőrjíti, és ámokfutó gyilkossá változtatja. Tehát a bosszú etikája miatt nagyon érdekes volt a sztori első fele, és utána a második felében igen hitelesen mutatta be a Mártírok, hogyan törik meg egy erős személyiség is.

Egyébként a film címét nem úgy kell értelmezni, amilyen értelemben mi ismerjük, de ez a film végén is egyértelművé válik. A "mártír" görög szóból ered, ami eredetileg azt jelenti, hogy "szemtanú". És ugye az egész hajcihő azért megy, hogy az áldozatok valamit megtapasztaljanak, meglássanak.

2017-08-21 09:37:53 Leo_Stotch (4) #117

Sok év után vettem újra elő, élt még bennem pár emlék. Továbbra is azt gondolom, az egyik legkegyetlenebb és legdurvább film, amit valaha láttam. Minden csepp vér, minden pofon kell ahhoz, hogy eljussunk a végéig, mert ezt máshogy nem lehetett volna.

Mit mondott a végén neki? Menj rögtön mert olyan jó? Menj rögtön mert amit tettél, vár a pokol és ha egy percig is élsz, annál rosszabb lesz? Smink nélkül, tisztán? Követték annyira a kisasszonyt a többiek, hogy ott a bejelentéskor, a pisztolylövés után, mindenki így tett?

Nagyon jó, de többször biztos nem nézem meg.

2017-04-12 22:50:42 Channá (1) #116

Az eleje még csak-csak, aztán gondoltam skrizó a csaj, így a lelkesedésem abbamaradt, aztán jött egy fordulat, de az a vérfrissítés sem tartott sokáig, majd a teljes apátia, és a megkönnyebbült szempár(am) a végén, hogy vége a filmnek. VÉGRE
Legyek én a Mártír, de ez a film egy kalap f.s.
Persze akik most nagyon izgat a mi van odaát téma, leköti őket… Valameddig, talán teljesen is, és a végén extázisba is fognak esni. Nem Spoilerezek
Csak azt a letakart szemű luvnyát tudnám megfejteni, csak azt. De nem! Hát így mégis hogy a fenébe akarnak olvasni a szeméből? Hát mégis hogy? Hát nem maradhatott ki ilyen jelenet, mert akkor még talán nem gondolkodnék azon, hogy miért nincs mínusz csillagozási lehetőség. De szerencsére ezt a magas röptű gondolatot hagyta maga után ez a film. Pedig biztos mást kellene gondolnom, látnom

"Nézze a szemét!"
"Látja a szemüket?"
Nem, mert letakartad egy átkozott fémlappal, amit önkényesen belefurattál a koponyájába, így mégis mit kellene látnom? És te így hogyan látsz csodát:

2016-10-18 05:19:38 Reaper (2) #115

Ez... ez egy rakás sz@r. És itt a rakás egy hatalmas kupac!

2014-11-05 00:15:58 TomPowell (1) #114

Rég okozott film ekkora szenvedést. Nincs bajom a mértéktelen erőszak ábrázolással, ha annak látom értelmét, de itt csupán öncélúságot érzékeltem, semmi mást. A főszereplők a kezdettől fogva antipatikusak, a legkisebb azonosulási pontot sem adják
nem tartom magam prűdnek, de engem már a gyerekek lelövésénél elveszített a film, és a film felénél bedob egy mondva csinált magyarázatot, indoklásul az addig látott erőszakpornóra, amit egy rakat logikátlanság követ és ezt a teóriát a végén frappánsnak és elgondolkodtatónak próbálja beállítani, sikertelenül. Soha többet.

2014-08-01 23:41:54 gomez1000 (3) #113

A jó és a szörnyen rossz között valahol... Az alapsztori jó, a filmfelépítés pocsék. Egy jó nagy adag semmit kapunk brutalitással fűszerezve. Két szeletre van tagolva. Az első rész a bosszú, a másodikban bemutatják, hogy miért is volt a bosszú. A baj ezzel az, hogy logikailag nem igazán jön ki a lépés... Aki el tud vonatkoztatni, és agyatlanul nézi a brutalitást, annak érdekes élmény lehet, de aki picit is érzékeny a filmbeli hibákra, annak rossz élmény lesz. Én felcseréltem volna ezt a két részt, és akkor jobb hatása lett volna.

2014-06-26 22:58:52 ryood (5) #112

pedig pont a végén jön a lényeg..

előzmény: katoband (#111)

2014-06-26 22:48:18 katoband (1) #111

Ezt nem bírom végignézni....Nem is pontozom.....Sok horrorfilm tetszett,van olyan,amelyet kimondottan zseniálisnak tartok....Ez a film nekem sok.....

2013-04-24 15:18:37 BonnyJohnny (3) #110

Na igen. Brutalitás nélkül valóban egy közepes pszichothriller lenne (és nem túl eredeti), illetve a brutalitása is csak öncélú vagdalkozás lenne a dramaturgiája nélkül. De a kettő együtt már egy érdekes (és szerintem) működő elegyet alkot. Sőt, a két aspektus olyan jól van összefésülve (a végéig), hogy egymást erősítik, és egy értékes darabot hoznak össze... szerintem.
A Betolakodó egyébként elég horroros magyar cím, de a francia eredeti és angol fordítás kétértelműségét, ami a film lényegét is adja, pont elveszi.

előzmény: Xuja (#109)

2013-04-24 15:00:26 Xuja (2) #109

A betolakodó nekem is tetszett, de tartom magam ahhoz, hogy az is főleg az erőszak kíméletlen ábrázolása és a sokkoló képsorok miatt működőképes. Persze ott van normális dramaturgia, meg tényleg összeszedettebb, mint ez a mártíros, de azért ez önmagában kevés lenne, ha nem borzolná fel rendszeresen a néző idegeit.

előzmény: BonnyJohnny (#108)

2013-04-23 23:08:22 BonnyJohnny (3) #108

Szerintem a vége felé már kifejezetten unalmassá válik.
Egyet értek. Az semmilyen filmnél nem előny, de egy horrornál mondhatni a lényegét veszi el.

stb. alapján a kutya se lenne kíváncsi rájuk.
Az À l'intérieur nekem tetszett. Pedig alapvetően az is egy brutális horror. Az brutalitásban simán felveszi a versenyt ezzel, a Martyrs második felében lévő túlkapásokat nem számítva. De az brutalitáson kívül koherens, dinamikus és hangulatos. És az alaptörténete nem ilyen gonosz titkos társaságos bullshit, hanem egy pszichothriller.

előzmény: Xuja (#107)

2013-04-23 23:01:34 Xuja (2) #107

Szerintem a vége felé már kifejezetten unalmassá válik. Amúgy meg ezeknek a filmeknek egyértelműen a brutalitás a sava-borsa, ha azt kivesszük, akkor csak a forgatókönyv, színészi játék, rendezés stb. alapján a kutya se lenne kíváncsi rájuk.

előzmény: BonnyJohnny (#106)

2013-04-23 22:47:48 BonnyJohnny (3) #106

Az eleje nagyon tetszik.
Családi idill aztán BUMM De már ezt is elrontják a képzelt csajjal.
Kb. ott kellett volna véget érnie, mikor a gyilkos csaj kint áll az esőben
és önygyilkos lesz.
De aztán csak behozták ezt a Hostel szerű szervezetet, meg a misztikus szálat, meg a brutalitás eltúlzását. OK. Az egész film koncepciója erre megy ki, ezt értem. De nekem akkor sem tetszik.

