Akiresu to kame (2008) ☆ 👁

Achilles and the Tortoise

(Kitano Takeshi)

japán vígjáték

4,0
★★★★☆
28 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2018-06-18 10:28:30 somogyireka (4) #1

Hogy is van ezzel a művészettel? Hol a határ a művészi és a művészieskedő között?

Szomorú ez a film, egy sokat szenvedett, árva fiúcskáról, aki mindenáron, sziklaszilárd kitartással festővé szeretne válni. Olyan szépen nyit, akkora bennem is a remény, hogy ennyi hányattatás után majd pont a festészet lesz a legjobb barátja, az egyetlen egy, akinek vásznára önti befelé csorgó könnyeit. Még éppen csak cseperedik, mikor apja felakasztja magát, nevelőszülőkhöz kerül, majd anyja sem bírja tovább.. De ő kitart, mert van egy szenvedélye, mely átsegíti árkon-bokron, veszteségen.
Micsoda fegyelem, micsoda erő az elfojtáshoz.. Ezt a képességet hol árulják, mert ebből nekem aligha jutott? Történjen bármi is, a kislegény töretlenül alkot, űzött módon témát és formát keres. Aztán valami mégis félremegy, pedig már azt hittem, egy zseni életútjának szárnybontogatását nézhetem végig karosszékből, kényelmesen, de megtörik..

Legyen expresszionitsa vagy impresszionista, másoljon Miró-t vagy Klee-t, bújjon bele Picasso köpenyébe, hátha az szárnyakat ad, melyekkel a művészet magasságaiba repülhet? Vagy váljon katasztrófafestővé, mint a híres turizmus..álljon oda a friss baleseteshez, és másolja le annak utolsó pillanatait, vagy önmaga menjen el egészen a megsemmisülés pereméig, könyörögve kérve feleségét, aki háborodott hajszájában társa lesz, hogy addig nyomja a víz alá, hogy szinte megfulladjon? Vagy halott lánya arcát rúzzsal kenje be és törölje szét, hisz nincs itt semmi de semmi szent, csak ez a fránya művészieskedés. Vagy menjünk még tovább, amikor egy-egy alkotáshoz az emberélet sem kifizethetetlen ár, csak valami rémes festmény, performansz készüljön el, és gyarapodjon a mocsok, az öntetszelgés, az önfényezés a modern múzeumok gyárméretű termeiben?.. Tűnődöm, hol volt az a pont, amikor elhagyta a múzsa, amikor az őszinte, csupán önmagát másoló kisfiúból, szánalmas bohóc lett, mert valójában sosem találta meg, amit keresett..

Talán az a "gond", tűnődöm itt hangosan, hogy sosem volt meg a valódi mondanivaló, mely irdatlan erővel kitörni vágyik, és lényegében az keresi meg a megfelelő formát. A mondanivaló, mely az övé egyedül, a személyre szabott, az egyedi.. Ennek híján csak próbálgatjuk a ruhákat - az egyes izmusokat - egy életen át, abban bízva, majd a ruha világra hoz minket, de fordítva van ez..
Mennyire örülök, hogy sosem akartam festő lenni..

Ja, a papírforma szerint Akhilleusz utoléri a teknőst, de milyen áron és minek..