2012-06-17 23:40:00 Gergő1993 (2) #105

Ez a film inkább undorító és gusztustalan, mintsem félelmetes...
Szívesen elolvasnám/meghallgatnám egy olyan ember véleményét, aki ötöst adott rá.

2012-05-13 12:23:52 Prüstü (2) #104

El kell ismerjem az elején elég durván bekezd a film, és még tényleg parázni is sikerült. Aztán beüt a jól megszokott valakinek skizoidnak kell lenni effekt, amit már halálra untam és az első pillanatban leveszem, ha ilyesmi van Aztán bél gusztustalan kínzások - öncélú, hatásvadász, primitív, legalja, érzelmileg impotens trágya movievá cseperedik. Csak súlyosan elvetemült rideg, betyárfilm fanoknak.

2012-04-28 00:59:00 Relayer (1) #103

Nem sokszor látok ennyire sunyi, pofátlan és primitív filmet.
Egész jól kezdődik és bár zavaró, hogy tele van logikátlanságokkal, miközben próbálja komolyan venni magát, mégis képes fenntartani az érdeklődést. A második felében kiderül, hogy nincs történet, ami nem is lenne baj, ha a rendezőben lenne annyi gerinc, hogy ezt bevállalná és készítene nekünk egy torture porn-t.

De ő inkább átbassza a közönséget és úgy tesz, mintha az egésznek lenne értelme. A legnagyobb arcátlanság, hogy a spiritualitást használja fel, hogy igazolja a történéseket. Ez teljesen értelmetlen, mert aki spirituálisan gondolkodik, az biztosan belátja, hogy nincs joga szarrá kínozni ártatlanokat. Vagyis bukik az egész koncepció.
Sokkal jobb lett volna a film, ha kezdenek valamit a logikátlanságokkal és csak annyi derül ki a végén, hogy beteg emberek ártatlanokat kínoznak. De nem! Mindenképpen bele kellett varázsolni valami értelmet.

2012-04-18 09:55:45 Lil Martin (4) #102

végigolvasgattam a kommenteket felibű naggyábú mert érdekelt hogy ti mit hámoztatok ki a végéből. na amúgy nekem az ilyen film a gyomorforgató, két cigiszünetet is tartanom kellett friss levegőn, napfényben hogy meg tudjam nézni. volt egy két apró idegesítő balfaszkodás, pl hogy miután a csaj megtalálta lenn a megkínzott nőt, mért nem hívta a rendőrséget? előtte oké hogy nem merte, mert benne volt a buliban, de épeszű ember ha talál egy olyan förmedvényt (szegényt nem tudom minek nevezni), akkor csak hívja őket. a másik ehhez kapcsolódik, semmi pénzért nem vettem volna le a fejéről azt az acélkoronát, mi van ha közben megmurdál?

2011-11-29 04:48:54 paradox (1) #101

egy mondatnál többet nem érdemel,leírtam.

2011-11-05 23:57:00 Dibon (4) #100

Hát ezt az élményt egy darabig nem fogom elfelejteni. A végén meg lehet gondolkodni eleget, ügyesen le lett zárva, már ha ezt lehet lezárásnak nevezni. :)

2011-08-19 23:50:00 Dió (1) #99

A man-to-man erőszakot túlcsordulóan brutálisan bemutató filmek táborában vannak olyanok, amik fogyaszthatóak és hihetőek. Például az Eden Lake. Ott először találták ki a sztorit, és arra építették a brutalitást: a romlott kölykök és azok motivációja (vagy épp annak totális hiánya) reális és rémisztő volt, és össze is csokiztam tőlük a gatyám.
Meg van a Martyrs féle filmek tábora. Ahol először a Vörös-tengernyi vér van vászonra álmodva (amit egyáltalán miért kell?), majd a végén ötlik fel az íróban, hogy meg is kéne magyarázni mindezt. Nem mintha ezzel már nem definiálnák az öncélúságot, de még szarul is csinálják mindezt.
Pár normálisnak tűnő ember (merthogy a végén összegyűlő nép még csak nem is nézett ki aberrált embernyúzónak) azt akarja tudni, mi van a halál után, és azért csinálja ezt? EZT???

Ezzel a magyarázattal a saját ölükbe fosnak a készítők, ráadásul mintha még leplezni sem próbálták volna, hogy csakis azért kanyarintanak valami magyarázat-szerűséget a film végére, mert anélkül nem lehet lezárni.
Pascal Laugier nevét ezentúl akárhol meglátom, röhögve iszkolok tovább.
Rég borított már ki filmkészítés címén elkövetett ekkora faszság. Ha azt mondom, szánalmas, azzal már glóriát rakok a készítők feje fölé.

2011-07-26 19:08:38 Lenea (1) #98

szörnyűű....... mégha adna valamit, pedig csak elvesz... oké, izgalmas... de ezt megnézni nincs értelme... csak volt egy pocsék napom miatta...

2011-07-07 16:27:09 VVega (2) #97

Úristen, de rossz film. Teljesen ostoba fordulatok, tele logikai bukfenccel, és még izgalmasnak vagy sokkolónak sem mondanám, pont a nevetséges értelmetlensége miatt. Honnan veszik, hogy a szerencsétlen szétkínzottaknak túlvilági élményük lesz? Egy ilyen megalapozatlan (szakembereket, hozzáértőket, mészárosokon kívül más "orvosokat" nem nagyon látni sehol) baromságra alapozva jön létre egy méregdrága titkos szervezet? Jobban jártak volna, gyorsabban és hitelesebb adatokhoz jutottak volna, ha lekötözik őket pár évadnyi Teletubbies elé, aztán kérdezik meg őket. A cím pedig rám és testvéremre vonatkozik, amiért végig szenvedtük ;D

2011-06-06 10:18:32 dézi (5) #96

nos, miután (én is) utánanéztem a mártír szó eredeti jelentésének (t.i. itt a "tanú" jelentésére kell gondolni elsősorban, ahogy írták is már itt, és a filmben is van rá utalás), és nem keveset gondolkodtam a filmen, azt hiszem, helyrekerültek bennem a zavaró tényezők, így megadom rá az ötöst. nagyon brutális és nagyon különleges alkotás, az biztos.

előzmény: dézi (#95)

2011-06-05 23:18:27 dézi (5) #95

szépen megcsinált film, de valahogy nem tudom eldönteni, hogy ezt az alkotók komolyan gondolták-e, vagy blöff az egész (már a "mondanivaló", a film kifutása szempontjából). ha komolyan gondolták, akkor a logikai, ideológiai bukfencek, hiányosságok zavarnak, ha meg blöff, az meg csak egyszer érdekes, de szeretni nem tudom.

2011-06-05 14:16:52 wayage (5) #94

Okés megértem, hogy A mártírok fináléja nem mindenkinek jön be, és értem, A betolakodó indítékát, hogy miért "tolakodik" a főszereplőnő életébe. Viszont a halomra ölt további szereplők eldöntik, hogy ki is az igazán a gonosz. Főleg, ahogy végez velük, meg film utolsó, azt hiszem hintaszékes beállítása is egyértelművé teszi (és még a ruhája színtiszta fekete).
Amúgy elítélem az ilyen fajta kínzós, tortúrás filmeket, de ha már készülnek és bizony készülnek, fontos a tálalás, csomagolás, indíték és a lezárás. Én ezt a "csomagot" tudtam befogadni.

előzmény: Rorschach (#93)

2011-06-05 13:34:57 Rorschach (1) #93

Hát nem tudom, a filmek végéről lehet vitatkozni... Az engem nem oldoz fel, ha a negyven percen keresztül kínzott, megnyúzott csaj átlényegül szellemi síkra, mert meglátta a túlvilágot. Ez a beleerőltetett keresztény vonal az én gyomromat megfeküdte, és akkor az öngyilkos nyanyáról még nem is beszéltem... A betolakodó végén viszont úgy éreztem magam, mint akinek "szétverték az agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek". Ott azért az utolsó öt perc egy hihetetlen csavart vitt a történetbe, olyan indítékot adva a gyilkosnak, hogy utána már igen nehéz eldönteni, ki is volt a jó és a rossz a történetben.

előzmény: wayage (#92)

2011-06-05 11:57:52 wayage (5) #92

Határt a terhes anyuka kínzására értettem legalább túlélte volna S már eleve rosszul indult az a film, mivel a szüléses jeleneknél mindig elfordítom a fejem. Nagyon érdekes, hogy pont most láttam A vámpírok bálját és ugye Sharon Tate...nem kellene az ilyen jellegű filmeket erőltetni. A másik dolog meg, igaz hogy, hogy kedvelem a horrorfilmeket, de szintén kedvelem a pozitívabb lezárásokat A mártírokban a megkínzott, lenyúzott nő az én olvasatomban és a vallás bekeverésével "győzött". Transzállapotba került, átlépett húson és véren. Ilyen állapotban biztos, hogy nem verte át az öregasszonyt, a szervezet főnökét. Aki öngyilkossággal távozik a túlvilágra. S ha már bevesszük a keresztény vallást, az öngyilkosság a pokolba vezet. Míg A betolakodóban a gonosz győz, brutális módon. Ezzel ki is fejtettem, hogy számomra mi a különbség a két azonos stílusú film között, miért tetszik az egyik és miért nem a másik. Egy ilyen jellegű filmnél szükség van valamiféle feloldozásra, hogy megnyugodjon a lelki békém:) . Persze A mártírok végét sokféle képen lehet értelmezni, egyéntől függ, hogy ki melyik irányt választja. A betolakodó világítása tényleg jó:)

előzmény: Rorschach (#91)

2011-06-04 14:12:24 Rorschach (1) #91

Elismerem, ez így mind baromi jól hangzik, viszont szerintem káoszba fulladt a film, már jóval a vége előtt. Régen láttam, így nem tudnám megmondani, a kapkodás, vagy az idiótábbnál idiótább csavarok hegyei (bocs) miatt volt ez, viszont nagyon nem jó úton indult el az alapozás (kiccsaládi vérengzés) után a történet. A betolakodó azért tetszett nagyon, mert ott volt olyan, hogy indíték, és az a film alapból nem markolt bődületesen nagyot. A határt amúgy nem értem, hogy miért lépte át az a film, ha ez nem. Tény, hogy kegyetlenség, ami történik, viszont ezek a filmek erre lettek kitalálva, egyébiránt szerintem A betolakodó a saját határait feszegeti. Szenzációs atmoszférája van, ahogy a világítással bántak, tanítani kéne Hollywoodban, a zenéjétől pedig én minden második percben majd' meghaltam, passzolt a filmhez. A szereplők egyébiránt azért bukkannak fel folyamatosan, hogy egy terhes anyuka, akinél voltaképp bármelyik pillanatban rosszra fordulhat valami, ne töltse egyedül a karácsony estét, halott vőlegényét gyászolva :)

A Mártírok témakörét pedig túl lehet lihegni - bár én eddig úgy tudtam, hogy a mártír önmagát áldozza fel a jobb cél érdekében, és nem őt áldozzák be a gonosz, nyugdíjas vallási fanatisták -, ahogy azt a lentebbi elemzésben is megtették, de azért egy kurva LÉTRÁBA már csak nem kéne rejtett szimbolikát magyarázni.

Lizard: épp ebben több A betolakodó, hogy ott azért nem annyira gyenge ok a történet :)

előzmény: wayage (#88)

2011-06-03 23:04:59 lizardking (4) #90

Szerintem meg mindkét film (Mártírok, A betolakodó) esetében a story (még ha komolyan is gondolták) csak gyenge ok arra, hogy miért történik az eszetlen trancsírozás. Véleményem szerint egyiknek sem a története az erőssége, hanem a beteg, sötét hangulata és a fentiektől függetlenül mindkettő tetszett és tuti, hogy meg fogom még nézni őket. De, ha már itt tartunk, a Mártíroknak szerintem is érdekesebb, "fordulatosabb" a storyja.

előzmény: Rorschach (#86)

2011-06-03 22:10:39 wayage (5) #89

Nem simijohnnynak szántam, hanem eggyel lejjebb Rorschachnak:)

előzmény: wayage (#88)

2011-06-03 22:09:02 wayage (5) #88

A betolakodóval csak két problémám van. Egyik, hogy átlépett egy határt, melyet nem volna szabad. Ártatlan terhes nő kínzására felépített cselekmény nálam már sokk volt. Másik pedig a lineáris, unalmas, történetvezetés, melyet újabb és újabb feleslegesen és logikátlanul felbukkanó karakterek halálával próbál tovább lendíteni. Utoljára a Sikoly 3-nál zavart ennyire szembeötlően, hogy csak azért tűnnek fel szereplők, hogy elhalálozzanak.
A Mártírok cselekménye viszont folyamatosan képes megújulni és új irányt venni, ezáltal nem válik unalmassá, így eltereli a figyelmet (vagy a figyelmemet) a brutál erőszakról. Megpróbálom összefoglalni: indul a múlttal, a túlélő kislány vmi szellem féleséget lát, majd felnőve agyonlő egy békésen reggeliző családot. Ő egy psychopata gyilkos? Megjelenik a barátnője és elkezdik a holtestek elrejtését, közben a lányt folyamosan ijesztgeti és kínozza a szellem. Lehet skizofrén? Vagy lehet tényleg látja? Hogy fog tovább folytatódni a film? Meghal a főszereplő lány, hoppá. Na most akkor, van még egy óra hátra, mi fog történni? Az ártatlan lemészárolt családról kiderül mégsem voltak olyan ártatlanok és pincében egy szuper kínzókamra van elrejtve. A másik lány talál lent a sötétben egy agyonkínzott Hetedikre emlékeztető túlélőt. Lehet, hogy veszedelmes? Ha szabadon engedik elszabadul? Szabadon engedi, de váratlanul agyonlövik. De ki? S megjelenik jó pár vadidegen ember. A kínzó brigád. A lány a pincébe kerül és elindul a kínzása. Van még hátra legalább félóra. Újabb hoppá, hogy fogom ezt kibírni? Elindul a tortúra és kiderül miért is mártírok a címe és újabb hoppá Így számomra nem csak a film végén van csavar, folyamatosan csavarok tömkelege segít, hogy elviseljem a látott borzalmakat. Ezért zseniális, szerintem:)

előzmény: simijohnny (#87)

2011-06-03 21:28:57 simijohnny (?) #87

Megnéztem... Do not want!

előzmény: wayage (#83)

2011-06-03 20:50:31 Rorschach (1) #86

Viszont A betolakodót nem csekély minőségbeli szakadék választja el a Mártíroktól, a Magasfeszültségtől vagy akár a Frontierstől, ugyanis előbbi rendelkezik forgatókönyvvel, ebből kifolyólag épkézláb történettel is, aminek - az utóbbiaktól eltérően - nem egy idétlen, facepalmra (én is utálom ezt a szót, de mit van mit tenni, ha magyarul még csak körül sem lehet írni) késztető csavar a vége, hanem ehelyett A betolakodó egy hihetetlenül erős morális bukfencbe torkollik a stáblista előtt. Szerintem.

előzmény: wayage (#85)

2011-06-03 20:27:13 wayage (5) #85

Miért? A torture porno francia vonalának ugyanúgy "jeles" képviselője, mint ez, vagy a Magasfeszültség.

előzmény: Rorschach (#84)

2011-06-03 18:54:15 Rorschach (1) #84

Szerintem inkább ne említsük egy lapon ezt és a Betolakodót...

2011-06-03 18:38:05 wayage (5) #83

Szívesen:) Újranéztem az előzetesét, hát lehet ha tényleg megnézed, elég lesz belőle ennyi:)

előzmény: simijohnny (#82)

2011-06-03 18:18:31 simijohnny (?) #82

Az oszlásnak indult disznómaradványok, stb. után, én oda sorolom.

wayage: Mindenképpen meg fogom nézni az előzetesét, köszi hogy felhívtad rá a figyelmem, eszembe se jutott. Bizonyára elég lesz. :D

előzmény: JeszKar (#80)

2011-06-03 18:14:59 wayage (5) #81

Már többször említettem, hogy szintén nem kedvelem az ilyen fajta filmeket, pl. A betolakodó már nézhetetlen volt számomra, de ebben több pluszt is felfedeztem. Az egyik, a "mondanivaló", mely lehet tényleg csak indok a hentelésre, a másik viszont a cselekmény fordulataiban rejlik. Főleg ha nem tudsz semmit sem a filmről. Így az előzetesét még véletlenül se nézd meg:)

előzmény: simijohnny (#77)

2011-06-03 18:14:36 JeszKar (2) #80

Mondjuk a fűrész szerinte nem tartozik a torture porno kategóriába.

előzmény: simijohnny (#77)

2011-06-03 18:12:12 simijohnny (?) #79

Tényleg nem tudtam. :)

előzmény: lizardking (#78)

2011-06-03 18:01:26 lizardking (4) #78

Igazából én is azt gondolom, hogy a "mondanivaló" az csak azért van benne, hogy legyen mire fogni ezt a kegyetlen hentelést (bár a franciáknál sosem lehet tudni). De szerintem királyos hangulata van, meg én amúgy is bírom a belezős állatságokat. Amúgy a hozzászólásod első fele az ironikus? :)

előzmény: simijohnny (#77)

2011-06-03 17:32:07 simijohnny (?) #77

:D Jé, tényleg úgy nevezik, nem is tudtam. Az a helyzet gyerekek, hogy én már a Motel-t is kihagytam és a Fűrészben sem láttam semmi különöset a csattanón kívül. Nagyon nem szeretem az ilyen filmeket, pláne a gondolatiságot amit "belefanbolykodnak" sokszor.
Az elemzést elkezdtem olvasni, de mikor a cikkíró - Pasolini (nekem ennyi épp elég) elkezdte belesulykolni a mondanivalót (de rühellem ezt a szót), idegen szavakat használva, abbahagytam. Látatlanban azt mondom, hogy Cannibal Holocaust szindróma, ami nálam a legvastagabb egyes ezen az oldalon. Nekem ez most kimarad, nem nekem való.

2011-06-03 17:08:13 ali (1) #76

meg ne nézd

előzmény: simijohnny (#74)

2011-06-03 16:51:56 lizardking (4) #75

Ahogy mostanában nevezik: torture horror, torture porno. Amúgy elég kemény film, a hozzászólásokból sok mindent megtudhatsz, talán azt is, hogy érdekel-e.

előzmény: simijohnny (#74)

2011-06-03 16:34:09 simijohnny (?) #74

Elég brutális képek ezek. Mi ez? Erőszakpornó?

2011-06-03 16:32:52 Rorschach (1) #73

Atya Úr Isten...

előzmény: Umberto (#71)

2011-04-28 23:25:05 wayage (5) #72

Nagyon jó és érdekes elemzés:) Anno kultúraelmélet órán tanultunk Mircea Eliade-ról, meg beavatási metódusról, szent és profánról, csak sohasem értettem igazán:)

2011-04-28 22:46:29 Umberto (5) #71

Itt elolvashatjátok azt a remek elemzést e kiváló filmről, amit még decemberben belinkeltem (csak a honlap elköltözött azóta).

2011-04-28 22:36:10 wayage (5) #70

Nem kedvelem az ilyen goretúrás, véres filmeket, de ez iszonyat ütött. Már sokat hallottam róla, de hogy konkrétan miről szól nem is sejtettem. Így az tetszett benne a legjobban, hogy többször irányt váltott a történet. Mikor azt hittem már, hogy az aktuális vonalból nem lehet semmit sem kihozni, hogyan fog így eltelni a további játékidő...jött mindig egy új fordulat, mely tovább lendítette a történetet. A végéről HejjaX 17. véleményét osztom.

2011-04-26 16:54:53 manuva (4) #69

Nem jó a link, pedig érdekelne.

előzmény: Umberto (#67)

2011-04-26 16:17:04 dabo (1) #68

Maximálisan egyetértek Norchee-val. A magam részéről én nem is bírtam végignézni. 1 óra körül kivettem a lejátszóból a cuccot... Ennél csak jobban tudja az ember a szabadidejét eltölteni !

előzmény: Norchee (#66)

2010-12-10 22:54:59 Umberto (5) #67

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket:

http://www.cinegore.hu/?p=1555

2010-11-12 16:32:23 Norchee (1) #66

Elég megoszlóak a vélemények a filmmel kapcsolatban, de azt, hogy maga a történet, a miért, valójában csak egy gyenge kreálmány a brutalitás indoklására, több hozzászólásnál is olvastam. Nem csak ennél a förmedvénynél, de más hasonló (Motel, Fűrész, stb.) undorítóságoknál is tapasztaltam ezt, hogy a történet, az okok másodlagosak sőt, egyáltalán nem fontosak ("nem is kell, mert minek az?!"), hiszen az egész film célja, a kegyetlenkedés, brutalitás, szadizmus, kínzás és gyilkolás minél válogatottabb és lehetőleg a legrészletesebb bemutatása. Alig akarom elhinni, hogy léteznek emberek akik "forgatókönyv írás" ürügyén CSAK azon gondolkodnak az iróasztaluknál, hogy xy-t, most milyen aberrált, bestiális módon likvidáljunk a vászonról. Pedig ezek szerint léteznek és ráadásul vannak akik még pénzt is adnak az ilyesmire. Egészen hihetetlen. Kíváncsi lennék, hogy milyen lelkülete lehet az ilyen embernek, akárcsak annak aki rajong az efféle beteg dolgokért. Pedig nyilván vannak ilyenek is, és gondolom tudatában vannak, hogy ez csak egy film és amit látnak, csak színjáték de mégis megkérdezem: Ez miért jó??! Miért jó ilyesmit nézi?
Abba már bele sem merek gondolni, hogy milyen hatásai lehetnek az efféle szaroknak a társadalomra, mikor korunk tizenéves elhanyagolt utcagyerekei tudják, hogy hogyan kell szakszerűen elvágni osztálytársuk torkát. Nyilvánvalóan azért mert a Kacsameséket nézik és nem az ilyesmiket. No comment...
A film befejezésével kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy
teljesen mindegy, hogy mit mondott a csaj a nyanyának, mert nem is ez a film lényege, szerintem maga az író sem tudja, csak ezt a befejezést frappánsnak gondolta. Ezért nem érdekel engem sem.

Bocsánat az offért.

2010-10-26 14:07:28 slozi (4) #65

Annak ellenére, hogy a vérengzés köré épített ideológia, hát finoman szólva is zavaros és erőltetett (kicsit olyan, mintha csak az öncélúság vádjának elkerülése miatt lenne jelen), mégis csak egy baromi hatásos, a könyörtelenségével egyenesen zavarba ejtő, emlékezetes film ez. Rezeg a léc, de az élmény, amit nyújt még a hibák ellenére is olyan erőteljes, hogy nem tudok rá 4 pontnál kevesebbet adni. A kiszámíthatatlansága, pláne a mostani, klisék által uralt korunkban, külön dicséretes, ami pedig az erőszakot illeti, na az tényleg mellbevágó, így hirtelen nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen bestiális filmet. Ha tényleg készül Hellraiser remake, szerintem Laugiernél jó kezekben lesz a játékmesteri pálca.

2010-10-20 17:11:17 lizardking (4) #64

Pont tegnap nézegettem a teszkóban a Halloween fesztivál-pulton:) Majd akkor előkerítjük valahonnan.

előzmény: deathcode (#63)

2010-10-20 06:37:58 deathcode (3) #63

Nem rossz a látvány, szó se róla, de a sztori sajnos tré. Nézd meg A betolakodót, ott is van hentelés ezerrel :]

előzmény: lizardking (#62)

2010-10-20 03:28:51 lizardking (4) #62

Hát már régen láttam már ennyire beteg,véres,brutális és erős (sötét,torz) atmoszférájú filmet.Ez pozitív.De a vége...Írtó nagy hülyeség.Mégpedig azért (furcsa,h senki nem említette) mert ugye a "mártír" csaj valójában meg sem hal.Említették,h 2 és negyed órán át (ha jól emlékszem) valami katartikus extázisban volt és nézett a semmibe és konkrétan kijelentik,h nem halt meg,sőt még most is életben van.Akkor hogyan számolhatott be halál utáni élményről?Egy extázis meg a túlvilág közt van némi különbség.Még ha leállt volna a szíve,vagy valami,klinikai halál...De nem.Ő végig élt.Itt bukott nálam az egész story.De ha e mellett elsiklanék (amit nem tudok megtenni) akkor szerintem is az öregasszony választ kapott a még mindig nem e világon tájékozódó csajtól -mert ugye egy ekkora megvilágosodás után biztos egész másképpen látja az életet- h mi is van a halál után,ami szerintem nem volt kielégítő a banya számára,ezért azt javasolt a film végén,h inkább csak agyaljanak,mint,h meg is bizonyosodjanak az igazságról.És "mivel úgyis szar az egész,jobb túl lenni rajta" alapon búcsút intett mindnekinek.De mondom,a csaj meg se halt,szóval elcseszték az egészet.Így marad a kurva véres beteg faszság,piszok erős atmoszférával.Ezért 4-es.

2010-08-19 17:00:41 Zalaba Ferenc (4) #61

Szeptember 21-én meg is jelenik DVD-n.

2010-08-02 00:07:07 bali113 (1) #60

Életem egyik legrosszabb filmje. A stábtagokat meg kellene kötözni, és a folyóba dobni, hogy még véletlenül se hozzanak össze hasonlót. Végig fájt nézni! Az a kérdés lebegett a film nézése közben a szemem előtt, hogy mi ez az elmebeteg f...ság? Ilyen átgondolatlan semmi filmet egy rekesz sör mellett egy fél óra alatt összehozok a haverommal. És erre még pénzt is adtak. Szánalmas! Meg nálam az is, hogy látom, ez valakinek még tetszett is. No comment!

2010-07-24 23:36:23 Rorschach (1) #59

Na ez a film két dologra is tökéletes példa:
-hogy csesszünk el egy remek, vérbő alapötletet, illetve
-ilyen szépen fokozatosan egyre és egyre rosszabb filmet már rég láttam, a vége egyenesen katasztrófa.
Az eleje erős. Lucie gondolkodás (és kérdés) nélkül agyonlő négy embert, köztük két tinédzsert, hogy aztán a groteszk, skizofrén énje borotvával végigszántsa a hátát. Oké. Jópofa ugyan, hogy a "miért tettétek ezt velem?" kérdést kissé megkésve, lövés után, hulláknak teszi fel, de ilyet legalább még nem láttunk (jó, persze, pszichopata karakterek ordítoztak már hullákkal, de az általános mindenképpen az, hogy először félholtra kell verni a szerencsétlent, aztán kihúzni a válaszokat és végül agyonlőni). Tetszett még, hogy az anyuka felkel. Hoppá, a sokk-gyomorlövés kombótól el lehet veszteni az eszméletet, nem muszáj mindig mindenkinek meghalni.
Az egész film olyan egyébként, mintha a scriptíró a vége felé döbbent volna rá, hogy "hoppá, Géza, ide történet is kéne, nem csak tengernyi vér és igen tekintélyes mennyiségű (néhol ön)csonkítás", és gyorsan írt hozzá egy vallásos szájízű szektás szart. Botrányosan rossz egyébként a film miértje, most tényleg egy nagymutert akar beállítani a csonkolásért felelős banda főfővezérének, ráadásul a banda azért csonkít, hogy megtudják, mi van a halál után? Kész.
A főhősök egyébként hülyék. Ugyan a hajszínük nem a klasszikus horror-libákat idézi, ez ne tévesszen meg senkit. Lemészárolni négy embert, majd azok házában vegetálni napokig, ez nonszensz. Ráadásul azért mert meg kell semmisíteni a bizonyítékokat, ja, két-három nap alatt annyira képesek, hogy elvigyenek három hullát egy gödörhöz, a lakás viszont tele az áldozatok szürkeállományával, és a két eposzi hősünk ujjlenyomatával. Az első számú groteszk lényt először nem tudtam hová tenni, aztán ugye kiderül, hogy Lucie agyában létezik csak, majd szépen varázsol is a lánykára egy mosolyt, fültől fülig, ez meglepett, legalább valami eredeti(nek tetsző).
Viszont Anna fogságba esésétől a film tényleg rettenetes, mondjuk ez inkább köszönhető annak, hogy a szervezettel nem bírtam megbékélni. A kínzássorozat hosszúra nyúlt, el is aludtam pár percre, viszont egyáltalán de semmi kreativitást nem mutat. Aztán a nyúzás. Jól hangzik így leírva, nem? Sajnos a büdzsé miatt kissé érdekesen fest a lányka bőr nélkül, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a film végén valami színtelen löttyben (vízben?) vegetál, amit erős túlzásnak érzek. Jó hogy nem beszórták sóval. Le a kalappal amúgy, hogy abban az állapotban még képes beszélni.
Lusta voltam végigolvasni mind az 58 kommentet, ameddig jutottam, nem írta senki, hogy a film végén lévő burzsuj bácsik kik voltak. Szóval nagyvonalú és befolyásos szponzorok, vagy esetleg a szekta más kirendeltségeit vezetők? Nekem valamiért ez utóbbi tűnik szimpatikusabbnak, ez végül is mindegy. A nagymama öngyilkossága pedig szerintem a legnagyobb szívatás, amit csak találni lehetett. Ezért vártam meg többé-kevésbé ébren a film végét, hogy ezzel szúrják ki a szemem?

Lényeg a lényeg: a Mártírok (mire fel a többes szám?) tisztességes gore-film lehetett volna, ha a forgatókönyvet jegyző úriember, egyben rendező Laugier nem hiszi magát Chris Nolannek (tetszés szerint behelyettesíthető másik, Általad nagyra tartott scriptíró), de mivel a jaj de nagyon szuper történetének sikerült rengeteget markolnia, ám szégyenletesen keveset fognia, én gyakorlatilag ennyire fogok emlékezni belőle két hét múlva. Meg talán arra a jelenetre, amikor a második számú, immár fizikailag is létező groteszk lény fejéből csavarhúzóval feszítik ki a szögeket.

2010-06-23 11:29:31 Zalaba Ferenc (4) #58

Majd meglátod. :)

előzmény: "L" (#57)

2010-06-23 11:16:50 "L" (4) #57

Fanboysból kiindulva BpFilm. Győzzük kivárni, az Eden Lake-kel együtt... :)

előzmény: Zalaba Ferenc (#56)

2010-06-23 10:23:06 Zalaba Ferenc (4) #56

Nem tudom: DVD-n nem mi forgalmazzuk. Szerintem hamarosan.

2010-06-23 10:06:24 "L" (4) #55

:(((((((((((((((((((((
Pedig erre beültem volna moziba, valószínűleg Daemi kollegával... ódákat zengtem neki róla, de tudod milyen megtörhetetlen és amíg ki nem adjátok nem fogja más forrásból megnézni... :)
Mikorra várható a DVD-s megjelenés?

előzmény: Zalaba Ferenc (#54)

2010-06-23 09:52:01 Zalaba Ferenc (4) #54

Az eredeti változatról. Mi (Corner Film) mutattuk volna be, de mivel X-es kategóriát kapott a korhatárbizottságtól, ezért azok a mozik, ahol érdemes lett volna vetíteni, nem veszik fel a programba. :(

2010-06-23 09:31:26 "L" (4) #53

Jött volna moziba nálunk??? Vagy a remakeről szólsz?

előzmény: Zalaba Ferenc (#52)

2010-06-23 09:29:53 Zalaba Ferenc (4) #52

Ez a film sajna mégsem lesz moziban. :(

2010-05-26 16:46:29 Zalaba Ferenc (4) #51
2010-02-03 13:28:28 diablo3 (4) #50

egy lightos esti mesenek jo volt :D

2010-01-13 02:37:01 largo (2) #49

Amekkora „pluszt” beletesz a vége, az annyira teszi értelmetlenné az egész filmet.
Nem tartom ezt a filmet „jónak” csak azért, mert a végére egy a valóságban is „megoldhatatlan” spirituális kérdést tesz fel: Van élet a halál után?
A film szerint a lány látja a fényes alagutat és halad a túlvilág felé – meghal. (hogy miképp támad föl - mert ugye hosszú idejű a tapasztalása – már megválaszolatlan) Ezt megélve úgy hiszem, az áldozat lány megszabadult minden földi kicsinyességtől, megtapasztalva a teljességet, átlátva az egész hús vér létezést, hogy nem a test az élet, hanem a lélek, s a test inkább csak átmeneti megnyilvánulása. Így a fájdalom is átértékelődik, látva, hogy milyen nagy ami ez után van… Ezek után eszébe sem juthat hazudni a kínzójának, hisz tudja azt… nos, amit, mi élők nem tudunk, de sokan, akik megtapasztalták a halált, tudják. Ezek az emberek nem félnek, kiegyensúlyozottak, és vissza vágynak a túlvilágra. Egy csapásra megszabadulnak minden gátlástól, rögeszmétől, ostoba, káros szenvedélyektől…
A lány szerintem igazat mondott, kínzója pedig önzésből azonnal a túlvilágba küldte magát, hogy megélhesse. Hogy akkor minek hívták össze az embereket ? Ezen, és szerintem sok más dolgon kár filózni. Ez nem szentírás, csak egy film, amit egy íróasztal mögött írtak, méghozzá következetlenül és elég ötlettelenül. A film önmagát cáfolja meg, ahogy én látom. Hősnőnknek a kínzója elmondja, hogy a megpróbáltatások alatt mindenki eljut egy olyan állapotba, amikor mindenfélét hallucinál, lsd. csótányok a bőr alatt, ill. a másik szereplőnk hallucinációja, aki a film első felében gyilkolásra ösztönzi. Na mármost, ezek után miből gondolják, hogy az áldozat által megtapasztalt túlvilág nem csak hallucináció? Csak mert ernyedten fölfelé állnak a szemei?:) Nevetséges.
Részemről elmondható pozitívumnak, hogy végre nem kísértet vagy skizofrénia a tettek mögötti ok. Bedobtak egy nagy halat, egy aduász magyarázatot. De ez csak káprázat. Azt célt szolgáltja, hogy a film önigazolást adjon a megannyi brutalitásra. Amennyiben a túlvilággal akart volna foglalkozni a film, akkor nem húzta volna az időt a család kiirtással, meg a hullák eltakarításával. A film teljesen ketté van vágva és ordítóan húzza az időt minden percben. A vágások nem közölnek új információt, csak máshonnan mutatják a szereplőket, akik nem csinálnak semmit, csak téblábolnak a hullák körül. Telistele rendezői önkényekkel, direkt átverésekkel.
Amennyiben a túlvilágot akarták kutatni, akkor kínzások helyett, orvosi körülmények között, miért nem ütötték ki a delikvens szívét három percre?? ( Ahogy ezt az „Egyenesen Át” is frappánsan tette!!) Akkor is meghal! Mi a szent szarnak kínozzák hónapokon át? És ezek után ki a frász hiszi hogy gyötrelmében mit lát avagy vél látni?? Na ez a nevetséges!
Tulajdonképp részemről semmivel sem több egy mezei slashernél. Csajok trikóban és válogatott mészárlások.
Most, hogy ezeket végiggondoltam, inkább a sz@r felé tendál nálam.

2009-09-23 16:24:13 gojoci (5) #48

Nekem, sokakkal ellentétben, pont a befejezés miatt tetszett. Emiatt plusz egy pont.

2009-09-04 14:48:23 "L" (4) #47

Ez a Te véleményed, az meg az enyém, de jó ez így. :)

előzmény: Semprini (#46)

2009-09-04 14:26:32 Semprini (3) #46

De hát ha nem derített ki semmit, azzal kárbaveszett volna, nem? Egyébként nem biztos hogy a nyanya hívta össze a bandát, valamelyik famulusa is tehette, amikor a nyanya bezengte nekik, hogy végre megtudta a nagy igazságot, amire régóta vágytak. Vagy amikor látták, hogy a kiscsaj beszél az öregasszonyhoz, máris riadóztattak mindenkit. Aztán a nyanya úgy gondolta, hogy inkább megtartja magának a titkot...

előzmény: "L" (#45)

2009-09-04 14:16:19 "L" (4) #45

De akkor minek hívta össze a jónépet, ha úgysem akarta megosztani velük??? Az én válaszom az, hogy azért hívta össze a többieket, hogy ne vésszen kárba az életére feltett kísérlet és ezzel tegye hatásosabbá a semmit, amit végül (nem) derített ki.

előzmény: Semprini (#44)

2009-09-04 13:46:47 Semprini (3) #44

Az egy dolog, hogy ha ez valóság lenne, mi történne, persze, nyilván nem élné túl és ha mégis, beszélni már aligha lenne képes. Csakhogy a film befejezése szerintem azt sugallja, hogy a lány beszámolt, méghozzá valami nagyon pozitív dolgot mondhatott, különben a nyanya aligha lőtte volna főbe magát. Ráadásul a társaságot is összecsődítették és beharangozták nekik, hogy mindjárt valami szenzációs következik. Ha a csaj csak káromkodott volna, akkor miért kerítenének neki ekkora feneket? Nem, szerintem a készítők azt akarták sugallni, hogy van túlvilág és erről be is számolt a lány, az öregasszony pedig sietett, hogy mielőbb ő is megtapasztalja és mivel önző volt, még csak meg sem osztotta ezt a többiekkel.

előzmény: "L" (#43)

2009-09-04 13:13:19 "L" (4) #43

Annyira sosem tudnám elveszíteni az eszem, hogy segítsem kínzóim. Ugyan valószínüleg a megpróbáltatások felébe belehalna egy normál ember, s a nyúzást kifejezett lehetetlennek tartom, hogy bárki is túlélné, de pont a sarkítások miatt tartom valószínűnek, hogy a film alkotói is hasonlóképp akarták. Ha konkrétan nem is mondták/hallatták velünk a megoldást, de számomra ezt sugallta és így jobb érzés is nekem. :)

előzmény: Semprini (#42)

2009-09-04 10:05:13 Semprini (3) #42

"Ne mondja nekem senki, hogy ennyi szenvedés és kín után valakit is érdekelne, hogy igazából ő egy mártír (a szó bármelyik értelmében is) és információkkal(megoldással) látná el kínzóit. Én legalább is így gondolom, mert ez a racionális emberi reakció".
Ezt én is hasonlóképpen gondolom, csakhogy ugyebár az alanyok igencsak megőrülnek a fogvatartásuk ideje alatt, ezt az öregasszony is elmondja és látjuk is a két korábbi alany esetében. Aztán amikor a főszereplő magában beszélget, odaképzelve a másik lányt, láthatjuk, hogy immár ő sem ezen a viláégon él, hanem egy módosult tudatállapotban leledzik. ennek fényében nem biztos, hogy amikor "visszatér", akkor felméri, hogy az öregasszony egyáltalán kicsoda és mérlegeli, hogy mit is kéne mondania, hanem akár még igazat is mondhat - bár hogy MIT, az nem derül ki. De hogy azért lőné főbe magát az öregasszony, mert nem tudott meg semmit, azt nem tartanám valószínűnek.

előzmény: "L" (#38)

2009-09-04 08:25:58 deathcode (3) #41

Miért? Mert perverzekké lettünk. Már nem elég a mainstream, kell a borzongás, kell, hogy felkavarjon vagy undort keltsen és epekedünk mások hasonló véleményére/tapasztaltaira.

2009-09-04 08:09:17 "L" (4) #40

Kicsit még beszélgetek magammal a filmről, aztán hátha valaki csatlakozik. :)
Szóval eleinte borzasztó módon frusztrált, hogy lassan kapjuk az infót, megismerjük a családot majd puff jön a csaj és agyonlövi őket. Miért? Sokáig nem kaptunk választ, sőt a gyerekek turpissága mostanáig tisztázatlan számomra. A "bázis" mivoltára sem kapunk sok infót, semmi szomszédság, közel, stávol semmi civil, mégcsak egy postás sem... na mind1. Aztán Lucie "kicsitátkos" másik énje, amire szintén sokáig nem kaptunk választ.
Azt biszont valaki mondja már meg, hogy miért tetszenek nekünk ezek a fajta (Martyrs, Frontiere(s), Eden Lake, Visszafordíthatatlan, stb...)filmek??? Komolyan mondom ezek mellett a Motel és a sok hülye amerikai blődli (Hivatlanok, Elhagyott szoba, stb...) délutáni Disney matinénak tűnnek.

2009-09-04 07:54:51 deathcode (3) #39

Jó nagy marhaság, de legalább véres.

2009-09-04 07:44:52 "L" (4) #38

Tény, hogy rengeteget lehet filozofálni, vitázni, beszélgetni a film végéről, kvázi megoldásáról, de az senkit nem érdekel, hogy az elején megismert család megint egy úgymond "texasi" család volt valójában, akik vélhetően a gyerekekkel karöltve kínozták, tesztelték szegény lány(oka)t az "alagsorban"??? A végéről pedig annyit, hogy nincs az az Isten, hogy igazat mondott a lány az öreglánynak a túlvilágról, meggyőződésem, hogy olyan cifrán káromkodott a fülébe, hogy az öreglány jobbnak gondolta agyonlőni magát, kár hogy a tettestársait nem láthattuk hasonló helyzetben. Ne mondja nekem senki, hogy ennyi szenvedés és kín után valakit is érdekelne, hogy igazából ő egy mártír (a szó bármelyik értelmében is) és információkkal(megoldással) látná el kínzóit. Én legalább is így gondolom, mert ez a racionális emberi reakció.
Mindenesetre azok a pofonok amiket a nagydarab csávótól kapott olyan fájdalmat és indulatokat gerjesztett benne, mint semmilyen boxfilm ez előtt, a nyúzás azok után már-már "semmiségnek" hatottak.
Summa-summárum a franciák tudnak, borzasztó film, de még borzasztóbb, hogy tetszett... Hogy is van ez????

2009-07-29 21:42:42 Zick (?) #37

Látom hozzá értő filmesekkel van dolgom.Olyan a vége mert a rendező így akarta.Egyébként ügyes munka.A cím több módon értelmezhető, lehetnek tanuk pl.Vagy akár egy ötletes fricska is lehet az el rablókra.

2009-06-18 20:06:47 nagype (4) #36


Ezekszerint a mártír két jelentéssel bír? Az ismert önfeláldozó személyt jelző és a szemtanú.
A készítők ügyesen összemosták ezeket, holott a kettőnek voltaképpen semmi köze sincs egymáshoz.
Mártír halált halt olyan értelemben, hogy - a csoport szerint pozitív céllal - egy közösség (az emberiség?) érdekében halt meg. És halálával (elvileg) szemtanú is lett.
Mártír mártír lett. :)

Vagy egyikük ilyen mártír, másikuk olyan mártír lett. Hiszen szemtanú csak egyikőjük volt.

Nagyon sokat lehet találgatni ezzel a filmmel kapcsolatban. :)
Kíváncsi leszek, hogy majdan milyen elemzések készülnek róla, valamint, hogy a szinkron hozzátesz vagy elvesz-e belőle.

2009-06-18 18:01:54 Zalaba Ferenc (4) #35

a "mártír" eredetileg görög szó, azt jelenti, tanúskodni, megbizonyosodni valamiről, tanúja lenni valaminek, látni, észlelni valamit, illetve főnévi formában: tanú,szemtanú, vértanú.

előzmény: Olórin (#33)

2009-06-18 17:23:40 Cesare Gonzago (?) #34

μάρτυς - (vér)tanú

előzmény: HejjaX (#32)

2009-06-18 17:19:59 Olórin (3) #33

Szóval kitaláltak egy új jelentést a szónak, csak úgy, maguktól? Nem sok értelme van...

előzmény: Zalaba Ferenc (#30)

2009-06-18 16:26:49 HejjaX (4) #32

nem felháborodott a stílusom, de ha mégis sértőnek érzed, akkor bocs, nem szándékoztalak megbántani.
egyébként a film végén ki van írva, hogy a mártír jelentése: tanú - ahogy jamamura is írta

előzmény: drav (#29)

2009-06-18 14:11:42 Zalaba Ferenc (4) #31

a többesszám pedig csak szemantika. vannak a falon képek a mártírokról, a madam szemében a befogott csajok mártír(jelöltek), stb. é ső is egy mártír lesz a végére.

2009-06-18 14:10:23 Zalaba Ferenc (4) #30

a filmben van.

előzmény: Olórin (#27)

2009-06-18 13:54:59 drav (2) #29

HejjaX!

Döbbenetes amit írtál a hozzászólásomra reflektálva. Igaz, hogy többesszámot használtál, de az előzmény mégis rám utal, és a kissé (talán) felháborodott stílusodból ítélve nekem (is) szegezted a kérdéseidet, pedig amit írtam, egy kissé más megvilágításba helyezi a dolgokat, mint amiről addig szó volt. Komolyan kérdezem, elolvastad (figyelmesen) azt, amit írtam? Hiszen a kérdéseid, amiből kikövetkeztethetőek a válaszaid (is), gyakorlatilag az én írásomat igazolják. Igazából az utolsó két mondatoddal nem értek egyet, szerintem az nem így van...
Abban egyezik a véleményünk, hogy az öreglány tudta, hogy van valami odaát, de az gyakorlatilag felfoghatatlan, emberi szavakkal kifejezhetetlen, kibeszélhetetlen (ahogy a Biblia is írja, de ez most mellékes :-), és a csaj "próbálkozott", de az öreglánynak ez nem volt kielégítő.
Szóval a lényeg, nem önzőségből lett öngyilkos, hanem mert úgy gondolta, hogy jelenleg (az eddigi "eredmények" alapján) nincs más megoldás.

2009-06-18 13:12:22 Semprini (3) #28

Újságban olvastam nyomtatásban, aki írta,gondolom, csak utánanézett, ha nem akkor sorry.

előzmény: Olórin (#27)

2009-06-18 12:56:10 Olórin (3) #27

Öhh, hát én a szónak ezt a jelentését egyáltalán nem ismerem, és most, hogy gyorsan utánanéztem, nem is találtam nyomát, hogy létezne...

2009-06-18 12:37:38 Semprini (3) #26

A mártír szó állítólag szemtanút jelent, ezt egy kritikában olvastam. Tehát itt olyan értelemben használják, hogy az a mártír, aki tanúsít(hat)ja, mi van odaát.

előzmény: Olórin (#25)

2009-06-18 12:36:08 Olórin (3) #25

Ja, igen... de akkor is, az áldozatok egy szűk körére utal a film címe.

előzmény: Semprini (#23)

2009-06-18 12:31:28 Semprini (3) #24

Erről van szó szerintem is pontosan.

előzmény: HejjaX (#17)

2009-06-18 12:30:25 Semprini (3) #23

Nem, a madame különbséget tesz mártír és áldozat közt, amikor a csajnak magyarázza a dolgot, viszont a végén a fickó azt mondja, hogy Anna a negyedik aki elérte ezt az állapotot és az első aki be is számolt róla, tehát három másik mártír már megelőzte, de ők nem tudták elmondani, mit láttak.

előzmény: Olórin (#22)

2009-06-18 09:35:48 Olórin (3) #22

Ja, most jut eszembe... hiszen a madam maga nevezi mártíroknak az áldozatokat...

2009-06-18 09:34:54 nagype (4) #21

Ez felmerült bennem is, de sehogy sem jön ki, a többesszám miatt. :) hacsak nem ő IS mártír (igaz, öngyilkos lett és az ellentmondás)
Úgy mentette meg a többiek életét, hogy megölte magát és nem mondta el, hogy milyen jó a túlvilág. Mert akkor minden ottlévő öngyilkos lett volna. :))))
Maradok a tudás vágyas irigységes megoldásnál.

Mindenesetre lehet, hogy az író jókat röhögne ezeken a felvetéseken :)

Ahogy látom, mindenképpen újra kell nézni.

előzmény: Zalaba Ferenc (#19)

2009-06-18 09:01:22 Olórin (3) #20

Hm, érdekes ötlet:) De miért akarná megőrizni a titkot, ha egyszer ő, és az egész szervezet arra tette fel az egész életét, hogy kiderítse? Ez ellentmondás. De ha rá is utal a cím, miért a többes szám?:)

előzmény: Zalaba Ferenc (#19)

2009-06-18 08:32:02 Zalaba Ferenc (4) #19

és mi van akkor, ha a madam maga a mártír? feláldozta magát annak érdekében, hogy megőrízze azt a titkot, amit az élő embernek soha nem lett volna szabad megtudnia, bármi is legyen ez a titok.

előzmény: Olórin (#14)

  • 1
  • 2